Gladsheim

a skandináv mitologiában ama mennyei várak egyike, melyeket egy eddai dal (Grimnismól) sorol fel. L. Valhalla.

Gladstone

(ejtsd: gleddszt'n) Vilmos Ewart, angol államférfiu, szül. Liverpoolban 1809 dec. 29. Apja gazdag kereskedő volt. Miután Eton- és Oxfordban tanulmányait befejezte, a parlamentáris pályát szemelte ki életpályául, amelyhez azután aggkoráig hű maradt. Newark polgárai választották első izben (1832 okt. 9.) a parlamentbe, hol eleintén a konzervativ párt zászlajához csatlakozott. Peel-nek első kabinetjében (1834-35) a gyarmatügyi hivatalban kapott helyet, mint helyettes államtitkár, 1835. (Peel bukása után) pártjával együtt a Melbourne-kabinet ellen harcolt. 1841. az ujra miniszterelnökké kinevezett Peel a kereskedelmi minisztérium alelnökévé és a pénzverde felügyelőjévé tette; 1843 máj. pedig e minisztérium elnökévé és egyuttal a kabinet tagjává lett. G. már akkoriban is kivált sokoldalu képzettsége által. Nagy kedvvel foglalkozott teologiai kérdésekkel, mely hajlamnak utóbb is gyakran adta jelét. A 30-as évek végén a Puyseismus (l.o.) kötötte le figyelmét, melynek védelmére két izben nyult tollhoz (The state in its relation with the churcg, London 1838, 4 kiad., 2 köt. 1841 és Church principles considered in their results, London 1841). 1845 tavaszán G. otthagyta hivatalát, s csak tollával működött közre a szabad vámpolitikának diadalára (Remarks on recent commercial legislation 1845). Két évvel később (18847) az oxfordi egyetem a parlamentbe választotta és ezen idő óta (csekély megszakítással) egészen 1894 nyaráig tagja, majd vezérférfia maradt az angol képviselőháznak. Az 50-es évek elején politikai pályájának első nagy fordulópontjához ért s ezóta közte és a tory-párt között lassanként ür támadt, amiről olaszországi utazásának gyümölcse a Two letters to the Earl of Aberdeen on the state prosecution of the Neapolitan government (11 kiad. 1 évben, 1858) is tanuskodik. 1851. Farininek Stato romano-ját fordította le angolra (History of the Roman State, 4 köt.), melyben különösen a pápai hatalom ellen kelt ki. Midőn Aberdeen lord a Derby-kabinet bukása után 1852 dec. koalició-minisztériumot alakított, G.-ra bizta a kincstárnoki hivatalt, mely állásban G. több célszerü reformot létesített s az államadósság kevesbítése körül is szerzett érdemeket. A külügyi politika kérdéseiben azonban nem értett egyet Aberdeennel; rosszalta nevezetesen a krimi háboruban való részvételt és ezért 1855 elején visszalépett. Szabad idejét első sorban a klasszikus ókor tanulmányozására szentelte, 1858. adta ki Studies on Homer and the Homeric age (Oxford 1863) c. munkáját. 1857. a krimi háboru. 1858. pedig Palmerston ellen szavazott. Az uj tory-minisztérium megbizásából az 1858-59. télen mint kormánybiztos az ióni szigetekre indult, ahol a görög lakosság Homéros tisztelőjét nagy kitüntetésekkel fogadta; politikai ellenszenvüket azonban annyira nem titkolták, hogy G. maga is a szigeteknek Görögországhoz való csatolását hozta javaslatba. Midőn Palmerston 1859 jun. a kormány élére került, a kincstárt ujra G.-ra bizta. Ebben az állásban hat évig intézte Anglia pénzügyét, 1863. a felkelt lengyeleknek fogta pártját. 1864. a dánokkal tartott. Palmerston halála után (1865 okt. 18.) a Russel-kabinetnek lelke és az alsóház vezére lett. A Derby-Disraeli minisztérium idején (1865-1868) G. mint az ellenzék immár ünnepelt vezére felismervén a féniek által felidézett mozgalom jelentőségét, az ir-kérdést kezdte tanulmányozni, mely idővel politikájának sarkköve és tengelye lett. 1868 dec. 9. a királynő G.-t bizta meg kabinet-alakítással, mikor 1873-ig maradt a kormányon. Nem is habozott a szükséges reformok életbeléptetésével. a külügyi politika eredményei ellenben tetemesen mögötte maradtak a belügyi téren elért vivmányoknak. A német-francia háboruban a franciák iránt tanusított rokonszenvet, egyébiránt azonban semleges állást foglalt el. A Pontus kérdésben (1871) bele kellett nyugodnia a III. párisi békekötésnek Oroszország által követelt módosításába, az Észak-amerikai Államokkal folytatott hosszadalmas halászati és határvita-kérdésben pedig Anglia huzta a rövidebbet, mig az Alabama-kérdés (l.o.) egyáltalában függőben maradt. E részleges kudarcok megingatták G. állását és midőn a konzervativek és a kat. ir papság az 1873. előterjesztett Irish University Bill ellen a leghevesebb támadásokat intézték: a kabinet márc. 11. három szavazattal kisebbségben maradt. Erre G. lemondott, de mivel Disraeli nem volt képes konzervativ kabinetet alakítani, a királynő megbizásából márc. 13. uj minisztériumot alkotott. 1874 jan. uj választások elrendelésével lepte meg az országot, amelyekben várakozás ellenére vereséget szenvedett. A 49 szavazatnyi többség élén visszatérő Disraeli lett (febr. 20.) G. utóda, ki most egy időre az ellenzék vezényletét Hartington Marquisra bizta, maga pedig falusi magányában (Hawardenban) heverte ki parlamenti küzdelmeit.

