Centralisták

az 1840-48-ki ellenzéki párt azon része, mely a megyék önkormányzatával szemben a központi állami hatalom lehető kifejtésében és megerősítésében látta a nemzet haladásának legfőbb eszközét. Már Széchenyi naplójában is előfordulnak erre célzó megjegyzések. De igazán jelentékennyé a centralista irány csak akkor lett, midőn több kiváló férfiu, mint b. Eötvös József, b. Kemény Zsigmond és Szalay László a parlamentarizmus nevében izentek hadat a megyének. A megye, mint a nemzeti szabadság palládiuma akkor általános kegyeletnek volt tárgya és nagy bátorság kellett ahhoz, hogy Szalay kimondja: van valami, ami több a megyénél, és e a valami az ország, vagy midőn Kemény az összehasonlító jogtudomány alapján támadja meg a megyét, melyben a nemzeti géniusz megtestesülését tisztelték. Legtöbbet azonban b. Eötvös tett a mozgalom érdekében, nemcsak a Pesti Hirlap- ban irt cikkeivel, melyeket később Reform cim alatt könyvalakban is kiadott, hanem még inkább a « Falu jegyzőjével», melynek az ósdi embertelen megyei rendszer megdöntése az igazi erkölcsi célja. Ez irányhoz csatlakozott Csengery Antal is és 1844 óta a Pesti Hirlap a C.-nak volt közlönye. Határozott fellépésük a megye ellen szakadást hozott az ellenzékre, mert Kossuth teljes épségében kivánta a megye fentartását. Bár a C.-t doktrinereknek, az idegent utánzóknak és a magyar szellemet nem ismerőknek gunyolták, nem lehet kétség a felől, hogy az 1848-ki nagy átalakulás első sorban az ő munkásságuknak volt eredménye. Az 1848. törvények tárgyalásánál a központi felelős kormány felállításánál s szervezésénél még egyszer összecsaptak az ellentétek, de anélkül, hogy a C. keresztül vihették volna a közigazgatásnak az uj szervezésbe beillő reformját. V. ö Beksics Gusztáv, A magyar doctrinairek, Budapest 1882. Ausztriában előbb az egységes birodalmat és Magyarország beolvasztását sürgető pártot nevez ték C.-nak, később, a kiegyezés után azt, amely a tartományok és nemzetiségek követeléseivel szemben a középponti kormány és a birodalmi tanács lehető széles hatásköre mellett küzd. 1860 után Schmerling vezette, 1867 után Giskra és Hasner. Jelenleg inkább csak az urak házában tesz még számot, különben majdnem összeolvadt az alkotmányos párttal.

Centrálizáció

(lat.), mint politikai műszó azt a rendszert jelenti, melyben a mozgató erő a központban egy főszervnél van és innen indul ki minden működés. Ellentéte a decentralizáció, melyben a részek bizonyos önállással birnak és meghatározott körre a funkciók központjaivá válnak, de magasabb erő és szerv alatt, mely a részeket egésszé füzi össze. E megkülönböztetés vonatkozhatik az állam hatalmi életére általában, vagy annak egyes ágaira, avagy csak egy ügykörére; de alkalmazzák még a társadalmi életre, az egyházra, az iparra, a kereskedelemre, forgalomra stb. Ebből is látszik, hogy a C. igen különböző jelentéssel birhat, a decentralizáció pedig csak mint viszonylagos fogalom határozható meg, értelme által függ, hogy milyen C.-val szemben használják.

