Dwt.

a pennyweight rövidített jelzése.

Dyaus

(v. djáusz) a személyesített égnek neve a régi indeknél. A div a. m. világítani fényleni igetőből származván, világítót jelent. Megfelel a görög mitológia ZeuV és DijoV-ának Djausz, pitar a. m. ég atyja alakjában hasonmása a klasszikus Zeu pater és a Diespiter-nek. A természetimádó régi hinduknál valószinüleg legnevezetese bb isten volt. Az anyának képzelt földdel együtt mint Djáváprithivit (ég-föld) tisztelték. A harcias Indra isten által leszoríttatva s feledésbe menve, igen szerény helyet foglal el a Rigvéda istenségeinek sorában. Az ujabbkori ind iratokban minden mitologiai jelentés nélkül az ég értelemben szokott előfordulni; igy igen közönséges a djava-bhumi, az ég és a föld összetétel.

Dyce

(ejtsd: dájsz) Sándor, angol irodalomtörténetiró, szül. Edinburgban 1797 jun. 30., meghalt Londonban 1869 máj. 19. Eleinte pap volt és 1827 óta Londonban élt, hol főképen az angol irodalommal foglalkozott és Collierrel Hallivellel és Wrighttal a Percy-társulatot alapította meg, az ó-angol balladák, szindarabok és költemények kiadására. Hirnévre a régibb angol költők és irók, minők Peele, Greene, Webster, Shirley, Midleton, Skelton, Beaumont és Fletcher, valamint marlowe műveinek életrajzzal és jegyzetekkel ellátott kiadásaival tett szert. D. erősen megtámadta a Collier-féle Shakespeare-szövegjavításokat. A few notes on Shakespeare (London 1853) c. művében. Kitünő Shakespeare-birálónak mutatkozott: Complete edition of the works of Shakespeare (u. o. 1858, 6 köt., 5. kiad. Forstertól 1885-86, 10 köt.) és Glossary to the works of Shakespeare (uj kiad. 1880). c. munkáiban.

Dyck

(ejtsd: dájk) Antal, van, flandriai festő, szül. Antwerpenben 1599 márc. 22., megh. Londonban 1641. dec. 9. Szülei jómódu emberek voltak és a fiut, ki a festészet iránt korán hajlamot mutatott, tiz éves korában van Balen festőhöz adták. Körülbelül 15 éves lehetett, mikor Rubens műhelyébe lépett be és 1618. már az antwerpeni festőcéhbe, mint mester fölvétetett. 1620. pár hónapig Angolországban tartózkodott, 1621 október havában Rubens ajánlóleveleivel ellátva, Vanni lovag társaságában Olaszországba indult. Legtovább időzött Genuában, több-kevesebb időt töltött Rómában, Firenzében, Velencében, Turinban és Palrmóban. A legnagyobb hatást a velencei mesterek, Tizián és Tintoretto gyakorolták rá; rendkivül sokat dolgozott és a legelőkelőbb körök kedvenc festője lett, miben művészetén kivül része volt finom, lovagias modorának is. 1625. eltávozott Olaszországból, hosszabb ideig tartózkodott Hollandiában és Flandria némely városában, 1628 kezdetén Antwerpenben találjuk, ahol néhány évet köztiszteletben, megrendelésekkel elhalmozva, rendkivüli tevékenység közepette tölt el. 1632. Angolországba megy; I. Károly király udvari festőjévé és lovaggá teszi, évi 200 font járadékot biztosít neki, ő és az egész udvar elhalmozzák kegyeikkel és megrendeléseikkel. 1634-35. másfél évig Brüsszelben és Antwerpenben tartózkodott, majd visszatért Londonba, hol a tanítványok egész serege köréje gyült, 1639 körül nőül vette Ruthven Máriát, a királyné egyik udvarhölgyét, de a politikai zavargások kitörése elől 1640. nejével Németalföldre, majd Párisba ment. Tulságos munka és kicsapongások annyira aláásták egészségét, hogy kevéssel Angliába való visszatérése után Londonban meghalt.

D. mesterének, Rubennek legkitünőbb tanítványa és ő utána a flandriai festészet történetének legfőbb dísze. Képzelő ereje nem olyan szárnyaló, mint Rubensé; fölfogása, festési módja, szinezése nem olyan merész; művészetének főjellemvonása az a nemesség, szeretetreméltóság, mely valamennyi művében visszatükröződik. Csekélyebb képzelőerejénél fogva bibliai, mitologiai, allegoriai és történeti tárgyu festményei aránylag jelentéktelenebbek; vallásos tárgyu képei közül legszebbek azok, melyekben gyöngéd, elegikus hangulat tükröződik; ilyenek Madonnái, szt. családjai, Krisztus a kereszten, Krisztus siratása. Halhatatlanságát azonban első sorban képmásainak köszönheti, melyek számra nézve is műveinek javarészét képezik. Megvolt benne minden kellék, hogy a legnagyobb képmásfestők egyike legyen. Éles megfigyelőtehetsége, mellyel egy szempillantás alatt felismerte az illető személy jellemzővonásait, egyszerü, benső felfogása, az az elegancia, előkelőség, mellyel alakjait fölruházta, a nélkül, hogy erőtlenné vagy mesterkéltté tette volna őket, rendkivüli forma- és szinérzéke, mérsékelt, józan, harmonikus rajza és szinezése, bámulatos festési teknikája, kivál izlése, melynek segélyével alakjait a legillőbb, gyakran a legpompásabb módon öltöztette fel, csupa olyan sajátság volt, mely az utókor szemében nem kevésbbé tünteti föl nagynak, mint kortársai előtt.

