Hánytató borkő

(antimonilkáliumtartrát, kalium stibio-tartaricum)

COOK

(CH.OH)2

COO (SbO).

E sót még Mynsicht Adrian födözte fel (1631), Glauber az előállítását egyszerüsitette; Bergmann (1773) vizsgálta meg közelebbről. Készül ugy, hogy antimontrioxidot és borkövet vizzel leöntenek és az egészet melegítik. Az oldatot lefiltrálva, abból a H. kihülésekor kikristályosodik és pedig 2 molekulája 1 molekula vizzel. Szintelen v. fehér kristálykákból áll. Vizben elég könnyen oldódik, oldata kellemetlen fémes izü és hányásra ingerel. Nagyon mérges só, amelyet igen kis adagokban gyógyszerül (köptető, hánytató) használnak; ugyszinte izgató kenőcsökbe (Unguentum Autenriethi).

Hánytató gyökér

l. Ipecacuanha.

Hánytatószerek

(emetica). Ezen szerek, melyek kis dózisban rendesen köptető hatásuak, leginkább azáltal idézik elő a hányást, hogy a bolygóidegnek gyoorbeli végződéseit ingerelvén, a nyultvelőben levő hányási gócnak működését váltják ki. Egy-kettő közülök (apomorfin, emetin) talán közvetlenül, avár utján is képesek e gócot ingerületbe hozni. Ma már a hánytatókat nem használják oly gyakran mint régen, rendesen mérgezések és igen súlyos, fuladással fenyegető tüdőbajok (tüdővizenyő, croup) esetében szokták rendelni, ekkor is vigyázattal, mert e szerek egynémelyike (hánytató borkó stb.) óvatosság nélkül használva gyermekeknél, nőknél, öreg v. elgyöngült, szivbajos embereknél veszedelmes összeesést és ájulást okozhat. Legnevezetesebb hánytatóink az apomorfin, az ipekakuanha, a rézgálic, a hánytató borkő, a mustárliszt.

Hanza

(Hanse), elavult német szó, mely eredetileg «csoportot», azután közös célra alakult társaságot, szövetkezetet (Gilde) jelentett. A szövetség tagjait hanz névvel jelöltétk. Mint kereskedelmi szövetség a H. és annak raktára a Hanshus legelőször angol oklevelekben fordul elő a XII. sz. első harmadában. «Mercatores hansati»-ról egy 1204. kelt francia oklevél emlékezik. Hanza-grófok, vagyis egy-egy hanzának elöljárói pedig már 1190. említtetnek Regensburgnál. A hansen igével, az uj tagok fölvételénél divatozó sajátságos eljárást jelölték (Köln 1259). A hanza szó a külfölddel való kereskedés jogát és az ezen jog után fizetendő adót is jelentette, amint ez Barbarossa Frigyesnek 1188. Lübeck városának adott szabadságleveléből is kitünik. H. alatt végül azt a járulékot is értették, melyet a társaság minden egyes tagja a közös pénztárba befizetni tartozott.

Hogy a német nagyvárosok u. n. hanzája vagy hanzaszövetsége (unio hanseatica) mely évben keletkezett, azt biztosan megállapítani nem lehet. Azonban tény, hogy a német kereskedők londoni szövetkezetének nyomai az 1000-ik évre vezethetők vissza. A kölni klereskedőknek szabadalmazott lerakodóhelye (az u. n. acéludvar, Stahlhof vagy Stapelhof) csirája volt a külföldön alakult hanzáknak. Kölnhöz első sorban a veszfáliai városok, de nemsokára Lübeck városa is satlakozott. A keleti-tengeri kereskedelemnek ezen emporiuma 1241. Hamburggal s nemsokára reá Rostock, Wismar, utóbb meg Stralsund és Greifswald városokkal lépett szövetségre. Ez időtájt keletkezett a szász városok szövetkezete is, melynek a XIV. sz. lején Lübeck meg Hamburg is tagjai lettek. Megemlítendők még a porosz városok kereskedelmi szövetkezései s összeköttetésük a vesztfáliai hanzákkal 1340 óta. Kereskedelmi érdekeiknek hathatósabb megvédésére a hanzák a XIV. sz. óta haderőt is tartottak, háborut viseltek és különösen É.-Európában ugy a külföld mint a belföld politikai viszonyaira döntő befolyással voltak.

