Lendítőkerék

olyan hajtógépekhez való nagy súlyu kerék, melyekben a mótorikus erőt felvevő alkatrészek egyenes váltakozó irányu mozgása körmozgássá alakul át. Ily gépeken a hajtóerő a forgattyu csapján folyton változó forgató képességgel dolgozik. Midőn a forgatóerő a forgattyu-karra merőlegesen működik, akkor forgatóképessége jóval nagyobb mint az ellenálló erőé. Midőn a kar középvonala az erő irányvonalához közeledik, forgatóképessége folytonosan csökken, mig végre zérussá válik. A forgatókar egyes fordulata alatt tehát a forgatóerő a kör 2 negyedében több munkát végez, mint az ellentálló erő, másik két negyedében pedig kevesebbet. A munkatöbbletet a L. magába veszi s újra leadja ott, hol a forgatóerő munkája kisebb, mint az ellenálló erőké. A L. rendesen nagy átmérőjü nehéz gyűrü, mely alkalmas karokkal és ággyal a gép tengelyére erősíttetik. Nagy gépek L.-e két v. több részből v. egy darabból készül s általában hajtókerék gyanánt is szerepel. Ha a L. tulságos sebesen forog, annyi munkát képes magába venni, hogy az egész kerék koszoruját is szétvetheti.

Lendl

Adolf, zoologus, szül. Orczyfalván (Temes) 1862 május 6. Alsóbb és középfoku iskoláit Temesváron, felsőbb tanulmányait a budapesti egyetemen végezte 1881., egy évvel később a kir. József-műegyetemen tanársegéd lett s e minőségében 1895. bölcsészet-doktori és középiskolai tanári oklevelet nyert, majd egy ideig mint helyettes tanár is működött és magántanári habilitációt nyert. 1887. oda hagyta tanársegédi állását és egy évet külföldi tanulmányúton töltött. 1889. a magyar nemzeti muzeum állattárához került segédőrnek, ahol az állattani laboratoriumot vezette. 1893. lemondott muzeumi állásáról és nyilvános zoologiai preparatoriumot és tanszerkészítő intézetet alapított Budapesten, amely az első nagyobbszabásu ilyen intézet Magyarországon. Mint zoologus leginkább araneologiával és biologiával foglalkozott; számos dolgozatot irt, amelyek hazai és külföldi folyóiratokban, részint önállóan jelentek meg; ilyenek: Hogy másznak a rovarok sima fölületen? (Rovartani Lapok, III. köt.); A virágok és méhek (Méhészeti Lapok, 8. évf.); A virágok és a rovarok (Természettudományi Közlöny, 19. köt.); Hypothese über die Entstehung von Soma- und Propagazionszellen (Berlin 1889); A pókok szájrészei és táplálkozása (Rovartani Lapok, 3. köt.); Adatok a pókok bonc- és fejlődéstanához (Akadémiai matematikai és természettudományi Értekezések, 16. köt.); A pókok, különösen a kerékhálós pókok természetes osztályozásának kisérlete (Akadémiai matematikai és természettudományi Értekezések, 18. köt.); A magyarországi Tetragnatha-félékről (Matematikai és Természettudományi Közlem. 22. köt.); A Trochosa infernalis párzásáról és párzási szerveiről (Természetrajzi Füzetek, 11. köt.); Három magyarországi kevéssé ismert pókfajnak leirása (Term. Füzetek 13. köt.). V. ö. Daday J., A magyar állattani irodalom ismertetése (1881-91).

