Induciomarus

a trevirek fejedelme, a rómaigall háborunak egyik kiamgasló alakja, akinek Kr.e. 54. sikerült az eburónokat és trevireket a rómaiak ellen fellázítani, ami Rómára végzetessé válhatott volna. 53. azonban Labienus római hadvezér I.-t legyőzte és kivégeztette.

Indukció

(lat., gör. epagogé) a. m. bevezetés, behozás, innét ez utóbbi szónak tankönyvekben való helytelen, mert érthetetlen használata; a logikában az egyesből vagy részlegesből egyetemesre való következtetés. Ha valamely nem (genus) egyes fajtáin azon egy tulajdonságot észlelem s ebből következtetem, hogy e nem minden fajtáin előfordul ez a tulajdonság; vagy ha mert két jelenséget néhányszor találtam egybekapcsolva, azt állítom, hogy ezek a jelenségek mindig összekapcsolva, fordulnak elő, akkor I. utján következtettem. I. tehát az, ha abból, mert a föld lakva van, azt következtetjük, hogy a többi, a földhöz hasonló föltételek közt levő bolygó szintén lakva van, de I. az is, ha abból, mert az emberek az eddigi tapasztalat szerint egy bizonyos élettartam után meghalnak, azt következtetem, hogy minden ember halandó. Azonnal fölmerül a kérdés, hogy mely logikai jognál fogva egyetemesítjük azI.-ban az egyes vagy részleges eseteket, vagy logikai nyelven: mely jognál fogva szabad nekünk, mert néhány esetben láttunk egy S-t (subjektumot) összekapcsolva egy P-vel (predikátummal) azt mondanunk, hogy mindig, ha S van, P is lesz? Csak egyetlen egy esetben világos ez a jog. Ha ugyanis tényleg az összes S-ekről kimutatjuk, hogy P-vel van egybekapcsolva. Ezt nevezik teljes I.-nak. De ez voltakép nem is I., mert hiszen ebben az esetben nem következtetünk az egyesből, a részlegesből az egyetemesre, nem egyetemesítünk, hanem fölsorolván az összes idevágó egyes egyeseket. Azonban nagyon kevés esetben gondolhatunk arra, hogy az összes eseteket megfigyeljük. A főkérdés tehát az marad, mely jognál fogva egyetemesítjük részleges tapasztalatainkat? A közönséges életben ezt az egyetemesítést folyton gyakoroljuk; de hogyan igazolja a logika azt az eljárást, hogy tapasztalt esetekből olyanokra következtethessünk, melyeket nem tapasztaltunk? Nyilvánvaló, hogy ennek az a meggyőződés szolgáltatja alapját, hogy ami a természetben történik, szükségkép történik, hogy egyetemes oksági kapcsolat köti össze a természet jelenségeit, hogy ugyanazok az okok ugyanazon körülmények közt ugyanazt az eredményt szülik. Az egyes esetben észlelt kapcsolatos S és P közt akkor egyetemesíthetem, ha S és P közt oksági kapcsolatot fedezek föl; mert ha S oka vagy okozata P-nek, mondhatom, hogy ugyanaz az ok ugyanazon körülmények közt ugyanazt az eredményt szülvén, S mindig P-vel együtt fog megjelenni. Eszerint minden I. voltakép szillogizmuson (l. o.) alapul. Ebből azonban ujabb logikai kérdések származnak. Kérdezhetne: 1. Honnét tudjuk az említett felső tételt? Mill Stuart János azt feleli, hogy ez az általános oksági tétel is a tapazstalatból, l. utján támadt. Ez a következetes empirizmus álláspontja. De akkor az okság tétele maga nem ad föltétlen biztosságot. Mely jognál fogva állítom ezzel a tétellel, hogy mert a természet rendjét több izben fölismertem, mindig rendet fogok benne találnI, Ezzel az empirikus állásponttal szemben azért áll egy másik, mely magát az oksági tételt nem a tapasztalatból származtatja, nem I. utján keletkezteti. Ennek is különféle formái vannak, melyek azonban abban megegyeznek, hogy az oksági tétel forrását nem a tapasztalatban, hanem magában az elmében keresik. Kérdezhetni továbbá 2. mely uton-módon fedezhetem föl a tényleges oksági kapcsolatokat? Mert ez is problematikus. Az a tétel, hogy a természetben mindennek, ami történik, megvan a maga oka, még nem ad tumutatást arra nézve, hogy egy adott esetben, melyek valamely eseménynek az okai. Itt megint az esetet kell vizsgálat alá vonnom. E vizsgálatnál az a nehézség merül föl, hogy valamely okozat nem utal semmi jellel arra, hogy mely okból származik. Ha valaki valamely betegségből fölgyógyul, maga a gyógyulás nem utal arra, mely oknál fogva állott be, az orvosszer következtében-e, vagy - ami nem lehetetlen - az orvosszer ellenére-e, nem is szólva arról, hogy az orvosszer se előnem segítette, se meg nem hátráltatta a gyógyulást (1. Ok). Az I. tehát a részleges oksági kapcsolatok fölfedezésének ujabb problemáját hozza szinre. Itt nagy szerepet visz azután a megfigyelés és a kisérlet (l. o.). A megfigyelés és kisérlet, továbbá a többi idevágó logikai eljárások setgítségével létrejön az induktiv módszer; az egyes I.-k utján egyetemes tételekhez jutunk, u. n. empiriai törvényekhez (1. Törvény); ezeket ismét egybekapcsoljuk még egyetemesebb törvényekké; azt a tételt, hogy egyes gázok egyszerü térfogatviszonyok szerint vegyülnek, kémiailag azon áltaános törvénnyé sikerült egyetemesíteni, hogy a gázok mind ezt a törvényt követik. Az induktiv alapon talált egyetemes tételek azután deduktiv okoskodás (1. Dedukció) alapjául szolgálhatnak. A két módszer tehát távolról sem ellenkezik vagy harcol egymással, ellenkezkőleg egymást kiegészítik. Ujabb időben főleg Mill Stuart János, A deduktiv és induktiv logika rendszere c. művében (magyar ford. Szász Bélától, Budapest 1874) foglalkozott behatóan az I. logikájával. - I. a fizikában 1. Dielektrikum, Elektromos megosztás, Elektromos áramgerjesztés és Mágneses indukció.

