Egyházi szervezet

A kat. egyházjog szerint az egyháznak főismérvei, hogy: a) látható (visibilis), b) egységes és oszthatatlan, c) szent, d) katolika, azaz közönséges, egyetemes, e) apostoli, f) örökkévaló, és g) csalhatatlan. Minden egyházhatalom az E.-ban nyugvó hármas irány szerint háromféle: u. m. tanítói, kegyosztói és kormányzó h. (potestas magisterii, ministerii et juristdictionis). Alkatidoma az egyháznak monarkiai, az egyházkormányzat főnöksége a római pápát, mint Péter apostol követlen jogörökösét illetvén. Szerkezete hierarkiai; a rangfokozati tagositás, az u. hierarkia vagy sacer principatus három fokozatban nyilvánul: püspöki, presbiteri és diakoni s a tridenti zsinat határozmányai szerint hitágazatot képez. A diakonatusból lefelé képződtek szubdiakonatus, akolutatus, exorcisatus, lektoratus és osztariatus; - a püspöki rendből felfelé pedig az egyházhatósági hatalmat tekintve: az érseki v. metropolitai; a primási; exarkai és patriarkai fokok; a presbiteri rendből az arki-presbiterek, a világi és rendbeli prelatusok; a diakonatusból az arki- v. fődiakonatus. Más szempontból egyházrendi és egyházhatósági fokozatot szokás megkülönböztetni (hierarkia ordinis és h. juristidctionis), melyeknek egyike az egyházrenddel járó papi tisztség teljesítésére, a másik az egyházkormányzatból folyó hatósági hatalom gyakorlására vonatkozik. Az egyházterület szerint meghatározott egyházközségekre, plebániai községekre, anyagyülekezetekre oszlik. Több ily község egy püspöki megyét képez. Az anyagyülekezetnek fiókegyházai lehetnek. Az egyes országok szerint szokás szólani p. a magyar, német stb. kat. egyházról is, ami azonban az egyház egységét, egyetemleges jellegét nem érinti. S ebben lényeges a különbség a kat. és a protestans egyház között.

Egyházi törvények

Az egyházi hatóság által egyházi ügyekre vonatkozólag kibocsájtott, illetve alkotott szabályok. A római kat. egyház feltétlen törvényhozói hatalmat igényelt magának, s az hosszu ideig állami elismerésben is részesült. Korunkban azonban a viszonyok megváltoztak s az állami omnepotencia hivei azt vallják, hogy az E. állami hozzájárulás nélkül törvény erejével nem birnak, amit a kat. egyház sohasem fogadhat el. Áll hazánkban is a protestáns egyházakra nézve, amelyeknél az arra illetékes egyházi hatóság által hozott határozatok csak a Felség szentesítésével nyernek törvényerőt.

Egyházi törvénykezés

l. Egyházi biróságok.

Egyházi vagyon

l. Egyházi javak.

Egyházi zene

(musica sacra). Az ének, a zene ugy az ó, mint az ujkor minden népénél mindig kiegészítő részét képezte az istentiszteletnek, hogy általuk a hivők hangulata, ájtatossága emelkedjék. A régi zsidóknál a Lévi-törzs tagjai nemzedékről-nemzedékre származtatták át a papi hivatást az ének és zene köteles művelésével együtt s kétséget nem szenved, hogy tőlük vette át e hivatást a keresztény egyház papi kasztja is s századokon át aztán a nyugot-egyházi zene mind magasabb kifejlődésére a keresztény egyház főpapjai, püspökei, pápái s kolostortudósai gyakorolták a legnagyobb befolyást. A ker. egyházi ének egyöntetüsége akkor nyert intenzivebb fellendülést, mikor a római püspökök pápai méltóságra emelkedtek, s mint ilyenek, egységes organizmussal látták el a kereszténységet s Rómában énekiskolákat alapítottak, honnan tanult s művelt énekvezéreket szolgáltattak a püspöki kerületeknek s igy az egységesen reformált egyházi éneket egész Közép- és Nyugat-Európára kiterjesztették. De ekkor s még a mise-szertartás behozatalakor is a zsoltáréneklés képezte az istentisztelet leglényegesebb részét. Gergely pápa az általa behozott s nevéről elnevezett Gregorianus ének általánosításával adta meg az első nagy lökést a ker. egyházi ének fellendüléséhez. A Gregorianus-ének nem szorult a hangszerekre, hanem egyedül az emberi hangra, mint legméltóbb s az istentisztelettel leginkább megférő hangszerre. Magát az éneket az e célra szolgáló előénekesek s maguk a miséző papok énekelték; a nép csakis bizonyos zárszavaknál vett abban részt, mint az Amen, Et cum spirito tuo, Alleluja s más hasonló végezeteknél. Az első ker. századokban az egyházi éneklés csak egyhangu volt. A többszólamuság (Polifonia) első megalapítója Hucbald flandriai barát volt a X. sz.-ban. A Cantus firmus Tenor, vagyis vezérszólamhoz egy másik szólam csatlakozott kisérőül s ez képezte első alapját a többszólamu éneklésnek.

