Kelyhes oszlopfő

a virágkehelyhez hasonló oszlopfő, mely enyhe görbülettel alulról fölfelé kiszélesedik. Az építészei stilusok többjében találunk ilyen alaku oszlopfőt, mégis legjellemzőbb az egyiptomi és a román. Az egyiptomi eleinte bimbóalaku (l. Építszet II. képmelléklet 4-ik és 5-ik ábrákat), majd a tökéletesen kinyilt virágkehely alakját veszi föl (l. Építszet, II. képmelléklet 2-ik, 3-ik és 9-ik ábrákat), oldalfelületén a tömeghez szorosan simuló lotusz és egyéb levelekkel, bimbókkal stb. A román K.-knak díszítő levelei a törzstől jobban elágaznak vagy azt egészen kosárforma módjára behálózzák. Igen szép páldányok vannak a jaáki templomban (l. Építészet XI. képmelléklet 4-ik ábra).

Kem

folyó, l. Kemj.

Kem

v. Min, régi egyiptomi isten, akit a régi Chemmisben (most Achmim) helyi istenül tiszteltek. A görögök Pan istenével azonos. K. chemmisi régi templomából nem maradt fenn semmi, de az Achmimtól keletre eső völgyben még most is látható egy sziklabarlang, amelyet a 18. dinasztia valamelyik királya Ai (Kr. e. 1400 táján) K.-nek szentelt.

[ÁBRA] Kem

Kém

az, aki titokban valamely államra vonatkozó katonai és polgári hireket, melyeknek titokban maradása az illető államnak érdekében áll, oly célból gyüjt, hogy azokat - rendesen jutalomért - más állammal, amelynek a titok megtudása érdekében áll, közölje. A nemzetközi hadjog szerint a tetten kapott kémek hadbiróságilag halálra itélhetők, tekintet nélkül arra, vajjon megbizás folytán járta-e el s vajjon eljárásuknak volt-e eredménye. A szigoru büntetésnek indoka nem a K. alanyi bűnössége, mert a K. nem szükségszerüen aljas indokokból, jelesül nyereségvágyból jár el, hanem a kémkedésnek a hadviselésre nézve veszélyessége és az, hogy a kémkedést általában tisztességtelen eljárásnak tekintik. A büntetésnek egyedüli célja itt egyrészt az önvédelem, másrészt az elrettentés. A halálbüntetést éppen a kémkedés erkölcsi megbélyegzése céljából akasztással szokás végrehajtani. Háboruban K.-nek tekintenek mindenkit, aki titokban v. álürügyek alatt a hadsereg soraiba, hadászatilag fontos hirek gyüjtése s az ellenséggel közlése céljából belopódzik. Azért katonák, kik nyiltan mint felismerhető ellenségek az ellenséges hadsereg soraiba, habár a hadsereg állása s viszonyainak megtudakolása céljából behatolnak, K.-nek nem tekinthetők, épp oly kevéssé a cirkáló őrszemek, aminőknek kiküldetése meg van engedve s általánosan szokásos. Az ily kémszemlék nem kevésbbé veszélyesek, mint a kémkedés, de a hadviselésnek megengedett alkatrészét és eszközét képezvén, büntető megtorlás alá nem vehető. Háboruban K.-nek tekintik és súlyosabb esetekben halállal büntetik azt is, aki oly hadászati tudósításokat, amelyeknek birtokába törvényes és megengedett módon jutott, a hadseregnek hátrányára, amelynek hatalmi körében van, felhasznál; valamint azt is, aki az ellenség által megszállott helyről saját hadseregének vagy állomásának a hadsereget veszélyeztető tudódításokat küld. Az elfogott K. ellen, ha megszöknie s hadseregéhez visszatérnie sikerült, hadi eljárásnak helye nincs, habár később újra az ellenség hatalmába kerül is. Az a tapasztalat, hogy békeidőben lábra kapott s az állam érdekeit veszélyeztető u. n. békekémkedés a fennálló büntető törvényekben kellő megtorlást nem talál, újabb időben több helyütt külön törvények hozatalára vezetett. Ilyen az 1893 jul. 3-iki német birodalmi törvény: Gesetz gegen den Verrat militärischer Geheimnisse; a francia 1886 ápr. 18-iki Loi sur la repression de l'espionnage. L. még Háboru.

