Hohenstaufen

682 m. magas, meredek hegykúp a Rauhe Albban, a württembergi Donau kerületben, Göppingen közelében, a róla elnevezett német császári család ősi várának csekély romjaival.

Hohenstaufen

(Stauf), német fejedelmi család, mely 1138-1254. ült a német császári trónon. A család legelső hiteles őse Büreni Frigyes, aki a XI. sz. derekán élt Büren-, azaz Wäschenbeurenben (a mai Wäscher-Schlösschen nevü kastélyban, Lorch mellett, Svábföldön). Fia, Stauf Frigyes, a szomszédos Hohenstaufen hegyen uj várat emelt, melyről aztán az egész család a Stauf nevet kapta. Frigyes rendületlen hűséggel ragaszkodott a VII. Gergely pápától kiátkozott IV. Henrik császárhoz, aki neki jutalmul a sváb hercegséget adományozta (1079) és egyuttal Ágnes leányát adta neki nőül. Ő helyettesítette a császárt, midőn az 1081. a pápa ellen Olaszországba távozott és ezen idő alatt hosszas küzdelmet folytatott Berthold, Rudolf ellenkirály fia és II. Zähringeni Berthold ellen a sváb hercegség birtokáért, miglen IV. Henrik császár 1097. ujólag ő reá adományozta ezt a hercegséget. I. Frigyes 1105. halt meg. Fiai közül: II. v. Félszemü Frigyes a sváb hercegséget kapta IV. Henrik császártól, Konrád pedig utóbb V. Henrik császártól a Frank hercegséget. Mindketten hűségesen támogatták a császárt az inveszitura-harcokban és Szász Lothár ellenében. V. Henrik a H.-nak hagyományozta családi birtokait, mire Frigyes az 1125. mainzi királyválasztó gyülésen a koronára is támasztott igényeket; csakhogy a pápai párt cselszövénye legelkeseredettebb ellenségét, Szász Lothárt emelte a királyi székbe. Ebből hosszadalmas háboru keletkezett a két H. testvér és Lothár császár (Guelf) között, akit veje, Kevély Henrik, Bajorország hercege is hathatósan támogatott. E háboru folyamán Konrád Olaszországba tört és Monzában (1128) Olaszország királyává választatta magát; csakhogy a szövetkezett pápa és a guelfek 1035. az olasz kir. cimről lemondani kényszerítették. Erre Konrád kibékült a császárral, aki neki és bátyjának családi birtokait visszaadta. Lothár halála után H. Konrád (III.) került a császári trónra (1138); de nemsokára megujult a H. (ghibellinek) és a Welfek közötti hosszu és véres polgárháboru. Konrád (1138-52) meddő uralkodásának végén belátván, hogy saját kiskoru fia, IV. Rotenburgi Frigyes nem leend képes a tulhatalmas ellenpárttal megküzdeni, fiának mellőztével unokaöccsét, a lángelméjü, uralomra termett és hősies I. Barbarossa Frigyes ajánlotta. I. Frigyesnek (1152-1190) sikerült a császári hatalmat és tekintélyt Németországban helyreállítani és ellenfeleit megfékezni, elvégre pedig Olaszországban is, dacára, hogy itt több izben vereség érte volt, a család és Németország hatalmát Nápolyra és Sziciliára kiterjesztette. Frigyes a III. keresztes hadjárat közben lelte halálát. Fia s utódja, VI. Henrik (1190-1197), ki nejének hozományát, Nápolyt és Sziciliát tényleg hatalmába kerítette, már-már megközelítette a világuralmat és a császárságnak örökös hatalommá való átalakításán fáradozott, midőn roppant tervei közepette hirtelen elhalt, ama pillanatban, midőn a hatalmas III. Ince pápa lépett a trónra, a császár kiskoru fiának (II.) Frigyesnek a gyámja, akit egyuttal a német császári örökségtől távol tartott (1198-1208), aki elkeseredett harcokat vivott a guelfek által választott és III. Ince pápa által támogatott IV. Ottó ellenkirállyal; de éppen, midőn rajta már diadalmaskodott, Wittelsbachi Ottó által Bambergben (1208) meggyilkoltatott. Midőn IV. Ottó a III. Incének tett igéreteit be nem váltotta, sőt dacolni mert pártfogójával, a boszus pápa gyámfiát, II. Frigyest (VI. Henrik fiát, Náplynak és Sziciliának ifju királyát) küldte Ottó ellen Németországba pénzzel és áldásával, ki 1212-15 között Ottót ismételten meggyőzte és a német kir. hatalmat megszerezte. II. Frigyes (1215-50) alatt a H. házának ujabb fénykora köszöntött be (I. II. Frigyes). E lángelméjü s felvilágosodott fejedelem egyesíteni kivánta német és olasz koronáit; megszerezte azonfelül Szárdiniát és a jeruzsálemi királyi cimet, de azután az ujra szövetkezett lombard városok és a pápák ellen viselt hosszadalmas és véres háboruk kimerítették erejét és megtörték lelkét. Halála után (1250) a győztes, de engesztelhetetlen pápák a H.-család utolsó tagjai ellen fordíták fegyverüket: igy IV. Konrád, II. Frigyes fia ellen (1250-54), az utolsó H. ellen is, aki a német trónt birta. Hiába küzdött Konrád és mostoha testvére, a nemeslelkü Manfréd, hogy a kettős Szicilia-királyságot hatalmukba kerítsék, és hasztalanul küzdöttek a német koronáért is. Manfrédnek Montapertónál (1260) kivivott győzedelme arra birta IV. Kelemen pápát, hogy Sziciliát, mint pápai hűbért, a kiméletlen Anjou Károlynak adományozza, aki Manfrédet Benevent mellett megtámadta. Ebben a csatában Manfréd életét és koronáját vesztette (1266 február 26.); szerencsétlen neje s fiai pedig börtönben végzék napjaikat. Erre a család utolsó sarja, IV. Konrád fia, Konradino, indult 1267. Nápolyba, atyai örökségének elfoglalására; Anjou Károly azonban az ő hadát is, Tagliacozzo és Scurcola között legyőzte (1268 aug. 23.). Konradin a tengerpartra menekült, hol azonban egy áruló (Frangepani) őt elfogta s Károlynak kiszolgáltatta, aki a 17 éves, nagyreményü ifjut a törvény mellőztével Nápolyban 1268 okt. 29. lefejeztette. Volt ugyan II. Frigyesnek még egy fia, a legifjabb és szép Enzio, Szárdinia királya; ezt azonban még atyja életében a bolognaiak elfogták volt és nem is bocsátották szabadon haláláig (1272 márc, 14.); leánya Katalin, egy francia kolostorban Montargis mellett (1279), mint apáca végzé napjait. A H.-nak a kettős Szicilia királyságára való jogait utóbb rokonuk, III. Péter, Aragonia királya, Konstanciának Manfréd, leányának férje örökölte és Sziciliára nézve értékesítette is, a honnan a franciákat kiüldözték.

