Fósz

(gör.) a. m. Fény.

Foszfátok

a foszforsavak (l. o.) sói.

Foszfát-trágyák

foszforsavat nagyobb mértékben tartalmazó műtrágyák; ide tartoznak különösen a különféle guanók (l. o.) 10-40 %-nyi foszforsavtartalommal, a foszfátok és foszforitok 20-37 %, a csontliszt 22-25 %, a csontszén 28-30 %, a különböző szuperfoszfátok 10-20 % s a Thomas.salakliszt 16-20 % foszforsavval. A F. nagy jelentősége abban van, hogy kulturnövényeinknek nagy mennyiségben van szüksége foszforra, holott földjeink foszforsavtartalma rendszerint nagyon csekély s a bennük foglalt foszforsavnak csak egy csekély része szokott feltárt állapotban megjelenni. Minthogy továbbá a talajból származó foszforsavnak legnagyobb része azon terményekben van foglalva, melyeket, mint p. a gabona szemtermését eladni szokás s igy a közönséges istállótrágyával a talajtól a termésekkel elvont foszforsav rendszerint nem pótoltatik, nem pedig különösen ott, hol az állatok csak a gazdaságban termelt takarmányon tartatnak, ennélfogva a huzamosabb időn át termelésre használt legtöbb talajban hiányzik a teljes termések elérésére szükséges foszforsav s ezt a hiányt pótolni hivatvák a F. A F. általános jelentősége abban rejlik, hogy ezek segélyével a termések lényegesen fokozhatók; különösen a cukorrépára s burgonyára bizonyultak nálunk is kitünő hatásuaknak, de a kalászosokra is kedvező hatást szoktak gyakorolni s hatásuk nemcsak a termés nagyságára, de minőségére is kiterjed. A F.-kal való trágyázás folytán több lesz a cukorrépában a cukor, a burgonyában a keményítő, a takarmányfélékben és a szalmában a protein s sulyosabb lesz a gabona. Hanem ezen hatások elérésére alapfeltétel, hogy a F. helyesen s ha szükséges, a hatásukat kiegészítő egyéb műtrágyákkal egyetemben alkalmaztassanak s hogy az adott viszonyoknak megfelelően megválasztassanak, ami a modern trágyázástan iránt való teljes tájékozottságot feltételezi. V. ö. Cserháti Sándor és dr. Kosutány Tamás, A trágyázás alapelvei (Budapest 1887). L. még Foszforsavak.

Foszfáturia

(gör. phosphaturia), oly vizelet kiüritése, amely az oldatlan foszfátoktól zavaros. Ide számítják az oly vizeleteket is, amelyek még tisztán ürülnek ugyan ki, de felmelegítve vagy hosszabb állás után a kiváló foszfátoktól megzavarosodnak. A foszfátos vizelet fehéres zavarodást mutat állva üledék képződhetik benne s a vizelet feltisztul, néha azonban mindvégig homályos marad s üledék nem képződik; felmelegítve azonban mindig bőven válnak ki földfoszfátok. Az ily vizelet fajsulya rendesen normális, vegyhatása alkalikus, de lehet savi vagy közömbös vagy amfoter is. Górcső alatt rozettaalaku, vagy csillagalaku jegecek láthatók, rendesen sok trippelfoszfát-jegec kiséretében. A F. élettani jelenség lehet, mely a vér nagyobb alkalicitása mellett keletkezik, különösen főleg növényi táplálékok élvezete következtében. Alanyi tünetei gyakran nincsenek, néha gyenge égetés lép fel a hugycsőben és erősebb vizelési inger. Sokszor bizonyos időközökben jelenik meg, férfiaknál gyakoribb mint nőknél, s gyakran van neuraszteniával, hiszteriával, szexuális anomáliákkal és a hólyagnak izgatottságával összeköttetésben.

Foszfitek

igy nevezzük a foszforos sav sóit, l. Foszforsavak.

Foszfonium

az ammoniumgyöknek (H4N) megfelelő gyök; képlete (H4P). A F. csak vegyületekben szerepel. Kémiai nézőpontból az ammoniumgyökhöz hasonló, l. Foszforhidrogén.

