Bernhard-alapítvány

(Stipendium Bernhardinum), a legtekintélyesebb mindazon alapítványok, illetőleg ösztöndíjak között, melyek a külföldi egyetemeken tanuló magyarországi születésü protestáns teologusok javadalmazása céljából máig is léteznek. Alapítója Bernhard Dániel, német születésü, de Németalföld gyarmatain megvagyonosodott protestáns férfi, ki 1761. az utrechti egyetemen 9000 font sterling alapítványt tett tizenkét pfalzi, ezek hiány a esetében Németország más vidékeire való vagy pedig magyar ref. tanulók részére, még pedig oly módon, hogy egy-egy egyén öt éven át élvezhesse az általa 350 frtban megállapított évi segélyt. Azóta ennek összege lassankint fölemelkedett 750 frtra, mely jelenleg három évig vehető igénybe, midőn pedig az illető ösztöndijas az utrechti egyetemről végleg eltávozik, habár mindjárt csak egyévi ott tartózkodás után is, még 50 frt utiköltséget (viaticum) kap. Jelenleg évenkint mintegy 19-20 tanulót vesznek fel e stipendiumra, köztük rendesen 3-4 magyar ifjat. Az alapítvány kezelője a teologiai szak legrégibb professzora.

Bernhardi

1. Ágost Ferdinánd, német nyelvész, szül. Berlinben 1769 jun. 24., megh. u. o. mint gimnáziumi igazgató 1820 jun. 1. Tieck Lajos nővérét birta 1799 óta nőül (de 1805. elvált tőle), ami őt a romantikus iskola tagjaival benső viszonyba hozta. Nyelvészeti művei: Vollständige lat. Grammatik (1795-97, 2 köt.); Vollständige Griech. Grammatik (1797) s főleg Anfangsgründe der Spachwissenschaft (1805), ma már elavultak, de történeti szempontból fontosak. Legnagyobb hatást tett Bambocciaden (1797-1809, 3 köt.) c. műve, melyben (Tieck közreműködésével) a berlini társadalmi s irodalmi viszonyokat éles szatirával tárgyalja. Figyelmet keltett és érdemel a gimnáziumok szervezetet tárgyaló könyve: Über die Organisation der gelehrten Schulen (1818). Saját és nejének hátrahagyott novelláit (Reliquien 1867, 3 köt.) fia adta ki.

2. B. Károly Keresztély Zsigmond, német tudós és politikus, szül. Ottrauban 1799 okt. 5., megh. Kasselben 1874 aug. 1. Előbb könyvtárnok volt Kasselben, utóbb a szabadelvü politikai párt szolgálatában a német parlamentnek (1848), az észak-német birodalmi tanácsnak és a porosz képviselőháznak (1867-70) tagja. Ismertebb művei: De excidio regni judaici (1824); Die Fortschritte des Gewerbefieisses in Beziehung auf die Sittlichkeit des Arbeiterstandes (1842); Sprachkarte von Deutschland (1844-49); Die Sprachgrenze zwischen Deutschland und Frankreich (1871) stb.

3. B. Tivadar, történetiró és diplomata, szül. 1802 nov. 6., megh. Kunnersdorfban 1887 febr. 12. Ifjukorát Esztlandban és Szt.-Pétervárott töltötte, azután Heidelbergában hallgatott történelmi kollégiumokat, porosz követségi titkár lett, megfordult az orosz, olasz és spanyol udvarban. 1871. visszavonult Kunnersdorf-ba, hol különösen hadtörténeti tanulmányokkal foglalkozott. Jelentékeny helyet foglal el a nemzetgazdaságtanban Szt.-Pétérvárott 1849. megjelent művével, melynek kissé nehézkes címe Versuch einer Kritik der Gründe, die für grosses und kleines Grundeigenthum angeführt werden. E mű fontos azért, mert igen kimerítően tárgyalja a cimében fölvetett kérdést, a kis és nagy földbirtokok természetét és hatását s nehány elavult részlete mellett is, igen figyelemre méltó szempontokat szolgáltat. Amellett kiterjeszkedik a nemzetgazdaságtan általános kérdéseire is, ezen a téren egyike a legkorábbi műveknek, melyek föleg Ricardo tanait Németországon megtámadták. Főbb művei: Gesch. Russlands 1814-31, (3 köt.); Denkwürdigkeiten aus dem Leben des Gf. Toll (4 köt, 2. kiad.); Vermischte Schriften (2 kötet, 1879); Friedrich d. Grosse als Feldherr (2 kötet, 1881); Aus dem Leben Theod. B. (I. köt., Berlin 1893) E naplójegyzetekben B. érdekes híreket közöl az 1849. évi hazánkban lezajlott orosz hadjáratról. V. ö. Scherff:, W.: Delbrück u. B. (Berlin 1892).

