Cukor

(Lásd a mellékelt két képet.) Minden olyan kristályos vagy nem kristályos, növényi anyagokból kivonható testet, mely vizben oldható és melynek vízoldata édes ízü, cukornak nevezünk. E testek színe fehér, melegítve megbarnulnak és nem illók. Kémiai összetételök szerint szénhidrátok, azaz a hidrogént és oxigént olyan arányban foglalják magukba, mint a víz (2 atom H-re esik 1 atom O); a hidrogénen és oxigénen kivül a cukrokban 6 v. 12 atom szén van. A cukrok közé soroljuk azokat a vegyületeket is, amelyek nem szénhidrátok ugyan, de oldatuk édesízü, és a cukorral egyéb tulajdonságokban is egyeznek (Berthelot). A cukrokat jellemző sajátságok: 1. édes ízüek; 2. a poláros fény síkját jobbra vagy balra eltérítik; 3. a legtöbbje redukálja a lugos rézoldatot, azok, melyek nem birnak ezzel a tuladonsággal, szintén redukálókká válnak, ha savakkal melegítjük (invertáljuk) őket; 4. némely cukor direkt, a többi pedig savakkal való leöntés után elerjeszthető; 5. fémoxidokkal vegyületeket alkotnak (saccharátok), salétromsavval melegítve pedig oxidálódnak.

Három csoportra oszthatók: A) Olyan cukrok, melyek nem szénhidrátok, amelyekben tehát több a hidrogén, mint amennyi az oxigénnek, a víz összetételének arányában megfelel - mannit csoport. Ide tartozik a mannit, dulcit, isodulcit és sorbit (C6H14O6 összetétellel); a pinit és quercit (C6H12O5). B) A glikóz csoport, ezekben 6 atom szén van, a hidrogén és oxigén pedig olyan arányban, mint a vízben. Ide tartozik: a dextróz (szőllőcukor), a levulóz, az invert cukor, a galaktóz és az inozit (C6H12O6 összetétellel). Nehezen kristályosíthatók, könnyen elerjeszthetők és az alkalikus rézoldatot redukálják. C) A nádcukor csoport 12 atom szénnel. E csoportba tartozik: a nádcukor, a tejcukor, a maltóz, melizitóz és parasaccharóz (C12H22O11 összetétellel). Élesztővel direkt nem erjeszthetők el (csak savak behatására), az alkalikus rézoldatot nehezen redukálják és a poláros fény síkját jobbra térítik el.

Története

A szilárd cukor fölfedezése Kr. u. 300-600-ra eshetik. Ez időtájt az indusok háromféle cukrot készítettek: 1. vörös v. nyerscukrot; 2. kristályos cukrot v. cukorlisztet és 3. kemény cukorkristályokat. Indiából a cukornád és a cukor ismerete csak lassan terjedt nyugat felé. Legközelebbi adatokat a cukornádról Kr. u. a VI. században találunk a persáknál, akiknek révén az arabok is megismerkedtek a cukornáddal és a cukorral. A kalifák nagy luxust üztek a cukorral. Lassankint egyes városok gyárvárosokká lettek, ahonnét a készített cukrot messze vidékre is elszállították. Az arabok hatalmukat Egyiptom felé is kiterjesztvén, a cukor elterjedését is előmozdították. Egyiptom lakosai különben is hiresek lévén szellemi képzettségökről: a cukornád meghonosítása után a leghiresebb cukrot-termelő országok egyikévé lett. Nagy előmenetelt tettek a cukor finomításában, ugy hogy Indiában még ma is az ő finomítási eljárásukat használják. Ugyancsak az arabok Sziciliában, majd Spanyolországban is meghonosították a cukrot. Spanyolországban (1150). 29000 hektár föld volt cukornáddal beültetve és Motril városában (Granadában) 14 cukorgyár volt. Az egész ország cukortermelése a XV. század elején évente többet kitett 1 millió métermázsánál. Európában a cukor a keresztes hadjáratok révén lett ismeretes. Az első cukorszállítmány 996. jött Sziriából és Egyiptomból Velencébe; miután pedig Ciprus szigete is a keresztények birtokába jutott, a cukortermesztés ezek kezében teljes virágzásnak indult. A németek Velencével szárazföldi összeköttetésben lévén, kiváló alkalmuk akadt a cukorral is megismerkedni. A XIV. és XV. században már a jobb módu polgári családokban is használják, részint gyógyszerül, részint pedig ételek készítésénél.

