Díszfenyő

andesfenyő, Araucaria Juss., Dombeya Lam., Altingia Loud., Columbea Steud. (növ.), a tobzosak araucarianemüek örökzöld, magas, karcsutermetü fája. Gallya tökéletesen örves, csaknem vizszintes v. kissé lecsügg, de a csucsa felfelé görbül, levele lapos v. lapított négyszögletü, kihegyezett; virága kétlaki, ritkán egylaki, a himvirág egyenkint v. kettőnkint áll, a termő toboz magános és ágtetőző. Fás toboza nagy, csaknem gömbölyü v. tojásdad, magva zászlótlan, hosszas tojásdad, s másod-esztendőre érik meg. Tiz faja D.-Amerikában, Ausztráliában meg a Nagy-Oceán szigetén él. Az A. Brasiliensis Rich. (pinheiro) 37-47 m. magas fa, hosszu s messzire szétterpedő ernyőt alkotó ágakkal, szétálló, hosszuhegyü hüvelyező, 2-5 cm. hosszu levelekkel. Az A. imbricata Pav. (chilefenyő, l. az Eleségnövények képén) a legismertebb meg a legelterjedtebb faj, 25-45 m. magas. Gallya vizszintesen terebélyes a csucsa felágaskodik, gallyörvei csilláralakuak, koronája szép piramisalaku. Az európai díszkerteknek valóságos pompája, de az erős telet nem állja ki. Az ausztráliai D.-k a következők: az A Bidwillii Hook. (bunya-bunya a lakosok nyelvén) egész 50 m. magas, lapos, tojásdad, lándsás, szurósan hegyezett levelekkel; tojásdad, csaknem gömbölyü toboza 24-30 cm. hosszu, pikkelye magasan hátragörbül, magva 5-7 cm. hosszu, csak harmadévre érik meg, gesztenyeizü. Fája tartós. Az A. columnaris Hook. (A Cookii R. Br., oszlopciprus) tűje görbült v. boltozatos, a hátán éle van, toboza páronkint oldalt áll, ellipsoid tojásdad, bőrnemü pikkelyeinek a csucsa horgasan görbült. Az A. excelsa R. Br. (norfolkfenyő) Norfolk szigetén nő, távolabbról a jegenyefához hasonlít, 63 m. magas: a fa alsó része 91/2 m. kerületü. A. Cunninghami Ait. egész 40 m. magas, gallya vizszintesen terjed, tűje sürü, merev, áralaku, lapított, finom szurós-hegyü; toboza tojásdad, 8-10 cm. hosszu. Uj-Holland K-i partján terjedelmes erdőt alkot. Gyantája mint az utóbbinak nincs, de fehér, átlátszó masszát izzad; faja használatos. Valamennyi D. fajt üvegházban tenyésztenek s a legpompásabb díszfák.

Díszfenyőnemüek

(növ.) l. Araucarieae.

Diszfónia

kevéssé használt kifejezés a hang hibás voltának jelzésére, ellentétben a hangtalansággal: afonia. Oka a gégében rejlik.

Diszfrázia

(gör.), az értelem megzavarodása következtében a nyelv, a beszélőképesség megromlása.

Diszful

(Dizful), város Khuzisztán persa tartományban, 300 km.-nyire Iszpahantól, a Karum mellékvize, a D. mellett, (1878) 30000 lak., 34 mecsettel, 4 karaványszerájjal, 10 nagy fürdővel; a tartomány legékénkebb kereskedő városa. A muzulmán krónikák szerint a szasszanidák hatalmának alapítója, Ardeszir Babegan volt az alapítója.

Díszgyümölcsök

(növ.), főleg a tökfélék családjának nagy, csinos alaku és színü, egyszersmind sokáig tartó gyümölcsét szokás díszkertekben nevelni (viaszkabak, lopótök, balzsamuborka, Cyclanthera, narancstök stb.).

