Irópala

fekete, finom szemü agyagpala, mely palatábla és palavessző néven ismeretes; a legjobbakat a türingiai erdőben bányásszák.

Irópapiros

jól simított s annyira enyvezett papiros, hogy a tinta felső rétegébe behatoljon ugyan, de szét ne szivárogjon.

Iroquois

(ejtsd: irokoisz), county Illinois É.-amerikai államban, 3110 km2 területtel, 35 167 lak., Watseka székhellyel.

Irország

(Ireland, Erin, az ókorban Hibernia, térképét l. Nagy-Britannia cikknél), a Brit-szigeteknek és az Egyesült királyságot alkotó három országnak egyike, Nagy-Britanniától Ny-ra, amelytől az Északi-csatorna, az Ir-tenger és a Szt. György-csatorna választja el. Legészakibb pontja a Malin Head (é. sz. 55° 22´), a legdélibb a Mizen Head (51° 26´); kerülete 3750 km. és területe, a szigeteket is beleszámítva, 84 252 km2.

Felülete.

I. egykoron kétségtelenül össze volt kapcsolva Angliával és régibb geologiai korszakban képződött mint emez. I. alacsony föld; közepes magassága Leipoldt szerint 123 m. Közepe átlag 75 m. magas sikság, amely K-en és Ny-on a Dublini-öböltől a Galwayi-öbölig nyulik. A fontosabb hegycsoportok rajta a következők: Down grófságban a Mourne- és a Carlingfordi-hegyek; az előbbeniben van a legmagasabb csúcs, a Slieve Donard (850 m.). Az Északi-csatorna mentén, a Belfasti-öböltől É-ra az Antrim-fensik terül el, amelyből legmagasabbra (552 m.) a Trostan emelkedik ki. Londonderryben, a Sperrin-hegyekben a Sawell (682 m.) a legmagasabb. Donegal, a sziget legészakibb grófsága, hegyes fensik, amelyet ÉK-DNy-i irányt követő völgyek szakítanak meg és amelyben az Erigal 750 m.-nyi magasságot ér el. Fermanaghban a Cuilcagh (666 m.) és Leitrimben a Truskmore (631 m.), Mayoban pedig a Nephin (806 m.) a legmagasabb csúcsok. A Clew-öböltől D-re a Murrisk-csoportból a Mweelrea (817 m.) emelkedik ki a legmagasabbra és még Achill-szigetén is 675 m.-nyi magasságot ér el a Slieve More. Galway magaslatait Twelve Pinsnek vagy Connemarai-hegyeknek hivják; ezek a Slieve Partry vagy Ioyce's Country nevü fensikot szegélyezik. Kerry és Cork grófságokban a redőket alkotó hegyek K-Ny-i irányt követnek; a Mac-yillycuddy's Reeks-csoportban van I. legmagasabb hegycsúcsa, a Carrantushill (1037 m.). Waterfordban emelkednek a Knockmeiledown, a Monavullagh és a Commeragh-hegyek, Tipperaryban a Galtymoreiek (Galty 916 m.) és a Silver Mine Mountains (690 m.); a sziget DK-i részében a Black Stairs (734 m.) és a Leinster (795 m.); végre Wicklow grófság Dublintól D-re nem egyéb mint egy lapos, nagyobbára gránitból álló hegytömeg, amelyből legmagasabbra a Lugnaquilla (1005 m.) és a Thonelagee (817 m.) emelkednek ki. I. hegyei közül jelenleg egy sem éri el az örökös hó határát; egy előbbi geologiai korszakban azonban a grönlandiakhoz hasonló glecserek takarták.

A partok és vizek. I. egykori glecsereinek köszönheti, hogy K-i oldalán a partok laposak és előttük számosak a zátonyok; ellenben a nyilt oceán felől tele vannak keskeny, fjordszerü öblökkel és szorosokkal; ezekben és ezek körül egész utvesztője van a kis szigeteknek, amelyek egykoron mind a nagy szigetnek voltak részei. 14 olyan természetes kikötő van itt, amely a nagy tengeri hajóknak és 51, amely a parti hajóknak nyujt biztos védelmet. A kiválóbbak: Lough Foyle, Lough Swilly, Donegal-, Sligo., Killala Bay, Clew-, Galway-, Shannon-, Dingle-, Bantry Bay, Cork Haven, Wexford-, Dublin-, Drogheda Bay és Belfast Lough. I. DNy-i szögletétől a középen keresztül az É-i partig huzódó emelkedések és földhátak szolgálnak vizválasztóul az Ir-tenger és az Atlanti-oceán vizkörnyéke közt; ez utóbbiek mindegyikéhez 8-9 jelentékenyebb folyóviz tartozik. A Ny-i lejtő vizei: a Finn és Mourneből eredő és a Deele-lel erősbült Foyle, a Swilly, az egész tósort alkotó Erne, a Moy, a Galway, I. legnagyobb folyója, a Shannon, a Cashen és a Maine; a K-i lejtőé: a Bandon, a Lee, a Blackwater, a Suir, a Barrow, a Slaney, az Avoca, a Liffey, a Boyne és a Bann. Tavakban is nagyon gazdag I., amit azon körülménynek is tulajdoníthatni, hogy szélei magasabbak mint belseje; 1616 km2-nyi területet borítanak a tavak vizei; a tavak közt vannak téli tavak (torloughs), amelyek nyáron át egészen kiszáradnak. A Lough Neagh, a Brit szigetek legnagyobb állóvize, az Alsó- és Felső-Erne, az Allen, Ree, Derg, a legjelentékenyebbek, a Killarneyben levők pedig a legszebbek. I. Európa azon országai közé tartozik, amelyekben tőzegrétegek a legnagyobb területeket (11 450 km2) takarják; a sik részeken fekvőket black bogsnak, a hegyoldalon levőket red bogs-nak hivják; amazok szolgáltatják leginkább a tüzelőanyagot.

Éghajlat és termékek.