Ez időtájt már Magyarországon is el lehetett terjedve a cukor, mert midőn Mátyás király 1476. Beatrixszal házasságra lépett, «az asztalt aranyozott cukorból készült fa, melyen angyalok és mókusok voltak, diszítette, fákkal, cserjékkel és éneklő madarakkal ékesített, tisztán cukorból készült kerttel». Amerika felfedezésével az ujvilág hatalmas versenytársa lett az ó-világnak. Kolumbus már 1490. átültette a cukornádat Santo-Domingóba, mely csakhamar Európa főszállítójává vált. Mexikóba már Cortez idejében, mig Braziliába a XVI. sz. elején került a cukornád. Jelenleg Cuba, Manilla, Jáva, Brazilia termelnek legtöbb cukornádat. Európában, Spanyolországot kivéve, már nem termesztenek cukornádat. A XVI. sz.-ban Európában cukorfinomítók keletkeztek a koloniális cukor finomítására (Hamburgban, Magdeburgban, Drezdában, Párisban, Marseilleben, Havreban stb.). A jelen század elején elterjedt répacukorgyártás lényegesen megváltoztatta az egész cukoripart. Marggraf hires német kémikus (1709-1782) volt az első, aki a répában cukrot talált (1747) és ajánlotta a gazdáknak a répatermesztést cukorgyártás céljából. Az első répacukorgyárat III. Frigyes Vilmos porosz király támogatásával Franz Karl Achard (1753-1821) állította fel. 1801. Kunern-ben Alsó-Sziléziában, 1802. Csehországban épült az első cukorgyár. Napoleon 1811. 32000 hektár szántóföldet és egy millió frankot ajánlott fel az alapítandó cukorgyárak segélyezésére. A répából ez időben csak 2-3 százalék cukrot tudtak előállítani, miért is az első gyárak megszüntették működésüket. A napoleoni szárazföldi zár alatt (1806-1814), mely a gyarmatokban termesztett cukrot majdnem teljesen kiszorította az európai piacról, a répacukorgyárak uj életre keltek. Gyárak keletkeztek Francia-, Német- és Oroszországban. A szárazföldi zár megszüntével a legtöbb gyár is megszünt dolgozni, csak Franciaországban, ahol a gyártásban több fontos ujítást hoztak be, tudott sok gyár tovább is fennállani, ugyhogy ott 1835. már 33 millió kg. cukrot gyártottak egy évben. Franciaországból a cukorgyártás lassan elterjedt Németországba (különösen Sziléziába és Szászországba), utána pedig Csehországba, Magyarországba, Belgiumba és a többi európai államokba.

Gyártása

A cukor gyártása cukornádból és cukorrépából nagyjában egyformán történik, csakhogy a nád feldolgozása könnyebben megy, mert nem tartalmaz a cukor mellett annyi idegen anyagot, mint a répa. A répában a cukron kivül «nem-cukor» anyagok is vannak, melyeknek eltávolítása a gyár feladata. A répa feldolgozása előtt tisztítóba (mosóba) jut, ahol a hozzátapadt sártól, kavicstól, homoktól stb. megtisztítják. Régente akképen készítették a cukorlevet, hogy a répát megreszelték és zsákba téve kisajtolták. Ennek az eljárásnak egyebek között az a rossz oldala is volt, hogy a répalé folytonosan levegővel érintkezvén, olynemü változásokon ment keresztül, melyek feldolgozását nagyon megnehezítették és költségessé tették. A sajtolás helyett később a centrifugál gépeket alkalmazták. Használták azután az u. n. áztató (maceráló) eljárást, mely a répapépnek rendszeres kilugozásában állott, akképen, hogy a keletkezett cukortartalmu lé ismét friss répára csurgott és ez többször ismétlődött olyan módon, hogy a friss répaszeletek mindig a legsűrübb lével, a legjobban kilugzott szeletek pedig friss vizzel hozattak össze. Ez az eljárás Schüzenbachtól ered és sok jó oldala van, de a diffuzió eljárás által teljesen kiszoríttatott. A diffuziuó eljárást legelőször J. Róbert alkalmazta Seelovitzban (Morvaországban) 1864.; azóta ez az eljárás az előtte levőket mind kiszorította és manapság kivétel nélkül minden cukorgyárban használatban van. A diffuzió eljárásnál a répát lehetőleg vékony, különböző hosszuságu szeletekre vágják az erre a célra szolgáló vágógépeken.

[ÁBRA] 1. ábra. Diffuzíócsoport, keresztmetszet.

[ÁBRA] 2. ábra. Diffuzíócsoport, hossznézet.

[ÁBRA] 3. ábra. Főzőüst, metszet.

[ÁBRA] 4. ábra. Iszapszaturáló üst, részleges metszet.

[ÁBRA] 5. ábra. Szürősajtó.

[ÁBRA] 6. ábra. Megtöltött szűrő, hoszmetszet.

A szeleteket azután magasabb hőmérsékleten (60-70° C.) kilugozzák, még pedig akképen, hogy a legsűrübb lé friss szeletekkel, a leghigabb pedig (t. i. viz) a legjobban kilugozott szeletekkel érintkezik.