Kemál bej

az újabb török dráma- és regényirodalom legkiválóbb alakja. Életéről, noha nemrég 48 éves korában halt meg, alig tudunk valamit. A hetvenes évek forradalmi idejében tevékeny részt vett, mint az ifju Törökország legkiválóbb tagja. Ő pendítette meg legelőször a haza eszméjét és műveivel oly hatást ért el, aminőt török költő soha. Benne fejeződött ki a török nemzet szabadságszeretete, reformtörekvése és ő hozta a török irodalmat abba az irányba, mely a régi, hagyományos mohammedán világnézettel szakítva, nemzeti útra terelte. Csak K. óta van a törököknek nemzeti irodalmuk, aminthogy politikai működése a nemzeti öntudatot ébresztette fel. irodalmi munkásságának legkiválóbbjait a dráma és regény terén teremtette meg. Drámái közül legfontosabbak: A Haza vagy Szilisztria, mely német fordításban is megjelent; Akif bej, romantikus tárgyu öt felvonásos dráma; Egy szerencsétlen gyermek c. dráma. Legszebben megirt és leghatásosabb a Gülnihál c. darabja, melynek tárgya, noha célzatokban, a forradalmi idők palotája és udvara. Régényei közül nevezetesebbek az Ali bej címü, mely a török főváros társadalmának adja megdöbbentő rajzát, továbbá Dsezmi, a török történelem előtti időkből vett tárgyával. Irt ezeken kivül számos költeményt, melyek azonban csak kéziratokból ismeretesek és a török ifjuság közt szájról-szájra járnak. Élete utolsó éveiben nemzete művelődése történetét is meg akarta irni. Az első füzet meg is jelent belőle, de a kormány látván, hogy mily óriási hatása volt e pár ívnyi füzetnek, rejtett célzatokat keresett és talált e könyvében és a mű tovább megjelenését betiltotta. Állítólag sok munkája maradt meg kéziratban, de halála után elpusztították. V. ö. Kunos Ignác, Az újabb török irodalomról (Magy. Szalon 1891); Pröhle Frigyes Vilmos, K. drámái (Budapest 1895).

Kemál pasa záde

v. teljes néven Ahmed Semszeddin bin Szulejmán ibn Kemál pasa, török történetiró, szül. Drinápolyban 1483 körül. Kezdetben a katonai pályára lépett. Mint hadbiró (káziászker) követte I. Szelim szultánt és 1516-17-iki egyiptomi hadjáratába és 1526. a magyarországi hadjárat előtt sejk-ül-iszlámmá nevezte ki a nagy Szulejmán. Bennünket a Mohács-náme c. műve érdekel, melyben az 1526-iki hadjáratot beszéli el. Előadása Szulejmán naplóján alapszik, mert maga nem vett részt a hadjáratban. E munkáját franciára is lefordította Pavet de Courteille 1859-ben (Histoire de la Campagne de Mohacz. Magyar fordítását Thury József készítette el).

Kemble

1. Frances Anna, angol szinésznő, szül. Londonban 1809 nov. 27., megh. u. o. 1893 jan. 17-én. Romeo és Juliában lépett föl először 1829., azután 1832. Amerikába utazott s Butler Francishoz ment nőül. Ettől elválván, a szinpadra tért vissza és Lenorban (Massachusetts) lakott. Művei: A year of consolation (London 1847); Journal of a residence on a Georgian plantation (u. o. 1863); Plays (u. o. 1864); Poems (1865).

2. K. János Fülöp, angol szinész, szül. Prestonban (Lancashire) 1757 febr. 1., megh. Lausanneban 1823 febr. 26. Papnak szánták, de ő a wolverhamptoni szinházhoz szegődött s aztán Manchesterben, Liverpoolban, Yorkban, Dublinban játszott. Az utóbbi helyen lépett fel először 1782. Hamlet szerepében s nagy sikert aratott. 1783-ban a londoni Drurylane-szinházhoz szerződtették, amelytől azonban 1801. megvált. 1803. részt vett a coventgardeni szinház igazgatásában, de 1817 jun. visszavonult a szinpadtól. Irt dramaturgiai munkákat is. V. ö. Boaden, Memoires of the life of J. Philip K. (London 1825, 2 köt.); Fitzgerald, Account of the Kemble family (u. o. 1871, 2 köt.).