Hohenstein

1. egykori grófság, mely jelenleg Erfurt poroszországi kerületnek egyik járása, 476 km2 területtel. - 2. H. város Zwichau szászországi kerületi kapitányságban, 12 kilométernyire Glauchautól, a Pfaffenberg lejtőjén, vasut mellett, 7546, a vele egybeépített Ernstthalt is beleszámítva 12.166 lak., pamutiparral, ásványvizforrással és fürdőintézettel.

Hohentwiel

(Duellium, Alta Tuile), egykori erősség az ugyanily nevü hegyen a württembergi Schwarzwald kerületben, 2 km.-nyire Singentől; romjai, a benne épült kolostor romjaival együtt maig is láthatók; róluk gyönyörű kilátás esik a Baden-tóra és a tiroli Alpokra. Az erősség a IX. és X. században hercegi székhely volt; 1538. württembergi Ulrik szerezte meg magának vétel utján. A 30 éves háboruban 1635-44-ig ötször ostromolták hiába a császáriak; 1703. a franciák és bajorok szintén sikertelenül ostromolták, de 1800. Vandammenak ellenállás nélkül hódolt meg, amire a franciák lerombolták. H. Schefferl regényében, az Ekkehardban mint a cselekvés szinhelye lett ismeretessé. V. ö. Fraas, Hartmann stb., H. Beschreibung und Gesch. (1882); Müller Viktor, H. Gesch., Beschr. u. Rundsicht (1893).

