Gusztáv Adolf

1. svéd király, a 30-éves háboru egyik kiváló hőse, I. Gusztávnak unokája, IX. Károly király és második neje, holsteini Krisztinának fia, szül. Stockholmban 1594 dec. 9. (19.), elesett a lützeni csatában 1632 nov. 6. (16.). Fényes tehetségei gondos nevelők keze alatt szépen fejlődtek. Atyja korán bevezette a birodalmi tanács és a haditanács ülésibe, 1611 okt. 30. követte atyját a trónon. először is kibékíté a IX. Károlytól kiméletlen szigorral sujtott nemességet. nem törülte le ugyan kiváltságait, sőt még egyben-másban szaporította azokat; de ennek fejében rávette a nemeseket, hogy hadi kötelezettséget vállaljanak, avagy pénzen váltsák meg magukat ez alól. G. azután a közigazgatást és uj perrendtartást léptetett életbe, mely a pórokat az urak önkénye ellen védte. 1617. uj szabályzatot adott ki a birodalmi gyülés tanácskozásaira vonatkozólag. A közjólét emelése körül is fáradozott, számos tönkrejutott s elpusztult várost ujra felépíttetett, a hajózáson és bányászaton lendített, stb. nem kevesebb, sőt mondhatni fényes sikerrel működött a külügyi politika terén. Legelső háborujában ugyan, melyet a dánokkal viselt (kik akkoriban Svédországnak déli részeit tartották megszállva), még nem mosolygott rá a szerencse és igy G. kénytelen volt az 1613-iki knänöi békekötés értelmében Kalmart, Ölandot s Elfsborgot Dániától 1 millió talléron visszaváltani. Második, az oroszok ellen indított háboruját azonban már fényes siker kisérte; az 1617. kötött stolbovai békében Kareliát és Ingermannföldet kapta s Livoniára is nyert igényt. 1621. kezdé meg harmadik háboruját, még pedig a lengyelek ellen, kiknek királya, Zsigmond (szintén a Wasa-család sarja), őt törvényes svéd királynak elismerni vonakodott. Miután Zsigmond G. utolsó föltételeit is elutasította, a svéd király 1621 jul. elején 20000 harcossal átkelt a tengeren és a Düna torkolatánál kikötött lengyel földön. Kilenc évig folyó háboru után, Zsigmond és teljesen kimerült népe a győzedelmes svéd királlyal 6 évi fegyverszünetet kötött (1629 szept. 26.,) amelynek értelmében G. Livoniát, Esztoniát és Kurlandot nyerte és azonfelül a porosz Memelt, Pillaut, Braunsberget és Elbinget is megrakta svéd őrséggel. Ilyenformán a «mare balticum» nagyjából csakugyan «mare suecicum»-má alakult és G. már-már megközelítette végcélját.