Fekvésénél és az uralkodó Ny-i és DNy-i szeleknél fogva I.-nak éghajlati oceáni. A Kerry partjánál fekvő Valentia-szigeten a leghidegebb hónap átlagos hőmérséklete 7,4°, a legmelegebbé 15,3°, Dublinban pedig 4,7° és 15,4°. A Ny-i partvidéken az oceáni klima jobban érvényesül, mint a K-in. Az évi esőmennyiség is több itt, mint ott; Dublinban 740, a Ny-i parton pedig 1500 mm. E nagy nedvesség az oka, hogy a buzát soha sem aratják le szeptember előtt, de néha csak október közepén; sőt az is megtörténik, hogy a zabot novemberben aratják. A nedves klima az oka annak is, hogy I.-ot mindig zöld fűlepel takarja és ez szerezte meg neki a «Zöld sziget» nevet. Flórája és faunája csaknem olyan, mint Nagy-Britanniáé azon kivétellel, hogy I.-ban a ciprus, a babér és egyéb déleurópai növények a szabadban is tenyésznek. Egykoron nagy erdők takarták I.-ot, de a háboruk, a hibás kormányzás azokat sok helyen teljesen kiirtották. Faunája szegényebb, mint a szomszédos Angliáé; a nagy I.-i szarvas csontváza sehol oly nagy számban nem található, mint itt ebből azt következtetik, hogy e sziget vad ragadozókban soha sem bővelkedett. Grániton kivül, ami a sziget alapja, a mészkő is igen gyakori. A legszebb fekete márványt Kilkennyben, a legszebb fehéret pedig Connemarában és Donegalban törik. A bazalt az É-i partokon bő és igen érdekes alakokat ölt; hires Antrimban az «Óriásgát». A kő- és barnaszén nem alkot nagy rétegeket és rosszabb az angol és skót szénnél; a legjobb a Dungannon környékbeli. Vasérc sok helyen van, különösen az Allen-tó, a Shannon forrása körül, de szén hiányában a vasipar nem fejlődhetett ki. Réz- és ólomércet csekély mennyiségben bányásznak Wicklow, Waterford, Cork és Kerry grófságokban; aranyat és ezüstöt Wicklow hegyes részeiben, továbbá antimont, mangánércet stb. A föld, a nagy kiterjedésü tőzegterületeket, tavakat, sziklás helyeket stb. leszámítva (az egész terület 26,4%), termékeny; a földmivelés mégsem intenziv. Ennek okai a birtokviszonyok. A kat. irek elleni irtóháboru óriási jószágkobzásokkal járt karöltve, ezért az ingatlan tulajdonjoga csaknem egész I.-ban Erzsébet, Cromwell, III. Vilmos korából való ajándékozásokból származik és mivel a birtokokat mindig a legidősebb fiu örökli, miként Angliában, ahol a tulajdonosok leginkább is laknak: I. fele mintegy 800 földbirtokosé, holott az összes földmivelők száma 526 670. Azonban a kisbirtokosok között kevés az nálló birtokos (freeholder); a legtöbb csak bérlő; ezek ismét kétfélék: olyanok, akik élethossziglan, 61, 31 vagy 21 évre bérelnek és olyanok, akik at will bérlők, azaz akiktől a bérlet bármikor elvehető. Az ugyenvezett ir paraszt tehát oly helyzetben van, hogy csak csekély területet kapván, azon egy sár- v. agyagkunyhóban lakik, kis földjén magának és családjának egyedüli táplálékát, a burgonyát termeli, a bérösszeget pedig napszámosként keresi meg. Ez okozza az irek nagy elégületlenségét és a tömeges kivándorlást Amerikába. A brit kormány igyekszik ugyan ezen állapoton segíteni; a Land-Purchase-Act által a bérlő parasztokat a föld tulajdonosaivá akarja tenni és e célból a megvásárlásra szükséges pénzt számukra igen kedvező föltételek mellett előlegei. Ily módon némi javulást már teremtett is. A következő táblázat mutatja a bérbeadott földet számát I. 4 tartományában:

[ÁBRA]

A kis bérletek tehát fogytak, a közepesek ellenben szaporodtak. Mindamellett a földmivelés dolgában még sok kivánni való van. A művelhető s legelőül szolgáló föld az egész területnek 70%-a; ebből be volt vetve acre-okban kifejezve:

Év

Buzával

Árpával

Zabbal

Babbal

Borsóval

Burgonyával

Répával

1874

188 711

212 230

1 480 186

9646

1756

892 42

1333 487

1890

93 208

182 218

1 220 241

3714

655

780 801

295 361

1893

54 988

168 984

1 248 360

3280

326

723 536

302 820

A termés volt 1000 bushelekben 1892. buzából 2214, árpából 6454, zabból 51 886, babbl 149, borsóból 11, burgonyából 2,5 millió t. és répából 4 millió t. Kenderrel, ami I. gazdasági életében a jelentékeny vászonipar miatt nagyon fontos, 1890. 20 045 és 1891. 12 433 t.-át arattak, ami azonban a fogyasztást nem fedezi és azért az ország bevitelre szorul. Az állattenyésztés állapotát a következő számok mutatják: 1893. volt 545 180 ló, 4 464 026 darab szarvasmarha, 4 421 593 juh és 1 152 365 darab sertés. Fontos a halászat is; 1893. a fogott tengeri halak értéke 296 976 font sterling volt. Halászattal 24 962 ember foglalkozott.

Lakosság, ipar és kereskedelem.

I. lakossága 1801-41-ig szaporodott, azóta azonban állandóan fogy. 1841. volt 8 175 124, 1891. pedig 4 704 750, 1 km2-re 56. A lakosság megoszlását az egyes grófságok szerint a következő tábla mutatja:

A grófság neve

Területe km2-ben

A lakosok száma 1891-ben

Fogyás

1881-hez %-okban

Carlow

896

40 936

12

Dublin

918

419 216

+2

Kildare

1693

70 206

7

Kilkenny

2063

87 261

12

Kings

1999

65 563

10

Longford

1090

52 647

13

Louth

818

71 038

8

Meath

2347

76 987

12

Queens

1719

64 883

11

Westmeath

1835

65 109

9

Wexford

2333

111 778

10

Wicklow

2024

62 136

12

Leinster tartomány

19 735

1 187 760

6

Clare

3351

124 483

12

Cork

7485

438 432

11

Kerry

4799

179 136

11

Limerick

2755

158 912

12

Tipperary

4297

173 188

13

Waterford

1868

98 251

13

Munster tart.

24 554

1 172 402

12

Antrim

3084

471 179

+1

Armagh

1328

143 289

12

Cavan

1932

111 917

13

Donegal

4844

185 635

10

Down

2478

224 008

2

Fermanagh

1851

74 170

12

Londonderry

2113

152 009

8

Monaghan

1294

86 206

16

Tyrone

3264

171 401

13

Ulster tart.

22 188

1 619 814

7

Galway

6361

214 712

11

Leitrim

1588

78 618

13

Mayo

5506

219 034

11

Roscommon

2459

114 397

13

Sligo

1869

98 013

11

Connaught tart.