A polifonikus egyházi éneklés csak lassu léptekkel haladt előre aszerint, amint az emberi hangoknak mindig több-több válfaja nyert tért a templomban s az istentiszteletnél. Ezt előbb meg kellett előznie a harmonia kifejlődésének, hogy aztán már a régi zsidóknál divatozott antifonális éneklés nagyobb lendületet nyerjen, mely szerint egyik énekválfaj a másik után vett fel bizonyos frázist a maga hangterjedelméhez mérten. Az ily váltakozó éneklés a ker. egyház első századaiban is divatozott ugyan, de e különböző szólamok együttes felléptetésére csak több század után lehetett gondolni, ugy a XIV-XV. sz. felé, midőn a németalföldi nagy mesterek: Dufay, Ockenheim, Josquin de Prés s mások letették alapját az á capella való éneklésnek, mely a Palestrina (l. o.), Orlandus Lassus s általában a hires olasz-iskolai irányban kulminált, midőn a gregorianus cantus firmusoknak polifonikus és ellenpontozatos feldolgozásával örökbecsü egyházi énekművek keletkeztek. Csak midőn ez bekövetkezett, mely a katolikus egyházi énekeket a legmagasztosabb formában s tartalomban mutatta be, lehetett lassankint gondolni arra, hogy a katolikus egyházi kultusz még ragyogóbb emelésére a hangszeres zene is lassankint az istendicsőítés szolgálatába lépjen. Ezt előbb ismét az orgona-hangszer és irodalom fokozatos fejlődésének kellett megelőzni, melynek nagymérvü felvirágzása a XVII-XVIII. sz.-ra esik. Gabrieli János volt az első, ki a XVI. sz. második felében az orgona mellett már lassankint más hangszereket is kezdett szerepeltetni az egyházban. Az ő kezdeményezése nyomán aztán párhuzamosan haladt az á capella éneklés mellett a hangszeres E., hol egyesülvén, hol meg különválván egymástól. A reformáció, mely az egyházi éneklésbe a gregorianum mellett elsőnek vitte be a templomokba a népének világiasabb elemeit is, lényegesen előmozdítá e törekvéseket, habár későbben épp a reformált egyházak zártak ki minden instrumentális zenét templomaikból, egyedül csak az orgonát tartván meg. A korábbi énekvezérek, kántorok, orgonászok mellett a katolikus egyházaknál állandó hangszerészi állomások is rendszeresíttettek, kiknek kötelessége volt vasár- s nagyobb ünnepnapokon misék alkalmával vagy önállóan, vagy az énekkarokkal egyesülten működni. A katolikusoknál igy fejlődött ki a zenés mise s annak minden szertartásos műfaja; az evangelikusoknál pedig a zenés Cantante, mely a protestáns korálok alapján Bach Sebestyén műveiben érte el legmagasabb, legklasszikusabb csucspontját, s mely műforma azóta a zenének egyik legszélesebben elterjedt s ápolt műformájává vált, mellyel manapság is épp ugy foglalkoznak a legkiválóbb, mint a legközépszerübb zeneirók.

