Hűbér-biróság

A hűbérjogviszonyból kifolyó peres és peren kivüli ügyek ellátását a H. eszközölte; ez a hűbérur udvarában (hűbér-udvar) tartotta üléseit; elnöke volt a hűbérur, tagjai a hűbértársak s pedig ha a peres fél vagy a vádlott vazallus volt, ugy az itélő tagoknak a peres féllel egyenlő rangban állóknak, egyenlő születésüeknek kellett lenniök. A per tárgya lehetett az ugynevezett felonia (l. o.). Itélt továbbá e biróság a hűbéres társnak a hűbérur ellenében emelt panasza vagy igényei fölött is;meghatározta továbbá a jövőre nézve a hűbéreseket és hűbérurat kötelező szabványokat, s gyakran e biróság az egész hercegségnek vagy grófságnak törvényhozási, biráskodási, kormányzati és hadigazgatási teendőit látta el. A hűbérur felhivására köteles volt a hűbéres a H.-ban részt venni s illetve ott helyét mint biró elfoglalni. Ez egyenesen a hűbéri tartozások egyikét képezte. Oly ügyekben, melyekben maga az államfő volt egyénileg érdekelve, az országos H. előtt helyette a rajnai őrgróf mint országbiró elnökölt. Midőn idővel az állandó hűbérudvarok keletkeztek, a hűbéresnek megszünt az a kötelessége, hogy e biróságban részt vennie kellett. Az itélkezés, az ügyek ellátása a fennálló hűbérjog (l. o.) értelmében történt. A pör eljárását legtöbbnyire a «Fehde» v. «Faida» (l. o.) és a bajvivás (l. o.) képezték.

Hűbéres

l. Hűbér.

Hűbéri birtokok

l. Hűbér.

Hűbériség

l. Hűbér.

Hűbérjog

Az a jog, melynél fogva a hűbérur a tőle függő, tulajdonát képező földterületet, jószágot vagy pedig hivatalt, tisztséget hűbérül adja; másrészt pedig azon jog, melynél fogva a hűbéres javadalmát tartja és birja, vagyis a hűbéresnek birtokcime. A kisebb hűbéri társadalmak mindegyike saját külön hűbérjoggal birt; szóval annyiféle jog létezett, ahány hűbér, ahány város volt. A szokások közössége hozott ugyan létre ezekben bizonyos hasonlatosságot, de az egész országra kiterjedő egyforma jogrendszer nem létezett. Igy nem is volt tulajdonképeni német v. francia jog, hanem találunk egy tömeg: Volksrecht, Landrecht, Stadtrecht, Hofrecht cimü jogszabványt (ilyen p. a Sachsenspiegel 1218. és a Schwabenspiegel 1268-1282 közt szerkesztve), vagy Franciaországban egy csomó u. n. coutume-t. Már a XII. sz.-ban keletkeztek az u. n. Libri feudorum, a hűbérjog-könyvek; ez Lombardiában készült császári rendeletek s feljegyzések alapján, a hűbér-udvarok szokásjogáról s főleg a milanói szokásjog szerint, mely aztán a hűbéri Európa felének, lehet mondani, törvénykönyvévé is vált. Eme partikuláris jogokból készültek utóbb a hűbérállamok általános jogai s jogkönyvei, ellentétben hazánkkal, hol az általános jog előzte meg a később fejlődött partikulárist.

Hűbérkönyv

a hűbérbe adott birtokok mennyiségének s a hűbéresek neveinek feljegyzésére szolgáló és eme adatokat magában foglaló könyv neveztetett H.-nek.

Hűbérlevél

A hűbérvagyon a hűbéresre u. n. invesztiturával ment át, a szokásos formaságok mellett esküt tett s kapta urától a hűbérlevelet (Lehns-Brief), vagyis azt az okiratot, mely a hűbéres és hűbérur között létrejött jogviszonyt megállapította, melynek értelmében az ur kapta a hűbérszolgálmányokat, jelesül a katonáskodást, fegyverszolgáltatást s udvari szolgálatot, a XVII. századtól fogva pedig csak pénzbeli adózást; viszont a hűbéres az ur részéről az oltalmat s a bérbirtokot haszonélvezetül.

Hűbéröröklés

A hűbérur a hűbéres elhaltával nem volt jogosítva a hűbérbirtokot magának visszavenni, hanem, nehogy a hűbérrendszer sérelmet szenvedjen, köteles volt azt hűbérül tovább adományozni s azt, hogy a hűbériség a középkor uralkodó intézményévé emelkedett, egyedül az a körülmény teremtette meg, hogy a háboruban részvétel s hűség fejében jutalmul adott birtok a birtokosnak családjában örökössé vált s hogy e tisztségek is, a hercegi s grófi hivatalok, többnyire a családok örökös birtokába mentek át s pedig nemcsak a hivatallal egybekötött hatósági jog, hanem maga a birtok is. É.-Németországban, Dániában, Poroszországban s Lengyelországban p. az ó-német hűbértörvények, illetve jogszabályok szerint: - s eltérően a lombard-jogtól, amelynél fogva az oldalrokonok is öröklésre hivatottak voltak - a hűbéres csakis törvényes örököseire hagyhatta a birtokot s ezeket abból végrendelettel ki sem zárhatta, feltéve, ha hűbérképes örökösei voltak, miért is nőkre az át nem mehetett, kivéve a női hűbérnél. Azt, aki hűbért örökölt, a hübérjog szerint hűbérörökös-nek nevezték, hogy különbség tétessék az allodialis birtok örökösétől. Több egyenlő izen álló rokonok létében valamennyien örököltek, de a birtokot szét nem darabolhatták, hanem egyik közülök megvette s a pénzen osztoztak meg s csakis akkor szálhatott vissza a hűbér a dominusra, ha valamennyi hűbérképes utód kihalt. Az u. n. paraszthűbéreknél (feudum rustica, ignobilia), mely nem alapult hadi kötelezettségeken, az öröklés ugyancsak a hűbérrendszer szerint történt.

Hűbérpénz

Midőn a hűbérur személye változott, hogy a hűbérujítás (renovatio feudi) helyt foghasson, a hűbéres bizonyos felpénzt adott át az uj hűbérurnak, ezt nevezték H.-nek (laudemium). Ezt a hűbéres az adományozott vagy ujított hűbér fejében adta a hűbérurnak. Valahányszor öröklés esete következett be, vagy a hűbérur változott, bizonyos összegnek fizetése mindannyiszor ismételendő volt. A hűbéresre háruló eme gyakori adózás igen nyomasztó volt, miért is utóbb az államok ezt a terhet meg is váltották, a hűbérurnak kárpótlása mellett.

Hűbérrendszer

l. Hűbér.


Kezdőlap

˙