17 773

724 774

11

Az összes lakosságból volt 2 318 953 férfi és 2 385 797 nő. Foglalkozás szerint volt (1891) értelmiséghez tartozó 214 243, szolgálatban levő 255 144, kereskedő 83 173, mezőgazda 936 759, iparos 656 410, határozatlan v. nem termelő 2 559 021. Csupán irül beszélt 38 121 (0,81%), irül és angolul beszélt 642 053 (13,65%); ezek száma is évről-évre fogy. Vallás szerint az összes lakosságból 3 547 307 (75,4%-a) római kat., 600 13 (12,8%) anglikán, 444 974 (9,5%) preszbiteriánus, 55 500 (1,2%) metodista, 17 017 independens, 5111 baptista, 3032 queker és 1798 izraelita. Az idegenek közt volt (1892) 74 523 angol, 27 323 skót, 1232 francia, 940 német, 374 olasz, 263 norvég és mintegy 2000 orosz-lengyel zsidó. A népesedési mozgalom főbb mozzanatait a következő számok mutatják: 1892. a születések száma 104 234 (ebből törvénytelen 2,5%, a legtöbb Ulsterban), a halálozások száma 90 044, a házasságoké 21 530. Hogy a születések nagyobb száma dacára I. lakossága fogy, annak a kivándorlás az oka. 1853-1892-ig összesen 2 444 249-en, 1893-ban pedig 52 155-en vándoroltak ki, még pedig nagyobbára az É.-amerikai Egyesült-Államokba. Az ipar a szomszédos Nagy-Britanniáéhoz képest csekély; csakis Ulster tartományban Belfasttal mint középonttal és Dublinban meg környékén virágzó. Első helyet foglalja el a vászonipar, melyet a XVII. sz.-ban Strafford gróf alapított és amelynek termékeit Glasgowba és Liverpoolba viszik, ahonnan más országokba szállítják. A fonó-, szövőipar szolgálatában 1890. állott 263 gyár, 1 016 111 orsó, 28 612 gyári szövőszék és 71 788 munkás. A vászonszövésen kivül van pamut-, juta- és kenderszövés; Belfastban és Dublinban gép- és hajógyártás. A szeszégetés (29 gyár) és sörgyártás szintén jelentékeny. Nagy-Britanniába a kivitel fő cikkei: szalonna, besózott hús és vaj, továbbá vágó marha, zab és pálinka; a bevitelé pedig szén, gyarmatáruk, vas, vasáruk és egyéb iparcikkek. A külfölddel való kereskedéről nincs külön hivatalos kimutatás. A belföldi forgalom előmozdítására szolgálnak a csatornák, köztük a legjelentékenyebbek a Grand- és Royal-csatorna, a jó karban levő kőutak és a (1893) 4658 km. hosszu vasuti vonalak. Az ir kikötők hajóforgalma (1892): megérkezett 31 945 hajó 7 245 082 t. tartalommal, eltávozott 30 985 hajó 7 127 919 t. tartalommal. A legfontosabb kikötők: Belfast, Cork, Dublin Kingstownnal, Wicklow, Wexford stb. Tengeralatti kábel visz Howthból (Dublin mellett) Holyheadbe, Donaghadeeból Port Patrickba Skóciába és Valentia szigetéről a tengeren tuli országokba.

Műveltségi állapotok.

A népoktatás 1892 óta I.-ban is kötelező és ingyenes, és a Commissioners of National Education in Ireland cimü testület felügyelete alatt áll. 1892. a népiskolák száma volt 8403, 815 972 beirt tanulóval, az iskolakötelesek száma pedig 939 694. Az analfabéták száma mindamellett még jelentékeny. 1891. a házassági szerződéseket nem tudta aláirni 19,4% (1874. 30,1% férfi és 36,4% nő), a legtöbb Connaughtban, a legkevesebb Leinsterben. A középiskolai tanítás nincs államilag szervezve; csak állami vizsgálóbizottság (Intermediate Education Board) működik, amely előtt 1892. 5759 növendék (4294 fiu és 1465 leány) tett vizsgálatot (1881: 6952). A középiskolák mind magániskolák; számuk mintegy 1500, 200 000 tanulóval. A felső oktatásról az 1592. gazdagon fölszerelt anglikán egyetem, a Trinty-college gondoskodik; ugyancsak Dublinban van a Royal-University, amely azonban csak vizsgálóbizottságként működik. Az 1854. alapított Roman-Catholic-University Dublinban a következő fiókiskolákból áll: University College és medical School Dublinban, St. Patrick's College Maynoothban és Carlowban, az University Cllege Blackrockban és a Holy Cross College Clonliffeban. Az egyetemekkel egybefüggő college-ek száma 15, 3500 hallgatóval, mindezek nagyobbára nyitva vannak a nők előtt is. Ezeken kivül vannak még külön orvosi, mérnök- és egyéb szakiskolák. A nők felsőbb oktatásáról gondoskodik még az 1866. Dublinban alapított Alexandra college, a Lady's Institute Belfastban s mások. A tudományos egyesületek és muzeumok a legszámosabbak Dublinban. A vallásos ellentétek I.-ban jelentékenyek. A róm. kat. egyház élén áll 4 érsek (Armaghban, Cashelben, Dublinban és Tuamban) és 23 püspök. Az anglikán egyház 1869. elvesztette állami jellegét; van 2 érseke, 11 püspöke és 1700 papja.

Alkotmány és kormány.

I.-ban a végrehajtó hatalom élén a Dublinban székelő alkirály és főkormányzó (Lord Lieutenant-General) áll, kinek első titkára, egyszersmind a titkos pecsétőr, a közigazgatási teendőket végzi. Mind az alkirály, mind a Chief Secretary a londoni minisztériumnak van alárendelve, azzal együtt változik. Az alkirálynak 20 000 font évi fizetése és egész udvartartása van; ez áll a főudvarmesterből, főkamarásból, a szt. Patricius-rend kancellárjából, a rend asszisztenséből és az Ulster King of Armsból (cimerkirály). Az igazságügyi osztálynál a főtisztviselők a lord kancellár, a Lord Justice of the Court of Appeal, a Master of the Rolls, a kincstári biróság lord bárója, az I.-i admiralitási főbiró, a főügyész (Attorney General) és a Solicitor General. A brit parlament felső házában I.-ot 28 képviselő peer, 2 herceg, 10 marquis, 62 earl, 37 viscount és 64 báró, az alsó házában pedig 103 képviselő (85-öt a grófságok, 16-ot a boroughk és 2-t a dublini egyetem választ) képviseli. Nagy-Britanniához való közjogi viszonyát l. Nagy-Britannia alatt. A régi tartományi felosztáson kivül fennáll a grófságokra való beosztás (l. föntebb). Minden grófság élén áll egy, az alkirálytól kinevezett lieutenant; a közigazgatással az ugyancsak kinevezett sheriff van megbizva, akinek segédkezik a 23 tagból álló nagy jury. Ezekhez járulnak még a békebirák (Justices of the Peace). Mig Angliában és Skóciában a helyi adminisztráció képviselőit választják, I.-ban kinevezik. A legfőbb itélőszék a High Court of Justice 4 osztállyal és a Court of Appeal.

Története.

