Lótenyésztés

l. Ló.

Lot-et-Garonne

département Franciaország DNy-i részében Dordogne,Gironde, Landes, Gers, Tarn-et-Garonne és Lot között, 5354 km2 területtel, (1891) 295 360 (1 km2-re 55) lak. Az egész département halmos; ezek legnagyobb magasságukat a Coteau de Bélairben (273 m.) érik el; a sok helyen meredek lejtőjü halmok között terül el a Garonne és Lotnak sok helyen, különösen Clairac körül rendkivül termékeny, széles völgye. DNy-i kis része a Landes vidékéhez tartozik. Az összes folyóvizek a Garonne vizkörnyékéhez tartoznak, amely itt veszi föl a Séounet (72 km), a Gerst, az Auvignont, a Baizet, az Avance-ot, Droptotés Ciront; továbbá a Lot a Lémance-szal, Léde-del, stb. Az éghajlat igen enyhe és egészséges. A gabonatermelés nagyobb mint a szükséglet; a legjobb bora a Buzet- és Clairac-környéki (a pujolsi). A legelők csekély kiterjedése miatt az állattenyésztés nem jelentékeny. A selyemhernyó-tenyésztés szintén jelentéktelen. A bányászat igen csekély; Thézacban márványt törnek. Ásványforrás van Casteljalouxban. Az ipar szeszégetésre, dugó, vitorlavászon, könnyű gyapjuszövet, faience, papir és tapéta készítésére szorítkozik. Járásai: Agen, Marmande, Nérac ésvilleneuve. Székhelye: Agen. Guiennenek Agenais (388 070 ha.) és Bazadais (116 637 ha.), továbbá Gascogne-nak Condomosi (13 557 ha.) és Lomagne (11 393 ha.) nevü részeiből alakították. V. ö. Peuchet et Chanlaire, Hist. ancienne et moderne du dép. de L. (1859); Dupeyron, Esquisse géol. du dép. de L. (1870) és Joanne, Géogr. de L. (1879).

Lótetű

lótücsök, lóbogár (Gryllotalpa vulgaris, képét l. az Egyenesszárnyuak mellékletén), az egyenesszárnyuak rendjébe, a szökdelő tücsökfélék családjába tartozó rovarfaj. Háta barnás, hasa sárgásbarna szinü, feje kicsiny, szemei aprók, csápjai fonalasak. Rágó szájrészei hatalmasan ki vannak fejlődve. Rágói fekete hegyüek. Szárnyai külön nemüek; a mellsők kisebbek, bőrnemüek; a hátsók nagyobbak, hártyásak, áttetszők és a potrohnál sokkal hosszabbak. A potroh két farksertében végződik. Három pár lába közül az első pár igen instruktiv, például szolgál arra nézve, hogy az állat testrészei mint alkalmazkodnak az életmódhoz. Ugyanis hasonló kinézésü ez, mint a vakondoké, azaz erős, vaskos, lapos és a földi túrásra igen alkalmas. Hossza 33-44, a nőstényé 36,50 mm. Egész Európában honos és egyike a legvisszatetszőbb és legkárosabb rovaroknak. Különösen a homokos és televényes földet szereti, hol a növények gyökereit elrágja és igy tetemes károkat okozhat. Egyes buvárok azonban (Daday) növényi táplálkozásukat kétségbe vonják és azt mondják, hogy állati anyagokkal is táplálkoznak. Táplálékukat a puha kerti talajban sokszor 5-10 m. hosszúságban ásott földalatti lyukakból keresgélik össze. Roppant falánk állatok, fogságban egymást is megeszik. Május, junius hóban, párzás idejekor földalatti várukból kijönnek esténkint, szürkületkor és repülnek is. Repülésük az egyenes irányban tovalebegő szitakötőéhez hasonlítható. A nőstény petéit tyúktojás nagyságu fészeküregbe rakja. A peték száma 150-400 közt váltakozik. Az első évben háromszor vedlenek, azután mélyebbre vonulnak és nyugalomba helyezkedve áttelelnek. Tavasszal felébredve, újra vedlenek kétszer és igy ötszörös vedlés után, anélkül hogy bábbá alakulnának át, elérik teljes kifejlődésüket. Tehát nem tökéletes átalakulók. Május hóban esténkint a him mellső szárnyait gyorsan egymáshoz dörzsöli, miáltal elég tiszta, pirregő hang származik. Igen kártékony állat, azért szorgalmasan üldözendő. Természetes ellensége a vakond. Sokféle irtási módjuk közül legcélirányosabb a fészkek elpusztítása és az áttelelő rovarok összefogása.

