Horvát karabélyosok

A XVI. és a XVII. században igy neveztetnek a horvát végvidéken határőrszolgálatot teljesítő lovasok. Legelőbb 1578. fordulnak elő; akkor azonban még csak 350-en voltak. A harmincéves háboruban mind elejétől fogva nagy szerepet játszottak. 1627-től kezdve a cs. hadsereg összeg magyar lovasai is közéjük osztattak be. Wallensteinnak 1625 óta négy horvát karabélyos ezrede volt, melyeket Gál éter, Zrinyi György gróf, Orchóczy Ferenc és Isolano Lajos toborzott és vezérelt. E sereg gyalog és lóháton egyaránt harcolt. Fegyvere karabély (azonkori magyar szóval «félpuska»), kópja, hegyes tőr, amint a Panzerstechert nevezték, és görbe magyar kard, vagy néha a helyett handzsár. Fejükön sisak, mellükön páncél. Egyenruhája csak a tiszteknek volt, még pedig egészen magyaros szabásu: csupa sujtás, pityke, melyet farkasprémes hegyes kurucsüveg egészített ki. A legénység megőrizte népies ruházatát, ugy hogy együvé tartozásukat csupán a vállra varrt vörös posztódarab jelölte. Szörnyü kegyetlenségük s fosztogatásuk még azon elvadult korban is különösen hirhedtté vált. Schiller is a Wallenstein's Lager-ben mint a rablás és vadság tipusait mutatja be a horvátokat, kik alatt ezen H. értendők. Monográfiát irt róluk Ballagi Aladár; Wallenstein horvát karabályosai 1623-26. (Budapest 1882), cim alatt, mely németül is megjelent 1884. A horvát irodalomban Kukuljevic Sakcinski Iván: Borba Hrvatah u tridesetoljetnom ratu cimü füzetében és Bojnicic Iván a Kroatische Revue első évfolyamában közölt róluk adatokat.

Horvát-kódex

becses magyar nyelvemlék 1522-ből (nevét Horvát Istvánnak a «régi m. irodalom iránti érdemeiért» Toldy Ferenctől kapta). Gót betükkel papirosra irt nagy nyolcadrét kötet, mely elől csonka. Azelőtt Jankovich Miklósé volt, ma a nemzeti muzeum őrzi. A kódexet Ráskai Lea irta (ill. másolta), uganaz az apáca, aki a Margit-legendát irta, továbbá szent Domonkos életét és a Cornides-kódexet. Tartalma legnagyobbrészt két Mária-prédikáció s az elején valaha szent Krisztina élete volt. E kódexet Volf György tette közzé az Akadémia Nyelvemléktára VI-ik kötetében.

Horvát nemzeti muzeum

l. Horvát-Szlavonország.

Horvát nyelv és irodalom

l. Délszláv nyelvek és irodalmuk.

Horvátok

etnografiai szempontból l. Szlávok.

Horvátország

l. Horvát-Szlavonország.

Horvatovics

György, szerb tábornok, született Gradiskában, Pozsega vármegyében (Szlavonia) 1835 jan. 29., megh. Belgrádban 1895 márc. 12. Mint fiatal ember szolgált az osztrák 18. sz. gyalogezredben és részt vett az 1859-iki olasz hadjáratban. 1862. átlépett a szerbiai hadseregbe, melyben 1872. őrnagy, 1875. alezredes lett. 1876. a timoki hadtest parancsnoka volt és mint ilyen megmentette az alekszináci várat, mel tettért ezredessé léptették elő. Az 1877-78-iki hadjáratban is kitünt. Később megkapta a tábornoki rangot. 1881. az orosz udvarhoz szerb követté nevezték ki. A szerbekre nézve szerencsétlen bolgár hadjáratban 1885 dec. Milán király a szerb sereg fővezérségével bizta meg, de belátván a győzelem lehetetlenségét a béke megkötését tanácsolta. 1886 márciustól 1887 februárig hadügyminiszter volt. H. tábornok Natália királyné leghivebb embereinek egyike volt és mikor Natáliát számüzték Szerbiából, ő kisérte ki a távozó királynét Belgrádból.

Horvatska

község Horvát-Szlavonországban, Varasd vmegye pregradai j.-ban, (1891) 1144 horvát lakossal.

Horvát-szlavon minisztérium

l. Horvát-Szlavonország.

Horvát-Szlavonország

(l. a mellékelt térképet), a magyar szent korona országainak részét képező királyság, mely Horvátország és Szlavonia királyságokból és a polgárosított Határőrvidék vagy katonai végvidék legnagyobb részéből alakult.

Fekvése.

H. jelen kiterjedésében az é. sz. 44° 7´ és 46° 24´ és a Ferrótól számított k. h. 32° 4 1/2´ és 38° 7´ közt terül el. Kiterjedése ÉD-i irányban 245. KNy-i irányban 480 km., sajátszerü alakjánál fogva azonban, mely egy D-felé kinyuló függelékkel biró, K-felé keskenyedő szalagot képez, az ország teste sehol 150 km.-nél nem szélesebb, sőt K-i részében átlag csak 50-70 km. szélességet ér el. Az ország területének legészakibb pontja a Dráva folyó kanyarulata Virjétől É-ra Varasd vmegyében (a stájer Friedau-val szemben); legdélibb pontja a Zermanja völgye Palankától D-re (Lika-Krbava vmegyében); legnyugatibb pontja a Recsina völgye Zoretieitől É-ra (Modrus-Fiume vármegyében); legkeletibb pontja a Száva és Duna összeömlése Zimonyon alul.

[ÁBRA] Horvát-Szlavonország cimere.

Határai. H. É-on és K-en Magyarországgal és pedig É-on Zala, Somogy, Baranya és Bács-Bodrod vmegyével, Ny-on Stájerországgal, Krajnával, Isztriával, Fiuméval és területével, D-en Dalmáciával, Boszniával és Szerbiával határos, Ny-on 150 km. kiterjedésben az Adriai-tenger képezi határát, melynek partszegélye mindenütt magas, meredek hegyektől alkotva, bár egészben véve meglehetősen szabályos lefolyásu, de számos apróbb s egy nagyobb (Buccari) öblöt alkot; az egész partkifejlődés 180 km. A határok legnagyobb része természetes: É-on egész hosszában a Dráva és Duna jelöli határát (csak kevés helyen tér el a határ kissé a folyóktól), K-en a Duna, D-en Zimonytól felfelé egészen Usticáig a Száva, innen Stanicáig az Una képezi a határt Bosznia felé. Innen kezdve egészen a dalmát határig kevésbé éles a határ, mely hegyeken, völgyeken vonul keresztül, miglen Dalmácia felé a Sveto brdo gerincére (Velebit) kapaszkodik fel. Krajna felé részint az Uszkóki hegység s a Kulpa folyó, Stájerország felé a Macelj-hegység s a Dráva határolja az országot. Területe a többszöri átalakulások folytán lényegesen változott. A Határőrvidék polgárosítása előtt H. területe 19 253,74 km2 volt (ebből Horvátország 9812,92, Szlavonia 9435,82 km2); a varasd-kőrösi és varasd-szt.-györgyi ezredek területének (Belovár vmegye név alatt) polgárosítása s H.-hoz csatolása után a polgári H.-területe 23 277,87 km2 volt, mihez a volt határőrvidék még fenmaradt 5 kerületének 19 238,15 km2 területe járult. Ez utóbbiak megszüntetése s H.-nak a mostani 8 vármegyére való felosztása óta területe 42 535,25 km2.

Fizikai viszonyok.

Hegyrajz. H. orográfiai alkotása szerint két, egymástól teljesen elütő részre oszlik; mig K-i része tulnyomóan sikság, melyből csak egyes kisebb szigethegységek emelkednek ki, addig Ny-i része a Dráva és Száva közt a középhegység jellemét ölti magára, DNy-i, a Kulpa, Una s az Adriai-tenger közti része pedig a magashegység, s részben a Karszt jellemét veszi fel. H.-ot eszerint két hegyrendszer jellemzi: a Dráva és Száva közét az Alpok kiágazásai hálózzák be, melyeknek K-i tagjait tőlük különálló szigethegységeknek is szokták tekinteni, a Száván tuli emelkedéseket ellenben immár a Karszt rendszeréhez számítják.

Az Alpok hegyrendszeréhez tartozó hegyláncok egészben véve K-ről Ny-felé csapnak, s egymással többé-kevésbé összefüggnek. E hegyrendszer a Stájerország és Varasd vmegye határán emelkedő Macelj hegységgel (622 m.) lép H. földjére, melynek harmadkoru homokkő-magját fiatalabb tercierképződmények (mediterrán mész és cerithium-rétegek) födik; e hegységben fekszik a Trakostyáni-tó. D-felé a Solta és Krapina völgye közt az alacsonyabb Kosztel-hegység (491 m.) csatlakozik, mely cerithium- és congeria-képződményekből áll. A Krapina és Bednja völgyei közt az emelkedések jelentékenyebbekké válnak s az Ivanscsica-hegységben (1061 m.) legmagasabbra emelkedik az Alpok rendszerének horvátországi része. Szabályos, hosszukás gerince hallstadti mészből s felső-triaszból áll, melyet helyenként trachit szakít meg, tövében pedig mediterránmész és cerithium-rétegek települnek. Ezt a Novimarof és Hum közti mélyebb nyereg választja el a Kalnik-hegységtől (645 m.), mely a Bednja és Glogovnica völgyei közt emelkedve, főtömegében csillámpalából s juramészből, É-i lejtőin fiatal harmadkori képződményekből épült fel. A Kalnik-hegységtől DNy-ra, a Lonja-völgye által elválasztva a Zágrábi- vagy Szljeme-hegység (Bisztra 1035 m.), csekély kiterjedésü, de aránylag magas tömege emelkedik, mely egészen a Száva folyó partjáig nyomul elő s magvában kristályos kőzetekből (csillámpala) áll, melyekre mediterrán mész és régibb mészkő települ, Ny-i részében pedig dioritpala, hallstadti mész, chloritpalák és werfeni rétegek fellépése által van jellemezve. A Szljeme és Ivanscsica közti Krapina-völgy mellékvölgyeivel együtt a szépségéről s termékenységéről ismert Zagoria (1500 km2).

A Glogovnica és Bisztra völgyei s az ezeket összekötő mély hágótól (192 m.) K-re eső hegyeket előbb szintén az Alpok hegyrendszeréhez számították, ujabban azonban önálló szigethegységeknek is tekintik. Ilyen a Kalnik-hegységhez csatlakozó Bilo-hegység (294 m.), melynek DK-felé csapó szabályos gerince fiatalabb tercier-képződményekből (kongéria-rétegek) épült fel, takarva lősztől és diluviális kavicstól. Ettől D-re, a Csazma tág s termékeny völgylapálya s az Ilova völgye közt a Moszlavinai vagy Garics-hegycsoport (Hunka 489 m.) terül el, mely lajtamész és cerithium-rétegektől övezett gránit és csillámpala-képződmény, váltakozva diorittal és hiperszténnel; jeles bortermeléséről ismeretes. Az ezen hegycsoportok közt elterülő lapályok részint harmadkoru, részint diluviális képződésüek; Varasd és Zágráb vmegye sikjain a neogén képletek uralkodnak, helyenként lignit és barnaszén előfordulásával; a Moszlavinában s a Csazma teknőjében a lősz és diluviális kavics a tulnyomó. A Bilohegységtől, illetve az Ilova völgyétől K-re ismét jelentékeny hegytömegek következnek (Csenri vrch 865 m., Ravna gora 856 m., Papuk 953 m.), melyeket legnagyobb emelkedésükről Papuk-hegységnek szoktak nevezni; ezen tulnyomóan gnájsz és dolomitból álló hegység a Londja és Vuka forrásánál D-re kanyarodik, majd a Londja balpartján Djel vagy Bródi hegység név alatt (459 m.) Ny-felé kanyarodik s a Londja és Orljava összefolyásánál ér véget, ahol a Ravna gorához D-felé csatlakozó Sujnik vagy Psunj hegységből (Brezovo polje 984 m.) kiágazva s az Orljava folyót jobbfelől szegélyző, tulnyomóan csillámpalából, gránit és gnájszból álló Pozsegai hegység v. Babje gore (Maximov hrast 637 m.) végnyulványaival azon keskeny völgyszorost alkotja, mely az említett hegységektől teljesen körülzárt s számos pataktól öntözött termékeny s sürün népesített pozsegai völgykatlan (1000 km2) egyedüli (D-felé nyiló) kijárása. Az ezekhez csatlakozó alacsony dombvidék leginkább kongériamárgából áll, mig a Száva lapálya diluviális kavics, homok és alluviumból épült fel.

[ÁBRA] Horvát-Szlavon ország

A Papuk és szomszédos hegyek Verőce vmegye K-i részében teljesen lelapulnak s mélyfekvésü (80-90 m.) lapálynak engednek helyet, melynek É-i, a Dunával határos részét Vinkovci és Tovarnik közt alacsony, kiszáradt vizfolyásoktól barázdált fentérség foglalja el, mely Sid és Sarengrad közt magasabbra emelkedve, lassanként a Duna jobbpartját Sarengradtól Karlócáig szegélyző szép Fruska gora-hegységbe (Cserveni Csot 539 m.) megy át; ezen tulnyomóan régi agyagpalából és kristályos kőzetekből álló, de grauwacke-palák, homokkövek s fiatalabb rétegek, és helyenként szerpentin és trachit, valamint É-on a márga (Beocsin) fellépése által jellemzett hegység az Alpok egész rendszerének legkeletibb tagja, melynek 268 m.-ig lealacsonyodó végső ága Ó-Slankamennél, a Tisza torkolatával szemben szakad meg, mig D-felé hirtelen átmegy a Száva mélyfekvésü mocsaras lapályába.

