Brailas

Péter Armeni, ujkori görög filozofus és diplomata, szül. 1812. Korfuban, megh. 1884. Londonban. Olaszországban és Párisban tanulta a filozofiát s jogot; a korfui akadémián a filozofia tanára volt, majd külügyminiszter Athénben 1865 1867 óta pedig görög követ Londonban, Berlinben, Párisban, Konstantinápolyban és Szent-Pétervárban. Schelling és Cousin hatása alatt állott. Főművei: Az alapeszmék eredetéről, Az elméleti s gyakorlati filozofia elemei, A filozofia története, Istenről s a lélekről. Némelyiket francia s angol nyelvre is fordították.

Braille

(ejtsd: braj) Lajos vakok tanítója, szül. 1806 jan. 4. Couporay-ban Franciaországban, meghalt 1852 jan. 6. Ő találta fel azt az irást, melyet manap a vakok használnak. Ő maga is vaklévén (megvakult még három éves korában), 1816. a párisi vakok intézetébe ment tanulni s 1828. u. o. tanító lett. 1829. állott elő az ő pontozó irásával (Procédé pour écrire etc. á l'usage des aveugles): 1838. a vakok számára aritmétikát irt.

Braille-irás

Vakok számára való, hat pontból kombinált ábéce, melyet a vakok könnyen elolvashatnak.

[ÁBRA]

Az ábéce-jeleket Barbie találta föl, s Braille Lajos (l. o.) tökéletesítette, kiről aztán az irást elnevezték. Itt közöljük első helyen a francia ábécére alkalmazott, három segédvonal közé beosztott vak-ábécét.

[ÁBRA]

Irásjelek:

[ÁBRA]

Számmutató, melyet minden számjegy elé oda kell tenni

Számjegyek:

[ÁBRA]

Ezeket a jeleket aztán Lovács József, a vakok budapesti intézetének segédtanára következőkép alkalmazta a magyar ábéce betüire:

[ÁBRA]

Irásnál az iró lapot gummi-, puha bőr-, vagy cinklapra helyezik s ha a lapot acél-nyéllel különböző helyeken lenyomják, másik oldalán emelkedések (betüjelek) támadnak, amelyeket a vakok tapogatva megkülönböztetnek. A B. jobb felől bal felé történik, mert az olvasni való jegyek a lap hátsó oldalán keletkeznek s olvasásnál ezt meg kell fordítani. L. még a mellékelt vakábécét.

Braime-le-Comte

(ejtsd: bren lö cont), város Hainaut belga tartományban, a Brainette partján, (1890) 8776 lak., szövőiparral, kőbányákkal.

Brainerd

(ejtsd:brenerd). város Minnesota É.-amerikai államban, a Misszisszippi partján, 7000 lak., fakereskedéssel és iparral.

Braintree

(ejtsd: brentri,) város Essex angol grófságban, 18 km.-re Chelmsfordtól, (1891) 5303 lak., selyemkelmekészítéssel.

Braise

(franc., ejtsd: bréz), erősen fűszerezett husleves marha- és tyúkhusból, melyet hagymával és zöldséggel együtt főznek; halat vagy szárnyast á la braise készíteni a. m. azt ily huslével, bor v. citromlé keverékével különböző husokkal együtt, zárt edényben abálni.

Braith

Antal, német festő, szül. Biberachban 1836. Stuttgartban és Münchenben tanult, kiváló hajlamot mutatott a tájkép- és az állatfestészet iránt és e nemben kitünőt is alkotott, amennyiben marhacsordái az állati test teljes ismeretére vallanak és természethű szinezésüek.

Brake

város Oldenburgban, az alsó Weser balpartján, (1890) 4212 lak., hajó-építéssel és élénk kereskedéssel.

Brakteátok

l. Bracteati.


Kezdőlap

˙