Egyházjavadalom

(beneficium ecclesiasticum) az egyházhivatallal járó jövedelem. Általánosan bevett szokás szerint azonban az E.-javadalom alatt nemcsak a jövedelmet, hanem azt és azzal együtt magát az egyházhivatalt is értik. Ily értelemben megkülönböztethetők: 1. beneficia majora et minora, aszerint amint azokkal külső kormányhatalom jár vagy nem, amazokat egyházméltóságoknak is nevezik (dignitales, praelaturae), akik között ismét a pápa, a patriarkák, érsekek, püspökök «nagyobb», a püspökével hasonló hatalommal felruházott rendfőnökök, apátok, provinciálisok stb. «kisebbú praelatusok; 2. benificia curata et non curata aszerint, amint azokkal lelkipásztori hivatal jár vagy nem; 3. benificia electiva és collativa aszerint, amint betöltésük kánonszerü választás vagy adományozás utján történik; ez utóbbiak ismét beneficia liberae collationis, vagy b. patronata (juris patronatus), vagy reservata aszerint, amint a püspök azokat szabadon adományozhatja, vagy egy harmadik személyt illető ajánláshoz van kötve, vagy végül adományozásukra semmi, vagy legfölebb kijelölési joga van; 4. beneficia secularia és regularia aszerint, amint világi papok vagy szerzetesek számára alapítvák; 5. b. perpetua és manualia aszerint, amint a javadalmas azoktól törvényes ok nélkül meg nem fosztható vagy bármikor visszavonhatók; 6. b. compatibilia és incompatibilia aszerint, amint egy javadalmas kezében összesíthetők v. nem; 7. b. nominata et innominata aszerint, a mint a vele egybekapcsolt hivatalnak külön neve van vagy nincs; 8. b. collegiata et simplicia aszerint, amint testület vagy fizikai személy a javadalmas; 9. b. sacra et communia aszerint, amint áldozári rendet igényelnek vagy nem. - Az egyházjog szerint nagyobb javadalmak felállítására a római pápa, kisebbekére a püspök az illetékes hatóság. Hazánkban Verbőcy Hármaskönyve I. R. 11. cime s az 11715. 1723. 1743 és 1765. tc.-ek szerint mindkét rendü javadalmaknak felállítása a magyar sz. korona fentartott jogát képezi. Az E.-ak tárgyilag változhatnak: a) áttétel (translatio); b) más javadalmi nemre való átváltoztatás; c) egyesítés (unio) által, mely lehet személyi és időleges csupán (u. personalis, temporaria) vagy dologbeli, örökös (realis, perpetua v. canonica) s ez utóbbi megint egyenjogu (aequalis), vagy egyenlőtlen jogu (per subjectionem), mely utóbbi esetben az egyik hivatal a másiknak alárendeltetik. Változhatnak továbbá d) tagosítás (dismembratio) és felosztás (divisio) által. Mindkét mód a javadalom egy részének kihasításával történik, ugy azonban, hogy az első esetben a kihasított rész más javadalomhoz csatoltatik, a másik esetben önálló javadalommá lesz; e) bekebelezés (incorporatio) által, mialatt az E.-nak valamely egyházi méltóságba vagy testületbe akkénti beoszthatását értjük, hogy a lelkészet egy kirendelendő helyettes által ellátandó. Az E. megszünési módja annak eltörlése (supressio). - Alanyilag változások állhatnak be: a) lemondás; b) csere; c) áthelyezés által. Hazánkban a kir. adományozástól függő E.-nál az áthelyezés Ő Felségét illeti. Az E. adományozása, az u. n. Provisio vagy Collatio, áll három lényeges alkotó részből; a) a kijelölés; b) a javadalomnak átruházása az u. n. institutio canonica, és c) a hivatalba való beigtatás, installatio, vagy investitura, melyet a püspököknél inthronisationak neveznek. - Ha az adományozás mindhárom alkotó része egy kézben van, az adományozást provisia plena, ellenesetben prov. minus plena-nak nevezik. A prov. plena, mely egyuttal szabad adományozás, a közönséges egyházi jog szerint illeti a pápát, a püspököket, az u. n. praelati nulliusokat és a szerzetfőnököket. A pápa egyházfőnökségénél fogva tulajdonképen minden E.-t szabadon adományozhat, tényleg azonban szabadalmak, konkordatumok, ellenkező szokás, e jognak a különböző országokban különböző megszorításait eredményezték. A pápai jog 3 irányban érvényesül különösen; mint a) concursus vagy collatio cumulativa, mely szerint majd a pápa, majd a püspök az adományos, aszerint, amint a megüresedés csak egyiknek v. másiknak jutott elébb tudomására; b) a fentartás (reservatio) és c) devolutio, mely akkor áll be, ha a püspök vagy az adományozásra jogosult a törvényes határidőben az adományozást elmulasztja. Hazánkban a reservataknak közjogunk szerint nincs helye. A konkordatumban a római pápa több javadalomnak adományozását magának tartotta fenn a magyar sz. korona jogainak megszorításával. Igy jelesül az érseki és püspöki székeskáptalanokban az első (nagypréposti) méltóságoknak, s amennyiben ez magánvilági patronatus alá tartoznék, a másodiknak adományozását, csak azt igérvén meg, hogy az adományozásnál tekintettel lesz azokra, kiket Ő Felsége a püspök meghallgatása után ajánlani fog. A konkordatumnak ez az intézkedése az egész konkordatummal együtt jelenleg nem bir többé hatállyal. A devolutio jogának sincs hazánkban helye azokra a javadalmakra, melyek kir. kinevezés alá tartoznak. Kir. kinevezés alá tartoznak pedig az érsekségek és püspökségek, világi és szerzetbeli valóságos és cimzetes apátságok és prépostságok, minden káptalanbeli valóságos és cimzetes méltóság és a fődiakonatus. A jognak gyakorlatában a fejedelem semmi korláthoz kötve nincs. Hazai törvényeink, jelesül az 1439:5; 1458:7; 1741:15 és 16 egyrész, s az 1439:21; 1550:18; 1569:36 t.-cikkek másrészt csak azt kivánják, hogy az E. csak alkalmas s különösen érdemes hazafiaknak, nem pedig idegeneknek, és ingyen adományoztassanak; sokáig üresedésben ne hagyassanak; de egynek több javadalom nem adományozható (1471:13; 1507:13; 1541:59, 1723:55. t.-cikkek). A szent-mártoni v. pannonhalmi főapátot, a zirci, pásztói apátot, a premontrei, csornai és jászói prépostot a káptalan által választottak közül a király nevezi ki; a tihanyi, bakonybéli és dömölki bencerendü fiókapátságokra pedig a pannonhalmi főapát kijelölése alapján szintén a király által történik a kinevezés. A magyar szt. korona a kinevezés körüli jogainak, a római Curia részéről támasztott kételyekkel szemben, legerélyesebb védője Pázmány Péter, a nagynevü primás volt.