Szünidejében G. kedvelt Homérosát forgatta és a Homeric Synchronism, An enquiry into the time and place of Homer (London 1876) művei örvendeztette meg tisztelőit. Nem kevésbé érdeklődött az 1870-71. vatikáni zsinaton hozott dogma iránt (a pápa csatlakozhatatlansága) és az annak nyomában támadt ó-katolikus mozgalom iránt. Több rendbeli munkában támadta meg a vatikán eljárását és nagy tüzzel kardoskodott a lelkiismereti szabadság mellett. The vatican decrets in their bea on civil allegiance (1875); Vaticanism, an answer to reproofs and replies (1875); Rome and the newest fashions in religion (1875). Midőn pedig 1876 nyarán a keleti kérdés ujabb felmerülésével a politikai szemhatár ujra elsötétedett, a legerősebb kifejezésekben ostorozta a török pasák és katonák rablásait és vérengzéseit. a kormánynak a korrumpált török kormánnyal való szövetségét kereken elitélte, mig másrészt a Balkán-félsziget keresztény lakóinak felszabadítását követelte (Bulgarian horrors and teh quest of the East, 1876). Annyi zajos meeting helyeselte G. programmját, hogy a Derby-Disraeli kabinet, mely a kitörőfélben levő török-orosz háboruban a szultán pártjára készült állani, szándékát egyelőre elhalasztotta s utóbb teljesen elejtette, bár másrészt G.-nak orosz hajlamai által sokaknak rokonszenvét eljátszotta. Az 1878. ülésszakon szokott szenvedéllyel intézte támadásait a törökbarát kormány ellen. rosszalta mellesleg az Afganisztán ellen indított céltalan háborut és Beaconsfield (Disraeli) összes «imperialisztikus» politikáját. Greenwichi választóihoz intézett bucsuszavaiban előre jelzé kortesutját. Mihelyt Schliemann mykenaei ásatásainak angol fordítását előszóval ellátta és kiadta (1878) és saját kisebb politikai dolgozataiból és beszédeiből gyüjteményes kiadást rendezett (Gleanings of past years, 1843-78., London 1879, 7 köt.), nov. 29. csakugyan elindult a parlamentarizmus évlapjain hallatlan körutra, mely dec. 9. tartott és melynek folyamában elragadó szónoklatának épp oly jelét adta, mint szivós testi-lelki erélyének. (E köruton tartott beszédei utóbb összegyüjtve is megjelentek: Political speeches delivered in Scotland, Edinburg 1880.) 1880 tavaszán a királynő G.-t bizta meg a kabinetalakítással. Ebben a minisztériumban már a radikális frakciók is képviselve voltak (Fawcett, Dilke, Chamberlain), maga az uj miniszterelnök pedig még a kincstár első lordjának állását és az alsóház vezetését is elvállalta. Mindjárt az uj ülésszak küszöbén kifejezte G. Károlyi Alajos grófhoz (osztrák-magyar követhez) intézett levélben a fölötti sajnálkozását, hogy a választási küzdelem hevében Ferenc József császár és király - állítólagos - beavatkozását rosszalta; Ausztria tradicionális politikáját s nevezetesen a bosnyák okkupációt kárhoztató szavaiból (Hands off!) azonban egy betüt sem vont vissza. Az 1881-82. ülésszak folyamában életbe lépett a Protection of property az Armsbill és az uj Land Act. Az 1882. év a legszegényebb sorsu ir bérlők érdekében alkotott Arrears-billt hozta és ugyanebben az évben az ir képviselők által folytatott obstrukció megtörésére a procedure-billt szavaztatta meg a parlamenttel. A nyáron Egyiptomban kitört Arabi-féle lázadás gyors leveretése a kabinet állását némileg megszilárdította, 1882 végén pedig G. a kincstári elnökségről leköszönt, hogy kizárólag a belügyi reformoknak élhessen.