Lothár

ó-német férfinév (frank: Charlot, Herr der Leute a. m. a nép ura). E néven kiváltak:

1. L. (I.), római császár, Jámbor Lajos legidősebb fia, szül. 795., megh. 855 szept. 29. a prümi kolostorban. Nagy Károly birodalmának felosztása után atyjával együtt uralkodott. 822. Hugo toursi grófnak leányát, Irmengardot nőül vevén, megkapta Itáliát s 823. a pápa által császárrá koronáztatott. 824. kiadta a nevéről elnevezett hires konstituciót, mellyel a császár és a pápa hatáskörét szabályozta Rómában és az Egyházi államban. Midőn atyja 840. meghalt, L. igényt tartott az egész birodalomra, de testvérei, Lajos és Károly, Fontenoy mellett 841. leverték s 843. a verduni szerződés megkötésére kényszeríték. Testben-lélekben megtörve, birodalmát még életében három fia között felosztotta. II. Lajos kapta a császári koronát és Itáliát, II. Lothár Ausztráziát (Lotaringiát) és Károly Burgundot; ő maga pedig a prümi kolostorba vonult, hol mint szerzetes végezte be életét. V. ö. Dümmler, Gesch. d. ostfränkischen Reichs (2. kiad., 3 köt., 1887-1888).

2. L. (II.), frank király, 855-869. I. L. és Irmengard második fia, megh. Piacenzában 869 aug. 8. Atyja lemondása után (855) a Rajna, Maas és Schelde közötti tartományokat kapta, melyeket az ő nevéről neveztek el Lotaringiának. 863. II. Lajos német császárral osztozkodott öccse örökségén, a burgundi tartományokon. Törvényes örököst nem hagyott maga után, birtokain Kopasz Károly és Német Lajos osztozkodtak.

3. L. (III. illet. II.), a Szász, supplinburgi gróf, német király és római császár, született 1060., meghaltBreitenwang faluban (északi Tirolban) 1137 dece. 4. 1125. a papság és különösen Adalbert mainzi érsek támogatásával megválasztották (aug. 30.) német királlyá. Csakhogy a korona fejében aztkellett megigérnie a papságnak, hogy az egyházi választásokba nem fog beavatkozni. Versenytársa azonban, Hohenstaufi Frigyes, sváb herceg nem ismerte el L.-t királynak, hanem a fegyverekre bizván jogos igényeit, a L. által visszakövetelt (száli) frank birtokokat sem adta vissza. L. emiatt 1126. birodalmi átokkal sujtotta ellenfelét és mihelyt a hatalmas Welfeket a maga részére nyerte (Gertrud leányát jegyezvén el Henrik bajor herceggel), megkezdé a Staufok ellen a harcot. Egészben véve L. fegyvereinek kedvezett a szerencse. Még javában dúlt a polgárháboru, midőn L. 1132. Olaszországba indult, hogy pártfogójától, II. Ince pápától a császári koronát kapja, ami azután Rómában, 1133 jun. 4. meg is történt. A pápa és a császár ez alkalommal érdekszövetségre léptek egymással. L. a Rómában észlelhető köztársasági mozgalmat elnyomta és Ince ellenpápáját elűzte; Ince viszont a vitás Matild-féle birtokokat ruházta L.-ra hűbér gyanánt. 1136. L. másodízben indult Olaszországba, ahol hódolatra kényszerítette a lombárt városokat; a roncali mezőn tartott gyülésen törvényt ült, Alsó-Olaszország földjáről pedig Roger normann királyt elűzte. DeAlsó-Olaszország pacifikálásával már kudarcot vallott és azonfelül II. Ince pápával viszályba keveredett. Elkedvetlenedve indult hazafelé, miközben egy tiroli paraszt viskóban a halál utolérte. Halálos ágyán vejére, Henrik bajor hercegre bizta a szász hercegséget és a királyi méltóság jelvényeit. Az általa alapított königslutteri apátságban helyezték tetemét nyugalomra.

4. L., francia király, született Laonban 941., Tengerentuli IV. Lajos és Gerberga, I. Henrik német király leányának a fia, megh. 986 márc. 2. Atyja halála után, 954-ben I. Ottó német király keresztül vitte, hogy a francia nagyok L.-t a trónra emelték, míg hatalmas versenytársa, Hugó francia hercegnek Aquitaniával kellett beérnie. 965-ben L. nőül vette Ottónak mostoha leányát, Emmát, egyébiránt azonban mindenképen szerencsétlen volt uralkodása. A trónon fia, V. Lajos követte.

5. L., olasz király, 931 óta atyjával, alsó-burgundi Hugóval társuralkodó, kinek menekülése után egyedül harcolt ivreai II. Berengárral, ki meg akarta fosztani trónjától; 950. hirtelenül halt el Torinóban. Özvegye, Adelheid, felső-burgundi Rudolf leánya, 951. nőül ment I. Ottó német királyhoz, ki ez által jogot nyert atyi örökségére és Olaszországra.

