Dunajec

(Donajec), a Poprádon kivül hazánk egyetlen folyója, mely nem a Dunába s igy a Fekete-tengerbe, hanem a Visztulába, tehát a Keleti-tengerbe önti vizét. A D. két forráspatakból ered: a Fekete-D. (Carny D.) Árva vmegye és Galicia határán, de már az utóbbi területén, a liptói mészhavasok Volovec csucsától K-re ered s Én-nak, majd ÉK-nek tartva, Nowytargnál egyesül a Zakopanétól D-re, a Galiciai Tátra É-i oldalán, a Lilijowe-hágó alatt eredő D.-cel (Bialy D.). Az Egyesült D. eleintén K-i irányt követ, majd felvéve a Bialka vizét (l. o.), DK;nek fordul s innen kezdve Szepes vármegye szépségét Nedec és Corsztyn várai emelik, mind szebbé válik s az a szakasza, ahol a folyó óriási kanyargásokkal a Pienineken vagy Pienin-hegységen (l. o.) áttör, méltán országos hirnek örvend. A D. a Vörös klastromnál (l. o.) éri el a Pienineket, ahol a gorálok keskeny, kivájt fatörzsekből készített primitiv ladikokon várják az érkező utazót. A vizi ut innen Szcsavnicáig a legszebbek közé tartozik, melyeket hazánkban élvezhetni. A D. keskeny, merészen kanyargó szorosának természeti szépségei bámulatra ragadnak, ép ugy mint a ladikot kormányzó gorálok ügyessége, kik nagy merészséggel segítik át törékeny ladikjukat a D. rohamos s zugó sellőin. A D. szorosának legkiválóbb pontjai a Grabsica nevü kőszikla, a Facimiech sziklaszorulata, hatalmas Sólyomkő (Szokolica), a nagy átjáratok, a Cukorsüveg (Hlava cukra), a Szadelko csucsa s a Visszhangszikla (Hukova Szkala); az egész szorost a Koronahegy (982 m.) uralja. A D. ezen páratlan szorosa Szcsavnica lengyel fürdőnél ér véget, ahol egyuttal a folyó, mely idáig hazánk határát jelölte, egészen galiciai földre lép át. A folyó mentén a magyar parton jelenleg jó közlekedési ut vezet a Vörös klastromtól Szcsavnicáig. A fürdőn tul a folyó É-nak fordul s 120 km.-nyi futás után Opatowicével szemben, Galicia és orosz Lengyelország határán, a Visztulába ömlik. V. ö. Weber Samu: Kirándulás a D. völgyébe (Turisták Lapja, III. évf. 1891. 124-135).

Dunajewski

1. Albin, krakkói püspök, a volt pénzügyminiszternek, D. Gyulának bátyja, szül. Stanislausban 1817. Viharos ifjuság után 1861. pappá szentelték, 1862. Varsóban a szeminárium rektora lett, 1879. krakkói püspök, 1881. pedig bibornok. Alatta a krakkói püspökség területe tetemesen nagyobbodott. Az urak házának élethossziglani tagja; 1883. megkapta a val. belső titkos tanácsosi cimet.