Hohenwart

Károly Zsigmond gróf, osztrák államférfiu, szül. 1824. febr. 24. Nagybátyja H. Ferenc József Hannibal (1771-1844), Krajna korona-tartomány emelése körül szerzett nagy érdemeket és ő reá hagyta nagy vagyonát. H. a bürokráciai pályán haladt felfelé, egy ideig (német időben) Fiumében, majd Karintiában és Felső-Ausztriában szolgált. A polgár-minisztérium alatt mint helytartó működött ez utóbbi tartományban. Midőn az alkotmányhű párt és bizalmi férfiai a kabinetben (Hasner, Herbst, Giskra) 1871 tavaszán a választási törvény reviziójának kérdésében a koronával, továbbá a csehekkel s lengyelekkel ellenkezésbe jutottak és a kabinet ápr. 4. állásáról visszalépett, Potockinak átmenetét jelző minisztériuma után a császár 1871 február 4. közmeglepetésre H. grófot bizta meg az uj kabinet megalakításával, melyben Jirecek-, Habietinek- és Schäffle-n kivül még néhány federalisztikus, avagy klerikális politikus nyert tárcát (Holzgethan, Scholl, Grocholski). Bármennyire is emlegette H. a birodalmi alaptörvények és a centralisztikus tradició tiszteletbentartását: az ellenzék padjaira szorult szabadelvü németek az első pillanattól kezdve a federalizmus és klerikálizmus előharcosát látták H.-ban és elkeseredett harcot folytattak ellene. A többséggel rendelkező ellenzék az uj minisztériumnak összes javaslatait (igy a Galicia számára követelt autonomiát is) elvetette és máj. 26. Herbst indítványának értelmében bizalmatlanságot szavazott a H.-kabinetnek, melyet azzal vádolt, hogy a dualizmussal meg nem férő politikájával a fennálló alkotmányt veszélyezteti. Ferenc József azonban máj. 30. bizalmának uj jelét adta a kabinetnek és igy H. gróf továbbra is megmaradt a kormány élén. Aug. 11. H. a birodalmi gyülést feloszlatta és a tartományok gyüléseit hivta össze, melyek szept. 14. kezdték tárgyalásaikat. Ezek sorából a cseh tartománygyülés vonta magára a közfigyelmet, mely a német képviselők kilépése után a cseh közjog elismerését követelte a H.-kabinettől, mely kivánságnak H. elvileg csakugyan eleget tett. Azután Csehországnak Ausztriához való viszonyát szabályozták federalisztikus alapon és azt követelték, hogy a többi koronatartomány közjogi állása is e szellemben rendeztessék. Elvégre a csehek azt követelték, hogy a császár magát cseh királlyá koronáztassa és a cseh alkotmányra esküt tegyen. H. ezekre is kedvezően felelt, ámde Beust külügyminiszter mégis kivitte, hogy a császár határozatát a döntő pillanatban elnapolja. Mig ezalatt a viszonyok Ausztriában egyre jobban bonyolultak, Andrássy Gyula gróf (magyar miniszterelnök) erélyesen kikelt H. politikája ellen, melyben ő is a dualizmus veszélyeztetését látta és szükségesnek mondotta ez irány bukását. Hasonlóan nyilatkozott a közös hadügyminiszter is. A császár sem zárkózhatott el ez érvek elől és ezért az okt. 20. tartott minisztertanácsban a cseh közjog és u. n. cseh alapcikkelyek szentesítését megtagadta. Erre a H.-minisztérium okt. 26. beadta lemondását, melyet a császár okt. 30. a németek nagy örömére, a csehek bánatára, elfogadott. H. azonban bukása óta is egyre nagy szerepet játszott az osztrák parlamentáris életben és amint 1893-ig szlovén, cseh és német (klerikális) csapatjával a Taaffe-kabinetnek volt egyik kiváló támasza, ugy jelenleg Windischgrätz-minisztériumnak és a koalíciónak egyik oszlopa. Megjegyzendő egyébiránt, hogy az utolsó parlamentáris válság óta H. híveinek száma megfogyott. A jelenleg készülőfélben levő választási reformnak, mely a munkásoknak is biztosít néhány helyet a birodalmi gyülésben, H. és pártja nem nagy barátja, a Cilliben alapítandó szlovén gimnázium kérdésében pedig H. és hivei annyira sürgetik ennek az intézetnek a felállítását, hogy felléptükkel magát a koaliciót és az ezen alapuló kabinet fennállását veszélyeztetik (1894 febr.-márc.). H. 1885 óta a legfelsőbb osztrák számvivőszéknek elnöke.