Bernhardt

Sára, francia szinmüvésznő szül. Párisban 1844 okt. 22. Anyja hollandi nő, atyja elzászi francia izraelita volt. Atyja - kinek nevét nem viseli - megkereszteltette s zárdába adta nevelésbe, honnan az ifju leány azzal az elhatározással lépett ki, hogy szinésznő lesz. Beiratkozván a párisi szinészeti konzervatoriumba, Samson és Provost legjelesebb tanítványa lett. 1862. elnyervén a tragikai jutalomdíjat, ezzel jogot nyert, hogy bemutathassa magát Franciaország legelső szinpadán, a Comédie Françaiseben. Racine Iphigeniájában és Scribe Valeriájában lépett föl először, de oly kevés sikerrel, hogy nem szerződtették. Ekkor a Gymnase szinházhoz szerződött könnyebb szerepekre, majd innen is megvált, miután jelentéktelen szerepkörre szorították le. Az Odéon igazgatója Duquesnel fedezte föl Bernhardtban az igazi tehetséget 1867. s szerződtette is tragikai szakmára az Odéonhoz. Itt jutott művészi pályája forduló pontjára. 1867 január 14. lépett föl először az Odeon deszkáin. Moliere Tudósnők c. vigjátékában mint Armande, játszott azután Athalia-ban, Kean-ban, Lear királyban és Ruy Blasban.

Ez utóbbi szerepben tünt fel előszór művészi tehetsége valódi nagyságában. E sikere folytán szerződtették a Comédie françaisebe, hol tiz évi távollét után 1872 november 6-án lépett fel először Belle Isle szerepében. E szinházban Ponsard Junius Brutus-ában, Hugó Viktor Hernani-jában s Ruy Blas-jában voltak kezdetben legelőkelőbb szerepei. Világra szóló hirnevét a Sphinx és Idegen nőben alapítá meg. E sikere után felvették a Comédie française törzs (részvényes tagjai) közé is. Legzajosabb sillerét egy addig ismeretlen iró Legyőzött Róma c. darabjában érte meg. Az ókor leplébe burkolt u. n. hazafias revanchedarab volt ez, melyben a rómaiak alatt a franciák s a barbarok alatt az 1870-iki háboru győztes németjei értendők. B. a darabban Posthumiát adta, egy öreg világtalan római matrónát, aki unokalányát, a fogadalma megszegésével vádolt Vesta-papnőt a birák előtt védelmezi s midőn meggyőzte őket ártatlanságáról, a leányt leszurja. A művésznő oly hatalmas erővel adta e szerepet, hogy a közönség, pályatársak és birálók a legnagyobb magasztalással illették s mint határozott tragikai tüneményt Rachelhez hasonlították. Ekkor vette föl műsorába Corneille; Racine stb. klasszikus szerepkörét. Ez idő óta ugy a francia, mint az összes világszinpadokon megjelenve ellenállhatatlan hatással aratta a babért, 1879 óta maig a babért és aranyat. A nagy művésznő külső megjelenése tulszikár alakja dacára rendkivülien vonzó, noha sovány és hajlékony alakja távol van attól, amit szépnek nevezünk. Vörhenyes szőke, kissé kondor haj veszi körül szabályosnak nem mondható, de kifejezésteljes arcát, melyet csodás szépségü sötétkék szemei tesznek bájossá. Legkiválóbb tulajdona azonban rokonszenves hangja mely ha nem is oly hatalmas, mint a többi nagy tragikai művésznőké, suttogásában is megérteti szavát. B. nagy előszeretettel s figyelemre méltó sikerrel kezeli a vésőt, festészetet, sőt a tollat is. Szellemességéről épp oly hirneves mint arról, hogy annyira szereti szülőhazáját Franciaországot, hogy azon kérdésre: «mit kivánna egy föllépteért a német szinpadon?" » szóba sem akart áltani - Elzász és Lotharingián alól. Legutóbb 1893 április 6-8 szerepelt Budapesten

