a meduzák rosszul képzett magyar neve. L. Meduzák.
város és kikötő Geldern németalföldi tartományban, a Haringvliet jobb partján, (2890) 3978 lak. Egykoron mellette a Bommeler Waard nevü szigeten erős vár volt (Trutz-Bommel, András-erőd), amelyet a franciák 1672. Turenne vezérlete alatt elfoglaltak és leromboltak.
Rikárd Antal, belga püspök. Született Leidában 1790 április 5., megh. 1852 ápr. 7. A münsteri szemináriumban nevelkedett, 1816. szentelték pappá, s később a haegeveldi papnevelő igazgatója lett. Midőn a belga kormány vallásellenes célzatból minden iskolát az állam felügyelete alá rendelt, az intézetet megszüntették és B. a magánéletbe vonult vissza, de már 1820-ban a németalföldi király lüttichi püspökké nevezte ki. Ezen állást egyháza javára iparkodott felhasználni és közvetítő szerepet vitt a kormánynál, amit többféle röpiratban is megtett, melyekben azt hangsulyozta, hogy a vallásos szellemnek az állam iskoláiban sem szabad hiányoznia.
(Majo-B.), az Üelle közép-afrikai folyó mellékvize, amelynek környékét Casati és Junker kutatták át.
(francia) a. m. jó; francia neve minden pénzjegynek, rendesen pedig rövid lejáratu kötelezvény. A név onnét ered, hogy a szöveg rendesen így kezdődik: B. (jó) x frtról stb. B. du trésor, kincstári jegy, a neve Franciaországban az 1824 (akkor bons royaux) óta használt kincstári utalványoknak. Ezek átruházhatók, kamatozók és meghatározott időre szólnak és arra szolgálnak, hogy az államkincstár kötelezettségei pillanatnyi pénzhiány esetén fedezhetők legyenek. Egyébként mindenben megfelelnek a nálunk is szokásos kamatozó kincstári utalványoknak és úgy mint ezek, azok is a függő államadósság (l. o.) egy részét teszik. A magánosok által kiállított B.-ok különösen a tőzsdei forgalomban szokásosak és a tőzsdetagok által kiállított B.-ok a tőzsdebiróság által perelhetők és végrehajthatók is. B.-nak neveztetik végül az árúszállításért v. munkabeli szolgálatért adott, pénzre szóló bárca is.
l. Bône.
T., olasz igazságügy- és kultusz-miniszter, szül. 1840. A jogi tanulmányok bevégezte után tanár lett, nőül vette Manzoni költő leányát. 1892 máj. 15. elvállalta a Giolitti-minisztériumban az igazságügyi tárcát. 1893. márc. benyujtota a föltétlenül kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot, mely szerint a házasságkötésnek előbb az állam képviselője és csak ezután a lelkész előtt kell megtörténnie. 1893 május 19. a képviselőház a Banca Romanával (l. o.) összefüggő viták után öt szótöbbséggel elvetette B. költségvetését, mire az egész Giolitti-kormány beadta lemondását.
(lat., jó istennő), itáliai istenség, kit a rómaiak ezen az általános B. D. néven tiszteltek. Cornelius Labeo római teologus már felismerte, hogy B. D. nem egyéb mint istensége a termőföldnek, melyet Ops, Fatua, Fauna v. Maia nevekben megszemélyesítve is szoktak imádni. Mitosza maga arra vall, hogy tisztelete a szoros értelemben vett Fauna (a. m. a földáldásának istensége kultuszából fejlődött ki. A monda t. i. azt meséli róla, hogy leánya volt Fannusnak, ki nejéül akarta venni. De a leány ellene szegül, még mikor apja lerészegíti is, ugy hogy ez mirtuságakkal vesszőzi meg, s csak kigyó alakjában képes őt megejteni. Ezért templomaiban mirtuságaknak nem szabadott lenni. Egyébb mitoszi vonások még hozzáteszik, hogy nagy visszavonultságban és szemérmesen élt házi foglalatosságainak férje, Faunus házában, s hogy soha férfit férjén kivül nem látott. Ezért ünnepét kizárólag nők ünnepelték, s benne férfiaknak részt venni tilos volt; mert különben az igy megsértett istennő - ugy hitték - vaksággal sujtja az odatolakodót. Az ünnep dec. hó elején a konzul vagy prétor házában a Vesta-szüzek segédlete mellett éjszaka tartatott meg. Az istennőnek tulajdonképi nevét kiejteni ez alkalommal is szigoruan tiltva volt Az áldozat bemutatása után a legféktelenebb fajtalanságokra vetemedtek. Rómában B.-nak az u. n. Saxum Sacrum tövében temploma volt s innen kapta a Subsaxana melléknevet is.
l. Jóhiszemüség.
Ferenc, olasz történettudós, szül. Livornóban 1806., megh. Pistojában 1874 aug. 28. Jogot hallgatott Pisában s utóbb a pisai egyetemen jogtanár és a könyvtárnak tisztviselője lett. 1852-ben a toszkánai levéltárak igazgatójává tették meg és e levéltárak rendezése körül nagy érdemeket szerzett. Iskolájából több jeles paleográfus került ki. Az Archivio Storico Italiano c. szaklapnak 6. kötetében pisai krónikákat és históriákat közölt. (1844-45, 2 köt.) Egyéb művei: Statuti inediti della cittfordá di Pisa dal XII. al XIV. secolo (1854-70, 3 köt.) és Cronacho e storie inedite della cittfordá di Perugia dal 1150 al 1563 (1851, 2 köt.); Acta Henrici VII. (Firenze 1878). V. ö Reumont, Biogr. Denkmäler 1878, 374. lap.