Láng

1. Adolf Ferenc, botanikus, szül. Pesten 1795., megh. Nyitrán 1863 november 23. Gyógyszerészi oklevelét Pesten 1812. szerezvén meg, 1832. Nyitrába költözködött, 1858. a magyar tudományos akadémia levelező tagja lett. Iratai: Nuntiumpro Entomologis (Pest 1822); Enumeratio planatarum in Hungaria sponte nascentium, quas in usum botanicorum legit (u. o. 1824), mellyel növénygüjtéseit kereskedésbe bocsátotta. Továbbá: Orömzengzet a magyar orvosok és természetvizsgálók Pesten tartott nagygyülésére (u. o. 1841). Ugyanazon alkalomból kiadta: Górcsői növényterményekről, melyek mint élődiek az élő emberen előfordulnak; valamint Rövid physiognomiája a növényországnak Magyarhonban; valamint u. o. Bemerkungen über d. Tilia petiolaris; a következő évben pedig Specierum novarum descirptio, u. i. A Flora 1827. évfolyam III. mellékleteképen tőle jelent meg Illuszratio plantarum herbarii Florae ruthenicae. Egy-két kéziratát a magyar nemzeti muzeum őrzi. Szerkesztette 1848-ban a Gyógyszerészeti Hirlapot és Nagy Józseffel 1856-tól 1857-ig a Magyarhoni Természetbarát c. folyóiratot (német nyelven is: Der Naturfreund von Ungarn), de kellő pártolás hiján csakhamar abbanhagyta. Életrajzát a Gyógyszerészi Hetilap 1863. évi 50. sz. és Knöpfler Vilmos dr. a Magyar orvosok és természetvizsgálók Munkálatainak 1866. évi XI. köt. adta ki.

2. L. Fülöp, énekes, szül. Nagy-Kanizsán 1838. Szülői a kereskedelmi pályára szánták, de a művészet iránti érzék korán kifejlődött benne s végre is e pályára szánta magát. Szép bariton hangja feltünt a szakértőkörökben s azok biztatására Bécsbe ment, hol Rossi és Léwy Rikárd vezetése alatt művelte magát. Első szinpadi sikereit Lembergben aratta, majd Hamburgban, Hannoverában, Berlinben, Rotterdamban és Bécsben vendégszerepelt, honnan a bajor király meghivására Münchenbe lett szerződtetve az udvari szinházhoz, hol különösen kitünt, mint értelmes Wagner-énekes. Majd két évet töltött a müncheni szinháznál, honnan rövid időre Nürnbergbe ment, mig végre a 70-es években a nemzeti szinház kötelékébe lépett, melyben közel 20 évet töltött. L. az új operaház megnyiltával is tagja maradt operánknak s attólcsak a 90-es évek elején vált meg, jól megérdemelt nyugdíjba vonulva.

3. L. Ignác, jogtudós, szül. Győrött 1812 jul. 31., öngyilkos lett Budapesten 1864 márc. 26. Gimnáziumi tanulmányai végeztével a cisztercita-rend tagjai közé lépett s a noviciatust Zircen töltötte. A bölcsészeti tanulmányokat, mint e rend tagja, Egerben hallgatta, de 1839. kilépett, s ekkor jogot tanult. Ügyvédi vizsgát 1836. tett Pesten, hol csakhamar a legelső főrangu családok ügyvédje lett. Egy ideig mint hirlapiró is működött, s az 1841. megindult Pesti Hirlap munkatársa volt. 1848. Pest város főkapitányává választotta meg. 1859. a pesti nemzeti kaszinó igazgatója, 1861. pedig az országbirói értekezlet egyik jelentékeny kinevezett tagja volt.

