Enucleatio

(lat.) a. m. izületből kifejtés, azaz olyan sebészeti műtét, mellyel valamely testrész izesülése helyén eltávolítnak, kellő lágyrészt hagyván a visszahagyott csontvég befedésére. Leginkább sérüléseknél, hosszantartó csontbetegségeknél (csonttuberkolózis, csontelhalás, csontdaganatok stb.), igen sokszor az ujjakon a körömméreg következtében elhalt körömpercen végezik. Minél közelebb van az operálás a törzshöz, általában annál sulyosabb és veszélyesebb, bár az uj sebgyógyításmódok mellett régi veszedelmességéből igen sokat veszített. E. bulbi, az egész szemgolyó kivevése. Erre az operálásra akkor van szükség, mikor az ugy is megvakult szem a másik szemet is megvakulással fenyegeti, továbbá akkor, hogy ha olyan rossz természetü daganat van a szemgolyóban, a mely az életet is fenyegeti. Ki szokták venni az olyan vak szemet is, amely vagy ki-kiujuló fájdalmakkal kinozza a beteget, vagy pedig kitágulásánál fogva olyan rút, hogy eltorzítja az arcot (l. Sztafiloma). Szemkivevéskor a beteget elaltatják s a szemgolyót kettős hártyájából, a kötőhártyából és Tenontokból óvatosan kifejtik, izmait s utoljára a látóidegét átvágják, a meghagyott részeket a szemgödörbe visszadugdossák s a vérzés elállítása végett szorosan bekötik a szem helyét. Ha gyógyult, vendégszemet tesznek a szemgödörbe, l. Vendégszem.

Enudatio

(lat.) a. m. megmeztelenítés, leleplezés.

Enumerálás

(lat.) a. m. fölszámlálás, elésorolás.

Enunciálás

(lat.) a. m. kinyilatkoztatás, kijelentés.

Enurézisz

(gör.) a. m. hugytarthatatlanság. Van E. diurna (nappali) és E. nocturna (éjjeli). Többnyire azonban csak éjjel következik be az akaratlan vizelés. (A gyermekek éjjeli ágybavizelése). Az E. lényege abban áll, hogy a hugyhólyagot záró izom tökéletlenül működik, még pedig hiányos beidegezés folytán. l. Ágybavizelés.

Enveloppe

(franc., ejtsd: anv'lop) a. m. boríték és bő női felöltő; katonaságnál a régi várakban a főgát előtt szakadatlan övet képező ellenző-gát, melynek rendeltetése az volt, hogy a főgátnak nagyobb távolságra való direkt lövöldöztetését lehetetlenné tegye. - E. a matematikában, l. Burkoló.

Enveri Evhád eddin

előkelő helyet foglal el a persa klasszikus költők sorában. Khoraszán Bendeh nevü falujában született. Eleinte Kháveri név alatt irt s csak később változtatta irói nevét E-re. Szindsár szeldsuk fejedelem udvari költője volt és többnyire Mervben tartózkodott. Igen jól értett a csillagjósláshoz. Egy be nem teljesedett jóslata fölötti szégyenében Balkhba vonult vissza, hol 1200 körülmeghalt. Arabos modorban irt költeményeiben hol az uralkodót, hol a szerelem örömét és bánatát énekli meg. Hasonlatokban gazdag nyelvezetéért a keletiek igen becsülik.

En vogue

(franc., ejtsd: an vóg) a. m. az áradatban, a hullámban, átvitt értelemben jelenti a sikert, a jó hirnevet.

Envoyé

(franc. ejtsd: anvoajé) a. m. küldött, követ.

Enyalios

a csatákban öldöklő Arés (l. o.) isten mellékneve, szószerint annyit jelent, mint az Enyótól (a vérengző harci istennőtől) ihletett. Később önálló személlyé, Arés és Enyó fiává tették.


Kezdőlap

˙