A sziget legrégibb lakói kelták voltak, kiket hajdanában egészen a Kr. u. IV. századig a velük rokon skótok után szintén skótoknak hivtak. I. ment maradt a rómaiak hódításától ugy, mint műveltségétől. Az ir krónikások is, kik a X. sz.-ban és később irtak, a hőskorszak fényében tüntetik fel hazájukat; biztosat azonban arról a korról igen keveset tudunk. Kr. u. 430 körül Patrick nevü skót barát a kereszténységet terjesztette a szigete, melyen, távol a kontinenst duló népvándorlás zajától, nemsokára tudós kolostorok emelkedtek. 1152. alakult meg az egyházi egység. Ez évben a Droghedába gyült papok alávetették magukat a pápai szék fenhatóságának és Patrick utódának, az armaghi érseknek, kivel még más három érsek osztozkodott a főpásztori teendőkben és méltóságban. Politikailag a sziget akkoriban (XII. sz.) 5 királyságra oszlott, ugymint: Leinster, Munster, Ulster, Connaught és Meaht. Ezek élén nagyobb kiváltságokkal felruházott királyok, jobban mondva főnökök állottak, kik a többi apró főnököt hűbéreseinek tekintették. Midőn a nőrablás miatt O'Connor király és O'Rourke főnök által országából (Leinsterből) elüzött Dermod főnök 1167. II. Henrik angol királytól segélyt kért, ez előbb vezérét, Fitz-Gerald Móricot, azután Pembroke urát, Strongbow grófot küldte át a szigetre, ki Waterfordot és Dublint hatalmába kerítette. Azután pedig, 1171 dec. maga kelt át az ir csatornán és Dublinben ütötte fel székhelyét. Amennyiben IV. Adorján (angol születésü) pápa Henriket külön bullában a sziget meghódítására felhatalmazta volt, az ir papság ellenállás nélkül hódolt meg az angol királynak; Leinster Dermod leányának kezével Pembrokera szállott; Munster főnöke önként hódolt meg és csakis Roderich főnök, a nyugati vidékek ura mert az angol királlyal dacolni; elvégre azonban Roderich is elismerni kényszerült Henrik királyt hűbéres urának (1175 okt.), noha egyébiránt megtartotta uralmát. Ezzel a sziget politikai tekintetben két darabra szakadt, mely egymást az első pillanattól kezdve farkasszemmel nézte. A sziget kisebb felében, a keleti részekben az angol király volt az ur, aki erőszakkal üzte el azok törvényes birtokosait, jobbágyok sorsára kárhoztatva azokat; a lefoglalt birtokokat pedig angol bárókra ruházta és az egész területen az angol jog és közigazgatásnak vetette meg alapját. A sziget nagyobb fele, a «vad Irország», egyelőre mentve maradt az angol inváziótól; de az ir főnökök eredendő büne, a viszálykodás és versengés, idővel ezt a részt is megnyitotta az angoloknak. Az első angol király, aki II. Henrik után ujra I.-gal foglalkozott, Földnélküli János volt, ki a dacos bárókat lealázta és elzáratta; távozása után azonban ezek csakhamar felszabadultak és ujra folytatták garázdálkodásukat. Száz évvel később, 1315-16. az ir főnökök Skócia királyát, Bruce Róbertet hivták segélyül a közös ellenség, az angolok ellen. Bruce meghallgatta kérelmüket és öccsét, Eduárdot küldte el I.-ba, kit az irek csakugyan a trónra ültettek. Három év multán azonban Eduárd elesett, mire az angolok a sziget legnagyobb részét elpusztították. E háborut általános nyomor és fejetlenség követte, melynek folyamában mindenki harcolt mindenki ellen. A XIV. sz. végén II. Rikárd ujra hódolatra kényszerítette a bárókat, de ez is muló sikernek bizonyult és 1398. a király helytartója, March gróf megöletett. A két rózsa közötti polgárháboru következtében pedig még jobban megingott az angolok hatalma, anélkül azonban, hogy az irek ennek hasznát vették volna.

Az ukor küszöbén a Tudor-dinasztia elseje, VII. Henrik (1485-1509) szigorral iparkodott fenhatóságát I. fölé kiterjeszteni. Fia, VIII. Henrik (1509-1547) szigorral fogott ugyane feladathoz, de midőn Geraldinet, Kildara grófját, a Towerbe záratta, a többi lord Fitzgerald Tamás vezérlete alatt fegyvert fogva, a dublini érseket megölte és a várost kifosztotta (1534). De VIII. Henrik most sem engedett és ágyukkal látta el Skeffingtont, az uj királyi helytartót, ki azután a felkelők várait sorban bevette és rommá lövette. Erre a sziget többi részei is megrendültek, Munster, Wexford, Athlone alávetette magát és 1535-1542-ig ugyszólván az egész sziget hódolt VIII. Henriknek, ki 1542-ben mint első «I. királyá»-nak nevezte magát, mig helytartói, Skeffington és Grey Lénárt lord korlátlan hatalmat fejtettek ki a szigeten. A katolikus papságnak, különösen a kolduló barátoknak Henrik által elrendelt üldözése és a reformáció pedig éppenséggel nem tetszett az ireknek és mig a főpapság egy része Browne, az uj, protestáns érsekprimásnak szavára ősi hitét letagadta, az ir nemzet zömének nem kellett sem az uj angol liturgia, sem az angol nyelv. Ebben az időben lett a katolikus vallás az a kapocs, mely az egész ir nemzetet egyesítette. A reformáció VI. Eduárdnak uralkodása alatt sem tudott ir földön gyökeret verni. Nem esett tehát nehezére Máriának (1553-58), hogy a katolikus vallás uralmát a szigeten restaurálja. Csakhogy utóda, Erzsébet (1558-1603) ujra és pedig következtes eréllyel fogott a protestantizmus terjesztéséhez és a katolikus egyház birtokait I.-ban is kiméletlenül elkobozta. Ez erőszakra az irek felkeléssel feleltek. Több külföldi kat. fejedelem, első sorban II. Fülöp spanyol király, a pápák, továbbá földönfutó angol katolikusok és a jezsuiták oly hathatósan támogatták O'Neillt, a felkelők vezérét, hogy ez 1595. már hazájának teljes felszabadítását merte remélleni, annál is inkább, mert Essex gróf (l. o.), kit Erzsébet a felkelők ellen küldött, végre fegyverszünetet kötött az ir fővezérrel (1599.). Ekkor azonban megfordult a kocka. Essex utóda, Mountjoy lord az ireket néhány hónap alatt teljesen leigázta, Tyrone grófját fogságra vetette, az 1601. Kinsale táján kikötött spanyol segédhadakat pedig gyors távozásra birta. Mountjoy utóda pedig, Chichester Arthur, felhatalmazása értelmében az anglikánus vallást tette meg az uralkodó vallásnak, az ir elemet pedig nemcsak hogy elnyomta, hanem több helyt teljesen kiirtotta és a szigetnek tetemes részét, 574 645 acret, angol gyarmatosoknak adományozta. Ebben a vérengzésben és erőszakos gyarmatosításban keresendők az irek későbbi felkeléseinek és az angolokkal szemben táplált ősi ellenszenvüknek okai.