2. D. Gyula, osztrák pénzügyminiszter és politikus, szül. Uj-Sandec-ban 1822 jun. 4., jogot tanult Bécsben, Krakkóban meg Lembergben és 1852. a politikai tudományok magántanára lett a krakkói egyetemen. 1855. a bécsi kormány a pozsonyi jogakadémiához nevezte ki tanárnak, ahonnan 1860. eltávozott, amidőn előbb Lembergbe, 1861. pedig Krakkóba került mint a politika s a statisztika tanára. 1864. politikai pályára lépett, beválasztatta magát a gácsországi tartománygyülésbe, 1873. pedig a birodalmi gyülésbe, ahol különösen nemzetgazdasági és pénzügyi kérdésekhez szólt és rövid idő alatt a jobboldal legelső pénzügyi tehetségének és egyuttal jeles debatternek bizonyult. Midőn Taaffe miniszterelnök 1880. az alkotmányos balpárttal teljesen szakított, ily agressziv irányu, szónoki tehetségét s pénzügyi kapacitást nem nélkülözhetett minisztériumában s igy hát a tehetetlen Kriegsau csufos bukása után D.-ra bizta a rendezetlen pénzügyeket. D. azonfelül mint a lengyelek bizalmi férfia is szerepelt a minisztertanácsban. Hivatalában D. mindenekelőtt szükebb hazáját elégített ki, amennyiben Gácsországot a földadó szabályozása alkalmával rendkivüli kedvezményekben részesítette. A jobbpárt másik hatalmas tényezőjének, a cseheknek is sok szolgálatot tett, noha 1881. kénytelen volt a cseh szöveggel ellátott uj bankjegyeket magasabb parancsra a forgalomból kivonni. Igazi érdemet azonban csak egyet szerzett: helyreállította az osztrák állami költségvetésben a régóta sürgetett és óhajtott egyensulyt. Kevésbbé szerencsének mondható politikai szereplése. Kiméletlen gunnyal válaszolt a német alkotmánypárt kifakadásaira és azzal a megfontolatlan kijelentéssel, hogy a Taaffe-kormány a németek nélkül, sőt azok ellenére is képes leend Ausztriát kormányozni, a németeket vérig sértette. Tiz évig dacolt az ellenzék támadásaival, de midőn a «vas-gyürü» által összetartott jobbpárton a bomlás első jelei mutatkoztak és Taaffe miniszter kénytelen volt a felülkerekedő radikális ifju csehek és német nemzeti pártbeliekkel szemben a mérsékelt német párthoz visszatérni: D. e politikai fordulatnak áldozatul esett. 1891. febr. 4. elbocsátották és Steinbach lett utódja. Egyuttal ugyan az urak házának is élethossziglani tagjává nevezték ki.

Dunakeszi

nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye váci felső j.-ban, (1891) 1561 magyar lak., van vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. Hozzátartozik Alag (l. o.) puszta.

Duna-konferencia

alatt az Al-Duna viszonyainak rendezése céljából összehivott 1883. londoni konferenciát értik, melynek eredményét az ugyanazon évi márc. 10. kelt londoni szerződés képezte. L. Duna.

Duna-Kömlőd

nagyközség Tolna vármegye dunaföldvári j.-ban, (1891) 1667 német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Duna-Majna-csatorna

l. Lajos-csatorna.

