Impositio silentio

(lat.) a. m. hallgatás, titoktartás föltétele alatt.

Impossibilis

(lat.) a. m. lehetetlen.

Impost

(középkori lat.), az építészetben vállpárkány vagy egyátalában az a kőréteg, melyen egy boltozat lába közvetlenül nyugszik; ajtók és ablakok szemöldökfája. - I. jelent még indirekt adót.

Impostor

(lat.), l. a. m. csaló, aki másokkal valami hamisat elhitet, másokat tévutra vezet. - 2. Impostores-docti, az olyan tudósok, kik másoknak oly műveket tulajdonítanak és oly idézeteket helyeznek ajkaikra, miket ezek nem irtak és nem mondtak. - 3. De tribus impostoribus, a középkor utóbbi felében hire járt, hogy e cimen egy istentelen tartalmu mű készült, melyben a nagyvallásalapítók: Mózes, Jézus és Mohammed világcsalókként vannak feltüntetve. A mű szerzőjét a pápai széknek hol egyik, hogy másik ellenségében keresték, igy p. IX. Gergely pápa II. Frigyes császárt vádolta ezen mű szerzésével; de különben senki sem akadt, aki a sokat emlegetett könyvet látta, avagy annak tartalmát közelebbről ismerte volna és éppen ezért ezen mitikussá vált művet több ilyesféle cimü, de egészen más tartalmu munkákkal cserélték fel. A XVI. század végén (1598) azonban csakugyan jelent meg egy ily cimü munka, mely valószinü, hogy jóval kiadatása előtt iratott, s mely a természeti vallásnak ad előnyt a kijelentett vallások felett. V. ö. Genthe, De impostura religionum breve compendium (1833); Weller, De tribus I. (2. kiad. 1876); ifj. Philomneste, De tribus I. (1861).

Impotentia

(lat.) a. m. nősztehetetlenség.

Impozáns

(franc.), ami hatással van, különösen az érzékekre.

Impraktikábilis

(lat.) a. m. gyakorlatiatlan, keresztül nem vihető.

Impregnálás

a technikában 1. Telítés; az orvostanban, l. Fogamzás. - Impregnáció a geologiában az érceknek olyforma előfordulása, amidőn valamely kőzetet csakis bizonyos helyeken jár át vagy von be az illető érc.

Impresario

(ol.) a. m. vállalkozó, olyan szinházi igazgató, aki valamely szinházat saját vállalatára kibérel, de különösen oly vállalkozó, aki valamely művészt v. művésznőt kisér és annak fellépései alkalmával az anyagi körülményeket közvetíti, alkudozik azokkal, kik a művészt felléptetni óhajtják és általában mint teljhatalmu megbizott és titkár szerepel.

Impresszionista

(franc.), igy nevezik a modern festészet egyik iskoláját, mely a régi hagyományokkal szakítva, azoktól merőben eltérő fölfogást állított föl a valóság festészeti utánzásának elvéül. Az I. iskola a valóságnak anyagi mivoltát, s a vele benső kapcsolatban levő formákat ha nem is mellőzi egészen, aminthogy nem is mellőzheti, de mellékesnek tekinti; fölfogása szerint a természet anyagi mivolt, az élő lények, a növényi világ és holt tárgyak csak alkalmul, ürügyül szolgálnak, hogy a fesőt szineiken megfigyelje és visszaadja a fény és a levegő pillanatnyi jelenségeit. Ez iskola fölfogássa szerint tehát a valóság festészeti utánzásának fő elemei: a szin, a fény és a levegő. A három közül a szin sem önmagáért érdekli az I. festőt, hanem csak azért, mert értékével kifejezi a fény erejének, a levegő tisztaságának fokát. Önként értetik, hogy az ilyen festő tárgyait nem zárt helyiségben keresi, hanem a szabad ég alatt, ahol legtöbb a fény. Manet Eduárd francia festő volt első hirdetője az uj elvnek; 1862. lépett föl először, két festménye, melet 1865. a párisi Salon biráló bizottsága visszavetett, általános gúny tárgya volt. E viszontagságok azonban nem ingatták meg, erős meggyőződéstől vezetve tovább dolgozott, végre kivivta elvének elismertetését és Delacroix, Courbet. Corot mellett a negyedik megalapítójává lett a modern francia festészetnek, amelynek emlőin táplálkozik az összes művelt népek festészete. Manet közvetlen tanítványai és követői voltak: Degas, Renoir, Pissaro, Gisley, Monet, Ganguin, Zandomeneghi. Ma az I. festők száma beláthatatlan. Az irodalomban Zola Emil volt Manet védelmezője, s tőle kölcsönözte az elveket, melyeket «L'Oeuvre'» cimü regényének hőse Claude Lantier hirdet.


Kezdőlap

˙