Már a lengyel háboru folyamában fordította G. a német viszonyokra figyelmét s arra határozta el magát, hogy a földre tiport német protestánsoknak segélyére siet. ezt sürgette Richelieu francia miniszter is, a Habsburg-ház elleni európai szövetség éltető szellem, aki a főcsapást éppen G.-ra bizta, kit tetemes pénzösszegekkel is segíteni hajlandónak nyilatkozott. G. tahát nem kizárólag vallási indokokból indult a német protestánsok segélyére (mint ezt a prot. irók állítják), sem kizárólag politikai okokból és hódítási vágyból (mint ezt a kat. irók mondják). Lelkében a vallásos buzgóság lángja együvé olvadt a dicsőség s hatalom utáni vággyal. Mihelyt a svéd birodalmi gyülés hadi céljait helybenhagyta, 1630 jul. 6. 130000 kitünően fegyverzett és mintaszerüen fegyelmezett katonával kikötött Usedom sziget északi fokán. Mihelyt Richelieutől a bärnwaldei szerződés értelmében (1631 jan.) a segélypénzeket megkapta és Usedom, Wollin és Rügen szigeteket kézrekerítette, a Keleti-tenger melléktartományaiból, ugyszintén Finnországból a táborba rendelt pótcsapatokkal pedig 40000-re növelte seregét: hozzáfogott Pommerániának és Mecklenburgnak rendszeres meghódításához. Mihelyt e feladattal némileg elkészült, egyenesen Berlinnek tartott, hogy sógorát, György Vilmos brandenburgi választófejedelmet a maga részére nyerje. Midőn pedig György ettől vonakodott, G. ágyukat szegezett neki a palotának és erre a meghökkent György aláirta a szerződést. Eközben azonban nagy csapás érte a prot. ügyet: Tilly és Pappenheim ugyanis, a kat. liga hadvezérei, a fontos Magdeburgot, a protestantizmus e végbástyáját elfoglalták és szörnyen elpusztították (1631 máj.). Magdeburg lángjai G. táborába késztették a habozó prot. fejedelmeket és ezek között a Tilly bandái által kifosztott Szászországnak urát is, János György választó-fejedelmet, kinek hada szept. 15. Düben mellett a svéd sereggel egyesült. Itt, Szászország földjén került azután a dolog kenyértörésre a császáriakkal. Szept. 17. G. a diadalokban megőszült, soha le nem győzött Tillyt Breitenfeld mezején (Lipcsénél) megtámadta és teljesen megverte. Ez a diadal egész É.-Németországot a győző kezébe adta, kit különösen a polgárság fogadott Messiásként. Mig most a szászok és a Ferdinándtól kiüzött cseh prot. nemesek gróf Arnium alatt Csehországba törtek és Prágát bevették, addig G. maga hős katonáival Frankónián keresztül, melynek rendjei hercegek üdvözölték, majnai Frankfurt felé nyomult és Mainzban ütötte fel téli szállását.