A Karszt hegyrendszeréhez tartozó hegységek a Szávától D-felé az Adriai-tengerig és Bosznia határáig terülnek el. E hegycsoportok geologiai alkata és orografiai szerkezete az Alpokhoz tartozó csoportokétól teljesen elütő; főleg fensik jellegüek s jelentékeny magasságuak; kréta-, triasz- és karbon-képletekből állanak. Legészakibb tagjok a Száva és Kulpa közt a krajnai határon emelkedő Uszkóki vagy Gorjanci hegység (Svati Gera 1051 m.), K-i szakaszában szamobori-hegység (Plesivica 780 m.), felső triasz- és karbon-képletekből álló láncolat, melyhez K-felé a Kulpa torkolatáig huzódó Vukomeri dombvidék (242 m.) kongéria-képződményei csatlakoznak. A Kulpántuli karsztvidék a krajnai Hóhegyre (1796 m.) támaszkodik; ez a tenger felől hirtelen emelkedő, átlag 7-800 m., sőt nagyobb magassággal biró fensik, melyet két jelentékeny, a tengerparttal párhuzamosan ÉNy-ról DK-re csapó hegylánc, a tenger felől a Velebit, K-en a Kapela-hegység zár be. A két hegylánc közti fensikot rendszertelenül huzódó kisebb emelkedések kisebb-nagyobb fensikokra s völgyteknőkre osztják fel, melyeket mély hasadékokban kanyargó buvópatakok s a ravaszlyukak, nyelők s dolinák fellépése jellemeznek. Kifejlődött hegygerincek alig fordulnak elő, annál gyakoriabbak a hegyesen kidudorodó szirtek s egymásfölé halmozódott sziklatuskók, melyek a vihartól felkorbácsolt s hirtelen kővé vált tenger képét mutatják. E karsztfensik növényzete igen silány, háta - a két hegyláncot kivéve, mely nagyrészt erdős - egészen meztelen s vizben szükölködik, termőföldjét a lakosok mesterséges kőrakásokkal védik az esők s a duló fergetegek pusztításai ellen. A felföldet É-on, a krajnai Hóhegyhez csatlakozólag egy magasabb hegytömeg uralja, melynek főbb tagjai a triász-képletekből fleépült Sneznik (Hóhegy 1506 m.) és Risnják (1528 m.). Ezektől DK-re azon mintegy 1801 km.-nyi hosszban elterülő hegyvonulat kezdődik, melynek főbb tagjai a Nagy- és Kis-Kapela s a Pljesivica. Geologiailag e hegycsoportokat az alsó- és felső-triász mészköveinek óriás elterjedése jellemzi, mig a tengerfelé nyuló ágak inkább krétakori eredetüek. E hatalmas hegyvonulat is inkább egyes kimagasló csúcsok sorozata mint összefüggő láncokat, nevezetesebb emelkedései a Nagy-Kapelában a Bitoraj (1383 m.) és Biela Lazica (1533 m.), a Kis-Kapelában a Seliski vrh (1280 m.), a Pljesivicában a Gola Pljesivica (1649 m.) és Ozeblin (1657 m.). H. D-i határán e hegység találkozik a tengerpart mentén emelkedő Velebit-hegységgel, melynek kréta-, jura- és karbon-képletekből alkotott főemelkedési vonalában a Rajnac (1699 m.), Satorina (1624 m.) és Sveto brdo (1753 m.) a legkiemelkedőbb tagok. A két nagy hegység által körülzárt területet egyes belső láncolatok (Kamenita gorica 1269 m.; Vrbacka staza (1199 m.) több elkülönített lapályra osztják, ilyen az otocsáci mély lapály (Gacskopolje 439 m.), a likai felföld (600 m.), a Krbava fensik (7-800 m.). E karsztjellegü vidéktől K-re a Korana völgyén tul a Petrova gora (507 m.) tulnyomóan fiatalabb neogén képletekből álló csoportozata s a Glina és Una völgyei közt a Zrinyi-hegység (Priszeka 615 m.) régibb (kőszén- és eocénkoru) kőzetekből felépült csoportja emelkedik.

A nagyobb hegycsoportokat egymástól elkülönítő folyók mentében jelentékeny lapályok terülnek el; a Dráva lapálya (Podravina) a stájer határtól egészen a Dunáig kiséri a folyót, tenger fölötti magassága 180 m.-től 84 m.-ig csökken, legnagyobb szélességét (25 km.) Verőce vmegyében éri el. Hasonlóan kiterjedt a Száva lapálya (Podsavina), melynek Zágráb és Sziszek közti termékeny része Turopolje (100-120 m.), Sziszek és a Lonja közti mocsaras része Lonjskopolje (96 m.) nevet visel; a Száva alsó folyásának mellékei, alacsony fekvésü (70-85 m.), vizdus, mocsaras térség. Kisebb lapály a Károlyváros és Jaska közti Pokupje. Mind e lapályok alluviumból, részint diluviális kavicsból állanak, mig a Karszt hegyvonulatai közt az alluviális képződmények csak a folyók keskeny völgyfenekére szorítkoznak s a fensikok talaján nagyobbára régibb geologiai formációk alkotják.

A tenger. Az Adriai-tenger H. partját mintegy 150 km. hosszu vonalban mossa; partja mindenütt igen meredek, magas és sziklás, egészben véve meglehetős tagolatlan s csak apróbb, kevéssé használható öblöktől megszakítva. A H. partját locsoló tenger a Quarnero-öböl, de még ez sem terül el szabadon előtte, hanem kisebb-nagyobb szigetek csoportozatával van behintve, minek folytán a tengerszegély sehol sem szélesebb 10 km.-nél, de több helyen 1-2 km.-re, sőt Veglia szigetével szemben még ennél is keskenyebbre összeszorul. H. partvonalával szemben elterülő (de kivétel nélkül Isztriához vagy Dalmáciához tartozó) szigetek: S. Marco, Veglia, Perviechio, Golo, S. Gregorio, Arbe és Pago. Az ezektől elválasztó tengercsatorna É-i részében Canale di Maltempo, lejebb D-felé Canale della Morlacca nevet visel. Fiumétől Porto Réig a Quarnero viztükre szabad. A tenger mélysége a part mentén 40-60, beljebb 60-80 m. Hullámzása kevésbé erős mint a nyilt tengerben, de a Canale di Maltempóban a tenger igen erősen szokott zajongni; legerősebb a hullámzás a scirocco-szelek alkalmával, melyek DK-felől, a nyilt Adria felől fujnak. A legjelentékenyebb áramlás a dalmát-áramlás, mely a Canale della Morlacca és a Canale di Maltempo keskeny szorosán hatol át. A hajózást az Ék-ről, fuvó bóra nagyon megnehezíti s sokszor lehetetlenné teszi a partokhoz való közeledést.

Folyók, csatornák. Bár H. földje két irányban, K-felé a Duna és Ny-felé az Adriai-tenger felé lejt, mégis folyóvizei majdnem kizárólag a Duna felé sietnek. A Velebit hegységnek az Adriai-tenger felé hirtelen megszakadó fensikja folyóvizek kifejlődésére nem alkalmas; az egész partvonalon csak két folyócska, a Recsina vagy Fiumara (Fiume mellett) s a Zermanja (utóbbi már dalmát földön) ömlik az Adriába. A belföldi Karszton több nagyobb folyó (Lika, Gacka, Obcenica, Ricice, Krbava) ered, mely hosszabb folyás után eltünik s ismeretlen helyen ömlik a tengerbe. A Duna, a Dráva torkolatától a Száva torkolatáig, 215 km. hosszban határolja H.-ot, szélessége Vukovárnál 760, Péterváradnál 1100 m. H. területén 3 folyót vesz magába: a Drávát, Vukát és Szávát. A Dráva hosszából 375 km. esik H. területére, 155 km. hajózható; folyása kanyargós, sokfelé elágazó, számos szigetje és holtága van; partmelléke, főleg Verőce vmegyében mocsaras. Mellékvizei közül a Plitvica, Bednja, Bisztra, Strug és Vucsinka (csupa jobboldali) említendő, bár egyik sem nagyobb jelentőségü. A Vuka, mely a Djel hegységben ered s terjedelmes mocsarakon át jut (Vukovárnál) a Dunába, szintén jelentéktelen. A Száva, H. legjelentékenyebb folyója; bár folyása szabálytalan és rendezetlen, mégis mint Magyarországnak nagyságra nézve harmadik folyója, melynek hosszából 736 km. esik hazánk földjére s 595 km. gőzösökkel járható, nagyfontosságu. H. területén beléömlenek balfelől a Solta, Krapina, Lonja (a Csazmával és Ilovával), Strug, Orljava (a Londjával), Bosut és Jarcina, jobbfelől a Kulpa (Sziszeknél) és Una (Usticánál). A Kulpa egészen H. folyója, 379 km. hosszából 136 km. kisebb evezős hajókkal járható, nagyobb mellékvizei a Dobra (mely Ogulinnál a sziklák közt eltünik), a sziklabarlangból előtörő Mreznica, a Plitvicai tavakból eredő Korana s a Glina. Az Unának csak felső s alsó folyásának egy része esik H. földjére. Hajózható csatornák nincsenek; a létező néhány kisebb csatorna csak a mocsarak lecsapolására szolgál; ilyen a Glogovnica, Bisztra, Bic és Jarcina csatornája. Tervbe van véve egy hajózható csatorna építése, mely Samac és Ó-Vukovár közt a Szávát a Dunával összekapcsolná.

Tavak, mocsarak. H.-nak csak kevés tava van; legnagyobbak a szépségükről elhiresedett Plitvicai tavak (Lika-Krbava vmegyében), számra 13, melyek lépcsőzetesen egymás fölött feküsznek s szép vizeséseket is képeznek; belőlük ered a Korana. Tóvá szélesül a Gacska is, Otocsácon alul. Kisebb a Blata-tó a Kis-Kapéla hegységben. A mocsarak a folyók mentén elég gyakoriak; a Dráva mentén főleg Gjurgjevác és Eszék körül, a Száva mentén, a Bic s Bosut vidékén, valamint Jaraktól Zimonyig terjedelmes mocsarak vannak, melyeken kivül a Lonja mentén a Lonjsko polje, cepin mellett a Palaca, Brod mellett a Moszunja mocsár említendő. A mocsarak mintegy 5000 km2 területet borítanak; keletkezésük részint a (kiterjedt erdőségek folytán gyakori) csapadékokból, részint a folyóvizek csekély eséséből magyarázható, melynek következtében a lomhán csavargó viz sokfelé ágazik szét s a csekély esésü sikon mocsárrá gyülemlik meg; szárazabb éveken a mocsarak részben kiszáradnak s ujabban lecsapolás által is sok föld tétetett termővé.

Ásványos forrásokban H. meglehetős gazdag; különösen jellemző a tiszta hévvizek gyakori fellépése, minők Krapina-Teplic (43,1 °C), Topuszko (56,3-61,3°), Szutinszko (36,2°), Stubica (58,7°), Daruvár (42-46°), Lesce (36,3°) mellett nagy bőségben fakadnak; ezenkivül Varasd-Toplicán kénes hévforrások (56,3-58,8°), Lipiken jódtartalmu égvényes savanyuforrások (64°) fakadnak. Mindezen helyeken gyógyfürdők is vannak, melyek közül Lipik, Krapina, Teplic és Daruvár legismertebb. Egyéb ásványforrásai közül említendő az apatovaci égvényes sós savanyuviz, a jamnicai égvényes savanyuviz, a laszinjai és kamenszkói savanyu- és a valpovói vasasforrások. Tengeri fürdő Cirkvenicán van.

Éghajlat. Bár H. területe nem igen nagy, az égalj az ország különböző részeiben egészen eltérő. Mig a szlavoniai lapály égalja a magyar Alföldével, a kisebb hegységeké a dunántuli Dombvidékek égaljával azonos, addig a DNy-i felföldön a Karszt zord égaljával, a tengerparton az olasz éghajlat derült egével találkozunk. A tenger mérséklő hatása csak keskeny partszegélyen érvényesül, ahol a déli növényzet teljes virágjában pompázik, mig csak néhány kilométerrel odább K-felé a Karszt kopár fensikját zord északi szelek járják s gyakran még hó is fekszik. A nyári meleg mindenütt majdnem egyforma, de a tél a Karszton igen kemény (-27° hideg is előfordul), a tengerparton ellenben felette enyhe (a legnagyobb hideg -7,9°). Ilyformán a tengerpart évi közepes hőmérséklete 14 °C., a karszti fensiké csak 9°, a hőmérséklet abszolut ingadozása amott csak 44, itt 60-65°. Az éghajlat eltérésére vonatkozó adatokat a következő 391. oldalon levő táblázat tünteti föl.

A csapadék a tengerparton és a Karszt magaslatain igen jelentékeny (1500-2200 mm.), K-felé folyton csökken s Zimonyban már csak 621 mm.; H., de különösen Szlavonia éghajlata tehát száraznak mondható. Itt az éjjeli harmat pótolja a csapadék hiányát. A tavasz H.-ban igen kellemes és hosszu, a szlavoniai lapályon azonban hirtelen megy át a forró nyárba; az ősz ködös, a tél nedves. A Karsztvidék éghajlata, D-i fekvéséhez képest, igen zord és hideg; szélsőséges szárazföldi éghajlatát felette zord s hosszu telei, rövid, de igen forró nyarai jellemzik; télen óriási hómennyiségek esnek, melynek maradékai helyenként majdnem egész éven át megtalálhatók. Egészen más a tengerpart klimája; mig a Karszton fél évig tart a tél, addig Fiuméban hathónapos a nyár, szinte türhetetlen a hőség s havazás itt télen is ritkaság. A szelek közül a bóra a szárazföld felől a tenger felé fuj, hideg és száraz s oly erős, hogy nemcsak emberben és állatban is kárt tehet, de oly helyeken, melyek neki ki vannak téve, semmiféle növényzet sem (még zuzmó sem) terem meg; a scirocco DK-i szél, mely tikkasztólag hat az emberre, ősszel és télen rendesen viharba megy át. Az É-i a tramontana, az ÉNy-i a maestral, a D-i a jug, a DNy-i a libeccio.

[ÁBRA]

Ásványország. Ásványkincsekben H. nem nevezhető gazdagnak; bár 32 bányászható ásvány jelenléte konstatáltatott, nagyobb jelentősége mégis csak a vas- és rézércek, a barnaszén, nafta és kén előfordulásának van. Arany és ezüst csak elenyésző csekély mennyiségben fordul elő; jelentékeny azonban a vasércek (Trgove, Beslinac, Topuszko) és barnaszén és lignit (Szamobor, Krapina, Lupinjak, Radoboj vidéke, Fruska gora, Ivanec) előfordulása; említendők továbbá réz- és ólomércek (Beslinac, Gradiskipotok), cink (Ivanec), kénérc (Radoboj), cinober (cabar), mangánérc (Petrovagora), nafta (Moszlavina, Paklenica), galenit (Lika, Szamobor, Ivanec), gipsz (Szamobor), továbbá kevés aszfalt, kromit, grafit, realgar stb. Igen nevezetes a márga fellépése, melyet Beocsinnál nagy mennyiségben tárnak fel.