A diffuzió edényekből a kilugozott szeletek eltávolítása rendesen ugy történik, hogy a diffuzió edény alsó fedelét kinyitják, mialatt a viznyomás az illető edényre van állítva: a szeletek ekkor a vizzel együtt kiesnek és páter noszterrel tovább vitetnek a szeletsajtóhoz. A kisajtolt szeleteket takarmánynak használják. Ha a munka jól megy, minden 10-12 percben be van végezve egy-egy diffuzió edény munkája. A diffuzió eljárás előnyei: a készülékek egyszerüek, kicsi helyet foglalnak el és a befektetési tőke aránylag kisebb mint a régi eljárásoknál; nagy a megtakarítás emberi munkában és könnyü a munka; helyes vezetés mellett a lé tisztasága jobb, mint azelőtt. Hátránynak mondható, hogy sok viz szükséges és hogy a kilugozott szeletek igen sok vizet (94 %-ot) tartalmaznak, aminek részben való eltávolítása csak a legujabb időben sikerült.

A diffuzió lé a cukron kivül sok olyan anyagot is tartalmaz, mely a cukornak a kristályosodását akadályozza; ezeknek eltávolítása a derítés - szaturáció - által történik. A derítés abban áll, hogy a répalébe égetett meszet vagy mésztejet öntünk és utána a meszet szénsavval leválasztjuk. A szénsavaskalciummal együtt a répalében foglalt «nem cukor» anyagok egy része és a festő anyagok is leválnak és a répalé világossárga szint kap. A levált csapadék (sár, iszap) a létől szürősajtókkal választatik el. Az égetett illetőleg oltott mész előállítására a cukorgyárakban mészégető kemencék vannak, melyek egyuttal a derítésre szükséges szénsavat is szolgáltatják. Rendesen háromszor vagy négyszer derítenek és minden derítés után szürősajtón vagy zsákszürőn (sokszor homokszürőn) hajtják a levet keresztül, ahol az iszap hátramarad. A derítés ugy történik, hogy a levet 80-90° C.-ra gőzzel felmelegítik, a szükséges meszet hozzá keverik és mindjárt utána a szénsavat vezetik be. Az I. szaturálásra 3-3,5 % meszet (égetett mészre és a répa sulyára számítva), a II-hoz 0,5-1 %-ot használnak, a III. derítéshez rendesen nem vesznek már meszet, csak szénsav bevezetése közben a folyadékot felforralják. A derítésre szükséges meszet és szénsavat szolgáltató kemencék közönséges akna-kemencék, amelyekbe a mészkövet koksszal vagy faszénnel keverve töltik be. Az égetéskor keletkező szénsavat szivattyuval nyomják a derítőbe és a szivattyuzás adja meg a felülről zárt kemencéknek a szükséges légáramlást is. A derített levet szürősajtókkal (l. alább) választák el az iszaptól és azután még szürés utján is tisztítják. A szürésre azelőtt kivétel nélkül csontszenet (spodium) használtak (azért mondják, hogy a cukor csontból készül), ujabban azonban a csontszenet a nyerscukorgyárak elhagyták és azt részben a jobb derítéssel, részben pedig zsákokon vagy kavicson való szüréssel pótolják, ugy annyira, hogy csontszenet csak régi berendezésü nyerscukorgyárak és a finomítók használnak. A derített és megszürt levet higlének mondják és fajsulya 1,04-1,06; cukortartalma pedig 10-13 %. A higlének besürítése képezi a következő feladatot. A C. ősidőszakában a besürítés szabad tűz fölött és nyitott edényekben ment végbe. Ez az eljárás költséges volt és azzal a kellemetlenséggel járt, hogy a cukorlé az edényhez égett, a magas hőmérsékleten karamelizálódott és végre olynemü változásokat szenvedett, melyek a cukor kiválását tetemesen megnehezítették.

[ÁBRA] 7. ábra. Robert-féle legőzölő készülék.

[ÁBRA] 7a. ábra. Gőztisztító 8. ábra. Szűrő.

[ÁBRA] 9. ábra. A nedvpróbák leeresztésére való készülék. 11. ábra. Fesca-féle centrifuga.

[ÁBRA] 10. ábra. Vacuum készülék.

[ÁBRA] 12. ábra. Szívóbatteria.