A fényes sikerek merészebb vágyakat ébresztettek lelkében. Előbb azonban teljesen le kellett győznie a katolikus pártot és e célból 1632 márc. a Rajna és Majna mellékén Nürnbergbe és innen Donauwörthbe indult, hol átkelvén a Dunán, Bajor Miksa országának szivébe nyomult. Április 15. kierőszakolta a Lechen való átkelést és Rain falunál utolérte Tillynek visszavonult hadát, mely fölött most ujra diadalt aratott. G. erre a védtelen Münchenbe tartotta bevonulását. Egész Bajorország (Ingolstadt kivételével) nyitva állott most előtte, és az osztrák tartományok is védtelenek voltak. Eközben a rettegő Ferdinánd császár mindent megtett, hogy a svédek támadásától szabaduljon. De még a rokon spanyol udvar sem küldött segélyt és hasztalanul könyörgött követe, Pázmán Péter VIII. Orbán pápa előtt segélyért. A végső inség pillanatában a császár a nemrég csufosan elbocsátott Wallensteinhoz fordult segélyért, aki a neki felajánlott fővezéri hatalmat csak a császárra nézve sulyos föltételek alapján fogadta el. G. Nürnberg melletti megerősített táborában várta be nagy ellenfelének támadását, ki azonban szintén erősített tábort ütött, ahonnan 11 hétig tétlenül nézte a svédek sáncait. G. elvégül beleunt a várakozásba és szept. 3. maga intézett rohamot Wallenstein sáncai ellen, melyet azonban ez véresen visszavert. G. erre otthagyva ellenfelét és ujólag délnek készült; e midőn arról értesült, hogy Wallenstein északnak indult, hogy az elpártolt szász fejedelem országát tüzzel-vassal pusztítsa: Wallenstein után sietett és vele nov. 8-16. Lützen mezején mérte össze fegyvereit. Mind a két fél bámulandó hősiességgel harcolt, de a diadal mégis már a svéd zászlók részére hajolt, midőn a rövidlátó svéd király a csata hevében nagyon is közel lovagolt egy császári vértes-ezredhez. Ekkor több golyótól halálosan találva, lováról lebukott. Ama helyet, melyen másnap összetaposott tetemét megtalálták, utóbb kőemlékkel jelölték meg, mely most is megvan. Tetemét gyászoló hivei hazavitték Svédországba. A svéd seregben egyébiránt hősi vezérének elhunyta oly fanatizmust szült, hogy negyedszer is visszafoglalták a császáriak ágyuit és Wallensteint csufos futásra kényszerítették. G. halála pótolhatatlan veszteségnek bizonyult nemcsak Svédországra, hanem a német protestánsokra nézve is. neki köszönte Svédország, hogy az európai nagyhatalmak sorába emelkedett; a protestantizmus pedig legnépszerübb hősét vesztette e ritka műveltségü s tiszta jellemü hősben, kit még ellenfelei is tisztelettel és bámulattal emlegettek, mint ezt Caraffa bibornok szavai tanusítják: Gustavus rex, cui parem Suecia nullum, Europa aucos dedit. («G. király, akihez foghatót Svédország egyet sem, Európa csak keveset szült.») Számos kitünő hadvezér került ki iskolájából, kik a svéd csapatokat a harmincéves háboru végéig diadalról-diadalra vezérelték, G. emlékét Svédországban ugy, mint külföldön, többrendbeli műemlék őrzi. Igy Gotenburgban, Lützen- és Göritznél s Brémában. Ezeknél maradandóbb a Gusztáv Adolf-egyesület (l.o.), mely Németországban, de a szomszéd államokban is a prot. egyház és iskolák hathatós támaszává lett. - G. először Brahe Ebba grófnővel folytatott szerelmi viszonyt, kit azonban nem vehetett nőül. Később Mária Eleonorát, János Zsigmond brandenburgi választó-fejedelem leányát vette nőül, kitől egy leánya, Krisztina született.