Növényvilág. H. növényzete, földrajzi alakulásának megfelelőleg, négy regióra osztható; mig keleti, tulnyomóan lapályos részének vegetációja a magyar alföld flórájához hasonlít, a Szávától É-ra eső részek pedig a stájer flórára emlékeztetnek, addig a felföldön a Karszt jellemző növényzete, a tengerparton a mediterrán flóra ismerhető fel. Magassági különbözetei szerint pedig megkülönböztethető az alföld és dombvidék növényzete (300 m. magasságig), a hegységi flóra (300-1000 m.), a subalpin (1000-1800 m.) és az alpinflóra (1800 méteren tul). E flórák egymástól nagyon eltérők s az eltéréseket a különböző geologiai alakulás még fokozza. A Dráva és Száva közti lapályokon szántóföldek mellett rengeteg erdők vannak, melyekben bükk- és tölgyfák, a lejtőkön szőllők és gyümölcsösök uralkodnak. A Kapela és Pljesivica hegység még erdősek (fenyvesek), de a Karszt teteje és a Velebit hegység majdnem teljesen kopár; ugyanott művelhető talaj alig van. A tengerparton déli jellegüek az erdők s általában a növényzet. H. növényfajainak száma 3461.

Az állatvilág az eltérő természeti viszonyoknál fogva szintén igen gazdag. A hegységekben őz, nyul, róka, nyuszt, menyét, továbbá medve is előfordul; a madárvilágból kitünik a fajdtyuk, nyirfajd, a ragadozók közül Strix bubo, Strix scops, Buteo cinereus, Archibuteo lagopus, Falco nisus, keselyü, továbbá Perdix saxatilis stb. A kétéltüek közül a mérges viperák különösen a tenperparton gyakoriak. A faunában általában felismerhető a délies éghajlat hatása. Rendkivül gazdag a tenger állatvilága. A házi állatokról az állattenyésztés fejezetében lesz szó.

Népesség.

Népesség száma. H. tényleges polgári népessége volt (a jelen kiterjedést véve alapul) 1870. 1 838 198 lélek, 1881-ben 1 892 499 lélek, 1891. 2 186 410 lélek. A lakosság szaporulata eszerint az első évtizedben 2,95, a másodikban 15,53, együtesen pedig 18,94% volt. Ezen lakosság vármegyék szerint következőleg oszlik meg:

Vármegye

1870

1881

1891

Szaporodás %-ban

Belovár-Kőrös

206 345

219 529

266 210

29,04

Lika-Krbava

185 281

174 239

190 978

3,07

Modrus-Fiume

205 837

203 173

220 629

7,19

Pozsega

164 274

166 512

202 836

23,47

Szerém

281 267

296 878

347 022

23,38

Varasd

213 275

229 063

258 066

21,00

Verőce

176 035

183 226

216 417

16,33

Zágráb

395 884

419 879

484 252

22,32

Népsürüség, lakóhelyek, háztartások. Az 1 km2-re eső (viszonylagos) népesség volt 1870-ben 43,22, 1881-ben 44,50, 1891-ben 51,41. A népsürüség legnagyobb Varasd vármegye Ny-i részébne, ahol a százat meghaladja, legkisebb Lika-Krbava vármegye tengerparti jártásaiban, Verőce vármege nasicei és Modrus-Fiume vármegye cabari járásában, ahol 20 és 30 közt ingadozik. A volt Szlavoniában a viszonylag népesség általában csekélyebb, mint a horvát vármegyékben. A vármegyékben a viszonylagos népesség a következő: Varasd 102,4, Zágráb 67,1, Belovár-Kőrös 52,7, Szerém 50,5, Modrus-Fiume 45,2, Verőce 44,6, Pozsega 41,0, Lika-Krbava 30,7. Az utóbbi vármegye a lakosság ritkasága tekintetében az egész magyar birodalomban a negyedik helyet foglalja el. A népesség 2 szabad királyi városban, 19 r. tanácsu városban, 63 nagy- és 4347 kisközségben s 2478 pusztán és telepen, összesen tehát 6909 lakhelyen él. Ezekben a háztartások száma 403 518, közöttük 3085 intézeti háztartás 67 262 lélekkel. A családi háztartásokban élt 543 917 családfő (köztük 78 458 nő), 1 501 894 családtag (köztük 958 726 nő) és 127 444 egyéb (közte 56 879 nő). Egy családi háztartásra Horvát-Szlavonországban átlag 5,39, egy intézetire 13,66 lélek esik.

Tényleges és jogi népesség. A tényleges népesség 2 186 410 lélek, a jogi, vagyis a H. kötelékébe tartozó népesség száma összesen 2 112 431 lélek, kik közt azonban 14 857 Ausztriában, 19,864 a külföldön tartózkodott s 18 297 tényleges szolgálatban álló katona volt. Nemi és családi viszonyok. A polgári népesség közt volt 1 089 755 férfi és 1 096 655 nő. Ezer férfira tehát átlag 1006 nő esett. A nők száma azonban a 3 szlavoniai vármegyében és Lika-Krbavában a férfiakénál kisebb, ellenben nagy nőtöbblet van Modrus-Fiuméban. 1000 férfira esik ugyanis nő: Lika-Krbava vármegyében 965, Szerémben 973, Pozsegában 989, Verőcében 991, Belovár-Kőrösben 1003, Varasdban 1011, Zágrábban 1012, Modrus-fiuméban 1118; a városok közül Zágrábban 1076, Eszéken 1081. Családi állapot szerint van a férfiak közt 614 228 nőtlen, 440 097 nős, 31 958 özvegy, 453 törvényesen elvált s 19 ismeretlen állapotu; a nők közt 555 531 hajadon, 450 501 férjes, 90 037 özvegy, 565 törvényesen elvált s 21 ismeretlen állapotu. Százalékokban kifejezve van a 16 éven felüli férfilakosság közt 26,1% nőtlen, 68,4 férfi, 5,4 özvegy, 0,1 elvált; a 16 éven felüli női lakosság közt 17,8% hajadon, 68,4 férjes, 13,7 özvegy és 0,1 elvált. A városokban egészen más a lakosság összetétele; Zágrábban p. 51,0% nőtlen s 44,0 nős férfi, 43,0% hajadon, 40,3 férjes s 16,1 özvegy találtatik.

Korviszonyok. Kor szerint van a polgári lakosok közt: 0-5 éves 317 295, 5-15 éves 522 062, 15-20 éves 185 115, 20-30 éves 334 134, 30-40 éves 282 948, 40-50 éves 230 725, 60-70 éves 273 158, 70-80 éves 33 365, 80 éven tuli 6496, ismeretlen koru 1112. A főbb korcsoportok százalékos eloszlása a következő: 0-15 éves 38,4, 15-40 éves 36,7, 40-60 éves 18,9, 60 éven felüli 6,0%, a gyermekek csoportja tehát oly erősen van képviselve, mint a magyar birodalom más országrészeiben sehol, viszont az aggastyánok Horvátországban a legritkábbak. A városokban lényegesen módosul az összetétel, amennyiben ott a felnőttek a gyermekek rovására sokkal számosabbak. Zágrábban p. 100 lakos közt van 0-15 éves 27,0, 15-40 éves 46,2, 40-60 éves 19,8, ennél idősebb 7,0, és hasonlóan tagozódik Eszék lakossága.

Szülőhely és illetőség. Szülőhely és illetőség tekintetében Horvát-Szlavonország lakossága ekként oszlik meg:

 

Szülőhely

%

Illetőség

%

horv.-szlavonországi

2 006 599

91,7

2 047 520

93,6

fiumei

1 230

0,1

867

0,1

magyarországi

113 179

5,2

79 964

3,6

ausztriai

56 334

2,6

48 118

2,2

külföldi

7 245

0,3

5 424

0,3

ismeretlen

1 823

0,1

4 517

0,2

A lakosság azon része, mely szülőhelyén (községében) lakik, 75,3%; ez arány legnagyobb a két déli vmegyében (Lika-Krbavában 90,0, Modrus-Fiuméban 85,1), ahol a lakosság legkevésbé mozgékony, ellenben legkisebb ez arány Verőce (63,8) és Pozsega vármegyében (64,3); a városokban ez arány természetesen sokkal kisebb (Zágrábban 32,8, Eszéken 53,7%). A magyarországi születésü lakosság száma az utolsó évtizedben 82 864-ről 113 179-re emelkedett, amennyiben a H.-ba való bevándorlás Magyarország szomszédos (s néhány más) vármegyéiből igen jelentékeny; a H.-gal való kölcsönös népcsere következtében az 1891. évi népszámlálás szerint Bács-Bodrog vármegye 28 644, Somogy 11 089, Baranya 6322, Zala 5656, Tolna, Torontál, Veszprém, Vas és Trencsén vármegyeék 2-3000 lélekkel fogytak meg, azaz annyival több lakosuk vándorolt az illető vármegyékből H.-ba, mint innen azokba. Ez áttelepedésre, mely főleg Szlavoniába irányul (Szerém vármegyében 49 298, Verőcében 32 989, Pozsegában 11 049, Belovár-Kőrösben 11 270 magyarországi születésü egyén él), kedvezőbb kereseti és megélhetési viszonyok és főleg az olcsóbb föld indítják a népet. Az idegen honosságu lakosok közt volt 13 189 csehországi, 11 777 stájerországi, 10 636 krajnai, 5414 morva, 1624 dalmáciai, 1462 alsó-ausztriai, 1157 isztriai stb.; a külföldiek közt 2166 olaszországi, 1311 bosznia-hercegovinai, 912 németországi, 144 bulgáriai stb.

Nemzetiségek. H. lakossága anyanyelv szerint a következőleg oszlik meg:

     

Százalékokban

Szaporodás

 

1881

1891

1881

1891

1881-91 %

horvát-szerb

1 712 353

1 921 719

90,5

87,9

12,2

magyar

41 417

68 794

2,2

3,1

66,1

német

83 139

117 493

4,4

5,4

41,3

tót

9 078

13 614

0,5

0,6

50,0

oláh

2 044

2 826

0,1

0,1

38,2

rutén

2 833

3 606

0,1

0,1

27,3

vend

20 102

20 987

1,1

1,1

4,4

egyéb

21 533

37 371

1,1

1,7

73,5

A magyar anyanyelvüek Verőce vármegyében legszámosabbak (44 002, vagyis 12,8%), mig Szerémben már csak 35 218 (6,05), Pozsegáben 14 331 (4,6%) magyar él. Az idegen anyanyelvüek közül csak 34 215 (1,6%) beszéli a magyar nyelvet.

A horvátok és szerbek - kik közt a hivatalos felvételek különbséget nem tesznek - általában erős, magasnövésü néptörzs, barnás arcbőrrel; hajuk azonban gyakran szőke, a szerbeké sötét. A falusi nép szegényes lakásokban él; a horvátok halinából készült fehér nadrágot, a szlovének bő vászonbugyogót viselnek, mely alul cafrangos. Az ismeretes bocskor (opánka), fehér köpönyeg s fekete, széleskarimáju kalap egészíti ki öltözetüket. A nők viselete egyszerü fehér vászon, a szlovének rövid, tarka, himzett kabátkát viselnek. H.-ban 3 nyelvjárást különböztetnek meg, t. i. a kajkavstinát (Zágráb, Varasd, Belovár-Kőrös vármegyékben), csakavstinát (a partvidéken) és stokavstinát (Szlavoniában). A köznép nagyon ragaszkodik az ősi szokásokhoz és intézményekhez s a házközösség (l. o.) még ma is divik.

Hitfelekezet szerint van H.-ban 1 553 075 róm. kat. (71,0%), 12 367 gör. kat. (0,6%), 567 443 gör. kel. (25,9%), 23 326 ág. evang. (1,1%), 12 365 helvét (0,6%), 27 unitárius, 17 261 izr. (0,8%) és 546 egyéb. Zágráb és Varasd vármegye majdnem tisztán katolikus; a görög keletiek tulnyomóan szerbek, kik a cirill iráshoz ragaszkodnak; ezek a két Karszt vármegyében, továbbá Pozsegában és Szerémben legszámosabbak. A protestánsoknak csak 10 jelentékeny községük van, több vármegyében szétosztva, az izraeliták csak a városokban élnek számosabban.

Hivatás és foglalkozás. Az 1891. népszámlálás szerint H. lakossága következőleg oszolt meg: értelmiségi kereset 11 580, őstermelés 925 346, bányászat és kohászat 947, ipar 81 838, kereskedelem 12 477, hitel 368, közlekedés 7208, járadékból élő 8124, napszámos 7559, házi cseléd 18 100, háztartás 313 734, egyéb foglalkozásu 1801, foglalkozásnélküli 14 éven alul 670 609, 14 éven felüli 20 393, letartóztatott 2799, ismeretlen foglalkozásu 104. A nemkereső személyeket az illető foglalkozási ághoz beosztva, kitünik, hogy az értelmiségi kereset a lakosság 1,5%-át, az őstermelés 85,2%-át, a bányászat, ipar és forgalom 10,8%-át tartja el, mig járadékból 0,8, napszám után 0,6% él.

Testi és szellemi fogyatkozások. H.-ban összeiratott 2916 vak, 2936 süketnéma, 1265 elmebeteg és 1705 hülye, összesen 8822 fogyatkozásokban szenvedő (ezek közt 4555 férfi, 4267 nő). Tizezer lakosra esik 14 vak, 14 süketnéma, 6 elmebeteg és 8 hülye.

Közgazdaság.

