Dangl

János, orgona-építész, szül. Aradon 1842., hol már atyja D. Antal orgona-gyárat alapított. D. legelőször atyja gyárában tanulmányozta az orgonaépítést s azután külföldre ment, hol a leghiresebb gyárakban művelte ki magát. Atyja halála után, saját kezelése alatt, oly virágzóvá tette aradi gyárát, hogy méltán az elsők közé sorolható. Hazánkban ő volt az első, ki a kúpszélszekrény (l. Orgona) szerkezetet meghonosította, mire 1886. szabadalmat is nyert. Az 1876-iki szegedi, az 1879-iki székesfejérvári orsz. iparkiállításon elsőrendü érdem-éremet, díszoklevelet s arany-érmet nyertek kiállított orgonái. Emellett állami ezüst-éremmel s díszoklevéllel is kitüntették. Kiválóbb alkotásai: a kir. operaház és zeneakadémia, a budai Mátyás-templom s a gödöllői templom számára épített orgonái. 1887. cs. és kir. udvari orgonaépítő cimet nyert Trefort közokt. miniszter s Liszt Ferenc is elismerő levéllel tüntette ki az országos zeneakadémia orgonájának szállításakor.

Danguba

a hajó heverőbére, várakozási dija. Tulajdonképen aza pénz, melyet lóvontatásoknál a hajóvontatók akkor kapnak, ha a készen rakodott hajóval a hajó vagy rakomány tulajdonosának kedvéért vagy akaratából várakoznak. De értik alatta azt a dijat is, melyet a hajó rakodtatója a hajó tulajdonosának fizet akkor, ha a hajót a teher be- és kirakodására szerződésileg megszabott idő alatt ki nem ürítette.A dij összege, naponként megszabva, rendesen a fuvarszerződés alkalmával előre megállapíttatik s a hajó nagysága, az évszak és üzleti viszonyok szerint hajónkint és naponkint 10-40 forint között váltakozik. A D.-tól a hajósnép általában dangubázásnak (dangabázni) nevezi, ha a hajó foglalkozás nélkül hever.

Danhauser

József, osztrák festő, szül. Bécsben 1805., megh. u. o. 1845., először a bécsi akadémián Krafft tanítványa volt, majd Pyrker «Rudolfias»-ából vevén néhány történeti képének tárgyát, megnyerte Pyrker egri érsek kegyét. E képek több más festményével együtt a magyar nemzeti muzeumban vannak. Egy ideig Velencében tartózkodott, azután megfestette az egri dóm főoltárának képét: Szt.-János kinzását, de később meglehetős humorral csak genreképeket festett. Annak idején főleg a Dőzsölő, meg Végrendelet fölbontása cimü képei nagyon népszerüek voltak. V. ö. Ilg, D. u. Raimund (Bécs 1880).

Dänholm

800 m. átmérőjü, Stralsund városához tartozó sziget, erődítményekkel és kaszárnyákkal.

Dáni

Ferenc, főispán, orsz. képviselő, született Szegeden 1814., megh. u. o. 1883 febr. 19. Előbb teologiát, majd jogot tanult és 1842. ügyvédi oklevelet nyert. A szabadságharcban nemzetőri százados, majd a szegedi vészbiróság tagja volt; e miatt fogságot is szenvedett. 1860. Szeged képviselőjévé választották meg s mint ilyen a határozati párthoz tartozott; 1864. már a Deák-párt hiveinek sorában foglalt helyet. 1871. Szeged, Kecskemét és Arad városok, majd Szeged és Hódmezővásárhely főispánja lett. A szegedi nagy árviz idején a város kir. biztost kapott s ekkor D.-t felmentették főispáni állásától. Nagyon buzgólkodott a szegedi iparkiállítás, a Dugonics-szobor s számos hasznos intézmény létrejövetelében. Érdemei elismeréséül a Lipót-rendet adományozták neki. Klauzál Gábor fölött tartott emlékbeszéde, képviselői beszámoló- és főispáni székfoglalóbeszéde nyomtatásban is megjelentek.

Dánia

v. dánul Danmark, németül Dänemark, hollandul Deenemerken, angolul Denmark, (l. a mellékelt térképet), királyság Európa északi részében; a tulajdonképeni királyságra és melléktartományaira oszlik. Az előbbi magában foglalja a Jüt-félszigetet (Jylland, Jütland) és a körülötte fekvő szigeteket, továbbá Bornholm szigetet; a melléktartományok: 1. a Faröer, 2. Island; 3. Grönland és 4. a három nyugat-indiai sziget St. Croix, St. Thomas és St. Jean. (L. az illető cimek alatt) A tulajdonképeni dán királyság határa, amely Schleswigtől elválasztja, az Északi-tenger partjától a kis Manö szigettel kezdődik, egy ideig a Konge Aa jobb partját követi és a Kis-Beltnél Bandsö szigettel szemben végződik. A nagyobb szigetek, amelyek hozzá tartoznak: Själland (Seeland), Fyen (Funen), Laaland, Falster, Langeland, Arrö, Möen, Samsöe, Anholt, Läsö, Taasinge és a Svédország DK-i részével szemben fekvő Bornholm. Az egész királyság területe 38279 km.2, a melléktartományokat (Grönlandnak csak gleccsermentes vidékeit) is beleszámítva pedig 232856 km2. A legészakibb pont Jylland É-csúcsa, Skagen (57° 45'), a legdélibb Falster-sziget D-i vége, Gjedserodde (54° 34'), a legnyugatibb Blaavandshuk Jyllandon (8° 5') és a legkeletibb Ertholmene Bornholmon (15° 10').

[ÁBRA] DÁNIA

Partjai, felülete és vizei.

A K-i partoknál és a szigetek közt a Sund, a Kis- és Nagy-Belt tengerszorosok terülnek el, amely két utóbbi áramlataival és zátonyaival a hajózásnak tetemes akadályokat okoz. A kontinentális résznek a Ny-i oldalán a partokat a tenger hullámai ellen homokzátonyok védik; ebben nincsenek nyilt fjordok, és Esbjergtől É-ra kikötők sincsenek. A 338 km. hosszu ÉNy-i partokon a homokzátonysoron csak két bejárat van: Thyborön-csatorna (a Limfjordhoz) és a Nymindegab (a Ringkjöbingfjordhoz). Blaavandshuktól D-re a Jüt-félsziget partjai épen olyan szakadozottak, mint a schleswig-holsteiniak. A K-i partokon azonban az öböl- és fjordképződés jelentékeny, épugy a szigeteken is (Själlandon az Isefjord, Fyenen az Odensefjord); ezért nincs olyan helye Dániának, amely a partoktól 60 km.-nél messzebb volna. A jelentékenyebb fjordok K-en a Mariager-, Randers-, Horsens-, Veile- és Kolding-fjord; Ny-on a Rinkjöbing. A legnagyobb és legészakibb a Limfjord, amely, amióta (1825 febr.-ban) a fjordot, az Északi-tengertől elválasztó keskeny földnyelvet, a hullámok áttörték, a félsziget északi részén egészen végigvonul. Sajnos, hogy ennek dacára bejáratának csekély voltánál fogva, hajók rajta nem járhatnak. D. felülete meglehetősen egyhangu; a 40-50 m. magas halmok már jelentékeny emelkedéseknek látszanak. Még a Jüt-félszigeten vannak a legnagyobb magaslatok; itt a Limfjordtól délre, egy meglehetősen összefüggő hegyhát huzódik végig, amelyből egyes ágak nyulnak ki K. és Ny. felé és a mely vizválasztóul szolgál az Északi-tenger és a Kattegat közt. A kinyuló ágak egyikén van D. legnagyobb magaslata, az Eiers-Bavnehöj (172 m.). A szigeteken már ekkora magaslatok nem találhatók; Själlandon a Gyldenlöves Hój. (126 m.). Möenen a Kongsbjerg (142 m.), Fyenen a Fröbjerg (131 m.) a legnagyobbak. A többi szigeteken nincs olyan domb, amely 50 m.-nél magasabb volna. A királyság csekély kiterjedésénél fogva hosszabb folyók nem képződhettek. Legnagyobb a 150 km. hosszu, a Randers-fjordba torkolló Guden-Aa, továbbá a 68 km. hosszu Varde-Aa, a 75 km. hosszu Lönborg- v. Skjern-Aa és a 83 km. hosszu Stor-Aa. A szigeteken és pedig Själlandon a 82 km. hosszu Sus-Aa, Fyenen pedig a 60 km. hosszu Odense-Aa érdemelnek említést. A tavak nem nagyok, de számosak; legtöbb van a Jüt-félszigeten (mintegy 30), főképen Skanderborg és Silkeborg között. A mi természeti szépséget D. nyujt, főképen ezen tavak körül van. A felület egyhanguságával megegyező a gneognosztikai alkata is. A Jüt-félsziget is és a szigetek is mészkőalapon nyugosznak, ami sok helyen a felszinen is látható. Ezen alapot diluvium takarja.