Indukciós elvonás

1. Mágneses indukció.

Indukciós mérleg

Hughestől szerkesztett készülék, mely érzékenységénél fogva alkalmas arra, hogy általa a fémek molekuláris szerkezetének még igen csekély különbségeit is észre lehessen venni. Áll négy dróttekercsből, melyeknek mindegyike 100 m. hosszu drótot tartalmaz. Ezek kettenkint egy-egy függélyesen álló kemény papir-, ebonit- vagy üvegcsőre vannak csusztatva. A felső két tekercs egy galvánteleppel és egy óra talapzatán álló mikrofonnal zárt áramkört képez, az alsó két tekercs pedig telefonnal van körbe kapcsolva. A felső két tekercs menetei ugy vannak vezetve, hogy a rajta áthaladó áramok az alsó két tekercsben egymással ellenirányu áramokat gerjesztenek; ezek a tekercsek közti távolságok kellő szabályozásánál egymást lerontják s igy a telefonban hangot nem indíthatnak. De mihelyt az egyik csőbe fémdarabot teszünk, az ebben indukált áramok az alsó két tekercs indukált áramainak egyensúlyát megzavarják s a telefonban az óra ketyegése hallhatóvá válik. Különböző fémekből egyenlő nagyságu és alaku darabok a csőnek ugyanazon helyére téve, különböző mértékben befolyásolják az indukált áramokat s a hang a telefonban különböző erőben hallható. A készülék segítségével hamis fémpénz az igazitól igen könnyen megkülönböztethető, de elég érzékeny arra is, hogy különbséget mutasson az uj és használat által lekoptatott fémpénz között. Hogy a fémek (jó vezetők) az I.-re észrevehető hatást gyakoroljanak, nem is szükséges, hogy a cső belsejében tétessenek, elégséges, hogy a készülékhez bizonyos kisebb távolságba, leginkább pedig egyik cső tengelyének meghosszabbításába kerüljenek. Ezáltal az I. a sebész kezében is hasznos műszerré válik, miután lősebeknél a golyó keresésére használható.

