Bendőszúrás

azon eljárás, mellyel a szarvasmarhák és juhok bendőjében túlságosan megszaporodott és az állatot megfúlással fenyegető gázokat (l. Dobkór) a has megszúrása útján, mesterségesen eltávolítják. A műtét leghelyesebben 5-8 mm., ill. 3-5 mm. átmérőjü szúrócsap, szükség esetén egyszerü, hosszupengéjü kés segélyével végezhető. Az eszközt 10-15, illetőleg 5-6 cm.-nyi távolságban a csipőszöglettől, a bal horpaszon gyors lökéssel beszúrják; a szúrócsap tőrének kihúzása, illetőleg a kés pengéjének 90°-al történt elfordítása után a gázok erővel kifelé tódulnak. Kinyomulásuk után célszerü a hüvelyt parafadugóval elzárva, még egy ideig benhagyni, hogy a netalán újból meggyülő gázok, később új műtét nélkül, egyszerüen a dugó eltávolításával, kibocsáthatók legyenek. Ha a fuladás veszélye nem nagyon fenyegető utóbajok elkerülése végett tanácsos a beszúrás helyét előzetesen fertőtleníteni. A bőrnek előzetes bemetszése a szúrócsap bevezetését tetemesen megkönnyiti.

Bene

1. (Mehburg, Beja), vagyonos nagyközség Udvarhely vm. mogyoródi j.-ban, (1891) 841 német és oláh lak., gőzmalommal, vasuti állomással táviró- és postahivatallal, postatakarékpénztárral. Ódon templomában nevezetes kőoltár; határában régi edénytöredékeket találtak. - 2. B., Gyöngyöshöz tartozó puszta, Heves vmegyében a Mátraaljában; a Magyar Turista-Egyesület Mátra-Osztálya (Mátra-egylet) megalakulása óta a mátrai turístaság középpontja, ahonnan kitünő utak vezetnek a hegység minden részébe; felkapott nyaralóhely hideg fürdővel (Mátrafüred) s kitünő levegővel. A Kallók völgye és Csatornavölgy torkolatához közel emelkedik a várbérc, melyen a monda szerint valaha Bene vitéz emelt erődöt; első ismert ura a XIII. században az Aba királyi családból származó Csobánka, ki valószinüleg a tatárjárás után építette B. lovagvárát. 1497. már elpusztult. A várral szemben állt B. város, melynek puszta helyét még 1716. ismerték. V. ö. Kandra Kabos: B. vára a multban (Gyöngyös 1890); Márki Sándor: B. vára a Mátrában (Turisták Lapja, II. 150-152). - 3. B. kisközség Bereg vmegye tiszaháti j.-ban 539 lak. Templomának régi falfestménye van.

Bene

(lat.), jó, jól van; B. tibi (te), vobis (vos) a. m. üdv neked! üdv nektek; a rómaiaknál a poharazás alkalmával használt felkiáltás. B. vele, B valete! a. m. Isten veled! Isten veletek! B. vixit, qui B. latuit a. m. Jól élt, ki elrejtőzve élt. (Ovid. Tristia III. 4. 25.)

Bene

Régi magyar személynév, melyet majd a Benedek, majd a Benjamin rövidítésének szoktak tekinteni. 1186. emlittetik Bene ispán, néhai Gergely ispán apja. 1211. a tihanyi monostor szolgái közt találunk egy B. nevü sütőt.

Bene

Ferenc, a budapesti egyetemen a különös kór- és gyógytannak volt tanára, szül. Mindszenten (Csongrád vm.) 1775., megh. 1858. Orvosi tanulmányait a pesti és bécsi egyetemen végezte és 1798. doktorrá avattatott. 1802. a boncolástan helyettes tanárává, 1803. a különös kór- és gyógytan rendes tanárává nevezték őt ki a pesti egyetemen. 1806. kórházigazgató és városi főorvos lett. 1810. a tudomány-egyetem rektora volt. 1831. a. m. tud. akadémia t. tagjává választották s miután 1840. tanári állásáról lemondott, 1841. az orvosi kar igazgatójává nevezték ki. Munkái: A himlő veszedelme ellen való oktatás; Elementa policiae medicae; Elementa medicinae forensis; Elementa medicinae practicae, stb.

