Ljesij

(orosz), az orosz hitrege erdei szelleme, amelynek tulajdonsága, hogy szavak nélkül énekel, tapsol, fütyül, kacag és sír, a apraszttal hajigálózik, körüljárja az utast és erdőkerülőt s ezzel félre vezeti őket; az eltévedtek csak ugy szabadulhatnak meg tőle, ha minden ruhájokat fonákul öltik fel. Az állatok, különösen a nyulak, mind a L. hatalma alatt állanak. A L.-ek még kártyáznak is egymásközt s fa-tönkről fa-tönkre kergetik egymást.

Ljeszek

(Lieszek), kisközség Árva vmegye trsztenai j.-ban (1891) 1275 tót lakossal.

Ljeszkow

Szemjonovics Miklós, orosz regényiró, szül. az oreli kormányzóságban 1831 febr. 16., megh. Szt. Pétervárt 1895 jan. 12. A gimnáziumot Orelben, az egyetemet Kijevben végezte, aztán egy ideig utazó ügynöke volt nagybátyjának, az angol Scottnak. Később az irodalomra adta magát s első nagyobb munkája, mellyel a figyelmet magára vonta, a Nekuda (Nincs menekvés) c. regénye volt (1864). E regényében megkapóan rajzolja az orosz társadalmat, a radikális és nihilisztikus elemeket. L. teljesen önálló művészi természet, sőt néha szinte keresi az eredetiséget. Nevezetesebb munkái még: Nekrescsennyi pop (A kereszteletlen pap, Szt. Pétervár 1877); Tri pravednjika i odin Seramur (Három igazságos ember és egy Cheramour, u. o. 1888); Ocsarovannyi Sztrannik (Elbájolt utazó, u. o. 1889); Sztaryje gody v szelje Plodomaszovje (Régi idők Plodomaszov faluban; három elbeszélés, u. o. 1889); Obojdennyje (A mellőzöttek, u. o. 1880); Gora (A hegy, regény az egyiptomi életből, u. o. 1890) stb. Összesen 25 kötetnyi munkái teljesen összegyüjtve 1890. jelentek meg Szt. Pétervárt 10 kötetben.

Ljetava

kisközség Trencsén vmegye zsolnai j.-ban, (1891) 348 tót lakossal. A felette emelkedő hegen L. várának büszke romjai. A vár 1360. épült Nagy Lajos király rendeletére; eredetileg a Bebek család birtoka volt, melytől 1479. Szapolyai Imre, 1512. pedig szedleci Kosztka Miklós nyerte, ki hősiesen védte Ferdinánd vezére Túri Márton ellen. Kosztka leánya Thurzó Ferenc nejévé lévén, L. is a Thurzó-család kezére szállt; de a család utódai a várat romba engedték dőlni.

Ljevitov

Ivanovics Sándor, orosz iró, szül. 1842., megh. Moszkvában 1877 jan. 3. (ó-napt.). Minden művében a délszaki iró tulajdonságai csillognak, minők a kolorit fényessége, nagy képzelő tehetsége, szenvedélyesség, lirizmus és határtalan szubjektivizmus. Az egyetemen az orvosi tanfolyamot hallgatta, de valami politikai diák-zavargás miatt az egyetemről távoznia kellett, internáltatott s egy elhagyatott vidéken kellett élnie, hol unalmában irásnak adta magát és kora haláláig nyomoruságos, csatangoló életet élt. Kiválóbb munkái: Sztepnye ocserki (Pusztai képek); Gore szel, dorog is gorodov (A faluk, utak és városok bajai); Zsiznj moszkovszkih zakoulok (A moszkvai lebujok élete); Szcsasztlivije ljudji (Boldog emberek) stb. Munkái összegyüjtve már eddig is tiz kiadást értek.

Ljevno

város Boszniában, l. Livno.

Ljubartov

(Lubartov), az ugyanily nevü járás székhelye Lublin orosz-lengyel kormányzóságban a Vieprz mellett, (1894) 5816 lak., sörgyártással, hordókészítéssel és malmokkal.

Ljubescica

község Varasd vmegye novimarofi j.-ban, (1891) 1292 horvát lakossal.

Ljubic

(ejtsd: -ics) Simon, horvát történet- és régiségiró, szül. Citta-Vecchiában (Dalmácia) 1820. Kat. papi pályára lépett; előbb a velencei szt. Márk-könyvtárban segéd, későbben Eszéken gimnáziumi tanár, végre 1868-1892. a horvát országos régészeti muzeum igazgatója lett. Jelenleg szülőhelyén nyugalomban él. Számos történelmi és régészeti munkát irt. A nevezetesebbek a következők: Opis jugoslavenskih novaca (Délszláv éremtan, Zágráb 1875); Listine o odnosajih izmedju juznog Slavenstva mletacke republike (Oklevelek a délszlávok viszonyairól a velencei köztársasághoz, u. o. 1868-1890, 9 köt.); Commissiones et relationes Venetae (u. o. 1876-1880, 3 köt.). Azonkívül közölt számos értekezést a délszláv akadémia évkönyveiben, végre 1879-1891. szerkesztette a horvát régészeti társulat értesítőjét: Viestnik.

Ljublianica

l. Laibach.


Kezdőlap

˙