Az 1883-84. télen Afrikából érkező hirek a boerekkel kötött kedvezőtlen békéről, a Mahdi győztes előnyomulásáról és elvégül a köztiszteletben álló Gordon pasa elestéről Anglia s a kabinet tekintélyére homályt borítottak. A felsőház és a közvélemény különösen azzal vádolta G.-t, hogy Gordon megmentésére a szükséges lépéseket kellő időben nem tette meg, s még a királyné sem titkolta el emiatt neheztelését. A felsőház bizalmatlanságot is szavazott a kabinetnek, de az alsóház többsége most is hű maradt vezéréhez és a G. által előterjesztett (II.) választási billt, mely ujra több millióval szaporította a választók számát, szintén megszavazta. A lappangó válság mindazonáltal egyre jobban tizedelte a többség sorait és 1885 jun. 8. a kabinet egy, a szeszes italokra kivetett adó fölötti vitában az ad hoc szövetkezett konzervativek és parnelliták áldozatául esett. Ezzel G. második minisztériumának (1880-1885) vége szakadt. Csakhogy az uj miniszterelnöknek, Salisburynek sem mosolygott a szerencse, ki az 1885. telén kiirt választásokban oly csekély többséget nyert, hogy előreláthatólag a szövetkezett liberánsok és ir képviselők támadásával nem dacolhatott. Ez okból 1886 jan. leköszönt és erre megalakult G. harmadik minisztériuma (1886 febr.1.-jul.20.). G. már programmbeszédében is nyiltan a Home-Rulet (l.o.) tüzte ki a napirendre, csakhogy ezzel a saját pártjában is bomlást idézett elő. Hartington, Chamberlain, Bright és Trevellyan elhagyták pártját és a liberális unionisták klubját szervezték. G. mindazonáltal nem rettent vissza feladata nehézségeitől és ápr. 8. az alsóház asztalára tette le az első törvényjavaslatot az önálló ir parlament létesítése ügyében. Mig az ir képviselők ebben a billben egy szebb kor hajnalát üdvözölték, Ulster prot. angol lakói szenvedélyesen kikeltek a bill ellen és G.-nak az állami egység ellen irányuló veszedelmes merényletét kárhoztatták, az alsóházban egyre fogyott a liberálisok száma, ugy hogy elvégül junius 7-én a billt 341 szavazattal 311 ellenében elvetették. G. erre a választókhoz apellált, de ezeknél sem talált többségre és erre (jul.20.) visszavonult. A királynő ekkor a grófi ranggal kinálta, de G. nem fogadott el semmiféle kitüntetést és hajlott kora dacára legott lankadatlan tüzzel állott az ellenzék élére. A mindkét párt részéről páratlan makacssággal folytatott korteskedés közepette lezajlott választások (jul.) G. pártját juttatták többségre, de ez a számban is gyönge többség olyannyira nélkölüzte az összetartást, hogy Salisbury a választás után is hivatalban maradt és az uj parlament határozatát várta be. Csak miután a liberális többség aug. 14. Asquith indítványára határozottan bizalmatlanságot szavazott Salisburynek, adta ez be lemondását, mire a királynő győztes versenytársát kinálta meg a kormánnyal 1892 aug. 16. alakult meg G. negyedik minisztériuma, melynek Asquith, Harcourt, Roseberry és Morley voltak kiválóbb tagjai. G. maga a kincstár első lordja és a titkos pecsét őre lett, az alsóház vezényletét ellenben gyengélkedése és aggkora miatt már nem vállalhatta magára. G. a parlamentet mindenekelőtt 1893 jan. 31-ig elnapolta, hogy a Home-Rulet kellően előkészíthesse; egyuttal pedig megszüntette Irországban az ostromállapotot. 