3. K. János Mitchell, angol hisztorikus, szül. Londonban 1807., megh. Dublinban 1857 március 26. Cambridgeban és Göttingában tanult s 1835 óta a British and foreign Review szerkesztője volt. Kiadta a Beowulfot, fordítással együtt (London 1833-37, 2 köt.). Művei: First history of teht English language (Cambridge 1834); Codex diplomaticus saxonici aevi (London 1838-48, 2 kötet); The Saxons in England (u. o. 1851); State papers and correspondence illustrative of the social an political state of Europe (London 1857); Horae feriales, or Studies in the Archaeology of Northern nations (kiadta és befejezte Lathum u. o. 1864).

4. K. Károly, angol szinész, szül. Brecknockban (Wales) 1775 nov. 25., megh. Londonban 1854 nov. 12. Eleinte postahivatalnok volt, 1792. szinésznek állott s 1794. a Drurylane-, 1797. a londoni Haymarket-szinházban lépett fel. 1803-ban bátyjával együtt igazgatta a coventgardeni-szinházat. 1825. beutazta Német- és Franciaországot, számos német operát hozott magával Angliába és a coventgardeni szinházat Weber Oberon-jával nyitotta meg. Több német és francia darabot fordított angolra; 1836. visszavonult a szinpadtól és szinházi biráló let. Neje: Mária Teréz, leánynevén de Camp (szül. Bécsben 1774., megh. Londonban 1838 szept. 3.), kiváló táncosnő volt s néhány vigjátékot is irt.

Kemechey

Jenő, hirlapiró, született Király-Helmecen (Zemplén) 1862 dec. 28. A budapesti jogi egyetem abszoluciójával Sennyey Pál br. főrendiházi elnökhöz ment magántitkárnak, majd ügyvédjelöltnek iratkozott be, aztán Hevesben és Zemplénben volt közigazgatási pályán. Egerben felelős szerkesztője volt az Eger és Vidéke címü politikai lapnak. Innen Szegedre ment, ahol a Szegedi Hiradó napilap felelős szerkesztését vállalta el. Osztálytitkára volt a Dugonics irodalmi társaságnak. Munkái: A szemináriumban, amely Egerben és Magyar gentry-történetek, amely Szegeden jelent meg. Mindkettő novella-kötet. Most a Budapesti Hirlap országgyülési tudósítója.

Kemecse

nagyközség Szabolcs vármegye bogdányi j.-ában, (1891) 2601 magyar lakossal, szeszgyárral; a járási szolgabirói hivatal székhelye; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. 1074 febr. 26-án itt csata volt Géza király és Salamon között, mely az előbbi három zászlójának hűtlensége folytán annak vereségével végződött.

Kemej

Magyarország egyik eltünt vmegyéje, mely a Tisza balpartján az abádi révtől kezdve a Berettyó és Sárrét mocsaraiban, Bihar vmegyében levő Szerepig terjedt. Legészakibb pontja Tisza-Szőllős, a legdélibb Ders-puszta volt. Nevét az 1377-ben még említett Kemej falutól (s nem a Miskolc mellett feküdt Kemejtől) vette. Pauler szerint (Magyar nemz. tört. I. 161.) K. csak olyan helyi elnevezés volt, mint a Nyir v. Szilágyság; Balássy Ferenc, Botka Tivadar és Pesty Frigyes azonban az ősmegyék közé számítja. K. mint főesperesség (1333. már csak 10 plébániával) egészen a XV. sz. közepéig állott és a K.-i főesperes egyúttal egri éneklő-kanonok volt. K. kerületéből legelőbb kivált az 1240. a kunok számára kihasított Kolbászszék, mely 1876. mint Nagy-Kunkerület szünt meg. Balássy szerint a XIV. sz.-tól K.-t Kis-Szolnok vmegyének nevezték, Pesty szerint ellenben Külső-Szolnok, majd 1569. Heves vármegyébe kebelezték be; Kolbászszék kihasítása után egy részét már ugyis Kis-Hevesnek nevezték volna. Az ennek területén, vagyis Külső-Szolnok vmegyének a Tisza balpartján levő községei 1874-ben kérték is K. visszaállítását, az 1876. XXXIII. t.-c. 17. pontja azonban K. egy részét az akkor alakított Jász-Nagykun-Szolnok vmegyéhez csatolta, a másikat pedig meghagyta Heves vmegyében.


Kezdőlap

˙