Forrasz

azok a fémek v. fémötvények, melyek fémből v. ezek ötvényeiből készített testek egyesítésére valók, a műveletet magát pedig forrasztásnak nevezzük. Megkülönböztetünk: 1. lágy v. gyors és 2. kemény v. pogány F.-t. A lágy F.-ok könnyen olvadó fémek vagy ötvények. A tiszta ónt rendesen óntárgyak forrasztására használják. A bádogosok rendesen ón-ólom ötvényből készített lágy forraszt használnak. A leghasználatosabb összetételek a következők: 63 % ón és 37 % ólom, vagy 17 rész ón és 10 r. ólom, vagy 1 r. ón és 1 r. ólom (olvad 200° C-nál), vagy 1 r. ón és 2 r. ólom (olvad 240° C-nál), vagy 2,5 r. ón és 1 r. ólom (olvad 185-190° C-nál). Készítik ezeket ugy, hogy megolvasztják az ónt és beleteszik az ólmot. A két fém egyesülése után az ötvényt rendszerint 20 cm. hosszu, 4-5 mm. vastag és 4 cm. széles rudakká öntik. Jó a F., ha hideg vaslapra kiöntve, felszinén fényes sugaras kristályok keletkeznek; ha szine tulságos szürke, kevés benne, ha pedig egyenletesen fényes, sok benne az ón. Sokkal olvadékonyabbak, azonban törékenyebbek is az ón-, ólom bizmutforraszok.

[ÁBRA]

A kadmium-ötvények némelyike is a lágy F.-ok közé tartozik. 2 r. kadmium, 4 r. ón, 2 r. ólom ötvénye olvad 149° C-nál.

A kemény vagy pogány F.-okat használják a réz, a rézötvények, az argentán, az ezüst, az arany, a platina stb. forrasztására.

[ÁBRA]

Csinálják a kemény F.-okat ugy is, hogy sárgarezet különféle arányban cinkkel, vagy cinkkel és ónnal olvasztanak össze.

Az acél, vas, alpakka s ezekhez hasonló ötvények forrasztására az argentán F.-t használják (l. o. II. kötet 85. oldal). Az ezüst F.-t ezüst tárgyak forrasztására használják. Tulajdonképen ez is sárgaréz, melyhez ezüstöt elegyítenek..

[ÁBRA]

Az aluminium forrasztás a legnehezebb műveletek közé tartozik, mert használható jó F.-t még eddig nem találták föl. Rader 50 s. r. kadmium, 20 s. r. cink és 30 s. r. ón ötvényét ajánlja, állítólag klórezüsttel, vékony lemezeket pedig ónnal is lehet forrasztani, ha a forrasztandó hely fölszinét bekenjük faggyu, gyanta és cinkklorid keverékkel. A kemény F.-okat, különösen a sárgaréz összetételüeket ugy gyártják, hogy az ömledéket seprün keresztül vizbe, vagy vizből kiálló vasgolyóra öntik, vagy erős vizsugáron folyatják keresztül. Ily módon apró szemeket kapnak, melyeket szitákkal osztályoznak.

Forrasztás

a fémekből vagy ezek ötvényeiből gyártott tárgyaknak forrasszal (l. o.) való egyesítése. Ón, ólom, cink v. ezek ötvényeinek F.-akor a lágy forraszt használják. A forrasztandó részt maró forrasztó szerrel fémtisztára maratják és a meleg forrasztó pákára tapadt forraszt rádörzsölik. Hogy a forrasz a pákára tapadhasson, ezt szalmiákhoz fenik, mely a rézen képződő és az ón tapadását meggátló rozsdaréteget dezoxidálja. Kemény forrasz használata esetén a tárgy forrasztandó fölszinét is annyira föl kell melegíteni, hogy a rátett forrasz megolvadjon és a forrasztandó felülettel egy ötvényt alkosson. E célból a tárgyat izzó szén közé dugják v. gázlánggal hevítik föl. A legtöbb esetben a világítógázt, a hidrogéngázt v. a durranógázt használják. F. előtt a tárgy forrasztandó fölszinét fémtisztára reszelik, csiszolják (smirglizik) v. maratják, ezután egymásra fektetik, dróttal jöl összekötik, és pörkölt pórissal összekevert pogány forraszt a forrasztandó részre hintik. Az igy előkészített tárgyakat a forrasz olvadó pontjáig melegítjük, amit a forrasztás helyén keletkező zöldes láng árul el. Egynemü tárgyak forrasztása esetén olyan forraszt használunk, melynek olvadó pontja az anyag olvadó pontjához közel áll; ha nem egynemüek a tárgyak, oly forraszt használunk, melynek olvadó pontja a könnyebben olvadó rész olvadó pontjához igazodik. A F.-hoz használt forrasztó páka kovácsvas nyélre tengelyirányosan v. oldalt erősített kalapácsalaku rézdarab. Mivel a forrasztó páka a tüzben sokat szenved, célszerü azt jól beónozni; e célból a rezet fémtisztára tisztítják, ez után az ón olvadó pontjáig fölmelegítik, melegítés után kolofoniumporba vagy forrasztó faggyuba mártják, végül pedig tiszta ónnal bekenik. Az ón a meleg rézen megolvad és lassanként annak fölszinére fagy. Célszerü az ónréteget oly vastagra készíteni, amennyire csak lehet. A forrasztó páka izzítására faszén vagy koksztüzet, vagy gázlángot használunk. Kőszéntüz csak akkor ajánlható, ha a szén kéntől mentes, mert a kén elégésekor keletkező kénessav a rézpákát megmarja. A páka melegítésére való faszenet, illetve kokszot hengeralaku vagy négyszegletes kályhában égetik. A kályha felül a kéménnyel és tüziajtóval, alul a rostéllyal és a hamuládával van ellátva. A rostély fölötti nyilásokon dugják be az izzítandó pákákat. Ujabban ezek a primitiv kályhák a bádogos műhelyekből mindinkább eltünnek, kiszorítja őket a gáztüzelés. Ott, ahol gázvilágítás van, a világító gázt használják fel. Az égéshez szükséges levegőt különféle fuvó szerkezetekkel nyomják a páka üres nyelébe, ahol az a gázzal elegyedik. A gáz és levegő elegyét a páka előtt szájzónál meggyujtva, szintelen lángot kapunk, mely a pákát folytonosan és egyenletesen izzítja. A fuvó levegő előállítására különféle készülékeket használnak, ilyen a palackfuvó, mely két palackból (1. ábra) áll.