Lendva

(Alsó-), nagyközség Zala vmegye alsólendvai j.-ban, (1891) 2006 magyar és horvát lak., a járási szolgabirói hivatal székhelye, járásbirósággal, adóhivatallal, kir. közjegyzőséggel; van takarékpénztára, élénk gabonapiaca, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Alsó-L. csinos dombsor aljában fekszik, melyet egykori vára koronáz. Alsó-L. Pannoniának még a coltogallok által épített ős Halicanum város helyén van; Alarich nyugati gót király Pannoniából a Duna mellől Savarián, Halicanumon és Petaviumon át vezette seregét Itália ellen, valamint Attila és Halicanumon át, mely utóbbi fejedelemnek a szomszéd Stájerben levő táborozó helyét még ma is Attila völgyének nevezik. Az avaroktól romban hagyott városból a frankok Lindaut vagy Limbachot emelték Nagy Károly idejében (796); a frankokat rövid idő mulva Szvatopluk szlávjai váltották föl; Árpád idejében Lindau még fellegvárával együtt állott s a magyarok Lindvának nevezték; a XVI. és XVII. sz.-ban az alsó-lendvai vár fontos stratégiai pontul szolgálhatott, mert a Zrinyiek csáktornyai várával a közlekedést a Muraköz és L. között védte. A XIII. század óta Alsó-L. a Bánffyaké volt, e család kihaltával (1644) a koronára szállott, de már I. Lipót 1687. a ma is birtokos Esterházy-családnak adományozta. E család a régi várat részben lerombolta s 1717. az újat építtette helyébe, mely ma is fennáll.

Lendvay

1. Benő, orvos és szakbeli iró, szül. Komáromban 1830. ápr. 9. u. o. végezte középiskoláját és az első évi jogot pedig Győrött. 1848. beállott honvédnek s a szabadságharcot végig harcolta, mint hadnagy Komáromban kapitulált. 1849. az orvosi tudományokra adta magát, a négy első évet Budapesten, az ötödiket Bécsben végezte. 1855. az orvosdoktori és szülészeti oklevelet Pesten megszerezte, Kis-Zomboron (Torontál) mint uradalmi orvos telepedett le. 1866. Pozsonyba ment, hol mint magánorvos működött 1870-ig, midőn az akkoriban újonnan szervezett honvédcsapatot törzsorvossá neveztetett ki. 1872. Pozsony vármegye tiszti főorvosává választották, mely állásában azóta működik. 1874. a pozsonyi jogakadémián a törvényszéki orvostan magántanárrá, 1883. a pozsonyi törvényszék területén törvényszéki orvossá, 1885. szinte a pozsonyi jogakadémián a közigazgatási közegészségtan magántanára lett. Az 1864. alakult magyar orvosi könyvkiadó társulat megbizásából németből magyarra fordította Niemeyer belgyógyászatának első kötetét, Förster Kórboncolástanát, Meyer Villamosság alkalmazásáról irt tankönyvét, Braun Gyógyviztudományát, végre Gerhardt Hallgatódzás és kopogtatásról irt tankönyvét. Két önálló művet irt. Az egyik: A hülyeség Csallóközben (1886); a másik Huszonöt és Márkusfalva életéből, melyet az országos közegészségi egyesület 1893 és 1894-ben négy kiadásban adott ki.

2. L. Márton (id.), szinművész, született Nagy-Bányán (Szatmár) 1807 nov. 4., megh. Pesten 1858 jan. 29. Szülővárosának gimnáziumát látogatta, de csakhamar ellenállhatatlan vágy ragadta meg a szinészi pálya után, de (gyermekkori) kisérletei nem igen árulták el későbbi sikereit. Ekkor Szatmárra került iskolában. 1828. lépett föl először műkedvelők körében és oly tetszést aratott, hogy szakértő emberek komolyan ajánlották, hogy lépjen végleg a szinészi pályára. Sok küzdelem után sikerült nejével, a később szintén hirre vergődött Hivatal Anikóval (l. Latkóczyné) együtt Kassára jutnia, hol vándorszinészkedett mindaddig, mig Budára, majd ismét a pesti nemzeti szinpadhoz be nem jutott. Ezentul pályája diadalmenet volt egész kora haláláig. Szerepeinek java: Bánk bán, Fiesco, Don Caesar, Sir Patrik, de főleg Hamlet és Othello a közönség kedvencévé avatta, de nem sokáig élvezhette babérjait, mert 1854. a szinpadon összerogyott és több évi kínos vergődés után meghalt. Halála nagy részvéttel találkozott. A nemzeti szinház udvarán levő bronzemlékét 1859. közadakozásból emelték; Dunaiszky mintázta. V. ö. Szigligeti Ede, Magyar művészek életrajzai.

