Cege

(Cagu), kisközség Szolnok-Doboka vármegye kékesi járásában, (1891) 532 oláh és magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral; a Hódostó partján gróf Wass kastélya áll.

Cége

Kövekből vagy karókból valamely folyóvizben készített rekeszték, mely arra való, hogy a belé került v. belé terelt hal a C. kapujába állított fogókészülékben (varsában, kámzsahálóban) megfogassék. Legegyszerűbb alakja a székely C. (l. ábra, c a cége, k a kapuja), mely V alakban lerakott kövekből készül; a halász ügyel arra, hogy a kapu felé az elrekesztett viznek nagy esése legyen. A C.-be került hal a kapu felé sodortatik, itt menekülni akar, s belekerül a kapuba állított fogószerszámba; a halászok sokszor a patak- v. folyóban készített cégéhez, ruddal verdesve (gübülve) a vizet, űzik a halakat. A székely cégénél tökéletesebb berendezésü a magyar és a cigány cége; mindkettő karók segélyével rekeszti el a vizet. L. bővebben Herman Ottó: A magyar halászat könyvében.

[ÁBRA] Cége.

Cégjegyzékek

a törvényszékeknél vezetett és a kereskedelmi cégek bejegyzésére szolgáló jegyzékek. A törvény szerint a jegyzékek nyilvánosak s mindenki által megtekinthetők. A bejegyzésekről és az azokhoz csatolt mellékletekről másolatok vehetők s azok hitelesített másolatban mindenkinek kiadandók (keresk. törv. 7. §-a). A cégjegyzékek berendezését s mikénti vezetését az 1875. évi dec. hó 1-én 26992. sz. a. kelt, a földmívelés-, ipar- s kereskedelmi és az igazságügyminiszter által közösen kiadott rendelet szabályozza. A rendelet szerint a cégjegyzékek kétfélék, a szerint amint a) egyéni cégek, vagy b) társas cégek bejegyzésére szolgálnak. Ez utóbbiakban a kereskedelmi társaságok (közkereseti társaságok, betéti társaságok, részvénytársaságok, szövetkezetek) cégeit jegyzik be.

Cegléd

rend. tan. város Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegyében, a m. kir. államvasutak egyik jelentékeny csomópontja, nyilt térségen fekszik; utcái szabályosak, fasorokkal kiültetvék. Házainak száma (1891) 4930, lakóié 27549, köztük 27257 magyar, 145 német s 81 tót, hitfelekezet szerint 11489 r. kat., 14145 ref., 943 ág. ev. és 935 izr. C. járásbiróság, telekkönyvi hatóság, közjegyzőség, adóhivatal székhelye; van takarékpénztára, az osztrák-magyar bank mellékhelyisége, ipartestülete, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. Lakói túlnyomóan földmívelők, de jelentékeny a szőllő- és gyümölcstermelés is (meggy és cseresznye külföldre is szállíttatik), sertéshizlalói pedig hiresek. A reformátusok iskolája már 1579. nevezetes tanintézet volt. Itt jelenik meg a Cegléd c. lap (szerk. Hitter Miklós, XI évf.). C. termékeny határa 28729 ha. 1849 jan. 23. Perczel Mór magyar tábornok itt megverte az osztrák sereget. V. ö. Galgóczy Károly: Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye monographiája. Budapest 1877. III. köt. 210-223. lap.

Cegléd-Bercel

l. Bercel 3.

Ceglefa

(növ.), a Salix sempervirens Host nevü fűz népies neve.

Ceglie

(ejtsd: csellyie). 1. C. del Campo, falu Bari olasz tartományban, Baritól 7 km.-nyire, (1891) 2754 lak., a hires Sant' Angelo és San Nicola kolostorok romjaival. - 2.C. Messapico, város Lecce olasz tartományban, egy magaslaton, (1881) 13865 lak., élénk gyümölcs-, olaj- és borkereskedéssel.