A cukorlének besürítése két részben történik; az első, a bepárologtatás a Robert-féle készülékben, a második, a befőzés a vakuum, készülékben megy végbe. A Robert készülékből kikerülő vastag lé fajsulya 1,22-1,24, a cukortartalma 42-50 %, ez a vakuumban mindaddig befőzetik, mig a cukor kristályos alakban ki nem válik (töltő anyag). A vakuum ugyanazon elvek szerint van készítve, mint a bepárologtató készülék, a főzés szintén gőzzel és ritkított levegőjü térben történik. A vakuumban a lé olyan sűrüre főzetik be, hogy kihülve szilárd tömeggé mered. Ez a töltő anyag. A vakuum nagy, rézből készült edény, mely léfogó szerkezettel van ellátva; a fűtésre szolgáló gőz kigyócsőben kering, a kondenzált viz elvezetése és a légritkítás szivattyuzással eszközöltetik. A töltő anyagot kisebb-nagyobb vasládákba ürítik, ahonnét a centrifugális gépekbe jön. A centrifugálás által a szirup elválasztatik a cukortól és itt nyeretik a nyerscukor. Mielőtt a töltő anyag a centrifugákba jön, kevés sziruppal keverik és zuzó készülékben összezuzzák. Innét kis kocsikra teszik, amelyeket azután gyors forgásba hoznak, 15-20 perc multával a cukor elválik a sziruptól: a szirup lefolyik és a nyers cukor hátramarad. A lefolyt szirupot befőzik, néhány hétig kristályosodni hagyják és ujra centrifugázzák. Igy kapják a II. rendü és hasonló módon a III. rendü nyerscukrot. Ez utóbbi centrifugázásakor lefolyt szirup befőzetvén, még 40-50 % cukrot tartalmaz ugyan, de ebből az eddig ismertetett módon cukrot előállítani nem lehet, mert 35-40 % nem-cukrot tartalmaz. Ez a melász, melynek további feldolgozásáról későbben leszen szó. (L. Melász).

A répából készült nyerscukor sárgásszinü és sajátságos, de nem kellemetlen szagu. Rendesen 90-95 % cukrot, 2-4 % vizet, 1,0-2,0 % hamut és 2-3 % közelebbről meg nem határozott szerves anyagot tartalmaz. Ezt ilyen állapotban nem használják, hanem előbb finomítják (raffinálják). A finomítás célja a nyerscukrot fehéríteni, a szagát teljesen elvenni és belőle az idegen alkotórészeket eltávolítani. A finomított cukor, ha tiszta, 99,8-99,9 % cukrot, kevés vizet és alig mérhető mennyiségü hamut tartalmaz. Általánosságban a finomítás ugy történik, hogy a nyerscukrot ujra feloldják, csontszénen többször megszürik és kristályosítják.

A süvegcukor készítésénél a nyerscukrot feloldják, azután mésszel, foszforsavval, gipsszel, vérrel stb. derítik, azután csontszénen megszürik. A derített és megszürt levet vakuumban befőzik; főzés közben kevés kék ultramarint kevernek a cukoroldathoz, hogy a cukor fehérebbnek lássék és a befőzött tömeget formákba öntik. A formák, melyek a cukorsüvegeknek megfelelő alakuak és nagyságuak, vasbádogból készülnek és belül lakkozva vannak. Alul nyilásuk van, amelyet töltés közben bedugnak és amelyen a kihülés után a szirup kifolyik. Az öntés után 12-24 óra mulva a formákat a 30-40° C. hőmérsékletü padlásra rakják, a süvegeket függélyes állásba helyezik, a dugókat az alsó nyilásokból kiveszik és a fölösleges szirup a nyilásokon kifolyik. Most következik a süvegek tisztítása (Decken), ami abban áll, hogy a süvegek felső részét vizszintesen lemetszvén, hidegen telített cukoroldatot öntenek rá. A cukoroldat a süvegen lassan keresztül folyik és a még hátramaradt szirupot is magával viszi. A tisztítást addig folytatják, mig a nyiláson lefolyó folyadék szintelen nem lesz. A kristályok közé tapadt szirup utolsó nyomát szivattyuzással távolítják el, ami ugy történik, hogy a formákat légszivattyukkal kapcsolják össze és az alsó csúcs alatt légritkítást idéznek elő; ekkor a külső levegő nyomása a szirupot a cukorból kisajtolja. Ezután a süvegeket kiveszik a formákból, a hegyüket letompítják és a szárító szobákba viszik, ahol 50° C.-nál 6-8 nap alatt tökéletesen kiszáradnak és becsomagoltatván, a kereskedésbe jutnak. A süvegekről lefolyó szirup szintén feldolgoztatik és a belőle készült cukor melisz néven kerül forgalomba. A kevésbbé tiszta szirupből a farin készül, mely porrá őrölve jut a kereskedésbe.

A raffinált cukor másik fajtája, a kockacukor, mintegy 30 éve, hogy forgalomba került, nagyobb kelendőségnek azonban csak azóta - mintegy 6-8 éve - örvend, amióta sikerül olcsón előállítani. Előállítására vagy süvegcukrot, vagy centrifugákból kikerült raffinált cukrot használnak. Ezeket kézi vagy gépsajtóval nagy kockákká préselik, szárító szobákban szárítják és vágógépekkel a kivánt nagyságu kockákra vagdalják. A pilé poralakban kerül a forgalomba és rendesen a nyerscukorgyárakban készül és kevésbbé tiszta, mint a finomított cukor. Különösen Olaszországban, Törökországban és a kisebb déli országokban örvend nagy kelendőségnek. - A Steffen-féle eljárás szerint a nyerscukorból «kimosás» által direkt finomított cukrot készítünk. (Nálunk Szerencsen és Botfalun.)

