Bentinck

pfalzi bárói család, mely a XIV. században Geldernbe és onnan Angliába és Oldenburgba is átszármazott. Az idősebb angol ágnak őse B. János Vilmos, Portland grófja. (l. o.) Az ifjabb vesztfáliai ágnak B. Vilmos az alapítója, az előbbinek rokona, kit VI. Károly birodalmi gróffá tett. 1733. nőül vette Sarolta Zsófiát, II: Antalnak, az utolsó oldenburgi grófi hitbizomány birtokába jutott. E házasságból két fiu származott: Keresztély Frigyes Antal (szül. 1734., megh. 1768.) és János Albert (szül. 1737., megh. 1775.). Az első az idősebb vesztfáliai mellékágnak, az utóbbi pedig az ifjabb angol mellékágnak lett alapítója.

1. B. János Albert, Angliába költözködött s két fiút hagyott maga után: Vilmost, aki mint angol tengernagy vívott ki nevet, megh. 1813., - és Jánost. A család jelenlegi feje György (szül. 1803.).

2. B. Keresztély Frigyes Antal, aki 1759 óta - Albert testvérének tiltakozása dacára is - a hitbizomány birtokát élvezte, 1768. bekövetkezett halálakor öt gyermeket hagyott maga után. Legidősebb két fiával e család ismét két újabb mellékágra oszlott: Vilmos Gusztáv Frigyes megkapta a hitbizományt; János Károly pedig, aki 1768. szül. és 1833 nov. 22. meghalt, Angolországba költözött s katonai pályán tünt ki.

3. B. Vilmos Gusztáv Frigyes (szül. 1762., megh. 1835 okt. 22.), aki hol Hollandiához, hol a francia császársághoz, hol meg Oldenbrughoz csatolt családi birtokait csak az 1825-ki berlini kiegyezés után kapta vissza. Első házasságából két leánya és egy fia született, mely utóbbi azonban már 1813. meghalt. 1816. újabb házasságra lépett egy parasztleánnyal (Gerdes Sára Margittal), akivel különben már 1800 óta élt volt vadházasságban. Ettől több gyermeke született, köztük három fia: Vilmos Frigyes, szül. 1801., aki lemondván az örökségről 1833. Amerikába költözött. Meghalt Misszuri-ban 1867. - Gusztáv Adolf, szül. 1809. Bátyjának elköltözése után, a hitbizomány társkormányzója s atyjának 1825. bekövetkezett halála után annak örököse lett. - Frigyes Antal, aki 1812. született, katonai pályára lépett.