Éghajlat, termékek és állattenyésztés.

A tengerekkel körülfogott országnak oceáni a klimája. A nyári (közép hőmérséklet: 14-16,5°) meleg és téli (középhőmérséklet: -1/2 és +1 1/2°) hidegközött az ellentét nem nagy. Tavasszal gyakran fúj az ÉNy-i szél (skai); évközben pedig a Ny-i. Legszebb évszak az ősz; ez azonban rövid ideig tart. A leghosszabb nap 17, a legrövidebb pedig csak 7 órás. Az évi esőmennyiség 45-75 cm.; a legtöbb eső Fyyen és Själland D-i részeit éri. D. flórája és faunája olyan mint a germán alföldé. Az egykor sürü erdők itt is nagyobbára már eltüntek és az egész területnek alig 5 %-át takarják. 20 %-a a földnek terméketlen. A terméketlen terület nagyobbára a Jüt-félsziget Ny-i részén van; ennek északi fele posványoktól megszakitott homokos terület, déli fele pedig mocsáros, lagunás. A szigetek nagyobb része és a Jüt-félsziget K. része és részben közepe is termékeny (az összes terület 34 %-a szántó, 41 % rét és legelő). Őstermeléssel foglalkozik a lakosság nagyobb része (930616 ember). Rozs (5,5 millió hl.), árpa (7,5 millió hl.), zab (10 millió hl.), buza (1,7 millió hl.) a főtermékek, legjobbnak tartják a bornholmi zabot, a jüt-földi rozsot, a laalandi buzát és a själlandi árpát. Mindezen gabonafélék kiviteli cikkül is szolgálnak. Ezeken kivül terjesztenek burgonyát, kendert, lent sőt dohányt is; kitünő zöldséget, azonkivül olyan fajta gyümölcsöket (főképen almát), mint nálunk. Az állattenyésztés a lakosság másik és még a földmivelésnél is jövedelmezőbb foglalkozása. Aránylag legvirágzóbb a szarvasmarhatenyésztés; a szarvasmarhák, valamint a lovak a Jüt-félszigeten nagyobbak, mint a szigeteken; az állatállomány (1888): 375533 ló, 1459527 db. szarvasmarha, 1224196 juh, 770785 sertés és 13405 kecske. A bányászat alig érdemel említést.

Lakosság és szellemi műveltség.

Az 1890. febr. 1-i népszámlálás szerint D. összes lakossága: 2172380 (esik egy km2-re 57); ebből esik Koppenhágára 312859, a szigetekre 917401 (1 km2-re 70); a Jüt-félszigetre 942120 (1 km2-re 37). Vallás szerint: 2149153 luteránus, 1252 kalvinista, 3647 kat., 4556 baptista, 2301 metodista, 2609 irvingianus, 941 mormon, 4080 izraelita és 384 felekezetnélküli. Honosság szerint (1880) volt 64289 külföldön született, köztük 182 osztrák. A kivándorlók száma 1881-90-ig 91615 volt; 1891. pedig 10382. akik csaknem mind az Egyesült-Államokba költözködtek ki. D.-ban a luteránus vallás az uralkodó, a királynak is mindig luteránusnak kell lennie. Egyébként a vallás szabad gyakorlata, amennyiben a fennálló törvényekbe nem ütközik, meg van engedve. Egyházi tekintetben az ország 7 püspökségre van felosztva (Själland, Fyen, Laaland-Falster, Aalborg, Viborg, Aarhus és Ribe). Az iskolák élén a kopenhágai egyetem áll; ugyancsak a fővárosban vannak az összes főiskolák (teknikusok, katonák, müvészek stb. számára). Ezenkivül van 11 középiskola és 5 tanitóképző. Az általános iskolakötelezettség régebben fennáll. A népiskolák száma 2940. A kormány és társadalom vállvetve dolgoznak a közműveltség emelésén. Az oktatás érdekében teendő kiadások az állam budgetjében megközelítik a 3 millió koronát.

Ipar és kereskedelem.

D. ipara csaknem egészen Kopenhágában (l. o.) összpontosul. Vidéken csakis a kézi ipar, a cukorgyártás (6 gyár) és a szeszgyártás (78 gyár) jelentékenyebb. Az összeslakosságból 452069 ember foglalkozik iparral. A föntebb mondottak után D. kereskedelme a külfölddel a nyers- és ipartermékek kicserélésében állhat. A bevitel főcikkei voltak (1890): gabona (31,1 millió korona), fémáruk (26,7 millió korona), kőszén (22,5 millió), vaj és zsir (19,1 m.), gyapjuszövetek (19,1 m.), fa (15,5 m.), pamutkelmék (14,8 m.), kávé (12,9 m.). A kivitel főcikkei: vaj (77,6 m.), állatok (44,1 m.), szalonna és sonka (25,6 m.), gabona (14,5 m.), 1891. D. összes kikötőibe beevezett 28748 hajó, A kereskedelmi hajóraj állott 1890. 3407 hajóból, 1892. pedig 3607 hajóból (3254 vitorlás, 353 gőzös) 310952 tonnatartalommal. Az 1891. dec. 31. forgalomban levő vasuti vonalak hossza: 2009 km. a táviró vonalaké pedig 12670 km.

Alkotmány és közigazgatás.

D. alkotmányos királyság, amely a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg-család férfiágában örökölhető. Az 1849 jun. 5. szentesített és 1866 jul. 28. módosított alkotmány szerint a törvényhozó-testület a Landsthingből és Folkethingből áll. Amannak 66 tagja közül 12-őt a király nevez ki élethossziglan, a többit választják és pedig közvetett választás utján 8 évre, felében a legnagyobb adófizetők közül, felében a többi választásra jogosultak közül; az 54 választott Landsthing-tag közül 7-et választ Kopenhága, 45-öt a vidéki választókerületek, 1-et Bornholm és 1-et a Faröer. A Folkething 3 évre, direkt választás utján választott tagokból áll és pedig minden 1600 lakosra esik egy (jelenleg 102). Választó az, aki a 30. évét betöltötte, dán honpolgár, önálló foglalkozásu és legalább egy évig lakik kerületében; választható aki 25-ik életévét töltötte be. A törvényhozó-testület minden évben tart ülést és mindkét ház tagjai napidijakat kapnak. Mindkét háznak van kezdeményező joga; pénzügyi dolgok elsősorban a Folkething elé kerülnek. A királynak föltétlen a veto joga; a törvényhozó testület bármely házát föloszlathatja; az alaptörvények megváltoztatásához két egymásután választott törvényhozó testületnek beleegyezése és a király szentesítése kivántatik meg. A végrehajtó hatalmat a király 7 felelős minisztere (kül-, vallás- és közoktatás-, igazság-, bel-, had-, tengerészeti- és pénzügyminiszter) által gyakorolja. A bevádolt miniszterek fölött a legfőbb biróság és a Landsthing tagjaiból álló törvényszék itél. A királyság, a fővároson kivül, a következő 18 kerületre (Amt) van fölosztva:

[ÁBRA]

A kerületek élén az amtmann, a püspöki székhelyeken a stiftsamtmann áll, akik mellé mint ellenőrző-testület az amtsrat, városokban pedig a városi képviselő-testület van rendelve. Kopenhága közigazgatásának élén a királytól kinevezett főelnök áll. Az 1890/1-ik év budgetje következő tételeket foglalja magában: Bevételek: 56976375 dán korona (erdők és állami jószágok: 839 ezer, vasut, posta és táviró 4368, direkt adók 9660, indirekt adók: 37126, különböző bevételek 2466 ezer stb.). Kiadások: 66287089 dán korona (civillista: 1223, rigsdag: 370, államtanács 106, államadósság 8831, nyugdijak: 3467, külügy: 412, vallás- és közoktatásügy: 2983, igazságügy: 3653, belügy: 3288, hadügy: 10719, tengerészet: 6560, pénzügy: 3285, rendkivüli kiadások: 13752, közmunka: 6510 ezer). Az 1867 és 1880-ki törvények szerint minden fegyverfogható dán férfi, ha 22-ik évét betöltötte, katonaköteles; a gyalogos 6, a lovas 9 hónapot tölt fegyverben; a katonakötelezettség 16 évig tart (8 évig az első és 8 évig a második osztályban); évenkint 11000 embert soroznak be. 1892. az első osztályu katonakötelezettek száma volt: 1201 tiszt és 41749 legény; a másodosztályuaké: 294 tiszt, és 16318 legény. A hadi tengerészet áll 60 hajóból, 43430 tonnatartalommal, 50510 lóerővel, 149 nagyobb és 258 kisebb ágyuval. A tengerészkatonaság áll 284 tisztből és 1137 tengerészkatonából.Dánia érdemrendjei ezek: az elefánt- és a danebrog-rend.

Története.

