Efezit

(ásv.), korund elváltozási terméke muszkovittá. Lelőhelye Ephesus mellett Gumuch-Dagh, ott ahol smirgelt bányásznak.

Efezus

(lat. Ephesus), a kisázsiai ion városok egyike a Kastros folyó torkolatánál. Állítólag athéni gyarmatosok építették Androclus alatt Kr. e. 102. Tény, hogy már a görögök megtelepedése előtt helység és különösen hires templom állott E. területén. A görögök az idegen istenségnek, melyet efezusi Artemis-nek neveztek, meghódoltak. A város gyors virágzásnak indult, melyet kereskedelemre felette alkalmas fekvése hathatósan előmozdított, ugy hogy a kisázsiai görög városok között a leghiresebbek és leghatalmasabbak egyike lett. Kr. e. a VIII. században az aristokrácia semmisítette meg a királyi uralmat, azt meg viszont a demokráciai mozgalmak szorították meg. Későbben, midőn Lidiában Gyges-sel a Mermnadok családja trónra jutott (719) E. a többi ion várossal együtt folyton ki volt téve a lidiai királyok támadásainak, mig végre Krösus királynak (560) körül meghódolt, de nemsokára (545) Cirus persa uralom alá hajtotta, mely alatt megmaradt, mignem N. Sándor a Granikus mellett a persákat legyőzte (334). A macedon király nagyon kedvelte és sok kiváltságban részesítette a várost és halála után is Lysimachos, aki elfoglalta (297 és 281 között) az által emelte, hogy a város központját, mely eddig a lapályon volt, a Prion hegyére áthelyezte. A későbbi harcokban Antigonos, a szeleucida kerítette hatalmába a várost és ennek következtében a sziriai birodalomhoz tartozott, mignem a rómaiak Kisázsiában a szeleucida uralomnak véget vetettek (189), kik E.-t az uj provinciának, Ázsiának főhelyévé tették s egyszersmind az egyik közigazgatási kerületnek (conventus) központjává. A keresztyén vallás terjedése kezdetén maga Pál apostol működött itt ismételve és hosszasan s a hellenizmus ellentállása dacára a keresztyén egyház egyik legtekintélyesebb gyülekezete alapíttatott itten, melynek legnevezetesebb tagja az első század végén János evangelista volt. Miután a gótok 262. a hires templomot elpusztították, még inkább növekedett az E-i egyház tekintélye; a IV. század első felében igen nevezetes püspöki, majd pátriarka székhely lett, de későbben a bizanciumi pátriarkának rendeltetett alá. 431. a harmadik szekumenikus-zsinat itt volt, 449. pedig az u. n. rablózsinat. Politikailag azonban már akkor kezdett sülyedi, mikor Diocletianus a kisázsiai Nikomediát tette székhelyévé, de még inkább 395 után, midőn a római birodalom ketté oszlásakor a keleti birodalomhoz csatoltatott.

E. legnevezetesebb épülete volt a hires temploma, melynek papsága elejétől fogva ugyszólván külön államot képezett és a polgársággal szemben mindig féltékenyen őrizte meg hatalmát, habár másfelől a város részben a szentélynek köszönhette emelkedését. A templom maga a város kiterjedése következtében 7 stádium (700 láb) távolságban állott a város kapuja előtt s 590. Kr. e. kezdték az efezusbeliek e templomot ujból diszesen felépíteni, mely munka vezetésével Chersikrates krétai építész bizatott meg. Az építés költségéhez hozzájárultak más görögök is, sőt E. elfoglaltatása után Krözus lidiai király is; a templom azonban csak 540. készült el Demetrios és Paeonios vezetése alatt, sőt még későbben is dolgoztak rajta, ugy hogy tökéletesen 470. fejezték be. Ezen ion stilusban emelt épület a későbbi művészetnek mintaképül szolgált; hossza 133, szélessége 69 m. volt s 128, 19 m. magas oszlop vette körül, melyeknek elrendezése szerint a templom dipterosz volt. 356., állítólag abban az éjszakában, melyben N. Sándor macedon király született, Herostrates felgyujtotta a templomot Deinokrates vezetése mellett, azonban csakhamar ujból és diszesebben felépült; a görögökön kivül még N. Sándor is hozzájárult a költségekhez. A gótok által elpusztított templom helye a legujabb időkig ismeretlen volt, mignem az angol Wood egy E.-ban talált felirat alapján a templomhoz vezető utat és magát a templomot is 1871. megtalálta Ajasulu falu mellett, a romba dőlt Selia mosé közelében. Az azóta folytatott ásatásokból kikerült nevezetes domborművek a londoni Britisch Mzeumba vitettek. V. ö. Wood, Discoveries at Ephesus (1877) és Fergusson, The temple of Diana at Ephesus (1883).