Az első Stuart, I. Jakab (1603-25) nagyobb foku reformokat próbált életbe léptetni: egyrészt segíteni akart a sziget bajain, de másrészt saját hatalmát is kivánta emelni. I. Károly uralkodása alatt (1625-49) a vallási ellentéthez még politikai válság járult. Midőn a király 11 évi zsarnok uralmának végén a hosszu parlamentet volt kénytelen egybehivni, mely a felkelő skótokkal egyetértve, mindenekelőtt Károly bünös tanácsosait ültette a vádlottak padjára: a kat. irek (Strafford helytartó távozása után) 1641 okt. 23. More Roger és O'Neill vezérlete alatt fegyvert fogtak és rettenetes boszut vettek elnyomóikon. Néhány nap alatt az irek és a velük szövetkezett angol katolikusok körülbelül 40-50 000 protestáns angolt megöltek és a menekülőket is tömegesen lekaszabolták. 1649 aug. 15. Cromwell kötött ki a szigeten, mely Károly fiát kiáltotta ki királyának és edzett, fanatikus hadával az Ormond báró által védelmezett Drogheda város alá vonult, melynek lakóit kard élére hányatta. Az elrémült irek erre eldobták fegyvereiket és kegyelemért könyörögtek. Ily módon Cromwell 9 hónap alatt majdnem az egész szigetet ujra leigázta, mire feloszlatván az ir parlamentet, 30 képviselőt az angol parlamentbe küldött, a további teendőket pedig vejére, Iretonra és Ludlowra bizván, a szintén felkelt Skóciába távozott. Vezérei az ireket birtokaikból mindenünnen elüzték és Connaught tartomány területére szorították, ahol őket a protestáns angol lakosság felügyelete alá helyezték, avagy tömegesen mint rabszolgákat Jamaikára küldötték. A gazdátlanná vált földeket pedig Cromwell katonáinak és angol gyarmatosoknak adományozta, mig körülbelül 100 000 ir hazátlanul bolyongott a külföldön. Ez volt a 3., angoloktól elkövetett országos birtokrablás, mely I. viszonyait teljesen felforgatta. Jogoan mondották I. történetéről, hogy könnyekkel és vérrel vagyon irva. A Stuartok restaurációj (1660) nem igen változtatott az irek nyomorán. II. Károly felbontotta ugyan az angol-skót-ir törvényhozás unióját (1660) és beszüntette a katolikusok üldözését, de elkobzott birtokaikat nem adta nekik vissza. A kat. II. Jakab trónralépte (1685) uj reményekkel töltötte el a kat. I.-ot és helytartója, Tyrconell lord tényleg nemcsak a hivatalokból, hanem még a hadseregből is kizárta a protestánsokat, ugy hogy sok protestáns család, ujabb vérfürdőtől tartván, a szigetről sietve távozott. De a katolicizmus restaurálása most sem sikerült és Jakab 1688. trónjával fizette meg ebbeli aspirációit. 1690 jul. 1. az angolok a Boyne vize mellett fényes, noha nem döntő diadalt arattak a felkelőkön. Jakab király be sem várván a csata kimenetelét, megfutott, de az irek azontul is elszántan folytatták a védekezést, mignem Marlborough Cork vidékét, Ginkell tábornok pedig Athlonet kerítette hatalmába és ez utóbbi 1691 jul. 12. Aughrim táján győzte le a felkelőket. A türelmetlen győztesek és különösen az angol parlament III. Vilmos akaratának ellenére ez izben is a legkiméletlenebb módon aknázták ki diadalukat és nem késtek boszujukat tölteni a leigázott népen. Sejtette ezt az a 12 000 ir honvéd is, ki nem bizva Ginkell szavában, Amerikába menekült. A hátramaradottakra súlyos büntetések nehezedtek, birtokaikat elkobozták és a hivatalokból kizárattak. A parlamentet ugyan a kormány egybehivta, de ennek tagjai a tönkrement angol gentry sorából választattak, kiknek a kormány a lopást és erőszakot is elnézte, ha vele tartottak. Az ir parlamentnek egyébiránt csak az a joga van, hogy az angol titkos tanácsnak rendeleteit elfogadja (és ez volt a szabály), vagy elvesse; kezdeményezési joga nem volt. 1691 óta anyagilag is tönkrement I., mert az angolok az ir barom és juh, valamint a gyapot bevitelét Angliába eltiltották és azt sem engedték meg, hogy ir kereskedő Angliába utazzon. Rendkivüli szigorral szerkesztett törvények (Penal laws) értelmében a kat. főpapokat a szigetről eltoloncolták; az alsó papság nem hagyhatta el rendes lakóhelyét, katolikus nem vállalhatott nyilvános hivatalt, nem vehetett el protestáns nőt, nem intézkedhetett szabadon vagyonával stb. Szóval I. helyzete 1691 óta több nemzedéken át olyan volt, hogy az angol Green szavai szerint: «egyetlen angol sem tekinthet arra vissza szégyenkezés nélkül». Ez a nyomás mindazonáltal csak élesztette az irek kedélyében szunnyadozó boszu érzését és szülő oka lett azoknak a forradalmi mozgalmaknak, melyek I. történetét 1760 óta, mondhatni a legujabb időkig jóformán megszakítás nélkül betöltik. Az első mozgalom a mondott év körül, kóborló napszámosok, hajléktalan munkások és elüzött bérlők köréből indult ki, akik szivtelen uraikon véres boszut vettek. A tett elkövetői az éj homályában, hosszu fehér ingbe burkoltan (innen nevük: Whiteboys, fehér fiuk) szoktak megjelenni áldozatuknál és éppen oly rejtélyes gyorsasággal tüntek el, mint a hogy előbukkantak. A Whiteboys után a Hearts of oak (kemény- v. tölgyfa-szivüek) támadtak, akik a közmunkákat és a robotot kárhoztatták. Az általános rettegés dacára a kormány csak akkor hagyott fel némiképen az elnyomás rendszerével, midőn az É.-amerikai gyarmatokkal támadt háboru I.-ban is nagyfoku forrongást idézett elő. Kedvezményekben részesítette az ir katolikusokat és preszbiteriánusokat, függetlennek ismerte el az ir parlamentet az angol parlamenttől és az ir felsőházat tette meg a biráskodás legfelső forumának (1782).

