Mező-Csát

nagyközség Borsod vármegye M.-i j.-ban, (1891) 5215 magyar lak., a járási szolgabirói hivatal és járásbiróság székhelye; van ipartestülete, iparostanonciskolája, gőzmalma, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.

Mező-Csávás

kisközség Maros-Torda vmegye marosi felső j.-ban, (1891) 1073 magyar és oláh lak.

Mezőégés

beáll a meleg nyári hónapokban, vasúti mozdony szikráitól, égve hagyott pásztortüzektől vagy eldobott gyujtóktól. Az égő tarló v. rét első sorban elszigetelendő, vagyis amennyiben a tűznek gallyakkal való elfojtása nem sikerülne, a terjedési iránnyal keresztben ekével árkot kell húzni és a földet a tűz felé vetni. Megállítására szokták az ellentüzeket is gyujtani. Igen gyakoriak a nagymérvü M.-ek az amerikai pairieken, melyek sok állat, ember, sőt falvak pusztulását okozzák.

Mező-Erked

község, l. Erked (2).

Mezőfüves gazdaság

l. Legelőváltó gazdaság.

Mezőgazdaság

az őstermelésnek az az ága, melynek célja növényi és állati nyers anyagok előállítása s amely e szerint két főágra: a földmivelésre és állattenyésztésre oszlik. A földmivelés a földnek rendszeres mivelését tételezi föl s körébe ennélfogva a szántóföldi termelés, továbbá a kertészet és a szőllőmivelés számítandó, mig a rendszeres talajmiveléssel nem járó erdészet, habár szintén növényi nyers anyagokat szolgáltat, az őstermelés egy külön ágának tekintendő, annál is inkább, minthogy a földmivelést rendszerint az állattenyésztéssel karöltve folytatják s többnyire folytatni kénytelenek. A szorosabb értelemben vett M. alatt tehát az állattenyésztéssel szerves kapcsolatban álló földmivelés értendő. A M. a nemzeti termelésnek legfontosabb ága. Ez szolgáltatja az elsőrendü szükségletek fedezésére a nyers anyagot s ezért alapja és előfeltétele a nemzetek egész táplálkozásának, iparnak, kereskedelemnek és közlekedésnek. A M. által előállított termények értéke a legtöbb nemzetnél jóval meghaladja a többi foglalkozások termékeinek értékét s ezért a M. a nemzeti jövedelemnek legkiválóbb, legbőségesebb és legbiztosabb forrása. Társadalmi tekintetben a M.-nak az a fontos szerepe jut, hogy ez köti le az embert először állandó lakhelyhez s azáltal kiindulási pontja a község, a nemzet s az állam képződésének és az ezzel járó kulturális haladásnak. A M. továbbá a legegészségesebb foglalkozás, mely után a népesség legnagyobb része, hazánkban 75%-a él, a földbirtokos osztály pedig a nemzet legállandóbb alkotó eleme, politikai intézményeinek leghivebb őre. Szemben ezen előnyökkel azonban hátrányai is vannak a M.-nak, melyek főképen abban nyilvánulnak, hogy a természet szeszélyeitől függő termelés igen nagy ingadozásoknak van alávetve, s ennélfogva a M. után származó jövedelem is nagyon ingadozó, hogy továbbá a M.-i termelés nem alkalmazkodhatik oly mértékben a fogyasztáshoz, mint ezt az iparnál tapasztaljuk, minélfogva terményeinek ára is évről-évre nagyobb ingadozásoknak van alávetve, ami a jövedelmet még bizonytalanabbá teszi, sőt gyakran M.-i válságokra vezet. A M. tehát csak az iparral és kereskedelemmel egyetemben töltheti be fontos hivatását és pedig annál teljesebben, a fejlettségnek minél magasabb fokán áll a M.

A M. fejlődési menetét tekintve, ennek 3 stádiuma különböztethető meg, melyek a követett gazdálkodási rendszerben nyilvánulnak. Az elő stádiumban az extenziv állattenyésztés játsza a főszerepet, a gabonatermelést főképen csak a házi szükséglet fedezése céljából folytatják. Ez a legelőváltó gazdaság (l. o.) rendszere, mely Európában a VIII. sz.-ig volt az uralkodó rendszer; ezt felváltotta fokozatosan a gabonagazdaság (l. o.). A gabonagazdaságot a váltógazdaság (l. o.) váltotta fel, mely jelenleg a kulturállamokban az uralkodó rendszer s melyből mint a M.-i termelés legintenzivebb alakjai, az ipari és a kerti gazdaság fejlődött. A M. rohamos haladása azonban egyúttal a jelenleg világszerte uralkodó M.-i válságnak is kútforrása lett, mely a főbb termények (gabona, búza) aránytalan árhanyatlásában leli fő okát, s minthogy a M. további haladása ezáltal veszélyeztetve van, a kormányoknak jelenleg is egyik legfontosabb feladata helyes agrár-intézkedések által (l. Agrárpolitika) a M. védelméről gondoskodni. A mezőgazdaság okszerü folytatása kivált a jelenlegi viszonyok között a gazdálkodóknál alapos szakképzettséget tételez fel. Ennek megszerzésére azonban ma már a gyakorlat útján való ismeretszerzés nem elegendő, hanem kell, hogy azt a szükséges elméleti ismeretek kiegészítsék, melyeket nyujtani egyrészt a M.-i szakiskolák (l. Mezőgazdasági szakoktatás), másrészt a M.-i szakirodalom (l. Mezőgazdaságtan) van hivatva.

A mezőgazdaság története.

A M. történetének rövidre vont külön tárgyalása nagy nehézségekbe ütközik, mert a M. fejlődése nem minden népnél haladt egyenlő irányban, hanem lépést tartott az illető népek általános történetével, miért is határozottabb körvonalakban csak egyes népek v. országok történetében fejthető ki. Vannak azonban mégis bizonyos momentumok, melyek egyes népek mezőgazdaságának történetéből kiragadhatók és a mezőgazdaság fejlődésének általános alakulásaképen állíthatók össze.

I. A mezőgazdaság általános története. Az emberiség őskorszakában az emberek vadászat és halászat útján szerezték be élelmiszereiket, mi mellett nomád életet folytattak (l. Földmivelés). Az erre alkalmasaknak talált, hasznot szolgáltató állatok szelidítés következtében háziállatokká neveltetvén, ezen állatok őrzése és legeltetése, a pásztorkodás, vált a folytonos harcok közepette élő ősnépek legfőbb foglalkozásává. Némely törzsek v. családok a vándorlást abba hagyván, állandóan telepedtek le, helységeket alapítottak, a helységek közelében levő földeket szántóföld, rét v. legelőképen használták, a szükségeshez képest erdőket irtottak, vizeket csapoltak le vagy az elöntésnek alávetett területeket a viz ellen megvédelmezték s ezzel a földmivelés a népesség növekedésének arányában mind nagyobb terjedelmet nyert.