Benecke

1. Berthold Adolf, német ichtiologus, szül. Elbingben 1843 febr. 27., mgh. Königsbergában 1886 febr. 27. Jelentékenyebb munkái: Fische, Fischerei u. Fischzucht in Ost- und Westpreussen (Königsberga 1881); Die Teichwhirthschaft (Berlin 1885); Handbuch der Fischzucht und Fischerei (u. o. 1886).

2. B. Ernő Vilmos, német geologus és paleontologus s az elzász-lothringiai földtani felvételek vezetője, szül. Berlinben 1838 márc. 16. 1872 óta a strassburgi egyetemen a geologia tanára. Nevezetesebb munkái: Über Trias und Jura in den Südalpen (München 1866); Lagerung und Zusammensetzung des geschichteten Gebirges am südlichen Abhang des Odenwaldes (Heidelb. 1869): Abriss der Geologie v. Elsass-Lothringen (Straszburg 1879): Über die Trias in Elsass-Lothrinaen und Luxemburg (Abh. z. geol. Spec. K. v. Els.-Lothr., Straszb. 1877. I. k.). Cohennel együtt Heidelberga földtani térképét adta ki 2 lapon (1:50.000) 1874-77., továbbá megirta 1880. e város földtani leirását is: Geognostische Beschreibung der Umgegend von Heidelberg. Több éven keresztül egyik szerkesztője volt a Neues Jahrbuch f. Min., Geol. u. Palaeontologie c. foylóiratnak.

3. B. György Frigyes, német nyelvész, szül. Münchsrath bajor faluban 1762 junius 10., megh. Göttingában 1844 augusztus 21-én, hol egyetemi tanár s főkönyvtárnok volt. A Grimm testvérekkel és Lachmann Károllyal a germanisztika megalapítója. Több középfelnémet irót és művet adott ki; igy Bonér meséit (1816); Wigalvist (1819); jegyzeteket és szótárt Hartmann Iwanjához (1827; 1832). Ezeken kivül főműve: Beitrüge zur Kenntniss der altdeutschen Sprache u. Literatur (1810-32, 2 köt.).

4. Vilmos, német iró, szül. Hannoverben 1776., megh. Heidelbergában 1837 márt. 8. Sokáig élt Angliában. Előbb angolul irt főműve: Seeassekuranz und Bodmerei (németül 1807-21, 5 köt.) alapvető kitünő munka, melyet majdnem minden európai nyelvre lefordítottak.

Bened.

zoologlai neveknél Benedon Péter József nevének rövidítése.