Őstermelés. Földje, a Karsztvidék terméketlen fensikjait kivéve, egészben véve termékeny s a szlavoniai lapály az egész magyar birodalom legjobb gabonatermő vidékei közé tartozik. Azonkivül az éghajlat a szőllő- és gyümölcstermelésnek is nagyon kedvező, a magasabb helységeken pedig kiterjedt erdőségek vannak. Az őstermelés minden ágára eszerint kedvezők H. természeti viszonyai, amiért is az őstermelés H. népének legjelentékenyebb foglalkozási ága. H. termőterülete az 1885. évi kataszteri adatok alapján 4 020 766 ha., ebből 1 338 117 ha. szántóföld, 51 981 ha. kert, 454 014 ha. rét, 588 670 ha. legelő, 3121 ha. nádas, 56 804 szőllő és 1 528 059 ha. erdő. A földadó alá nem eső terület 232 402 ha. Eszerint a termőterületről 33,3% szántóföld, 11,3 rét, 14,6 legelő, 38,0 erdő, 1,4 szőllő, 1,3 rét. A földmivelésben még ma is háromnyomásu rendszer divik nagyobbára, de a talaj intenzivebb megmivelése folyton terjed, mire a gazdákat már a házközösség feloszlása és a súlyosbodó adóteher utalja. Különösen javult a földmivelés helyzete az ország K-i részeiben, ahol a kultura magasabb fokán álló bevándorlók fejlettebb földmivelést honosítottak meg s ezáltal a föld jövedelmét fokozták; a gazdasági egyesületek működésének üdvös hatása szintén felismerhető. A földmivelés legfontosabb terményei a buza, rozsa, kétszeres, árpa, zab és kukorica; köles, tatárka, hüvelyesek szintén bőven teremnek. Kender és len leginkább Zágráb és Belovár-Kőrös vármegyékben; dohány csak Pozsega, Verőce és Varasd vármegyékben termeltetik. Az egyes művelési ágak területe és termése volt 11892-ben:

 

Learatott terület hektárokban

Termés

őszi buza

199 413

2 402 666 hl.

tönköly

6 501

59 867 hl.

kétszeres

59 162

800 847 hl.

őszi rozs

92 585

844 386 hl.

őszi árpa

48 773

583 969 hl.

őszi repce

4 173

30 432 hl.

tavaszi buza

9 147

89 126 hl

tavaszi rozs

5 104

38 821 hl.

tavaszi repce

148

1 532 hl.

tavaszi árpa

18 751

203 706 hl.

zab

94 587

1 228 005 hl.

köles

46 212

477 148 hl.

szemes kukorica

351 371

5 461 337 hl.

tatárka

15 411

105 831 hl.

hüvelyesek

30 222

261 459 hl.

len (fonal)

7 039

29 492 q

kender (fonal)

8 808

65 445 q

dohány

62

598 q

cukorrépa

1 215

81 017 q

burgonya

57 651

2 318 155 q

takarmányrépa

11 372

648 732 q

lucerna, lóhere, baltacim

41 470

1 240 158 q

bükkönykeverék, muhar

31 421

726 921 q

természetes kaszáló

454 015

9 704 827 q

ugar

202 072

-

A gyümölcstermelés H. dombos vidékein, leginkább azonban Szlavoniában a lakosságnak igen fontos kereseti forrása s az itteni gyümölcstermelés minőség és mennyiség tekintetében igen jelentékeny. A gazdasági egyesületek évenkint számos nemesített gyümölcsfát osztanak szét a lakosság körében s a nagyobb termelők nagy gondot fordítanak a gyümölcs nemesítésére. Legjelentékenyebb gyümölcsfajai az alma, körte, szilva, kajszin- és őszi barack, cseresznye és meggy, melyek kereskedésbe is nagy mennyiségben (aszalva is) kerülnek. A gesztenye Pozsega, Varasd s Zágráb vármegyében, füge Modrus-Fiuméban szépen diszlik, dió a mélyebb fekvésü vidékeken igen sok terem. 1892-ben termett H.-ban 21 370 q alma, 14 016 q körte, 235 674 q szilva, 7708 q cseresznye és meggy, 5322 q barack, 9538 q dió, 12 416 q gesztenye és 2535 q füge.

Borászat. H.-ban a bortermelés igen régóta divik; általában ismeretes, hogy már Probus római császár idejében ültettek a Szerémségben szőllőt, melyet Görögországból hoztak. Ma a borvidékek következők: Vinodol (a tengermellék Novitol-Kraljevicaig [Porto-Ré]), igen szezes és extraktdus csemege- és asztali borok (a bakarska vodica, champagnei-szerü pezsgőbor); Okic-Plesivica, többnyire világos asztali borok; zágrábi borok, nehéz, többnyire fehér asztali borok; zagoriai borok, egészen könnyü fehér és sillerborok; moslavinai borok, kitünő nehezebb asztali borok; petrinjai borok, könnyü fehér és vörösborok; pozsega-brodi borok, meglehetős nehéz vörös és sillerborok, néhol burgundi jelleggel (klikun); diakovári borok, jó minőségü, könnyü fehér és sillerborok; szerémségi borok (Syrmium-Fruskagora), kitünő asztali és csemegeborok bordói jelleggel (karlócai és iloki borok). Leggyakoribb szőllőfajok: a szlankamenka, a zöld és fehér Hainer, fehér és sárga Heinisch, fehér és vörös Chasselas, fehér, sárga és zöld muskotály, fehér wippachi, vörös Oporto, Zierfandli, kövi dinka, fehér olasz rizling, furmint, fehér góhér szőllő, fehér rotgipfli, vörös tramini, fekete Heinisch, kék kadarka, korai kék Oporto és kék fahéj szőllő. A borok ismertetéséhez nagyban hozzájárul az 1886. alapított zágrábi országos mintapince. A szőllővel beültetett terület 1876 óta - a filloxera első fellépte óta - rohamosan csökken, némely vidékeket azonban a peronoszpora még a filloxeránál is jobban tönkretett. A szőllőterület 1885. 118 226 kataszt. holdat tett, miből 37 694 hold és 98 község filloxerásnak jelentetett ki. 1885. még 1 196 910 hl. bor termett, 1893. már csak 189 439 hl. A szőllők rekonstrukciója is folyamatban van s 1893. amerikai alannyal 2099 hold szőllő létesíttetett. Szt. Györgyön van az országos szőllőiskola 42 hold futóhomokon. Ezenfelül különböző helyeken 30 szőllőiskola tartatik fenn amerikai vesszők tenyésztésére (Riparia portalis, sauvage, gigantea, montana, rupestris, monticola, metalica stb.). Petrinjában borászati és gyümölcsészeti iskola van; a kőrösi gazdasági és erdészeti királyi tanintézeten évenként nagyon látogatott nemesítési tanfolyam tartatik; ezenfelül a gazdasági egyesület terjeszti a borászati és szőllőművelési ismereteket. Végül a királyi kormány filloxera-bizottságot állított fel egy szakértővel s az egyes megyékben is vannak filloxera-bizottságok, melyek a népet felvilágosítják és a védekezésben annak segítségére vannak.

Erdészeti viszonyok. 1881-ig a hajdani határőrvidéknek majdnem összes erdőségei az állam tulajdonában voltak, de a községi lakosoknak haszonélvezeti s többféle egyéb joguk volt. Az 1871 jun. 8. kelt törvény elrendelte, hogy az összes államerdőségek fele a határőrvidéki ezredek helyében létesítendő vagyonközségek tulajdonába megy át, másik fele ellenben az állam kizárólagos tulajdona marad. A megosztás alapjául nem az erdőterület, hanem annak értéke szolgálván, az állam tulajdonába 283 787 ha., a vagyonközségek tulajdonába 432 361 ha. ment át, mindegyik 128,5 millió frt értékben. Az ekként állami tulajdonba átment, valamint a Belovár-Kőrös vm.-ben levő állami erdőségeken kivül csak Modrus-Fiume és Varasd vm.-ben vannak állami erdők. Az állami erdőségek tulnyomó része bükkös, kisebb része tölgyes; fenyves aránylag kevés van. Az erdőségek mind szálas erdők, 80-150 évi üzemmel.

Állattenyészté. H. marhalétszáma az utolsó összeirás szerint: 248 053 ló, 2643 öszvér és szamár, 713 539 szarvasmarha, 585 974 juh, 750 353 sertés és 96 862 kecske. Az állattenyésztés az utóbbi évtizedekben inkább csökkent, mintsem emelkedett, mindamellett hogy a kormány nagy gondot fordít a marhaállomány nemesítésére. A lótenyésztés emelését a varasdi állami méntelep célozza, mely az ország különböző részein felállított fedeztetési állomásokat látja el, Zágrábban pedig lóversenyek rendeztetnek. A szarvasmarha-tenyésztés nemesítése céljából a H.-i gazdasági társulat állami támogatással bikákat vásárol össze, melyeket a kormány által megállapított szabályok értelmében a marhatenyésztők közt osztanak szét. A juhtenyésztésnek a két Karszt vármegyében van legnagyobb jelentősége, a sertéstenyésztés Szerém és Verőce vármegyék rónáin virágzik legjobban. A méhtenyésztés a szlavon vármegyékben legélénkebb. A selyemtenyésztés, mely Szlavoniában már a mult században virágzott, azóta azonban majdnem teljesen megszünt, a nyolcvanas évek óta szép fejlődésnek indult. 1883. csak 53 községben üztek selyemtenyésztést, 1892. már 994-ben, a termelő családok száma 784-ről 18 423-ra, a termett gubó mennyisége 14 750 kg.-ról 280 073 kg.-ra emelkedett; jelenleg a selyemtenyésztést a 3 szlavon vármegyében üzik legnagyobb mértékben.

Őstermelő népesség. H.-ban őstermeléssel összesen 925 346 lélek foglalkozik, és pedig 577 793 férfi és 347 553 nő; ebből a mezőgazdaságra esik 922 957 egyén, mig erdészettel csak 2038, szénégetéssel 293, méhészettel (külön) 3, selyemtenyésztéssel 55. Az őstermelők eszerint az összes lakosság 42,3%-át teszik. A mezőgazdasági népességből 287 930 földbirtokos vagy földmives, 1310 bérlő, 503 tiszt, 67 mérnök és gépész, 54 178 béres, pásztor, 55 400 napszámos (zsellér), a többi családi kisegítő. Gazdasági szakoktatás. H.-ban 3 gazdasági tanintézet van, u. m. mezőgazdasági és erdészeti középiskola Kőrösön (15 tanár, 95 tanuló(, földmivesiskola Kőrösön és Pozsegán.

Bányászat és kohászat. Az adományozott bányatelkek nagysága 13 042 ha., ebből 115 ha. vasércre, 11 223 ha. kőszénre s 429 ha. egyéb ásványokra adományozott vájnatelek, mig a kültelek területe mindössze csak 275 ha. Az összes bányászat magánkezekben van s jelenleg 45 bányabirtokos van. A szabadkutatások száma 4754 volt. Az 1892. évi bánya- és kohótermelés volt 62 380 q szinítendő nyersvas 10,65 millió frt értékben, 60 q öntött nyersvas 600 frt értékben, 769 599 q barnaszén 301 603 frt értékben, 90 q ásványolaj 252 frt értékben, s 170 124 q vasérc 45 788 frt értékben. A fennálló nagyobb bányaművek a Trgove, Beslinac és Topuszko melletti vasércbányák és kohók, az ivaneci, lepavinai, sokolovaci, petrovagorai, radoboji és nagytabori barnaszénbányák, az ivaneci cinkbánya és kuljevcici cinkkohó, a cabari cinnoberbánya és a moslavinai naftabánya.

Ipar. Az ipar leginkább a városokra szorítkozik, a vidéken a házi ipar fedezi a lakosság szükségletét. Az iparral foglalkozó (1891) 81 838 személy közül a tulajdonképeni iparnál 64 896, élvezeti és személyes szolgálati iparnál 14 603, a vándoriparnál 275 és a házi és népiparnál 2064 egyén van elfoglalva. A két első csoportban 33 245 önálló vállalkozó és 46 254 főnyi segédszemélyzet iratott össze. A tulajdonképeni iparban 26 878 önálló vállalkozó mellett 468 tiszt és üzletvezető, 11 mérnök, 128 gépész, 1857 családi kisegítő, 12 356 segéd, 6744 tanonc, 10 481 munkás, 4697 napszámos és 1276 szolga volt alkalmazva. Legtöbb személy a következő iparágaknál volt elfoglalva: faipar 14 978, ruházati ipar 13 839, építési ipar 8887, élelmezési ipar 7316, vas- és fémipar 7545. Az iparvállalatok nagyságát tekintve volt 17 124 vállalat segédnélküli, 6267 vállalat 1 segéddel, 2549 vállalat 2 segéddel, 1664 vállalat 3-5 segéddel, 298 vállalat 6-10 segéddel, 111 vállalat 11-20 segéddel, 85 vállalat 21-100 segéddel, 12 vállalat 1-200 segéddel, 6 vállalat 2-300 segéddel, 6 vállalat 3-500 segéddel, 1 vállalat 500-nál több segéddel. A nagy iparvállalatok száma 110 volt, összesen 9861 alkalmazott segédszemélyzettel. A fennálló legnagyobb iparvállalatok a következők: 1 bőrgyár (Zágráb, 365 munkással), 5 csersavgyár (666 munkással, a legnagyobb zupanjeban), 2 cementgyár (Beocsin, 214 munkással), 1 dohánygyár (Zágráb, 589 munkással), 41 donga- és talpfakészítő (3946 munkással), 12 gőzfürész és fürészmalom (1485 munkással, a legnagyobb Nasice, Bizovac, Pustinja), 1 gyufagyár (Eszék, 108 munkással), 1 hadfelszerelési gyár (Zágráb, 138 munkással), 1 hajlított fabutorgyár (Buccari, 196 munkással), 1 pamutfonó- és szövőgyár (155 munkással), 2 papirgyár (Fiume, de H.-i területen, 467 munkással és Zágráb), 1 parkettgyár (Zágráb, 45 munkással), 1 szeszgyár (Savski-Marof, 41 munkással), 5 üveggyár (Osredek, Hum, Ivanopolje, Zvecevo, Eszék, 264 munkással). H. legjelentékenyebb iparága a faipar, mellyel 14 978 személy foglalkozik. H. területén továbbá 95 sörfőzde s mintegy 30 000 szeszfőzde van. A házi ipar leginkább szövés és kötésre terjed ki s a legelterjedtebb készítmények szőnyegek és (Szerémségben) finom pamut- és selyemszövések. Az ipari szakoktatást a zágrábi férfi ipariskola, női ipariskola s az irgalmas nővérek nőipariskolája, 9 női kézimunkaiskola, 7 ipartanműhely, 9 alsóbbfoku ipariskola s 31 ipartanonciskola látja el; ezen iskolákat 4019 tanuló látogatja s a tanerők száma 316.