A C. az egész állami életre vonatkoztatva jelenti, hogy az állami hatalom egy főorganumnál van letéve s a többi hatóságok tőle szorosan függő viszonyban, csak akaratának végrehajtói. Ez értelemben a C. összeesik az abszolut állammal és vele szemben az alkotmányos állam, midőn a közhatalmat főfunkcióinak megfelelőleg, különböző független organumokkal kezeli, már decentralizációt jelent. A törvényhozási C. kétféle alakban fordulhat elő. Az egyik, midőn az állam egész törvényhozása egy szervnél van; mint ahogy ma rendesen az egységes államban; mig a szövetségi államban a szövetségi törvényhozáson kivül a tagállamok belső életükre külön-külön törvényhozással birnak: igy van az a német birodalomban, a svájci és az é.-amerikai szövetségben. De az egységes államban is előfordulhat, hogy a részek autonomia alakjában egy ügykörökre külön törvényhozási jogot nyernek, p. nálunk a társ országok, Ausztriában a koronaországok. Továbbá nevezik még törvényhozási C.-nak, ha az állam az ügyek túlnagy részét vonja a törvényhozás hatáskörébe, decentralizációnak pedig, ha jelentékeny részt a kormánynak enged át, hogy rendeletileg szabályozza v. az önkormányzatnál hagyja meg.

Az igazságszolgáltatási C. ma különösen azt jelenti; hogy az állam e tevékenysége állami biróságoknál van összpontosítva s ezek bár különböző foku biróságok, perrendileg szoros összeköttetésben vannak; decentralizáció pedig, hogy az igazságszolgáltatást az egyház, a korporációk, az önkormányzati testületek is végzik, avagy midőn az állam különböző terület-részeire minden felebbezési fokra külön-külön biróságokat állít fel, p. nálunk a horvát-szlavon biróságok.

Leginkább használják a C.-t és decentralizációt az állam kormányzati szervezetének a egjelölé sére, szintén különböző értelemben. Itt a C. majd azt jelenti, hogy a határozás és rendelkezés joga a központnak van fentartva, mig az alsóbb hatóságok inkább csak információra és végrehajtásra utalvák; majd jelenti az államigazgatás öszpontosítását kormányban és kormányzati hatóságokban oly módon, hogy az ügyintézés kizárólag a központtól függő államhivatalokban történik, az egészre kiható egyenlő elvek szerint (reál-rendszer) s a polgárok közreműködése ki van zárva. Ezekkel szemben már decentralizáció midőn a részekben működő hatóságok államiak ugyan, de bizonyos önállóságot élveznek; különösen ellentéte azonban az önkormányzattal nyilatkozó decentralizáció, melynél az ügyintézés a polgároknak jogilag elismert közületeit illeti, s ezek, bár a központ felügyelete alatt, de hatáskörükben önállóan, saját közegeikkel, a helyi viszonyokat is tekintetbe véve járhatnak el.

Történeti szempontból tekintve, a C.-val és decentralizációval egymás mellett találkozunk már a római birodalomban. Egyes tartományok, p. Gallia, jelentékeny különállással, a városok pedig széles körü önkormányzattal birnak. De a birodalom sülyedésével a rideg C. előtérbe lép, mely azután ugy a keleti, mint a nyugati részre jellemző. A középkor különösen a decentralizációnak kedvez. A hűbér-állam kisebb territoriumokból, úri birtokokból, városokból szövődik össze, melyek külön jogélettel birnak s az állami teendők nagy részét is végzik; a központi hatalom alig érezhető s az állam inkább federációhoz, sem mint egységes államhoz hasonlít. És több százados küzdelem folyt le, mig a részeknek e relativ nagy önállósága megtörik, hogy azután az ellenkező tulzás jöjjön létre. Franciaországban XI., de még inkább XIII. Lajos alatt már a C. uralkodik, és a helyi hatóságok önállóságából alig maradt meg annak látszata. E példát a kontinensi államok utánozták és a XVIII. században a C,, párosulva a fejedelmi abszolutizmussal, a hűbéri szervezettel birt államokban, majdnem kizárólagos. Sőt a Stuartok Angliában is kisérletet tesznek, hogy az abszolutizmussal a C.-t meghonosítsák, de eredménytelenül; a parlamenti szabadsággal a decentralizáció fejlődik karöltve és különösen a megye (county) a községi körök (Unions) helyi hatóságával (local board), az egyházközség (parish), a város (municipal borough) önkormányzatában erősödik meg.