Hohenzollern

1. az 1849 dec, 7-én kelt egyezség alapján a porosz államtestbe kebelezett H.-Hechingen és H.-Sigmaringen fejedelemségek a sváb földön, amelyek jelenleg Sigmaringen (l. o.) porosz kerületet alkotják. H. Württemberg királyság és Baden közé van ékelve. A Boden-tótól É-ra a felső Dunáig és a Neckarig ér; félköralaku. Kis, különálló részei Württembergbe és Badenbe is be vannak ékelve, Württemberg 4 kis részét pedig egészen körülfogja; ez utóbbiaktól eltekintve területe 1142 km2, lakóinak száma 66.085. Legnagyobb része a Duna medencéjéhez tartozik, amelybe itt a Lauchert és a Schmiecke folyik. A Neckar mellékvizei az Eijach és Starzel. Vizválasztók a Zollerni- (850 m.) és a Kornbühli-dombok (886 m.). A földmivelés csak az É-i részében jelentékenyebb. Az állattenyésztés virágzó. 1892 dec. 1-én az állatállomány volt 5195 ló, 47.118 szarvasmarha, 10.521 juh, 22.896 sertés és 2957 kecske. Az ipar csekély jelentőségü. Az egykori H.-Hechingen hercegség 372 km2 területtel az É-i részt, H.-Sigmaringen hercegség pedig 771 km2 területtel a D-i részt foglalta magában. Mindkettő Károly zollerni gróf halálakor 1576. keletkezett, midőn két fia az atyai örökségen megosztozott. II. Eitel Frigyes H.-Hechingent, II. Károly pedig H.-Sigmaringent kapta; az előbbi 1620., az utóbbi pedig 1695. lett hercegséggé. - 2. H. (Zollern, Zolre, Zolra, Zolrin), várkastély, Sigmaringen porosz kerületben, 2 km.-nyire Hechingentől, a 866 m. magas Zoller-hegyen; a porosz királyi család ősi fészke. Az erősség először a XI. sz.-ban épült; 1423. azonban Henriette württembergi grófnő és a sváb birodalmi rendek elfoglalták és lerombolták. 1454. azonban ujra megkezdték a fölépítését; a 30 éves háboruban a svédek megint lerombolták; IV. Frigyes Vilmos azonban 1850-67. Stüler tervei szerint a XIV. század izlése szerint megint fölépíttette. V. ö. Stillfried-Alcantara gróf, H., Beschr. u. Gesch. der Burg (1871).