Dunamelléki ref. egyházkerület

Budán és Pesten s az ezen városok környékén eső vidékeken jelentékeny hódítást tett a reformáció mindjárt az első évtizedekben. Vác, Gyöngyös, Jász-Berény, Szolnok, Cegléd, Kőrös, Kecskemét, Szeged, a Pesttől délre eső dunamenti városok: Ráckeve, Pataj, Vecse, a jobb oldalon Tolna 1540 körül már befogadták a reformációt és mint a kathol. egyháztól elszakadt gyülekezetek külön egyházi testületté, dunamelléki egyházkerületté szervezkedtek, megválasztván első püspökül Bakonyi Albert ceglédi lelkészt 1544-ben. Ez időtől fogva 1629-ig a következő 5 egyházmegye képezte ezen kerületet: 1. a kecskeméti (régente ceglédinek is neveztetett). 2. solti (régente ráckevei), 3. tolnai, 4. vértesaljai (régente székesfehérvári vagy ó-budai), 5. pesti (régente váci, pestalji, erdőhátszegi vagy cserháti). 1629. Somogymegye 18 papja, kik a török hódoltság területén szolgáltak, de meg akik püspökükkel nem a legjobb viszonyban voltak, folyamodtak Simándi Mihály püspökhöz, hogy gyülekezeteik a dunántuli kerületből a D.-be kebeleztessenek át; kérelmük, volt püspökük, Kanizsai Pálfi János beleegyezésével teljesült. Az ekként 6 egyházmegyéből álló kerületben Patai Sámuel püspök 161 egyházat irt össze. 1712 körül a baranyai egyházak, melyek szegedi Kis István ráckevei papságra és püspöksége idején is a dunamelléki egyházakkal egy püspök kormányzata alatt állottak, vagy legalább azokkal szorosabb kapcsolatban voltak, a D.-hez csatlakoztak, mint alsó és felső baranyai egyházmegye. Ezen 8 egyházmegye alkotja, mind e mai napig a D.-t, azon megjegyzéssel, hogy a Bács megyében levő egyházak 1802. a kecskemétiből az alsóbaranyai egyházmegyéhez kapcsoltattak, ehhez tartozik a Szlavoniában levő 5 anyaegyház is és az ujabb időkben a Szerémségben szervezett missziói anya, leány- és fiókegyházak. Ezen kerületet, minthogy 1563-1632. választott mind az üt püspöke ráckeveilelkész volt, később egy pár püspökének székhelye Duna-Pataj volt, nevezték kevi és pataji szuperintendenciának is, ez utóbbi néven említi az 1734 nov. 5. tartott bodrog-kereszturi értekezlet jegyzőkönyve is. Az 1893. évi névtár szerint van ezen kerületben 258 anyaegyház, 260 rendes lelkészi állomás 372 928 lélek, az 1892. évben születtek száma 13 280, a meghaltaké 13 419; házasult párok száma 3634, a felekezeti iskolákban tanult növendékek száma 43 955. Van a kerületnek egy teologiai akadémiája Budapesten, egy jogakadémiája Kecskeméten (az itteni ref. egyházzal s a várossal közösen fentartva) egy tanítóképezdéje Nagy-Kőrösön (az itteni ref. egyházzal együtt alapítva, fentartva). Van a kerület területén 4 főgimnázium (Gyönk, Kunszentmiklós), és felsőbb nőnövelde Halason. Ezen kerület püspöke voltak: Bakonyi Albert (1544-1562), szegedi Kiss István (1563-1572), Herczegszőllőssi Gáspár (1607-1615), Molnár István (1615), Monostori János (1626), Simándi Mihály (1626-32), ujbarsi Fabricius János (1632-39), paksi György (1639-1652), Patai Sámuel (1652-63), Ungvári Gergely (1663-1690), Patai János (1691-1729). Kecskeméti Pál (1719-30), ifj. Patai János (1731-39), Helmeczi István (1740-1753), Csáthi Dániel (1753-57), szőnyi Virág Mihály (1758-90), Vég-Veresmarti Sámuel (1790-1807), Tormássi János (1807-14), Báthory Gábor (1814-1842), Polgár Mihály (1846-54), Báthory Gábor (ifj., helyettes 1854-1860), Török Pál (1860-1883), Szász Károly 1884-től kezdve. Világi főgondnokok voltak: Losonczi Gyürki István (1740-57), Darvas József (1757-1772), Beleznay Miklós (1772-86), gr. Teleki József (1787-96), gr. Rádai Gedeon (1796-1801), gr. Teleki László (1801-21), gr. Rádai Pál (1821-27), gr. Wartensleben Károly (1827-35), gr. Teleki Sámuel (1835-1857), gr. Rádai Gedeon (1860-1870), gr. Lónyai Menyhért (1871-1884), gr. Tisza Lajos 1885-től kezdve.

Duna-Mocs

(Mócs), nagyközség Esztergom vmegye párkányi j.-ban, (1891) 1775 magyar lak., van gőzhajóállomása, postahivatala és postatakarékpénztára.