A király kinevezési joga csak azokra a nagyobb javadalmakra nem terjed ki, melyek kivételesen a püspök szabad adományozására vagy magán kegyuraság alá tartoznak. Igy külön kiváltság alapján szabad adományozási joggal bir a győri püspök a pápóci valóságos prépostságra; az erdélyi püspök a székesegyház Custosára és 6 kanonoki állomásra, a csanádi püspök két kanonokságra, a zágrábi a chasmai társas káptalannál a préposti és kanonoki állomásokra. - A szerzet- és rendfőnökök, zárda- és kolostorfejek a kánonjog szerinti választás alá esnek, az egri káptalan is - kivételesen - egy valóságos prépostnak, választására van jogosítva. Azokra a javadalmakra nézve végül, melyek sem kir. kinevezés, sem magánkegyuraság alá nem tartoznak, a szabad adományozás joga az illetékes püspököt (érseket) illeti. - Érdekes még annak felemlítése, hogy az egri érsekség és a szatmári püspökség alapítását megerősítő pápai okmányban VII. Pius pápa 1804. évi aug. 12. kelt bullája szerint, erre a két székre, ha azok a javadalmasnak a római Curia környékén történt kimulás folytán (per obitum apud sedem apostolicam) üresednének meg, az adományozási jogot magának fentartotta. A fentartásnak köjogunk szerinti érvénye, minthogy azt országos törvény nem szentesítette, legalább is kétséges. A fentartott jog gyakorolhatására mindeddig alkalom nem volt. - Mint sajátlagos nemét a javadalmas kánonjog szerinti kijelölésnek említeni kell az u. n. postulatiot, mely kétféle: ünnepélyes és egyszerü. Az első akkor fordul elő, midőn valamely magasabb E.-at az arra jogosított oly személlyel kivánja betölteni, aki ellen valamely csekélyebb kánonjogi akadály forog fenn, ha p. o. a püspök-jelölt még nem 30 éves. A postulatio az illető egyházfelsőbbséghez a hiány alóli felmentés iránti kérelmet tartalmaz. A felmentés különben előzetesen is megnyerhető az u. n. breve de eligibilitate kieszközlésével. Az egyszerü postulatio nem kánonjogi hiány, hanem az egyházi hatóság alóli felmentést célozza, midőn p. o. egy megyebeli áldozár más megyebeli javadalomra kijelöltetik. - Említendő továbbá az u. n. Optio vagyis fokonkénti előléptetési igény és szabad választási jog, mely némely káptalanoknál és testületeknél az idősbb tagokat a collegiumban üresedésbe jött állomásokra megilleti. Igy hazánkban a kanonoki házakra, és az alsóbb, de nem kir. kinevezéstől függő magasabb kanonoki állomásokra. - A protestánsoknál az E. betöltésének általános módja az egyházközségek általi választás.