4. B. János Károly, akinek szintén három fia volt: Vilmos Frigyes Keresztély (szül. 1787., meghalt 1855 jun. 8.); Károly Antal Ferdinánd (szül. 1792., megh. 1864 okt. 28.); Henrik János Vilmos, (szül. 1796., megh. 1878 szept. 29.). János már bátyja életében tiltakozott az ellen, hogy a hitbizomány testvérének, Vilmos Gusztáv Frigyesnek egy jobbágyleánnyal nemzett gyermekeire szálljon. ÉS ezzel megindult a Bentinck-család örökösödéi pöre. Voltak, kik azt hirdették, hogy az oldenburgi grófok soha sem tartoztak a főnemességhez, s hogy eszerint a főnemesség között divatozó örökösödési jog reájuk nem alkalmazható; annál is kevésbbé, mivel az oldenburgi család alapítója, Antal Günther grófnak fia, Antal, maga is törvénytelen gyermek volt és csak a császár kegyelmének köszönhette, hogy törvényes örökösnek tekintették. A pert Oldenburgban indították meg 1829. Hírneves jogtudósok, mint Wilda, Mühlenbruch és Zachariä a felperesek mellett kardoskodtak, míg Klüber, Dieck, Eckenberg, Michaelis és Wasserschleben az alpereseknek keltek védelmükre. Pözl és Bluntschli ugyan azt vallották, hogy e pör nem is lehet tárgya magánjogi keresetnek, mindamellett csakhamar egész irodalma támadt e kérdésnek. A jenai egyetem jogi kara az alpereseknek fogta pártját, a giesseni jogi kar ellenben ellenök nyilatkozott. A német szövetségi gyülés (1845 jun. 12.) és az 1848. alakított u. n. ideiglenes német központi hatalom az alpereseket szintén elítélte. Az oldenburgi kormány 1854. végre kiegyezést hozott létre: a vitás birtokokat Oldenburg vett át két millió tallélért, mely összeget meghatározott arányba a perlekedő feleknek fizette. V. ö.: Boden, Zur Kenntniss und Charakteristik Deutschlands in seinen politischen, kirchlichen, litterarischen und Rechts-Zuständen während der letzten Jahrzehnte (2 kiadás Frankfurt 1856); Wasserschleben: Juristische Abhandlungen (Giessen 1856). A jenai jogi karnak kikért itélete a perre vonatkozó jogi értekezéseket is fölsorolja. János Károly halála után elsőszülött fia, Vilmos Frigyes Keresztély, azután másodszülött fia, Károly Antal Ferdinánd lett a család feje. Ezt követte fia Henrik (szül. 1846.), aki jogait 1874 nov. 30. Vilmos testvérére (szül. 1848.) ruházta át.

5. B. János Vilmos, Portland grófja, az idősebb angol ágnak őse, szül. 1649., megh. Berkshireben 1709 nov. 23. Orániai Vilmossal a (későbbi III. Vilmos angol királlyal) együtt nevelkedett, kit 1688. Angolországba kisért s mint a király legbizalmasabb embere, nemsokára portlandi gróffá s peerré lett. Számos diplomáciai küldetésben járt, 1698. mint követ Párisba indult. Keppel albemerlei grófra, Vilmos királynak egy másik kegyencére való féltékenységében azonban minden hivatalától lemondott (1699) s csak a spanyol monarkia fölosztásáról szóló alkudozásait fejezte még be Franciaországgal. Az alsóház ez alkudozások miatt vád alá helyezte 1701., de vádját a whig-miniszterium bukása után visszavonta Vilmos király, akivel utóbb kibékült, halálos ágyán meghatóan búcsúzott el tőle (1702 márc.). A király halála után B. a közügyektől teljesen visszavonult. Idősebb fia, Henry, Portland hercegévé (1716), - Vilmos, az ifjabbik pedig, német birodalmi gróffá lett (1732). (Stephens, Diction. of Nation. Biograph. IV. 285-293.)

6. B. William Henry Cavendish lord, szül. 1774 szept. 14., megh. Párisban 1839 jun. 17. Több évi katonai szolgálat után Madrasz kormányzója lett 1803. Visszatérése után mint meghatalmazott miniszter szerepelt a Szicilia szigetére menekült nápolyi királynál s 1808 márc. 30. átvette az ott állomásozó brit hajóhadnak fővezérletét. Büszke föllépése arra birta, Karolina királynőt, hogy 1811-ben Bécsbe távozzék és I. Napoleonnal alkudozásokat kezdjen, B. pedig az 1812. kitört forradalom után az angol alkotmány mintájára kidolgozott konstituciót és parlamentet léptetett Szicilián életbe. 1813. a kormány Katalóniába küldte, de a villafrancia szerencsétlen csata után kénytelen volt Barcelona ostromával felhagyni és elvitorlázni. 1814-ben Livernóban kötött ki s fegyverre szólította az olaszokat függetlenségök kivívására. Azután Génuát foglalta el, melyet Szardiniába való bekebelezéséig kormányzott. Később egy ideig brit követ volt Rómában, utóbb pedig visszatért Angliába és képviselőnek választatta magát a parlamentbe. 1827-35. elvállalta Keletindia főkormányzóságát, mely állásban számos üdvös reformot vitt keresztül. (Eltiltotta p. az özvegyek elégetését.) Midőn a Melbourne-miniszterium visszahívta, Párisban telepedett le (Stephens IV., 302.).