Benedek

az Árpádok korabeli magyar egyház több kitünőségének neve. 1 Szent B., szt. István király idejében Szt. Zoërard kedvelt tanítványa és a szentségben buzgó követője. Kezdetben a zobori kolostorban lakott, azután három esztendeig a szkalkai pusztában, egy barlangban remetéskedett, ahol nehány tolvaj abban a reményben, hogy sok pénzt találnak nála, 1012. reá rontott, őt megölte s holttestét a Vág vizébe vetette, hol egy év mul tával megtaláltatván, Nyitrán Szt. Emerán templomában Szt. Zoërard mellé temették el. (Legendáját magyar fordításban l. Szabó Károly, Emlékiratok a magyar kereszténység első sz.-ról. 103-109. 1. Az életrajz szerzője Maurus pécsi püspök.) - 2. B., az Osl-nemzetség tagja, előbb esztergomi olvasó-kanonok utóbb 1231-1243. váradi, majd győri püspök. Az ő idejében pusztították el (1241) Váradot a tatárok. Midőn zászlóaljával a király seregéhez akart csatlakozni, utközben megvert nagyon egy tatárcsapatot, - a másik azonban lovakra kötözött bábokkal csalván meg őt a maga ereje iránt - visszavonulásra kényszerítette. Meghalt 1276. - 3. B., a Rajky-családból, 1263- 1273. a legkiválóbb aradi prépost, V. István hires alkancellárja majd budai préposts választott esztergomi érsek. Megh. 1276. - 4. B., előbb fehérvári prépost, IV. Béla kancellárja, 1245. kalocsai érsek, 1253. Esztergom választott érseke, kinek megerősítése ügyében a pápa és a király sokáig nem juthattak megegyezésre. A pápa végre is megerősítette. (Theiner, Monum. I. 225.) 1245-től a bogomilek ellen küzdve azon dolgozott hogy a pápa Boszniát a kalocsai érsek alá vesse, ami 1247. meg is történt. 1253. Szerémi főispán volt s 1255. Vadkertet kapta. - 5. B., 1273-8. esztergomi választott érsek. - 6. B., esztergomi prépost és jogtudor volt 1285. - 7. B., 1291-96. váradi püspök, III. András határozott híve, ami miatt 1294. Loránt vajda ostromolta is fenesi várát. - 8. B. III. András idejében veszprémi püspök volt, s 1292 máj. 6-án mint ilyen az egyházi zsinaton, 1298 aug. 5. pedig az országgyülésen vett részt.

Benedek

Magyar főur, nádor, erdélyi vajda, bihari stb. főispán a XIII. század kezdetén s igy kortársa a hires Bánk bánnak (l. o.), aki az oklevelekben szintén előfordul B. néven is, s igy nem mindig lehet egyiket a másiktól megkülönböztetni. A zavart fokozza, hogy ugyanezen időtájban egy harmadik, sőt talán egy negyedik B. nevü főurról is van szó; másfelől pedig, hogy egy pár nyom arra mutat, mintha Bánk bánnal egy időben egy másik főur is viselte volna ez utóbbi nevet. Egész bizonyos az, hogy a XIII. sz. első negyedében legalább is három főurat hivtak B.-nek, mert forrásainkban fanmaradt az emléke annak hogy az egyik B., akit «dux»-nak vagyis Árpádkori magyarsággal vajdának, bánnak irnak, Konrád v. Korláth fia volt; a másikat, a királyné kancellárját, Ega fiának, a harmadikat, a nyitrai és ujvári ispánt s országbirót, Samad fiának mondják a források. Amennyire lehetséges, megkisértjük őket egymástól megkülönböztetni.