[ÁBRA] 1. ábra. Palackfuvó.

A felsőben (A) viz, az alsóban (B) levegő van. Megnyitván b1 és b csapokat, a viz A-ból a és a1 csapon és a K gummi tömlőn át B edénybe árad és a levegőt r csövön át a pákához hajtja. Ha kiürült A és megtelt B, az utóbbit felemeljük és az előbbit leeresztjük; hogy ez könnyen történhessék, a palackok nyakát csigán átfutó zsineg köti össze. Leeresztvén A-t, a páka gummitömlőjét r1 csővel kötjük össze.

[ÁBRA] 2. ábra. A harangfuvó hosszanti metszete.

Nagyobb műhelyekben a harangfuvót (2. ábra) használják. Ez áll a G G1 harangból, melyek az S vezető rudakkal ellátott és vizzel töltött F F1 edényben vannak. G1 harangot M suly szorítja le, ekkor a harang alatti levegő R1 csövön, a nyitott H1 csapon és a K tömlőn át a pákához árad, ugyanekkor a ZZ1 csövön levő xx1 csapokat a W karral ugy állítjuk, hogy x1 zárva és x nyitva van. Amint a G1 harang sülyed, O nyiláson, x csapon és Z csövön át a levegő a G harang alá jut. Mihelyt G1 teljesen lesülyedt, x1-et és H1-t zárjuk, x-et és H-t csukjuk, M sulyt pedig G-re tesszük; mire G-ből árad a levegő a K tömlőbe és G1 sziv levegőt. Ahol a vizvezeték van, használható a 3-5 ábrabeli alá:3-5. ábra. Vizvezetékkel hajtott fuvó elől-, oldalt- és felül nézve. szerkezet. C összekötendő a vizvezetékkel, a betóduló viz hajtja az A szellőzőt, mely a levegőt D csőbe árasztja. B cső vezeti el az elhasznált vizet. A D csőből E csapon át és a G gázcsőből f csapon át jut gummitömlőkön át a levegő, illetve gáz az I páka h nyelébe. Abban az esetben, ha világító gázunk nincsen, vagy ha nagyobb hőmérsékletre van szükségünk (p. platina forrasztáskor), mint amekkorát a világító gáz lángja adhat, akkor hidrogéngázt használunk. A hidrogéngázfejlesztő áll ólomból készített és egymásfölé helyezett AC edényből (6. és 7. ábra).

[ÁBRA] 3-5. ábra. Vizvezetékkel hajtott fuvó elől-, oldalt- és felül nézve.

[ÁBRA] 6. ábra. A hidrogéngázfejlesztő metszete. 7. ábra. A hidrogéngázfejlesztő képe a hozzátartozó fuvóval.