Efezusbelikehez irt levél

szent Pál apostolnak római fogságában kelt az a levele, melyet ő Kr. u. 62 táján, bizonyos tévirányzatok ellenében védelmi célból, körlevél gyanánt intézett az Efezusban és annak környékén alakult keresztény gyülekezetekhez. Hitelességét igazolja az apostolnál szokásos mondatszerkezet, a világos előterjesztés, meggyőző érvelés, valamint az a körülmény is, hogy már Polykarp, Ignác, Iranaeus, alexandriai Kelemen és Tertullián, Pál ap. levele gyanánt idéznek belőle.

Efezusi betük

bizonyos bübájos irásformák, melyek a hires efezusi Artemis képszobrába voltak vésve. A római császárság korában a babonás hit bűvös erőt tulajdonított nekik arra nézve, akik talizmánján hordozta azokat. Athenaios kései görög iró emlékezik meg rólok.

Effektiv

(lat.) a. m. tényleg, valóságban. Az üzletben annyit jelent, mint azonnal szállítható, vagy szállításra készen. A budapesti áru- és értéktőzsde jogszokásai szerint az áruüzletben az azonnali vagy effektiv szállításra eladott és Budapesten legkésőbb az ügylet megkötését közvetlenül követő hétköznap délutáni három órájáig a kikötött helyen, előleges szóbeli vagy irásbeli értesítés mellett, átvétel végett bemutatandó. Az átvétel legkésőbb a következő hétköznapon reggeli 8 órakor megkezdendő. Budapesten kivül azonnal vagy E. teljesítendő ügyletnél az áru az ügylet megkötésétől számítandó nyolc nap alatt a vevő előleges irásbeli értesítése mellett szállítandó. Az értékpapirüzletnél az E.-üzlet ellentétben a leszámolásra vagy határidőre szóló ügyletekkel használatos és mindazokra az ügyletekre vonatkozik, melyek világosan készfizetésre kötettek és a melyek kötésekor a lejárati határidő nem állapíttatott meg. Az ily kötések a budapesti értéktőzsde jogszokásai szerint, ha az az elő- vagy a déli tőzsdén jött létre, a kötés napjára következő tőzsdei napon, ha pedig az utótőzsdén vagy vasár- és ünnepnap köttetett, a következő második tőzsdei napon teljesítendők. Az E. szót a pénznemek szállításánál is használják, mely esetben azt jelenti, hogy a kikötött pénznemeket in natura, nem pedig más egyenértékü pénznemben kell szállítani. Továbbá ott, hol ázsió van, az eredeti értéket, nem pedig az ázsióval van, az eredeti értéket, nem pedig az ázsióval csökkent értéket kell szállítani.

Effektus

(lat.) a. m. hatás, munkasiker, a mekanikában az időegységenként végzett munka. Effektuál, kieszközöl, előállít, megbizást teljesít. Effektiv állomány l. Tényleges állomány.

Effeminatus

(latin) a. m. elférfiatlanodott, asszonyi elpuhultságban lévő.

Effendi

l. Efendi.

Effestucatio

(középkori lat., a lat. festuca a. m. fű, gabonaszár szóból) a régibb német jogban vmely ingatlannak jelképies átadása. Történik szóbeli nyilatkozattal s egyuttal az ingatlanról levágott fűnek v. gabonaszárnak átnyujtásával.

Effet

(franc., ejtsd: effé) a. m. hatás.


Kezdőlap

˙