I. e szerint visszanyerte törvényhozói önállóságát és függetlenségének egy részét. Összesen valami 10 évig élvezte kiváltságait. De nemsokára megujult az előbbi nyomás, hol egyházi, hol politikai téren és igy hát összeesküvésekre is került megint a sor. Először a Right boys (a jog ifjai) léptek fel, kik a gazdákat a tized megtagadására sarkallták és ebben segélyükre voltak honfitársaiknak. 1791 nov. Belfastben, Wolf Antal elnöklete alatt fegyveres társulat szervezkedett, az United Irishmen egyesülete, mely fokozatosan a nyilt felkelés ösvényére terelte hiveit és a forradalmi Franciaország karjaiban keresett vigaszt. Az angol parlament a francia forradalom visszahatásától tartva, Pitt indítványára tett is nekik némi engedményt. Ámde ezek az engedmények ki nem elégítették az «Egyesült ireket». A kormány tehát megint erőszakhoz nyult, a fegyveres szövetkezést feloszlatta és lefegyverezte, a városokba nagyobb őrségeket helyezett el és az 1782 óta hatályban levő Habeas Corpust ujra felfüggesztette. Az ir összeesküvők immár elérkezettnek hitték a pillanatot a nyilt ellentállás megkezdésére, és számítva a francia forradalom kormány segélyére, kitüzték a függetlenség zászlaját; a kisérlet azonban dugába dőlt. Erre Pitt miniszter, egyetértve Cornwallis vezérével, arra határozta el magát, hogy a védtelen I. függetlenségének, ennek a «gyerekjátéknak» véget vet. Felszólította tehát (1799) az ir parlamentet, hogy maga vessen véget függelenségének és egyesüljön az angol parlamenttel. Az ir parlament tagjai ezt a felhivást első izben ugyan visszautasították, de csak azért, hogy minél nagyobb összeget csikarjanak ki a kormánytól. Az angol parlament ekkor 1 600 000 fontot bocsátott Pittnek rendelkezésére, ki ezen az összegen kormánypárti többséget szerzett magának, mely által azután 1800 máj. 26. az Irország és Nagy-Britannia közötti törvényhozói s parlamentáris uniót véglegesen megszavaztatta. Ezentul (1801 óta) I. 32 peert és ezek között 4 püspököt küldött az angol felső-házba, mig az alsó-házba 100 képviselőt választott. Viszontszolgálat fejében az ireknek ezentul ugyanazon jogokat és kiváltságokat kellett volna élvezniök, mint az angoloknak. Ez a megigért jogegyenlőség azonban csak irott malaszt maradt, mert III-ik György király Pittnek felterjesztésétől megtagadta a szentesítést és igy az irek 7/8-része, a katolikusok, a test acta értelmében ezentul is kizárva maradtak az összes közhivatalokból. Az emancipáció megtagadása ujra forrongásba hozta a szellemeket és az 1802. alakult «Catholic Association» az emancipáció kivivását tüzte ki a napirendre. Hosszadalmas küzdelmek után elvégre a kormány engedett az irek és az őket támogató angol liberálisok követeléseinek és a parlament elé vitte a katolikusok emancipációjáról szóló billt, melyet a parlament heves ellenzés után megszavazott és IV. György 1829 ápr. 13-án szentesített. Ezzel (a lord-kancellárság kivételével) nemcsak az összes hivatalok, hanem a parlament is megnyilt a katolikusok előtt. A parlamentbe választott O'Connel szaván induló irek és különösen az általa alapított Repeal-társulatok már most az Angliával kötött unió felbontását tüzték a napirendre, mely törekvéseket a Grey-kabinet 1833-ban a kényszer-billel (Irish coercion-bill) ellensúlyozni iparkodott. Mihelyt azonban 1841 aug. a tory-kabinet (Peel) került az állam élére, O'Connel és a repeal-egyesületek ujra kezdték az agitációt, mignem a kormány az irek apostolát 1843. elfogatta és egy évi fogságra itéltette, mely büntetést egyébiránt a felsőház (formahiba miatt) megsemmisítette. Az 1845-46. rettenetes inség minden más érdeket háttérbe szorított. Ámbár a parlament és a Russel-kabinet 10 millió fontot szavazott meg a nyomor enyhítésére, sok ezer ir kivándorolni volt kénytelen. Az inség közepette (1847 máj. 15.) halt el O'Connel, kinek befolyása az utóbbi időben az «ifju Irország» izgatásai következtében némileg csökkent. Magában az országban a rettenetes nyomor felbontotta a polgári rend kötelékét, fásulttá tette a lakók lelkiismeretét és a teljes anarkia tanyájává tette a szigetet. Az 1848-iki francia forradalom kitörésének hirére az ifju irek vezérei: O'Brien, Mitchel, Duffy és Meagher, egyrészt az angol radikális chartistákhoz közeledtek, kik köztársasági és szocialisztikus követeléseket hangoztattak, másrészt pedig titkon követet küldtek Párisba, hajlandóknak nyilatkozván az ideiglenes francia kormánnyal szövetségre lépni. Odahaza pedig leplezetlenül folytatták a polgári háborura való előkészületeket. A Russel-kormány ennek kitörését megelőzendő, felfüggesztette a Habeas Corpust, kihirdette az ostromállapotot, a nemzeti sajtót megfékezte, O'Brient pedig, kit a nép már Munster királyának cimzett, az általa megkisértett felkelés leveretése után, 1848 aug. 5. elfogatta, mire a birák őt és két társát hazaárulás miatt halálra itélték; ezt a büntetést azonban a kormány deportációra változtatta át. Ezzel a közbéke ugy, ahogy helyre volt ugyan állítva, de az örökös forrongás igazi kútfeje nem lett betemetve. Az Amerikába menekült irek ujabb és ujabb terveket koholtak hazájuk felszabadítására. Abban a reményben, hogy az északamerikai polgárháboru az Unió és Anglia között is kenyértörést fog előidézni, több ir O'Mahoney alatt 1861 végén a féniek társulatát (l. Féniek) alapította, melynek végcélja I. felszabadítására és egy ir köztársaság alapítására irányult. A társulat legügyesebb tagja, Stephens magában I.-ban szervezte az összeesküvést és a The Irish People gyujtó cikkeivel már nagyon is tüzbe hozta a szenvedélyeket, midőn a kormány 1865 szept. a mozgalmat fegyveres erővel elnyomta, a nevezett lap szerkesztőit perbefogta és Lubyt, O'Learat és O'Donnovan Rossát deportációra itélte. (Stephen a börtönből megugrott.) Mindazonáltal 1867 febr. 11. körülbelül 800 ir fegyvert fogott és Chester fellegvárát próbálta meglepni, de ez a csapat könnyü szerrel visszaveretett. Hasonló sors érte az Unió területéről Kanada ellen intézett pucsokat.