2. G., svéd király, III. Gusztáv fia s utóda, szül. Stockholmban 1778 nov. 1., megh. számkivetésben St. Gallenban 1837 febr. 7. Atyja megöletése után 81792) a rendek azonnal királynak kikiáltották, egyelőre azonban kiskoruságának idejére nagybátyját, Károly södermalandi herceget (utóbb XIII. Károly király) rendelték melléje kormányzóul. 1796 nov. 1. után G. maga kezdett uralkodni. Az uj fejedelem nem volt jó hajlamok és tehetségek hijával, de az atyjától örökölt makacsság és kalandvágy jó tulajdonságait teljesen ellensulyozták. Trónralépése után egy mecklenburgi hercegnővel váltott jegyet; nemsokára azonban II. Katalin cárnő sürgetésére otthagyta aráját és a cárnő rokonát, Alexandra Paulovna hercegnőt jegyezte el. A döntő pillanatban azonban vonakodott aláirni a házassági szerződést, miáltal a cárnő boszuját vonta magára. 1797. azután Friderika badeni hercegnőt vette nőül. 1800 az I. Pál orosz cár által alapított semleges szövetségbe lépett; mindazonáltal szövetségesét, Dániát, az angol hajóhad boszuhadjáratával szemben cserben hagyta. 1802. pártot cserélt és Angliához szegődött, melytől Barthélemy szigetét kapta vissza. 1803. Karlsruheba utazott apósához, kinek udvarában az elüzött nápolyi Bourbonok restaurációjának érdekében és az éppen akkor Napoleon parancsára Baden területén elfogott és Vincennesbe vitt enghieni hercegnek megmentése érdekében működött. Midőn pedig Napoleon a herceget mégis főbelövette, G. a regensburgi birodalmi gyülésen ezt az igazságtalan tettet gyilkosságnak bélyegezte, amit kivüle csak I. Sándor cár mert még megtenni. Stockholmba való visszatérése után segélypénzek fejében teljesen Angliához csatlakozott és minden alkalommal tüntetett Napoelon ellen, ki őt viszont a Moniteur-ben lehordta és gyalázta. Viszonyzásul G. a császárt hivatalos oklevelekben is gyilkosnak nevezte és követe által a francia befolyás alatt álló német rendi gyülést is becsmérelte. Midőn a porosz király a fekete sasrenddel utasította vissza, hogy olyan rendjeltől, melyet gyilkosok is viselnek, írtózik. Ezek dacára az 1806-7. porosz-orosz háboru folyamában semleges állást foglalt el, 1807 jul. 3. a fegyverszünetet is felmondotta, minek az lett a következménye, hogy a diadalmas császár a tilsiti békében Stralsundot és Rügen szigetét Svédországtól elvette. E veszteség G.-ot egészen Anglia karjaiba hajtotta, mely állammal 1808 febr. 8., nem törődvén a biztosra vehető francia és orosz hadizenettel, szoros véd és dacszövetséget kötött. Igy hát bekövetkezett az orosz háboru, melynek folyamában az oroszok Finnországot teljesen elhódították. Végre pedig azzal tetőzte szeszélyes és oktalan politikáját, hogy a svéd nemességet és sereget megvető magatartásával a végsőre ingerelte. Ennek következménye nem is késett. 1809 március 7. a norvég határon állomásozó svéd serege Cederström és Adlersparre tábornokok vezérlete alatt felkelt és Stockholmba indult a király ellen. G. ennek hirére ugyan mássereget akart gyüjteni és e célra 2 millió tallért kért a banktól, ez azonban a kölcsönt megtagadta és erre Klingsporr és Adlercreutz fővezérek március 13-án a boszujával fenyegetőző királyt lefegyverezték és március 24. Gripsholmban elzáratták. G. erre megnyugodott sorsában és vonakodás nélkül irta alá lemondását, melyet az összeesküvők a rendek elé terjesztettek. A birodalmi gyülés május 19. nemcsak helyeselte a történteket, hanem G.-t és összes örököseit mindörökre trónvesztettnek nyilatkoztatta; a kormányt pedig junius 5. Károly södermanlandi hercegre ruházta, ki azután XIII. Károly néven a trónra lépett. A letett királynak a rendek egyébiránt 66666 tallér évi nyugdijat utalványoztak, 1824. azonban a családnak kifizetett 721419 tallér végkielégítéssel megváltották magukat e kötelezettség alól. G. maga semmit sem fogadott el ebből az összegből, ugy hogy utóbb sanyaru viszonyokkal kellett megküzdenie. A rendek Wissings-Ö szigetét rendelték neki tartózkodási helyük, ő azonban előbb Svájcban, 1810. Szt. Pétervárott, 1811. Londonban, 1815. Bécsben, 1827-29. Lipcsében és utoljára St. Gallenban (Svájcban) lakott. Eleintén Gottorp gróf neve alatt élt, utóbb pedig Gustavson ezredes neve alatt. A bécsi kongresszus G.-nak azt a kérelmét, hogy fiának itélje oda a svéd koronát, elutasította. nejétől 1812. vált el. 1814. pedig a szentföldre készült, de utközben Moreában visszafordult. Mindvégig rabszolgája volt nyughatatlan, szeszélyes természetének. - Egy fiut (G. VI.) és két leányt hagyott hátra; ezek közül Zsófia Vilhelma 1819. Lipót badeni nagyherceghez ment nőül (megh. 1865.); mig a másik: Cecilia, az oldenburgi nagyhercegnek lett neje (meghalt 1844.) G.-től több munka maradt hátra. Ilyen: Elmélkedések első hadi tetteim fölött (franc., és német);Über die unbeschränkte Pressfreiheit (Aachen 1833); Der 13. März oder die wichtigsten Thatsachen der revolution von 1809 (St. Gallen 1835).