Az ősnépek közül az indiaiak, a khinaiak, a persák, az egyiptomiak, az izraeliták, a feniciaiak s a karthagóiaknál a M. részben igen előhaladott állapotot tüntet fel. A khinai császárok már a Kr. e. mintegy 200. évtől évenként tavaszi ünnepeken vesznek részt, mely alkalommal a M. fontosságának azzal adnak kifejezést, hogy a nép szine előtt szántanak, vetnek. Fő terményeik: rizs és egyéb gabonanemüek, tengeri, tatárka, bab, borsó, len, gyapot, csalán, cukornád, festő és fűszeres növények, tea, kávé stb. Nagyszabásu az eperfatenyésztés s a selyemtermelés. - A régi egyiptomiakról hieroglifáik útján tudjuk, hogy M.-uk eléggé fejlett volt. Búzát, árpát, lent, durrát, szőllőt termesztettek, szarvasmarhát, lovat, bivalyt, juhot, kecskét tenyésztettek, a disznó húsának evése ellenben tiltva volt. Állatorvoslással is foglalkoztak s az állatokat bélyegezték. Hires volt a Nilus-völgy talajának termékenysége. - Az izraelitáknál Kain ivadékai lettek pásztorok és földmivelők. A bibliában számos megjegyzés található, mely a M.-ban ma is érvényben álló elvet képvisel, ilyen p. «Ki mint vet, ugy arat», «Próbáljatok meg mindeneket és tartsátok meg a legjobbat». - A karthagóaik közül Mago, kit a rómaiak a M. ősapjának neveztek el, 40 könyvet irt a M.-ról, melyet a római szenátus oly kiválónak tartott, hogy azok lefordítását rendelte el. A régi népek közül a görögök és a rómaiak gazdálkodásáról van bővebb tudomásunk.

A görögök ugyan főleg kereskedéssel foglalkoztak, mire országuk fekvése utalta és harcias nép voltak, mindazonáltal M.-ot is űztek. Többféle takarmánynövényt is termesztettek, trágyáztak, lecsapoltak és öntöztek, az állattartásra gondot fordítottak, a kertészet, a gyümölcstenyésztés, a szőllőmivelés, a méhészet nagyobb kiterjedést nyert. Xenophonnak a jószágkezelésről irt munkája sok helyes elvet hirdet. A kereskedők egy időben más országokból sok gabonát hozván be, valamint a fényűzés is tért hódítván, e körülmények a sok háboruskodás kapcsolatában a földmivelés hanyatlását vonták maguk után. - A rómaiak mindenkor szivesen foglalkoztak a M.-gal és azt mint szabad és független emberhez illő foglalkozást dicsérték. A talajosztályozásról, a vetésforgóról, az ugartartásról, a trágyázásról több irányban helyes nézeteket vallottak, trágyázásra állati ganajon kivül emberi ürülékeket, baromfitrágyát, zöldtrágyát (csillagfürt), hamut, meszet, márgát, iszapot stb. használtak; lecsapolásra agyagcsöveket alkalmaztak, nagy terjedelmü vizvezetékeket készítettek; elég jó eke, borona, hengerrel munkálták a földet; a munkák legnagyobb részét rabszolgákkal végeztették; fő terményeik a búza, az árpa s a tönköly volt, a rozs és a kenderrel Galliában, a zabbal Germániában ismerkedtek meg. Kölest, babot, lóbabot, borsót, bükkönyt, lent, répát, lucernát, lóhert stb. termesztettek. A gabonatulbevitel s a tultermelésből, valamint a növénybetegségekből és az időjárás szeszélyességéből származó bajok és csapások elég gyakran jelentkeztek. A lótenyésztésre kiváló súlyt helyeztek, a szarvasmarha-, juh- és sertéstenyésztés is jelentős volt. A kertészetre, nevezetesen a díszkertészetre, gyümölcsfa-, olajfa-, fügefatenyésztésre, a zöldségtermelésre, a szőllőmivelésre, a borászatra nagy gondot fordítottak. A méhészet, a madarászat, a vadászat, a halászat, az erdészet, a gazdasági építészet körül oly elveket és szabályokat állítottak fel, melyek jó része jelenleg is érvényben van. A rómaiaknál ezek azért nyertek általánosabb elterjedést más régi népekhez képest, mert számos jeles iró találkozott, kik tanításaikat rövidebb-hosszabb iratokkal terjesztették. M.-i tárgyakról irtak: M. P. Cato, Columella, Plinius secundus, Palladius, Varro, Vergilius, Maro, Sacerna, Tremellius, Celsus, Atticus stb. Amerre a rómaiak hódítottak, a legyőzött népeket mindenütt megismertették kulturájukkal és meghonosították viszonylagosan magas fokon álló gazdálkodási módjukat. A rómaiak M.-a akkor indult hanyatlásnak, mikor egyesek kezébe fölötte nagy birtokok (latifundiumok) kerültek; a gyarmatokból sok kincs özönlött Rómába, a szertelen fényűzés elterjedt, belforradalmak és egyéb zavarok (rabszolgaforradalom stb.) keletkeztek, melyek a békét megbontották s a gazdálkodást veszélyeztették.

A népvándorlás korszaka szomoru helyzetet hozott a M.-ra. Az örökös harc és háboruban jobb gazdálkodás egyedül a kolostorok környezetében és védelmében vált lehetségessé s a kolostorok lakói nemcak gyakorlatilag mutattak jó példát e tekintetben, hanem a régi rómaiaknak a M.-ot tárgyaló műveit is szorgalmasan tanulmányozván és terjesztvén, a M.-nak elméleti irányban is nagy szolgálatot tettek, s őnekik köszönhető, hogy azok az enyészettől megmentettek. Spanyolországban az Afrikából bevándorolt mórok tüntek ki a gazdálkodás terén; ők hozták magukkal a merinojuhot s a lótenyésztésben magas fokot értek el. Gallia és Germaniába a rómaiak plántálták át a jobb gazdálkodást s őnekik tulajdonítható az eddigi teljesen rendszertelen termelés helyett a háromnyomásos gazdasági rendszer (l. Gabonagazdaság) meghonosítása, melyet Nagy Károly császár parancs útján terjesztett és mely évszázadokon keresztül tartotta fenn magát, jelleget adott az általános gazdálkodásnak és máig is általános. Nagy Károly császár, ki amellett, hogy a történelem legvitézebb fejedelmeinek egyike, kiváló gondot tanusított a M. iránt és a Capitulare de villis vel curtis imperatoris c. rendeletével, mellyel irott utasítást adott jószágait kezelő tisztjeinek az ügyek elintézése tekintetében, nemcsak szervező tehetségére és gazdasági ismereteire vall, hanem egyúttal nagybecsü tájékoztatást szolgáltat a M. akkori helyzetéről.