A kontinensen uralkodó C.-val szemben a francia forradalom képezi a forduló pontot. Az általa uralomra jutott tanok és irányok a privilegiumokat és a partikuláris jogrendet megtámadják ugyan, de végeredményben az önkormányzat eszméjének kedvezők. A francia uj közigazgatási területi beosztásnál a tartományok helyét a megyék (département) a kerületekkel (district, majd arron dissement), a kantonok és a községek foglalják el; valamint az önkormányzat csirái is mutatkoznak. De már a konzulság és császárság idejében ismét a szigoru C. lép életbe, mignem a harmadik köztársaság végleg áttöri és a megye, a község önkormányzati testekké válnak. A Német birodalomban, mint általában az összetett államokban, a birodalom képviseli a C.-t, a tagállamok a de centralizációt és ez értelemben a decentralizáció összeesik a partikularizmussal. De ezenkivül a tagállamokban is erős törekvés mutatkozik a decentralizációnak az önkormányzatban való kifejlesztésére. Poroszországot illetőleg már az 1808-ki városi törvény önkormányzati alapokra helyezkedik, ugyancsak igy az 1872. kerületi törvény, a tartományokra pedig az 1875. szabályzás intézkedik. Ausztriában különösen a tartományok autonomiája képez nagy méretü decentralizációt. Az 1867-ki alaptörvény szerint a tartományi törvényhozáshoz tartozik mindaz, ami nincs világosan a birodalmi törvényhozásnak fentartva; továbbá a tartományok választják a «Landesaus- schuss»t, mely számos hivatalnok felett rendelkezve, a végrehajtást gyakorolja; önkormányzati alapon nyugszik a kerületi és községi igazgatás is.

Ami a többi államot illeti, Olaszország nagyban egészben elfogadta a francia igazgatási rendszert és a megyére (provincie), kerületre (circondari), járásra (mandamento) és községre osztott közigazgatásában az önkormányzat lassan fejlődik. Belgiumban és Hollandiában kerületi vagyis megyei rendszer van képviselettel és exekucióval, a községek jelentékeny önkormányzattal birnak. Az Orosz birodalomban ismeretes Finnország különállása és a kormányzóságokban, kerületekben, járásokban, községekben bizonyos decentralizáció jelentkezik az önkormányzat csekély vonásaival.

A magyar alkotmányban sohasem vált kizárólagossá a C. A törzsszervezet jellemvonását a decentralizáció képezte. Szt. István idejében ugyan azok az intézmények lépnek előtérbe, melyek az uj királyságot hivatvák szolgálni s a központi hatalom megerősödik. De a távolabb eső részekben csakhamar mutatkozik az államélet decentralizációja főkép ugyan honvédelmi szempontból, de a közigazgatásban is. Igy Erdély a vajdák alatt a magyarok, székelyek, szászok külön közigazgatási szervezetével. A régi Szlavonia tartományi állással bir a bekebelezett Dalmácia és Horvátország széleskörü autonomiával. Majd kifejlődik és a mohácsi vész után mindinkább erősödik a megyék, szab. kir. városok és a szab. kerületek önkormány- zata, hatáskörrel az igazgatásra és a biráskodásra; a végvidéki bánságok, stb. külön kis központokká válnak. Jelenleg pedig a decentralizációt képezi első sorban a társországok külön állása, a városi és megyei törvényhatóságok, valamint a községek önkormányzata.