Egyházjog

(jus ecclesiasticum) foglalatja azoknak a jogszabályoknak, melyek az egyházra mint ilyenre, és az egyesekre mint az egyháznak tagjaira irányadók. A különböző egyházak szerint katolikus, protestáns stb. egyházjogról szólunk. A kat. E. szempontjából fontos az E. és a kánonjog közötti különbség, amennyiben t. i. az első csak az egyházi ügyekre vonatkozó szabályoknak foglalatja, mig az utóbbi polgári ügyekre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz. Másrészt a kánonjog csak a kánoni törvénytárban foglalt szabályokból áll, mig az E. az egyházi ügyekre vonatkozó valamennyi szabályoknak foglalatja, tekintet nélkül arra, vajjon azok a kánoni törvénytárban foglalvák-e vagy sem. Az E. forrása és céljánál fogva «jus divinum», vagy «jus sacrum»-nak is, a kat. E. még «jus pontificium»-nak is neveztetik. A kánoni jog elnevezés onnan ered, hogy a régi egyházi törvényeket ellentétben a polgári (nómos), és a Mózes törvényeitől kánonoknak (szabályoknak) nevezték. Az E. vagy általános (jus universale) vagy különös (particulare) aszerint, amint az állami határokhoz nem szorított egyetemes egyháznak általános jogát, v. csak valamely országnak különös jogát képezi. Általános E.-ról természetesen csak a katolika egyházban lehet szó.

Az E. forrásai: a szentirás, a zsinati végzések, pápai határozmányok mint irott-, a hagyomány és a szokás mint nem irott források. A magyar kat. E. forrásai ezenfelül: a nemzeti zsinatok végzései (a XIII. századig egybegyüjtve kiadta Péterfi, Concilia E clesiae Hung. Rom. Catholicae, Pozsony 1741. 2 kötet. Szvorényi Synopsis Decretorum syn. 1807); a római pápáknak a magyar egyház részére kiadott külön levelei; országos törvények és szabályrendeletek; tartományi s megyei zsinatok végzései s püspöki külön rendeletek. Az 1855. évi aug. 18. a róm. sz. székkel kötött konkordatum alkotmányos megerősítést nem nyervén, amennyiben az alkotmány helyreálltáig tényleg hatályban volt, csak jogtört. jelentőséggel bir. Ellenben nem irott jogforrást képeznek: a szokás - observantia ecclesiastica - és a törvényszéki gyakorlat. A keleti egyházban: a keleti egyház gyüjteményei, melyek között említhető különösen Joannes Scholasticus 500. év körüli gyüjteménye; a trulla-zsinat kánongyüjteménye (692), Photiusnak a «Syntagma» nevü gyüjteménye (8839 s számos későbbi gyüjtemények, továbbá hazánkban a nemzeti gyülekezetek s püspöki zsinatok végzései, országos törvények, kir. szabadalmak, s különösen 1770 szept. 27; 1771 jul. 20; 1777 jan. 2. kelt leiratok, 1779 jul. 16-ki Declaratorium, az 1782-ki Systema Consistoriale, és a szerzetrendek szabályai. - Az evangelika egyházban a szentiráson kivül (Angliában a kánoni törvénytár is) az ágostai hitvallásuaknál a szimbolikus könyvek, jelesül; a) az ágostai hitvallás (A. C.) 1530-ból Melanchton által szerkesztve; b) Apollogia Confessionis, Melanchtonból (1531); c) a smalkaldi cikkek Luthertől (1537); d) Luther Márton kisebb s nagyobb kátéja (1529); egy bizottság által kidolgozott formula concordiae (1580); - a helvét hitvallásuaknál: a heidelbergai káté (1563); az u. n. Confessio Marchica Zsigmond János brandenburgi választófejedelemtől (1614); a dortrechti végzések (1619); a Confessio Gallicana (1559); az u. n. variata (1540). Ezekhez járulnak hazánkban az orsz. törvények. Mindkét felekezetüekre nézve említendők különösen: a vallás gyakorlatának szabadságát biztosító bécsi (1606) és linci (1645) békekötések; az 1791: 26. sarkalatos törvény; 1844:3; II. Józsefnek 1786: március 6-án kelt s az 1791: XXVI. tc. által megerősített házassági rendelete; a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról szóló 1858: LIII. tc.; a zsinati végzések, jelesül az ág. hitvallásuaknál a zsolnai (1610); a szepesváraljai (1614); a királyi megerősítést ugyan nem nyert 1791. évi pesti zsinat végzése, és a legujabb, kir. szentesítést nyert 1892/3-ki budapesti zsinat végzései. A helvét hitv.-aknál a Komjáthi-zsinat végzései (megjelentek N.-Váradon 1642. és Pesten 1805), Gelei Katona István kánongyüjteménye. Továbbá mindkét felekezetnél a szuperintendenciák konventek és konsistoriumok számára kibocsátott rendtartások. Az erdélyhoni helv. hitvallásuaknál az egyházi főtanács teljes gyülésének végzései; a közönséges egyházi zsinat végzései; Bod Péter Synopsis Connubialis-a (1763) és ugyanannak Praxis fori ecclesiastici-ja. Végül mindkét felekezetnél mint nem irott jogforrás a szokás és a gyakorlat.