1. B., Gertrud királyné meggyilkolásában a Márk-féle krónika és átiratai szerint a Bór nemzetségbeli Bánk bán vett részt, mig Kun László udvari papja, Kézai Simon, az egész dologról hallgat. Márk a véres eseménynél száz évvel később szerkesztette össze krónikáját, s ha Kézai hallgatásával Bánk bán későbbi országos szereplését összevetjük, szinte hajlandók volnánk kétségbe vonni Márk adatának hitelességét, ha IV. Béla nem szólna róla egy 1240-ki oklevelében (Haz. Okl. VIII. 36), melyben Bány bánnak a bolondóci várjobbágyok szomszédságában volt egykori birtokait Geche barsi főispánnak ajándékozza; IV. Béla ugyanis ezeket mondja: «Bancu egykori bán felségsértés miatt, t. i. édes anyánk meggyilkolására összeesküdött, minden jószágát elvesztette, és joggal, mert nagyobb büntetésre is méltó lett volna.» Ha tehát a fönt említett B. nevüek közül valaki, csakis Bánk bán lehetett az a Korláth fia B. dux (vajda, bán), kit II. Endre egy 1221-ki oklevele szerint, valószinüleg az előző években, számüzött és minden jogától megfosztott. (12191220 között kellett történi, mert 1218 Bánk még tótországi bán volt, 1221. pedig már országbiró és fehérmegyei főispán.) Meglepő azonban, hogy Endre király mily kimélettel beszél róla. Két évvel Gertrud megöletése után, 1216., úgy említi az egykori Bancho nádort mint «hűséges jobbágyát» (Árp. Uj Okl. XI. 139) s még mikor számüzetését és jószágai elkobzását említi, akkor is majd hogy nem mentegetődzik, hogy ámbár B. dux úgy neki, mint Imre királynak kiváló szolgálatokat teljesített, mégis az idők változtával, mely a nagyok lelkét gyakran érzelmeik megmásítására kényszeríti, megneheztelt rá és száműzte. (Cod. Dipl. III. 1. 316.) Ezen oklevél Bánk bán viszonyaira nézve a következő adatokat szolgáltatja: a) az 1221. számkivetett B. dux Korláthnak volt a fia; b) felesége a Konstancia királynéval, Imre nejével Arragoniából beköltözött Thota asszony volt, Simon ispán és Mihály nőtestvére, akik nem tévesztendők össze a Gertrud meggyilkolásában részt vett Kathiz-nembeli Simon bánnal v. testvérével, Mihály bánnal; c) midőn B. dux Thotát nőül vette, neje részére Imre királytól és Konstanciától 1202. Martonfalvát vagyis a mai Nagy Martont és Boioitthot (Bojot) kapta, melyek B dux javainak elkobzása után is Thota asszony birtokában maradnak s e végből Endre király átirja és Thota asszony részére megerősíti Imre király 1202-ki adománylevelét. Mindezen adatokat Kun László udvari papja, Kézai Simon is említi kronikájában azzal a különbséggel, hogy Martonfalvát németesen Meretinsdorfnak nevezi, a Nergedsceg körülí Boidt falut pedig nem B. dux birtokának, hanem a bojoti grófok első szállásának mondja, melyet az arragoniai Bojot várról nevezték el ekképen. Imre király 1202-ki adománylevele (Cod. Dipl. III. 1. 318-319) módot nyujt arra, hogy B. nádort és vajdát el nem tudjuk választani Bánk bántól.

2. B. nádor és bihari főispán ezen 1202-ki adománylevél tanui közt fordul elő az oklevél záradékában. Mivel pedig az 1221 körül száműzött B. duxot ezen oklevél Woyvoda Benedictusnak nevezi: semmi kétségünk sem lehet, hogy nem a nádor, hanem az erdélyi vajda volt Bánk bán. A két B. 1202 második felében váltotta fel Mikát a nádorságban és a bihari főispánságban s aztán Miklóst az erdélyi vajdaságban. 1202 első felében és 1201. ez utóbb említett főurakkal együtt egy B. nevü bácsi főispán szokott előfordulni: ez talán a nádor volt, mig Bánk bánnal, tekintve nevének dél-szlávos alakját, az a B. azonosítható ki 1199 második felében és 1200. Miklós helyett bán és zalai főispán lett. B. nádor és bihari főispán, meg B. vajda 1203. is együtt fordul elő ugyanazon oklevelekben (Cod. Dipl. II. 415. V. 1. 293), amiből még szembetünőbben kiviláglik, hogy itt csakugyan két különböző személyről van szó. B. nádor még 1204. is viselte méltóságát (Árp. Uj Okl. I. 92), de már a következő 1205. évben Miklós váltotta fel őt a nádorságban. Bánk bán helyett pedig Smaragd lett az erdélyi vajda, csak azt nem tudni, hogy melyik évben; 1204. és 1205-ből nem ismerjük a vajdát, Smaragd csak 1206. említtetik. De ugyancsak 1206. s a következő években, 1209. első feléig, megint B. volt a vajda, de ez már nem Bánk bán volt, hanem az előbbi nádor és bihari főispán, mert 1208. és 1209. oklevelek világosan megkülönböztetik Bánk bánt B. vajdától, így említvén őket: «Bancone bano et Benedicto Woluoda». «Banc Bano et Benedicto Woiuoda» (Cod. Dipl. III. 1. 66.-III. 2. 470. Árp. Uj Okl. I. 98. VI. 325, 334. XI. 94, 102.) 1209-en túl B. nádor nem fordul elő, illetőleg 1217-ig nem találunk egy hasonló nevü főurat, arra pedig semmiféle nyom sincs, hogy az 1217-től említett Ega v. Samud fiát azonosíthatnók vele.