Dunáninneni ev. egyházkerület

Az ezen kerülethez tartozó felső magyarországi vármegyékben a reformáció számára a talajt a husziták készítették elő. Az ezen kerülethez tartozó vármegyékben főleg a főurak terjesztették a reformációt. És épen e körülmény magyarázza másrészt azt is, hogy ezen megyékben az evangélikusok nagyobb körben, nagyobb egységgé nem szervezkedtek, hanem az egyházak is esperességekben (contubernium) voltak szervezve, melyek élén a főurak által elfogadott, vagy megerősített egyházfő, mint p. a Thurzók által megerősített bajmóci prépostok (a Vág mentén általában ilyenek), másutt inspektorok, sőt némely helyen a róm. kat. archidiakonok által megerősített vicearchidiakonok (seniorok, esperesek) állottak. És bár Pozsony-, Nyitra- és Bars vármegyék pár más szomszéd megyével 1568-1576 között megalkották is az u. n. magyar ev. egyházkerületet és azokkal 3 közös szuperindendensök volt, e megyék protestánsai voltaképpen mégis csak a bécsi béke 1606, illetőleg az 1608. I. t.-c. meghotaztala után kezdtek szervezkedni, akkor midőn a Turzó György nádor elnöklete alatt, 1610 márc. 28-30. tartott zsolnai zsinaton a tiz felső magyarországi megye számára három szuperintendens lett választva, u. m.: Liptó, Árva és Trencsén vármegyék számára: Lány Illés bicsei lelkész, Turóc, Nógrád, Zólyom és Hont vármegyk számára: Melik Sámuel breznóbányai lelkész, és Bars, Nyitra és Pozsony vármegyék számára; Hrochotius Abrahamidesz Izsák bajmóci prépost. Minthogy pedig, - mint az 1610-ki zsolnai zsinat határozatainak bevezetése mondja - ezen tiz megyében («ezen országban») nemcsak magyar és tót, hanem német anyanyelvü gyülekezetek is vannak, elhatároztatott, hogy a németeknek, valamint a magyaroknak is saját külön inspektoraik legyenek, akik a fentnevezett szuperintendensektől függjenek és azokkal levelezzenek, nevezetesen a Pozsony, Nyitra és Bars vármegyei németek számára Mr. Heuchelin Simon pozsonyi német lelkész, a bányavárosi németek számára: Mr. Lentzius Pál, selmeci német lelkész, a Pozsony, Nyitra és Bars vármegyei magyar gyülekezetek számára: Kürthi István szeredi lelkész választatott inspektorul (másod-szuperintendensül). Ez igy tartott egészen az I. Leopold idejében beállott Szelepcsényi György-féle üldözésekig, midőn 1673 körül ezen ev. egyházak elnyomattak. Az 1672-től 1682-ig terjedő tiz évi nagy üldözés ideje ezen egyházakra nézve is a pusztulás ideje volt. Az 1681. évi soproni országgyülés után sok egyház feléledt, de ezek azután az «articularis», azaz a soporni 1681-ki országgyülés XXV. és XXVI. t.-c.-ben névszerint felemlített és egyes nagy urak birtokain lévő, u. n. udvari egyházakon kivül, ismét legnagyobb részt elnyomattak. A Rákóczy-féle szabadságharc idején, 1705 körül ismét sok elnyomott egyház éledt fel s a contuberniumok (esperességek) ismét ujonnan szervezkedtek, gyüléseztek, kivált midőn Krman Dániel, zsolnai lelkész az 1706. évben Zsolnán tartott nagy gyülésen, melyen pozsony-, nyitra-, trencsén-, liptó- és árvavármegyei világi urak és egyházi képviselők, lelkészek voltak jelen, a nevezett megyék szuperintendensévé választatott meg és nagy buzgalommal az egyház szervezéséhez fogott. Az 1707. évi ápr. havában Rózsahegyen tartott zsinaton a kerületek (dioeceses) ujonnan körülirattak és pedig négy szuperintendencia szerveztetett. Turóc vármegye a bányai szuperintendenciánál hagyatott, a volt bicsei (trencsén-, árva- liptói) és bajmóci (nyitra-bars-pozsonyi), kivivén a barsi esperességet, mely a bányai (montana) dioecesishez csatoltatott, egy kerületté egyesíttetett Krman Dániel szuperintendenssel élén, mely kerülethez még a liptómegyei várseci és csorbai egyházak, melyek eddig a felső poprádi esperességhez tartoztak, csatoltattak, nemkülönben a dunáninneni egyházak Esztergom és Komárom megyékben, az ezen összes megyékben a Duna balpartján fekvő szab. kir. városokkal. Krman már 1708. kénytelen volt Zsolnáról menekülni, későbben püspöki hivatalában mint miavai lelkész (1711-1729.) buzgón működött az egyház építésén. 