Díszítés

és díszítmény (l. a három képmellékletet), a szónak egyszerü értelmében diszítmény mindaz, aminek az a föladata, hogy valaminek diszül szolgáljon. Igy a művészetben is. Valamely művészeti alkotásnak diszeül szolgálhatnak ugy a természetes D.-k, melyeket a természet nyujt, p. virágok, galyak stb., valamint oly tárgyak, melyeket az ember állít elő, p. szobrok, festmények, kelmék stb. Szükséges, hogy a D.-t megkülönböztessük az ékítménytől, ámbár a két fogalomnak egészen szabatos meghatározása nem épen könnyü és nem kivétel nélkül való. A D. mint művészeti szó, taulajdonképen olyan diszt jelent, mely arról, amit díszít eltávolítható, nincs vele szoros és belső kapcsolatban. Az ilyen diszítésnek tulajdonképen legfőbb tárgya az épület, annak külseje és belseje. A zászlók, a szőnyegek, kelmék, koszoruk, szobrok, festmények stb., a ház külsejének diszítményei. A butorok, kárpitok, szobrok, festmények, virágok stb., a ház belsejének D.-ei. Ékítmény az, ami a tárggyal, melyet diszít belső kapcsolatban van, annak egyszersmind alkotó elemét teszi. Például a párkány, a kőből faragott levelek, szalagok, gyöngysorok, fogsorok stb. ékítményei az épületnek. Hasonló elemek a butorokon, kereteken és egyéb kisebb tárgyakon is fordulnak elő. Ebből következik, hogy ékítményes tárgyak, mint p. a butorok, képkeretek, edények, kelmék D.-eül szolgálnak az épület belsejének, mely maga is ékítményes alkotás. Az ékítményes tárgyak közé soroltuk a kelméket és az edényeket is. Szorosan véve a kelmét diszítő mustrák ékítmények, mert a fonalak, melyek azt előállítják, a kelmének alkotó elemei. Az edényt, értve különösen az agyagedényt diszítő formák nem alkotó elemei ugyan az edénynek, amennyiben ez nem több darabból összeállított szerkezeti alkotmány, de amellett, hogy az edényt diszítik, egyszersmind kiemelik annak alakját. Ennek dacára a kelmék mustráit, valamint edények diszét nem ékítménynek, hanem diszítménynek szokás nevezni. L. Décor.

[ÁBRA] MAGYAR DISZITMÉNYEK I.

[ÁBRA] MAGYAR DISZITMÉNYEK II.

Magyar D. a virágokból, névszerint: rózsából, szegfüből, tulipánból, gyöngyvirágból, rozmaringból egybeállított szines sikdiszítmény. Jellemző vonását éppen nem e virágok, mint olyanok önmagukban képezik, mert rózsából, szegfüből stb. állhat bármely D. anélkül, hogy az magyarnak volna mondható. A magyar diszítmény lényege első sorban ama virágok egészen sajátos, a természetes formáktól eltérő, egy bizonyos rendszer szerint egyszerüsített, átváltoztatott alakításában (atilizálás) rejlik. Ez a fő ismertető jel. Hozzájárul másodsorban az ekként alakított virágoknak szintén sajátos elrendezése a diszítendő tárgy fölszinén, annak egyes mezőiben, végül az egyszerü, tiszta, erős, sokszor nyers szinezés. Az egyes virágok természetes formáinak átváltoztatása oly nagymértékü, hogy akárhány esetben alig ismerhető föl a virág. Igy p. a II. számu melléklet 19. és 21., de még inkább a III. számu melléklet 29. diszítményén a rózsa inkább pávatollhoz hasonlít, s némelyek annak is tartják. Az elrendezés rendszerint szimmetrikus, de előfordul, bár nagyon ritkán nem szimmetrikus elrendezés is. Ilyen p. a III. számu mellékleten a 30. szám alatt ábrázolt tiszafüredi butykos, melyen a virágcsokor elrendezése, nem tartva szem előtt a tárgy alkatát, egészen japáni izlésü. Itt a virágcsokor, tehát a járulék uralkodik a tárgy, s igy a lényeges fölött, melyet diszít. Annál sajátszerübb és feltünőbb az a fordított viszony, minél kevésbbé természethüek a virágok formái. Ez annyit jelent, hogy természetesség van a D. elrendezésében, de nincs természetesség annak alakításában. A japáni izléstől tehát annyiban különbözik, hogy amaz a természetes elrendezésü D.-t egyszersmind a csalódásig fokozott természethüséggel alakítja még legapróbb részleteiben is. A magyar D. tehát a legnagyobb mértékben mesterkélt, amilyen p. az arab D. is, melyben a növényi elemek a felismerhetetlenségig át vannak változtatva, inkább geometriai formákhoz hasonlítanak.