1893 febr. 13. egy csomó javaslatot tett le az alsóház asztalára, melyek közül a Home-Rule javaslat több lényeges pontban elütött a hasonló 1886-ki javaslattól. G. többi között egy ir törvényhozó testületnek és azonfelül egy törvényhozó tanácsnak szervezését hozta javaslatba, melyeknek jogköre szerinte semmiben sem ütköznék az angol parlament kompetenciájába, s a birodalom egységét sem lazítaná. Terve szerint Irország a jövőben is képviselve volna az angol parlamentben, noha csak 80 képviselővel. A végrehajtó hatalmat különben G. is az ir alkirály kezébe kivánta letenni stb. (L. Nagy-Britannia). Az Irországban lakó protestáns angolok egetverő tiltakozásai, a konzervativ párt (Balfour, Chamberlain) kiméletlen támadásai és az ir képviselők önhaszonleső és megbizhatatlan magatartása dacára a 82 éves G. nem tágított és csüggedő pártjába már-már oly erélyt tudott lehelni, hogy az alsóház a Home-Rule háromszoros olvasását 82 napi viharos viták után befejezte és magát a javaslatot 1893 szept. 1. 301:267 szavazattal véglegesen elfogadta. Ámde G. diadala mégis korai volt, mert a felsőház Salisbury vezérlete alatt szept. 8. 419 szavazattal 41 ellenében a billt elvetette. G. és hivei e kihivásra azzal válaszoltak, hogy a károsnak és fölöslegesnek bizonyuló lordok háza eltörlését kezdték emlegetni; G. egyébiránt a Home-Rule ujabb tárgyalását a következő évre hagyta és ehelyett több más belügyi reformok tárgyalására hivta fel az alsóház figyelmét, mint a községi szervezet és a balesetek következtében munkaképtelenné vált munkások sorsának javítását célzó reformjára. A parlamentáris szünidő alatt nem szünt meg a Home-Rulenak barátokat toborzani és (mint Edinburgban mondott beszédében) a felsőház magatartását keményen gáncsolni. Az 1893-94. évi ülésszak folyamán G. még az angol hajóhad szaporítására nézve tett kötelező igéretet (nov. 17.). A zord téli időt azonban ez évben is, mint már többször Cannesban töltötte. Midőn 1894 tavaszán visszatérése egyre késett, az a hir járta be Angliát, hogy az agg államférfiu szembetegsége következtében a magánéletbe készül visszalépni. És ez a hir igaznak bizonyult. G. ugyan visszatért, de falusi birtokára vonult, hol 1894 máj. 24. a jobb szemén támadt hályogot operáltatta; egyuttal azonban (jun. 24.) tudtára adta a Midlothiánban gyülésező hiveinek, hogy nem tér többé vissza a parlamenti küzdtérre és julius 7. véglegesen bucsut mondott választóinak. A királyné személyesen bucsuzott el a visszavonuló államférfiutól, a többi kitüntetés alól azonban G. kivonta magát. A miniszterelnöki széket Roseberry grófra hagyta, mig ő maga Hawardenben tölti életének alkonyát. 62 évig működött Anglia parlamentjében, mint annak egyik legkiválóbb tagja és hosszu időn át annak oszlopa. Párthivei és ellenfelei a kitünő debattert, tüzes szónokot és a nagytehetségü politikust csodálták benne; a nemzet zöme pedig nemcsak a nemes és fenkölt eszmékért s a népek szabadságáért rajongó férfiut, hanem az angol nemzeti tipus egyik tőrülmetszett képviselőjét, a kifogástalan gentlemant tisztelte benne, kinek klasszikus képzettsége és a bibliában való jártassága épp oly mértékben imponált a nemzetnek, mint aggkoráig megőrzött, szinte csodaszerü munkaképessége, tudományszomja és testi-lelki üdesége. Bizonyos, hogy a «grand old man» emléke sokáig fog az angolok szivében fenmaradni.