Hazánkban Gettinger János Sámuel eperjesi gyógyszerész már 1801. foglalkozott cukorkészítéssel és sikerült is neki 560 g. répából 17,5 g. nyers cukrot előállítani; később pedig Achard módszere szerint 33 kg. cukrot készített. Gettinger 1802. a maga készítette fehér cukrot az ország nádorának megmutatta és segélyezést kért tőle. A nádor meg is hagyta Eperjes városának, hogy Gettingernek segélyt adjon, a város tanácsa azonban mégis visszautasította kérvényét. A legelső cukorgyárat Magyarországon Lacsny Miklós Nagy-Födémesen és Bátorkeszin állította fel; 1832. Odascalchy Ágost herceg, 1833. pedig Forgách Károly gróf állított fel egy-egy cukorgyárat. 1850. 12., 1860. pedig már 30 cukorgyár működött az országban. Csakhamar azután visszaesés következett. 1873/74. már csak 20, 1874/75. 17, 1887/88. pedig már csak 11 cukorgyár dolgozott az országban, holott ugyanekkor az egész monarkiában már 200 cukorgyár volt működésben. Segített ezeken az állapotokon a legujabb cukoradótörvény (1888. XXIII. t.-c.), amely az előállított cukrot kiviteli prémiumban részesíti (mely azonban többet nem tehet ki, mint legfölebb 5 millió forintot évente). Jelenleg (1892/93. campagne) 17 cukorgyár van működésben Magyarországon. A mult 1891/92. campagneban feldolgoztatott 8000000 mmázsa répa és gyártatott 845000 mmázsacukor (88 %-os nyers cukorra számítva), a kivitel volt 330000 q.

Ausztria-Magyarországon működésben volt:

1835. 17 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 187000 q. répát;

1848. 63 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 800000 q répát;

1866/67. 139 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 1250000 q. répát, a cukoradójövedelem volt 5700000 frt;

1888/89. 220 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 46 millió q. répát, a cukoradójövedelem volt 13900000 frt;

1889/90. 215 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 60 millió q. répát, a cukoradójövedelem volt 21400000 frt;

1891/92. 217 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 60,7 millió q. répát, cukoradójövedelem volt 23000000 frt.

A cukorgyártás Angliában fejenkint és évenkint kb. 28,5 kg., az Egyesült-Államokban 20 kg., Franciaországban 11,5 kg., Németországban 9,3 kg., Ausztria-Magyarországon 5,5 kg., a legkisebb Törökországban kb. 2 kg., mig Ausztrália némely helyein az 50 kg.-ot is meghaladja fejenkint és évenkint.

Cukoradó

Adó alá a répacukor monarkiánkban először 1849-ben a novemb. 28-iki pátens alapján vonatott, még pedig ez alkalommal alternativ formában, a termény vagy a répa mennyiségének felmérése alapján. Németország már 1841. vonta a répacukrot adó alá, ugyancsak a nyersanyag alapján, mig Belgium 1843. hozta be a répaléadót és ehhez - minden hátrányai dacára - következetesen ragaszkodik.

Ezekben röviden bemutattuk a répacukor megadóztatásának főbb formáit. Mert a répacukrot vagy: a nyersanyag (répa) felmérése, vagy a félgyártmány (lé) cukortartalmának megmérése, vagy a készgyártmány (cukor) megadóztatása alapján lehet az állami pénzügyek számára igénybe venni. Minthogy azonban a belföldi teher a külkivitelt lehetetlenné tenné, mindenik adórendszerben, idővel, kifejlett az adóvisszatérítés rendszere; mely azonban, eleinte szándékosság nélkül, a gyártási tökéletesítés és verseny utján, később kiszámítva, a kivitel előmozdítása és a belpiac megkönnyítése szempontjából, valóságos kiviteli prémiummá változott. A gyártási tökély gyorsan haladt és pedig részben az adóteher kijátszása, illetőleg könnyebbítése érdekében, főleg ott, hol a nyersanyag vagy félgyártmány akár egyenes, akár átalány adó alá volt vetve. A különböző répanemek finomítása és cukortartalmának előmozdítása; a gépek tökéletesítése, nagyban előmozdította ugyanazon répamennyiségből nyerendő cukormennyiségnek fokozását és igy az adónak könnyítését. Ugyanez uton változott át az adóvisszatérítés is prémiummá, mert a répa nagy létartalma után kiszámított cukormennyiségre visszatérített adó mindig kedvezőbb arányu lett. Eleinte - Francia- és Németországban - husz mázsa répa után számítottak 1 mázsa cukrot, ez folyton szaporodott; ugy hogy a különböző adótörvények 14-12, 10, 81/2 mázsát vettek fel; holott a gyártási tökéletesítés ezen arányszámokat mindenütt megelőzte, ugy hogy most 51/2, 6-7 métermázsa répából is képesek 1 mmázsa cukrot előállítani.