A középkor folytonos háboruságaival, a keresztes hadjáratok, a nemesség, a papság tulkapásai és jogfosztása, a rablólovagok, a parasztlázadás, a parasztság teljes leveretése és teljes lenyügözése európaszerte, a jobbágyi kötelék keletkezése és mind szigorubb alakulása nemcsak politikai és társadalmi hátrányait éreztette, hanem a M. fejlődését is megakasztotta v. háttérbe szorította. Belgium és Hollandiában, hol a béke és szabadabb fejlődés hamarább állott be, a gazdaság jobb lendületet vett s annak nyomában élénkebb kereskedés és ipar keletkezett. Kivándorlók innét Angol- és Németországba is átvitték az ipart. Nevezetesen ezek honosították meg Angolországban a most is virágzó posztógyártást, mi a juhtenyésztés előmozdítására volt jó hatással. Később a városokban megerősödött iparűző polgárság karolta fel a gazdaságot a városok közelében. Amerika felfedezése, a könyvnyomtatás feltalálása s a reformáció nyomában a jogérzet ébredése sem tévesztette el jó befolyását a M.-ra.

A gazdasági haladás terén továbbra is Németalföld és Angolország tünt ki, hol a szabadabb instituciók s a föld felszabadítása kedveztek a M. ügyének. Az 1590. év tájékára esik ott a burgonyatermelés, később a répa- s a lóheretermelés felkarolása. Németországban különösen a Rajna vidékén indult meg a jobb gazdálkodás s egy az 1600. évek elejéről származó jószágleirás tanuságot tesz arról, hogy akkoriban már eléggé jól gazdálkodtak ugy a mezőn, valamint a rétegeken, kertekben, szőllőkben, erdőkben. A háromnyomásu rendszert szorosan követik, de bőven trágyáznak, az ugart jól megmivelik, a gabonanemüeken kivül hüvelyeseket, tatárkát, csibehúrt, többféle kapásnövényt, repcét, komlót, sáfrányt, orvosi és festőnövényeket, lucernát, lóherét s egyéb takarmánynövényeket termesztenek s az istállótárgyán kivül hamut, iszapot, keveréktrágyát használnak. A juhtenyésztésre különös figyelmet fordítottak a posztógyártás fellendülése miatt. Erfurtban már akkoriban kezdett a kerti mivelés lábra kapni és nagyban termesztették a kereskedelmi, a gyógynövényeket s a festőcsüllenget. A harminc éves háboru azonban ismét megrontotta a M.-ot. A lakosság megfogyatkozott, a gazdátlan jószágokat rablóbandák és koldusok raja lepte el, pénz- és munkahiány állott be, a lerombolt városokban pangott az ipar és kereskedés, az igazságszolgáltatás szünetelt, a szokások és életmód elvadultak. Németország akkoriban nagy számu fejedelmeinek érdeke ugy hozta magával, hogy terjedelmes jószágaik mielőbb jobb karba helyeztessenek és jövedelmet szolgáltassanak. Némely ilynemü u. n. kamarai kezelőség jó példa, parancs és törvények által gyámolítva, nemcsak maga mutatott fel jó eredményeket, hanem környezete gazdáira is jó befolyást gyakorolt. Akkoriban már szüksége merült fel annak, hogy a gazdasági ismeretek elméleti irányban kifejtessenek, mi eleinte szerény méretü szakirodalom keletkezésére vezetett, a hallei egyetemen pedig 1690. a «kamarai tudományok» számára, melyek között a M. is szerepelt, tanszéket állítottak s annak tanára Thomasius lett. 1731 a M. első enciklopédiája jelent meg, mint a kamarai tudomány egyik része. A fejedelmeket a nagybirtoku nemesség utánozta, mely kivált a lótenyésztést karolta fel. A Franciaországból kiűzött protestánsok (hugenották) Németországban telepedvén le, sok virágzó ipart teremtettek s ezzel karöltve a Németalföld és Angolországgal folytatott élénk kereskedés jó befolyást gyakorolt a M.-ra. 1650 körül a burgonya, a dohány, a buzér, több kereskedelmi, kapás- és takarmánynövény termelése volt elterjedve s a selyemhernyó tenyésztése kapott lábra. A földmives népet azonban a nemesség nagy mértékben lenyügözve tartotta, a robot, a dézsma, a tized, a füstpénz, a pallosjog, különféle jobbágyi szolgálatok, a «jus primae noctis» stb. általános volt, mi miatt a M. kivált azon néposztályban nem indulhatott haladásnak, melynek létalapja tisztán attól függött. Jobb sorsban részesültek a bevándorlók, kik kiváltságokat kötöttek ki és a bérlők, kik a birtokosokkal szabadon egyezkedtek s ezek képviselték a haladó elemet a M. terén. Németországban a gazdasági szakirodalom terén korán indult meg a mozgalom és mindjárt eleinte két ellentétes irány állott szemben egymással, t. i. az empirikusok s a kamaralistáké. Az empirikusok a tapasztalásból merített adatokat gyüjtötték össze s azokból vont következtetésekből alkották meg tanításaikat, melyekkel az u. n. Hausväter-litteraturában szerepeltek. Ők egyúttal az auktoritásba vetett hit ellen foglaltak állást és saját tapasztalataikra támaszkodtak. A kamaralisták ellenben leginkább a régi rómaiak hátramaradt, a kolostorok által fentartott és terjesztett iratain indultak el, azok nyomdokain haladtak és főleg elméleti irányban fejlesztették a gazdasági szakirodalmat.