G.-nak három fia született: G. Vilmos, szül 1840., parlamenti tag; 1869-74-ig a kincstár lordja volt. - G. István, G. másodszülött fia, Hawardenban lelkész. - A legifjabb fia, egyuttal a legtehetségesebb: Herbert, szül. 1854 jan. 7. Eton- s Oxfordban végezte tanulmányait. 1880. Leedsben a parlamentbe választották, melynek most is tagja. 1886-ban atyja titkára lett, aki őt egyuttal a kincstár lordjává tette. 1892. pedig ugyancsak atyja negyedik kabinetjében a belügyminisztériumban lett helyettes államtitkár.

Gladwin

(ejtsd: gledvin), county Michigen É.-amerikai államban, csekély számu lakossal.

Glagolita

v. glagolica-irás (l. a mellékelt szines képet), azon két irásnem egyike, melyekben a legrégibb ó-szláv egyházi irodalom reánk maradt, a másik a cirill irás (l.o.), azaz a szláv nyelvekre Cirill püspök által alkalmazott és módosított görög ábécé.

[ÁBRA] GLAGOLITA-EMLÉK. (Egy lap a Bencésrend XIV.századbeli reguláiból, a zágrábi délszláv akademia gyüjteményében.)

A G.-irás minden más eddig ismert irástól különbözik; eredetéről a vélemények eltérők; előbb azt hitték, hogy a G. különböző keleti betürendek vegyüléke; mások ismét állították, hogy a G. egy ó-szláv runairásnak maradéka; legvalószinübb azon vélemény, hogy a G. a sajátságosan módosított és stilizált ó-görög minuszkulából keletkezett. Ujabb időben Geitler L. zágrábi tanár sikertelen kisérletet tett annak bizonyítására, hogy a G. a csak ujabb emlékekből ismertes albániai irással összefüggésben áll. (V.ö. Geitler, Die albanischen und slav. Schriften, Bécs 1883.) A G.-irást két szláv nemzet használta: a bolgárok és a horvátok; az előbbieknél a betük külalakja gömbölyü (gömbölyü v. bolgár G.) az utóbbiaknál szögletes (szögletes vagy horvát G.) Bulgáriában a G. használata korán, valószinüleg már a XII. században megszünt. A fenmaradt, nem nagy számu kézirati emlékeket felsorolja Miklosich: Altsloven. Formenlehre in Paradigmen (Bécs 1874) c. munkájában; a legnevezetesebb az u. n. Asseman-féle evangélium (Evang. Vaticanum, kiadta Racki, Zágráb 1865 és Crncić, Róma 1878), a Glagolita Clozianus (kiadta Kopitar, Bécs 1836), végre a sinai kolostorban felfedezett Euchologium (kiadta Geitler, Zágráb 1882) és Psalterium (kiadta Geitler, Zágráb 1883). Horvátországba a G. igen korán behozatott, valószinüleg még Cirill és Method közvetlen tanítványai által és itt sokkal tovább maradt használatban, nemcsak egyházi könyvekben, hanem profán célokra is. Több tengermelléki község az egyházszakadás után a római pápától szabadságot nyert a litorgiát szláv nyelven és G.-irással megtartani és az a zenggi püspökségben igy maradt maig; ezen egyházak számára Rómában glagolita-misszálék készíttettek. A krajnai reformátorok, Trubar Primus és társai Tübingában G.-irással horvát könyveket nyomattak a horvátok számára, ugy hogy jelentékeny protestáns irodalom van G.-irással. Szemelvényeket a régi egyházi G.-irodalomból kiadott Bercić: Ulomci sv. pisma (Prága 1864-66), a régi horvát G.-okleveleket pedig Kukuljević: Acta croatica (Zágráb 1863).

Glairin

(növ.), l. Beggiatoa.

Glais-Bizoin

(ejtsd: glébizoen) Sándor, francia politikus, szül. Quintinban (Côtes du Nord) 1800 márc. 9., megh. Lamballeban 1877 nov. 6. Ügyvéd volt, aztán beválasztották a kamarába, ahol a szélső jobboldal pártján állott. 1848. az alkotmányozó gyülés tagja lett s mint ilyen a hegypárthoz tartozott. Határozott ellenzője volt a császárságnak, mely ellen 1863 óta a kamarában harcolt. 1870 szept. 4. tagja lett az ideiglenes kormánynak, de ezzel nem lévén megelégedve, 1871 jan. 31. lemondott s a márciusi forradalomban a forradalmi kormány tagja lett. Azonban meghasonlásba jutott a kommün vezetőivel s Versaillesba menekült. Irt egy Dictature de cinq mois (Páris 1872) cimü munkát s nehány jelentéktelen vigjátékot.