A H. tagjai egyébiránt egymás ellen is folytattak gyakran háborut. A nyugoti városok, különösen Holland városai, féltékenykedtek és irigykedtek Lübeckre, mely ugyszólván zsarnokoskodott társai fölött. Az érdekeikben megrövidített hollandi kereskedők kiválván a H.-ból, XI. Erik dán királlyal szövetkezve, 1423. megtámadták Schonennél a H. hakóit, de vereséget szenvedtek és ekkor a győzedelmes H. a Keleti-tengerből kitiltá őket. Lübecknek s általában a H.-nak önző politikája s hatalma bénítólag hatott a többi, a szövetségesekhez nem tartozó városok kereskedelmére is, mi folytonos viszálykodásra szolgáltatott alkalmat. A XVI. sz.-ban végre kenyértörésre került a dolog. A döntő csapást Angolország mérte a H.-ra Angliának külkereskedelmét 1551-ig ugyszólván kizárólag a H. közvetítette. Erzsébet királynénak sikerült országát a H. nyomasztó igája alól felszabadítani s Angolország kereskedelmének és ezzel tengeri hatalmának alapját megvetni. Hamburg volt az első város, mely csupán a maga érdekeit tartva szem előtt, külön szerződést kötött Angliával s megengedte, hogy az u. n. adventurers (angol társaság) Hambrgban raktárt tarthasson; a birodalmi gyülés (1582) szept. 16. a lübeckiek sürgetésére, az angol «adventurers» kereskedését Németországban eltiltotta. (A császárnak erre vonatkozó rendelete azonban csak 1597. jelent meg.) Erzsébet királyné e kihivásra azzal felelt, hogy 1589. Tejóban 60 H.-hajót prédául ejtett; a császári rendelet megjelenésének hirére pedig a londoni «acél-udvart» bezáratta, és a H.-nak összes kiváltságait sommásan eltörölte. E halálos csapás óta a H. hatalma a XVII. sz. folyamán mind jobban hanyatlott s a hires szövetség terjedelmes hálózata elvégül sak 14 város törpe szövetségére olvadt össze. Némi befolyással azonban még továbra is dicsekedett; egyes országok (igy Spanyolország, később Franciaország, hogy Keleti-tengeren befolyásukat emeljék, most is keresték a H. és nevezetesen Lübecknek szövetségét. Lassanként mindazonáltal az utolsó tagok is majdnem mind elpártoltak a H.-tól s az egész szövetség az utolsó (1630) Lübeckben tartott gyülésen véglegesen föloszlott. Az egyes szövetséges városok hol az egyik, hol a másik fejedelemnél kerestek oltalmat; csupán Lübeck, Bréma és Hamburg őrizte meg függetlenségét. I. Napoleon 1810. a francia császársághoz csatolta e három kereskedelmi gócpontot is, melykre a szárazföldi zár keresztülvitelének érdekében szüksége volt. A bécsi kongresszus (184-15) azonban ujból lismerte e három H.-város függetlenségét: és ekkor a H. -szövetséget megujították; tényleg azonban csak a puszta nevet ujították meg. Magát a régi H.-t nem lehetett többé halottaiból feltámasztani.

A régi H.-nak belső szervezetéről s terjedelméről sok tekintetben csak homályos ismereteink vannak. A kölni konfederáció ugyan 1364. némi szervezetet adott a szövetségnek, de ez a szövetkezés csakhamar megint felbomlott és az a szokás kapott lábra, hogy több szomszéd város kerületekint belügyeik és viszályaik elintézése végett közös gyüléseket tartottak. Ezek a gyülések legalább háromévenként, a H. virágzása korában pedig évenkint tartattak, leggyakrabban Lübeckben, ahol az irattárt is őrizték. A legfőbb hatalmat a szövetséges városok képviselőiből álló tanács gyakorolta, ez vetette ki az évi adójárulékot, ez intézkedett a külfölddel szemben szükséges eljárást illetőleg és ez intézte el azegyes tagok közötti civakodásokat meg versengést. Az elnökséget rendszerint Lübeck városának egyik polgármestere vitte. A H.- szövetség kóülön igazságszolgáltatást gyakorolt s avétkeseket, különösen az elpártoltakat, hol a kisebb, hol a nagyobb átokkal sujtotta, a mit verhansen-nek (kiközösítés) neveztek. A H. tagjai csak a H. más tagjainak adhatták el hajóikat. A H.-szövetség rendszerint csak saját áruinak szállításával foglalkozott. Jóllehet a H. eredtileg csak kereskedelmi társaság volt, idővel mégis elsőrang politikai hatalommá nőtte ki magát és még hanyatlása korában is nagy szolgálatokat tett a német kereskedelemnek. A H. a Balti-tenger partvidékein a középkorban afeniciaiak szerepét vitte: terjeszté a kereskedelem kapcsán a művelődést is. A H. tagjai a kalózokat üldözőbe vették és különösen az Északi- és Balti-tengeren valóságban őrei valának a közbiztonságnak. E tekintetben a H. érdemeit nem lehet kétségbe vonni. Másrészt azonban tagadhatatlan, hogy a H. tagjai nagyon is önző, olykor erőszakos kereskedelmi politikát folytattak és az általok behálózott idegen országokat ugyancsak kiszipolyozták. A H. hanyatlásának okai különösen abban a körülményben keresendők, hogy a H. tagjai, kik századok folytán mereven ragaszkodtak ősi intézményeikhez és elavult kiváltságaikhoz, a kortól elmaradtak; az alkalmat a H. modern kereskedelmi társulattá való átalakitására elszalasztották, továbbá pedig, hogy a H. kellő központi szervezettel sem birván, az ujkor köszöntésével, különösen Amerikának és az Indiába vezető tengeri utak fölfedezése és a világforgalomnak ezek által más irányba való terelése következtében hanyatlásnak indult, melyet azután egyes hűtlen tagoknak szeparatisztikus törekvései még siettették.