3. L. Márton, ifjabb, szinművész, született Kolozsvárt 1830 szept. 14., megh. Budapesten 1875 jul. 12. Mint ifju embert Kolozsvárról szülei Budapestre hozták tanulmányai folytatása végett 1844., de ő elragadtatva a szinészet iránti hajlam által, titokban Székesfehérvárra utazott s beállott vidéki szinésznek. Pályáját azonban nem folytathatta sokáig, mivel a szabadságharc napjaiban a honvédek közé állt s ott rövid idő alatt a századosságig vitte. A világosi fegyverletétel után ismét visszatért a szinészeti pályára. Eleinte a vidéki szinpadokon játszott, mig végre 1855. a nemzeti szinházhoz szerződtették. - Felesége Fáncsy Ilka. Fáncsy Lajosnak leánya, szül. Budapesten 1842. Ugyanott lépett először szinpadra 1859. Romeo és Juliában mint Julia, oly feltünő sikerrel, hogy rögtön szerződtették a nemzeti szinházhoz ifju drámai és vígjátéki szendeszerepekre. Játékát élénk temperamentum, előkelőség és meleg sziv jellemzi.

4. L. Sándor, hirlapiró, szül. Ungváron 1857 márc. 18. Középiskolai tanulmányait Ungváron és Kassán végezte, 1874. Budapestre került a tudományegyetemre, ahol bölcsészetet, utóbb jogot és nemzetgazdaságtant hallgatott. Mint egyetemi hallgató dolgozgatott már hirlapokba és Sacher-Masoch folyóirata számára Csiky Gergely, Ábrányi Kornél és Balázs Sándor több novelláját fordítottak németre. 1877. a Pester Journal belső dolgozótársa lett, a honnan 1878 végén a Pesti Napló közgazdasági rovatához szerződött. Hasonló minőségben működött 1893 végéig a Nemzet-nél. Azóta a Pénzügyi Hirlap címü pénzügyi lapot szerkeszti. A közgazdaság körébe vágó, jobbára pénzügyi cikkei a napi- és hetilapokban, egyes dolgozatai a Nemzetgazdasági Szemlé-ben jelentek meg.

Lenel

Ottó, német jogtudós, szül. Mannheimben 1849 dec. 13. Heidelbergában, Lipcsében és Berlinben felelt, 1876. Lipcsében habilitáltatta magát, s azóta egyetemi tanár. Főbb művei: Das Edictum perpetuum (jutalmat is nyert, Lipcse 1883); Palingenetia juris Civilis (u. o. 1887-89); Das Sabinussystem (Strassburg 1892).

Lenfa

(növ.), l. Antidesma.

Lenfélék

(növ., Lineae v. Linaceae), a gólyaorrképüek családja. Egynyári vagy többnyári kétszikü füvek vagy félcserjék. Levelök váltakozó vagy átellenes, ritkán örves, egyszerü szálas, csaknem tűforma, virágzatjuk a két-két águ álernyő módosulása s a csigafürt felé hajlik. A virág csillagszerü, kelyhe 4-5 levelü, maradandó, vele ugyanannyi, a bimbóban sodort szirom váltakozik. A him is ennyi, kurtán egyfalkás, de a szirom előtt gömbtelen álhim is van vagy elsatnyult. A belső termő 3-5 rekeszü, de álrekeszfal tökéletesen vagy tökéletlenül 8-10 felé választja s minden főrekeszében két-két pete csüng. Tokja oldaltörő, s mindegyik darabja a háti forradás irányában többnyire még kétfelé válik. A mag lapított, a héja bőrnemü és fényes, endospermiuma nincs; csirája egyenes, szikje lapos, ellipszisforma, gyököcskéje felfelé ágaskodik. Két ázsiai génuszon kivül a len meg a csepplen (Radiola Dill.), mintegy 140 fajjal tartozik ide; az egész mérsékelt vidéken, kivált pedig a mediterrán vidéken terem. Magjokból olajat sajtolnak, hársrostjukat pedig feldolgozzák. V. ö. Baillon, Histoire des plantes (5. kötet).

Lenfojtó fű

(növ.), l. Aranka és Vadóc.

Lenfonal

l. Len és Fonal.

Lengedi

a daktilus (l. o.) nevéül alkotott magyar műszó, mely az illető versláb mértékét is feltünteti (- Č Č).


Kezdőlap

˙