Mindezen tapasztalatokat közelről láthattuk hazánkban és Ausztriában is, mely két országnak viszonyában az adóvisszatérítés, a répa cukortartalmának területek szerint való különbözősége, a fűtőszerek és napszámok különböző ára egyuttal szemlélhetővé és érezhetővé tette azon különböző tényezők hatását és pénzügyi eredményét, melyeket ennél a kérdésnél - még az adórendszer megállapítása szempontjából is - szem előtt kell tartani. Ez magyarázza meg egyuttal azt is, hogy az adórendszer annyi változáson ment át, mert nálunk a hibás rendszerek különböző pénzügyi és ellentétes gazdasági viszonyoknál fogva sokkal inkább és gyakrabban éreztették hatásukat, mint más országokban, főleg miután a pénzügyi nehézségek kérlelhetetlenül hajtották a kormányokat arra, hogy a répacukorból is kivegyék a jövedelmet és éppen ne türjék, hogy az ne csak kibujjék az adó alól, de ezenfelül még kiviteli jutalmat is élvezzen. Ezért volt leggyorsabb és legradikálisabb a cukoripar terén a változás és az adóügyben a rendszercsere, Ausztriában és Magyarországon. Mire, természetesen, befolyást gyakorolt az is, hogy főleg Ausztriában gyorsan és erőteljesen fejlett ki ez iparág és igy bő forrást nyujtott az adózásnak.

Az 1849-iki adórendszernek alternativáját az osztrák gyárosok gyorsan kizsákmányolták és a nyers anyag megváltása alapján adóztak 1865-ig. Igaz, hogy az átalányt folyton pótlékokkal emelték; de a gyártás tökéletesítése kijátszotta azt. 1865-1868-ig a terményadóval tettek kisérletet, de tökéletlen mérő eszközökkel és nagy visszaélésekkel, igy az államjövedelem apadt. Minthogy pedig idő nem volt a hibák alapos orvoslására és csak a jövedelem volt szem előtt, hazánkban és Ausztriában 1868. visszatértek a nyersanyag átalányozására. Ez hazánk rosszabb minőségü répája és tökéletlenebb gyári felszerelése mellett, azon arányban volt hátrányos reánk nézve, melyben fokozódott a termelés és az adóvisszatérítés kizsákmányolása Ausztriában; ami oly fokot ért el 1875-76-ban, hogy a cukoradót még felülmulta a visszatérítés; mihez mi a quóta arányában igazságtalanul járultunk. Az 1877-1879. években, a diffuseurök feltöltésének megszorításával, az adótételek emelése és a gyártás folytonos technikai ellenőrzése volt törvényekben és rendeletekben a törekvés, az adó összegének fokozása vagy megmentése végett. Eredménytelenül. Az ipar kijátszotta a pénzügyi rendszabályokat!

Ekkor került felül a régi adórendszer alapján az a különös kontingentálási rendszer, melyben a gyárosok biztosítottak egy fokozódó skála alapján, 10 milliótól 12,8 millióig emelkedő összeget a két államnak, melyben ezek a termelés arányában részesültek és miként az ez alapon való hozzájárulás lévén a prémiumhoz részünkről megállapítva, a legkirivóbb anomáliák megszüntek; de mesterséges uton; jövedelmi emelkedés és a gyártás szabad fejlődésének biztosítása nélkül.

Mikor az 1880: XLVII. t.-c. értelmében a gyárosok által elvállalt legnagyobb adóösszeg, évenkinti fokozódásban elérte a 12800000 frtot, 1888 augusztus elsejétől kezdve gondoskodni kellett a törvény reviziójáról. Ekkor határozta el magát az osztrák és magyar törvényhozás a gyökeres reformra és behozta a természetes alapra fektetett terményadót, mely az 1888: XVII. magyar törvényben lőn kerestülvíve. Ennek értelmében a cukor métermázsája 11 frt adó alá esik és a kiviteli prémium nyiltan a törvényben (a cukor minősége szerint) 1 frt 50-2 frt 30 krajcárban van megszabva. A régi rendszer egyik eszméje lőn csak fentartva, az t. i., hogy a kiviteli prémium egész összege az egész monarkiára 5 millióban lőn megállapítva; ami ezt meghaladja, azt a gyárosok termelésük arányában viselik ugy, amint a kontingentált adót ez alapon vetették volt ki. Ez az egyetlen intézkedés tartalmaz még mesterséges rendszabályt, máskülönben az uj adórendszer a legtermészetesebb alapon nyugszik és némileg kiegyenlíti a répaminőségben levő különbözetet is hazánk és Ausztria között. Ennek természetes és hasznos eredménye volt az, hogy a már 12 működő gyárra leapadt és 5 %-on alóli termelési arányra lesülyedt cukoriparunk lendületet nyert; 4 nagy gyár keletkezett és az adóban - a termelés arányában való részesedésünk, lassan bár, de évről-évre emelkedik. Most már a monarkia termeléséből 14,26 %-ot tesz ki és a magyar piacot egészen uralja, sőt keletre (Romániába) szép kivitele is van. És az állami bevétel 31/2 millióra; Magyarország kiviteli terhe pedig 713000 frtra emelkedett. Igy függ össze az adórendszer és annak pénzügyi eredménye: az ipar fejlődésével!