Kereskedelemmel összesen 12 477 egyén foglalkozik, és pedig 11 564 tulajdonképeni kereskedelemmel, 631 házaló kereskedéssel, 282 pedig mint ügynök és alkusz. Az önálló vállalkozók száma a tulajdonképeni kereskedelemben 5225; ezeknél alkalmazva van 462 tiszt és üzletvezető, 1676 családi kisegítő, 1807 segéd, 900 tanonc, 110 munkás, 329 napszámos, 1055 szolga. Legtöbb a vegyeskereskedő 3175, szatócs 2830, füszerkereskedő 900 stb. A kereskedelem főbb cikkei a gabona, fa, bor és egyéb termények. A tengerparton a fakivitel, valamint általában a forgalom folyton emelkedik. Szlavonia nagymennyiségü gabonát, nyersbőrt, továbbá szarvasmarhát, sertést, mézet, gyümölcsöt, pálinkát és viaszt visz ki. A jelentékenyebb kereskedelmi városok: Zágráb, Sziszek, Eszék, Vukovár és Zimony, a tengerparton Zengg, Buccari és Porto-Ré. A tengerparton (Fiumén kivül) 10 kikötő van, u. m. Buccari, Porto-Ré, Selce, Novi, Zengg, Cirquenizza, St. Giorgio, Stinizza, Jablanac és Carlopago; ezekbe 1892. évben 8438 hajó érkezett és 8424 indult el onnan; tonnatartalmuk 312 761, illetve 311 587 tonna volt. Legélénkebb Porto-Ré, Selce és Cirquenizza kikötője. A kereskedelmi szakoktatásra szolgál a zágrábi és zimonyi magasabb foku kereskedelmi iskola, a buccarii tengerészeti iskola (1849 óta) s 3 kereskedelmi ismétlő iskola; ezekbe összesen 268 tanuló jár s a tanárok száma 52. H. területén 3 kereskedelmi és iparkamara áll fenn (Zágráb, Eszék, Zengg).

Hitelviszonyok. H.-ban az első hitelintézet, a zágrábi takarékpénztár, 1846. alakult, husz évvel rá alakult az első szövetkezet s 1868. az első bank; a hitelintézetek azonban nagyobb gyorsaságga csak 1872 óta jöttek létre, ekkor 38, 1882. már 64 s 1892. éppen 100 állott fenn. Ezek közt volt 8 bank, 44 takarékpénztár és 48 szövetkezet. A legtöbb hitelintézet (33) Szerém vm.-ben van, ahol 4 bank, 12 takarékpénztár és 17 szövetkezet áll fenn. A H.-ban működő összes hitelintézetek tőkéje 6,68 millió frt; fontosabb üzletágaik eredménye pedig volt 1891-ben (állomány az év végén):

 

Bankoknál

Takarékpénztáraknál

Szövetkezeteknél

Összesen

 

ezer forintokban

váltótárca

5303

14 867

2049

22 219

jelzálogkölcsön

141

7 340

447

7 928

kötvénykölcsön

77

454

1348

1 879

értékpapir

925

4 542

85

5 552

takarékbetét

3297

23 770

1410

28 477

Közlekedés. H.-nak minden irányban vannak közutjai, s különösen nevezetesek a Karszt-hegységen át épített kitünő műutjai. Jelenleg az állami utak hossza 1206 km., a tartományi utak hossza 4505 km. Legnevezetesebb műutjai a mult században s a jelen század elején épültek, u. m. József-ut (Károlyváros-Zengg, épütl 1774.), Lujza-ut (Károlyváros-Fiume, épült 1802-12.) és Karolina-ut (Károlyváros-Porto-Ré); ujabb a Rezső-ut (Ogulin-Novi). A vasutak kiépülése előtt ezek voltak H. főközlekedési vonalai. Az összes utak fentartása évenként 1,3 millió frtba kerül. A vasutak ma már egész hosszában szelik H.-ot, az első vasut (a déli vasut steinbrück-zágrábi vonala) 1862. nyilt meg; ezt követte 1868. a zágráb-károlyvárosi vonal, 1870. a zákány-zágrábi államvasuti vonal és az alföld-fiumei vasut vonalai, 1873. a M. Á. V. károlyváros-fiumei vonala, 1879. a dálja-bródi vonal, s azután a M. Á. V. és déli vasut több más vonala. A most létező összes vasuti vonalak hossza 1491 km., és pedig:

[ÁBRA]

Ezekhez járul még a zágrábi és eszéki közuti vasut 17 km. hosszban és a zágrábi gőzsikló. Végül 5 km. vontató pálya. A személyforgalom legélénkebb Zágrábban (1892. felszállott 222 499 utas), Zimonyban (136 942), Eszéken (121 457) és Károlyvárosban (85 623). A hajózás a Dunán, Dráván, Száván és Kulpán folyik s a 4 folyón H. területén 1244 km. járható evezős- és ebből 948 km. gőzhajókkal. A hajózást a Dunagőzhajózási társulat és a Drávagőzhajózási vállalat (utóbbi 5 gőzhajóval) tartja fenn; azonkivül a magyar királyi államvasutak személyhajói a Dunán Vukovár és Ujvidék közt, a Száván Boszna-Rácsa és Zimony közt közlekednek. A Dunagőzhajózási társulat 1892. a Száván 17 400 személyt szállított; az általa közvetített teherforgalom volt u. a. évben a Száván 122 200 tonna, a Dráván 102 400 t.; a Drávagőzhajózási vállalat 107 763 t. árut szállított. A cserevici, kamenicai, novoselói és iloki révátkelések személyforgalma 247 873 személyre rugott. A tengeri hajózás az egész part mentén folyik; a magyar kereskedelmi tengerészet hajóállománya volt 1892. a 10 horvát kikötőben: 13 hosszujáratu, 91 kis parthajózásu vitorlás hajó, 43 halászbárka, 197 számozott bárka és kirakó hajó, összesen 344; a zenggi kikötőben ezenkivül 2 kis parthajózásu gőzös állomásozott. A posta az ujabb időben jelentékenyen fejlődött; mig 1883. csak 274 postahivatal volt H.-ban, addig jelenleg már 328 s az összes levélpostai forgalom 1892. évben 14 061 300 drbra rugott, ugy hogy 1 lakosra átlag 6,4 (Magyarországon 9,7) drb esik. A táviróhálózat kiterjedése évről-évre fokozódik, a táviróhivatalok száma 105. Zágrábban telefonhálózat van berendezve.

Közművelődés.

Műveltségi állapot. Az 1891. évi népszámlálás eredményei szerint H. lakói közül olvasni és irni tudott 584 027, csak olvasni 15 404, sem irni, sem olvasni nem tudott 1 586 979 lélek. Az előző népszámlálásokkal összehasonlítva, a haladás meglehetős jelentékeny, amennyiben a 6 éven felüli népességből olvasni, irni tudott 1870-ben 21,8%, 1881-ben 24,9%, 1891-ben 33,3%. Minthogy azonban még ma is a felnőtt népességnek teljes kétharmada nem birja a művelődés alapfeltételeit, a közművelődés állapotát még igen fejletlennek kell nevezni (Magyarországon 53,2% tud irni, olvasni). Nemek szerint különválasztva a lakosságot a 6 éven felüli lakosságból (1891)

irni, olvasni tud

39,4% férfi,

25,2% nő

csak olvasni

0,5% férfi,

1,2% nő

analfabeta

60,2% férfi,

73,5% nő

Az egyes hitfelekezetek közül az irni, olvasni tudás az izraeliták, ágostaiak és reformátusok közt, a nemzetiségek közül a németek és magyarok közt van leginkább elterjedve; irni, olvasni tud ugyanis:

izraelita

76,4%

német

55,0%

ág. evang.

49,6%

magyar

36,2%

helvét

46,2%

tót

28,9%

róm. kat.

29,3%

rutén

25,0%

gör. kel.

16,8%

horvát-szerb

23,9%

gör. kat.

15,7%

   

Az egyes vármegyék közül legkedvezőbb a közműveltségi állapot Szerém és Belovár-Kőrösben, legkedvezőtlenebb Lika-Krbava, Zágráb s Modrus-Fiume vármegyékben.

Értelmiségi kereset. Ez összesen 11 580 egyént foglalkoztat (a lakosság 0,53%-át), kik következőleg oszolnak meg: törvényhozás és közigazgatás 3352, igazságszolgáltatás 1585, közegészségügy 1009, tanügy 2793, egyházi szolgálat 2189, tudományos intézetek 19, irodalom és művészet 260, egyéb értelmiség 373. Az értelmi keresetből élők közt 1960 nő van.

Közoktatás. A közoktatás terén lassu, de fokozatos haladás észlelhető; a tanintézetek száma volt:

[ÁBRA]

A zágrábi Ferenc József-egyetem 1874. állíttatott fel az osztrák egyetemek mintájára; 3 (hittudományi, bölcsészeti és jogi) karból áll, de tervbe van véve az orvosi kar felállítása is. A tanerők száma 52 (közte 24 nyilvános rendes tanár). Papnevelőintézet van Zágrábban, Djakovárt, Zenggben (róm. kat.) és Karlócán (gör. kel.). A középiskolák közt van 12 gimnázium (teljes gimnáziumok: Zágráb, Zengg, Susák, Varasd, Pozsega, Eszék, Vinkovce, Károlyváros, Goszpics; reálgimnázium: Rakovac, Belovár) és 5 reáliskola (teljes reáliskola: Zágráb, Eszék, Zimony, alreáliskolák: Petrinja, Mitrovica). A szakiskolák közt 1 mezőgazdasági és erdészeti középiskola (Kőrös), 2 földmivesiskola (Kőrös, Pozsega), 1 férfi- és 2 nőipariskola (mind Zágráb), 9 női kézimunkaiskola, 7 ipartanműhely (mind Zágráb), 9 alsóbbfoku ipariskola, 31 iparostanonciskola, 2 magasabb kereskedelmi iskola (Zágráb, Zimony), 1 tengerészeti iskola, 3 kereskedelmi ismétlőiskola, 1 országos zeneakadémia (Zágráb) és 5 zeneiskola (Zengg, Karlóca, Petrinja, Varasd, Eszék), 1 szülésznőképző-intézet (Zágráb). A tanítóképző-intézetek (3 férfi, 1 női) Zágrábban, Petrinján s Károylvárosban vannak. Az elemi oktatást az 1874 okt. 14. kelt törvény rendezte; a tannyelv a horvát vagy szerb, kivéve oly iskolákban, melyek idegen nyelvü községekben vannak. A tanítás ingyenes. A népiskola 4 osztályu, a tankötelesség a betöltött 7-ik évvel kezdődik; a népiskola után a gyermekek 2 évig ismétlőiskolát látogatnak. A polgári iskolák 3 évfolyamból állanak s az ipari és kereskedelmi pályára készülő ifjak részére állíttattak fel. A népiskolák a községi iskolai bizottság vezetése alatt állanak s az ebből a vármegyei hatóság által választott iskolalátogató közvetlen felügyelete alatt állanak. A felügyelet a vármegyénként kinevezett tanfelügyelő kezében van, ki mellett vármegyei iskolabizottság áll. A kormány kebelében állandó országos iskolai tanács áll fenn. A H.-ban fennálló 1279 népiskola közt van: 18 magyar, 47 német, 2 tót és 2 rutén tannyelvü, a többiben horvátul v. szerbül folyik a tanítás. A tanítók összes száma 2186 (közte 662 nő). A tanköteles gyermekek száma (1892) 275 214, ezek közül elemi iskolába járt 146 101, ismétlőbe 27 381, polgáriba 1859, középiskolába 4007. Iskolába nem járt 95 866 gyermek (34,8%). Fennáll továbbá H.-ban 9 kisdedóvó-intézet (269 gyermekkel), 3 árvaház 120 gyermekkel (Zágráb 2, Eszék), 1 országos siketnéma-intézet (Zágráb) és egy magán siketnéma-intézet (Mitrovica). Végül 3 börtöniskola.

Tudomány és művészet, irodalom. H. első tudományos intézete az 1861. alapított délszláv tudományos és művészeti akadémia, melynek gazdag könyvtára, képtára és egyéb gyüjteményei vannak. Mellé sorakozik a horvát országos nemzeti muzeum, mely 1848. alapíttatott s 1878. ujjászerveztetett; a muzeum a horvát kormány közvetlen felügyelete alatt áll, s állat-növénytani, ásvány-földtani és régészet-történelmi osztályból áll. Ezeken kivül említendő az ipar- és művészeti muzeum, a Strossmayer-féle képtár, az érseki könyvtár (100 000 kötet), az egyetemi könyvtár és gyüjtemények. A művészeti intézmények közül az 1835. alapított zágrábi nemzeti szinház áll első helyen; az országos zeneakadémia 1827 óta áll fenn. H. területén 51 horvát-szerb és 6 német lap jelenik meg (1873-ban 12 horvát, 4 német, 2 olasz, 1881-ben 24 horvát-szerb és 3 német). L. még Délszláv nyelvek és irodalmak.

Egyházi viszonyok. Egész H. (Verőce vm. egy részének kivételével, mely a pécsi püspökséghez tartozik) a zágrábi egyháztartomány területét képezi, mely két egyházmegyére oszlik; a zágrábi érseki egyházmegyéhez tartozik Belovár-Kőrös és Varasd vm. egészen, Modrus-Fiume, Pozsega és Zágráb vármegyék egy része; a zenggi püspöki egyházmegyéhez tartozik Lika-Krbava vm. egészen, Modrus-Fiume és Zágráb vm. egy része; a diakovári püspöki egyházmegyéhez Pozsega és Verőce vm. fenmaradó része és az egész Szerémség. A gör. kat. egyházak mind a kőrösi püspöki egyházmegyébe tartoznak. A gör. kel. egyház községei a pakráci és károlyvárosi püspöki egyházmegye közt oszlanak meg olyformán, hogy Belovár-Kőrös, Pozsega és Varasd, vmint Verőce és Zágráb vm. egy része a pakráci, a fenmaradó területek a károlyvárosi megye tartozékai; mindkettő egyébiránt a karlócai egyháztartomány alá van rendelve. Az ág. evang. és ref. községek a bányai és dunántuli, illetve dunamelléki és dunántuli egyházkerület alkotó részei. H.-ban mindössze 556 róm. kat., 14 gör. kat., 380 gör. kel., 13 ág evang., 8 ref. és 27 izrael. hitközség van.