4. L. Lajos, statisztikus és politikus, szül. Budapesten 1849 okt. 13., a középiskolák elvégzése után Berlinben és Párisban töltött néhány évet. Hazatérve hirlapiró lett s 1878. a szákosi, később a pápai kerületben választatott meg képviselővé. 1880 óta az Ellenőr, 1882. a Nemzet szerkesztője lett, de az utóbbit csak pár hónapig vezette, mert 1883. a tudományegyetem statisztikai tanszékére neveztetett ki. 1890. a pénzügyminisztériumban államtitkár lett, de már 1893. visszalépvén, újból az egyetemen folytatta előadásait. 1883. az akadémia tagja lett s mint ilyen 1892 óta a nemzetgazdasági bizottság elnöke. Több kisebb munkáin kivül 1884-ben 2 vaskos kötetben Magyarország statisztikája c. munkáját irta meg s több nemzetgazdasági művet fordított magyarra. Részt vett Buckle nagy művének s 1872-ben Büchner Erő és anyag címü művének fordításában.

5. L. Paulina, énekesnő, szül. Budán 1820., megh. 1849. Több hangversenyben feltünt szép rokonszenves szoprán hangjával s a nemzeti szinház akkor fejlődő operájához 1839. szerződtették. Kedvelt művésznője volt a közönségnek, de 1841. már megvált tőle, nőül menvén Ábrányi (Eördögh) Emilhez (l. o.). Fia Ábrányi Lajos festőművész.

Lángálló

l. Kemence.

Lángbagoly

l. Bagolyfélék.

Langbein

Ágost Frigyes Ernő, német költő, szül. Radebergben Drezda mellett 1757 szept. 6., meg Radebergben Drezda mellett 1757 szept. 6., megh. 1835 jan. 2. Berlinben, hol 1800 óta mint iró élt és 1820 óta a szépirodalmi művek cenzora volt. Előbb ügyvéd és hivatalnok volt Grossenhainban is Drezdában. Termékeny költő, kinek főleg elbeszélő költeményei lettek hagyon népszerüek, melyek közül különösen a komikus és tréfás jellegüek nagyon sikerültek, bár néha kétértelmüek vagy éppen piszkosak. Művei: Gedichte (1780, 5. kiad. 1888); Neuere Gedichte (1812, 2 köt.); Schwänke (1792, 2 köt., 21. kiad. 1888). Összes költeményei 1854. jelentek meg 4 kötetben. Szintén népszerüek, de még piszkosabbak prózai elbeszélései: Thomas Kellerwurm (1806); Magister Zimpels Brautfahrt stb. Munkáit maga adta ki (1835-37, 31 köt., 3. kiad. 1845, 16 köt.).

Lange

Márton, orvos, szül. Brassóban 1753 szept. 12., megh. Bodokon (Háromszék) 1792 jun. 27. Nevezetesebb művei: De ophthalmia in genere et in specie (disszertáció, Nagyszombat 1777); Rudimenta doctrinae de peste (Bécs 1784); Recensio remediorum praecipuorum Transylvanis domesticorum (Offenbach 1788).

Lange

1. Ernő Fülöp Károly, német regényiró, ki Galen Fülöp álnév alatt ir, szül. Pstsdamban 1813 dec. 21.; 1835-39. orvosnövendék volt Berlinben, azután katonaorvos lett; 1857 óta főtörzsorvos, 1878-ban nyugalmazva Potsdamban. Legelső s némely birálók szerint legjobb regénye: Der Irre von St. James (1854, 4 kötet). Későbbi jobb művei: Der Inselkönig (1852, 5 köt.); Fritz Stilling (1854, 4 köt.); Walther Lund (1855, 3 köt.); Andreas Burns (1856, 4 köt.); Die Tochter des Diplomaten (1865, 4 köt.); Der Löwe von Luzern (1869, 5 köt.); Der Alte vom Berge (1873, 3 köt.); Der Rastelbinder (1874, 3 köt.); Die Moselnixe (1877, 3 köt.); Frei vom Joch (1878, 4 köt.); Die Perle von der Oie (1880, 4 köt.); Die Fürstendiener (1880, 4 köt.); Der Meier von Monjarstendiener (1880, 2 köt.) stb. Összegyüjtött munkái 1857-68, 36 köz. Szinműve: Friedrich in Rheinsberg (2. kiad. 1873).

