Lajosfalva

nagyközség Torontál vmegye antalfalvi j.-ban, (1891) 4185 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Lajos-forrás

Kassához tartozó kis fürdő. Abaúj-Torna vármegyében; hideg kénes, meszes savanyuvizét hurutos és csúzos bántalmak ellen használják. Van 14 lakó- s 10 fürdőszobája, csinos kis parkja.

Lajos Fülöp

1. francia király (1830-48) az Orleans-családból, Lajos Fülöp József chartresi (később orleansi) hercegnek, Fülöp «Égalité»-nek legidősebb fia, anyja Mária Lujza Adelaide penthiévrei hercegnő; szül. Párisban 1773 okt. 6., megh. Windsorban 1850 aug. 26. Atyja példájára L. is csatlakozott a forradalomhoz, elismerte az új alkotmányt, belépett a nemzetőrségbe s tagja lett a jakobinus-klubnak. 1782. altábornaggyá neveztetvén ki, Luckner alatt egy lovasdandár parancsnokságát vette át, majd a Kellermann hadtestében vezényelt és részt vett a Valmy melletti ágyuzásban (1792 szept. 20.). A Jemappesnál vívott ütközetben (nov. 6.) annyira kitüntette magát, hogy sokan a győzelmet neki tulajdonították. Miután Dumourieznek ama kisérlete, hogy a herceget trónra emelje, dugába dőlt, 1793 ápr. L. előbb osztrák területre, majd Svájcba menekült, hol Chabaud Latour név alatt a reichenaui kollégiumban (Churban) tanítói állást vállalt. Atyja lefejezése után, 1795 nov. Hamburgon át Skandináviába utazott, midőn pedig a direktorium anyjának és testvéreinek szabadlábra helyezését oly feltétel alatt mondotta ki, hogy hagyják el Európát: 1796 okt. Amerikába vitorlázott, honnan azonban 1800 jan. havában öccseivel együtt visszatért Angliába. Itt a Bourbonokkal kibékülvén, öccseivel, Montpensier és Beaujolais hercegekkel együtt visszavonulva élt Twickenham melletti kastélyban (Londonnál) egészen amazok haláláig, 1808-ig. A következő évben Palermóba ment, hol 1809 nov. 25. Mária Amália hercegnővel, I. Ferdinánd sziciliai király második leányával, egybekelt. 1810. a spanyol junta meghivására Kataloniába jött és népfelkelést tervezett Napoleon ellen, de fáradozása kárba veszett. Napoleon bukásának hirére (1814 ápr. végén) Párisba termett, hol XVIII. Lajos rangját ugyan elismerte, de egyébiránt hidegen és gyanakodva fogadta. Napoleon Elba szigetéről való visszatérésének hirére L. Lyonba sietett, hogy Artois gróffal vállvetve az ellentállást szervezze, de nem érvén célt, visszatért Párisba, honnan azután Angliába menekült. Napoleonnek másodszori bukása után nem tért azonnal vissza, hanem csak 1817 februárban. Ezen idő óta idejét családja megrongált vagyoni viszonyainak helyreállítására s gyermekeinek nevelésére fordítá; a mellett tudós és liberális körökkel érintkezett, mindenekfölött pedig attól őrizkedett, hogy a reakcióban való részvétel által jövőjét kockáztassa és a Bourbonokéval összekapcsolja. E magaviseletével magára vonta a francia ellenzék figyelmét és rokonszenvét s palotája a mérsékelt liberális párt gyülekező helyévé lett, mely céljait L. által remélte elérhetni. Midőn 1830 jul. 29., a juliusi forradalom alatt a városházán X. Károly letételét kimondták, aug. 9. megesküdött a szabadelvü szellemben módosított chartára és a kamara és a szenátus által neki felajánlott királyi trónt és címet elfogadta. Új politikai rendszert teremtett, melyet «juste milieu»-nek, helyes középútnak nevezett. Amig különben L. a liberális párt soraiból választá tanácsosait (Laffltte, Barrot, Perier), jól ment minden. Később azonban, lassan bár, de mégis letért a helyes útról és utoljára, Guizot minisztersége alatt, helyeselte a sajtószabadság korlátozását és a gyülekezeti jog megszorítását. Ezért a többi pártok (legitimisták, republikánusok, bonapartisták) elidegenedtek tőle. Hiába hozatta haza I. Napoleon hamvait Szt. Ilonáról; ezzel a bonapartistákat, s ezek voltak legepésebb ellenfelei, le nem fegyverezte. 1848 febr. 24. kitört Párisban a forradalom, melynek folyamában a katonaság legyőzetett, L. pedig unokája, a párisi gróf számára a trónról lemondott és álruhában, neje kiséretében Párisból Honfleur kikötőbe s onnan pedig Angliába menekült. Később Neuilly gróf név alatt Claremontban (Windsor mellett) élt. Holt tetemét a weibridgei kat. kápolnából 1876-ban hozták vissza Franciaországba. Nyolc gyermeke volt: Ferdinánd Fülöp, orleansi herceg, szül 1810., megh. 1842 jul. 13. (neje Ilona, mecklenburgi hercegnő; fiai: a párisi gróf és a chartresi herceg); - Lujza, a belga király neje (megh. 1850.); - Mária, Sándor württembergi herceg neje (megh. 1839.); - Lajos Károly, Nemours hercege; - Klementina, Koburg-Koháry hercegnő; - Ferenc Ferdinánd, joinvillei herceg; - Henrik Jenő, Aumale hercege és Fülöp Antal, Montpensier hercege.