Indukcióvonalak

lásd Mágneses indukcióvonalak.

Induktiv módszer

l. Indukció.

Induktor

(lat.), a megneto-elektromos és dinamo-elektromos gépeknek azon része, melyben (mágneses mezőben való forgása által) az áramok keletkeznek. L. Dinamogépek.

Indulás

(start), a futam kezdete. Az I.-nál a lovak sorsolás által kijelölt sorrendben állanak föl olyképen, hogy az első számot nyert ló a pálya belső oldalán foglal állást, a többi versenyző pedig sorrendben melléje sorakozik. Az I. az indító (l. o.) által zászlóval adott jelre történik.

Indulási csarnok

(pályaház), l. Csarnok.

Indulat

(affectus), általános neve mindazon érzelmeinknek, amelyek gondolatvilágunk szövevényesebb működéseivel kapcsolatosak; minden lelki működést kisér érzelem (1. Erzelem), de amelyek p. érzékeink működését, tehát lelkünk elemi tevékenységét kisérik - hogy valamely hang kellemes vagy kellemetlen stb. - nem I.-oknak nevezzük. A többi érzelmek közt is inkább a hevesebbeket, erősebbeket, tudatunk ez erősebb reakcióit szoktuk igy nevezni; s minthogy ezek a hevesebb érzelmek egyszersmind testünkre is hatással vannak, amely mozdulatokban, elváltozásokban az I.-nak mintegy testi képét mutatja, ezeket a testi visszahatásokat is az I.-ok jellemző vonaásának tekintjük. A magyarban a név is mutatja, hogy amelyektől megindulunk, belsőnk e hevesebb rázkódásait nevezzük I.-oknak. A magyar nyelv még egy vonását ez érzelmeknek jelzi, azt, hogy hirtelen támadnak s mulnak. Mindebből látni, hogy a különben is szavakkal nehezebben jellemezhető érzelmeknek egy oly osztályát jelzik, melynek határai kissé elmosódnak, de amelybe főleg az összetetebb, hevesebb, rendszerint hirtelen támadó és enyésző, testi visszahatásoktól kisért érzelmeket sorozzuk. Már Kant két fajtájukat a különbözteti meg: az izgatókat (öröm, harag) és a bágyasztókat (félelem ijedség szomoruság), mely beosztást ujabban is, p. Wundt (Vorlesungen über die Menschen- u. Thierseele, 2. kiad. 405. 1.) megtartott. Két sark körül forognak az összes I.-ok: az öröm és bánat körül. A bánat I.-ai változatosabbak; ide tartozik a bú, a bánat szorosabb értelemben, a mélabú, a lehangoltság, szomoruság, a bosszuság, boszankodás, elkeseredés, gyülölet, utálat, a harag, ellenszenv, kedvetlenség, megunás, félelem, ijedtség, csodálkozás, csalódás, borzadás, gond, gyötrődés, féltés, kétség, kétségbeesés, stb. A másik sarkon találjuk az örömet, vidámságot, szeretet, kéjt, jólérzést, reményt stb. Mindezek a kifejezések lenge értelmüek s az I.-ok maguk sokkal változatosabbak, mint e nevek. Indulatos, aki könnyen lobban föl; a magyarban főleg a haragos indulatu ember. Undulatosság, az indulatos ember ezen sajátossága. Az indulatossal szemben áll a közömbös, nehezen induló, akit a régi nyelv indulhatatlannak is nevezett. (Vala indulhatatlan, őtet soha valaki még haragosan nem látja vala. Régi magyar költők tára IV. 258.)


Kezdőlap

˙