Alkotmány és közigazgatás.

Horvát-Szlavon-Dalmátországok közjogi viszonyát a magyar államhoz alapjában a kiegyezésről szóló 1868. XXX. t.-c. szabályozza, melyet kiegészítenek és részben módosítanak az 1873. XXXIV., 1880. LIV., 1881. XV., 1882. XL., 1889. XL. t.-cikkek és együtt Magyarország és H. közös alaptörvényeit képezik. Az 1868. XXX. t.-c. bevezetése szerint Horvát-Szlavonországok századokon keresztül mint jogilag, mint tényleg Szt. István koronájához tartoztak, a pragmatikai szankció (1723. I. II. III. t.-c.) értelmében pedig a magyar szt. korona országai egymástól elválaszthatlanok. Ez alapon Magyarország és H. (1. §) jelenleg is egy és ugyanazon állami közösséget képeznek ugy a felség uralkodása alatt álló többi országok, mint más országok irányában. A 47. és 48. §-ok azonban hozzá teszik, hogy mindazon ügyekre, melyek ez egyezményben a közös (állami) törvényhozásnak és központi kormánynak (m. kir. minisztérium) fentartva nincsenek, H.-ot autonomia, önkormányzati jog illeti meg és ez mind a törvényhozás, mind a végrehajtás tekintetében kiterjed a beligazgatásra, vallás- és közoktatási ügyekre, valamint az igazságügyre, ideértve a tengerészeti jog kiszolgáltatásán kivül a törvénykezést is annak minden fokozatán. H. tehát a magyar korona kiegészítő részei, vagyis a szükebb értelemben vett Magyarországgal együtt alkotják a magyar államot, amellett, hogy belső életükre a meghatározott tágas ügykörökben autonomikus különállással és ennek megfelelő autonom alkotmánnyal birnak; legális műnyelven társországok. Az említett alaptörvény «Szt. István koronája» v. «a magyar szt. korona országainak» (miként az államot szintén nevezi) közös jelvényül a kibővített, illetve a társországokéval egyesített magyar cimert állapítja meg. Megjegyzendő azonban, hogy Dalmátország csak jogilag tartozik a magyar szt. koronához, tényleg Ausztria tartományát képezi (l. Dalmácia és Dalmácia közjogi állása). Az állami egységből következik és ezt bizonyítja, hogy a király egy és ugyanaz; egy a korona és a koronázás, egy a koronázási oklevél, mely azonban a magyar szöveg mellett horvát nyelven is szerkesztendő, a társországoknak kiadandó és ebben a társországok alkotmánya is biztosíttatik. Egy és ugyanaz az állampolgárság, valamint az államhatalom, mely ugyanazon főorganumok által valósul meg, amennyiben magának a horvát-szlavon autonomiában kivételt nem alkotott. A nemzetközi életben is az egységes magyar állam szerepel. Az autonomikus különállást bizonyítja, hogy e részek közjogilag elismert «ország» cimmel birnak; külön politikai nemzetet alkotnak, mely azonban nem ad állampolgárságot, hanem cak illetőséget; területükön külön zászlót használnak saját szineikkel és cimerükkel, melyet azonban Szt. István koronája fed; az állami törvényhozásban kollektiv képviselettel vesznek részt, tehát nem kerületi választás alapján; végre a nagyfontosságu közügyek egész sorozatára autonomikus külön élettel birnak és az 1868. XXX. t.-c.-ben foglalt egyezmény csak ugy változtatható meg, mint a hogy létrejött: a magyar országgyülés és a H. országgyülés kölcsönös megállapodása alapján, a király szentesítésével.

Az állami (közös) törvényhozásnak és végrehajtásnak fentartott ügyeket az 1868. XXX. t.-c. taxative sorolja fel, ugy hogy amelyek igy felsorolva nincsenek, azok a társországok autonomiájához tartoznak, ámbár mint említettük, a törvény az utóbbiakat osztályonként is megnevezi - belügyek, vallás, közoktatás, igazságügy - csak hogy az osztályozás alól több eltérés is van. Az állami törvényhozásnak és kormányzásnak fentartott ügyek: 1. A magyar állam és Ausztria közös és közös egyetértéssel elintézendő ügyei. 2. A királyi udvartartás, illetve költségeinek megajánlása. 3. A hadügy, a védrendszer, a hadkötelezettség megállapítása, ujoncajánlás, hadsereg elhelyezése, élelmezés. De az ujoncjutalékból H.-ra eső rész az ottani népesség aránya szerint állapíttatik meg; ujoncai ez országok ezredeibe soroztatnak, különös figyelemmel, hogy milyen fegyvernemre alkalmasak, igy a tengerpart ujoncai főleg a hajóhadhoz osztatnak be. A horvát-szlavon honvédség vezénynyelve horvát, zászlója a társországok egyesült szineiből áll, ő felsége nevének kezdőbetüivel és a magyar cimerrel. Ez utóbbi tételek azonban nem a kiegyezési, hanem a rendes állami törvényekben foglaltatnak. 4. A pénzügy, az összes adórendszer megállapítása, az egyenes és közvetett adók megajánlása, adók kivetése, behajtása, kezelése, ujaknak behozása, az állami költségvetés megállapítása, zárszámadások megvizsgálása, uj államadósságok fölvétele, a létezők konvertálása, az ingatlan államvagyon kezelése, átalakítása, megterhelése és eladása, egyedáruságok, királyi jövedelmek. A horvát-szlavon területen fekvő állambirtok eladásáról azonban a horvát-szlavon országgyülés is meghallgatandó és beleegyezése nélkül az eladás meg nem történhetik. 5. A pénz, ércpénz és bankjegyügy; de a magyar korona országai által veretendő pénzeken a királyi cimbe Horvát-Szlavon-Dalmátországok királya cim is fölveendő. A pénzrendszer és általános pénzláb meghatározása, a kereskedelmi és államszerződések megvizsgálása, jóváhagyása; a bankokat, hitel- és biztosító intézeteket, szabadalmakat, mértéket, súlyt, árubélyeget, minta-biztosítást, fémjelzést, irói és művészi tulajdont illető intézkedések; a tengerészeti-, kereskedelmi-, váltó- és bányajog; a kereskedelem, vámok és hajózás ügye; posta, távirda, vasutak, kikötők ügyei, valamint azon állami utak és folyók ügye, melyek Magyarországot és a társországokat közösen érdeklik. Az iparügy rendezését a házaló kereskedéssel, a nem közkereseti társaságok ügyeit, az utlevél-ügyet, az idegenek felett gyakorlandó rendészetet, valamint az állampolgárságot és a honosítást illetőleg a törvényhozás a magyar országgyülésen történik, a végrehajtás azonban a társországok kormányának tartatik fenn. 6. Állami ügyet képez még a nemesség, a rendjelek, a cimek és egyéb kitüntetések ügye. Mindez ügyekre a törvényhozási tárgyalások a magyar (közös) országgyülésen folynak, amelyen a társországok, országgyülésük által választott 40 taggal a képviselőházban és 3 taggal a főrendiházban képviselve vannak; továbbá a főrendiháznak tagjai még a horvát-szlavon területen illetékes főrendek, mint a magyar állam főurai (főpapok, mágnások, a nemesség mindig egy volt) és igy állandó, rendes tagok, nem a társországokat képviselik. A magyar országgyülés által küldött delegációba pedig a horvát-szlavon képviselők közül a képviselőház 4, a főrendiház 1 tagot választ. A társországok képviselői a magyar országgyülésen azon ügyek tárgyalásánál vesznek részt, melyek a társországokra is kihatnak és ugyanazon jogokkal birnak, mint a többi képviselők, csakhogy a horvát nyelvet is használhatják. Az épületen, melyben e közös országgyülés tartatik, a magyar lobogó mellé a társországok lobogóját is felvonják és ez országgyülésen hozott törvények ő felsége által aláirt horvát eredeti szövegben is kiadatnak és a horvát-szlavon országgyülésnek megküldetnek.

Az említett közös (állami) ügyeknél a végrehajtó hatalmat a m. kir. minisztérium gyakorolja (Ausztria és Magyarország közös ügyeinél természetesen a közös minisztérium), mely a társországok területén az autonom kormánnyal egyetértőleg igyekszik eljárni és az oda kiható intézkedéseit az autonom hatóságok előmozdítani, s a mennyiben saját közegei nem volnának, végrehajtani tartoznak; de a pénzügyminisztérium első sorban az általa kinevezett zágrábi kir. pénzügyigazgatóság utján jár el. A m. kir. miniszteri kormány és a társországok kormánya között az összekötő kapcsot a horvát-szlavon tárca nélküli miniszter képezi, ki a magyar miniszteri tanácsnak szavazattal biró tagja és a magyar országgyülésnek felelős. Feladata ellenőrizni, hogy az autonomikus élet megmarad-e hatáskörében, nem sérti-e Magyarország és társországai közti alkotmányos viszonyt? valamint ő képviseli a társországok érdekeit a minisztérium kebelében. A bánnak (l. o.) ő felségéhez intézett előterjesztéseit változatlanul fölterjeszti, de ha ugy találná, hogy az előterjesztés az 1868. XXX. t.-c.-ben foglalt állami közösség v. érdekközösség szempontjából sérelmes és aggálya a bán meghallgatása után sem oszlanék el, saját, illetve a magyar közös kormány észrevételeit is mellékli. Azoknál a minisztériumoknál, melyeknek hatásköre a társországok területére is kiterjed, horvát-szlavon osztályok állíttatnak fel és ugy az osztályokba, mint a társországok területén működő egyéb állami hivatalokra, tekintettel a szükséges képzettségre, horvát-szlavon-dalmát honfiak nevezendők ki; a társországok határai között az állami ügyek hivatalos nyelve a horvát. A pénzügyeket illetőleg az 1868. XXX. t.-c. kimondja, hogy a társországok a magyar állam költségeihez adóképességük szerint tartoznának járulni, de miután a reájok igy jogosan kimért terhet az idő szerint cak ugy viselhetnk, ha autonom kiadásaik fedezéséhez szükséges összeg egy részét is átszolgáltatnák: Magyarország tekintettel a testvéri viszonyra, beleegyezett, hogy közjövedelmeikből csak az a rész fordíttassék az állam(közös) kiadásokra, amely az autonomikus kiadások után fenmarad. Ez alapon keletkezett pénügyi egyezmény az 1868. XXX., 1873. XXXIV., 1880. LIV. t.-cikkekbe iktattatott, majd az 1889. XL. t.-c.-kel uj egyezmény jött létre, melynek érvénye 1897 végéig terjed. E szerint a társországok adóképessége ugy aránylik Magyarországhoz, mint kerek számokban, 8 a 92-höz, tehát ebben az arányban tartoznának az állam terheihez járulni; de miután az említett tekintetek ma is fennállanak, Magyarország ezuttal is beleegyezett, hogy a társországok tiszta jövedelméből 44% az autonom kiadásokra fordíttassék és csak 56% illesse az államkincstárt. Ennek eredménye, hogy mig Magyarország belügyi, vallás-, közoktatási és igazságügyi kiadásaira közjövedelmeinek körülbelül 19%-át fordítja, addig a társországok az említett százalékot használhatják.