Cégvezető

az, ki a kereskedelmi üzlet tulajdonosától. (főnök) egyenesen cégvezetési meghatalmazást nyer, v. határozottan cégvezetőnek nyilváníttatik, vagy végre arra hatalmaztatik fel, hogy a főnök cégjét «per procura» jegyezhesse. Ha a főnök több személyt ruház fel a cégvezetéssel és pedig akként, hogy a cégjegyzés érvényéhez azoknak együttes aláirása szükséges, akkor együttes cégvezetésről (collectiv procura) szólunk. A cégvezetéssel különben több személy külön-külön is felruházható, akként t. i., hogy mindegyik egymagában is a céget érvényesen jegyezheti. A cégvezető jogkörét a törvény határozta meg, és pedig azzal a határozott kijelentéssel, hogy a törvény által meghatározott jogkörnek korlátozása harmadik személyek irányában jog-hattállyal nem bir. A C. jogköre kiterjed a kereskedelmi üzlet folytatásával járó, biróság előtt és biróságon kivüli minden ügyletre és jogcselekvényre, és pedig a C-t e jog a cégvezetői minőség alapján illeti meg, külön meghatalmazás szüksége nélkül. A jogkörnek terjedelmét a kereskedelmi üzlet fogalma határozza meg. A cégvezetési felhatalmazás épp ugy mint annak megszünése a cégjegyzésbe leendő bevezetés végett bejelentendő. A felhatalmazás megszünése, bejegyzésének s közhirré tételének elmulasztása különösen azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a főnök az elbocsátott cégvezető által nevében kötött ügyletekért felelős s a felhatalmazás tenyét harmadik személy ellenében csak annyiban érvényesítheti, amennyiben igazolni képes, hogy a harmadik előtt a felhatalmazás megszünése már az ügylet megkötésekor ismeretes volt.

Céh

A középkorban az angol, francia, német és olasz városok polgárai hadi védelem céljából olyan önkéntes társulatokat alkottak, amelyek az illető város kebelében territoriális tagoltsággal birtak. Sok helyen az u. n. «Trinkstube»-k asztaltársaságaiból alakultak e társulatok és Constafeln, Eynung, Innung, Fraternitas, Brüderschaft, Amt néven neveztettek. Az ily módon kifejlett társulási szellem csakhamar az egyforma életviszonyok közt élő polgárok egyesületeit hozta létre s egymásután alakultak meg a különböző egyházi és világi társaságok, amelyeknek tagjai közös vallási, gazdasági, politikai és szociális céljaik és érdekeik támogatására a kölcsönösség eszméje alapján szövetkeztek. Nagyobb és pedig nemzetgazdasági fontosságra csupán csak az iparos céhek jutottak, amelyek a XIII. században már széltében alakultak s majdnem mindenütt a már régebben fennállott polgár-testületek örökébe léptek. Szorosabb értelemben csakis ezeket nevezik céheknek (Zunft, Gilde). Ez időtájban mindenütt csak magántársulatok voltak a céhek, később azonban bizonyos közhatósági jelleget kaptak és a különböző államok törvényei autonom szervezetet, továbbá saját tagjai fölött némi biráskodási jogokat biztosítottak számukra. Szervezetük demokratikus volt; tagjaik között megkülönböztették a mestereket, a legényeket és az inasokat; a céh élén állott az atyamester, s rajta kivül még néhány mester és egy vagy két öreg legény ült a céh előljáróságában.

Működésük három irányu volt: bizonyos exkluzivitással védték saját üzleti érdekeiket; jó példák, oktatások, dorgálások, sőt büntetések által törekedtek a jó erkölcsöket ápolni és fejleszteni; bizonyos rendszabályokkal és anyagi támogatással iparkodtak foglalkozásuk tökéletesítésére. saját érdekeik védelme céljából az iparüzés szabadságát korlátozták, nevezetesen kimondották, hogy csak azon mesterek űzhetnek valamely ipari foglalkozást, akik a céh tagjai közé tartoznak. A tagok felvételét azután tetszésük szerint korlátozták; csak jó hirü, törvényes születésü mestert fogadtak maguk közé, akinek iparágában való jártasságát is megbirálták. Szigoruan ki volt szabva a kiképzés módja és ideje: inaskodás, legénykedés, vándorlás, próbaidő és mindezek végén a remek-munka. Meghatározták, hogy egy egy céhnek tagjai mely vidékek számára dolgozhatnak. Megszabták az egyes készítmények árát és minőségét. Korlátozták az egy-egy mester által felfogadható legények és inasok számát. A jó erkölcsök s különösen a családi élet előmozdítása kedvéért általános szokás volt, hogy csak nős legény lehetett mester, a nőtelenek pedig az egész céh felügyelete alatt állottak. Erkölcsi kihágásokért büntetést szabtak az illetőre, nem ritkán egy időre, vagy örökre kizárták őt a céhből. Hogy az iparág tökéletesedjék, a legényeket vándorlásra kényszerítették s utjok alatt pénzzel is segélyezték a vándorlókat. Minden céhnek volt szállója (Herberg) ahol a vándorlók ingyen kaptak szállást és utravalóul valami csekély pénzösszeget; ha pedig valahol meg akart állapodni, munkát szereztek számára.