A két rendszer gyakorlati megvalósítását illetőleg, a tapasztalat reá vezetett, hogy az államélet harmonikus alkalmazásukat kivánja. Az abszolut C. majdnem kivihetetlen a modern államban. De épp oly helytelen lenne a teljes decentralizáció, mely az állam egységét támadná meg s elvonná tőle a kellő erőt, erélyt, hogy feladatainak megfelelhessen. Az az államférfi hivatása, felismerni e szükséges harmoniát, ami ismét a nép erkölcseitől, multjától műveltségi fokától, jellemétől függ; sőt a különböző ügyágak is természetükből folyólag, a C. és decentralizáció-nak különböző mértékben való alkalmazását igénylik. Általában szólva a mai egységes államokban a törvényhozásnál és az igazságszolgáltatásnál a C. mutatkozik előnyösnek. Sok káros következménye volt annak; hogy a középkorban minden vidék, város más-más jogélettel birt. De azért itt is helye lehet a decentralizációnak, ha az állam különböző multtal biró részekből alakult, vagy ha gyarmatai és nem asszimilált tartományai vannak; továbbá megjegyzendő, hogy a mai nap uralkodó azon alaptétel, miszerint a különböző foku biróságok az itélkezésre teljesen önállóak és minden felsőbb hatóságtól függetlenek legyenek, a régi hivatalnoki igazságszolgáltatással szemben, amidőn az alsóbb fórum a felsőbbnek, az egész pedig a fejedelem szubjoktiv akaratának volt alávetve, néha decentralizációnak is mondatik. Az állam magasabb politikai életének vezetésénél szintén a C. lesz természetszerü. A belügyi közigazgatásnál mindaz a központ hatáskörébe tartozik, ami a nemzetben az egység eszméjének realizálásához szükséges, ami az államot, mint ilyet a maga egészében érinti, vagy midőn a közérdek a magán érdekkel jön összeütközésbe; de helyén lesz a decentralizáció olyan ügyek intezésénél, melyek az egyes vidékeket, a polgárok helyi közületeit érdeklik első sorban, hogy a részek szabadsága az egész által el ne nyomassék s hogy a vidéki sajátságok és szükségletek kellő méltánylásban részesülhessenek. E felfogást ugy is halljuk megjelölni; C. a kormányzásban, decentralizáció az igazgatásban. A hadügyekben ismét a C. lesz túlsulyban; de itt is előfordulhat bizonyos decentralizáció, midőn az ezredek és hadtestek kerületenként vannak felosztva (p. a német birodalomban, v. nálunk a honvédségnél), v. egyes parancsnokságok felhatalmazást nyerhetnek az önállóbb működésre, ugy hogy a kezdeményezés nem a központból, hanem tőlük indul ki. Már a csendőrségnél, miután a helyi viszonyoknak megfelelően kell eljárnia, a decentralizáció lesz tulnyomó s csak a magasabb állami rendészet vezethető a C. alapján. A szegényügy inkább decentralizációval, az állami pénzügyek inkább C.-val intézhetők.

Centrálizmus

a centralizáció rendszere, ennek hive centralista. Összetett (szövetséges) államokban azokat is centralistáknak nevezik, akik a tagállamok hatáskörének korlátozását sürgetik az összállam előnyére, mig ellenfeleiket federalistáknak v. partikularistáknak. L. Centralizáció.

Central-Labour-Union

(ang., ejtsd: szentrel lébör júnjön), a new-yorki «Knights of Labour» rend bányászati és fiókegyesületeinek szövetsége, melynek célja magát a nyilvános hivatalokban képviseltetni és a munkás-osztály helyzetének javítását előmozdítani.

Centranthus

DC. (növ., Kentranthus Neck., sarkantyuvirág), a macskagyökérfélék génusza 8 fajjal a délibb vidéken. A Valerianától a sarkantyus szirma különbözteti meg. A C. ruber L. szép piros, ritkán fehérvirágu növény, kertbe is gyakran ültetik és bokrétába kötik. Különben Európa (Svájc és Tirol) déli részén, hazánkban a tengerparti falvak és városok szikláin vadon terem. Levele tojásdad v. lándsás, virágának sarkantyuja két akkora, mint a magrejtő.

Centre

(ejtsd: szentr), county Pennsylvania É-amerikai államban; 2880 km2 területtel, 34420 lak., Bellefonte főhellyel.

Centre

(ejtsd: szántr), Canal du-, hajózásraszánt csatorna Franciaország középső részében; Châlons sur-Saône-nál indul ki a Saône ból, Digoinnál két ágra oszlik: az egyik a Loire-ral, a másik a canal Latérallal egyesül. Hossza 120 km.; mélysége 1,5 m. 1781-93-ig Gauthey mérnök építette.