Az első említést Dániáról a massiliai Pytheásnál találjuk, ki utazásaiban Jütland nyugati partjait érintette. E vidékre teszik a cimberek hazáját s innen indultak az V. sz.-ban az angeln (l. o.) és szász törzsek Britannia meghódítására. Az üresen maradt félszigetet aztán a Seelandból előrenyomuló dánok szállották meg, kiknek legrégibb királya gyanánt Harald Hildetandot említik, ki 695. a Sigurd Ring svéd királlyal vivott ütközetben elesett. Azután Sigurd Ring fiai uralkodtak Dánia fölött, de már egy félszázad mulva a Norvégiából átkelő Ynglingek kerítették kezökbe a hatalmat. E családból származtak N. Károly kortársai és ellenfelei: Siegfried, ki Wittekindnek menhelyet nyitott és Gottfried v. Göttrik, ki a N. Károllyal viselt hadjáratban 810. elesett. A következő évtizedekben kezd a dánok között a kereszténység terjedni, különösen Ansgar püspök (l. o.) fáradozásai következtében. Már Gottfied fia, Harald felvette a kereszténységet (Mainzban 826.), hasonlóan ennek öccse és utóda Horich, mi azonban nem gátolta a dánokat abban, hogy pusztításaikat a frank birodalom északi partjain tovább folytassák. Emellett folyton dult a belviszály is, mignem Sigurd Ring egyik ivadéka, az «Öreg» Gorm, az Ynglingek kiüzése után a szigeteket Jütlanddal egyesítette s a dán állam alapját megvetette. A németekkel szemben azonban szerencsétlen volt. I. Henrik német király visszaszorította az Eider-ig s az ltörölt keresztény egyház visszaállítására kényszerítette. Fiát és utódát a «kékfogu» Haraldot, I. Ottó császár ismételten legyőzte s a német birodalom felsőségét a dán birodalomra is kiterjesztette. Harald unokája, Kanut v. Knut (1014-35) a középk. skandináv-történet legkimagaslóbb alakja. Meghódította Norvégiát és Angliát, a német birodalomtól visszaragadta Slezviget s az ily módon megalapított nagy skandináv-angol birodalmat a kereszténység teljes uralomra juttatásával a polgárosodás utjára vezetni igyekezett. Halála után a birodalom felbomlott, Anglia és Norvégia ismét elváltak; magában Dániában Knut egyik hugának fia, Svend Esthridson (1047-76) alapított uj dinasztiát, az Ulfingekét, mely négy századon át viselte a dán koronát. Svend Esthridson öt fia alatt, kik egymást a trónon felváltották (1076-1134), a kereszténység végképpen megszilárdult s Dánia, bár a német felsőséget koronként elismerni kényszerült, uralmát a vendek által lakott Meklenburgra és Pomeraniára is kiterjesztette. A XII. sz. közepén a dán királyság a jütlandi félszigeten kivül a szigeteket, Slezviget és a skandináv-félsziget déli részeit foglalta magában (100000 km. körül). E nagy terület legnagyobb részét azonban e korban is még erdők borították. A régi kis normann főnökök hatalma a királyé mellett ekkor már elenyészett, de a királyi testőrségből már uj nemesség kezdett alakulni.A XII. század második felében Dánia hatalma fellendült. I. v. Nagy-Waldemar (1157-1182) elismerte ugyan 1162. Barbarossa Frigyes császár felsőségét, de meghódította Rügen szigetét s felsőségét Norvégiára kiterjesztette. Fia, VI. Knut (1182-1201) a papságot és nemességet kiváltságos rendekké emelte s Holsteint és Hamburgot is meghódította. Még hatalmasabb állást foglalt el Dánia - bár csak mulékonyan - a XIII. sz. első felében, II. Waldemar alatt (1202-1241). Ez uralkodásra termett fejedelem a német birodalom belzavarait felhasználva, elfoglalta Lauenburgot és odavitte a dolgot, hogy II. Frigyes császár 1215. forma szerint átengedte neki a keleti tenger mellett fekvő német birodalmi tartományokat. 1219. az esztek ellen viselt keresztes háboruban megszerezte az uralmat a balti tenger keleti partvidékei fölött s Hamburgot meg Lübeket is felsőségének elismerésére kényszerítette. E hódításokat elsősorban 1400 hajóból álló hajóhadának s állítólag 160,000 emberből álló szárazföldi hadseregének köszönhette. Csakhogy e nagy hatalmi állás, amily gyorsan keletkezett, époly gyorsan el is enyészett. 1223. Waldemar vadászat közben Henrik schverini gróf fogságába került, mire a dánok által hódolatra kényszerített fejedelmek mindnyájan felkeltek. II. Frigyes császár is felhasználta az alkalmat a német birodalmi tartományok visszaszerzésére s Waldemar, csakhogy szabadságát visszanyerje, kénytelen volt az Eidertől délre fekvő területekről lemondani. Még egyszer megkisérlette ugyan Holsteint visszaszerezni, de hadait a holsteini gróf és a szász herceg Bornhővede mellett 1227 julius 22. döntőleg megverte. További uralkodása békében folyt le; uj törvénykönyvet bocsátott ki, a nép terheit enyhítette s Esztlandban, mely egyedül maradt kezén a hódított tartományok közül, a revali püspökséget alapította. Halála után a királyi család tagjai között kitört viszályok miatt megingott a királyság és az ország ereje. A papság és a nemesség nagy hatalomra emelkedett s II. Kristófot 1320-ban hitlevél kiadására kényszeritette. E hitlevél a négy rend, u. m. papság, nemesség, polgárság és a pórok jogait a királyi hatalommal szemben megállapította.E zavarok alatt Fünen és Falster kivonták magukat a királyi hatalom alól, Slezvigben a Schauenburg-család csaknem független hatalomra tett szert és a svédek az ország területetéből jelentékeny részeket foglaltak el. Midőn II. Kristóf 1332. meghalt, a rendek nyolc évig nem is választottak királyt s ez idő alatt a belviszály az országot a végveszély szélére sodorta. Végre 1340. IV. Waldemar (1340-1375.) II. Kristóf fia, német zsoldosokra támaszkodva, helyreállította a rendet s lassanként a birodalom elszakadt részeit is visszaszerezte. A rendek jogait 1360. kiadott oklevelében megerősítette s a távol fekvő Esztlandot a német lovagrendnek eladva, hatalmát a svédek és a Hanza városok rovására igyekezett gyarapítani. Kezdetben szerencsével harcolt: Gothlandot a svédektől meghódította, a Hanza városok hadait leverte s 1363. előnyös fegyverszünetre lépett velök, de négy év mulva, midőn Waldemar külföldön utazott, a szövetkezett Hanza-városok és a svédek megujították a támadást s Kopenhágát is elpusztították. A dán rendek ekkor a király tudta nélkül 1370. Stralsundban békét kötöttek, mely a Hanza-városoknak fölötte fontos kiváltságokat biztosított, sőt a rendek még azt is megfogadták, hogy a jövőben csak oly királynak hódolnak meg, ki a Hanza-városok tetszését is birja. E mélyen lealázó békét Waldemar is kénytelen volt megerősíteni.A kalmári unió kora. A Hanza-városok nagy hatalma nem sokáig tartott; véget vetett ennek a skandináv államoknak IV. Waldemar halála után bekövetkezett egyesülése. IV. Waldemart a trónon 1375. leánya Margit, Hakon norvég király neje követte, kit férje és fia halála után a norvégek is királyuknak ismertek el (1387). Egy évvel később a svédek is megválasztották fejedelmüknek. Margit erre keresztülvitte, hogy unokaöccsét, Erich pomeraniai herceget, mind a három országban örökösének elismerjék, 1397. pedig a három ország rendeit Kalmárban összehíván, a kalmári unió név alatt ismeretes alaptörvényt hozta létre. Ennek értelmében a három ország fölött ezután mindig egy király uralkodik; Erich halála után a három ország rendei közösen választják az uj királyt, mindenik ország megtartja a maga jogait és törvényeit, de közösen viselnek háborut, kölcsönösen védelmezik egymást s idegen államokkal csak együttesen köthetnek szövetséget és mindennemü szerződést. A három ország egyesített erejével Margit megkisértette Slezviget ujra Dániához csatolni, de a háboru folyamában, 1412. meghalt. Most unokaöccse Erich vette át a három ország kormányát, de a svédek nem szivesen türték a dán felsőséget, több izben fellázadtak s Erich végre is kénytelen volt Svédország élére külön helytartót állítani (1434). Sikertelenül harcolt a holsteini grófokkal és Slezvig birtokáért s végre a dán nemesség is felkelt ellene. Erich mint számüzött halt meg 1459. pomerániai hercegségében. Az unió azonban fennmaradt; a három ország rendei előbb Erich unoköccsét, Kristóf bajor herceget, majd ennek 1448. bekövetkezett halála után az eddigi svéd helytartót, I. Keresztély oldenburgi grófot (1448-81) emelték a három ország trónjára, ki elismerte a szabad királyválasztás jogát s biztosította a három ország rendeit, hogy beleegyezésök nélkül adót kivetni nem fog. 1460. a slezvig-holsteini rendek is megválasztották hercegöknek, de itt is kénytelen volt a szabad választás jogát és a hercegségek oszthatatlanságát elismerni. Utóda János (1481-1513) örökölte a három királyság koronáját, de Slezvig-Holstein birtokában testvérével Frigyessel osztozott, s ezután a hercegségek egy királyi és egy gottorpi részre oszoltak.A reformáció korszaka. Jánost a trónon fia, II. Keresztély követte (1513-23), ki alatt