Lothar

Rudolf, osztrák szinműiró, az ifjabb irói nemzedék kiváló tagja, szül. Budapesten 1865 febr. 2. Jelenleg Bécsben él. Munkái: Der Satan (vígjáték); Tantaliden (vígjáték); Der Zauberlehrling (vígjáték); Zur Gesch. des Spieles in Alt-Frankreich(1890); Lügen (dráma, 1891); Der Wert des Lebens (dráma, 1892); Cäsar Borgias Ende (dráma, 1893); Ein Wunsch (dráma, 1894); Rausch (dráma, 1894).

Logharingia

l. Lotaringia.

Lothians

(ejtsd: lothien), The L., Skóciának a firth of Forth D-i partján fekvő termékeny vidéke. Haddington, Edinburg és Linlithgow grófságokra oszlik, amelyeket East, Middle és West Lothiannak is neveznek.

Lotichius

v. Petrus L. Secundus, neolatin költő, szül. Schlüchternben 1528 nov. 2., megh. heidelbergában 1560 nov. 7. Marburgban, Vittenbergában, Erfurtban tanult, majd részt vett a schmalkaldeni háboruban. Ezután egy ideig otthon maradt, később a bolognai egyetemen orvostudományt tanult és Heidelbergában volt orvos, hol szerelmi ital következtében halt meg. L. volt Németország legnagyobb lirikusa a XVI. sz.-ban. Költeményeinek legteljesebb gyüjteményét ifj. Burmann Péter (Amsterdam 1754) adta ki. V. ö. Henkel, P. L. (1873). - Egyik unokaöccse, a hasonló nevü L. János Péter, meghalt Frankfurtban 1669-ben, mint császári történetiró, szintén kitüntette magát latin költeményeivel, és Rerum Germanicarum Partes II. címü könyvével, melynek előszava 1650-ben kelt s melynek nagyon tökéletlen térképei közt Magyarországnak is jutott hely. V. ö. Ebrard, Petrus Lotichius der jüngere (1883).

Lótifusz

v. petecskór, a lovaknak sajátos, nem ragadós heveny betegsége, melyet sokáig a lépfene egy alakjának tartottak, mely nézet kétségtelenül helytelen, de azért a betegség lényege most még nem ismeretes. A tünetek sorában legelőször apró vérzések jelentkeznek az orr nyálkahártyáján, melyek később újakkal szaporodva, egymással nagyobb véres aláfutatokká folynak össze, míg a nyálkahártya körülöttük erősen megduzzad, fölöttük pedig helyenkint szennyes varakká elhal, amidőn már szennyes és bűzös kifolyás is észlelhető az orrból. Idővel vagy már kezdettől fogva az orrszárnyak, majd az ajkak ésa pofák dagadni kezdenek, minélfogva az arc alsó része szélesbedik és az egész fej a nilusi ló fejéhez hasonló alakot ölt. Ekkor már az orrjáratok szűkülete miatt a beteg nehezen és szuszogva lélekzik, súlyos esetekben pedig végül meg is fuladhat. Hasonló meglehetősen feszes tapintatu daganatok a test egyéb részein is fejlődnek, igy megdagadnak a lábak alulról felfelé, valamint a has alja is. Jellemző ezekre a daganatokra, hogy határuk az ép bőr felé éles, fokozatos átmenet nélkül. Miattuk a beteg nem tudja a száját mozgatni s e miatt alig eszik, oszlopokhoz hasonló lábait nem lévén képes behajlítani, csak nehezen mozdulhat helyéről, a daganatok fölött pedig az erősen feszülő bőr berepedezik és a repedéseken keresztül savó szivárog kifelé. Mindez a beteget kimeríti, ugy hogy végül bekövetkezik a halál, föltéve hogy valamely szövődményes bántalom, p. tüdőgyuladás már előbb nem vetett véget életének. A betegség azonban fejlődésének bármely fokán megállapodhatik és az egész könnyü, csak pár vérömléssel és némi csekély duzzanatokkal jelentkező esetektől az előbb jelzett súlyos kóralakig a legkülönbözőbb átmenetek léteznek. Nagy átlagban a betegeknek körülbelül 50%-a szokott gyógyulni. A kezelés a bántalom tünetei szerint módosul és az étrend megfelelő szabályozása mellett főképen az orrnak öblögetésében, a daganatoknak terpentin-olajos szesszel való bedörzsölésében, fuldoklás esetén pedig légcsőmetszés alkalmazásában áll.

Loti Pierre

l. Viaud.


Kezdőlap

˙