2. L. Albert, comte de Paris (párisi gróf), l. Paris.

Lajos-Komárom

község, l. Komárom (3).

Lajosmizse

nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pesti közép j.-ban, (1891) 7561 magyar lak., a L.-i helyi érdekü vasút végállomása, van posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.

Lajos-rendek

1. Bajor érdemrend, melyet V. Lajos király 1827 aug. 25. alapított az udvar, állam, hadsereg vagy az egyházban eltöltött 50 évi szolgálat jutalmazására. Jelvénye aranykereszt, középpajzsa kerek, fehér, rajta az előlapon a király képe, a kereszt karjain «Ludwig König von Bayern» arany fölirat. Hátlapján zöld koszorun belül «Für ehrenvolle fünfzig Dienstesjahre» fölirat, a kereszt karjain az alapítás dátuma. Szalagja vörös, szélein világoskék csíkokkal. - 2. Francia érdemrend, melyet XIV. Lajos király 1693 ápr. katonai érdemek jutalmazására alapított. Jelvénye nyolcágu, fehér zománcos, aranyszegélyü kereszt, ágain arany gömbök, sarkaiban arany liliomokkal. Középpajzsa tojásdad, biborvörös, rajta Szt. Lajos álló képe arany páncél- s koronával, vállain hermelinbélésü kék palást, kezeiben babér- és töviskorona. Aranyszegélyü kék karikájában «Ludov. Mag. Just. 1693» fölirat. Hátlapján vörös alapon fölfelé álló kard, «Bellicae virtutis praemium» fölirattal. Szalagja biborvörös, melyen az I. és II. osztály jobb vállon át bal oldalon hordta, az I. oszt. azonkivül még a rendkeresztet a bal mellen. - 3. Hesseni nagyhercegségi rend, melyet Lajos nagyherceg 1831 dec. 14. új alapszabályokkal látott el. Alapította Lajosnak atyja 1807 aug. 25. 1831 óta a rend öt osztállyal bir: nagykereszt, I., II. oszt. parancsnok, I., II. oszt. lovagok. Jelvénye fekete zománcon nyolcágu kereszt, aranyszegélyü vörös széllel, középpajzsa kerek, előlapja vörös, fehér gyűrüvel, benne «Für Verdienste» arany fölirat, a vörös alapon arany L betü, hátlapja fekete, rajta «Gott, Ehre, Vaterland» arany fölirat, körülötte fehér gyűrüben babér- és tölgyág. Szalagja fekete, vörös széllel. - 4. Parmai hercegségi érdemrend, mely Luccával közös volt, s melyet 1849 aug. 11. III. Károly parmai herceg megváltoztatott. Jelvénye az I-III. oszt. zománcolt aranykereszt, liliomalaku végekkel, arany koronával, a IV. osztályé zománcolt ezüst, ezüst koronával, az V. osztályé ezüst, zománcolt, korona nélkül. Az I. és II. osztály bal mellén zománcolt aranycsillagot viselt. Szalagja sárga-kék.