a három ország uniója véget ért. Keresztélynek nagy tehetségei mellett nagy hibái voltak s bár a polgár és parasztosztály érdekeinek emelésén dicséretes buzgósággal fáradozott, erőszakos és vérengző eljárása, mellyel a nemességet megfékezni igyekezett, saját vesztét idézték elő. Először a stockholmi vérengzés által elkeserített svédek keltek föl ellene (1520.), kik Wasa Gusztáv vezetése alatt kivíván függetlenségöket, örökre elszakadtak a kalmári uniótól. Majd a dán nemesség és papság pártolt el tőle, kik 1523. a viborgi gyülésen fosztották meg a koronától, és nagybátyját, I. Frigyest (1523-1533) emelték helyette a trónra. I. Frigyes kénytelen volt a nemesség kiváltságait, valamint a ditmarsi pórok régi jogait megerősíteni. Egyébiránt szerencsésen harcolt Svédországgal s Norvégia koronáját is megszerezte. Az 1527-iki odensei országgyülésen az uj hit követőinek is türelmet biztosított, sőt később Bugenhagen reformátornak teljesen szabad kezet adott s a megüresedett püspökségeket a reformációhoz szító papokkal töltötte be. Ugyanekkor elterjedt a reformáció Norvégiában is. Frigyes halála után a Hanza-városok, nevezetesen Lübeck, megkisértették az elüzött II. Keresztélynek a trónra visszahelyezését, de sikertelenül, bár a parasztosztály mellettük nyilatkozott. A hosszas háboru a parasztosztály szabadságainak teljes megsemmisítésével végződött s a trónt Frigyesnek fia, III. Keresztély, addig slezvig-holsteini herceg foglalta el (1536-59). III. Keresztély uralkodása alatt az 1536-iki kopenhágai országgyülés a vallásreformációt keresztülvitte, mégpedig Luther szellemében. Az egyházi javakon a király és a nemesség osztoztak, a papság teljesen elvesztette világi hatalmát s háttérbe szorult, valamint a polgárság is, melynek különben is kevés szerepe volt a politikai közéletben. Az országgyülések helyett a birodalmi tanács emelkedett nagy jelentőségre, mely a fő koronahivatalnokokból és a király által a főnemesség soraiból kinevezett tanácsosokból alakult. Minthogy az ország választó ország volt és az uralkodó család az örökösödési jogot nem birta, a királyok kénytelenek voltak a nemességnek mind nagyobb és nagyobb engedményeket tenni, annyival inkább, mert Slezvig-Holstein megosztása folytán családi hatalommal sem rendelkeztek. Mint benn a királyság tekintélye a nemességgel szemben, ugy törött össze künn az ország tekintélye a svédekkel vivott küzdelmekben. Keresztély utóda, II. Frigyes (1559-88) hasztalan igyekezett a svédek növekvő hatalmát korlátok közé szorítani. Fia, IV. Keresztély (1588-1648), 1611. ugyan szerencsével harcolt a svédek ellen s 1613. a knä0rödi békében 1 millió tallér hadisarc fizetésére kötelezte Svédországot; de 1625. szerencsétlenül avatkozott a harminc éves háboruba. Mint az északnémet protestáns rendek feje, fegyvert fogott a császár és a katolikus rendek ellen, de Tilly 1626. Lutter am Barembergnél döntőleg megverte s a lübecki békében (1629.) Keresztély csak azon igéret mellett nyerte vissza a császáriak által elfoglalt tartományait, hogy többé a német ügyekbe avatkozni nem fog. Annál nagyobb szerencsével léptek föl a császár ellen a svédek, s németországi diadalaik következtében Dánia elvesztette eddig gyakorolt felsőségét É.-Németországban és a balti tenger mellékén. Az ebből keletkezett féltékenység a két állam között 1643. háborura vezetett. Torstenson svéd hadvezér leverte a dánokat s IV. Keresztély a brömsebroi békében kénytelen volt Jemtland és Herjedalen tartományokat, továbbá Gothland és Ősel szigeteket a svédeknek átengedni és őket a Sund-vám alól felmenteni. Szerencsésebb volt belügyi kormányzata: sokat tett a pénzügy, egyház- és iskolaügy, valamint a hajózás és kereskedelem emelésére. Még szerencsétlenebbül harcolt a svédek ellen Keresztély fia III. Frigyes, ki a roeskildei (1658) és kopenhágai (1660) békekötésekben Dánia összes birtokait a Sundon tul átengedte a svédeknek s lemondott a Slezvig fölött gyakorolt hűbéruri felsőségről is.D. mint abszolut királyság. A svédekkel vivott szerencsétlen háboruk s még inkább a lanyha hazafiság, melyet a nemesség ezek folyamán tanusított, visszahatást keltettek fel. Midőn az 1660 szept. 8. összegyült országgyülésen a nemesség a közjó érdekében minden áldozatot megtagadott: a szövetkezett papság és polgárság a királyt korlátlan és örökös hatalommal ruházta fel és a birodalmi alkotmány végleges megállapítását is rábizta. Az 1665 nov. 14. kiadott király-törvény (Lex regia) kimondotta, hogy a király tartozik az evangelikus vallást követni, a birodalom egységét és a királytörvényt fentartani, különben pedig tetteiért csak az Istennek felelős. Az örökösödési jogot kiterjesztették a férfi és női ágra egyiránt, a birodalmi tanácsot pedig eltörölték. A kormánytól függő hivatalnoki hierárkia és a megbizható katonaság lettek az abszolut királyság támaszai. Frigyes utóda, V. Keresztély (1670-1699), felhasználta a korlátlan királyi hatalmat a törvénykezés és közigazgatás javítására. A svédek ellen is szerencsével harcolt (1675-79), de Franciaország közbelépése miatt kénytelen volt hódításait visszaadni. Sikerült ellenben megszereznie 1667. Oldenburg és Delmenhorst grófságokat. Az áldott emlékü IV. Frigyes (1699-1730) javította a parasztok helyzetét, 1702. megszüntette a jobbágyságot, a postát állami intézménnyé tette, a népnevelést szervezte és a pénzügyet jó karba hozta. Résztvett a nagy északi háboruban, mint XII. Károly svéd királynak egyik ellensége, de attól megveretett és a travendali békében (1700) kénytelen volt a svédekkel kötött összes régi szerződéseket megerősíteni és a holstein-gottorpi herceg függetlenségét elismerni. Károly pultavai veresége után Frigyes ujra megkezdette a harcot a svédekkel s bár 1710. Helsingborgnál vereséget szenvedett, a frederiksborgi békében (1720) mégis megkapta Slezvigben a gottorpi részt, a Sund-vámot és azonfelül 600,000 tallér hadi kárpótlásban részesült.VI. Keresztély (1730-1746), és méginkább minden tekintetben kiváló fia, V. Frigyes (1746-66) alatt Dánia fejlődése hatalmas lendületnek indult. Kiváló miniszterek, mint Schulin és az idősebb Bernstorff segítették ez uralkodókat a törvénykezés fejlesztésében, a közoktatásügy javításában, s bankok alapítása és kereskedelmi szerződések kötése által a dán kereskedelmet is felvirágoztatták. A kormány által meghítt idegen tudósok, költők és művészek terjesztették a műveltséget, melynek azonban természetszerüen idegen, német és francia jellege volt. VII. Keresztély (1766-1808.) is elődei nyomdokán haladt, mindaddig, mig Bernstorff miniszter állott oldala mellett (1750-től 1770-ig); de midőn ez elhalt és a király elmebetegségbe esett, a viszonyok megváltoztak. A hataloma király kegyence, Struensee kezébe került, ki elhamarkodva, erőszakosan és germanizálva, a XVIII. sz. felvilágosodásának szellemében igyekezett reformálni s ezáltal a dán nemzeti érzület és az orthodox lutheranizmus visszahatását keltette föl, melynek 1772. áldozatul esett. Az uj miniszter, Guldberg, elbocsátotta a Struensee német hivatalnokait, a dán nyelvet természetes jogaiba visszahelyezte, de mellőzte Struensee szabadelvü reformjait is. 1784. Frigyes koronaörökös vette kezébe a hatalmat, s első miniszterré az ifjabb Bernstorffot nevezte ki. Bernstorff, a francia forradalom hatása alatt a kormányzás minden ágába üdvös reformokat hozott be s reformjainak sikerét békés külügyi politika által igyekezett biztosítani. 1784. a hercegségekben eltörölte a jobbágyságot s magában Dániában megszüntette annak utolsó nyomait is. Bernstorff halála után azonban a külügyi viszonyok kedvezőtlenre fordultak. Az anggolok erőszakoskodásai, kik 1799 és 1800. több dán hajót elraboltak, arra birták a dán kormányt, hogy 1800 dec. 16. az Oroszország által alakított s Sanglia ellen irányult szövetséghez (fegyveres semlegesség) csatlakozzék. Anglia ezt hadizenetnek tekintette s az angol flotta Parker és Nelson vezérlete alatt 1801 ápr. 2. a dán flottát Kopenhága előtt megverte s magát a fővárost is rettenetesen bombázta. Midőn aztán kevéssel utóbb az orosz cár az angolokkal kibékült, Dánia is kénytelen volt Angolországgal szerfölött káros, kereskedelmét teljesen megbénító békére lépni. Az Anglia ellen e miatt keletkezett gyülöletet még magasabb fokra csigázta az angol kormány ujabb erőszakossága 1807. Azon hitben ugyanis, hogy Napoleon Anglia ellen irányuló terveinek kivitelénél a dán flottát is felhasználhatná, az angol kormány Dániát előre ártalmatlanná akarta tenni s 1807. 