Hohenzollern

régi német fejedelmi ház. A H. név a «Söller» (magaslat) szóval függ össze. A nemzetség őseit kevésbé ismrjük. Régente a római Colonna családtól származtatták a H.-eket, avagy a Colaltoktól, ami bizonyára mesebeszéd. Hihetőbb, hogy a sváb eredetü Burchard családtól származott. A Burchardok, kiknek családfája Nagy Károlyik nyulik vissza, 914. nyerték el a sváb hercegséget; 973-ban azonban a család V. Burchardban kihalt. A H. család jobban ismert ősei közül bizonyos Zolorini Burchard és Wezel említendő, akik a IV. Henrik császár ifjusága idejében támadt belviszályokban estek el (1061). Wezel fia, Zollern-Haigerloch Adelbert, 1095. Alpirsbachban (a Fekete-erdőben) kolostort alapított s ugy látszik, hogy családja már leányában, az istenfélő Irmintrudban kihalt. II. Burchard, a föntemlített Burchard fia és Stauf Frigyesnek, a sváb hercegnek rokona, 4 fiut hagyott maga után: Burchardot, Eginót, Frigyest és Gottfriedet. Burchard (II.) alapította az u. n. Hohenberg grófi nemzetséget, mely a tulajdonképeni Zollern-ággal folytonos viszálykodásban élt és 1486-ban kihalt. Ez a gyülölség abban a tényben is mutatkozott, hogy a Hohenbergek birtokai nem a rokon Zollern-családra, hanem Ausztriára, Württembergre, Pfalzra és Badenre szállottak. I. Frigyes (II. Burchard 3. fia), örökölte az ősi várat, és ezzel a Zollern-ág tulajdonképeni megalapítója lőn. Olaszországba kisérte V. Henrik császárt és megh. 1115 körül. Az ő fia, II. Frigyes (aki 1139 körül halt meg), nagy tekintélyben állott Lothár és III. Konrád császároknál, Berthold öccse pedig Barbarossa Frigyesnek volt igaz hive. III. Frigyes gróf, aki 1201. halt meg, nagyban emelte házának fényét. Mint a Staufok rendületlen hive, nagy tekintélyben állott Barbarossa Frigyes, VI. Henrik és Sváb Fülöpnél. Nöül birta Raabs Zsófiát, II. Konrád várgrófnak örökösét, 1191. pedig a nürnbergi várgrófságot kapta hűbérül. A heilsbronni kolostorban temették el, ahol különben sok utódja is pihen. Fiai IV. Frigyes és III. Konrád, egyideig közösen uralkodtak, 1227. azonban megosztozkodtak a családi birtokokon és IV. Frigyes a sváb, III. Konrád pedig a frank ágnak lett a megalapítója. Az utóbbi eleinte II. Frigyest, az után egyideig Raspe Henriket, végre pedig a Stauf IV. Konrádot szolgálta. Több következetességet tanusított az ő fia III. Frigyes (1261-97), aki mindvégig kitartott a Staufok mellett. Később Habsburgi Rudolfot támogatta. A Dürnkrut mellett vivott csatában ő vitte a császári zászlót. Fia és utódja, IV. Frigyes (másik fia, János, korán hunyt el) 1297-1332. uralkodott. 1314. Bajor Lajos pártjához csatlakozott és a mühldorfi csatát is eldöntve részére, amiért Lajos «a birodalom megmentőjé»-nek nevezte őt. Fiai II. János (aki 1357. halt el) és Szép Albrecht a bajor párthoz szítottak, de 1347. IV. Károly császárral békét kötöttek. János fia, V. Frigyes (1358-97) hasonlóan IV. Károly császárhoz szegődött, akitől (1363) a birodalmi hercegi méltóságot kapta. Miután Frigyes 1397. leköszönt (megh. 1398). a várgrófságot III. János és IV. Frigyes fiainak hagyta. III. János gyermektelenül halt el (1420); VI. Frigyes (l. Pallas Lexikona VII., 631) pedig megszerezvén a brandenburgi őrgrófságot (1415), megalapította házának világtörténeti állását. Mint választó-fejedelem I. Frigyesnek nevezte magát. I. Frigyes után tizenegy hohenzollerni választófejedelem következett, miglen III. Frigyes 1701 jan. 18. I. Lipót császár engedelmével, de sajátkezüleg Poroszország királyává koronázta magát. Mint ilyen I. Frigyes nevet vett fölt (l. Pallas Lexikona VII., 642.). I. Vilmost, Poroszország hetedik királyát, 1871. ugyancsak jan. 18. a német fejedelmek Versaillesben Németország császárává kiáltották ki. (L. Brandenburg és Poroszország.) A brandenburgi főágnak mellékágai: Ansbach (l. o.), Baireuth (l. o.) és Schwedt (l. o.) időközben kihaltak.