Németországon

mint említettük, 1841 óta a répamennyiségre volt az adó kivetve és pedig akkor azon alapon, hogy 20 mázsa répa ad 1 mázsa cukrot. 1869-ben azt már 12 mázsára redukálták, mindig 21/2 fillérrel terhelve a répát. Itt is az a viszony fejlett ki Dél- és Észak-Németország közt, mely nálunk, Magyarország és Csehország közt; a répacukor tartalmánál fogva É.-Németország előnyben volt, ott már 91/3 mázsából előállítottak 1 mázsa cukrot. Az adót emelték: 1886-ig már 80 fillérre lőn az adótétel fokozva; ez évben pedig 85 fillérre. A nálunk kifejlett túltermelés és egyenlőtlen adózás, az adóvisszatérítésben a sejtett prémium nagy mértékben kizsákmányolása még nagyobb mértékben mutatkozott Németországban. A cukoradó eredménye itt is - a termeléssel ellentétben - csökkent, úgyhogy a tiszta eredmény 1881-82-ben még volt 56,9 millió márka; 1887-88-ban lesülyedt már 6,6 millió márkára. Igy állott be szüksége itt is a reformnak, vagy - a pótadónak és a kiviteli prémium szabályozásának. Németország az utóbbi módhoz folyamodott. Behozta 1887-ben a cukorra a 12 márka fogyasztási adót és leszállította a kiviteli dijat, illetőleg adóvisszatérítést 8,50-10,65 márkára; de egyuttal a répaadót 81 fillérre tette. De, hogy a készletek kivitelét előmozdítsa, 1888 aug. 1-ig 17,25-21,50 márka megtérítést biztosított. Itt az a feltevés volt az adó alapja, hogy 10,63 mázsa répa ad egy mázsa cukrot, holott tényleg 7,79 mázsából állították ezt elő. Igy természetes, hogy a kiviteli prémiumnál 2,12-2,27 márka rejtett nyeresége volt a finomítóknak. Ez sem segített a bajokon és igy tért át 1892-ben a német kormány is a terményadóra. Ugyanis az 1891 május 31. törvény értelmében 18 márkában állapította meg egy mmázsa cukor adóját és a nyilt kiviteli prémium rendszerét fogadta el; azt 1-1,75 márkában szabván meg, az egyes cukornemek szerint mmázsánkint. De átmeneti időt adott 1892-95-ig 1,25-2 márka prémiummal. Igy pénzügyileg 97 millió márka jövedelmet remélt elérni, ami még a fogyasztási pótlékkal (mely 52 millió márkát adott) elért 1889-90. évi eredménynél is 31 millióval többet tesz ki. Tehát Németország is ugyanazon változásokon ment át a cukoradó tekintetében, mint monarkiánk.

Belgium

amióta (1843) behozta a répalé-adót, azt következetesen megtartotta; a tételeket fokozatosan emelte és folytonosan változtatta az adóvisszatérítési tételeket, hol azért, hogy a lappangó prémiumot lehetőleg korlátolva, az állam-jövedelmeket biztosítsa, hol azért, hogy a nemzeti követelményeknek (melyek az 1864-iki szerződés után gyakran meg lettek kisérelve, de eredményesen soha sem érvényesíttettek.) lehetőleg eleget tegyen. Erre (a tételek módosítására) a minisztériumnak törvényes felhatalmazása is van. A legujabb erre vonatkozó intézkedés az 1890 máj. 27. törvényen alapszik, melynek értelmében a négy hollandi tipus szerint, a 100 kg. nyers anyagból 72-84 kg. finomított cukor vétetik fel; az accise 36,40-50,56 frkban állapíttatott meg; a visszatérítés 45-54,10-59,66 frank. Ez a visszatérítés leszállítása, mert még ugyanazon év január 27-iki rendelet értelmében az 44,74-60,07 frank volt. De ez az adózás egyenlőtlenségét (az anyag, minőség és gyár szerint) épp úgy nem szünteti meg, mint a prémium bizonytalan és lappangó voltával járó hátrányokat.