Lajos Szalvátor

osztrák főherceg, magyar királyi herceg, szül. Firenzében 1847 aug. 4., mint II. Lipót toscanai nagyhercegnek 3-ik fia. Egy ideig az osztrák hadseregben szolgált ezredesi ranggal, de nemsokára a természettudományok és utazásokra adta magát, melyekre vagyonát és idejét fordította. Beutazta Ázsiát, Afrikát, Amerikát és Ausztráliát, többnyire a saját vezetése alatt álló jachtján. Az utübbi éveket a Triest melletti Zindis-villában avagy a Mallorca szigetén (Balearok) épített, a nagy világ zajától félreeső kastélyában, Miramare-ban töltötte, honnan olykor-olykor a Földközi-tenger partvidékeire tesz kirándulást. Ilyen kisebb expedició alkalmával 1894. Nixe c. jachtja Afrika északi partján egy szirtbe ütközött és elsülyedt, a főherceg s kisérői azonban szerencsésen megmentették életüket. 1895-ben elkészült az uj Nixe, amelyen a főherceg a Földközi-tengert utazta be. Utazásainak eredményeit több, pazar fénnyel kiállított, többnyire saját költségén és kézirat gyanánt kiadott díszmunkában foglalta össze, melyekből a bécsi és a magyar akadémiának, szintugy földrajzi társaságoknak is adományozott példányokat, minek viszonzásául ezen intézetek tiszteletbeli tagjuknak választották meg. Főbb művei: Der Golf von Buccari u. Porto Ré (1875); Levkosia auf Cypern (1873); Jachtreise in den Syrten (1874); Eine Spazierfahrt im Golf von Korinth (1876); Eine Blume aus dem Goldenen Land oder Los Angeles (1878); Die Karawanenstrasse v. Aegypten nach Syrien (1879); Bizerta und seine Zukunft (1881); Die Serben an der Adria. Ihre Typen und Trachten (1870-79); Um die Welt, ohne zu wollen (4. kiadás, 1886); Hobarttown (1886); Paxos u. Antipaxos (1887); Lose Blätter aus Abbazia (1886). Főműve: Die Balearen. In Wort u. Bild geschildert (7 kötet, 1869-91). Külön lenyomatban jelent meg e nagyszabásu munkából: Die Stadt Palma (1882) és Die Insel Menorca (2 kötet, 1890-91); Columbretes (a. m. A kigyószigetek, 1895).

Lajos Viktor

osztrák főherceg, magyar kir. herceg, a király legifjabb öccse, szül. 1842 máj. 15. Egy ideig mint főhadnagy szolgált a 3. sz. Ferenc József dragonyosezredben; 1860 jan. 16. a 65. gyalogezred tulajdonosa lett; 1862. megkapta az aranygyapjas-rendet; 1865 jul. 23. vezérőrnagy, 1884 nov. 1. altábornagy lett; 1893 nov. 12. megkapta a Szt. István-rend nagykeresztjét. L. a tomszki orosz gyalogezred tulajdonosa is.