Bernhardy

Gotfried, német filolologus született Landsbergben 1800 márc. 20., megh. Halleben 1875 máj. 14. 1829 óta hallei tanár és főkönyvtáros volt. Munkái: Geographi Graeci minores, melyből azonban csak egy kötet jelent meg, Lipcse 1828; Wissenschaftliche Syntax der griechischen Sprache Berlin 1829, ehhez Paralipomena, Halle 1862; Grundriss der röm. Litteratur, Halle 1830. ötödik átdolgozott kiadás Braunschweig 1872. Grundriss der griech. Litteratur, Halle 1876-80. 2 köt. 5. kiad. 1893. kiadja Vollcmann; Grundlinien zur Encyklopädie der Philologie, u. o. 1832.

Bernheim

Ernő, történettudós, szül. Hamburgban 1850 febr. 19. 1875. magántanári képesítést nyert a göttingai egyetemen, honnan a greifswaldi egyetem hívta meg 1883. rendkivüli tanárnak. Ugyanott 1889. rendes tanár lett. Főbb művei: Zur Geschichte des Wormser Konkordats (Straszburg 1876); Geschichtsforschung und Geschichtsphilosophie (Götting. 1880); Lehrbuch der historischen Methode (Leipzig 1889. Az első bővebb ideszóló segédkönyv). Ö gyüjtötte össze a Ruprecht német király korabeli birodalmi gyülések tárgyalásait. Egyéb cikkei: Lothar der Sachse u. Konrad III. (Sybel Histor. Zeitschft. 35. köt. 209) és; Norbort v. Premontré (u. o. 35. köt. 1. l.); Das Verhätniss der Karolinger zü den Papetwahlen (Deutsche Zeitschr. für Gesch. Wiss. 1890. 4. köt.); Zur Sage von der Päpstin Johanna (u. o. 3. és 4. kötet).

Berni

Ferenc, olasz költő, szül. Lamporecchioban 1497:, megh. Firenzeben 1535 máj. 28. Fiatal korát az utóbbi városban töltötte, mignem (valószínüleg 1517.) Rómába ment, ahol egyideig Bibbiena bibornok, később pedig a bíbornok unokaöccsének, Angelo Dovizinak szolgálatában állott 1524 Giberti veronai püspök vette maga mellé, 1531. pedig Medici Hippoht bibornok, aki egy firenzei kanonokságot ajándékozott neki. Mivel egy Salviati bibornok ellen intézett összeesküvésben részt venni vonakodott, Cibo bibornok megmérgeztette. Legnagyobb hirre Bojardo Szerelmes Lóránt-jának átdolgozásával tett szert; főkép az éposz gyarló verselésén és nem szabatos nyelvén akart segíteni, de nem lévén érzéke Bojardo epikai egyszerüsége iránt inkább rontott, mint javított. Mindazonáltal az ő Rifacimento-ja egész a mult század derekáig majdnem egészen feledésbe juttatta Bojardo eredetijét. Kisebb versei majdnem kivétel nélkül burleszk tárgyuak és egész sereg utánzónak szolgáltak mintaképül. Annyira, kedveltek e majd szatirikus, majd ironikus, majd parodizáló költeményeket, hogy sok ideig a «poesla bernesca» név (Berni-féle poézis) egész külön műfajt jelölt meg. Főkép a Petrarca-utánzókat gúnyolta nagy sikerrel. Irt egy Catrina c. parasztbohóságot, valamint egy csomó komolytárgyu latin verset is. Művei legjobb kiadása: Rime, poesie latine e lettere edite e inedite, ord. e ann. per cura di Antonio Virgili (Firenze 1885); ugyancsak Virgili írt róla egy igen becses monografiát (Firenze 1881).