Foszfor

(Phosphor), kémiai elem, jele P. atomsulya 31. Szabad állapotban a természetben nem fordul elő. Felfedezője Brand, hamburgi kereskedő, először a hugy beszárításával kapott maradék száraz ledesztillálásakor állította elő 1669. Kunkel közölte a F. előállításának e módját 1678. Gahn (1769) és különösen Scheele (1771) buvárkodásainak eredménye, hogy a F. célszerübben a csonthamuból állítható elő. Kémiai sajátságainak a megvizsgálásával Lavoisier foglalkozott. Vegyületei közül az ortofoszfátok fordulnak elő nagy mennyiségben a természetben. Ilyen foszfát a foszforit Ca3 (PO4)2, az apatit (amely kalciumfoszfátból és klór- v. fluorkalciumból áll), a vavellit (bázisos aluminiumfoszfát), a vivianit (ferrofoszfát). A termőföldbe a kalciumfoszfát a kőzetek elmállása révén jut, innen a növényekbe és ezekkel az állati organizmusba kerül, hol részben a csontok képzésére felhasználtatik, részben ismét kiürül. A hugyban és a bélsárban foszfátok jelentékenyebb mennyiségben vannak. Bonyolultabb szénvegyületek alkatrészeként az agyvelőben és általában az idegekben, továbbá a tojásban előfordul. Előállítása a csonthamuból történik. A csontokat alkalmas kemencékben égetik, amidőn a csonthamu marad vissza, mely főképen szabályos kálciumfoszfátból áll. A megőrölt csonthamut kénsavval elegyítik, amidőn savanyu kálciumfoszfát Ca H4 (PO4)2 és gipsz keletkezik. A savanyu kálciumfoszfát az izzításkor kálciummetafoszfátot szénnel és homokkal bensőleg elegyítik és tüzálló agyagból való retortákban az erős fehérizzásig hevítik. A fejlődő foszforgőzöket vizbe vezetik, hol azok megsürüsödnek. Az igy kapott nyers F.-t megtisztítják, ugy hogy megolvasztott állapotban bőrön átpréselik, v. ujból ledesztillálják. Az igy előállított F.-t közönséges v. sárga (helyesebben szintelen) F.-nak nevezik és kereskedésben rendesen rudakba öntve árulják. Széndiszulfidos oldata elpárologtatásával gyönyörü, üvegátlátszóságu és gyémánthoz hasonló kristályokban (rombdodekaéder) is kaphatjuk. A F-t még két más allotropiai módosulatban is ismerjük; ezek a vörös és fekete foszfor. Az árubeli F. friss állapotban majdnem szintelen átlátszó test; hidegben törékeny, közönséges hőmérséken viaszlágyságu; 44,3°-on megolvad szintelen folyadékká. Vizben ugyszólván oldhatatlan, borszesz és éter alig oldják, zsiros és illó olajokban elég könnyen oldódik. Kitünő oldószere a széndiszulfid. Levegőmentes edényben hevítve 290°-on forr. Gőzének a sürüsége 62-akkora, mint a hidrogéné, amiből a Gay-Lussac-Avogadro törvény alapján következik, hogy molekulája 4 atomból áll. A F. a levegőn nem áll el, hanem oxidálódik és füstölög. Sötétben villog, innen F. görög neve (fényhordozó); gyuláshőmérséke igen alacsony, már 60° alatt meggyul. Az égő F. erős fehér fényt áraszt. Az elégésekor, ha bőségesen járul hozzá levegő, foszforpentoxiddá (P2O5) lesz, különben foszfortrioxid (P2O3) képződik.A F.-t könnyü gyulékonyságánál fogva csak a levegőtől elzárva lehet eltartani, rendesen viz alatt, fénytől megóva tartják. Könnyen egyesül továbbá kénnel és a halogén elemekkel; erősen oxidáló vegyületek (salétromsav) elébb foszforos, azután foszforsavvá (l. Foszforsavak) oxidálják. Erős marólugokkal való melegítésekor foszforhidrogéngáz is képződik. A F. e módosulata a legerősebb mérgek közé tartozik, ugy hogy a vele való bánásmód nagy figyelmet igényel. Nemcsak a gyomorba vitt kis mennyiségü F., de még az általa okozott égési sebek is sulyos következményekkel járhatnak (l. Foszformérgezés). A sárga foszfort a foszforos gyufák készítéséhez, továbbá kártékony állatok megmérgezésére használják. Igen kis adagban hathatós gyógyszer (Angolkór és más csontbántalmaknál). A F. mint gyök vegyületeiben negativ, vegyértéke 3 vagy 5.