Az idősebbik, vagyis a sváb ágat IV. Oroszlán Frigyes alapította meg. Meghalt 1251. Unokái közül: Lovagias Frigyes a hohenzollerni és Merkenberg Frigyes a schalksburgi ágnak lettek megalapítói (1288-iki osztozkodás). Az első 1298., az utóbbi 1302. halt meg. A schalksburgi ág 1408. halt ki. Maga a főág 1344. két ágra szakadt, amennyiben Lovagias Frigyes unokái: Frigyes «az öreg fekete gróf» 1344. öccsével, az u. n. Strassburgi Frigyessel a családi birtokon megosztozkodtak. A «fekete gróf»-nak hasonnevü fia hősies küzdelemben esett el Sempach mellett (1412) s vele ez az ág is kihalt. A strassburgi ág 1401. ujabban oszlott két mellékágra, amennyiben Öttingi Frigyes megosztozkodtak a családi birtokokon, mely osztozkodás hosszas viszálykodásoknak kutfejévé lőn, mignem a győztes Eitel Frigyes a sváb városok és Württemberg segítségével 1423 máj. 15. bátyjának fészkét, a Zollern-várat bevette és a császár parancsszavára a földig lerontotta. Maga Öttingi Frigyes fogságba került és midőn előtte 1440. a börtön kapui megnyiltak, nem áhítozott többé világi hatalom után, hanem elzarándokolt a szentföldre és ott lelte halálát (1443). Benne kihalt nemzedéke. I. Eitel Frigyes fia, Jost Miklós ujra egyesíté a Zollern-ház összes birtokait és brandenburgi rokonaival, különösen a frank Albrecht Achillesszel, szorosabb viszonyba lépett, 1454. megkezdették az ősi várnak az ujjáépítését és néhány év mulva ujra büszkén emelkedtek ormai. Jost fiai is jó viszonyban éltek brandenburgi rokonaikkal; bizonyítja ezt az a szerződés, melyet Jost fiai 1488. kötöttek és amely a család kihalása esetére a brandenburgi rokonokat jelöli meg örökösöknek. Ez az első örökösödési szerződés (Erbverbrüderung) a Hohenzollern és a H.-Brandenburg ág között. I. Miksa császár a birodalmi kamara-törvényszéknek birájává nevezte ki II. Eitel Frigyest, mely méltóság a családban azután örökössé lőn. II. Eitel Frigyes szerkesztette továbbá közhiedelem szerint az u. n. hohenzollerni országos törvényt is (melyet különben régibb irók az atyjának nevével hozták kapcsolatba). Unokája I. Károly (aki 1558-76. vala a család feje) V. Károly császártól Sigmaringen és Vehringen grófságokat kapta hűbérül (1534). Két fiut hagyott maga után, akik közül az idősebbik IV. Eitel Frigyes, a H.-Hechingeni, a másik, II. Károly, a H.-Sigmaringeni ágnak lettek megalapítói (1576).