25,000 emberből álló hajóhadat küldve, Dániát szövetségre szólította fel s biztosíték gyanánt a dán flotta és Kronenborg átadását követelte. Midőn a koronaörökös a követelést visszautasította, az angolok Kopenhágát három napon át ujra bombázták s a dán hajóhadat, mint zsákmányt magokkal vitték. Ez erőszakoskodás Dániát teljesen Franciaország karjaiba hajtotta s VI. Frigyes (1808-1839) csak akkor pártolt el Napoleontól, midőn a szövetségesek a lipcsei csata után Jütlandot is meghódították.Az 1814 jan. 14. megkötött kieli békében Dánia kénytelen volt Norvégiát (cserében svéd Pomeréniáért) Svédországnak, Helgolandot pedig Angolországnak átengedni; azonfelül arra kötelezte magát, hogy a svéd trónörökös (Bernadotte) hadseregét tizezer emberrel fogja támogatni Napoleon ellen. A bécsi kongresszus e békét annyiban módosította, hogy Dánia svéd Pomeránia helyett Lauenburgot kapta s e hercegség, valamint Holstein birtoklásának révén, a német Bundnak tagja lett. A bécsi kongresszustól a londoni jegyzékig. (1814-1852). A napoleoni korszak alatt szenvedett csapások, kivált pedig Norvégia elvesztése s ekként Dániának harmadrangu hatalommá való sülyedése mélyen sértette a dánok nemzeti önérzetét s a Struensee fellépése óta keletkezett nemzeti visszahatást a német szellem ellen még magasabb fokra emelték. A jelen századig Dánia műveltsége lényegesen német volt, de a jelen század kezdetével a dán nemzet lerázta magáról a német szellem uralmát s nemzeti irodalmat és nemzeti művészetet teremtett. A bekövetkezett békés években a kormány belső reformokkal igyekezett a veszteségeket kárpótolni. Legsürgősebb feladat volt a teljesen zilált pénzügy rendezése. Az államadósság 1800-14.-ig 28 millió tallérról 100 millióra, a bankjegyadósság 142 millióra emelkedett. Az egyensulyt a bevételek és kiadások között teljesen helyreállítani még Mösting bölcs kormányának sem sikerült ugyan, de legalább lehetővé tette az államadósság kamatainak rendes fizetését, a hitelt helyreállította és uj hajóhadat teremtett. Igen sokat tett a kormány uj kikötők alapításával a kereskedelem élénkítésére, valamint a közigazgatás és a közoktatásügy emelésére is.Azok a remények ellenben, miket a nemzet 1830 után egy szabadelvü alkotmány létesítése iránt táplált, nem teljesedtek. Az 1831 máj. 28. és 1834 máj. 15-ki törvények pororsz minta szerint csak rendi alkotmányt adtak külön, mindenik tartomány részére. A szigetek rendei Roeskildben gyültek össze, a jütlandiak Viborgban, a holsteinek Itzehooeban, a slezvigiek Slezvigben. A király megigérte, hogy meghallgatja a rendek sérelmeit és indítványait, s a személy- és tulajdonjogra, valamint a községi ügyekre és terhekre vonatkozó általános törvényjavaslatokat eléjök terjeszti. Ez engedmények senkit sem elégítettek ki, mindazáltal a rendi gyülések élénk tevékenységet fejtettek ki a kormányzásban és a közigazgatásban tapasztalt visszaélések napfényre hozásában. Még élénkebb lett a szabadelvü mozgalom, midőn VI. Frigyes halála után a trónt VIII. Keresztély (1839-1848) foglalta el. E királytól, kinek politikai képzettsége és szabadelvü nézetei ismeretesek voltak, nagyon sokat vártak, de az uj király nyilt levele, melyben a régi rendi alkotmány fentartása mellett nyilatkozott, a reményeket hamar lelohasztotta. A liberális mozgalom mindazonáltal mitsem veszített élénkségéből, sőt most nemzeti törekvésekkel egyesült. A svéd egyetemi hallgatóknak Kopenhágában tett látogatása, melyet a dán és norvég tanulók Stockholmban és Upsalaban viszonoztak, ujra felszinre hozta a három skandináv állam egyesülésének eszméjét s a liberális párt Dániában első célul tüzte ki Slezvignek szoros egyesítését Dániával. Hasonló természetü, de egészen más cél felé irányuló mozgalommal találkozunk Slezvig-Holsteinban. A rendi alkotmánnyal itt sem voltak megelégedve, de mig a dánok Slezviget teljesen Dániába akarták olvasztani, addig a slezvig-holsteiniak a dán nyelv kizárásával a német nyelvet akarták az igazságszolgáltatás, s a közigazgatás és a közoktatás hivatalos nyelvévé emelni s a dán uralkodó család kihalása esetén a Dániától való teljes elválást és anémet birodalomhoz való csatlakozást remélték. Ez utóbbi törekvés meghiusítására bocsátotta ki VIII. Keresztély 1846 jul. 8-ki nyilt levelét, melyben a Dániában érvényes női örökösödést is kiterjesztette. Ez ellen azonban a közelebbi örökösödésre igényt tartó rokonok, továbbá a slezvig-holsteini rendek és a német szövetség tiltakoztak. 1848 jan. 20. VIII. Keresztély meghalt és atrónon fia VII. Frigyes (1848-63) követte. Trónralépése napján kiadott nyilt levelében kijelentette, hogy elődje megkezdett politikai művét folytatni fogja s január 28. kibocsátott leiraátban körvonalazta az uj alkotmányt, mely biztosítani fogja minden alattvalójának általános és különös jogait s e célra külön rendi gyülést helyezett kilátásba, külön Dánia, és külön Slezvig-Holstein számára. E leirat sem a nemzeti, sem a szabadelvü kivánalmakat nem elégítette ki, mert nem egyesítette Slezviget Dániával s az alkotmányos szabadság feltételeiről, nevezetesen a sajtószabadságról v. a miniszteri felelősségről sem szólt határozottan. Ily körülmények között Kopenhágában is visszhangra talált a februáriusi forradalom. A nemzeti (eider-dán) párt márc. 11. tartott nagy gyülésében Slezviget oly dán tartománynak nyilvánította, melynek akarata számba nem jöhet; s miután e nyilatkozatot további tüntetések követték, márc. 22. a király kénytelen volt uj minisztériumot nevezni ki, melynek tagjai a nemzeti párt legkitünőbb embereiből (Monrad, Bluhme, Orla Lehmann, Tscherning) kerültek ki s melynek márc. 24. tett nyilatkozata, hogy Dánia az Eiderig terjed, Slezvig-Holstein felkelését vonta maga után. Németország eleintén segítette a hercegségeket, mig Oroszország és Anglia, legalább diplomáciai uton, Dánia pártjára állottak. A küzdelem, melynek folyamában a dán nemzet hazaszeretetének és áldozatkészségének fényes jeleit adta, az idstedti győzelem (1850 jul. 24 és 25) után Dániára előnyös véget ért. Az európai hatalmak, a német államokat kivéve, 1850 jun. 2. Londonban kimondották a dán monarkia oszthatatlanságát s e nyilatkozatot Ausztria is aláirta. Azután a varsói jegyzék 1851 jun. 5. az egész dán monárkia esetleges trónörökösének Keresztély slezvig-kolsteini és sonderburg-glücksburgi herceget jelölte ki s a trónörökösödés e rendjét az európai nagyhatalmak és Svédország 1852 máj. 8. a londoni jegyzékben elismerték s a dán országgyülés is 1853 julius 31. elfogadta. A legujabb kor. Ez eseményekkel egyidejüleg elkészült az ország uj alkotmánya is. 1848 okt. 23. megnyilt az alkotmányozó gyülés, de mielőtt ez munkálataival elkészült volna, 1848 nov. elején a miniszterium váratlanul megbukott, mivel a slezvigi kérdésben a nemzeti párttal ellentétben, Slezvig kettéosztását indítványozta. Az uj miniszterium a nemzeti v. eiderdán párt buzgó tagjaiból alakult meg, s az uj alkotmány alaptörvénye, mely szerint az országgyülés tagjai mérsékelt cenzus mellett közvetlenül a nép által választatnak, 1849 jun. 5. szentesíttetett. Dánia viszonyát a hercegségekhez a miniszterium által kidolgozott és 1852 jan. 28. kibocsátott nyilatkozat szabályozta. Eszerint a dán állam három részből áll: a királyságból, Slezvig hercegségből és Holstein meg Lauenburg hercegségekből. Mindeniknek külön országgyülése és külön felelős miniszteriuma lesz, de egy közös alkotmány fogja őket egyesíteni. Azonban e programm sem a slezvig-holsteiniaknak, sem az eiderdánoknak nem tetszett. Amazoknak azért nem, mivel a hercegségeket elválsztotta, emezeknek, mivel Slezviget Dániával nem egyesítette. Igy történt, hogy az 1853-iki országgyülés az összbirodalom vámegységéről és a kizárólagosan csak férfiágon való örökösödésről eléje terjesztett törvényjavaslatokat elvetette, mire Bluhme miniszterelnök az eiderpolitikát kivihetetlennek jelentve ki, az országgyülést feloszlatta. Az uj országgyülés helyeselte a kormány politikáját és mindkét törvényjavaslatot elfogadta.A Dániára és a hercegségekre vonatkozó közös alkotmányt a kormány 1854 jul. 26. hirdette ki. Eszerint az összállam ügyeit egy ötven tagból álló birodalmi tanács intézi, melynek tagjai közül 20-at a király nevez ki, s mely legalább minden két évben Kopenhágában összeül. Az uj alkotmány azonban ellenkezett a dán közvéleménnyel s maga az 1854 október 2-án megnyilt birodalmi tanács sem helyeselte. Még hevesebb volt a támadás, melyet az ismét megnyilt dán országgyülés intézett a kormány ellen, ugy hogy a király, miután az uj választások is az ellenzéknek javára történtek, kénytelen volt 1854 de. 3. a Bluhme-miniszteriumot elbocsátani. A Bang elnöklete alatt eiderdán-pártiakból alakult uj miniszterium némi szabadelvü engedményeket tett; nevezetesen a király által kinevezendő tagok számát a birodalmi tanácsban szükebbre szabta, mire a dán országgyülés 1855-ben a közös alkotmánytervezetet elfogadta. A birodalmi tanácsban a dánok nagy többségben voltak, a kisebbségben lévő németek azonban tiltakoztak tartományi jogaiiknak a közös alkotmány által történt megsértése miatt s ügyüket a német közvélemény erélyes felszólalása következtében a Bundestag is felkarolta. Miután a dán kormány abbéli kisérlete, kogy a holsteini és lauenburgi rendeket a közös alkotmány elfogadására birja, nem sikerült, a német Bundestag 1857. azt a következő indítványt tette, hogy a hercegségek önállósága és egyenjogusága biztosítva legyen. A dán kormány erre kijelentette, mig tárgyalások utján a hercegségek viszonya Dániához megállapítható lesz, kész az 1855-ki alkotmányt a hercegségekben hatályon kivül helyezni és 1858 nov. 7. a közös alkotmányt Holstein és Lauenburgra tényleg felfüggesztette. De miután a holsteini rendekkel folytatott uj tárgyalások sem vezettek eredményre, a király a dán országgyülés kivánsága szerint 1863 márc. 30. kiadott rendeletében Holsteint a dán birodalomtól elválasztotta, Slezviget pedig a tulajdonképpeni Dániával szorosabban egyesítette. A kormány ezután az 1863 szept. 