7. B. Vilmos György Frigyes Cavendish lord, brit államférfiú, az előbbinek unokaöccse, szül. 1802. febr. 27., megh. 1848 szept. 21. Kezdetben a hadseregben szolgált, azután pedig nagybátyjának Canningnek magántitkára lett. 1826-tól kezdve tagja volt a parlamentnek. Az első tizenöt esztendőn át nem igen méltatták figyelemre, míg végre bosszúból Wellington herceg és Peel Róbert ellen, amiért ezek nagybátyjának, Canningnek politikai ellenfelei valónak, Discaerivel az u. n. protekcionista-pártot szervezte. A telivér tory-k programmjától azonban annyiban eltért, amennyiben a katolikusok és zsidók emancipációja, a reformbill és az irországi katolikus papságnak az állampénztárból való fizetése mellett küzdött. A Cavenich Square-n 1851. emlékszobrot állítottak neki. Életét megirta Disraeli Benjámin (8. kiad. London 1872; a német fordítás megjelent 1853. Kassel-ben).

Bentley

(ejtsd: bentli), Róbert, angol botanikus, szül. Hitchin-ben (Hereford) 1823. Londonban az orvosi pályára készült. 1847. a College of surgeons tagja s csakhamar a Kings-College-ben a növénytan tanára lett. Majd a Pharmaceutical Society-n az orvostant és növénytant adta elő s végre a londoni Institution növénytani professzora lett. Leginkább az orvosi növénytant művelte. Főbb munkái: Manuel of Botany (London 1861, III. kiad. 1873), Principal plants employed in medecine (u. o. 1875. Trimen-nel együtt), Farré- vel és Warrington-nal Pereira Manual of materia medica and therepeutics (u. o. 1854-55) c. könyvét adta ki s tiz éven át volt a Pharmaceutical Journal szerkesztője.