A H.-Hechingen család sarjai tulságos szigorral uralkodtak népük felett, mit abból is következtethetünk, hogy IV. Eitel Frigyes alatt (1584-1596-ig) 15-ször tört ki H.-ben parasztlázadás. IV. Eitel Frigyes fiát, János Györgyöt (1605-23), II. Ferdinánd császár örökös birodalmi herceggé nevezte ki (1623). Családja megmaradt ugyan a katolikus hiten, mindamellett országa a 30 éves háboruban sokat szenvedett. 1634. a württembergiek foglalták el az ősi várat s az országot és majdnem egy évig tartották mind a kettőt megszállva. 1635. bevonultak a bajorok, 1650. pedig a császáriak és ez időtől fogva III. Ferdinánd császár parancsolt az országban, mely csak 1661. jutott a törvényes örökös, Fülöp Kristóf Frigyes herceg kezébe, még pedig azon kikötéssel, hogy a császár a várat szükség esetén megszállhassa. (Ezt az előjogot a császárok 1798-ig birták.) Frigyes Vilmos (1671-1735) alatt jött létre (1695) az emlékeztes örökösödési szerződés (Erbeinigung), mely szerint a sváb ág kihaltával az összes országrészek a brandenburgi ágra voltak szállandók. Hermann Frigyes Ottó alatt (1798-1810) az országot a franciák sanyargatták, 1806. pedig ő maga a rajnai szövetségbe lépett; fia, Frigyes Hermann Ottó 1813. a szövetségesekhez pártolt át és 1815. a német szövetség tagja lőn. A jobbágyságot már 1798. eltörölte; 1833. pedig létrejött az uj községi törvény, 1835. meg az uj városi törvény. 1838-1850. Frigyes Vilmos Konstantin herceg állott az ország élén, ki az 1848-iki zavarokban a máj. 16-iki alkotmányt irta alá, mely szerint a rendek az uralkodó mellé egy 15 tagu bizottságot rendeltek. A kormány és a népképviselet között támadt egyenetlenségek hirére Poroszország szállotta meg H.-t és Sigmaringent (aug. 6.), mire a herceg 1849 dec. 7. országát szerződésileg a poroszoknak átengedte. A porosz kamara 1850. febr. 20. iktatta törvénybe e szerződést, mely szerint Frigyes Vilmos Konstantin megtartván családi birtokait és H. tizedét, a porosz kormánytól élte fogytáig 10.000 tallért huzott évi dijul. Vele kihalt (1869 szept. 3.) a H.-Hechingen ház férfiága. IV. Frigyes Vilmos, porosz király, márc, 12. formailag is birtokba vette az uj országot s 1851 aug. 23. fogadta uj alattvalóinak hódolatát. Alatta az ősi várnak restaurálását is serényen folytatták és I. Vilmos király 1867 okt. 3. már annak termeiben fogadhatta az északnémet birodalmi gyülés szerencsekivánatait.

A H.-Sigmartingen-család megalapítója, János, 1623. lett birodalmi herceggé. Unokája, I. Miksa, (1681-89) Németalföldön is szerzett birtokokat s ugyanott alapítá meg Ferenc Vilmos (1712) a Bergh gróf nevü mellékágat, mely azonban 1781. kihalt. Károly Frigyes herceg (1769-1785) egy kézbe egyesíté a családi birtokokat (1785), csakhogy fia, Antal Alajos (aki 1831. halt meg), kénytelen volt azokról Franciaország javára lemondani (lunevillei béke 1801). 1803. ugyan a birodalom területi rendezésével megbizott bizottság e veszteségért kárpótolta; szintugy tett 1806. I. Napoleon császár, midőn t. i. Antal herceg a rajnai szövetségbe lépett. 1815. H.-Sigmaringen is a német szövetség tagja lőn. Károly herceg adott ugyan (1833 jul. 11.) valami alkotmányfélét, de ez ki nem elégítette a kedélyeket és igy 1848. itt is kitört a forradalom. Ennek hatása alatt Károly 1848 aug. 27. Károly Antal fia (I. Károly) javára leköszönt, de az egyenetlenség a kormány és népképviselet között ezentul sem szünt meg, mire a poroszok ez országba is bevonultak. Ekkor (1849 dec. 7.) Károly Antal is lemondott országáról Poroszország javára. (Megh. Sigmaringenben 1885.) Neje, Jozefa, badeni hercegnő 6 gyermekkel áldotta meg. Legidőseb fiát, Lipótot (szül. 1835 szeptember 22.) 1870. a spanyol cortes szemelte volt ki királlyá, mi az 1870-71-iki nagy francia-német háborura szolgáltatott ürügyet. Lipót Antoniát, Portugália királyának leányát vette nőül, kitől 3 gyermeke született. Vilmos, a legidősbik, 1864. márc. 7. látott napvilágot. Károly Antalnak másodszülött fia, Károly (szül. 1839 ápr. 20.) 1866 ápr. 20. óta herceg, 1881 márc. 26. óta pedig Romániának királya. 1869 nov. 15. nőül vette Wied Hermann hercegnek Erzsébet nevü leányát (l. Carmen Sylva). Harmadik fia, Antal (szül. 1841 okt. 7.), Königgrätz mellett (1866 jul. 3.) halálosan megsebesülvén, aug. 5. halt meg. Negyedik fia Frigyes (szül. 1843 jun. 25.) a 3-ik porosz testőrlovas-dandár parancsnoka. Károly Antal legidősebb leánya Stefánia, Pedro, Portugália királyának neje volt (szül. 1837 jul. 15., meghalt 1859 jul. 17.); másik, Mária (szül. 1845 nov. 17.), 1867 ápr. 25. óta Fülöp, Flandria grófjának a neje.