28-án összeült birodalmi tanács elé egy uj, Dániára és Slezvigre vonatkozó közös alkotmánytervezetet terjesztett, melyet a birodalmi tanács nov. 13. 41 szóval 16 ellen fogadott. E döntő pillanatban (1863 nov. 15), még az uj alkotmány szentesítése előtt, a király váratlanul meghalt. Helyét a londoni jegyzék értelmében IX. Keresztély foglalta el, ki a dán nemzeti közvélemény kivánsága szerint az uj alkotmányt nov. 18. szentesítette. De a holsteini rendek tiltakoztak az uj király trónralépése ellen, s az augustenburgi herceg igényeit Holsteinra jogosoknak ismerve el, a német Bund segítségéért folyamodtak. A Bund csakugyan közbelépett s a szász és hannoveri csapatok 1863 dec. megszállották Holsteint és Lauenburgot, melyeket a dán kormány nem is védelmezett. Csakhogy most Ausztria és Poroszország Holstein és Slezvig elválaszthatatlanságának elvét állítva fel, e két tartomány számra közös alkotmány adását és az 1863-ki alkotmány felfüggesztését követelték, s midőn ezt a dán kormány megtagadta, megkezdették a «slezvig-holsteini testvérnép» felszabadítását. 1864 febr. 1. osztrák (Gablenz) és porosz (Wrangel) csapatok lépték át az Eidert, febr. 5. elfoglalták a Danewerket s mig a poroszok ápril 18. a düppeli sáncokat foglalták el, az osztrákok Jütlandba vonultak. Miután a nagyhatalmak londoni konferenciája által tett közvetítő ajánlatot Slezvig megosztására Dánia visszautasította, a háboru ujra kezdődött. A poroszok Alsent foglalták el, az osztrákok pedig egész Jütlandot megszállották. Az aránytalan mérkőzésnek végetvetendő, a dán kormány jul. 18. fegyverszünetet kötött s az 1864 okt. 30. megkötött bécsi békében Slezvig, Holstein és Lauenburg hercegségeket Ausztriának és Poroszországnak átengedte, kik kevéssel utóbb, amint Bismarck tervezte volt, a prédán összevesztek.A német hercegségek elvesztése mély fájdalommal, sőt elkeseredéssel töltötte el a dán nemzetet;de erejét nem törte meg, s a veszteségekért szellemi és anyagi műveltségének fejlesztésében keresett kárpótlást. Az 1864-ki szerencsétlen háboru az eiderdán párt eddigi uralmát megingatta, s midőn az országgyülés 1864 okt. 3. megnyilt, a többség az 1849. alkotmány visszaállítását követelte. Miután a Bluhme-minisztérium tárgyalásai az országgyüléssel az uj alkotmány pontjai iránt sikerre nem vezettek, 1866. gróf Frys-Frysenborg alakított uj minisztériumot, mely aztán az uj alkotmány iránt az országgyüléssel megegyezésre jutott. Az uj alkotmány alapján választott országgyülés két házának üléseit a király 1866 nov.12. nyitotta meg azon örvendetes kijelentéssel, hogy a prágai béke 5. pontja kilátást nyujtott Slezvig északi kerületeinek visszanyerésére. Az ide vonatkozó tárgyalások Poroszországgal nem vezettek ugyan sikerre, mindaddig azonban, mig III. Napoleon ült a francia trónon, Dánia reményt táplálhatott Slezvig északi részeire. E reményeket az 1870/71. francia-német háboru semmisítette meg, melynek kezdetén Dániát a francia szövetségtől csak a német fegyverek gyors sikerei tartották vissza. A Németország ellen táplált gyülölet a dán nemzet kebelében azonban ezután is fennmaradt, sőt még növekedett, midőn a német kormány a bécsi udvarral megegyezve, a prágai béke 5-ik pontját 1879 jan. a dán kormány nagy meglepetésére érvénytelennek jelentette ki.Belpolitikai téren az országgyülések tárgyalásainak legkimagaslóbb mozzanatát a hadsereg és honvédelem ujjászervezése képezte. 1869. kimondották az általános katonakötelezettséget s 1873. keresztülment a hadsereg ujjászervezésére vonatkozó tövényjavaslat is. De midőn a kormány Dánia tekintélyének fentartása végett a szárazföldi és tengeri haderő gyarapítására ujabb meg ujabb költségeket követelt, az alsóház, melyben a radikálisok képezték a többséget, ellenszegült. Miután sem a konzervativ Holstein-Holsteinborg, sem a liberális Fonnesbech-minisztérium (1874) nem tudták az alsóházat engedékenységre birni, 1875. Estrup tisztán bürokratikus minisztériumot alakított, mely az alsóházzal szemben a kormány törekvéseit pártoló felsőházra támaszkodott s midőn 1877. az alsóház a költségvetést elvetette, a király által jóváhagyott ideiglenes pénzügyi törvényt bocsáttatott ki. 1879. az alsóház ugyan ujra megszavazta a költségvetést, de a viszály 1881. ujra kitört, amidőn a kormány a tisztviselők fizetésének felemelését akarta keresztülvinni. Kétszer oszlatta fel a király az alsóházat, de az ellenzék mindig győztesen került ki a választásokból s a kormány kénytelen volt az évben is ideiglenes budget-tel kormányozni. Ez év óta a képviselőház és Estrup között fennálló ellentét még élesebbé vált; a miniszerlnök azonban az ellen forduló gyülölettel nem törődvén, a király biztatására tovább kormányzott. Az ellenzék, mely a képviselőházban 2/3 többséggel rendelkezett, nemcsak az évi költségvetést, hanem a Kopenhága megerősítésére követelt rendkivüli kiadásokat sem szavazta meg. Az 1890 jan. 20. történt választásoknál a kormánypárt magában a fővárosban 3 kerületet vesztett, melyek közül 2 a Dániában is tért foglaló szociáldemokrata párt kezébe került. 1891. a folkething több mint 7 millió koronát törölt, mégpedig a hadügyi költségvetésből; a landsthing ellenben, mint rendesen, megszavazta az egész budget-et. A kormány erre ápril 1. az országgyülést berekesztette és a király által jóváhagyott ideiglenes költségvetést léptette életbe. Kopenhága erősbítésére ez évben is nagyobb összeget fordított. Ez év nov. 28. halt meg Berg képviselő, a radikális ellenzék elszánt vezére, s a folkething volt elnöke, ki politikai okokból több évig fogságot is szenvedett. Még megjegyzendő, hogy a Kronstadtból visszatérő francia hajóhadat aug. 1. Kopenháhában tüntetéssel fogadta a nép és kormány; a király és francia köztársasági elnök pedig rendjelekkel kedveskedtek egymásnak. Nov. 29. a király a német császár látogatását viszonozta (Potsdamban). Az 1891 okt. 1. óta gyülésező országgyülés 125 benyujtott törvényjavaslat közül csak 43-at szavazott meg. Magát a költségvetést a folkething többsége az alkotmányt lábbal tipró Estrup-minisztériumnak ez évben sem szavazta meg, ugyhogy a király ápril 1. ideiglenes költségvetést tétetett közzé. Ápril 8. ülte meg az udvar a királynak 74. születésnapját, és májusban a kir. pár arany-menyegzőjét, mely ritka ünnepélyre a király összes gyermekei, nevezetesen az orosz cárnő, a walesi, a cumberlandi hercegnő és a görög király családostul jelentek meg, de a nép zöme Estrup miatt távol maradt az ünneptől. Az uj országgyülés okt. 3. nyilt meg. Bahnson külügyminiszter olyformán nyilatkozott, hogy a fortok által körülvett Kopenhága immár a legerősebb várak egyike és hogy a dán flotta fejlődése szintén kielégítő. Egyuttal azonban 600,000 koronát kért a hadsereg némi reformjára. Megemlítendő, hogy Hörup, a baloldal vezére, Slezvig-Holstein visszafoglalását mint eddig is, közös nemzeti óhajnak nevezte, de tekintettel a fenforgó politikai viszonyokra, mindennemü kalandor-politika fölött, mely Dánia nemzeti létezését is veszélybe sodorhatná, pálcát tört. - 1892 szept. 8. óta kat. püspök müködik megint Dániában (Euch János), amire a reformáció (1536) óta nem volt eset. 1893 márc. 2. a folkething az 1892 őszén benyujtott költségvetést 69 szavazattal 17 ellenében elfogadta, ámbátor még a mérsékelt ellenzéki párt is kijelentette, hogy ezzel Estrup miniszterelnöknek előbbi törvényellenes eljárását korántsem szándékozik jóváhagyni.