Angolországban a jobbágyság korán eltöröltetvén s a volt jobbágyok a földesuraságok bérlőivé válván, a M. ennek következtében csakhamar általános virágzásnak indult, mit a gazdasági gépészet terén beállott haladás nagy mértékben előmozdított, kivált mióta Jettro Tull a gabonanemüek és kapásnövények sorbavetését és soros mivelését találta fel és terjesztette el. Ugyanakkor indult meg a különféle trágyaanyagok használatba vétele, a földek bekerítése élő sövénnyel (az angol gazda csak azt a földet tartja véglegesen magáénak, mely be van kerítve), az állattenyésztés rendkivüli előhaladása főleg Backwell és Colling elvei szerint, kik új fajtákat létesítettek a tenyészállatok gondos kiválasztása következtében, melyeket a kitűzött célhoz képest a világ minden részéből kerestek össze. Ezen eljárásnak köszönhető az angol nemesített ló, többféle új és nemesített szarvasmarha-, juh- és sertésfajta megalkotása. Megemlítést érdemel még a takarmánynövények nagyban való felkarolása, az égetett alagcsövekkel való lecsapolás általános elterjedése stb. Nagyban hozzájárult Angolországban a M. érdekei előmozdításához a gazdák tömörülése gazdasági egyesületekben, melyek közül a skót 1723., a londoni 1765., a nagy angol gazdasági egyesült 1793. kezdte meg működését nagy részvétel mellett. Feltünően serkentőleg hatott továbbá az angol M.-ra a hatalmasan fejlődő ipar, mely az általa előállított nyersterményeket dolgozta fel. Franciaországban a merkantilisták törekvéseivel szemben a fiziokraták (l. Fiziokratizmus) nagyban hozzájárultak a M. előmozdításához, annak nemzetgazdasági fontosságát hirdetve. Itt is az iapr s a kereskedés élénkülése ösztönözte a mezőgazdákat fokozódó tevékenységre, mit a gazdasági egyesületek hathatósan segítettek elő. Németországban a XVIII. sz. elején a gazdasági szakirodalom terén élénk mozgalom fejlődött ki, mihez utóbb sokat járult, hogy a hallei egyetemet követve, melyen, mint föntebb említve volt, már 1690. állítottak tanszéket a M. előadására; más egyetemek is hasonlóképen jártak el és Lipcse (1742), Göttinga (1750), Erlangen (1770), Giessen és Marburg (1771), Heidelberga (1784), Greifswalde (1785), végül Jena (1794) kaptak ily tanszéket.

Általános és döntő befolyással voltak a M. helyzetének átalakulására a mult század végén az enciklopedisták (l. o.) s a humanisták, továbbá a francia forradalom után a parasztságnak mindenütt bekövetkezett felszabadítása, a jobbágyi kötelék, a robot, a dézsma, a szolgalmak megszüntetése, a községek önkormányzatának kezdete s egyáltalán a társadalmi rendnek az eddigitől eltérő irányba való indulása. Az új irány úttörői voltak Franciaországban: Montesquieu, Diderot, D'Alembert, Rousseau, Voltaire; Angolországban: Locke, Shaftesbury, Boyle, Poland; Németországban: Thomasius, Möser, Stisser, Pfeiffer, Ludewig, Münchausen, Justi, Moser, Berg, Hatzfeld, Kraft, Gleditsch stb., kik a korszerü államtudomány és a helyes nemzetgazdasági politika szószólói voltak. E férfiak indították meg a harcot azon előitélet és tudatlanság ellen, mely akkoriban a közgazdaság terén uralkodott és mely után a fiziokraták nyomában keletkezett Smith Ádám iskolájának tanítványai győztesek maradtak. E harcban a tudósoknak a mult századvég fönkelt gondolkozásu fejedelmei, névszerint Mária Terézia, II. József császár és Nagy Frigyes porosz királyban hatalmas szövetségeseik akadtak, kik a parasztság felszabadítására irányult törekvéseket a trónról segítették keresztülvinni. Nagy érdemeket szerzett e részben Ausztriában Schubart (kleefeldi), ki fáradhatatlan eréllyel és kitartással működött befolyásos állásában azon, hogy a birtokelkülönítés s a tagosítás keresztülvitessék, a közös legelők ügye rendeztessék, a kisgazdák is kapásnövényeket és takarmányt, nevezetesen vörös lóherét termesszenek. Ugyanezen időre esik az eddig elhanyagolt természettudományok felkarolása, melyek a M.-gal szoros kapcsolatban vannak és melyek ismerete nélkül okszerü gazdálkodás nem képzelhető. Azért tehát Linné szorosan tudományosnak vett úttörése a természetrajzi rendszer felállításában s a kémia terén akkoriban megindult nagy fontosságu fölfedezések sorozata azok következményeiben elhatározó befolyást gyakoroltak a M. irányára és jövőjére. Fontos eseménynek jelezhető az, mikor a finom gyapjas merinojuhokat Spanyolországból, hol azokat a mórok honosították meg, 1765. először Szászországba és nemsokára rá Ausztriába és Magyarországba hozták. Ezen időtől fogva az okszerü gazdálkodást a merinojuhok tenyésztésétől több mint egy századon keresztül elválaszthatatlannak tartották. A jelen század elején Németországban néhány férfiu tünt fel, kiknek működését mély nyomok jelzik és kik általánosságban az egész M.-ra rendkivül hatással voltak.

Ezek élén Thaer Albrecht állt, ki mint orvos a természettudományokban szerzett ismereteit a M.-nak nemcsak elméletére, hanem gyakorlatára is alkalmazta s ezzel egészen új ismeretkört teremtett. Thaerrel egyidejüleg él Schwerg N. János, hasonlóképen kiválóan képzett tudós, gyakorlati gazda, jeles iró és tanár. Thaer Angolországban, Schwerg Belgiumban utazott hosszabb ideig a gazdaság tanulmányozása céljából és mindkettőnek munkája ezen utazásról nagy feltünést keltett. Korszakalkotó volt Thaer ily címü munkája: Grundsätze d. rationellen Landwirthschaft, mely 1809. 4 kötetben jelent meg. Ez a munka Németországban a «racionalisták» iskolájának vetette meg alapját. Thaer eleinte Cellében (Hannovera) alapított gazdasági tanintézetet (1802), ezt azonban királyi pártfogás mellett 1806-ban Möglinbe (Poroszország) helyezte át. Thaer intézete volt Németországban az első gazdasági szakiskola, melyben a gazdaságot nemcsak eméletileg, mint ez az egyetemek kebelében fennálló gazdasági tanszékek útján régóta történt, hanem gyakorlatilag is oktatták; önálló szervezet mellett gazdasági akadémia címet kapott s akkoriban új irányt követett. Az oktatás kiegészítéseül a tanintézethez kapcsolt gazdaságtan a gyakorlati beavatás is lépést tartott. Megjegyzendő, hogy Thaert jóval megelőzve, Festetics György gróf Keszthelyen a Georgikonnal (l. Keszthelyi Georgikon) oly tanintézetnek vetette meg alapját, mely berendezés és felszerelés tekintetében Möglint jóval felül multa. A möglini intézet mintájára, de ettől némileg mégis eltérve keletkezett 1818. a hohenheimi gazdasági akadémia Schwerg igazgatása alatt, mely, mig a möglini régen megszünt, mai napig is hasonló alapon fejlődve működik. Ezen intézettel ugyanazon évben lépett életbe hasonló szervezettel a magyaróvári hercegi gazdasági tanintézet (l. Mezőgazdasági szakoktatás). Thaer nevéhez fűződik a humusz-elmélet (l. Humusz), mely sokáig mint megdönthetetlen tétel szerepelt, mig Liebig (l. o.) annak tarthatatlanságát be nem bizonyította. Ugyancsak Liebig itélte el az egyoldalu gabonatermeléssel járó zsaroló v. rabló gazdálkodást és ajánlotta a termelés által a talajból elvont növényi tápanyagok teljes visszapótlását. Ausztriában Burger János, ki ugy mint Thaer orvos és utóbb Bécsben az egyetemen a M.-tan tanára volt, ugyanezen korban kiváló tekintélyben állott és a korszakabeli gazdákra kiváló hatást gyakorolt. Burger Felső-Olaszország M.-át tanulmányozta s azt irta le Lehrbuch der Landwirthschaft (1819) c. munkájában, mely mint kora legjobb munkáinak egyike kiváló elismerésben részesült.