2. B. Rikárd, angol filologus, szül. Yorkshire Ny-i részének Oulton nevü helységében 1662 jan. 27., megh. Cambridgeben 1742 jul. 14. 1676. felvétetett a cambridgei St. John's College-be s 18 éves korában már a baccalaurens artium cimét kapta; rá a lincolnhirei Spalding-iskola rektora lett, de e hivatala nem lévén inyére, egy év mulva Stillingfleet esperes fiához nevelőnek szegődött, s házában hat esztendőt töltött, közben szorgalmasan tanulmányozva a gör. és lat. auktorokat. 28 éves korában papnak szentelték, s ez időben növendékével együtt az oxfordi Waldham-collegebe iratkozott, de mint ez ideig csak saját kiképeztetésén fáradozott. Ekkor Stilingfleet fiának tanítója, Humphrey Hody kiadni készülvén Malelás (l. o.) krónikáját, a szuperrevizióval megbizott John Mill felszólította B-t, hogy a krónikához jegyzeteket irjon. E jegyzetek az 1691 jun. havában Oxfordban megjelent könyvek utolsó 98 lapját teszik, s e lapokat Epistola Benrleii ad Millium címén szokták idézni. A levélre bámulatos akribiával és tudományossággal a klasszikus irodalomnak csaknem minden ágazatára kiterjeszkedik s vele hirnevét Európa tudósai körében legott megalapította. E levélben azután rövid idővel rá az u. n. Boyle-előadások következtek. Boyle Róbert természettudós ugyanis halála előtt 50 fontnyi évi jövedelmet biztosított azon teologusok számára, ki az ateisták, zsidók, mohammedánusok stb. ellen évente 8 ízben prédikál. A végintézkedés gondviselői B.-t bizván meg az előadások megtartásával, B. ez előadásaiban a matematika és filozofia fegyvereivel iparkodott bebizonyítani, hogy a tudomány apostola nem egyuttal a vallásnak ellensége; kikkel nemkülönben az erkölcsrontó materializmus ellen. Ez előadásokat azonban, bár Newton csodálatát is felgerjeszték, nyomtatásban nem adta ki. 1694. királyi könyvtárnok, a rákövetkezőben pedig udvari káplán, 1696. a teologia doktora lett. Ez időben tört ki a Boyle Károllyal való vitája. Ez ugyanis mások ösztönzésére 1695. kiadta a Phalaris neve alatt hagyományozott leveleket, s e kiadásában azzal vádolta B.-t, hogy ez egy szükségelt kéziratnak használatát tőle megtagadta. E támadás ellen B. az 1697. megjelent és 1699. bővített következő c. hires munkájában válaszolt: Dissertation upon the epistles of Phalaris, Theomestocles, Socrates, Euripides and upon the fables of Aesop (legujabban kiadta Wagner Berlin 1874. németre lefordította Ribbeck Valdemár, Lipcse 1857), melyben azonban főleg a Phalaris neve alatt hagyományozott levelének valódiatlanságát mutatja ki és az ezópusi meséknek hitelességét egy és mindenkorra megdönti. E polemikus és kiméletlen hangu mesterművével azonban az egész vita iránt érdeklődő angol közönséget mélyen felháborította s Boyle pártjára terelte. A tudósok szükebb köre ellenben lelkesedetten B. zászlója körül csoportosult, s e tudós lelkesedésnek köszönhette, hogy az 1699. év végén egyhangulag a cambridgei Trinity-cillege rektorává választották. Itt zsémbes és zsörtölődő természete miatt a fellow-kat (l. o.) állandóan maga ellen ingerelet s addig keserítette, míg 1709. bosszusan fel nem zudultak és kérvényezni nem kezdtek ellene. Mindazonáltal makacsul 28 esztendőn át ellent állott nekik, s mikor végre előljárósága hivatala elvesztésére itélte, az itéletet rajta vére nem hajtották. Mégis ezen örökös viszálkodásnak közepette sem szünt meg a filologiai tudományt ujabb művekkel gazdagítani. 1711 adta ki Horatiusát, melynek kiadásánál hiven a római költő utasításához a nonum prematur in annum elvét megvalósította. E munka hatásával a Wolf Frigyes Ágost Homéros prolegomenáin kivül egyetlen filologiai munka sem mérkőzhetett. Már 1712. Amsterdamban 2 kiadást ért, s azóta sokszor adták ki (uj lenyomata Berlin 1869.) Hozzá irt kritikai jegyzetei, melyek grammatikai és metrikai becses utmutatásaikkal tünnek ki, telve vannak a költő szövegének javításaival, melyek oly erudicióról és divicióról tanuskodnak, minőt sem előtte sem utána ókori iró magyarázásánál még nem érvényesítettek. Megelőzőleg 1710. kiadta Menandros és Philémon görög komikusokhoz való szövegjavításait, amelyeken kivül még Aristophanés, Sophoklés, Bión, Moschos, Nikandros, Philostratos, Hieroklés, Plautus, Lucretius, Ovidius, Lucanus, Silius, Italicus, L. Annaeus Seneca irók szövegéhez is becses észrevételeket hagyott az utókorra. 1726. került ki sajtó alól Terentius-, Phaedrus- és Publilius Syrus-kiadása. E munkánál értékesítette leginkább latin metrikai ismereteit, s ő volt az első, ki a szótagok quantitása mellett tekintetbe vette az accentust is. Terentius után Homérossal foglalkozott, ránk maradtak tőle ez irányban a Stephanus-féle Poetae Graeci között levő Illiasz első 6 énekéhez irt marginális jegyzetei s egy később Donaldson által közzétett értekezése a digammáról (l. o.). Ennek a betünek nyomait a homérosi énekekben V. fedezte fel metrikai indiciumok alapján, s vele az egész homérosi kritikát uj irányba terelte. Utolsó filologiai munkája az 1739. megjelent Manilius-kiadása volt, melyben szakítva eddigi konzervativizmusával a legszélsőbb radikalizmus elveit törekedett érvényesíteni. E filologiai tanulmányain kivül sok ideig foglalkoztatta az Uj-Testamentum kiadásának eszméje, de midőn belátta a szövegprobléma bonyodalmas és segédeszközeinek hiányos voltát, e tervéről lemondott. De kiadta Milton Elveszett paradicsomát, csakhogy ugyanolyan szövegkritikai elvekkel, mint aminőket az ókori autoroknál keresztül vitt. B. mindenesetre Wilf Frigyes Ágost és Scaliger mellett a legkiválóbb filologus, a filologia egy uj epokájának, mely zászlójára a szövegkritikai kutatás jelszavát irta, a megnyitója. Ő adott impulzusokat a XIX. század jeles filologusai, Hermann, Lachmann és Ritschl munkásságának, az ő Phalaris-értekezése volt ama metodusnak a mintája, mellyel Wolf hires Prolegomenáit kidolgozta és amellyel Niebuhr a római mondák megvizsgálásához fogott. Értekezéseit kiadta Dyce Sándor 1836-38. 3 köt., levelezését Wordsworth K. 1842. 2 köt. Londonban.