Gladstone érdeme, hogy mint az ellenzék vezére, az első komoly kisérletet tette meg I. megnyugtatására. Mindenek előtt két főcélt tüzött ki az angol-ir kibékülés zálogául: meg akarta szüntetni az ir-anglikánus egyháznak államvallási jellegét és orvosolni kivánta az ir bérlőknek legkiáltóbb panaszait. Az alsóház 1868 ápr. 27. ezt az indítványt a Disraeli-kabinet ellenzése dacára is elfogadta, de a felsőház elvetette azt. Ezóta a Home-Rule (l. o.) állandóan a napirenden maradt és ma is uralkodik a helyzeten. Mihelyt Gladstone 1869. miniszterré lett, az ir anglikán egyház állami jellegét eltörülte; beszüntette nevezetesen ezen egyház számára az állami segélyt és az egyház összes ingó vagyonából (161/2 millió font) csak 61/2 milliót hagyott meg annak birtokában, a többit iskolákra és jótékonysági célokra fordította. Ezt a reformot mind az alsó, mind a felsőház helybenhagyta (1869). A második reformjavaslat, a land-bill, agrárius jellegü vala. Ezt Gladstone 1870. terjesztette a parlament elé, mely a land-billt szintén helybenhagyta. Ez a törvény a bérlők anyagi helyzetén segített; gondoskodott arról, hogy a bérlő a birtokba fektetett javítások árát a birtokostól visszakapja és elfogulatlan törvényszéket rendelt a bérlők és uraik közt felmerülő viszályok elintézésére. Később Gladstone az ir felső oktatást és nevezetesen a dublini egyetemet is ujjászervezte. Ez üdvös reformoknak hatása mindazonáltal egyre késebb és midőn a szenvedélyek sehogy sem csöndesedtek le, Gladstone is kénytelen volt, a közrend fentartása érdekében, rendkivüli intézkedésekhez nyulni, ami azonban nem tartotta attól vissza az ireket, hogy 1872. Butt és Sullivan vezérlete alatt a Home-Rulers társulatot alakítsák, mely külön ir parlamentet, nemzeti kormányt és teljes autonomiát irt zászlajára. Ez ujabb mozgalom folyamán a Gladstone-kabinet (1874 február) lemondott, és az uj tory-kormány a Butt által indítványozott Home-Rulet leszavazta. Hiába iparkodott Beaconsfield 1879-ben az Irish University-bill és az Irish teachers pensions-billel őket lekenyerezni (az utóbbi bill értelmében az ir anglikán egyház vagyonából 1 300 000 fontot fordítottak az ir néptanítók nyomorának enyhítésére) az irek nem hagytak fel követeléseikkel. Midőn pedig a kormány az 1793-ban kiadott Convention-billt eltörölte és gyülésezési szabadságot hirdetett, Parnell és hivei azonnal a National Irish Convention c. társulatot alapították Dublinben, mint a Home-Rule-irányzatok központi organumát; O'Connor pedig az «Anti-Rent» mozgalmat kezdeményezte, mely «Irországot az ireknek!» jeligét hangoztatván, az angol-ir unió felbontását tüzte ki célul. Davitt és Parnell az Irish Land-Leaguet alapítottak, melynek pénzén földbirtokokat vásároltak párthivek számára és még az Amerikában élő irek is gyüjtést rendeztek ezen land-liga javára. Egyuttal megindultak az agrarius kihágások és titkos merényletek. A kormány az 1880-iki trónbeszéd értelmében egyrészt szigorral iparkodott e forradalmi mozgalmat elnyomni, másrészt meg közmunkák elrendelése által törekedett az éhezőket csitítani, de április havában a választásokban vereséget szenvedett. Gladstone az uj miniszterelnök, az 1881-iki trónbeszéddel a gyakorlati politika terére lépett és egyszerre tett kisérletet «cukorral meg ostorral». Megszavaztatta a parlamenttel a kényszer-billt az anarkikus merényletek meggátlására és elnyomására, egyuttal azonban előterjesztette a reform-billt, melytől az agrarius bajok orvoslását remélte. A parlament, Parnell és társainak obstrukciója dacára mindkét billt megszavazta, nemkülönben a fegyverviselést eltiltó Arms-billt, és azután a Land-bill tárgyalásába fogott, mely két, I.-ban járt bizottság jelentéseinek alapján készült. De a jóindulat épp ugy eltévesztette hatását, mint a szigor. Hasztalan tartóztatta le a kormány (1881 okt. 13-án) Parnellt, Davittst, Dillont és a főbb vezéreket; hasztalan oszlatta fel a ligát, mely arra hivta föl a nemzetet, hogy addig, mig Parnellt fogva tartják, ne fizessen bérletet; a liga helyett azonnal uj párt, a nemzeti liga alakult, 1882 máj. 6. pedig az orgyilkosságtól sem visszarettenő invincibles pártnak emberei a dublini Phönix-parkban Cavendish ir államtitkárt és titkárát, Burket, világos nappal meggyilkolták. Az egyik cinkos (Carey) árulása folytán, a főtettesek ugyan később kézre kerültek és éltükkel lakoltak, de a birokra menő harc ezért tovább folyt és I.-ban számtalan merényletet szült az angolok élete és birtoka ellen. E váratlan fordulat a Gladstone-kabinetet erélyesebb intézkedésekre kényszerítette. Julius 15. életbe léptette a Prevention of crimes billt, mely szerint rendkivüli törvényszékekre ruházta a biráskodást, a gyülekezési jogot megszorította s a tanuk titkos kihallgatásáról gondoskodott. Az ir forradalmárok erre dinamitrobbanásokkal válaszoltak angol és skót földön, mi a parlamentet az Explosives-bill megszavazására birta. Magát a főbünöst, az Amerikában élő O'Donnovan Rossát ezek a megtorló intézkedések éppen oly kevéssé zavarták, mint az I. igaz érdekében hozott Irish labourers-bill és az Irish tramways and public companies-bill, melyeket a Home-Rule kevésbé elvakult tagjai maguk is üdvösöknek mondottak. Magában az országban Ulster protestáns angol lakosai Northcote elnöklete alatt minden követ megmozgattak, hogy a landliga befolyását vidékükről távol tartsák. Az ir forradalmárok pedig egyre folytatták a merényleteket és magát Londont is rémületbe ejtették. A parlamentben pedig a 80 ir képviselő hol a liberális, hol a konzervativ minisztérium ellen szövetkezett az ellenzékkel és több izben, igy 1885 junius 8. meg is buktatták a liberális kormányt. Az uj tory-minisztérium (Salisbury) hála fejében elejtette a kényszer-billt és más engedményekkel is iparkodott az irek jóindulatát a közelgő választásokra magának biztosítani. Parnell és pártja nem bizott ugyan ezekben az igéretekben, de mivel Gladstone a választások kimenetele előtt atervezett Home-Rule-ról nyilatkozni vonakozott, az irek a konzervativekkel mégis paktumot kötöttek. E természetellenes szövetség eredménye az lett, hogy az uj parlamentben a 249 főre rugó konzervativ párt csak azon esetben szavazhatta le a 335 liberálist, ha a 86 ir képviselő vele tartott. Az ireknek szavazatait azonban a Home-Rule-lal megvásárolni, ezt a konzervativ és unionista elveihez kötött Salisbury-kabinet mégis szégyelte; amiért azután 1886. jan. 26. az ad hoc szövetkezett liberálisok és irek által (329:250) leszavaztatott. A kormány erre megint Gladstonera szállt, ki belátta, hogy a parlamentáris helyzet az ir kérdés megoldása nélkül tarthatatlan és már febr. 18. tudatta az alsóházzal, hogy komoly szándéka az Anglia testét elrutító, nyilt sebet behegeszteni és ettől a tervtől többé el nem tántorította semmi. Noha Chamberlain és Trevelyan a kabinetből kiléptek, Gladstone ápr. 8. és 16. két nagyszabásu beszédben a Home-Rule tervezetét előadta a házban. Gladstone terve óriási izgalmat keltett nemcsak I.-ban, hol az Ulster tartományban tömegesen lakó protestáns angolok elkeseredett önvédelemre készültek, hanem Angliában is, ahol e tervek bomlást idéztek elő a liberális kormánypárt soraiban. Az unionisták Hartington és Bright alatt ott hagyták Gladstonet és a Home-Rule megbuktatása végett a konzervativekhez szegődtek. A döntő ülésen (jun. 7.) az alsó ház a Home-Rule-billt 311 szavazattal 341 ellenében elvetette. Gladstone ekkor a nemzethez apellált, de az uj választásokból ellenfelei kerültek ki mint győztesek, 195 liberális, 73 unionista, 316 konzervativ és 85 ir. Igy hát 1886 jul. 28. visszavonult és Salisburynek engedte át helyét. Az uj minisztérium, illetve Londonderry ir alkirály, Hicks-Beach ir államtitkár és később ennek utódja, Balfour, a régi erőszakos eszközökkel iparkodott az ujra fellobbanó ir mozgalmat megfékezni. Több havi fogságra itéltette Dillon és O'Brien képviselőket, a Plan of campaign, vagyis a bérletmegtagadás egy ujabb módjának feltalálóit. 1887 tavaszán uj, de az előbbinél súlyosabb kényszerbillt szavaztatott meg a parlamenttel, a pöröket angol esküdtszék elé vitték és feloszlatták (szept. 20.) a nemzeti ligát. Mindezekkel azonban Salisbury keveset nyert. Nyilt felkelésre ugyan csak itt-ott került a dolog, de a bérletmegtagadás, a boycotting (l. o. III. 600. old.) és a passziv ellentálláson megtört a kormány minden erőlködése. 1888 elején ugyan a kormány is szövetségre tett szert XIII. Leo pápában, ki az ápr. 20. kelt enciklikájában a boycottingot és az erőszakos kihágásokat elitélte. Csakhogy a különben oly buzgó irek ez alkalommal nem hallgattak a pápa szavaira. A kölcsönös gyülölet nagy fokáról tanuskodott a Parnell és a Times közötti pör tárgyalása is. A Times 1887 ápr. 18. oklevelek alapján azt a vádat emelte volt Parnell ellen, hogy a Phönix-parkban történt gyilkosságnak ő az értelmi szerzője. A pör folyamában azonban kiderült, hogy azok az oklevelek koholtak és igy a pör Parnell diadalával végződött. Midőn a kormány a Gladstone-féle Land Purchase-bill halvány utánzását terjesztette a parlament elé, Parnell a 33 millió font sterlinget kicsinyelvén, ellene nyilatkozott és arra szólította fel a kormányt, hogy a bérleteket 30%-kal alább szállítsa. A többség azonban Parnell indítványát (348:268) elvetette, a billt pedig megszavazta. Az őszi ülésen a kormányt 5000 font rendkivül segélyt fordított az ir inség enyhítésére, O'Brien és Dillon ellen pedig izgató beszédeik fejében pört indított, mely elől azok Amerikába szöktek, hol I. javára felolvasásokat tartottak. Nemsokára azonban ennél érdekesebb pör vonta magára a közfigyelmet. O'Shea kapitány azzal vádolta Parnellt, hogy nejével tiltott viszonyt folytatott. A birák vétkesnek itélték a nagy demagogot, kinek nimbusza e pillanattól kezdve tünedezett. Magában az ir pártban is (dec. 6.) szakadásra került; mig 31 ir képviselő, a parnelliták, ezentul is hűk maradtak bálványukhoz, 45 tag Mac Carty alatt (az anti-parnelliták) nem tartották Parnellt többé méltónak a vezér szerepére. Az Amerikából visszatérő Dillon és O'Brien hasztalan kisérlették meg Boulogneban a szakadást orvosolni, sőt még Parnell váratlan halála (1891 okt. 6.) sem békíti ki a haragvó testvéreket. Hivei Redmondot választván helyébe elnöknek, külön pártnak szervezkedtek az antiparnellitákkal szemben.