2. L. Frigyes Albert, német filozofus és közgazdasági iró, szül. Waldban, Solingen mellett, 1828 szept. 28., megh. 1875 nov. 23. 1852-55. gimnáziumi tanár volt Kölnben. 1858-1861. Duisburgban u. o. a kereskedelmi kamara titkára. 1866. Winterthurban telepedett le, 1870. a filozofia tanára Zürichben, 1873. marburgi egyetemi tanár; mint ilyen halt meg. Geschichte des Materialismus und Kritik seiner Bedeutung in der Gegenwart (Iserlohn 1866. egy kötetben, 3. kiad. 1877. két kötetben, újabb kiadás jegyzetek nélkül Cohentől 1887) címü művével oly nagy mozgalmat keltett s oly széles olvasókörre hatott, mint ritkán filozofiai munka. A mű az ötvenes évek nagy materialisztikus mozgalmának hatása alatt keletkezett, egyszersmind a mozgalommal való végleges leszámolást jelenti. Az álláspont, melyből L. a történetet tárgyalja, némileg módosított kantianizmus. 1867. kiadta a Neue Beiträge zur Geschichte des Materialismus-t; még előbb egy kis műben megtámadta Herbart ama kisérletét: a matematikát bevinni a lélektanba. (Die Grundlegung der mathematischen Psychologie. Duisburg 1865). Mint közgazdasági iró is jelentékeny. Főműve itt: Die Arbeiterfrage in ihrer Bedeutung für Gegenwart und Tukunft (1865, 4. kiad. 1879). 1864. ott volt a lipcsei nagygyülésen (Vereinstag deutscher Arbeitervereine) Bebel, Sonalmann s mások mellett őt is beválasztották az állandó választmányba. Egy korábbi idevágó müve: J. St. Mills Ansichten über die sociale Frage (1866). Néhány kitünő cikket irt az Encyclopädie des gesammten Erziehungs- und Unterrichtswesens-be. Halála után jelent meg Logische Studien (1877). V. ö. Vaihenger, Hartmann, Dühring und Lange (1876), a szerző L. mellett foglal állást; Heinze, Hartmann, S. H. Braun F. A. L. als Socialökonom (Halle 1881).

3. L. Gyula, német festő, született Darmstadtban 1817 aug. 17., megh. Münchenben 1878 jun. 25. Düsseldorfban Schirmernek volt tanítványa, azután Münchenben tanult, majd a velencei és milanói akadémiák bizták meg munkákkal. Sarolta főhercegnő tanítója volt Milanóban és Miksa király kedvenc festője Münchenben. Tájképei, melyek az Alpesek változatos világát, az olasz tavak vidékét és a bajor hegységet ábrázolják, különösen pompás, ragyogó szinezésükkel tünnek ki. Nagyrészt a milanói Brera-képtárban, a darmstadti és stuttgarti képtárakban és német, olasz, angol, meg észak-amerikai magángüjteményekben vannak.

4. L. Henrik, német térképrajzoló, szül. Stettinben 1821 ápr. 13-án, megh. Berlinben 1893 aug. 30. Számos térkép és atlasz jelent meg tőle 1852 óta. Egy iskolai atlasza magyar fordításban is megjelent.

5. L. Lajos, német nyelvész és régiségbuvár, szül. Hannoverben 1825 márc. 4., megh. Giessenben 1885 aug. 18. Göttingában tanult s itt is habilitáltatta magát, de Prágában, majd Giessenben s később (1871-től haláláig) Lipcsében volt tanár. Számos filologiai dolgozatain és magyarázatain kivül legfontosabb műve: Handbuch der röm. Altertümer (3 köt., 1876-79); továbbá: Der Homerische Gebrauch der Partikel (Lipcse, 1872-73) és Die Epheten und der Areopag von Solon (u. o. 1874). Kisebb iratai életrajzával 1887. jelentek meg; Curtius, Lepsius és Ribbeck közreműködésével L. adta ki a Leipziger Studien címü folyóiratot. V. ö. Neumann K. J., Ludwig L. (Berlin 1886).

6. L. Miksa, német iró és sakkjátszó, született Magdeburgban 1832 aug. 7. Matematikát, teologiát és különösen jogot tanult, de mint sakkjátszó lett nevezetes. Idevágó munkái: Lehrbuch des Schachspiels (magyarul is: A sakkjáték elemei, fordította Rozsnyay K., Pest 1860); Paul Morphy, Skizze aus der schachwelt (Lipcse 1880) és Der Meister im Schachspiel (Weimar 1881). L. volt (1861) a nyugat-német sakk-szövetség megalapítója is.