Legelső idejéből való képei, melyeknek legjava a drezdai képtárban van, Rubensnek csak közvetett hatását tüntetik fel. Annál jobban a mester befolyása alatt állott, mikor annak műhelyébe került, bár szinezése már ekkor is lágyabb, fölfogása kevésbbé drámai. Legszebb képe ebből a korból a szt. Márton a saventheimi plébánia templomban. Olaszországban művészete, főleg a velencei mesterek hatása alatt, nagyon fejlődött. Gyönyörü a Tiziánéra emlékeztető ragyogó szinezésü Szt. Család a turini képtárban, Madonna a firenzei Pittipalotában; Tizián hires festményének hatása alatt készült Az adópénz a genuai Brignolepalotában. Szinte hihetetlen azon képmások száma, melyeket Olaszországban festett. A legnagyobbszerübbek egyike Savoyai Tamás herceg lovasképe (turini képtár), a Genuában levő képmások közül gyönyörü egy hölgynek és kétgyermekének képe (Fillipo Durazzopalota), világhirü Bentivoglio bibornok elegáns, a mellett erélyes, pompás szinezésü ülő alakja a firenzei Pittipalotában. Hazatérve Olaszországból, főleg vallásos tárgyu képeket festett. Sámson és Délila a bécsi muzeumban még nagyon emlékeztet Rubensre. Különös előszeretettel, mély érzéssel ábrázolta Krisztus kinszenvedésének és halálának egyes mozzanatait: a kereszt fölállítását (igy a kortryk-i és a dendermonde-i főtemplomban stb.), Krisztust a kereszten (antwerpeni és bécsi muzeum, müncheni képtár, stb.); Krisztus siratását ábrázoló számos festménye közül legmegragadóbb, kitünő elrendezésü és jellemző szinezésü az antwerpeni muzeumban levő kisebbik «Pietá». Gyönyörü, bájos Madonnákat is festett ebben a korban. Ilyen van a müncheni képtárban és a szt. pétervári Eremitage-ban. Képmásai közül talán a leghiresebbek: Francesco de Moncada lovasképe a párisi Louvre-ban, Marie Louise de Tassis képe a bécsi Liechtenstein-képtárban, van der Wouwer-é a szt. péetrvári Eremitage-ban, Suyders festő és nejéé a casseli képtárban stb. Angolországban óriási tevékenységet fejtett ki mint képmásfestő. I. Károly királynak legalább is 19, nejének 17 képe került ki mühelyéből. Világhirü a királynak képe, a min vadászaton leszállt lováról (párisi Louvre), a király gyermekeinek képe a nagy kutyával (berlini muzeum); szinte megszámlálhatatlan az egyes képmások és a csoportképek száma az angol gyüjteményekben. Saját arcképei közül a legszebbek a firenzei Uffizi gyüjteményben, a londoni és a müncheni képtárban meg a párisi Louvre-ban vannak.

A budapesti országos képtárban van D.-től a Szt. Háromságot ábrázoló nagy festmény (714), melyen különösen jellemző D.-re a fiuisten erőteljes, férfias és mégis elegáns alakja; gyönyörü, rendkivül kifejező és finom, harmonikus szinezésü u. o. egy házaspár képe (754). Egykoru másolatok a mester képei után: Vénus siratja Adonist (744) és Magdolna (748), egyik tanítványától való szt. Alajos képe (?, 580), mely gyöngéd és mégis erőteljes szimpatikus jellegével nagyon a mesterre vall. D. rendkivül sikerült rézmaratásokat is készített. Részint ő, részint más müvészek az ő festményei után készítették a D. Ikonografiá-ja c. a. ismeretes rézkarcgyüjteményt, melyben 100 hires művész képe van megörökítve. Első kiadása 1632-41. Antwerpenben, 2. kiad. Icones principum, etc. numero centrum, etc. (e. a. u. o. 1645). D. műveit számtalanszor reprodukálták. Különösen ismeretesek Bolswert, Vorstermann, P. de Jode, Pontius, Vermeulen, Neefs, Bartolozzi, Strange, Holler stb. metszetei.