3. B., soproni főispán 1206-1208. Csak annyit mondhatunk róla, hogy sem Bánk bánnal, sem B. nádorral nem volt egy személy, mert az utóbbi ugyanezen években vajdáskodott. Bánktól pedig egyenesen megkülönböztetik az oklevelek, így 1206. «Bancone Comite de Nouo Castro et Benedicto Comité de Suprun», 1208. «Bancone Bano et Benedicto Comite de Suprun». (Mon. Strig. I. 189. Árp. Uj Okl. VI. 308, 315. Cod. Dipl. III. 2. 467.) Vajjon azonosítható-e az utóbbiak valamelyikével: nem tudjuk; Samud fiával külömben aligha volt egy személy (l. 5. B.).

4. B., Ega fia; említi a Márk-féle krónika, mely erint a királyné kancellárja volt s amig Endre király 1217. a Szentföldön járt, az egyházakból kiüzte a papokat.

5. B., Samud fia. Legelébb 1219-ben fordul elő, amidőn nyitrai főispán volt; 1220. Dienes tárnokmester után ujvári főispán lett; 1231-32. pedig az országbirói méltóságot viselte. Valószinü azonban, hogy sokkal korábban kezdett szerepelni; a nyitrai főispánok közt ugyanis már 1198. említtetik egy «Beneduc» nevü (Mon. Strig. I. 159. Cod. Dipl. II. 326.), akit azért tekinthetünk vele egy személynek, mert az apja Samodinus néven 1183. ugyancsak nyitrai főispán volt. Úgy látszik, ezen B. volt az, aki talán szintén viselte a Bánk nevet. 1220. ugyanis B., Samud fia volt az ujvári ispán, 1222. pedig Bánknak irják (Árp. Uj Okl. VI. 408); de ugyanezen évből egy másik okmány Bánkot országbirónak és bodrogi, majd fehérvármegyei főispánnak mondja s országbiró meg fehérvármegyei főispán volt az előző 1221. és a következő 1223. évben is. Ebből az tűnnék ki, hogy az országbiró meg az ujvári főispán nem egy személy s ilyenformán az a Bánk, aki 1199. ugyancsak Dienes után lett ujvári ispán (Hoz. 0kl. V. 4. Cod. Dipl. II. 326., 365.) s 1206. B. soproni ispánnal egyidőben szintén viselte e méltóságot (Mon. Strig. I. 189. Árp. Uj Okl. VI. 308.), nem Bánk bán volt, hanem talán Samud fia, kivel 1209. B. nevü ujvári ispán is azonosítható. Bánkujvári főispánságának a Váradi Regestrumban is több nyoma maradt; ebből azt látjuk, hogy az ujvári várnépségen kivül a debrői monostor jobbágyának és az egri jobbágyaknak, a pásztói apátnak és a tapolcai monostornak dolgaiban biráskodik (Vár. Reg. 40., 80., 88., 201., 202., 221-224, 230.), tehát ezen Ujvár alatt Heves-Ujvár, a mai Heves vmegye értendő. Mindezeket összekötve, Samud fia családi viszonyaira is következtethetünk. A meglehetős szokatlan Samud névalak a Tomaj nemzetségnél volt használatban, p. így neveztek Dienes nádor egyik fiát, ki a XIII. század derekán élt; ugyanezen nemzetségnek hagyományos nevei közé tartozik a Dienes név, p. az említett Dienes nádornak az apját is, egyik fiát is ekkép hivták. Ha már most számba vesszük, hogy az ujvári főispánságban Samud fiát 1199. is, 1220. is egy Dienes előzte meg s a Tomaj-nemzetség ősi birtoka, az abádi rév környéke, éppen a régi Heves-Ujvárban feküdt; továbbá, hogy ugyancsak e nemzetségnek a Dráván túl is voltak birtokai, ahol Samud fiát csakugyan Bánk vagy Banko néven emlegethették: föltehető, hogy ezen főur a Tomaj-nemzetségnek volt egyik tagja s talán unokatestvére az említett Dienes fia Dienes nádornak, az 1219-iki tárnokmesternek és ujvári ispánnak.

