Lapályjuh

l. Lápjuh.

Lapálymarha

az, mely ÉNy.-Európa mély fekvésü tengermellékein, tehát főleg az Északi- és Keleti-tenger partjain otthonos. E marha tejtermelés és részben hízékonyság által tünik ki, ellenben igázásra kevésbbé alkalmas. Számos, igen becses fajtái vannak, melyek közül nálunk csak a hollandit tenyésztették és az angelni marhával kisérletek tétettek. L. Szarvasmarha képmellékletünket.

Lapardas

Andronikosz 1166. a görög sereg egyik osztályát vezette, midőn Vatatzész és Dukász két oldalról támadt Erdélyre. Az 1167 jun. 18. Zimony közelében vívott csatában ő vezette a jobbszárnyat, melyben görögök, törökök és németek szolgáltak. Sokáig szorongatta a magyarok balszárnyát. Vranász fogságba esése után pedig általános támadást vezényelt; de Dénes nádor már-már visszanyomta őt, mikor Kontosztefanosz görög fővezér maga vette át a támadást, melyben győzelemre vezette hadait.

Laparotomia

l. Hasmetszés.

Lapát

(ásólapát), a talajművelés kézi eszköze. A földrész elválasztása mellett még annak továbbszállítását is célozza, ami többnyire dobással eszközöltetik. A L. feladata tehát a földrészt nemcsak elválasztani, hanem még magára felvenni; igy célszerüen lap és nyél tompaszög alatt erősíttetnek egymáshoz, mert különben a munkás a föld felemelésénél kénytelen volna igen mélyen lehajolni. Hogy a laza föld vissza ne dülhessen, a L. oldalai és felső éle át vannak hajtva. Szivalaku csúcs mindenesetre a talajba való behatolást könnyíti meg, azonban mindig célszerübb a L.-tal csak a szállítást végezni és a talaj lazítását az ásóra bizni. Szállító L.-ok részére 2 mm. lapvastagság elégséges. Súlya 2-3,5 kg. Ára körülbelül 2-3,50 frt. Hervé Mangon szerint egy ember naponta körülbelül 18 m3 laza földet képes 1,5 m. magasra szállítani vagy dobni. - Evező-L., l. Evező.

[ÁBRA] Lapát.

[ÁBRA] Lapát.

Lapátjog

(ném. Schaufelschlagsrecht), a német jogban szolgalom, melynél fogva vizi malomnak vagy más vizműnek tulajdonosa a viz medrének tisztítása céljából a viz által átszelt idegen területre léphet, s a meder tisztítása céljából kiemelt anyagokat - homokot, iszapot - a partra dobhatja.

Lapátlábuak

(Heteropodes), l. Haslábuak.

Lapátos

a jávorszarvas és a dámvad vadászati neve, mert negyedik életévüktől szarvukon kifejlődik a három végső ágból, a koronából a lapát.

Lapátos bor

(Schaufelwein), igy nevezik a Rajna mentén azt a bort, melynek mustját erjedés előtt pár óráig lapátokkal kevergetik, hogy az a levegővel elegyedvén, erélyesebben induljon erjedésnek. Ezt manapság sokkal célszeróbben lehet a must szellőztetésével (mustostor) elérni.

La Paz

1. L. de Ayacucho, az ugyanily nevü departemento fővárosa éa püspöki székhely Boliviában, 50 km.-nyire a Titikaka-tótól, a Rio L. mély völgyében (Cabezera de Valle), épülőfélben levő vasút mellett, (1892) 45 000 lak., egyetemmel, székesegyházzal, néhány guichua-régiséget tartalmazó muzeummal, élénk kereskedéssel. - 2. L. departamento Honduras középamerikai köztársaság nyugati részében, 18 800 lakossal, ugyanily nevü székhellyel (3000 lak.). - 3. L., város Entre Rios argentinai tartományban a Rio Parana balpartján, 7000 lak., fontos forgalmi kikötővel, amelynek Buenos-Ayres és Asuncion között élénk forgalma van. - 4. L., Baja-California (l. o.) mexikói territorium székhelye, 6093 lak., jó kikötővel és gyöngyhalászattal.


Kezdőlap

˙