2. D. Fülöp (a kis D.), hollandi festő, született Amsterdamban 1680., megh. Hágában 1752., van Boonen tanítványa, van der Werff legmodorosabb követői közé tartozik. Bibliai képei, p. két Hágár-képe a párisi Louvre-ban üresek, hidegek; genreképei (Brüsszel, Berlin stb.) és képmásai (Amsterdam, Cassel stb.) sikerültebbek.

3. D. Hermann, német festő, szül. Würzburgban 1812., megh. Münchenben 1874.; építészeti képeket festett, melyeken azonban az alakok is nagy szerepet játszanak. Munkatársa volt a Fliegende Blätter címü élclapnak és 1854 óta igazgatója a müncheni iparművészeti rajziskolának. Deutsche Sprichwürter und Reime in Bildern (Düsseldorf 1839-40) c. rézkarcookat adott ki 2 füzetben.

Dyckmans

(ejtsd: dajkmansz) József Lórinc, belga festő, szül. Lierben 1811., megh. Antwerpenben 1888. Woppers tanítványa, kis genreképeiben Dou Gerard nyomdokaiban haladt. Leghiresebb közöttük a Vak koldus a londoni nemzeti képtárban. 1841-1854. az antwerpeni akadémia tanára volt.

Dyer

(ejtsd: dájr), coounta Tennesse É.-amerikai államban 1000 km2 területtel, 15 118 lak., Dyersburgh székhellyel.

Dyer

(ejtsd: dájer), 1. János, angol költő, született Aberglaslynban (Caermarthen) 1700., megh. Coningshyban 1759 jul. 24. Westminsterben tanult, azután ügyvéd, majd festő lett. 1727. jelent meg Grongar Hill c. költeménye. Mivel Olaszországban tartózkodása idején belátta, hogy nincs művészi tehetsége, hazájában visszatért, belépett az egyházi rendbe és jövedelmező plébániához jutott. Egyéb művei: The fleece (1758, a pamut költői dicsőítése, Vergilius Georgicon-jának utánzata) és The ruins of Rome (1740). Költeményeinek gyüjteményét Poems cimen (London 1761); ujabban Willmott (u. o. 1853) és Gilfillan (u. o. 1858) adták ki.

2. D. Tamás Henrik, antol történetiró, szül. Londonban 1804 máj. 4. Eleinte kereskedő volt. Sokat utazott Rómában, Pompejiben és Athenben antiquáriusi és topográfiai kutatások céljából. Művei: Life of Calvin (1850); History of modern Europe (1877, 5 köt.); Ancient Rome, its vicissitudes and monuments (1883); History of the city of Rome (1865); Pompeji, its History, buildings and antiquities (1875); History of the kings of Rome (1868); Ancient Ahtens, its history, Topography and remains (1873); Imitative art (1883). Sok adalékot nyujtott a Classical Museum, valamint Smith: Dictionaries of biography and geography számára is stb.

Dygasinski

Adolf, lengyel iró, szül. Kjelcy orosz-lengyel kormányzóságban 1839., tanult Varsóban, ahol később meg is telepedett. Kedvelt novellairója a lengyeleknek, különösen a természet kedves rajzolása által. Novellái összegyüjtve 1882. jelentek meg Varsóban 2 kötetben. Irt népies pedagogiai munkákat is és fordított Tyndall, Mill, Whitney és mások műveiből.

Dyherrn

György, báró, német költő, szül. Glogauban 1848 jan. 1., megh. Rothenburgban Sziléziában 1878 szept. 27. Eredetileg jogász volt, de betegsége miatt félben hagyta jogi tanulmányait s csak az irodalomnak élt. 1875. áttért a kat. vallásra. Főművei: In stiller Stund' (költemények, 1870); Dem Kaisersohn ein Lorbeerblatt (politikai költemények 1871); Miniaturen (dalok 1873); Tang und Algen (elbeszélések, 1876) stb. Növellái: Aus der Gesellschaft (1880) és Höhen und Tiefen (1881, 2 köt.); Bilder und Skizzen aus Oberammergan (1881); Gesammelte Werke (1879-82, 6 köt.)

Dyhrn

Konrád Adolf, gróf, porosz politikus szül. Reesewitzen (Szilézia) 1803 nov. 21., megh. 1869 dec. 2. Berlinben irodalmat, történelmet és bölcseletet tanult; atyja halála után majoreszkó, 1842. a sziléziai központi gazdasági egyesület főtitkára, 1843. alelnöke és a sziléziai tartományi országgyülés (liberális) tagja lett. Az 1847-iki egyesület első országgyülés tanácsházában (Herrenkurie) a szabadelvüekhez, a 2. egyesült országgyülésen az alkotmányos párthoz és 1849. az erfurti parlamentben a baloldalhoz tartozott. 1854 okt. 12. a felső háznak örökös tagja lett és 1867. tagja volt az északnémet szövetség alkotmányozó országgyülésének. Konradius Tod (1827) cimen egy tragédiát is irt.


Kezdőlap

˙