6. B. 1. Bot fia a haldokló Kálmán király parancsára 1114. el akarta fogni Álmos herceget, ki azonban az oltárhoz menekült előle. Csak a papok ébersége szabadította meg a herceget, ki a dulakodásban meg is sebesült. B. megfutott, a Piliserdőben azonban lebukott lováról s nyakát szegte. Husát saját kutyái falták föl. (Thuróczy Chron. II. r. 52. fej. Képes krónika 67. lap.)

Benedek

(szentek).1. apát, a róla nevezett világhirü rend alapítója és a szerzetesi életnek a nyugati egyházban patriarkája, szül. Olaszország Umbria tartományának Nursia nevü városkájában 480. előkelő gazdag szülőktől, meghalt a montecassinói kolostorban 543. Családját némelyek a Habsburgok uralkodó családjával hozták rokonságba, ami azonban be nem bizonyitható. Tanul mányai végzésére Rómába küldtek, de Rómának erkölcsi sülyedése mélyen sértette vallásos lelkületét, miért is az alig 14 éves ifju Rómát odahagyta és Subjaco város közelében egy barlangban vonult meg; tartózkodási helyét csakis bizonyos Román nevü remete ismerte, aki neki naponkint egy darab kenyeret küldött. Három évig élt Szt. B. a subjacói barlangban, egyedül istennek élve, míg 497. arra barangoló pásztorok felfedezték. Szent életének hire csakhamar villámsebességgel terjedt el és oly nagyszámu követőket gy üjtött körébe, hogy néhány év lefolyása alatt Subjaco vidékén 12 kolostor keletkezett, melyek mindegyikében 12 szerzetes élt saját apátjok vezetése alatt. 510-ben B.-et a vicovarói (Vicus Varronis) kolostor szerzetesei apátjokká választották, amit csak hosszas ellenkezés után fogadott el. Miután azonban szerzetestársai szigoru fegyelemszeretetét és buzgóságát ki nem állhatták és ellenszenvüks gyülöletükben éppen odáig mentek, hogy borserlegébe mérget kevertek, elhagyta a javíthatatlan szerzetestársakat s innét subjacói magányába tért vissza, hol is végleg megérlelődött benne az eszme, hogy a szerzetesi élet intézményét más alapokra kell fektetni. Bizonyos Florentius nevü gonosz pap rágalmai és áskálódásai elől innen is menekülve, néhány szerzetestársával utját dél felé, Campaniának vette és ennek Monte-Cassino nevü hegyén vetette meg 528. az Apollónnak szentelt pogány templom romjain a montecassinói kolostor alapjait és ebben szerkesztette meg ama szabályokat, melyek alapját képezték nyugaton a szerzetes életnek. Ez okból méltán nevezte el Szt. B.-et az utókor a nyugati szerzetesek patriarkájának. Testet Monte-Cassinóban szent életü nővére, Skolasztika mellé tették, honnan csontjainak egy részét 653. Fleury francia kolostorba (St. Benoit sur Loire) vitték át. A nagyszámu életrajzokat v. ö. egybegyüjtve Chevaliernél, Répertoire des sources historiques. 264-5. 1.: Grützmacher, Benedicts von Nursia Bedeutung für die Gesch. d. Mönchthums (1892); Schmidt Edmund, Regula St Benedicti (1892).