Országos törvényhozás. Az autonom alkotmányból folyó törvényhozás jogát a király a H. országgyüléssel gyakorolja. A királyt illeti meg az országgyülés összehivása az alkotmányban meghatározott öt évi időszakra; ő nyitja meg személyesen v. meghatalmazottja által; üléseit elnapolja, berekeszti, sőt az öt évi időszak lejárta előtt is feloszlathatja, de ez esetben az uj országgyülés 3 hó alatt ismét összehivandó. A királyt megilleti (az országgyüléssel egyetemben) a kezdeményezési jog, ki azt a báni kormány által kezeli, valamint a koronás király szentesíti a törvényeket, midőn a horvát-szlavon országgyülés által megállapított törvényszöveget a horvát-szlavon tárca nélküli miniszter és a bán ellenjegyzése mellett aláirja, kir. pecséttel ellátja. A szentesített törvény a horvát-szlavon orságos törvénytárba tétetik közzé és az illető szám megjelenésétől számítva 15 nap mulva életbe lép, ha csak maga a törvény máskép nem intézkedik. Az autonom törvények idézése a szentesítés napjának és a törvény tárgyának megjelölésével történik (p. 1873 nov. 28-iki törvény, a törvények kihirdetéséről), de a rövidség kedvéért gyakran csak a szentesítés napját említik (p. 1873 nov. 28-iki törvény). A törvényhozásnak, ugy mint az egész autonom kormányzásnak a nyelve horvát. Az országgyülés székhelye Zágráb. Szervezetét pedig főkép az 1870. II., 1881 julius 15-iki és az 1888 szept. 29-iki törvények szabályozzák. Az országgyülés egy kamarából áll, melynek tagjai részint személyes jogon, részint választás utján jelennek meg. Személyes jogon tagjai: 1. a zágrábi érsek, a karlócai metropolita, a szerb patriárka, a megyés püspökök és az auraniai perjel; 2. a megyék élén álló főispánok és a túrmezei gróf; 3. férfi tagjai azon hercegi, grófi és bárói családoknak, melyek a régibb gyüléseken is személyes megjelenési joggal birtak, ha 24. életévüket betöltötték, a horvát nyelvben jártasok és Horvát-Szlavon-Dalmátországok területén oly földbirtoknak tulajdonosai, vagy családi hitbizomány haszonélvezői, melynek földadója, a rajta levő gazdasági épületek és lakóházak házosztály-adójával legalább 1000 frtot tesz ki (1885); továbbá azon magyar főuri családok tagjai, kik a törvény életbeléptetése után a horvát-szlavon területen letelepednek, valamint kiket ő felsége ezután fog főurakká kinevezni, amennyiben a mondott feltételeknek megfelelnek. De ezek személyes tagsági jogukat csak akkor gyakorolhatják, ha a személyes jogon megjelenők száma a választott képviselők számának felét, a 45-öt meg nem haladja; ha pedig a már személyes tagsági joggal birók haladnák tul ez arányt, akkor számuk 45-re leszállíttatik ugy, hogy a jog élvezetében a nagyobb adót fizetők maradnak meg, az adó egyenlősége esetében pedig a kor dönt. A személyes jogon megjelenők báni meghivót nyernek. Az országgyülés másik elemét a kerületenkint választott képviselők alkotják; a választó kerületek száma 90. A választói jog feltételei: magyar állampolgárság, horvát-szlavon területen illetőség, 24 éves kor, férfi-nem; továbbá megkivántatik bizonyos szellemi, illetve vagyoni qualifikáció. A választás közvetett és közvetlen. Közvetlen gyakorolják a választás jogát Zágráb, Eszék, Varasd, Buccari, Károlyváros, Kőrös, Zengg, Belovár, Pozsega, Sziszek, Carlopago, Petrinya, Kosztajnica, Ivanics, Brod, Mitrovica, Karlóca, Pétervárad és Zimony városokban, valamint Ruma községben és pedig azok, akik az említett általános feltételek mellett horvát-szlavon területen fekvő ingatlan után legalább 15 frt egyenes adót fizetnek, vagy mint iparosok, kereskedők, hajótulajdonosok, folyóiratok felelős szerkesztői, közkereseti társaságok tisztviselői, ipar v. kereskedői cégek nyilvános tagjai fizetik ez adóösszeget; továbbá H.-ban elismert vallásfelekezetek egyházi személyei, zárdafőnökök, királyi, országos, törvényhatósági, városi, községi tisztviselők, nyugalmazott katonatisztek, ügyvédek, királyi közjegyzők, tudósok és akik az egyetemmel egyenrangu intézetektől diplomát nyertek, a délszláv akadémia rendes tagjai, sebészek, gyógyszerészek, okleveles mérnökök, tengerész kapitányok, nyilvános középiskolák, tanítóképezdék tanárai, a polgári és nyilvános népiskolák tanítói. A többi községekben a választás jogát részint közvetlenül, részint közvetve gyakorolják. Közvetlen választók, akik a horvát-szlavon területen birt ingatlan után legalább 15-30 frtnyi egyenes államadót fizetnek; továbbá iparosok, kereskedők, hajótulajdonosok, folyóiratok felelős szerkesztői, legalább 20-30 frtnyi egyenes államadóval, végre nagyban egészben a fent említett szellemi qualifikációval birók. Közvetve választanak és ezek az ősválasztók: 1. kik maguk, v. mint a házközösségek fejei legalább 3-5 frtnyi egyenes adót fizetnek; 2. iparosok, kiskereskedők, erdészek, pénzintézeti tisztviselők 5 frt adóval. Minden 50 ősválasztó egy képviselőválasztót választ. A bán az országgyülésen személyesen, vagy helyettese által megjelenhet, valamint kötelessége az interpellációkra felelni, a kért felvilágosításokat megadni, de szavazati joggal csak akkor bir, ha az országgyülésnek egyéb cimen tagja. Az országgyülés belső szervezetét részint a törvény, részint az erre támaszkodó házszabályok határozzák meg. Elnökét és alelnökét az egész 5 évi időtartamra, a háznagyot, jegyzőket pedig évenként választja. A tárgyalásokat az állandó vagy az esetről-esetre alakult bizottságok készítik elő. Állandó bizottság 11 van: igazságügyi, vallás- s közoktatásügyi, kereskedelmi, ipar- s közmunka, közlekedési, földmivelési, belügyi, adóügyi, közegészségügyi, költségvetési, zárszámadási, panasz- és kérvényi, valamint igazoló bizottság. A tanácskozás a törvényjavaslat általános tárgyalásával veszi kezdetét, ezt követi a részletes tárgyalás és befejezi a harmadszori felolvasás, mely alkalommal már vitának nincs helye. Az országgyülés minden tagja a mentelmi jog oltalma alatt áll. Az országgyülésnek, mint a külön országos törvényhozás egyik elemének hatáskörébe tartoznak, a már említett autonomikus ügyekre a törvényalkotás joga; továbbá saját közjogi szevezetének, autonomikus alkotmányának szabályozása; az országos kormány ellenőrzése, esetleg felelősségre vonása; az autonomikus költségvetésnek megállapítása; a zárszámadások megvizsgálása; az országgyülési tisztviselők választása, házszabályok szerkesztése, a magyar országgyülésre küldendő követek választása és a társországok területén fekvő állami földbirtokok eladásánál a határozás.

Az országos kormány és végrehajtás köre tágabb, mint a törvényhozásé. Az 1868. XXX. t.-c. szerint kihat a belügyekre, vallás- és közoktatási ügyekre és az igazságügyre, vagyis mindazon ügyekre, melyek a közös (m. kir.) miniszteri kormánynak fentartva nincsenek és e törvény 10. §-a megjegyzi: az iparügy rendezését a házaló kereskedéssel és a nem közkereseti egyesületek ügyében, az idegenek fölött gyakorlandó rendőrséget, az állampolgárságot és a honosítás ügyeit illetőleg a törvényhozás a közös országgyülésen történik, de a végrehajtás Horvát-Szlavonországnak tartatik fenn. Továbbá a tengerészeti-, bánya-, kereskedelmi- és váltójog szintén a közös törvényhozás alá tartozik. Az autonom kormányzás feje a király, ki azt az alkotmányilag szervezett hatóságok által gyakorolja. A központi kormány székhelye Zágráb és élén a miniszterelnök előterjesztésére és ellenjegyzésével kinevezett bán (l. o.) áll. Az országos kormány az autonomiához tartozó főügyágaknak megfelelően 3 osztálya: belügyi (ide tartozik a társországok pénzügyi kezelése is), vallás- és közoktatási és igazságügyi osztályra válik; ezek egymástól függetlenek és mindegyik «horvát-szlavon-dalmát kormány szakosztály» cimet visel. Hatáskörüket az 1869. horvát II. t.-c. szabályozza. L. Bán cikkünket, hol a báni tábla is le van irva. A társországok közigazgatásának közép- és alsó foku hatóságai, mint a központi kormánynak közvetlenül vagy közvetve alárendeltek: a megyei és városi törvényhatóságok, továbbá a városok és községek. Hatáskörükbe tartozik az állami és országos igazgatás közvetítése, önkormányzat gyakorlása, szabályrendeletek alkotása; továbbá gyüléseiken más közérdekü ügyekkel is foglalkozhatnak, határozataikat egymással közölhetik, a központi kormányhoz, kérvény alakjában az országgyüléshez felterjeszthetik, de e felterjesztésnek felfüggesztő hatása nincsen. A megyei törvényhatóság jogait első sorban közgyülése által gyakorolja, mely felerészben a megye területén legtöbb adót fizetőktől, felerészben választottakból alakul. Választó és választható az, aki országgyülési képviselő választására jogosult, ha a megye területén lakik; a választás 3 évenkint 6 évre történik. A tagok száma pedig a megyei lakosok számától függ: minden 2000 lakosra esik 1 közgyülési tag. Továbbá a közgyülésnek hivatalból tagjai még: a főispán, mint elnök, az alispán, titkár, mérnök, orvos, tanfelügyelő, állatorvos és járási főnök. Nem lehet azonban tagja, aki büntett, v. nyereségvágyból elkövetett cselekedetért elitéltetett, vagy vizsgálat alatt áll és aki a megyével számadási v. peres viszonyban van. Rendes közgyülést évenkint kétszer, tavasszal és ősszel tartanak, de a főispán indítványára, v. ha a tagok egyharmada irásban kéri, rendkivüli közgyülés hivandó össze. A megyei törvényhatóság élén a király által kinevezett főispán áll. Ő az országos kormány megbizottja és képviselője, mint ilyen felügyel a megyei közigazgatásra és önkormányzatra. A megye központi tisztviselői: az alispán, mint első tisztviselő, titkár, fogalmazók, főerdész, főmérnök, tanfelügyelő, főorvos, állatorvos; járási tisztviselők a járási főnök, segédek és gyakornokok. A megyei tisztviselők és egyéb alkalmazottak állásukat kinevezés alapján nyerik. Az alispánt a felség, a többi tisztviselőket a bán, a segéd- és szolgaszemélyzetet a főispán nevezi ki. A megyékben az 1886 február 5-iki törvény közigazgatási bizottságot szervezett, igen jelentékeny hatáskörrel a közigazgatásra, valamint eljár bizonyos fegyelmi ügyekben és felebbezési fórum. Tagjai a főispán, mint elnök és rendesen 6 tisztviselő: alispán, főorvos, főmérnök, főerdész, tanfelügyelő, gazdasági előadó és adóügyekben még az adófelügyelő, valamint a közgyülés által választott 6 tag. Városi törvényhatóság kettő van: Zágráb és Eszék. Zágráb élén a király által kinevezett főpolgármester, Eszék élén a főispán áll; a tisztviselők ugy, mint a közgyülés összes tagjai választatnak. A községek, nem tekintve a városokat, kétfélék: egyes és összetett, kerületi községek és ezek a megyei hatóság alatt állanak. Hatáskörük a felsőbb igazgatás közvetítése és az önkormányzat. A községi képviselet tagjainak száma 12-24 között váltakozik, a megye által meghatározva, tekintettel a községi népesség számára és műveltségére.

Katonai ügyek. Egész H. a zágrábi hadtestparancsnokság területéhez tartozik, a hadkiegészítő parancsnokságok száma 6 (Károlyváros, Zágráb, Belovár, Otocsác, Eszék, Pétervárad). A honvédség 4 gyalogezredének széke Zágráb, Szvarcsa, Belovár és Vinkovce; honvédhuszárezred Varasdon állomásozik. Állandó vegyes felülvizsgáló bizottsága van Zágráb, Károlyváros, Eszék, Pétervárad és Otocsácnak. Csendőrségi ügyekben H. a m. kir. horvát-szlavon csendőrparancsnokság területét képezi, melynek törzse Zágrábban székel; 4 szárny- és 14 szakaszparancsnokság van alája rendelve. H. közigazgatási beosztása jelenleg a következő:

[ÁBRA]

Története.

H. mai területén a Kr. e. századokban kelta-illir eredetü népek laktak, melyeket Kr. e. 8. Augustus császár legyőzött és a római birodalomba kebelezett, területüket Pannonia és Illyricum közt osztván meg. A nyugat-római birodalom bukása után e terület a keleti gótok kezébe került (489), majd félszázad mulva Justinianus császár a kelet-római birodalomhoz csatolta (535-37). A VI. sz. második felében a Duna-Tisza mellékét az avarok foglalván el, Heraklius császár birodalma határainak védelme végett 630 körül helyet enged az északi hazájukból délre vándorló horvátoknak, akik a Dráva-Száva mellékén s az ettől dél-nyugatra eső területen végleg megtelepedtek.

A horvátok ősi hazája a Kárpátoktól északra feküdt s Fehér-Horvátország volt a neve. A horvát név (latinul: Chrovati, Chorvati, Croati; horvátul: Hrvat, legrégibb alakban Chrvatin) az ó szláv «charv» gyökből ered, melynek jelentése: defendere, tueri a. m. védelmezni, megőrizni; tehát Hrvat a. m. defensor, védelmező. Vándorlásuk ősi hazájukból délfelé már a VI. században kezdődött s majdnem száz évig tartott, mignem mai hazájukban megtelepedtek. Kisebb-nagyobb törzseik nem alkotnak egy államot; véneik és főnökeik kormánya alatt hol a görögöknek és avaroknak, hol a frankoknak hódolnak, aszerint, amint a hadi szerencse ezeknek, vagy amazoknak kedvez. Hódoltságuk sokszor csak névleges s egyes törzsek időnként teljesen kivivják függetlenségüket. Csak a IX. század első felében kezdenek megszilárdulni a viszonyok e területen; ekkor történnek az első maradandó sikerü kisérletek az önálló szervezkedésre és államalakításra. 840 körül tünik fel az első fejedelem a Kulpától délre: Mojslav, akitől számítva a többnyire Tinninben (Knin) székelő hercegek, majd királyok sora meg nem szünik 1091-ig. Ez időben a Dráva-Száva közének keleti fele valószinüleg bolgár uralom alatt állt; mig a nyugati részben egy kisebb szláv fejedelemség alakult Braszlav alatt, aki azonban ki nem kerülhette a frankok főhatalmának elismerését.

Emez első államalakulások idején s a velük járó forrongások közepett jelennek meg a honfoglaló magyarok, akik - amint az Olaszország ellen indított első hadjárataik is mutatják - a Dráva és Száva mentén is biztosságban érezték magukat. Ha el nem fogadjuk is a Névtelen jegyző ama tudósítását, hogy a magyarok a Dráva és Száva közét elfoglalták; annyi kétségtelen, hogy hatalmukat e területen éreztették s a korábbi államalakítási kisérleteknek véget vetettek. Legalább az egész X. század alatt ilyesminek nyomáról sincs tudomásunk. Ellenben számos történeti adat amellett bizonyít, hogy a magyar királyság és keresztény egyház szervezése után első királyaink hatalma a Dráva-Száva közére, sőt részben a szávántuli vidékre is kiterjedt. E mellett szólnak az egyházmegyék határai és az első várispánságok területei. A horvátok államalakítási törekvései eme hosszu idő alatt a Száván és Kulpántuli területre és a tenger mellékére szorítkoznak. Itt nem szakad meg a fejedelmek sora. Attól az időtől fogva, hogy Tomislav 910-ben fölvette a királyi cimet, a XI. sz. végéig tizenkét király követte egymást a horvát királyi széken. Ezek: I. Kresimir (936-945), Miroslav (945-949), Pribina (950-?), Drzislav (970-1000), Svetoslav (1000-1009), II. Kresimir (1009-1035), I. István (1035-1058), I. Péter Kresimir (1058-1073), Slavisa (1073-1075), Svinimir Demeter (1076-1089), II. István (1089-1091) és II. Péter (1102). E királyok a «horvátok és dalmátok» királya (rex Chroatorum et Dalmatinorum) cimmel éltek, a dalmátok alatt a tengermelléki városok eredeti (görög és római) lakosait értvén. E két század alatt a szóban forgó királyság hatalmasan fejlődött s idővel kiterjeszkedett a Dráva és Száva közének nyugati, hegyes vidékeire is, ahol okvetetlenül érintkezésbe kellett jutnia a magyar királysággal. Függetlenségének és terjeszkedésének egyrészt Velence, másrészt a bizanci uralom vetett gátakat. Svinimir (a magyar iróknál Zvoinimir) király egy merész lépéssel felszabadítja magát a bizanci befolyástól és biztosítja országa számára a magyar királyok szövetségét és támogatását. 1076. VII. Gergely pápától királyi koronát kap. Már korábban feleségül vette I. Béla királyunk Ilona nevü leányát s vele együtt nemcsak a Dráva-Száva közén való terjeszkedésre szerezte meg az alkalmat, hanem az sem lehetetlen, hogy a nyugathoz csatlakozásának sikerét is jórészben az Árpádok támogatásának köszönhette. Igy biztosította Svinimir nemzete megmaradását és jövőjét.