Gusztáv Adolf egyesület

Alapításának eszméjét Gusztáv Adolf svéd király halálának 200 éves emlékünnepén (1832 nov. 6.) pendítették meg. Az első Lipcsében jött létre, melynek alapszabályait a szász kormány 1834. okt. 4. erősítette meg. nagyobb fejlődést ez ügy 1842. szept. vett, midőn mintegy 600-an jöttek össze Lipcsében tanácskozásra Grossmann elnöklete alatt és megalapították a G.-et; az alapszabályok a frankfurti főgyülésen állapíttattak meg 1843 szept. 20-22., melyek szerint az egyesület tagja lehet bármely evangyéliomi protestáns egyén vagy gyülekezet, ha akár egyszersmindenkorra nyujtott adománnyal, akár évi rendes segéllyel az egylet céljainak előmozdításához járul; az egylet célja, hogy az oly protestáns (tehát lutheránus v. református v. evangyéliomi egyesült) hitrokonoknak, akik számuk csekélysége miatt saját erejükből gyülekezetté szervezkedni nem képesek és igy a protest. egyházra való elveszés veszélyének kitétetvék, valamint az oly gyülekezeteknek, melyek egyházuk és iskolájuk fentartására erőtlenek és máshonnan segélyre nem számíthatnak, egy vagy több meghatározott évre anyagi segély nyujtássék és pedig nemcsak Németországban, de ennek határain kivül is. Vannak helyi vagy kisebb vidékeken alakult fiókegyletek, az egyugyanazon tartományban vagy országban levő fiókegyletek főegyletet képeznek; az egész egylet élén a közgyülés által választott 24 tagu központi bizottság áll, mely 3 évenként harmadrészében ujra választatik, s melynek tagjai közül kinlencnek Lipcsében kell lakni, ez lévén az egylet központja; a közgyülések, melyekre minden főügyelet jogosítva van képviselőt küldeni, hol egyik, hol másik városban tartatnak. Bajorországban, Ausztriában és Magyarországban jó ideig tiltva volt az ezen egylethez való csatlakozás, avagy ettől segélyelfogadás, de 1861 ót ezen országokban is jelentékenyen vannak ugy tagok, mint segélyezett egyházak. A közelebbi közgyülésen előterjesztett jelentés szerint van 43 főegyesület, 1160 kerületi vagy fiók-, 655 helyi, 371 női, 9 tanulói és 20 gyermek egyesület; bevétele volt az egyesületnek - nem számítva a hagyományokat, - 708898 márka, fennállása óta segélyezett az egylet 2683 gyülekezetet, kiosztott azon évben 740954 márkát, összesen segélyre kiadott több mint 16 millió márkát.

Gusztinyi

János, mult századbeli hitvitázó, Nyitra püspök, szül. Árvamegyében 1718., megh. Mocsonokon 1777. Egri növendékpap volt, majd pirluci, miskolci, sátoralja-ujhelyi lelkész. magára vonván gróf Erdődy Antal, később br. Barkóczy Ferenc egri püspök figyelmét, egri kanonok lett, majd a királyi tábla prelátusa; Barkóczynak az egri liceum szervezésében nagy segítségére volt. Mária Terézia 1766. nyitrai püspökké nevezte ki, mint a kat. egyház nagy bajnokát, s egyszersmind nyitrai főispánná és valóságos belső titkos tanácsossá. Bőkezü főpap volt, az irókat és tudósokat pártolta. Emlékezetes munkája az Üdvözség mannája c. nagy könyv, melyet egri kanonok korában Helmeczy István kőrösi ref. prédikátornak Miaburgban 1743. megjelent Igasság paissa cimü munkája ellen irt és Egerben 1759. adott ki. Fenmaradt az egri teologia szervezésekor tartott latin Oratiója is, 17754-ből.

Gut

(Kis-), kisközség Bereg vármegye mezőkászonyi j.-ban, (1891) 383 magyar és német lak., régi földvára volt, melynek nyomai a Szernye-tó mellett most is láthatók. e várat a nép hite szerint a régi időben Kis-Munkácsnak hivták.

Gúta

(Gutta), nagyközség Komárom vármegye csallóközi j.-ban, (1891) 1035 házzal és 7088 magyar lak. G. a Vágnak az érsekujvári Kis-Dunába való ömlésével szemben fekszik s jelentékeny halászatot üz; van postahivatala. A tutajozás itt igen jelentékeny.