Nehéz eldönteni azt, hogy miként állott elő a természeti tárgyaknak, a virágoknak ez átformálása. Valószinü, hogy a tünemény forrása jelentékeny részben a teknikai eljárásban, kivált a himzésben rejlik. Mert az nyilvánvalónak látzsik, hogy a magyar diszítmény határozottan himzett jellegü. Ámbár másrészt azt nem lehet állítani, hogy a himzés okvetlenül megköveteli a virágoknak ilyetén mesterkélt átalakítását. Eféle stilizálás még himzés közben csak ott következik be, ahol nincs érzék a valóság iránt, vagy ahol a kézi ügyesség alacsony fokon áll, s ahol ennélfogva forgalomban levő, általánosan elfogadott mustrák szerint dolgoznak és e mustrák kezdetben természethüebbek, de sokszoros lemásolás, kevésbbé járatos utánacsinálás közben egészen kivetkőznek formáikból, megmerevedett vázakká változnak. A magyar diszítmény stilizált volta tehát nem alkotó erőről, hanem inkább elernyedtségről tanuskodik. A formák e sajátságával megegyezik a diszítménynek egyszerü, élénk, sőt erős és árnyalatokban szükölködő szinezése. Akárhányszor kiáltó szinek kerülnek közvetlen szomszédságba. Ha a magyar diszítményt e tekintetben egybevetjük a vele rokonságot mutató perzsa diszítménnyel, melyen az egyes szineket aranyos vonalak határolják, arról győződünk meg, hogy eredetileg a magyar disztítmény sem volt hiján az aranynak, s csak későbben fosztatott meg ez elemtől, melyre a kiegyenlített szinhatás érdekében szüksége van.

A magyar D.-t kétféleképen osztályozhatjuk. Az egyik osztályozás szerint megkülönböztetjük a mai nap is gyakorlatban levő népies diszítményt a XVII. és XVIII. sz.-ban divott diszítménytől, amilyenek a III. mellékleten 27. 28. és 32. szám alatt bemutatott részletek.

Ezek meg p. a debreceni cifra szür diszítményei közötti különbség szembeszökő. A XVII. és XVIII. sz.-beli magyar diszítmény emlékei leginkább himzések, pergamenra irt okmányok, továbbá templomok famennyezetének festett, végül ötvösművek zománcozott diszítményei. A ma is divó népes D.-t az előállítás módja szerint osztályozhatjuk himzett, festett, faragott és vésett diszítményekre. Legáltalánosabb elterjedésü az ország több vidékén a nép ruházatának: a szürnek, a subának, a ködmönnek, mellénynek, ingvállnak, köténynek és egyéb fehérnemünek himzett diszítménye. A festett D. butorokon és agyagipari termékeken fordul elő, a faragott és vésett diszítmény az erdélyi részekben divik (L. III. melléklet 24. 33.sz.).

A magyar diszítmény eredetének kérdése ez ideig nincs eldöntve.

[ÁBRA] 22. Debreceni cifra szűr gallérjának sarok-dísze.

[ÁBRA] 23. Kúnfélegyházi suba diszitménye.

[ÁBRA] 24. Domború diszitményű székely kapu M.-Dályán.

[ÁBRA] 25. Debreceni cifra szűr ujjának diszitménye.

[ÁBRA] 26. Házvége Hosszúfaluban.

[ÁBRA] 27. Magyar himzés. (XVII. század.)

[ÁBRA] 28. Lepedőszél, szines selyemmel himezve. (XVIII.század)

[ÁBRA] 29. Mezőtúri női kis bunda diszitménye.

[ÁBRA] 30. Tiszafüredi butykos.

[ÁBRA] 31. Suba diszitménye Kaszalay Ferenc után.

[ÁBRA] 32. Vászonra nyomtatott magyar diszitmény.

[ÁBRA] 33. Bevésett diszitményű székely kapu Parajdon.

Díszítő művészet

mindaz, ami a diszítmények előállításával és elrendezésével foglalkozik. Ezt közönségesen alsóbbrangu művészetnek szokás tekinteni. Tulajdonképen minden művészet diszítő művészet, amennyiben termékeinek az a föladatuk, hogy bizonyos főcél mellett, legyen az akár gyakorlati, akár erkölcsi, arra is hivatva vannak, hogy diszül szolgáljanak. Az iránt nincs véleménykülönbség, hogy az iparral kapcsolatos művészet minden ága egyszersmind diszítő jellegü is. Ilyenek: az asztalosság, a bronzművesség, az ötvösség, az agyagművesség stb. Hasonlóképen az építészet sem egyébb mint D. Csupán a szobrászat és a festészet alkotásai tekintetében térnek el a nézetek. Legtöbben nem hajlandók ezeket a D. körébe foglalni, még akkor sem, mikor abba határozottan beleillenek. Ilyenek p. a falképek, a domboru művek, a szobrok, a médaillonok stb., melyek valamely épülethez tartoznak. Ebbő következik, hogy a D. mint olyan, mely a diszítmények előállításával foglalkozik, igen széleskörü; magában foglalja a művészetek összeségét, tehát a festészetet és a szobrászatot is. Kivételt képeznek azonban a két utóbbi művészet amaz alkotásai, melyek tekintet nélkül a környezetre készültek, céljuk önmagukban, saját tartalmukban van.