A gazdasági sztatika (vagyis a talaj termőképességének fentartása trágyázás és mivelés útján) terén ez időben különösen Thünen tünt ki, kit Wulffen, Voigt, Hlubek stb. követtek. Mindezen és más itt meg nem nevezett férfiak útmutatása és vezetése mellett Németország M.-a rendkivüli haladást tett. Tudományos irányban, melynek utóbb azonban rendkivül nagy fontosságu következményei lettek a gyakorlatban, nagy átalakulást idézett elő Liebig Justus (l. o.) 1840. megjelent Die Chemie in ihrer Anwendung auf Agricultur und Physiologie címü munkájával. Ezzel új tudományszakot, az agrikulturkémiát teremtette meg s egyúttal hosszu tudományos, részben nagyon heves, a személyeskedés terére tévedő vita indító okául szolgált, mely a szakférfiakat két táborra: az ásványelmélet (Mineralstoffler) s a nitrogénelmélet (Stickstoffler) követőire osztotta. Előbbiek élén maga Liebig haladt, utóbbiak fő képviselői Mulder, Stöckharadt, Bousimgault stb. voltak. Ez a vita nemcsak a tudományra nézve, hanem gyakorlati tekintetben is rendkivül eredményes volt s a M. egész helyzetére, rendeltetése és céljaira teljesen új viágosságot vetett és reformot idézett elő a M. ugy szólván minden ágában. Következményei közé számíthatjuk nevezetesen az agrikulturfizika s a vegykisérleti állomások keletkezését, a trágyázás és a takarmányozásról eddig fennállott nézeteknek teljes átalakulását s a gyakorlatban másként való alkalmazását. Kevésbbé szerencsés volt Liebig abban, mikor a tudományos térről letéve, mesterséges trágyafélék gyártását vezette, melyek a gyakorlatban nem váltak be, mi miatt sok szemrehányást kellett eltűrnie. Nem kevésbbé éles vitát idézett elő Liebig támadása, melyet elnöki beszédében a bajor tudományos akadémia előtt Münchenben 1861 nov. 28. a hohenheimi gazdasági akadémia s ezzel egyúttal az izolált gazdasági tanintézetek tanrendszere ellen intézett. A hang kiméletlensége, valamint egyáltalában az e részben felszinre került ellentétes vélemények hosszura terjedt szellemi harcot provokáltak, mely ugyan sok salakot és keserüséget vetett felszinre, de végeredményében a gazdasági szakoktatás terén a nézetek tisztulásához vezetett s a célok kitűzése tekintetében határozott alakot öltött. Gyakorlati eredménye e vitának Németországra nézve az volt, hogy Liebig javaslata értelmében az egyetemek kapcsolatában több gazdasági tanintézetet (főiskolát) szerveztek, a gazdasági akadémiákat pedig üdvös irányban reformálták.

A jelen század közepétől, nevezetesen az 1850. Londonban tartott első egyetemes nagy szabásu kiálíltástól fogva a M. fejlődése európaszerte feltünő haladásnak indult. Ebben az utak és vasutak kiépítésének, a tengeri hajózás tökéletesedésének s ezzel a kereskedelem, valamint a gyáripar élénkülésének, továbbá a M.-gal kapcsolatos jogviszonyok javulásának van főbb vonásokban leginkább része. Ugyanezen befolyásokra vezethető vissza, hogy a termelés az egyoldaluság békóiból ki tudott bontakozni. Új trágyaforrások nyiltak meg a guanotelepekben, Stassfurtban a kálisókat fedezték fel, chilisalétromot hoztak Amerikából, a csontlisztet, a szuperfoszfátot, a gipszet, a kénsavat kezdték használni s az emberi ürülékek nagy jelentősége a M.-ra mindinkább elismerésben részesült. A gazdasági gépek és eszközök javítása tekintetében ezen időtájban egy évtized alatt több történt, mint azelőtt századokon keresztül. E részben a haladás élén Angolország járt, mely kitünő szerkezetü gépeivel, melyek között a M.-ra elsőrendü fontosságuak az eke, a borona, a henger, a vetőgép, a sorközmivelők, az arató- s a kaszálógépek, a cséplőgép, a takarmányelőkészítő gépek stb., eleinte az egész kontinenst ellátta. A kulturnövények számos új neme és fajtája terjedt el s az okszerü gazdaság jelszava a gabonanemüek termelésének megszorítása lett. A termelésre alkalmas növények kiválasztása tekintetébne feltünő eredményekre vezetett a gazdasági kisérleti ügy nagy mértékben való fejlődése. Rendkivüli hódítást tett a cukorrépa, az ipari és kereskedelmi, az olajos, főleg azonban a takarmánynövények termelése, mely utóbbiak felkarolását azon körülmény tette ajánlatossá, hogy az állattenyésztés terjeszkedését s ezzel kapcsolatban a talaj termőerejének fentartását s a gazdaság jövedelmezőségének állandósítását teszi lehetővé. Nagy szolgálatot tett a M.-nak a kulturtechnika kiváló haladása is.