Danicić

(ejtsd: - csics) György, szerb-horvát nyelvész, szül. Ujvidéken 1825 ápr. 6., meghalt Zágrábban 1882 nov. 15. Bécsben nyelvtudományokat tanult, 1856. a belgrádi nemzeti könyvtár könyvtárnoka, 1859. az ottani akadémián az irodalomtörténet, és később a szláv nyelvészet tanára lett. Mivel 1865. szabadelvüsége miatt tanszékéről elmozdították, elhagyta Szerbiát s Zágrábba ment, hol a délszláv akadémia titkárává és az akadémia által kiadott nagy horvát-szerb történeti szótár (Rjecnik hrvatskoga ili srpskoga jezika, eddig 12 kötet) szerkesztőjévé nevezték ki. Művei közül említendők: Rat za srbski jezik i pravopis (Buda1847. Harc a szerb nyelv- és ortografiáért); Mala srbska gramatika (kis szerb nyelvtan 1850); Srbska sintaksa (1858). Obrenovics Mihály szerb fejedelem és ennek neje, Hunyady Julia (kinek D. 1853-56. Bécsben a szerb nyelvben tanára volt) segélye lehetővé tette D.-nak a Rjecnik iz književnih starina srbskih (Az ó-szerb nyelv szótára. 1863-64, 3 köt.) c. munka kiadását. D. ezenkivül több tudományos folyóiratnak volt munkatársa. Kiadott több régi szerb munkát, segített Vuknak szerb szótára kiadásánál stb.

Dániel

(héb. a. m. az Isten birája), jámbor férfiu, akit Ezékiel próféta Nóéval és Jóbbal egy sorban említ. A róla elnevezett bibliai könyv elbeszélése szerint Jehójákim király idejében más zsidó ifjakkal együtt Babiloniába vitték, ahol három társával együtt az udvarhoz került. Itt bölcsesége és álomfejtései által nagy jelentőségre tett szert s még Dárius korában is nagy hatása volt. Mivel a könyv, amely életét irja le és jóslatait tartalmazza, részben héberül, részben pedig palesztinai arameus nyelven van irva, miután görög szók fordulnak elő benne; szerzője a görög uralom korát jól ismeri, de a korról, amelyben szerinte Dániel élt, oly homályos fogalmai vannak, hogy szemtanunál ilyeneket lehetetlen föltételezni, azért kétségtelennek látszik, hogy a könyv Antiochus Epiphanes korában keletkezett. Egy jámbor és vallásához hű zsidónak a műve, aki kortársait a megpróbáltatásokkal szemben kitartásra karja buzdítani. - Dániel könyvének görög szövege mellett három toldalék van, amelyek a Három ifjunak a tözes kemencében mondott imáját, Zsuzsánna történetét s a Bél- és a sárkányról szóló elbeszélést tartalmazzák. Mindannyi görög zsidók műve. V. ö. Kamphausen, Das Buch D. u. die neuere Geschichtsforschung (Lipcse 1892).