Centreville

(ejtsd:szentrvill),falu Virginia É.-amerikai államban, Fairfax countyban, 43 km.-nyire Washingtontól. 1862. a szövetségesek Pope vezérlete alatt álló hada itt vereséget szenvedett.

Centrifugál

v. zárt virágzat (nö., inflorescentia centrifugalis seu definita) a. m. középből nyiló virágzat. A virágzat kellő közepén kezd nyilni, s a virágnyilás innen halad kifelé, de az első virág a szárat, ill. a virágzat főtengelyének hossznövekedését beszüntetvén (ezért zárt virágzat), oldal ágak támadnak, melyek magános virággal záródván ismételten és hasonlóan tovább ágaznak. Ilyen az álernyő meg a bogvirágzat; l. o. és Centripetális virágzat.

Centrifugál erő

E fogalom egy egyenletesen forgó rendszerre (p. a Földre, egy ördögmotolára) vonatkoztatott relativ nyugalom vizsgálatánál szerepel. Ha vm. pont a rendszerhez képest relative nyugszik, akkor valójában egyenletes körmozgást végez. A pontra tehát oly erők működnek, melyek eredőül éppen a körmozgást létesítő centripetál erőt adják; vagyis az eredő a körpálya középpontja felé irányul és = mrw2, hol m a pont tömege, r a forgási tengelytől való távolsága, w a rendszer szögsebessége. Az oly észlelő, ki a rendszerrel együtt mozog de annak forgásáról nem tud, az anyagi pont látszólagos nyugalmát csak ugy fogja meg magyarázhatni, ha a valódi erőkön kivül még egy oly erő működését tételezi fel, mely azokat ellensulyozza, tehát a centripetál erővel egyenlő nagyságu, de vele ellenkező irányu erőét. Ha pedig a rendszer mozgásáról tudunk, akkor is következőleg határozhatjuk meg ama feltételeket, melyeknél vm. relativ nyugalomban levő anyagi pont ebben az állapotában megmarad: Tekintsük a forgó rendszert nyugvónak s alkalmazzuk az abszolut egyensuly föltételei egyenleteit, ámde előbb adjunk hozzá az anyagi pontra ható igazi erőkhöz még egy képzelt erőt, melyet C.-nek nevezünk, s mely a pontnak a forgási tengelytől való merőleges távolságának irányában, de kifelé, működik és = mrw2.

Nyugvó rendszerben az abszolut egyensulynak és egyenletesen forgó rendszerben a relativ egyensulynak e szerint nem ugyanazok a feltételei. Ellenkezőleg a forgó rendszernél a relativ egyensuly esetében a részeknek oly elhelyezésük van, melyben a rendszer nyugvó állapotában csak akkor maradhatnának meg, ha annak minden pontjára még a C. is igazán működnék. A C. erő eme (valóban csak látszólagos) működésén számos tünemény alapszik. Ha egy testet függőleges sikban parittya módjára megforgatunk, akkor a szál, mellyel tartjuk, folyvást meg lesz feszítve, még akkor is, mikor a test éppen a pálya középpontja felett halad el. Ha a test egy vizzel telt, a pálya belseje felé nyilt edény, akkor a viz nem folyik ki, még az edény legmagasabb helyzetében sem, noha akkor nyilása lefelé áll. Görbe pályán annak domboru oldalán a vasuti sint magsabbra kell rakni, hogy a kocsik ferde helyzetükben mintegy a cent rifugál erő ellen neki támaszkodjanak. Hasonló képen a körben vágtató lovas lovával együtt a kör középpontja felé hajlik. A centrifugál-regulátornál a C.-t gépek mozgásának szabályozására használjuk, a centrifugál-szárítónál pedig testek száritására, tisztítására, nedvek kivonására. Földünk szintén tengelye körül forogván, a reá vonatkozó relativ egyensuly meghatározásánál a C. szintén szerepel. Igy a testnek sulya légüres térben a Föld vonzásának és a test C.-jének eredője. A Föld lapultsága is onnan van, hogy az egyenlítő a C. következtében kidudorodott.


Kezdőlap

˙