A F. másik módosulata a vörös, amorf F., amelyet 1845. Schrötter fedezett fel. Képződik a közönséges F.-ból a világosság, különösen a közvetlen napfény behatására. Közönséges F.-t zárt edényben 250-260°-ra felhevítve, az vörös F.-ra alakul, gyárilag is ugy készül. Mivel azonban az igy kapott vörös F. kevés át nem alakult F.-t tartalmaz, ezt erős luggal való főzéssel eltávolítják. A vörös foszfor sötétbarnavörös por; fs.-a 2,1. A közönséges F. oldószereiben nem oldódik. Ha közönséges foszfort nem tartalmaz, nem mérgez. Az u. n. svéd gyufák skatulyájának gyujtófelülete vörös F.-tartalmu. Sokkal kevésbbé erélyesen hat, mint a közönséges F.; igy p. száraz levegőn nem változik és csak erősebb felhevítéskor gyulad meg. A F. harmadik módosulata a fekete fémszerü F., mely a hatszögü kristályrendszerben kristályosodik és képződik akkor, ha közönséges F.-t ólommal együtt zárt csőben a vörösizzás hőmérsékére hevítünk.

Foszfor bromidjai

A F.-nak 2 bromidját ismerjük a foszfortribromid (PBr3) és foszforpentabromid (PBr5). A foszfortribromid készül olyformán, hogy lemért mennyiségü foszfort széndiszulfidban oldunk és ez oldathoz a szükséges mennyiségü bromot cseppenkint óvatosan hozzáelegyítjük (31 sr. P és 240 sr. Br). Az igy kapott folyadékból a desztillációkor előbb a széndiszulfid távozik el és csak magasabb hőmérséken desztillál át a foszfortribromid. Tiszta állapotban előállítva szintelen folyadék; fs.-a 1,925, fp.-ja 175° C. A nedves levegőn füstölög; a viz könnyen elbontja s ekkor foszforossav és sósav keletkezik. - A foszforpentabromid ugy készül, hogy a foszfortribromidhoz még bromot elegyítünk és a brom feleslegét igen enyhe melegítés közben széndioxid árammal elüzzük. Szilárd halmazállapotu sárga test, mely megmelegítve vörös folyadékká olvad. Már a 100°-ra való felmelegítéskor foszfortribromidra s szabad brómra bomlik. A levegőn erősen füstölög; kevés viz foszforoxibromiddá, több foszforsavvá alakítja.

Foszforbronz

l. Bronz.

Foszforeszkálás

(gör.), sok testnek sötétben való gyenge világítása közepes hőmérséklet mellett is. Nevét ezen jelenség a foszfortól kapta, mely sötétben gyenge fényt bocsát ki magából, ha levegővel érintkezik. E közben t. i. lassan egyesül a levegő oxigénjével, tehát lassan elég s igy a foszfor világításának oka kémiai folyamat. Légüres térben, oxigénmentes gázokban, v. tiszta oxigénben a foszfor nem világít; az utóbbi esetben azért nem, mert a foszfor sürü oxidréteggel vonódik be. A foszforon kivül sok test képes kémiai változások következtében világítani. Igy fa, lomb, disznó- és halhus a rothadás bizonyos fokán világítókká lesznek. Ez azonban az oxigén jelenlététől függ és fokozódó rothadásnál megszünik. Alkohol, éter és kálioldat megszüntetik a világítást. F.-t élő állatokon és növényeken is észleltek s az ilyen organikus testek világítása bizonyos baktériumok jelenlététől függ. A magasabb rendü gombák között sok foszforeszkáló van. Ezek nagyobbára a forró égalj alatt találhatók (Agaricus noctilucens, A. igneus stb.). A mérsékelt öv tájain, főleg Európa középső és északi részeiben az ilyenek F.-a kevéssé állandó. A meleg elősegíti a F.-t. A gombák p. már 10 C°-nál is világítanak, de gyengén, 18°-20°-nál már erősebben, 25°-30°-nál legjobban. 40°-50°-nyi meleg megszünteti náluk a F.-t. Levegőt tartalmazó vizben a F. érvényesül, légmentesben gyorsan szünik. Általában azt tapasztalták, hogy a gombák foszforeszkálására főkellék a nedvesség és levegővel való érintkezés. Gombáktól áthatott fa darabjai csak akkor kezdenek világítani, ha a levegő hosszabb ideig hatott rájuk. A gombák e közben oxigént fogyasztanak és szénsavat adnak ki. Az állatok között főleg a tenger egyes lakói képesek foszforeszkálni. A rovarok közül a sz. János-bogár, a százlábuak.