Langeland

Fünenhez tartozó dán sziget, amelyet Lollandtól a 12 km. széles Langelands Belt, a Nagy-Belt D-i része választ el. Az 54 km. hosszu és 8 km.-nél sehol sem szélesebb sziget területe 275 km2, (1890) 19 170 lak. A hullámos felületen a Skövlebjerg 48 m. magas. A föld igen termékeny. Rudkjöbing (3485 lak.) a főhely, Siö szigettel szemben fekszik.

Lángelme

lángész (franc. génie), általában: elmebeli erőnek, készségnek a rendest messze meghaladó foka. Minthogy azonban ezek a kifejezések: elmebeli erő, készség stb. határozatlanok, lévén az elmebeli erőnek sokféle nyilvánulása, mintegy része; minthogy továbbá az erő mérésére objektiv, pontosan meghatározható mértékünk nincs: amaz általános meghatározás sokféle részletes magyarázatot követel s az egyéni felfogásnak tág tért nyit. Ami az elmebeli erő fokát illeti, joggal mondhatni, hogy a L.-t azon ismerni meg, hogy a maga terén újat, eredetit alkot, hogy erős egyéniség lévén, nem utánoz másokat, legföllebb kezdő korában, hogy maga-magát érvényesíti, a maga bélyegét nyomja alkotásaira. A L. nem másoló, hanem új mintákat alkotó erő. Minthogy pedig nem a tudatos reflexió alkot újat egyik terén sem az emberi tevékenységnek, mert ez csak a már alkotottat elemzi, alkotó részeire bontja, megérti: joggal mondotta már Kant, hogy a L. öntudatlanul, mint a természet, alkot; működéseiben van önkénytelenség, közvetetlenség; amit ihletnek mondanak, nem egyéb mint az öntudatlanul a lélekben alakulónak a tudatba jutása. Látnivaló azonban, hogy ezen a téren biztos kriteriumok, határvonalak megállapítása bajos dolog. Hogy mi új valamely téren és nemcsak új, hanem mintaszerü, becses: nem mindig világos; újnak alkotása nem is függ mindig a szubjektiv elmebeli erő fokától, hanem az illető művészet v. tudomány objektiv állapotától és a körülményektől. Általában igaz marad, hogy leginkább a művészetekben van alkalma a lángésznek megnyilatkozni.

Az az újabban sokat vitatott kérdés, van-e rokonság a L. s őrültség közt (Lombroso s mások), bajosan dönthető el. A legnagyobb lángelmék lelkileg is a legegészségesebb emberek. De tagadhatatlan, hogy a tulságos nagy elmebeli erőben, erős képzelő tehetségben veszedelmes ingerek és csábítások vannak, melyek a lelki élet bomlására vezethetnek; hasonló hatással van a tulságig fokozott szellemi munka, melyre a L. vagy nagy tehetség inkább hajlandó. Azonban ne feledjük, hogy ezeknek a veszedelmeknek fokozott szellemi energia erősebben tud ellentállani is. Lélektani és fiziologiai ismereteink e téren sokkal kezdetlegesebbek, hogy egyebeket ily általános megjegyzéseknél és tapasztalatoknál mondhatnánk. Milyen alkata az elmének s mily föltételei az agyvelőnek tesznek valakit L.-nek, nem tudjuk; csak a rendkivülit neveztük igy; s ma sem tudunk ebből sokkal többet, mint amit Kant az Itéleterő kritikájában róla mondott.

Langemarck

(Langhemarcq), helység Nyugat-Flandria belga tartományban, 9 km.-nyire Yprestől, a Haenebeck és vasút mellett, (1890) 7037 lak., selyemszövéssel, csipkekészítéssel.

Langen

város Starkenburg hesseni tartományban, 15 km.-nyire Offenbachtól, vasút mellett, (1890) 4639 lak., gomb-, ecet-, likőr- és gyufagyártással.


Kezdőlap

˙