Az állattenyésztés javításában ugyancsak az angol gazdák jártak elül és szolgáltak követendő példaképen a kontinens gazdáinak. Az állattenyésztés elveinek tudományos megalapításában pedig leginkább a német irók (Mentzel, Weckherlin, Nathusius, Settegast, Elsner stb.) tüntek ki, valamint a takarmányozástan kifejtése is azok érdemei közé sorolandó (Gronovius, Wolff, Kühn stb.). Nagy haladás történt az ártalmas állatok és növények, továbbá a növénybetegségek tanulmányozása terén is (Burghardt, Tanhenberg, Kühn, De Bary stb.) s a górcső a M. szolgálatában, nevezetesen a vetőmagvizsgálat terén is, kiválóan hasznosnak mutatkozott. Azok a szakférfiak, kik a jószágkezelést, a berendezést, a gazdasági számvitelt stb. méltatták különösebben figyelmükre, nagy szorgalommal végezték ebbeli vizsgálódásaikat és azokból nagy fontosságu elveket állítottak fel. Minthogy pedig a M. régi patriárkális jellegéből kivetkőztetve, mindinkább a jövedelemmel vagy veszteséggel járó vállalat jellegét váltotta magára, a tőkeelhelyezés természete és arányainak kérdése mindinkább eltőérbe lépett, mellyel ismét a hitel és ezzel rokonos ügyek, p. a biztosítás jég, tűz, balesetek ellen, a szövetkezetek különféle nemei vannak összefüggésben stb. Ezen ismeretkörbe tartozik az adóviszonyok tanulmányozása is, melyek azelőtthöz képest lényegesen átalakultak és sokszor sujtólag nehezednek a gazda vállaira. Az ipar és a kereskedés előhaladása a mezőgazda hasonló irányban való működésére ösztönzőleg hatván, kivánatossá tették rá nézve, hogy saját terményeit is lehetőleg iparszerüen feldolgozza, illetve hogy oly terményeket állítson elő, melyek gyári feldolgozásra alkalmasak. Erre főleg a cukor- és a szeszgyártás nagy tökéletesedése és rendkivüli lendülete adott sok helyen jó alkalmat, melyeken kivül néhol még az olajgyártás s a fonalas növények feldolgozása is szerepet játszik. Addig, mig e gazdasági iparágak szerény keretben mozogtak, azokkal a mezőgazda is foglalkozhatott, mióta azonban a nagy verseny, a berendezések és a gépek tökéletesedése, valamint az ezzel járó nagy tőkebefektetés a gyárbirtokosoktól mind több technikai és kereskedelmi szakértelmet és tapasztalatot föltételez, ezen iparágak űzése a mezőgazda körén kivül esik és neki, mint a nyers termények előállítójának a gazdasági gyáripar viszonyairól már csak annyiban kell tudomással birnia, hogy a tőle beszerzett nyers terményeket minél jobb és nyereségesebb módon állíthassa elő. Ellenben kisebb gazdaságokban is jó hasznát veheti a gazda, ha a tej feldolgozásának különféle módjait ismeri, valamint egyáltalában a tejgazdaság a jelenkori okszerü gazdálkodásnak központjává vált és a tej, valamint a tejtermékek messze földre szállíthatósága lehetővé teszi, hogy a jövedelmező tejgazdasággal ne csak a nagy városok közelében fekvő gazdaságok foglalkozzanak.

Az állattenyésztés terjeszkedésének s a nagy értéket képviselő állatállomány megfelelő fejlődésének és jó egészségben való fentartásának biztosítása az állatgyógyítás és állategészségtan nagyobb figyelemben való részesítését tette szükségessé, mely ismeretkörökben utóbbi időkben rendkivüli haladás állott be. Ugyanezen okok az állatrendőri és állatkereskedelmi ügynek adtak kiváló nyomatkot, melyek egyes országok, valamint a nemzetközi forgalom és egyezményekben elsőrangu szerepre jutottak és melyek lebonyolításába mai napság már nemcsak tisztán a szakértelem, hanem igen gyakran a magas politika vesz befolyást. A gazdasági terményekkel való kereskedés a vasúti hálózat s a hajózás tökéletesedése által mindinkább megszünik helyi jelentőségüvé lenni és ma már a gazda indíttatva érezheti magát, hogy a világforgalomra fordítsa figyelmét, mert a tengerentuli, főleg az amerikai, de nem kevéssé az oroszországi, az ausztráliai és a keletázsiai verseny, valamint a pénzpiac állapota, a tőzsdék spekulációi, a szállítás tarifapolitikája, a vasúti tételek stb. nemcsak a nagy, hanem a kis gazdák érdekeit is érintik és az egész gazdálkodásnak az eddigitől többé-kevésbbé eltérő irányt szabnak. Egyes gazdák, kivált azok egymástól való elszigeteltségét tekintetbe véve, ily hatalmas befolyásokkal szemben tehetetlenek levén, ugy az egyes egyének, valamint az egész M. érdekében áll olynemü tömörülés létesítése, mely az egyesek és nemkülönben az összesség érdekeinek felismerése, megállapítása és megvédelmezésére alkalmas. Azért tehát a gazdasági egyesületek alakítása és megfelelő szervezete, mely szervezetben kivánatos, hogy mindennemü gazda feltalálhassa érdekei kellő képviseltetését, a M. fejlődésének kiválóan kedvez, mint ez Németországban látható, hol e tekintetben legnagyobb a haladás. E társadalmi intézményen kivül, melyben a gazdák öntevékenységet fejtenek ki, okvetetlenül szükséges, hogy a M. érdekeit a közkormányzat is hathatós támogatásban részesítse. E részben újabb időben mindenfelé számos intézkedés történt. Kiválóan alkalmasak a helyzet megismerésére gazdasági kiállítások, ugy nagyobb szabásu, valamint kisebbszerü vidékiek rendezése, tervszerü eljárást követve. Az összehasonlítás, melyre a kiállítások alkalmat nyujtanak s az a békés verseny, mely a kiállítók között fejlődik, nagy mértékben ösztönzőleg hat a máskülönben hagyományos szokásokhoz szivesen ragaszkodó gazda törekvéseire. A M. fejlődésének története továbbá azt mutatja, hogy a haladás az általános műveltség fokával tart lépést, miért is a közoktatás állapotának kielégítő volta kiváló hatással van a M. fejlődésére.