Benton

több kis helység és county neve Észak-Amerikában; a countyk a következők: 1. Arkansas államban 2600 km2 területtel, 13 831 lak. és Bentonville székhellyel. - 2. Indiana államban 1182 km2 területtel, 6715 lak., Oxford székhellyel; 3. Jowa államban 2073 km2 területtel, 28 850 lak., Vinton székhellyel; 4. Minnesota államban 1150 km2 területtel, 1860 lak., Sank Rapids székhellyel; 5. Missouri államban 2284 km2 területtel, 15 820 lak. Warsaw székhellyel, 6. Oregon államban 3456 km2 területtel, 6680 lak., Cornwallis székhellyel; 7. Tennessee államban 1150 km2 területtel, 1034 lak., Cambden székhellyel.

Benton

(ejtsd: bent'n) Tamás Hart, előkelő amerikai államférfiu, szül. Hillsboroughban (Észak-Karolina) 1782 márc. 14., megh. 1858 ápr. 10. Hiányos nevelését szorgalommal pótolta. Tennesseeben ügyvédkedett és a törvényhozó testület tagjává lett. 1812. önkéntes sereggel harcolt Anglia ellen. A háború után St. Louisban telepedett le és megindította a Missouri Argus c. lapot, melyben Missourinak az Egyesült-Államok közé való fölvétele mellett emelt szót, amiért 1820. mint az új állam képviselője az Unió szenátusába küldetett. Ez állását egész emberöltőn át megtartotta. Pénzügyi tekintély volt. Elkeseredett ellensége volt a Calhoun-féle pártnak, mely az Unió szétszaggatására és a rabszolgaságnak Kansasba és Nebraskába való behozatalára törekedett. Győztes ellenfelei keresztülvitték, hogy B. 1850 óta többé nem választatott szenátornak és Missouri állam kormányzójává való választatását is meghiusították. 1854 óta visszavonul a közügyektől és szabad idejét emlékiratai kidolgozására fordította (Thirty years' view of the senate, New-York 1855-56, 2. köt.). Azután köztársaság létesítése óta folyt kongresszusi viták megírásához fogott, mely munkáját azonban halála miatt nem fejezhette be. V. ö. Roosevelt, Life of Thomas H. B. (Boston 1887).

Bentonville

(ejtsd: bentnvil), falu North.-Carolina É.-amerikai államban; mellette 1865 márc. 18-25. a Sherman vezérlete alatt álló szövetségi csapatok a Johnston vezérlete konfederáltakat legyőzték.