Gutaütés

v. agyszélhüdés (apoplexia), az agyvelő állományában történő vérzés. E vérzés érrepedésből származik, amelyet a koponyának erőművi sérülése, de első sorban az agyvelőereknek egy bizonyos kóros állapota (ér körüli gyuladás, periarteriitis) okozhat. Az agyvelőnek e megbetegedés folytán elvesztvén rugalmasságukat, a fokozottabb vérnyomásnál már többé nem tágulnak, hanem megrepednek; ilyesmi történhetik erőlködés, tüsszenés, hányás, köhögés alkalmával. Az agyvelőben a vérzés friss állapotban mint sötét, laza véralvadék mutatkozik; idővel a kiömlött vér felszivódhatik és helyét sárgás, átlátszó folyadékkal megtöltött üreg (cysta apoplectica) foglalhatja el. A vérzés leggyakrabban az agyvelő nagy ducaiban történik. Okozó körülmények gyanánt leginkább a szeszes italokkal való visszaélés és a szifilis tekintendők, mint oly tényezők, melyek első sorban a vérerek kóros elváltozásaira vezetnek. Közvetett és hajlamosító oki tényezője az agyvérzésnek első sorban a kor; fiataloknál feltünően ritka, mig 30 éven felül aránytalanul gyakoribb a G. Sürübben látjuk az agyvérzést férfiaknál mint nőknél. Bizonyos mérgek, igy p. az ólom, agyvérzésre hajlamosít. A G. oly esetben, midőn az arc kipirult, a szivmüködés rohamos, okvetlen vérelbocsátást igényel, mig azon esetben, hol az érlökés kicsiny, az arc halovány és a szivmüködés gyenge, a vérelvonás hiba, mert ekkor inkább óvatosan alkalmazott izgató szerek, mint ecetes klistir, kámforos és éteres injekciók javalvák. A kongesztionált arc magasabbra helyezendő, e mellett beöntés utján a székelés idézendő elő s kateterrel a beteg megcsapolandó. Az inzultus befejeztével gondoskodjunk abszolut nyugalomról, kisérjük különös figyelemmel a tengéleti működéseket, főleg a végbél és hólyag működését; a vérzés székhelyét képező koponyafélre jeges borogatásokat rakassunk. A G. utáni 4-ik hétben megkezdjük az agyvelőben levő vérző-góc elleni kezelést, Felszivó hatásánál fogva jódkálit rendelünk (napjában 2 gramm), avagy a gócnak megfelelő koponyafélt szürke kenőccsel dörzsöljük be. Legészszerübb a fejnek villamos kezelése, olykép, hogy a pozitiv sark a homlokra, a negativ a tarkón foglalván helyet, 1-2 percen át gyenge áramot vezetünk a koponyán keresztül. Az inzultus után fentmaradó bénulások ismét villamossággal (faradikus áram) és massage-zsal, továbbá indifferens hévvizek használatával kezelendők. Régen fennálló bénulásoknál strichnin-injekciók ajánlatosak. Mindezek mellet fontos a diéta (naponkénti bő és könnyü székürülés, a dohánynak és szesznek abszolut eltiltása, teljes kedélyi nyugalom, mérsékelt mozgás).

Gutaviz

(Spiritus rosismarini compositus, aqua hungarica, aqua reginae Hungariae), köszvény és bénulás ellen használt elavult gyógyszer, mely 20 r. lavandula és zsályaszesznek 60 r. rozmaszesszel való keveréke. A németek magyar viznek is nevezik, mert állítólag Nagy Lajos felesége, Erzsébet találta fel.

Gutenberg

János v. Henne, a könyvnyomtatás feltalálója, szül. Mainzban 1395 és 1400 között, megh. 1468 febr. 24. A mainzi Gensfleisch patricius-családból származott s a G. név csak mellékneve volt. A XV. és XVI. sz.-beli krónikások G.-nek említik, ami temérdek zavarra adott okot. Köhler, aki először adta ki a Gensfleisch-család okmányainak gyüjteményét, ezekkel és két családfával igyekszik bizonyítani, hogy a könyvnyomdászat föltalálója a Gensfleisch-családnak az a tagja volt, akit az okmányok mint «Henne Gensfleisch der Alte» 1441. és 1443. említenek. Ennek a Hennének az okmányok szerint Katalin asszony volt a felesége s ő vette bérbe 1443. három esztendőre a «Hof zum Jugen»-t, ahol később a könyvnyomdát felállították. Schaab szerint nem ez a Henne volt a könyvnyomtatás föltalálója, hanem János, G. Elsének és Gensfleisch Frielének a fia, kit 1430. és 1434-ből keltezett okmányok említenek. Linde Gensfleisch Frielét tartja annak; Faulmann pedig, ki Schaab nyomán indulva, leszármazási táblázatot állított össze, két G. Jánosra és három Gensfleisch Jánosra akadt az akkori idők irataiban. Hogy melyik volt ezek közül a föltaláló, annak bizonyításától tartózkodik, mert az okmányok hamisítottaknak tüntek föl előtte.