Daniel

-család. 1. (Vargyasi báró és nemes.) Régi székely család, melynek első ismert őse, Zsigmond, a XVI. sz. közepén élt. Fia, Mihály, a család kitünősége. Báthory Gábor alatt a székelyek kapitánya. 1606 ápr. 28. Rákócy Zsigmond kinevezi az orbai szék főkapitányává. Később Bethlen Gábor fejedelem alatt, mint vitéz férfiu résztvett ennek magyar- és morvaországi hadjárataiban. 1618-ban mint a sepsi, kézdi és orbai székek kapitánya szerepel. 1622 jul. 8. a fejedelem a háromszéki királybiróságban megerősíti, 1623 aug. 6. pedig táborba szóllítja. Bethlen Gábor fejedelemnek több érdekes levele maradt fenn a család levéltárában, mely azt igazolja, hogy a fejedelemmel igen benső, bizalmas viszonyban állott Dániel, sőt saját családi jelvényét is megosztotta vele, cimerül adván neki saját cimerének felét, azaz egy vadludat, nyakán átlőve. Bethlen Gábor végrendeletében Mihály urnak pénzt, értékes tárgyakat és 16 jobbágyot hagyott. Később I. Rákócy György alatt is tevékeny szerepet játszott. 1638 jul. 7. aláirta a deési országgyülés végzéseit. Megh. 1642. Két fia maradt: János és Ferenc; az első a kihalt olasztelki, az utóbbi a vargyasi ágat alapítja. D. János tanulmányait külföldön végezte. Bethlen Gábor és I. Rákócy György alatt jelentékeny szerepet játszott. Háromszéki főkapitány, valamint atyja, ugy ő is Bethlennek belső bizalmas embere. A fejedelem őt küldé később nejének, Brandenburgi Katalin hercegnőnek megkérésére. Bethlen halála után Rákócy is igénybe vette képességét. 1632. Bécsbe küldetett követül, 1636. Stallerrel járt a budai pasánál békekötés tárgyában s működésök eredményéről nov. 14. értesíti a fejedelmet. 1664 résztvesz Kemény János alatt a magyarországi táborozásban. 1651 máj. 19. Lorántfy Zsuzsánna fejedelemnő meghivja Zsigmond fiának jun. 26. Sárospatakon tartandó lakodalmára s azon bizalmas kitüntetésben részesül, hogy a menyegzői ünnepélyen, mint gazda, szerepet vigyen. Megh. 1665 körül. Unokája, Lőrinc, a katonai pályán előbb a Veteráni-ezredben zászlótartó, később a Staller-ezredben mint százados szolgált. Érdemeiért 1751 febr. 14. Mária Terézia által bárói méltóságra emeltetett. Közvetlen utódában ez ág elenyészett. - D. Ferenc, a vargyasi ág alapítója, háromszéki főkirálybiró volt. 1642. Rákócy György konstantinápolyi követe. Fia, István, a család kitünősége, Udvarszék főkirálybirója, 1646. II. Rákócy György követségbe küldi Lincbe s innen értesíti a fejedelmet ápr. 3. fogadtatásáról. 1679. a Béldi Pál-féle összeesküvésbe keveredvén, bebörtönöztetett, honnan 8000 frt váltságdijért szabadult ki. 1686. a rendek által követségbe köldetett a bécsi udvarhoz. Fiai közül Mihály, Ferenc és István külön ágakat alapítanak, az utolsónak ága a mult század utolján elenyészett. D. Mihály és Ferenc nemesi ágazata napjainkig virágzik, ez utóbbinak leszármazó utóda Gábor (l. o.).1. D. Gábor (vargyasi, idősb), 1848-ki kormánybiztos, az unitárius egyház főgondnoka, született Árkoson 1824 ápr. 21. Iskolai tanulmányai elvégeztével tanulmányutat tett Európa különböző országaiban. Hazaérkeztekor 1844. a kir. táblai kancelláriára esküdött fel, ahol jogi tanulmányait is folytatta és letette a jogtudományi szigorlatot. 1845. Udvarhelyszék hites ülnöke, 1846. az erdélyi kormányszék tb. fogalmazó-gykornoka lett s e minőségében ugyanazon év augusztusától 1848-ig Bécsben az erdélyi udvari kancelláriánál szolgált. Atyja halála után odahagyta ezt az állását és jószágai kezelése végett hazajött. Az 1848-ki agyagfalusi hires székely gyülésen segédkormánybiztos, 1861-ben Udvarhelyszék ideiglenes főkirálybirája volt. Az 1863. nagyszebeni Landtag-ra a szomorodi kerület őt küldte ki, de D. a többi magyar képviselővel egyetértve, távol maradt e gyüléstől. 1865. ismét ideiglenes, 1869. végleges udvarhelyszéki főkirálybiró. 1875. Székely-Udvarhely és Oláhfalu, 1878. Udvarhelymegye főispánjává nevezték ki, mely tisztet 1892-ig viselte. 1876. az árkosi zsinat egyhangulag az erdélyi unitárius egyház főgondnokává választotta, és e minőségében a főrendiház tagja. Nincs vármegyéjében közintézet, testület, melyben mint kezdeményezőnek, alapítónak v. támogatónak része ne lenne: 1860-ban Széchenyi-alapítványt tett, melyből székely fiukat segélyeznek felsőbb tanintézetekben. Munkája: Történelmi kalászok 1603-1711. Kéziratban: Vargyasi D.-család története. 2. D. Gábor (vargyasi, ifjabb), orsz. képviselő, szül. 1854 de. 2. Alig hogy befejezte jogi tanulmányait, midőn az oklándi kerület a parlamentbe választotta, hol a ház egyeik korjegyzője volt. 1881-87. is ezt a kerületet képviselte, 1887. és 1892. pedig a székely-udvarhelyi kerület választotta képviselőjének. Jegyzője a szabadelvü párt körének és előadója volt a mentelmi bizottságnak. Számos cikket irt a Nemzetbe és a Kolozsvári Közlönybe. 3. D. István báró (vargyasi), szül 1684., megh. 1774 márc. 24. Unitárius vallásunak született, de ifju korában a Bethlen Miklós oldala mellé kerülvén, ennek hatása alatt reformátussá lett. A II. Rákócy Ferenc szabadságharcában eleinte az uralkodóház párthivei közé tartozott, de nemsokára Rákócyhoz csatlakozott, akinek táborában aztán hazája érdekében buzgó működött. A szatmári béke pontjainak megállapításában is volt része. 1740. bárói rangot kapott, 1745. pedig Udvarhelyszék főkirálybirája lett. Az egyházi életben mint a marosvásárhelyi kollégium és székelyudvarhelyi gimnázium főgondnoka és bőkezü patrónusa szintén jelentékeny szerepet játszott, de élete utolsó negyedében emellett főleg irodalmi működésével szerzett kiváló érdemeket. Művei: Monita paterna. Szeben, 1750; Descriptio vitae... Nagy-Szeben, 1764; Az örök életre vezető egyenes ut. Enyed, 1765; Isten eleibe bocsátott alázatos könyörgéseknek gyakorlása. U. o., 1766; Variarum meditationum sacrarum miscellanea. U. o., 1766; Commentarius in apocalypsim S. Joannis. (Kivonat Vitringa munkájából); Kéziratban is maradtak művei.4. D. Polyxena bárónő (vargyasi), az előbbinek és Pekry Polyxenának leánya, báró Wesselényi Miklósnak felesége, szül. 1720 körül, megh. 1775 szept. 24. 1742. ment férjhez s 1758. már özvegyen maradt. E házasságból született tizenkét gyermeke közül öt leány ért nagy kort, a többiek hamar elhaltak. Tudományos képzettségével és vallásos buzgóságával tünt ki, melyeknek irodalmi téren is jelét adta. Munkái: A keresztény etikának summás veleje. (Pictet B. művének fordítása). Kolozsvár, 1752. - Az ezüst rostélyokban fénylő arany alma. U. o., 1776. - Saurinnek egy prédikációját is lefordította, ugyszintén édes atyjának Monita paterna c. könyvét, Sherlok Vilmosnak Rambach Fr. E. által németre fordított Védő-eszköz a pápaság ellen c. művét is.

Dániel

-család (szamosujvári-németi). E magyar-örmény nemes család címerszerzője D. Tódor szamosujvári főbiró volt, kit Szamosujvár városának alapítása s a hazai örménység egy részének e városban való letelepítése körül kifejtett érdemeiért D. Jeremiás és Pál fivéreivel egyetemben III. Károly király Bécsben 1725 jul. 3. kelt címeres nemeslevelével nemesi rangra emelt. E nemes család még a mult század közepén Aradmegyébe is átszármazott s ivadékai közül nem egy érdemes alispánt, főjegyzőt stb. adott Arad- és a szomszéd vármegyéknek. 1. D. Ernő (szamosujvár-németi), orsz. képviselő, szül. Eleméren 1843 május 3. Jogi tanulmányai elvégeztével 1868. ügyvédi vizsgálatot állt. 1865. Torontál vmegye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezték ki, 1867. szolgabiróvá, 1868-ban törvényszéki ülnökké választották meg. 1870-ben Deák-párti programmal a béga-szent-györgyi kerület képviselőjévé választotta és ugyanazt a kerületet képviselte az 1872-75-ki országgyülésen is. 1878. Nagybecskerek városát, 1887 óta Pancsovát képviseli a parlamentben, 1875 óta a szabadelvü párt hive. Közgazdasági téren sokoldalu tevékenységet fejt ki; igy 1876-ban ujonnan szervezte a nagybecskereki tiszai ármentesítő társulatot, amelynek azóta állandóan elnöke. Részt vett a Tiszavölgyi társulat megalapításában és 1881 óta a nagykikinda-nagybecskereki vasut igazgatója. Azonkivül számos más közhasznu és jótékony intézet tagja és az Első pesti hazai takarékpénztár-egyesület igazgatója. A képviselőházban főkép a közgazdasági és pénzügyi kérdésekben szólal fel. Tagja a delegációnak is.2. D. Pál, orsz. képviselő, szül. Aradon 1822 szept. 13-án. Középiskoláit Aradon, a bölcseletet Pesten és Szegeden, jogi tanulmányait Nagyváradon befejezvén, 1842. Torontál vmegye aljegyzője lett. 1847. első aljegyző, 1848. a zichyfalvai kerület főszolgabirája lett. E minőségében ugyanez évben a pesti nemzetgyülésre követnek is megválasztották. Mert a kormányt Debrecenbe is követte, börtönbe jutott. 1850. kegyelmet nyert s mint ügyvéd telepedett le Aradon. 1861. és 1865. ujból országgyülési képviselő választották és azóta állandóan a zichyfalvai kerületet képviseli a parlamentben. Hive a szabadelvü pártnak, mely 1887. pártkörének egyik alelnökévé választotta.


Kezdőlap

˙