Berni Alpok

a Közép-Alpok egyik legmagasabb hegy lánca, Bern és Wallis kantonok hálásán. Un határán, a Golenstockkal (3598 m.) kezdődnek és Ny-ról DNy-nak húzódnak az Oldenhorn csúcsig (3133 m.). Kezdetöknél vannak a legmagasabb csúcsaik: a Finsteraarhorn (4275 m.), a Grindelwald glecser fölött emelkedő Schreckhorn (4080 m.) a három Wetterhorn (3691-3708 m.), a Mönch (4104 m.), az Eiger (3975 m.) és a tömegénél fogva legimpozánsabb Jungfrau (4167 m.). Az Aletschhorn (4298 m.) már a D-i lejtőhöz tartozik. A Jungfraun túl a lánc keskenyebb és alacsonyabbá lesz; itt emelkedik a Grosshorn (3763 m.), a Tschingelhorn (3580 m.), amely egy csaknem vizszintes glecser fölött emelkedik a Blümlis-alp (3670 m.), az É-i oldalán teljesen hozzáférhetetlen Doldenhorn (3647 m.), a Wildstrubel (3258 m.). É-ra főlánctól számos másodrangu hegylánc és hegysor ágazik ki egészen a Thunii és Brienzi-tavakhoz; ezek alkotják a Berner Oberlandot; amelyet ritka természeti szépségeinél fogva a turisták oly gyakran keresnek föl. Leuzinger, Karte d. Bemer Oberlandes (Bern). Strasser das B. O. (u. o.), Panorama des B. O. (Luzern).

Bernicien

(geol.) a paleozói éra karbon (kőszén) szisztemájának legalsó emelete, megfelel a Culmnak. Mayer-Eymar nomenklaturája.

Bernicla

(állat), tengeri lúd, B.-lúd v. B.-kacsa). a lúdfélék (Anseriade) családjába, tartozó madárnem, melynek 12 faja közül a legtöbb a sarkövi tengerek körül él s a tengeren keresi tengeri növényekből s apró állatokból álló táplékát. A régiek azt a mesét költötték a B.-ludakról, hogy nem tojásból kelnek ki, hanem hogy bizonyos kacsalábu rákok (l. o.), a Lepasok, változnak át B.-ludakká; ezért viseli a legközönségesebb Lepas az «anatifera» fajnevet.

Bernina

gránitból és régibb eruptiv kőzetekből álló hegytömeg a Réti-Alpokban az Inn forrásánál, Graubünden kanton és a Veltlin (Lombardia) határán. A nagy glecserekkel takart hegytömegnek számos csúcsa közül a legmagasabbak a Piz Bernina, vagy Monte Rosso di Scersen (4052 m.), amelynek csúcsát 1850. mászta meg először Coaz svájci mérnök. A B. hágó, amelyen a hegytömeget meg lehet kerülni s amely Pontresinából (az Inn völgye) Poschiavinoba (az Adda völgye) visz, 2334 m. magas; rajta körülbelül 56 km. hosszú mesterséges ut vezet át. A B.-t takaró glecserek (a legszebbek: a Roseg, a Morteratsch, a Forno) 15.156 hektárnyi felületet foglalnak el; a tavak száma: 30, köztük a Lago Nero és Lago Bianco.


Kezdőlap

˙