II. A magyar M. története. Az ősmagyarok gazdálkodásáról nagyon kevés megbizható adat áll rendelkezésünkre. Némely történetiró azon állításával szemben azonban, hogy csupán harcias nomád nép volt, azon tényre utalható, hogy a régi magyarok új hazájukban csakhamar államalkotó erőt fejtettek ki, mi állandó foglalkozás nélkül nem lett volna lehetséges s noha a nép egy része harci kalandok után járt, a zöme otthon maradt és állatai legeltetésével, valamint a föld megmivelésével foglalkozott. Kétséget nem szenvedhet, hogy e gazdálkodás nagyon kezdetleges lehetett, de az is kétségen kivül áll, hogy a búzát, a rozsot, az árpát, a zabot, a tatárkát, a kendert, tehát a táplálkozásra és szövésre legfontosabb növényeket ismerték s e szerint azok miveléséhez értettek. Az állatok közül legkedveltebb volt a régi magyarok előtt a ló, de a szarvasmarhát és a bivalyt is tenyésztették; a tevéről is tétetik említés; a juhot és a kecskét szintén, de csak kisebb számban tartották, a sertéssel azonban csak új hazájukban ismerkedtek meg. A bor és a sör készítéséhez is értettek őseink. Az ősmagyarok bejövetelök alkalmával a folyók mentében tágas és dús legelőket találtak, mi különösen ínyökre volt; az ország legnagyobb részét azonban, az Alföldet is ide értve, történeti hagyományok szerint, sűrü erdőség borította. A nép eleinte sátrakban tanyázott, tehát állandó lakóhelyek sem voltak s e szerint községi élet sem fejlődhetett. Legelőbb a földsáncokkal megerősített várak körül indult meg a letelepedés s az együttes lakás, mely a mezőgazdaság rendes űzésének kiinduló pontja. A M.-ra befolyással levő társadalmi állapotokról csak annyi legyen itt megemlítve, hogy az ősmagyarok az általuk elfoglalt földet törzsek szerint vették birtokba s azok vezérei rendelkeztek vele, az egyes nemzetségek többé-kevésbbé nagy birtokokat kaptak, sőt a legyőzött népeket részben a földbirtok élvezetében hagyták. A nép egységes, jogok és osztályok által meg nem szakított nemzetet alkotott, melybe az ország őslakói is befogadtattak, rabszolgaság teljesen ismeretlen volt, a nők pedig a férfiakkal csaknem egyenlő jogokban részesültek.

Nemcsak politikai, hanem mezőgazdasági tekintetben is nagy átalakulást vont maga után, midőn Szt. István királyi trónt alapított s a törzsek rendszerét a királyi hatalom váltotta fel, minek következtében az ország összes területének, mely még nem volt a nemzetségek birtokában, a király lett kizárólagos tulajdonosa. (L. Magyarország története.) Szt. István idejében a földbirtok megoszlása következőképen alakult: nagybirtokosok a király és családja, a főpapok, a főurak és a főúri családok voltak, kik birtokaikat részint méltóságuknál fogva birták, részint mert adományozásban részesültek; a középbirtokosokat a köznemesek képviselték, kik közepes nagyságu földbirtokot kaptak donációba, jogilag ide számíthatók a székelyek, a kunok, a szepesi s az erdélyi szászok, kiknek terjedelmes birtokaik voltak, a városok és lakosai ellenben más tekintet alá jöttek; kisbirtokosok azok, kiknek birtoka csak annyi volt, hogy saját munkájuk mellett élhettek meg rajta, s ezek kétfélék, t. i. szabad személyek, vagy pedig nagy- és középbirtokosok szolgálatában állók voltak. A földbirtok természete szerint különbség tétetett: az ősi nemzetségek, a királyi adomány után származó, átruházás útján szerzett, kiváltságos székely és szász, továbbá parasztok birtoka között. A szabad nemességen kivül a lakosok várjobbágyok, szabad birtokosok és vendégek (hospites) voltak. A várjobbágyok hivatása a várőrzés s a katonáskodás volt, melyek fejében a várföldeket ugy mint sajátjukat birták. A vendégek a nagy- és középbirtokosok jószágain letelepedve, munkát végeztek, de terménnyel nem adóztak s a földet, melyre telepedtek, v. mint tulajdont kapták, vagy pedig bizonyos pénzösszeg lefizetése fejében szabadon rendelkeztek vele. Többnyire egész községekben telepedtek le. Legnevezetesebb ily telepítvények a szepesi s az erdélyi szászokéi voltak. A földbirtokos nemesség azoknak, kik nekik gazdaságaiban szolgálatot tettek, ennek fejében földet engedtek át használatra, ha pedig valaki idegen földet saját hasznára mivelt, ezért terményben fizetett, vagy munkát végzett. Voltak községek, amelyekben a lakosok földjeiket mint tulajdont, vagy bizonyos föltételek mellett mint szabad földet, vagy pedig mint szolgaföldet birták. A nemes birtokosok a községekben közbirtokosságot alkottak. A községek szabadok, szolgaiak vagy vegyesek voltak. A szolgai községek főleg nagybirtokosok jószágain keletkeztek és lakosaik munka teljesítésére voltak kötelezve. A házhoz tartozó térség belső telek nevet viselt s a tűzhelyek után füstpénz cím alatt adó volt fizetendő. A legelő, az erdő, a viz és némely földdarab közös használat tárgya volt. A telepítvényeseket sokszor külföldről hivták be vagy pedig a nagybirtokosok saját népeiket telepítették le erdőirtásokra, lecsapolt területekre stb. A földbirtokos engedelme nélkül senki sem telepedhetett le községében. A telepítvényesek jogai mindenkor külön egyezség útján szabályoztattak és gyakran nagy kiváltságokban részesültek. Legtöbb telepítés a tatárjárás után történt.