Bentschen

város Meseritz porosz közigazg. kerületben a B. tó mellett, (1890) 3172 lak., keményítőgyártással, gőzfürészmalmokkal, komlótermeléssel és számos kastéllyal.

Bentzel-Sternau

1. Albert gr., nyug. cs. és kir. lovas kapitány. Szül. 1806 máj. 25. megh. Innsbruckban 1878 máj. 6. Hosszabb ideig tartózkodott Pozsonyban, hol a természettudományi mozgalmakban közreműködött; leginkább a kriptogámokkal foglalkozott. Vagyonának nagyobb részét jótékony célokra hagyományozta. Munkái: Verzeichniss von bisher in der Pressburger Flora nicht angeführten Pflanzen, a pozsonyi természettudományi társulat Verhandlungen-jában III. (1858) I. Heft, Sitzungsber. 53-54; Über die neueren Fortschritte der Lichenologie (Pozsony 1859); Biatorina Hungarica Bentz.-St. Oesterr. Bot. Zeitschr. XIV: 218.

2. B. Keresztély Ernő gróf, német iró, szül. Mainzban 1767 ápr. 9., megh. Mariahaldenben 1849 aug. 13. B. 1803-13. mainzi államhivatalnok 1806-12. badeni miniszter volt 1827. a katolikus egyházból kilépett s protestáns lett. Legjobban humorisztikus és szatirikus regényei, melyek szerzet tekintetében sokszor kifogásolhatók ugyan, de gazdagok élcben és beható emberismeretről és mély felfogásról tanuskodnak. Müvei: Das goldene Kalb (1802-04, 4 köt.) és folytatásai: Der steinerne Gast (1808, 4 köt.) és Dder alte Mann (1809, 4. köt.). Nagyobb tetszésben részesültek még: Lebensgeister (1804, 4 köt.), Gespräche im Labyrinth (1805, 3 köt.), Proteus (1806), Titania (1807), Morpheus (1807, 2 köt.). Szinművei (Der Geist von Canossa, Die jüngsten Feigenblätter, Das Hoftheater von Barataria stb.) nem arattak sikert. A délnémet politikai mozgalmakban liberális szellemü röpiratokkal és munkákkal vett részt.

Bentzon

Teréz, tulajdonképen Blanc Mária Teréz, családi néven szül. Solms, francia regényiró, szül. Saint-Portban 1840 szept. 21. Első feltünést keltett munkája: Un divorce, a Journal des Debatsban jelent meg. Művei: Une vie manquée, Un remord, Georgette, Tony stb. 1871. megkapta a francia akdémia Vitet-diját.

Benue

(Binue vagy amint a benszülöttek különböző részeiben nevezik: Furodsi, Irihu, Lihu stb.), a Niger mellékfolyója Ny.-Afrikában. Forrása, melyet Flegel 1882. fedezett föl, Adamauában, Ngaunderétől É-ra (é. sz. 8° k.h. 13° 45') alatt van. Jobbról Ribagónál fölveszi a Majo Kebbit, azután a Gongolát és Kadderát, balról a Farot, Tarabbat és Bantandsit. Lokodsával szemközt torkolik. Ribagótól kezdve 1100 km. hosszu vonalon hajózható, de csak az esős évszakban máj.-tól jan. elejéig. A B. fölfedezője 1851, Barth H. volt, bár már 1833. Laird, Allen és Oldfield (Exp. into the interior of Africa bí the river Niger. Lond. 1837.) valami 120 km.-re a fölhajóztak rajta. Baikie 1854. és 1857. megállapította folyását addig ameddig hajózható volt. Flegel Róbert fedezte föl forrását és ismertette meg felső folyását.

Bénulás

l. Bénaság és Hűdések.


Kezdőlap

˙