Hohenzollern

Ferenc Frigyes Xavér, osztrák tábornagy, l. Ferenc (6).

Hohenzollern házi rend

1. H. hercegi házi rend, alapították 1841 dec. 5-én Frigyes Hohenzollern-Hechingen és Károly Hohenzollern-Sigmaringen hercegek. A rendet 1851 aug. 23. a porosz rendek közé is felvették; változtatva formáján, alapszabályait mint ilyen 1852 február 16. nyerte, melyeket IV. Frigyes Vilmos király márc. 20. erősített meg. Lipót herceg 1891 febr. 10. a porosz király beleegyezésével kibővítette a rendet, a tiszt. parancsnok kereszttel, mely rangra az I. és II. oszt. között áll. A rend jelvénye: az I. osztály tiszteletbeli kereszt fehér zománcu, kétoldalt aranycsikos feketeszegélyü kereszt, sarkain zöld babér- és tölgykoszoru fonódik át. Középpajzsa kerek, fehér, aranyszegéllyel ellátott kék gyürüben «Für Treue und Verdienst» arany felirat, melyen belül biborral béllelt fejedelmi korona és a hohenzollerni családi cimer. Viselik mint csillagot, a bal mellen. Szalagja fehér, három fekete csikkal habozva, viselik a nyakban. - 2. H. Királyi házi rend. Az 1849 dec. 7. Poroszorgszág és a Hohenzollern-Hechingen s Hohenzollern-Sigmaringen között kötött államszerződés értelmében a H. a porosz rendjelek közé felvétetett, s 1851 jan 16. mint ilyen elismertetett. Alapszabályait 1851 aug. 23. nyerte. Három osztályra oszlott: nagy parancsnokok, parancsnokok és lovagok. 1861 márc. 9. egy ujabb osztály járult a rendhez, a tulajdonosoké; 1861 okt. 18-án a két első osztály két-két alosztályra oszlott. E szerint jelenleg a rend a következő osztályokból áll: nagyparancsnokok: a) sas vagy kereszt a csillaggal; b) sas v. kereszt csillag nélkül; parancsnokok: a) sas vagy kereszt csillaggal, b) sas vagy kereszt csillag nélkül; lovagok: kereszt vagy sas; tulajdonosok: kereszt vagy sas. Jelvényei: a kereszt hasonlít a hohenzollerni fejedelmihez, de a kereszt fölött a királyi korona járul hozzá, előlapján a gyürüben «Vom Fels zum Meer» felirat, a középpajzsban pedig a porosz királyi sas, mellén a Hohenzollern házi cimerrel, hátlapján F. W. R. a királyi koronával, a gyürüben 1851 jan. 18. felirat. A nagyparancsnokok a rendkeresztet ünnepélyes alkalommal láncon viselik, mely ezüstből van és az aranyfoglalatu és zománcolt Nürnberg és Zollerni cimerekből, valamint a főkamarási pálcából alkotott tagokból áll.

Hohenzollern-Hechingen

l. Hohenzollern.


Kezdőlap

˙