Az ő halála után rövid ideig Kresimir király öccse, II. István uralkodott s ennek elhunytával kihalt a horvát nemzeti dinasztia. A királyválasztás joga visszaszállt a nemzetre. Egy hatalmas párt, melynek élén Svinimir özvegye, Ilona, László magyar király nővére állt, a magyar királynak ajánlotta a koronát. László elfogadta az ajánlatot és seregével átkelve a Dráván, örökség cimén ellenállás nélkül elfoglalta a Kulpáig érő területet. Megállapította a zágrábi püspökséget (1091), várispánságokat szervezett s öccsét, Álmos herceget hagyván az ország kormányzására, a kunok ellen sietett. Álmos herceg azonban nem birta magát soáig fentartani; már két év mulva kénytelen volt távozni s utána fejetlenségbe merült az ország. E zavarok közepette a horvátok egy része a Szvacsics-törzsből való Péter bánt választotta királlyá (II. Péter), de ez nem birta magát az egész országgal elismertetni. Végre 1102-ben a tizenkét leghatalmasabb törzs, megunván a pártviszályokat, Kálmán magyar királyt kinálta meg a koronával. Ez azonnal átlépte seregével a Drávát, a Gvozd hegységen leverte Péter ellenkirályt és Belgrádban (ma: Zara-vecchia) horvát és dalmát királynak koronáztatta meg magát. Igy egyesült 1102. Horvátország végleg Magyarországgal. Ettől fogva története el nem választható Magyarországétól.

Nagy a különbség László és Kálmán királyok foglalásai között. Az előbbi csak azt foglalta vissza, amire királyaink korábban is jogot tartottak; az utóbbi uj területet csatolt a magyar koronához. László, midőn püspökséget alapít és várispánságokat szervez, a hazai viszonyokhoz idomítja a drávántuli részt; Kálmán meghagyja a dalmát városok és horvát törzsek régi kiváltságait és intézményeit. E különbségek azonban idővel mindinkább eltünnek. A Dráva-Száva közét régi időkben legalább névleg kir. hercegek kormányozták, akiket egyik-másik adat Szlavonia hercegeinek (dux Slavonić) is nevez. László is öccsére, Álmosra bizta a visszafoglalt területet. Ez a szokás fenmaradt Kálmán után is, de Horvát- és Dalmátországra kiterjesztve. A kir. hercegek, akik itt kormánykodtak (mondhatnók: uralkodtak), a «dux Dalmatić et Croatić» cimet viselik s mivel hatalmuk a Dráva-Száva közére is kiterjedt, ezt utóbb cimökben is kitüntetik. 1266 óta, amikor IV. Béla hasonló nevü fia egyik oklevleében magát «Dalmácia, Horvát- és Szlavonország hercegének» (dux Dalmatić, Croatić et Slavonić) nevezi, emez elnevezés ugyszólván állandóvá lesz, mignem a Habsburgok állandóan Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok királyainak nevezik magukat. Világos, hogy az utolsó Árpádok alatt Szlavoniát uj értelembne mint külön területet kell tekintenünk s e területet az egykoru okleveles adatok megegyező tanusága szerint Zágráb, Varasd, Kőrös és Zagoria vármegyék alkották. A Dráva-Száva közének keleti vidékei Verőce, Pozsega, Valkó és Szerém vármegyékkel magához az anyaország testéhez tartozván, nem foglaltattak bele a Szlavonia elnevezésbe; noha megtörtént velük is, az anyaország más, drávamenti vármegyéihez hasonlóan, hogy időnként az említett «dux»-ok kormánya alá tartoztak.

De még végökre se jutottak emez alakulások az Árpádok alatt, mikor előbb nyugatról, majd kelet felől a külső támadások meg-megcsonkítják s szétdarabolással fenyegetik a Dráva, Száva, és a tenger közt fekvő területet. Zsigmond ideje óta (1419) darabonként megy veszendőbe Dalmácia a parti városokkal és szigetekkel; egy század mulva már csak királyaink cimében foglal helyet. Az utolsó dalmát birtok elvesztésével egy időben (1527) a még megmaradt Horvátországon is érzékeny csorbát ejtettek királyaink. II. Lajos 1522-ben önként engedett át öt várat sógorának, Ferdinánd osztrák hercegnek, hogy a török ellenében német zsoldosokat vessen beléjük. Az osztrák katonai igazgatás megfészkelvén itt magát, e külön terület fenmarad aztán a Habsburgok trónrajutása után is mint «károlyvárosi generalatus». Ennél nagyobb károkat okoztak a török becsapások. A mohácsi vészre következő években gyorsan terjedt a török hatalom, ugy hogy két évtized mulva csaknem az egész horvát terület hódoltsággá sülyedt. Amit a török meghagyott, azt a tengerpart mentén Velence igyekezett elragadni. Nem kerülhette ki sorsát Szlavonia és a Dráva-Száva közti vármegyék területe sem. A két folyó közéből Zágráb és Varasd városokkal együtt csak egy keskeny terület maradt keresztény kézen; a többi a pozsegai és szerémi szandsákokat alkotta. Horvátország és Szlavonia hűségesen osztoztak az anyaországgal a török hódoltság minden nyomoruságában és a török harcok dicsőségében. Sőt a horvát Zrinyiek és Frangepánok a kereszténységnek és Magyarországnak nemcsak hősöket adtak, hanem a magyar szabadságnak mártirokat is. De amig a török hódoltság megszüntetése után Magyarország azonnal visszaszerezte régi területét és institucióinak integritását: a társországok viszonyai sokszorosan megváltoztak é régi mivoltukban nem is álltak többé helyre.

Dalmácia Velence kezén maradt s a doge kormánya alatt állt 1797-ig, amikor rövid időre a Habsburg-házhoz került ugyan, de maguknak a dalmát rendeknek kréelme ellenére nem csatoltatott vissza Magyarországhoz. Osztrák hatóságok telepedtek le Zarába s a rövid francia uralom idejét kivéve (Illir királyság 1809-1813), meg is maradtak ott. Dalmácia ma is az osztrák birodalmi tanácsban van képviselve s a tényleges kapcsolat helyett csupán a mindenkor fentartott és megerősített történeti jog köti a magyar királysághoz. Horvátország egy része elmerült a török uralom áradatában s Biháccsal együtt Boszniába kebelezve, továbbra is török kézen maradt. A felszabadított terület sem kapta vissza régi alkotmányát, hanem jelentéktelen kivétellel katonai uralom alá jutott. Csupán Zengg és Fiume-Modrus vármegye képviselték a polgári Horvátországot; többi területét a katonai határőrvidéknek 1739. szervezett likai, otocsáci, ogulini és szluini ezredei foglalták el. Szlavonia és a négy keleti vármegye megmentette területét; de itt is nagy változások történtek az elnevezésekben, az intézményekben és az anyaországhoz való viszony dolgában. A visszafoglalás után Szlavonia a megfogyott, csaknem semmivé olvadt Horvátország nevét kezdi felvenni. A viszonyokkal ismeretlen idegen katonai hatóságok kezdték s csakhamar átvette s közhasználatra juttatta a bécsi kormány. Törvényeinkben, állami iratainkban még fenmarad ugyan a helyes elnevezés, mely Zágráb, Varasd és Kőrös vármegyéket Szlavoniába helyezi, de utóbb országgyüléseink is engednek a közszokásnak s az 1790. országgyülés óta csak emléke maradt meg a régi név régi használatának. Egyébiránt az igy Horvátországnak elkeresztelt Szlavonia területéből is kivette a katonai kormányzás a maga részét. Az 1739. történt végleges rendezkedés után ily módon alakíttattak a báni első és második, a varasd-szentgyörgyi és varasd-kőrösi határőrvidéki ezredek. A mily mértékben szorult ki Szlavonia neve a társországok területéről, annyira növekedett a horvátok és a bécsi kormány részéről a törekvés, hogy e névnek uj területet keressenek. A négy keleti vmegye: Pozsega, Verőce, Valkó és Szerém, noha közvetlenül az anyaországhoz tartoztak, gyakran állottak a bánok kormánya alatt régebben is s nem voltak hijával a tartományi különállás hagyományainak. A régi felfogást mindinkább elhomályosították a XV. századtól kezdődő tömeges szerb bevándorlások, ugy hogy e területet Rasciának is kezdték nevezni; sőt előfordul, hogy Pozsega vmegye területének jórészét - az ó-hitü szerbek után - a XVII. és XVIII. sz.-ban Kis-Oláhország (Vlachia) néven emlegetik. Mind gyakoribbá válik e fogalom-zavar közepette, hogy e négy vmegyére hivatalosan is a Szlavonia nevet alkalmazzák. A szó használatában épp oly része volt a tájékozatlanságnak, mint a célzatosságnak. Midőn Mária Terézia 1746. évi rendeletével e négy vmegye területéből kihasította a bródi, gradiskai és péterváradi határőrvidéket, a megmaradt részt - Valkó eltörlésével - három vármegyére osztotta és ezeket a bán hatósága alá adta. Ettől kezdve száz éven át foly ugyan a küzdelem a magyar országgyülések és a bécsi kormány törekvései közt e három vármegye hovatartozása felől; de a név már nem kétséges, mind a két fél egyaránt Szlavoniának nevezi a három megye területét. És szokássá vált, hogy a három említett vármegye a magyar vármegyék módjára adózott, követeket küldött a magyar országgyülésekre s fogadta a helytartó tanács intézkedéseit, de követeit elküldte a zágrábi tartománygyülésre is, a báni kormány alatt állt, s a horvát törvénykezéssel élt. Régi rendi országgyüléseink nem is oldották meg a kérdést. Mire megoldhatták volna, uj politikai törekvések kezdtek érvényesülni a Dráván tul.

A népek öntudatra ébredése és a francia forradalom nyomában fakadt politikai aspirációk a bécsi kongresszus után egy időre elfojtattak ugyan, de annál követelőbben és szenvedélyesebben nyilatkoztak meg az abszolut kormányrendszer fékeinek lehulladozásával. Az uj szellem a természet követelményei nevében hadat izent a történeti alakulásoknak és törvényes jogoknak. Igy történt ez a horvát nép kebelében is. Minél jobban meg volt csonkítva területe, s minél jobban szét volt az darabolva politikailag, annál erősebben érezte összetartozását, s nem elégedve meg a történeti jogfolytonosságnak, a régi egységnek helyreállításával, minden délszlávok politikai egyesítésére törekedett. Az illirizmus (l. o.) az egyesített délszlávok független királyságáról álmodott. Igy jutott összeütközésbe Horvátország a magyar királysággal, amely a történeti jog alapján állott s levetvén középkori szervezetét, modern nemzeti állammá törekedett szervezkedni. Az illirizmus, hogy célját könnyebben és gyorsabban elérhesse, a bécsi kormánnyal szövetkezett s ennek Magyarország ellen intézett támadásában éppen H. szolgáltatta Jellacsics bán (l. o.) vezérlete alatt az előhadat. Egy káprázatos tévedés hatása alatt H. mindvégig a magyar ügy ellen küzdött a szabadságharcban; de ennek gyászos vége után nem diadal, hanem a csalódás jutott osztályrészeül. A régi Horvátország és Szlavonia polgári kormányzás alatt álló részei Pozsegával, Verőcével, Fiuméval és a Muraközzel együtt abszolut kormány alatt mint külön korona-tartomány szerveztettek ugyan, de a határőrvidék nem kapcsoltatott vissza, Dalmácia közjogi különállása nem szünt meg, Zengg katonai igazgatás alá, Szerém pedig a szerb vajdasághoz került. Az illirizmus fanyar gyümölcsöket termett.

Amint a horvátok nemzeti ébredése századunk huszas és harmincas éveiben összeesett és egy forrásból táplálkozott a magyar nemzeti állam kiépítésének első kisérleteivle, noha utjaik elváltak egymástól: azonképen a horvát nép jogos politikai aspirációi is csak Magyarország által, vele egyetértésben voltak megvalósíthatók, mihelyt utjaik találkoztak. Az alkotmány helyreállítása után igy jött létre a kiegyezés a magyar királyság és Horvátország között (1868. XXX. t.-c.). A kiegyezési törvény értelmében Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok területéhez tartozónak ismertetett el az osztrák uralom alatt alkotott Fiume vmegye, Fiume város és kerülete kivételével, vmint Zágráb, Varasd és Kőrös vmegyék, aztán Pozsega, Verőce és Szerém vármegyék, a határőrezredek a tengertől a Dunáig és végül Dalmácia. Nem számíttatott oda Fiume, amely Mária Terézia adománylevelének fentartásával a magyar koronához kapcsolt külön politikai terület és a Muraköz, amely visszaadatott Zala vármegyének. Dalmáciára nézve fentartatott a magyar korona joga s mivel a dalmátok 1861. visszautasították az egyesülést, kimondatott, hogy Dalmácia képviselői is meghallgatandók a visszacsatolás feltételeire nézve. A határőrezredek területének polgárosítása kevés idő mulva követte a kiegyezést; az 1882. XL. t.-c. véglegesen egyesítette e területeket Horvát-Szlavonországgal. Ezek mint a magyar királyság társországai képviseleti alapon a legszélesebb körü autonomiával intézkednek belső ügyeikben s csak annyi tartatott fenn a közös elintézés számára, a mennyit az anyaországgal való kapcsolat szükségképen megkövetelt. A modern Horvátország a történeti jog alapján áll, de birtokában mindama tényezőknek, amelyek nemzeti egyéniségének természetes kifejlesztését biztosítják. Az elmult idők politikai eszményei nem foszlottak ugyan még szét, de velük szemben ott áll a történet nagy tanusága, hogy jogos aspirációik megvalósítására csak Szt. István koronájának ragyogásából meríthetnek erőt s ettől elfordulva sem a multban nem kisérte, sem jövőben nem kecsegteti siker törekvéseiket.


Kezdőlap

˙