Glaisher

(ejtsd: gléser) Jakab, angol fizikus és meteorologus, szül. Londonban 1809 ápr. 7. Egy ideig a cambridgei egyetemen volt asszisztens, 1840. a greenwichi kir. obszervatoriumban a mágnességi és meteorologiai osztály igazgatója lett s 1841 óta a Quarterly and Annual Reports-ba szabályszerü meteorologiai megfigyeléseket tett közzé. A léghajót használta a légkör felső tájainak meteorologiai kutatására. Hiressé tette az az utja, melyet Coxwell társaságában 1862. tett meg, midőn Wolverhamptonból felszállva, tiz kilométernél magasabbra emelkedett a föld szine fölé. (V.ö. Szabó, Előadások a geologiai köréből.) 1849 óta a Royal Society tagja lett s megalapította a Royal Meteorological Society-t, melynek 1867. elnöke lett. Főművei: Hygrometrical tables (London 1847), Travels in the air (u.o. 1880). 1874. G. visszavonult s kizárólag a Burckhardtól 1814. megkezdett és Dasetól folytatott: Factor Tables-ek bevégzésének szentelte magát és azokat 1879-1883. 2 kötetben ki is adta.

Glaize

(ejtsd: gléz), 1. Ágost Barthélemy, francia festő, szül. 1807 dec. 15. Montpellierben Devéria Achilles és Jenő tanítványa, eleinte történeti képeket festett; ilyenek: Magyarországi Szent Erzsébet (1844); Dante Isteni szinjátékát irja (1847), A gall nők (1852.). Utóbb történetfilozofiai és erkölcstani irányu képeket festett, melyek között legkiválóbbak: A pellengér; Hogyan látjuk a világot 20 éves korunkban (1855); A nyomor mint keritőnő (1861). A Halál és a Kéjelgés (1866) és főleg Az emberi balgaság szinjátéka (1872). Egyéb művei: Falfestmények a St. Sulpice- és a St. Jacques du Haut-Pas-templomokban (1859 és 1868), egy háromszárnyu oltárkép Ker. János halálának ábrázolásával (1873); Krisztus és a házasságtörő nő (1875); A vak és a béna (1877). Litográfiákat is készített.

2. G. Leo Péter Pál, francia festő, az előbbinek fia és tanítványa, szül. Párisban 1842 febr. 3., utóbb Gérôme tanítványa lett. Első művei: Dalila árulása (1859), Faun és nimfa (1851). Gérôme hatása alatt készültek: Eropus Xanthos házában (dijoni muzeum) és Sámson elszakítja a láncait (mühlhauseni muzeum). Később mindinkább a szélső naturalista irány felé közeledett, amit nagyszámu művei tanusítanak, igy: Krisztus és a tiz bélpoklos; Penelope éjei; Hérakles a válaszuton; Az első párbaj; Szt. Lajos halála (a St. Louis d'Antin-templomban); a római összeesküvő ifjak szerződését ábrázoló borzalmas kép (1875), A menekülők (epizód Athén ostromából Sulla által 1877), Theseus ünnepe (1885) stb.

Glamocs

város Boszniában, járási székhely, a travniki kerülethez tartozik, lakosainak száma mintegy 1000, kik vegyesen mohammedánok, óhitüek s róm. katolikusok.

Glamorgan

(ejtsd: glemmorgen), Gaelül Morganw v. Gwlad Morgan, D.-walesi grófság Caermarthen, Monmouth, Brecknock grófságok és a Bristoli-csatorna közt, 2092 km2 területtel, (1891) 687147 lak., 1 km2 -re 329 lak. A grófság É-i része egészen hegyes és szeliden lejtősödik a tengerpart felé, amelynek hossza 145 km. Folyóvizekben gazdag; a határain folynak a Rumney és Amman; legnagyobbak: a Taf és Neath; egyéb parti vizek az Ely, Thaw, Ogmore, Llynfy és Tawe. Feltünően sürü népességét nagy szén- és vasérctelepeinek köszönheti, amelyek virágzó iparnak, különösen vasiparnak vetették meg alapját. Ennek középpontja Mertyr-Tydfil, a fő kikötők pedig Swansea és Cardiff; ez utóbbi a grófságnak fővárosa is. G. Walesnek azon grófsága, amelyben az angol nyelv legjobban elterjedt; ennek dacára a legtöbb templomban még mindig a gael az egyháznyelve.


Kezdőlap

˙