Sok test kémiai folyamatok nélkül is foszforeszkál. Az előidéző ok lehet többféle. Lehet 1. mekanikai behatás, mint p. kovadarabok összeütése, kréta, cukor törése, a csillám hasítása. Ha ez sötétben történik, gyenge világítás észlelhető, mely azonban gyorsan mulik. 2. Melegítés. A gyémánt bizonyos fajai, valamint a folypát melegítve, sötétben világítanak, ha hőfokuk messze esik is az izzás fokától. 3. Leggyakoribb és legközönségesebb ok a nappali világosság, vagy közvetlen napfény, vagy az elektromos fény behatása. A legegyszerübb mód erre az, hogy a világosságnak kitett testet hirtelen sötét helyre viszik. Mivel igen sok test csak nagyon gyengén világít, az észlelőnek már hosszabb ideig sötétben kellett lennie, hogy a F.-t észrevehesse. Ilyen testek a gyémánt, a folypát és a mesterséges világító kövek, melyek előállítását először Becquerel eszközölte. Ezek a kénnek vegyületei alkalikus földekkel: a mésszel, stronciummal és bariummal. Előállításuk magas hőfok mellett, száraz uton történik. Canton világító kövét ugy nyerik, hogy az osztriga héját kénnel együtt tégelyben izzítják. Az Osann-félét osztrigahéjnak realgárral való hevítése által. A bolognai követ pedig ugy, hogy a sulypátot szénnel redukálják. A különböző anyagokból és különböző hőfoknál előállított kövek más-más szinnel világítanak és ha jól vannak készítve, világításuk igen szép és sokáig tartó, ha csak csekély ideig voltak is kitéve a napvilágnak. Mivel az ilyen kövek nedves levegőn foszforeszkáló képességüket lassan elvesztik, készítésök után üvegcsőbe kell őket zárni, melyet aztán beforrasztanak.

Becquerel, ki a F. tüneményeit először tanulmányozta behatóan, azt tapasztalta, hogy a F. szine azon hőmérséklettel változik, mellyel az illető test a világosság behatása alatt birt. Maga a világítás szine rendesen elüt azon fény szinétől, melynek hatása a F.-t előidézte. Főleg a kék és ibolyaszinü sugarak azok, melyek leginkább képesek a F.-t előidézni. Ezt igen szépen lehet a Balmain-féle festékkel bevont lemezzel igazolni. Balmain t. i. erősen és tartósan világító festéket állított elő kénkalciumból, mely világító képességét a levegőnek kitéve is sokáig megtartja. (Ilyennel kenik be a világító gyufatartókat, óralapokat stb.). Ha ilyen festékkel bevont lapot előbb a világosságnak tesznek ki, aztán sötét szobában a napfény szinképét vetítik rá (de hosszabb ideig), akkor a sötétben a napfény kizárása után is láthatni a szinképet, csakhogy ez a kisebb törésü sugarak (vörös, narancssárga) helyén sötétnek látszik világosabb alapon, mig az erősebb törésü sugarak helyén (zöld, kék, ibolya), ahol a F. előidéztetett, világosnak tünik fel sötétebb alapon. Ebből látható, hogy leginkább a kék és ibolyaszinü sugarak képesek a F.-t előidézni. Becquerel foszforeszkáló anyagot tartalmazó csövek végeibe platina-drótot forrasztott s elektromos szikrát bocxsátott keresztül. A F. még az áram behatása után is észlelhető volt. Mindezekből látható, hogy a F. tüneménye sok tekintetben rokon a fluoreszkálással (l. o.). A F.-nál is áll, hogy a sötétben világító test szine inkább a kisebb törésü sugaraknak felel meg. Általában ugy látszik, hogy a fluoreszkálás nem egyéb, mint oly F., mely már a fény behatásakor észlelhető, de aztán eltünik, mig viszont az utóbbi oly fluoreszkálás, mely a fény behatása után is érvényesül. - F. a botanikában, l. Világító növények.


Kezdőlap

˙