1720. elfogatott és a pozsonyi várban mind halálig fogságban tartatott. Meghalt 1746. szept. 17. Elfogatása után ezen kerületben a püspöki hivatal betöltetlen maradt 1735-ig, midőn is a III. Károly-féle 1734 okt. 20-ki rezolució értelmében az ev. egyház Magyarországon 4 kerületbe (dunáninneni és tuli, tiszai és bányai ev. ker.) osztatott. Mivel azon szuperintendensek, kiknek joghatósága alá tartozott a turóci esperesség, a bányai egyházkerületnél említtetnek, e helyen csak a volt bicsei és bajmóci dioecesisek szuperintendenseit, valamint a mostani dunáninneni kerületéit fogjuk megnevezni: A bicsei kerület szuperintendensei: Láni Illés, bicsei lelkész 1610-1618. Mr. Hodik János, bicsei, később trencséni lelkész 1619-1642. Mr. Láni Zachariás, trencséni lelkész 1642-1645. Kalinka Joáchim, illavai lelkész 1646-1673. Krman Dániel zsolnai, később miavai lelkész 1706-1729. A bajmóci kerület szuperintendensei: Hrochotius Abrahamidesz Izsák, bajmóci prépost 1610-1621. Fidicini Miklós, galgóci lelkész, azután bajmóci prépost 1622-1625. Dióssy Endre, galgóci lelkész, azután szinte galgóci prépost 1626-27. Fábri Bazilius, privigyei lelkész, később szinte bajmóci prépost 1628-1630. Martin Miklós, csejthei lelkész, azután vág-ujhelyi prépost 1631-1636. Dubravius Dániel, szenicei lelkész 1636-1655. Mr. Tarnóczy Márton, privigyei lelkész 1656-1673. Zittauba menekült. A dunáninneni kerület árva, liptó, mosony, nyitra, pozsony (város és megye), trencsén és turóc vmegye szuperintendensek: Záborszky Jakab ivánkofalvi lelkész 1735. Mohl Illés, modori német lelkész 1761-1801. Crudy Dániel, pozsonyi német lelkész 1802-1815. Kovács-Martinyi Mihály, modori tót lelkész 1816-1828., (leköszönt 1829.) Bilnicza Pál, pozsonyi lelkész 1829-1834-ig, Stromszky Ferenc Sámuel 1835-1850. Sromszky Ferenc Sámuel ismét 1860-1861. Geduly Lajos dr., pozsonyi német lelkész 1861-1890. 1890 óta Baltik Frigyes liptó-szent-miklósi lelkész. Kerületi világi felügyelők voltak: 1736 kalischi Calisius Keresztély br., Jeszenák Pál, Zay Péter br., Jeszenák Pál br., Jeszenák István, 1783-1813., Szilvay István, 1814-1823-ig. Id. Jeszenák János br., 1824-1837-ig, Kubinyi Gáspár 1837-1840., Zay Károly gr., 1841-1849-ig. ifj. Jeszenák János br. 1860 óta Szentiványi Márton ő felsége valóságos belső titkos tanácsosa, a m. kir. Szent-István-rend és a porosz Johannita-rend vitéze. V. ö. Szeberényi, Corpus m. m. Synodorum ev. A. C. etc. Pest 1848. Bachat Dániel, A magy. á. h. e. egyetemes névtára Budapest 1891.

Dunáninneni kerület

régebben Magyarország egyik kerülete, mely Felső-Magyarország s a két magyar Alföld jó részét foglalta magában. Nyugaton s délen csaknem szakadatlanul a Dunával, keleten nagyobbrészt a Tiszával, onnan tul a Cserháttal, a gömöri Érchegységgel s a Krivánnal, északnyugaton s északon pedig a Kárpátokkal s a Morva folyóval volt határos. Magában foglalt 13 megyét, u. m.: Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Bács-Bodorg, Nógrád, Hont, Esztergom, Bars, Zólyom, Liptó, Árva, Turóc, Trencsén, Nyitra és Pozsony vármegyét. Az egész kerület a Duna balpartján terült el, csupán Pest és Esztergom vármegye nyultak át a Duna jobbpartjára. Jelenleg a D. csak történelmi fogalom, melynek már semmi jelentősége nincs, a közéletben azonban még gyakran fordul elő. A földrajzban hazánk ezen részét Duna balparti részének szokták nevezni, mig Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyéket a Duna-Tisza közéhez számítják.


Kezdőlap

˙