Lajos Vilmos

(I.), badeni őrgróf, német birodalmi és császári főhadvezér, szül. Párisban 1655 ápr. 8. mint Nándor Miksa badeni trónörökösnek fia, megh. Rastattban 1707 jan. 4-én. Öreg atyja, I. Vilmos őrgróf, már 1669. küldte el Montecucculi iskolájába, ki alatt 1675. Elzászban Turenne ellen harcolt. A nimwegeni békekötés után (1678) visszatért Badenbe és átvette a kormányt. 1682. azonban császári szolgálatba lépett és mint táborszernagy részt vett Bécs város felmentésében (1683). A következő év tavaszán újra indult lotaringiai Károly fővezérlete alatt a törökök ellen. Ez évben (1684) visszavették Visegrádot és Vácot; 1686. pedig részt vett L. Budavár visszafoglalásában. Nyomban rá Károly parancsára külön hadosztály élén Tolnára ment, hogy ott hídat verjen és a török üldözésétől visszatérő hadosztályokat a Duna balpartján vezesse vissza Budára. L. okt. 22-én a 7000 törökkel megrakott Simontornyát kényszerítette megadásra, szintugy Siklóst és Dárdát és az eszéki hidat felégette. Visszatérvén téli szállására, Kaposvárt is feladásra birta. Midőn 1687. az eperjesi vértörvényszék dühöngése nem akart véget érni, L. is felszólalt Lipót király előtt Caraffa s szörnyü birói ellen. Azután Károly herceggel együtt Eszék várát ostromolta, ahonnan Baranyába, a Harsány-hegy aljára csalták maguk után Szulejman nagyvezirt, akit azután aug. 12. teljesen megvertek (ez az u. n. mohácsi csata). A további teendőkre Károly és L. nem tudván megállapodni, különváltak és L. visszatért Bécsbe. De 1688 elején újra a török ellen indult és része volt az Eszéknél gyüjtött hadak rendezésében. Miksa bajor fejedelem s fővezér távozása után pedig L. vette át a fővezényletet, miután már Nándorfehérvár ostroma idején is diadalmasan hordta körül fegyvereit a Száva partján és Bródot, Kostajnicát és Gradiskát visszafoglalta volt. Szept. Derbentnél verte meg a törököt és Zvornikot kerítette hatalmába. 1689. újra L.-t nevezték ki fővezérré, ki ekkor a Balkán-félsziget oly vidékein járt, ahol Hunyady János óta keresztény hadvezér meg nem fordult. Előbb Szerbiában, Grabova táján verte meg a törököt; szept. 24. pedig Nisza falai alatt aratott diadalt, mire Nisza is megadta magát. Okt. átkelt a Balkán egyik mellékláncán és Viddin felé nyomulva, onnan is kiűzte a pogányt. Miután pedig az Al-Dunán átkelt és Brankován oláh vajdát hódolatra kényszerítette. Havasalföldön helyezte el embereit téli szállásra, ő maga pedig Bécsbe tért vissza. Kevéssel utóbb az udvar megbizásából fogságra vetette Brankovics Györgyöt, a szerb trónkövetelőt. Midőn 1690. a hadi szerencse az egyrészt rosszul fizetett és másrészt elbizakodott császári hadaktól elfordult, és Erdély is Thököly kezébe került, L. sokáig vonakodott a fővezérséget elfogadni. Végre azonban mégis csak elvállalta, de mert sem Niszát, sem Viddint a török ostrom alól fel nem menthette, inkább Erdély visszafoglalására szánta magát. A Vaskapu szorosán át benyomulván Erdélybe, Thököly hiveit és még a Székelyföldet is könnyü szerrel meghódolásra birta, mire Thököly maga Havasalföldre menekült. E közben azonban az utolsó hadjáratok gyümölcsei a Balkán-félszigeten majdnem mind elvesztek. L. mindamellett most sem indulhatott a törökök ellen, mert Erdélyből Szatmárra kellett sietnie, hogy a betört tatárokat feltartóztassa, kiknek nyomában azután még egyszer Erdélyben termett, ahonnan e rabló vendégeket kizavarta. Csak miután I. Lipót az erdélyieket a hitlevéllel megnyerte s megnyugtatta, indulhatott L. újra a törökök ellen, akiket 1691 augusztus 18. Zalánkeménnél véres csatában legyőzött. Nagy veszteségei miatt nem mervén Nándorfehérvár visszavívásához fogni, inkább Nagyvárad ostromára vezette seregét, a téli idő beálltával azonban ezt az ostromot is beszüntette (1692. jun. a vár megkerült). 1692 tavaszán Pétervárad körül gyülekezett L. hada, melyet azonban a vérhas megtizedelt; ez okból L. egy erősített tábor építésével beérte. Ez volt az őrgróf utolsó hadjárata magyar földön, melyen magának 10 év alatt babért és a nemzet és uralkodó háza körül annyi érdemet szerzett. Hadvezéri munkálatainak tere ezentul a Felső-Rajna lett, hol lotaringiai Károly elhunyta óta mind nagyobb előmeneteleket tettek a franciák. L. előbb Angliába indult, hogy III. Vilmos királlyal a közös haditervet megbeszélje és csak 1694 tavaszán megkezdé a háborut, még pedig Elzászban. Döntő csatára azonban az egész háboru folyamán nem került a dolog. A spanyol örökösödési háboruban mint a birodalmi hadsereg fővezére szerepelt L. 1702. elfoglalta Landaut és 1704. kivívta Marlborough és Szavójai Jenő oldalán a nagy höchstädti diadalt. Mint hadiépítész is szerzett hirnevet, ő építette p. a Fekete-erdőtől Stollhofenig (a Rajnáig) húzódó sáncokat.

Lajstromos szavazás

képviselőválasztás nem választókerületek, hanem pártok szerint. Alapeszméje a különböző pártok arányos képviseletének megvalósítása. Gyakorlati keresztülvitele nagy nehézségekbe ütközik, melyeknek legyőzésére különféle módokat hoztak javaslatba. A lényeg mindig az, hogy szavazólapul bizonyos számu jelölteket tartalmazó lajstrom szolgál. Megkülönböztethető a kötött és a szabad lajstrom. Amannál a választó csakis a lajstromba felvett jelöltekre szavazhat és pedig vagy ugy, hogy a szavazás tárgyát a lajstromnak változatlan elfogadása képezi, vagy pedig ugy, hogy a lajstromba felvett jelöltek sorrendjén a választó szabadon változtathat, p. az elsőt utolsónak, az utolsót elsőnek teszi. A szabad lajstromnál a választó szabadon választhatja jelöltjeit. Különös említést érdemel a halmozó rendszer, amelynél a választónak annyi szavazata van, ahány képviselőt kell választani és a választó összes szavazatait akár csak egy jelöltnek is adhatja. Az itt említett szavazási módoknál a választandó képviselők száma meg van határozva, mig a beadott szavazatok száma a szavazók száma szerint ingadozik. Megfordítva, a szavazást akként is lehet rendezni, hogy megválasztottnak csak az tekintendő, aki bizonyos számu szavazatokat kapott. L. még Kisebbség.


Kezdőlap

˙