2. B., Szt., szül. Angliában 623., megh. 690 v. 703. Eredeti neve Biscop Baducing volt: northum berlandi Oswin király kíséretében élt, de 25 éves korában Rómába ment: egy második római utazása alkalmával Lerins kolostorban, hol 2 évig tartózkodott, szerzetessé, később a Canterbury melletti Szt. Péter és Pál nevü kolostor apátjává lett s kevéssel ezután (670 és 674) a wearmouthi és jarrowi kolostorokat alapította Durhamban, hol a tudomány. egyházi építészet és zene érdekében sokat tett. Az angol benedekrendiek kongregációja égi pártfogóját tiszteli benne. Emlék-napja jan. 12.

3. B., Szt., az anianei kolostor alapitója és apátja Franciaországban; szül. Langnedocban 750 körül. megh. 821 A maguelonei grófi családból származott, Kis Pipin pohárnoka volt. Valami szerencsétlenség következtében elhatározta, hogy szerzetessé lesz. 774-ben csakugyan kolostorba lépett, melynek két év mulva apátjává is választották. Minthogy azonban rendtársainak ellenszenvét a fegyelem helyreállítására nézve ismerte, odahagyta kolostorukat és 776. Languedocban saját jószágán, az Aniane patak mellett remeteként kezdett élni: de miután itt csakhamar sokan felkeresték, kénytelen volt ide kolostort építeni, amelytől «anianei» jelző nevét kölcsönözte s amelynek apátja lett. E kolostorban szt. B. szabályait, eredeti szigoruságukban léptette életbe és lankadatlanul azon fáradozott, hogy az üdvös reformot valamennyi kolostorra kiterjessze. E célból szt. B. szabályához egy 80 pontból álló részletes értelmezést irt, mely et a 817-ki aacheni reformzsinat jóváhagyott, elrendelvén, hogy azt valamennyi apát haladéktalanul életbe léptesse és szerzeteseivel betanultassa. Jámbor Lajos király, ki a hitbuzgó férfiu számára Aachen mellett uj kolostort alapított (Inda vagy Kornelimünster), egyuttal megbizta, hogy bizottság élén az összes kolostorokat beutazza, s a szabályok gyakorlati megvalósításáról gondoskodjék. Megkülönböztetésül «második Benedek»nek is neveztek el.

4. B., Szt. (franciául: kicsinyítő vagy gyöngéd értelemben Benezet a. m. Benedictulus: mert nagyon fiatal és testalkatára kicsiny volt) a Venaissin grófság-, Provenceés Languedocbán, mint szent általános tiszteletben részesül és az Avignonban, a Rhône folyón megkezdett s általa nagyjában fel is épített hid által vált nevezetessé. Midőn Benedek egy alkalommal anyjának; juhait legelteté, Krisztus megjelent neki és a Rhône folyón felállítandó hid építésére buzdítá őt. Miután rendkivüli küldetését és megbizását csodával is bebizonyitá, az avignoni püspöktől és polgármestertől engedélyt és munkaerőt nyert a hid felépítésére. A hid az ő vezetése alatt 1177-ben kezdett építtetni és főrészeiben 1184-ben el is készült, amikor is Benedek meghalt Az avignoniak indíttatva a csodák által, amelyek sirjánál történtek, az általa épített hidon kápolnát építettek tiszteletére, amelyben tetemei egész a XV. századik őriztettek. Midőn azonban 1669. az avignoni Rhône-hid leszakadt és Benedek teste sértetlen állapotban találtatott, öt év mulva (1674) az avignoni érsek által, acelesztini szerzetesek templomába nagy pompával eltakaríttatott.


Kezdőlap

˙