Nálunk Magyarországon a 24 szepesi város szász papjai már 1248-ban alkottak egy fraternitást, amelyhez hasonló az erdélyi szászoknál is volt; 1408-ban pedig Lőcsén alakult egy egyházi céh, a «Bruderschaft des heiligen Leichnams Christi». Ezekből fejlődtek nálunk az első iparos céhek később azonban az Anjouk idejében, olasz minták után még több keletkezett. Legrégibb céhlevelünk 1307-ben kelt, de azért céheink már a XIII. században is voltak. Az egész országban általánossá lett azonban a céh-alakítás akkor, mikor Nagy Lajos 1376-ban szabályozta és kötelezővé tette a céhbe állást. Későbben III. Károly, majd Mária Terézia, aztán II. József és végre legutoljára 1804-5-ben I. Ferenc reformálta a céheket, mignem az 1872. VIII. törvénycikk eltörölvén azokat, a mostani ipartestületeket szervezte.

Mint a történeti kifejlődés egész folyamán láttuk, a céhek bizonyos exkluziv természetü, monopoliumos munka-rendszert teremtettek, amelyet saját tagjaikkal szemben jóakaratu atyáskodó gyámkodás jellemez. Kétségtelenül el kell ismernünk, hogy a középkornak kezdetleges, gyermekkorát élő ipara nagyon sokat köszönhet e rendszernek. Különösen fontossá tette azt a középkor közgazdasági élete. Amidőn ugyanis a szerfelett nehéz közlekedési viszonyok majdnem lehetetlenné tették az ipari készítményeknek továbbszállítás utján való arányos eloszlását: akkor nagyon üdvös volt a céhrendszernek azon hatása, mely a tilalmi jog alapján az iparosok egy-egy helyre özönlését megakadályozta. Ezen működés azonban, mely kezdetben a termelés helyes szabalyozását biztosította, később átka lőn a rendszernek. Lassankint ugyanis egyes családok ragadták magukhoz a céhek uralmát s a maguk számára aknázván ki annak előnyeit, ugy a fogyasztókat mint a termeléssel foglalkozó iparosokat kizsákmányolták. Ekkor, a XVII. szazadban érték el tetőpontjukat azok a villongások, melyek a mesterek és a legények között az anyagi érdekek ellenkezése miatt már régen fennállottak. Ezzel megrendült a céhek erkölcsi alapja. Közgazdasági hatása is csakhamar ellenkezésbe jutott a kor irányával. A találmányok szaporodása és terjedése, uj iparágak keletkezése, a tőkék ipari alkalmazása nagy mértékben meglazították a céheket összetartó anyagi érdekeket. A mesterjogot üzérkedés tárgyává tette az élelmesség s ezzel megszünt a céhnek korlátozó hatalma. A belépési kényszer és a tilalmi jog önző célokra használtatott fel s a mesterek, legények és inasok képeztetése elhanyagoltatott. Egyik feladatának sem tudott tehát immár megfelelni, sőt mivel a megnövekedett szükségletek kielégítése már csak a gyári ipar utján lett volna lehetséges: éppen az ipari termelés érdekeinek lőn akadályává, amennyiben a legények számának megszabása által a gyárak keletkezését gátolta. Egy szóval az egyéni tevékenység szabadságát korlátozó céhrendszer semmiképen sem illett az ujkor közgazdasági rendszerébe s ezért minden állam lerázta magáról annak béklyóit A magyar- és erdélyországi céhek történetével Szádeczky Lajos foglalkozott ujabban legtöbbet, ki sok tekintetben uj világításba helyezte ez intézmény multját (Akad. Értekezés 1890), az erdélyi szászok földjén virágzott céhek történetéről pedig Meltzl Oszkár irt utoljára (Századok 1892).

Ceiba

Mart. et Zucc. (növ.), l. Gyapjúfa.


Kezdőlap

˙