Hanza-grófok

l. Hanza.

Hanza-szövetség

l. Hanza.

Haoma

szent növény, melynek bódító nedve a párszi vallásos szertartásoknál olyan szolgálatot tett, mint az ind szoma. Néhány ágát mozsárban összetörték és az igy nyert nedvnek egy részét az oltár tüzébe csepegtették, más részét tejjel föleresztve és közelebbről meg nem határozható növényfélével, a hadhanaipatával füszerezve bor gyanánt itták. hatása erősen részegítő volt. Az Aveszta egy isteni Haomáról is beszél, mely a Vourukasa tóban nő és halhatatlanságot szerez élvezőjének. Mint ind hasonmása a szoma ital és isten egy személyben. Tisztelőit győzelemre segíti a harcban. Az ő segítségével diadalmaskodnak a halandók a földi és természetfölötti ellenségeken. Egyészséget, hosszu életet nyujt az embereknek, férjhez segíti a vénleányokat. Mennyei javakban is részesíti élvezőit; ki őt szorgalmasan ivogatja, az előtt feltárul az éden kapuja. Számos helyen le van irva a parszi szent könyvekben a H. mint egy husos száru, aranyaszinü virágu hegyi növény, de ezaleirás igen határozatlan, ugy hogy semmiféle ismert növénnyel sem azonosítható. Kénytelen volt tehát a tudomány az etimologiához fordulni és igy a haoma nevét a zend hu szanszkritban szu a. m. préselni, kinomyni igetőből magyarázzák. V. ö. Geiger, Ortiranische Kultir im Alterhum (Erlangen 1882) és Spiegel, Die Arische Periode und ihre Zustände (Lipcse 1887).

Hap

a Tonga-szigetekhez tartozó csoport, mintegy 68 km2 területtel; összes számuk mintegy 40, amelyek közül 18-an laknak. A legnagyobbak Hano (20 km2), Lefuka 14 km2 és Tva (12 km2).

Hapale

Ill. (állat), selyemmajom, a főemlősök rendjébe, a karmosujjuak csoportjába és a hapalidák családjába tartozó majomnem. Apró fürge, délamerikai, selyemszerü szőrrel fedett, lompos farku állatocskák; hüvelykujjuk nem ellentehető. Minden ujjukon karom van, kivévén a hátsó végtagok hüvelykét, melyen lapos köröm van. Farkuk fogódzásra ne malkalmas. Zápfogaik hegyesek. Fákon élnek, gyümölccsel, tojásokkal és rovarokkal táplálkoznak. Egyszerre 2-3 kölykük van. Egyes fajait az állatkertekben gyakran láthatni. Ilyenek: uistiti v. sahai, v. selyemmajom (H. Jacchus L:) Mókusnagyságu, szürkésbarna szinü szőrrel, élénk, fehérszinü hajcsomókkal. Farka testénél hosszabb, barna, fehér gyürükkel. Bahia környékén a 14-17. déli szélességi fokok közt erdőkben él, hol csalogató füttyükről könnyen feltalálhatók. Könnyen megszelidül és azután is nagyon simulékony. Az oroszlánmajom (H. leonina Ill.) szőrözete olivinbarna, hátán sárga-fehér foltokkal tarkázva; 20-22 cm. nagy. Hasonló hozzája a H. rosalia Geogffr., csakhogy valamivel nagyobb, farka 40 cm. hosszu, vöröses-sárga szinü és vállán fekete szalaggal diszített.

Haparanda

város Norbotten svéd länben (tartomány), a Botteni-öböl É-i végében, 2 km.-nyire a Tornea torkolatától, (1893) 1302 lak. Az 1809. alapított kikötőknek élénk a forgalma. Ide jönnek a turisták, hogy az Avasaxa nevü hegyen az éjféli napban gyönyörködhessenek.


Kezdőlap

˙