A D. a népek és az idők változó izlése szerint igen sokféle, vannak azonban általános érvényü szabályai is, melyekhez mindig kénytelen alkalmazkodni. Igy p. az ó-kori népeknél és az uj korban is a XVIII. sz.-ig a diszítmény elrendezése mindig szimmetrikus volt, a XVIII. sz. izlése honosította meg a diszítmény nem szimmetrikus elrendezését, mely a czikornyás rokoko-művészetnek egyik lényeges jellemvonása. Ázsia keleti népeinek, a khinaiak és a japániak diszítő művészete sohasem követi a szimmetria elvét. Ugy a szimmetrikus, mint a nem szimmetrikus elrendezésnek megvannak a nagy változatosság mellett a saját törvényei. A diszítmény szimmetrikus elrendezése is lehet vagy egészen szigoru, midőn a merőleges tengellyel két egyenlő részre osztott térnek két felében nagyságra és formára szabatosan megegyező elemek vannak, vagy lehet viszonylagos, midőn nem minden egyes részlet, hanem azok összesége egyező.

A diszítmény szimmetrikus elrendezésének egyik sarkalatos törvénye az, hogy a díszítendő tárgynak a felszine, vagy felszinének valamely mezője helyesen legyen részekre osztva. Az osztás lehet akár merőleges, akár vizirányos, de mindig alkalmazkodnia kell a tárgy szerkezetéhez és a tárgy alkatának a fő részét, az uralkodó formáját ki kell emelnie. S miként minden szerkezeti alkotásu tárgynak van egy fő része, uralkodó formája, ugy a díszítmény elrendezésében is kell egy uralkodó iránynak lenni. Például a hosszu oldalával merőlegesen álló négyszögben meg a kerek mezőben egészen különböző irányu lesz az elrendezés. Vannak tárgyak, melyeknek jobban megfelel a diszítmény merőleges irányu elrendezése, mert formájuk hatását fokozza; másokhoz ez okból jobban illik a diszítmény vizirányos elrendezése. A diszítmény ferde elrendezése rendszerint kárára van a tárgy hatásának. A görögök a díszes edények igazi mesterei; az edények diszítésénél mindig a vizirányos elrendezés elvét követték, mert akként az edény egyes részeit: a talpát, a hasát, a nyakát, a száját még jobban kiemelték.

A diszítmény elrendezésének egyik nehéz része az, hogy hol van helyén az egyenes, s hol a görbe vonalu elemekből álló diszítmény? Általános szabály, hogy az egyenes vonalu elemek helyesebben diszítik a tárgy merőleges szerkezeti részeit, mig a görbevonalu diszítményeknek az előbbieken nyugvó részeken van jobb helyük. További fontos szabály a diszítmény léptéke, a mire nézve irányadók: az emberi alak nagysága, az egyes részek mérete, az összhatás és a diszítmény alkalmazása. A diszítmény jó hatásának nem kevésbbé lényeges tényezője a hasonló és a különböző részletek helyes felhasználása; ezek az elemei egyrészt az ismétlődésnek, másrészt a változatosságnak. Végül fontos a részletek helyes összekapcsolása, az egésznek valószinüsége és a hátulsó tere. V. ö. Mayeux, La Composition décorative.

Díszjel

dob-, kürt- és trombitajel, amellyel a katonaságnál a királynak, valamint a királyi ház tagjainak megérkezését jelzik.

Díszkard

némely hadseregben, mint p. az oroszban, különös vitéz tettért, az illető tiszt a cártól D.-ot kap, amelyet szolgálat teljesítése közben is viselni köteles. A német császár is hadászati sikeres működés iránti elismerését díszkard adományozásával fejezi ki. Más országokban a polgárok vagy egyes tisztikarok oly katonai főtiszteknek nyujtanak át díszkardot, kiknek különös hálával tartoznak, vagy a kik iránti kiváló tiszteletüknek akarnak nyilvános kifejezést adni.


Kezdőlap

˙