Az 1891. év meddőn folyt le. Balfour erélyes, sőt kiméletlen kézzel fékezte a szenvedélyeket; a parlamentben pedig a szövetkezett konzervativek és unionisták szavazták le Gladstone és Morley indítványait. 1892 elején a kormány uj helyi közigazgatást léptetett életbe I.-ban, és ezzel kapcsolatban arra hatalmazta fel a grófsági tanácsot, hogy nagyobb földbirtokokat kis parcellákra osztva, ezeket szegény földmivelőknek eladhatja, arról is gondokodva, hogy ez utóbbiak 50 évi részletekben törleszthessék a vételdijat. A juliusi képviselő-választásokban a Salisbury-kormány megbukott, amennyiben csak 261 konzervativ és 50 unionista került ki az urnából 272 liberális-, 9 parnellita- és 68 anti-parnellitával szemben. Erre a győztes liberális párt vezére, Gladstone, élte alkonyán még egyszer napirendre tüzte ki a Home-Rulet, a forrongó I. lecsöndesítését pedig lord Houghtonra (alkirályra) s Morley államtitkárra bizta. Hosszabb előkészületek után Gladstone 1893 febr. 13. beható beszédben méltatta a tervezett Home-Rule javaslatot, mely nagyjából az 1886. kidolgozott javaslattal megegyezett. A konzervativek elrémülve fogadták a javaslatot és Balfour a legsötétebb szinekben vázolta annak következményeit. A liberálisok a billt szept. 1. a harmadik olvasás után 301 szavazattal 267 ellenében örömrivalgások kiséretében véglegesen elfogadták. Hátra volt azonban még a felsőház, melynek konzervativ többsége a Home-Rulet Argyll herceg és Salisbury beszédei után szept. 8. 419 szavazttal 41 ellenében elvetette. Gladstone válaszképen a felsőház reformjának szükségességét hangsúlyozta és igy nyilatkozott Asquith belügyminiszter és Harcourt kincstárnok is. Maga a Home-Rule azonban egyelőre függőben maradt és Gladstone lemondása és a politikai küzdtérről való visszavonulása óta a háttérbe szorult.

Az 1895 febr. 5. felolvasott trónbeszédben a Roseberry-kabinet megpendített ugyan némi reformot; igy a tulajdonosok és a bérlők közötti törvény hiányainak kiegészítését és az elüzött bérlők segélyezését, de a Home-Rulet magát a jelenlegi parlament feloszlatásáig pihentetni szándékozik. A kormány továbbá, amint ezt Morley államtitkár 1895 febr. 12. kifejtette, a kormány nevében az I.-ban dühöngő inségen nagymérvü könyöradományokkal és közutak építésével törekszik segíteni és ezek fejében 80 000 fontot kért a parlamenttől. Az ir képviselőknek azon kivánságát azonban, hogy a felségsértés és merényletek miatt elitélt foglyoknak közbocsánatot adjon, a kabinet visszautasította. A többség helyeselte a kormány eljárását és Redmond parnellitának bizalmatlansági indítványát 256 szavazattal 236 ellenében elvetette.

Iros

az Odisszeia (18. én.) koldusa, akit a szintén koldusnak öltözött Odysseus kidob a házából, mikor beléje kötött; egyszersmind közneve a koldusoknak.

Irósvaj

l. Vaj.

Irótávirda

l. Betünyomó távirógépek.

Irótoll

l. Toll.

Irott hitbér

melyet szerződési hitbérnek (dos scripta) is neveznek, ez az érték, melyet a férj nejének özvegysége esetére lekötelez. Alapja a házasfelek egyezkedése, célja a nő özvegyi állapotán való könnyítés. Érvényének feltétele érvényes házasságkötés s a nőnek özvegységre jutása. A házasságnak elhálása nem szükséges. A házasság ideje alatt a lekötött hitbér a férjnek tulajdona, s magától elenyészik, ha a nő férje előtt hal meg. Az I. mellett a törvényi hitbér (l. o.) nem követelhető. Az özvegyi jogot, az özvegyi és hitvestársi öröködést ellenben az I. nem érinti. Az I. fejében az özvegy férjének javait megtarthatja mindaddig, mig az I.-t meg nem kapja.

Irott jog

l. Jogászjog.


Kezdőlap

˙