Egyházkelés

v. avatás, a gyermekágyból felépült nőnek és gyermekének első látogatása és megáldása a templomban. Katolikus felfogás szerint az E.-ben csak kat. és pedig oly anyák részesíttetnek, a kik törvényes házasságban szültek. Eredete az ó-testamentom (Móz. III. 12.) ama törvényére vezethető vissza, hogy a gyermekágyból felkelt anya, a meghatározott napon csecsemőjével a templomban megjelent, hogy az előirt áldozatot bemutassa. Igy mennek a kat. anyák is a templomba, hogy Istennek hálát adjanak, s gyermeköket neki felajánlják. Az egyházkelést közönségesen avatásnak is hivják. Az ev. ref. egyházban, a gyermekágyból felkelt nő az isteni tisztelet rendes idején kivül megy föl a templomba, vagy istentisztelet után benmarad, s az általa előre fölkért lelkész vele egy imádkozásból s nehány rövid intő szóból álló szertartást végez. Igy megy ezen, egyházkelésnek nevezett szertartás a magyar ev. ref. egyház némely részeiben. A luteránus egyházban a gyermeket szült asszonyok egyházkelését az egész gyülekezet nyilvános hálaadása helyettesíti.

E szokásnak a mózesi törvény elég világos vallomása szerint azon igen általános elterjedésü antropologiai felfogás az alapja, amely szerint a gyermekágyas nő teljes felépüléséig tisztátalan. A tisztátalanság idejének különböző tartamát aszerint, amint fiut, vagy leányt szült a nő, szintén több helyütt megtaláljuk a mózesi törvényen kivül is, sőt Hippokrates magyarázatát is próbálta adni. Összefügg e felfogással az a sok babona is, ami a nő havi tisztulására, viselős állapotában való tisztátalanságára, szóval nemi életének összes jelenségeire vonatkozik. Mindezekről igen bőven és a földkerekség minden részéről idézett példákra hivatkozva értekezik Ploss, Das Weib in der Natur- und Völkerkunde c. müvében (különösen II, 340-366.). A magyar népnél, kivált a földmivelő népnél a gyermekágyból felkelt nő rendesen már a szülés után 12-14. napon megy avatásra, sőt elég gyakran még ennél korábban is, aminek az a babona a főoka, hogy e templomlátogatás előtt nem igen szabad még a ház körül sem mutatkoznia. Sok visszaélésnek és a nőre végzetes megbetegedésnek is vált e hit az okává, amennyiben az elgyengült s még teljesen fel nem épült nő, gyakran szigoru téli időben a néhol távolabb is fekvő templomba vánszorog, hogy e szokás szentesítette vallásos kötelmének eleget tegyen. Némely helyütt az ily E.-t utána következő lakomával is ünneplik, igy régebben Magyarországban is, amint Csaplovics (Gemälde v. Ungarn) tanusitja.

Egyházkerület

E.-megye. Az ország területének egyházi szempontból felosztása. A katolikusoknál megye, melynek élén püspök, illetve érsek, a protestánsoknál kerület, melynek élén az ág. evangelikusoknál szuperintendens, a reformáltaknál püspök áll.

Egyházkövetés

l. Vezeklés.


Kezdőlap

˙