Az alsó edény áttört a lapjára cinket, a felsőbe higított kénsavat tesznek. Ez utóbbi a felső edény fenekéből az alsó edény fenekéig érő E csövön át jut az alsó edénybe, a cinket pedig B nyiláson át rakják be, ezt a nyilást a 4-vassróffal (b) leszorított d vasfedél zárja el. A fejlődő hidrogén F csövön át a G csappal felszerelt csőágba, innen pedig a J tömlőbe jut. Ha G-t zárjuk, a gázfejlődés lassanként megszünik, mert a gáz nyomása a savat E csövön felszorítja C tartóba. Az elhasznált folyadékot K csapon eresztik ki. Az égéshez szükséges levegőt Y karral mozgatott fuvó segítségével az R csőbe szorítják, honnan az a Q gummi tömlőn át az L W csapokkal felszerelt rézcsőbe jut. A hidrogéngáz W csapon, a levegő L csapon át jut PM csőbe s innen N szájzóhoz, hol az elegy elég. Nagyobb hőmérséklet előállítása céljából a hidrogént oxigénnel is keverik. Az oxigént előállítják savval leöntött barnakőből, vagy izzitott klórsavas káliból. Ujabb időben elterjedtek a benzines vagy ligroinos forrasztó pákák is.

[ÁBRA] 8. ábra. Ligroinos forrasztó páka.

A 8. ábra szerkezetében a páka A fogantyuja egyuttal a benzintartó is. A folyadék innen a csövön át A1 -be, ebből B B csőágakon át a D sróffal szabályozható szájzóhoz jut, hol az a lyukakon beáradó levegő a benzingőzt meggyujtván, a láng G pákát fölmelegíti. Használat előtt a pákát és F csövet fölmelegítik, hogy a készülék működésbe jöhessen. Kisebb tárgyak F.-ára használják a forrasztó lámpást (Eolipil), ez borszeszlánggal hevített edény, melybe borszeszt vagy terpentinolajat öntenek és a keletkező gőzöket kupalaku csövön vezetik el. Sok esetben ezt a csövet visszavezetik a hevítő lánghoz, ugy hogy a kilövellő gőz a láng egy részét is magával ragadja, miáltal hosszu és igen forró láng keletkezik.

F. (elektromos). A forrasztó páka melegítésére az elektromos áram hőhatásait is fel lehet használni, oly módon, hogy a forrasztó páka fejének felső üres, hengeralaku részébe megfelelő tüzálló anyaggal szigetelt vékony platinadrótból való tekercset helyezünk, s ezen áramot vezetünk keresztül. Az elektromos áram, föltéve, hogy elég erős, vörös izzásig hevíti a platinadrótot, s a kisugárzó hő fölmelegíti a forrasztó pákát. A forrasztó páka fejében elhelyezett tekercs a fogantyu belsejében haladó szigetelt vezetéknek, valamint a külső hajlékony vezeték közvetítésével állandó összeköttetésben maradhat az áramforrással, anélkül hogy ez a páka kezelését megnehezítené. A forrasztó páka ily módön munkaközben folyton fülik, mi különösen nagyobb fémtárgyak, nagyobb bádoglemezek stb. F.-ánál nem eléggé megbecsülhető előny.

[ÁBRA] 9. ábra. Elektromos forrasztó páka.

A mellékelt 9. ábra az elektromos forrasztó pákát s a hozzá szolgáló vezetéket mutatja: a forrasztó páka fejeinek magassága 7 cm., külső átmérője 3 cm., a forrasztáshoz szükséges hőfokon körülbelül 200-250 wattnyi elektr. munkával (736 watt egy lóerő) tartható, tehát 100 volt feszültség mellett 2,0-2,5 amperenyi áramot igényel.

Forrasztócső

20-26 cm. hosszu, derékszögben görbített végü, kupos sárgarézcső, melynek tágabb nyilását a szájba veszik s bele egyformán és tartósan levegőt fujnak, szükebb végét pedig a lángba tartják, hogy a befuvott levegővel a láng égéshőmérsékletét növeljék és azt egy helyre koncentrálják. A f.-veket kisebb forrasztásokhoz, v. az ugynevezett forrasztócső próbához használják jellemző reakciók létrehozására. Ásványtani célokra Cronstedt svéd mineralogus alkalmazta először 1751.

Forrasztó faggyu

l. Forrasztó szerek.

Forrasztó kémelés

(bány.). Ha forrasztócsővel a közönséges lámpa lángjába levegőt fuvunk, a láng oldalvást fordul és két határozottan megkülönböztethető részt tüntet fel; a középső kék szinü résznek szinítő hatása van és magas hőséget lehet vele előállítani; az ezt körülfogó és hosszabbra nyuló sárgás láng hőmérséke kisebb és hatása oxidáló. A lángnak eme tulajdonságait felhasználva, néhány kémiai szer segítségével igen gyorsan meg lehet valamely ásványt vizsgálni és meghatározni, hogy miféle fémek vannak benne. V. ö. Plattner, Die Probirkunst mit dem Löthrohr (1853).

Forrasztó lámpás

l. Forrasztás.

Forrasztó ón

a forrasztáshoz használt ón-ólom ötvénye. L. Forrasz.

Forrasztó páka

l. Forrasztás.

Forrasztó paszta

l. Forrasztó szerek.

Forrasztó só

a. m. borax. Zay Mineralógiájában is használja, l. Forrasztó szerek.


Kezdőlap

˙