A legtöbb valószinüség Schaab állítása mellet van. E szerint tehát föltaláló G. Elsének és Gensfleisch Frielének második fia, János volt, ki már jóval annak előtte, hogy a könyvnyomtatást föltalálta, foglalkozott a mekanika több ágával. 1420. a polgárok és a nemesség közt kiütött torzsalkodás miatt kivándorolt Mainzból s valószinüleg Eltvillebe ment, ahol testvére Friele lakott. Később Strassburgba került, mint azt egy 1435 márc. 15, keletkezett okmány bizonyítja. Itt Dryzehn Andrással és másokkal szerződést kötött 1436., melyben kötelezi magát, hogy összes «titkos és csodálatos művészeteire» megtanítja szerződő társait s az azokból eredő haszonból részelteti őket. Dryzehnek 1438. bekövetkezett halála azonban meghiusította ezt a vállalkozást, amelynek első pontjául a könyvnyomtatás volt felvéve, s G. pörbe keveredett az elhunyt egyik testvérével, Dryzehn Györggyel. A pört elvesztette; a rája vonatkozó okmányokban fordul elő először a könyvnyomtatás művészetének említése. Az aktákban előforduló tanuvallomások szerint G. ez időben «termékek» előállításával foglalkozott, melyeket az 1439-iki aacheni bucsun akart elárusítani. hogy mik voltak ezek a termékek, szorosabban nincs meghatározva, de valószinü, hogy fametszetekről nyomott képecskék voltak. Ugy látszik, hogy 1444. G. elhagyta Strassburgot s visszatárt Mainzba, hol nagybátyjának, Gensfleisch Hennének házában, a «Hof zum Jugen»-ben állíthatta föl nyomtató műhelyét, mint azt az 1856. ott talált sajtódarabkák gyanítani engedik. 1450. szerződést kötött Fust (l.o.) v. Faust János aranyművessel, amelynek értelmében Fust János adta a pénzt a vállalathoz. Ekkor nyomta első művét, a latin bibliát. A szerződés néhány esztendő mulva fölbomlott. Fust tulságos követelésekkel állott elő s a dolog pörre került, melynek az lett a vége, hogy G.-et kizárták a nyomda tulajdonjogából. Fust ekkor a gernsheimi Schöffer Péterrel dolgozott tovább s nyomdájából került ki 1457. a szépen nyomott latin Psalterium, zsoltárokkal és ünnep- s vasárnapokra való karénekekkel. G. mindazáltal Hummer Konrád mainzi tanácsos segélyével ismét fölállított egy könyvnyomtató sajtót s ezen nyomta bünbocsátó leveleit, a 36-szoros bibliát, egy 1460-ra szóló kalendáriumot (egyetlen egy példánya a darmstadti udvari könyvtárban van) és a Catholicont. A nyomda 1465-ig állott fönn. Ebben az időben a már elöregedett G. Adolf nassaui érsek szolgálatába lépett s azt székhelyére, Eltvillebe követte. Emlékének szobrot állítottak Mainzban, Strassburgban és M. m. Frankfurtban.

Gutenstein

község Bécs-Ujhely alsó ausztriai kerületi kapitányságban, 30 km.-nyire Bécs-Ujhelytől, a Piesting-völgyben, vasut mellett, (1890) 1803 lak., vas- és rézhámorral, malmokkal. Szép fekvése miatt a bécsiek közül sokan keresik föl nyaralóul. Egy régi kastély, amelynek romjai még fennállanak, a Habsburg-család több tagjának szolgált lakóhelyéül; benne halt meg 1330. Szép Frigyes. Szép kilátás esik környékére a Hoyos grófoknak egy gyönyörü parkban fekvő kastélyából. A temetőben Raimund iró alussza az örök álmát; sirját ujabban szép emlékkővel jelölték meg. V. ö. Newald, Gesch. von G. (Bécs 1890).

Gutesa

(ejtsd: -sa) Illés, horvát politikus, megh. 1894 szept. 12. Zágrábban községi tanácsos s Bosznia és Hercegovina okkupációja idejében a felkelők egyik kiválóbb embere volt. G. szerkesztette a felkelő bosnyákok emlékiratait, valamint ő volt a közvetítő a kiküldött európai biztosok és a felkelők közt. Már 1848. is mint a horvát közjogi ellenzék hive szerepelt.


Kezdőlap

˙