Franciaország

már 1837. hozta be a cukoradót és pedig a nyers anyag bizonyos átalány alapján kiszámított terméke alapján. Tehát egyfelől a gyárak szigoru pénzügyőri ellenőrzés (exercise) alatt tartattak, és másfelől az adózás egyenlőtlensége meghonosíttatott, sőt mert a nyers és finomított cukor között az adótétel megszabásánál a kellő arány megtartva nem lőn; természetes folyománya volt ennek az, hogy a finomító gyárak külön váltak a cukorgyáraktól és (mert előnyben voltak) mesterségesen szaporíttattak. Minthogy az 1837-1857. közötti években csak a léadózás, 1857. alternative és a gyárak szabad választása szerint lé- vagy terményadózássá változott, amikor a gyárak 9/10-része az első rendszert fogadta átalányozással: 1860. ujra visszatértek az egységes termény-adóra; de a gyárosok folytonos panasza és különösen az 1883. évi cukorválság hatása alatt, az 1884. évi (jul. 10.) törvény ujra megengedte a gyáraknak a répaátalányozás alapján való adózást; sőt ezt az 1887-88-tól kezdve kötelezővé tette; igaz, hogy fokozódó terménymennyiséggel kezdve 6,25-től emelkedve (1890-91) 7,75 kilóig 1 mmázsa répa után; ez azonban tökéletesen megrontotta az adó pénzügyi eredményét és ezért hozták be 1887. ezen adón felül a 10 és később a 15 frankra emelt fogyasztási adót a gyárból forgalomba jövő kész cukor mmázsája után. Természetes, hogy az adóvisszatérítés is ezen hivatalos átlagokra lőn fektetve; de ennek természetes következménye a nagy lappangó prémium, mely a legtöbb gondot adja a francia törvényhozásnak az adótételek és kiviteli prémiumnak megállapításában.

Oroszországban

az átalányrendszer szintén különböző változásokon ment át, sőt a birodalom a répa minőségére és termelési viszonyokra való tekintettel zónákra volt osztva és ezeket az 1880. évi törvény 61/2-7-71/2 %-os nyeredék felvétele mellett megtartá; de az adótételt ez utóbbi törvény a cukorra alkalmazta 80 kopekkel; minek következménye az volt, hogy a valódi termelésnek 4-5/12 része esett csak adó alá. Éppen úgy mint nálunk apaszták a diffuseurök feltöltéseinek számát; sőt az 1880. évi törvény 1880/3 és 1883/86 közötti két periódust vett fel, fokozva így a diffuseurök nagyságát; mint a két időszak között a nyeredék mennyiségét és az adótételt 1886/9-re 85; 1889 augusztustól 1 rubelben állapítá meg; aminek eredménye a jövedelem fokozódása volt ugyan, de az adózás aránytalansága és a kiviteli prémium egyenlőtlensége és ellenőrizhetlensége megmaradt.

Anglia

Európában csak Anglia nem gyártja és nem adóztatja a cukrot, amennyiben 1874 óta még a vámot is megszüntette. Ennek eredménye a bevitel és fogyasztás óriási fokozódása volt, úgy hogy az 1860. bevitt 8817000 mmázsa 1890-ben 26994000-re emelkedett.

Cukoralma

(növ.), l. Cimetalma.

Cukorbab

(növ.), a gyalog paszulynak (Phaseolus vulgaris var. nonus L.) gyengébb sima hüvelyü, éretlenül sárgásfehér héju finomabb fajtája. Magva fehér, apróbbszemü.

Cukorbetegség

l. Diabetes.

Cukorborsó

(növ., Pisum sativum L. var. saccharatum Hort. P. gullosum Risso), finomabb fajta borsó. Hüvelye éretlen korában oly gyenge, hogy megehető, megérve a magvak között összezsugorodik.

Cukordinnye

(növ.), az édes v. sárgadinnyének német neve nyomán keletkezett szó, l. Dinnye.

Cukorgyökér

(növ., Sium sisarum L., német murok, mézes murok), ernyős növény (l. Békakorsó). Alsóbb levele szárnyas, oldalsó levélkei hosszasak, a tetőző levélke tojásdad; felső levele hármas. Nyáron virít. Édes és fűszeres gyökeréből jóizü, tápláló és könnyen emészthető étel lesz, takarmánynak is használható, sőt orvosságul (radix sisari) mellfájósoknak is adják. Cukrot (41/2 %) is lehet belőle gyártani.

Cukorjuhar

(növ., Acer saccharinum L., angol. sugar maple), Északamerikában honos, nálunk is ismeretes, 25 m. magas, csinos, karcsutermetü fa. A mi fehér v. hegyi juharunkhoz hasonlít, de a levélkaréjai hosszan kihegyezettek, öblösen fogasak, levele a tövön mélyen szivesmetszetü. Gyömölcsének a zászlója egymással párhuzamos. Collinson 1734. hozta Angolországba, azóta mint díszfa Európában elterjedt. A kőrislevelü (A. Negundo L., Negundo acderoides Mönch. v. N. fraxinifolium Nutt.), a fekete (A. nigrum Michx. a. m. A. saccharinum Wangenh., nem L.; l. az iparnövények képét) meg az ezüstös juhar-ral (A. dasycarpum Ehrh.) együtt a juharcukor termő fája. Ezért ezeket a fákat febr. és márc. végén megfúrják, a több héten át kifolyó nedvet besűrítik (juharszirup) s belőle cukrot gyártanak (évenkint 21/2-3 kg. egy-egy fáról.

Cukorképzés

l. Sörgyártás.


Kezdőlap

˙