Szt. István korában a gazdálkodás kezdetleges volt. Legjobb állapotban a hajdani Pannonia, a Dunántul állott, hol a rómaiak s az azokat követő frankok honosítottak meg jobb gazdálkodást s a háromnyomásu rendszer általános elterjedést nyert. Különösen a helységek közelében fekvő földek, az u. n. dülők részesültek jobb kezelésben, melyeket a határ megjelölése végett sokszor körülárkoltak, egyébként pedig e célból esküminták elmondása mellett határjárásokat tartottak. A magyar nép fő jellemvonása az állattartás iránti előszeretetben nyilvánul. Legnagyobb jelentőségre jutott a lótenyésztés, mert a lovakra részint a harcban, részint utazásra és teherhordásra szükség volt. A lovakat ménesekben is tartották; az elsőt Árpád alapította a Csepel szigetén, melynek tizedét Szt. István a zalavári apátságnak adományozta. I. Endre király a tihanyi apátságnak 50 csikó kiszolgáltatását rendeli el. A tihanyi, a pécsváradi, a csatári apátok s a demesi prépost méneseiről és arról tétetik említés egykoru okmányokban, hogy III. Béla (1190) a pécsi egyházmegyében a ménesek után járó tizedet a pécsi püspöknek itéli oda. A lókereskedés, melyet László és Kálmán királyok szabályoztak, jelentős volt. A szarvasmarhatenyésztés általában véve csekélyebb volt. Alig fér ahhoz kétség, hogy a bevándorló magyarok új hazájokban más szarvasmarhafajtát találtak, de az elenyészett. Ököradó is állott fenn. A bőr fontos kereskedelmi cikk volt. A juhtenyésztés főleg a Dunántul volt elterjedve, hol már a rómaiak alatt is dívott. Több apátság juhászatáról tétetik említés. A juhászok saját biráskodás alatt állottak. A juhok lopása igen gyakori volt. A Kárpátvidéken, a havasokban szintén jelentős volt a juhtartás; a juhokat fejték s a tejből sajtot készítettek. A gyapjuval s a juhbőrrel kereskedést űztek s a külföldre is szállítottak. A kecsketartás nem volt jelentős. A Dunántul elterjedt bakonyi sertésfajta a keltáktól származik, a göndör szőrüt a rómaiak honosították meg. A pannonhalmi, a pécsváradi (1015), a bakonybéli (1036), a tihanyi (1055) apátságok alapító leveleiben makkoltatás említtetik tölgy- és bükkerdőkben. A kanászok itt-ott külön községeket alkottak, p. Szt. Gálon (Veszprém). A sertéstartás általános volt. A méz s a viasz fontos kereskedelmi cikk levén, a méhészetet néhol nagyobb kiterjedésben űzték (l. Méhészet). A vadászatot, melyet a régiek szenvedélyesen űztek, számos törvény szabályozta s annak joga a nagybirtok tartozéka s a király adományának tárgya volt. A király vadászai külön elüljárok alatt állottak. A kis vadászatot minden nemes, a tilos helyeken kivül, az egész országban szabadon gyakorolhatta. A nagybirtokosok külön kutyapecéreket (caniferi) tartottak, ugyszintén az íjkészítők külön osztályt alkottak. Különösen kedvelt volt a sólymokkal való vadászat. A vizekben a hal bőven levén, a halászat nyereséges volt. Szőllőmivelés és borászattal elődeink mindig előszeretettel foglalkoztak. A szőllőt Pannoniában a rómaiak honosították meg s az első szőllő ültetését a Szerémségben Probus császárnak tulajdonítják. Legelterjedtebb volt a szőllőmivelés a Dunántul. Hires volt a szerémi bor, amelyről már Szt. István korában tétetik említés. A Hegyaljáról a szőllőmivelést illetőleg az első tudósítás 1252-ből ismeretes, hol szerzetesek Olasz-Liszkán kaptak szőllőbirtokot. V. István 1271-ben az egri püspöknek megrendeli, hogy a bortized neki járjon. Aradvármegyei szőllőmivelésről 1214-iki okirat szól. A soproni s a ruszti bor jóságát igen régi okiratok dicsérik, de a tokaji borok nagy hire csak a XVI. században terjed. A budai borról 1211-iki, a pécsváradiról XI. századbeli okirat szól. Szegzárdon már 1061-ben volt szőllőmivelés, egri borról nem tétetik említés. Kertészet mindenfelé volt található, nevezetesen minden monostor mellett nagy kert volt. A gyümölcsfák közül a diófa emelendő ki, amelyet a régi magyarok nemzeti fának tekintettek és mindenfelé ültettek. A gazdasági iparágak közül egyedül a malomipart űzték s a malomvám szedése régi okiratokban gyakran említtetik.

A M.-ra ugyszólván halálos csapást mér a Batu khán vezérlete alatt beözönlött mongolság, az u. n. tatárjárás (1241-42), melynek következtében az egész ország elpusztult, nagy területek néptelenekké váltak, ugy hogy az elmenekült és visszatérő IV. Béla király napi járásnyira nem talált embert, csak romot és ragadozó állatokat. Hogy a nép nyomorán segítsen, a király a szomszédos országokból igásmarhát és vetőmagot hozatott, telepeseket hivott be, városokat alapított s azok lakosait kiváltságokkal ruházta fel stb. Az erre nemsokára beállt háborus korszak s az utána bekövetkezett újabb keresztes hadjáratok, melyek hazánkon vonultak keresztül, mindenfelé rabolva és tűzzel-vassal pusztítva, szomoru helyzetbe hozta a M.-ot. A lakosság meggyérülése a nagybirtokok terjedelmét s azok tulajdonosainak hatalmát növesztette meg és mert azok a népet az ellenség ellen megvédelmezni képesek voltak, viszont szolgálatképen nagyobb alárendeltséget követeltek, ami a XIV. sz.-ban a szolgaság ama nemének alakulására vezetett, mely jobbágyság elnevezés alatt ismeretes.

Ezzel a társadalom egymástól elkülönített, érdekeiben teljesen ellentétes osztályok, ugynevezett rendekre szakadt, mi heves, elkeseredett küzdelmek forrásává vált. Ez időben különösen az alsóbb népréteg szabad költözködéseért indult meg a tusa, mely ellen a hatalmas főurak állást foglaltak. A szabad költözködés jogát Róbert Károly király adta meg. A nagybirtok a király és a királyi család, a főpapok s a főúri családok, a középbirtok a köznemesség, a kisbirtok pedig a parasztok kezeiben volt. A paraszt nem volt a föld tulajdonosa, személyes és munkájának szabadsága ugyan biztosítva volt, de számos teher nyomta vállait. A jobbágy a szántóföld s a szőllő termésének kilencedrészét tartozott földesurának beszolgáltatni, e mellett annak földjeit mivelni és parancsa szerint más munkát teljesíteni volt köteles, tetszés szerinti mértékben, mert országos törvény ezt a kötelezettséget nem szabályozta. Ha a jobbágyok egyébiránt a földesuruknak tartozó munkát elvégezték, azontul munkájuk fölött szabadon rendelkeztek. A jobbágyokon kivül a nagybirtokosok jószágaikon szolgákat is alkalmaztak, kik szolgálatuk fejében földeket kaptak használatra és még kevesebb jogaik voltak, mint a jobbágyoknak. Nagybirtokon a jobbágyok aránylag jobb sorsban részesültek, mint a középbirtokon, mert a földesúr itt munkájuk és egyéb szolgálattételökre inkább rászorult s azokat nagyobb mértékben vette igénybe. A földbirtok viszonyait a «Jus Regium» szabályozta, mely Verbőczy Hármas könyvében is e néven szerepel. Ebben voltak a királyi adományok s a nemesi birtokügyek szabályozva. Az uradalmakban, melyek ez időben a fentemlített okokból némely esetben óriási terjedelmet nyertek, falvak, mezővárosok, sőt városok is keletkezhettek, melyek a tulajdonosnak alávetve voltak és jogilag tőle függtek. Családi hitbizományok, melyek nyugati Európában mindenütt fennállottak, hazánkban akkoriban ismeretlenek voltak. A király ellenben bizonyos felsőbbséget gyakorolt a birtok fölött. A koronára visszaszállott birtokok újra adományozhatók voltak, de a király azokat meg is tarthatta. A főpapok birtoka egyházi méltóságuk javadalma s ettől el nem idegeníthető volt. A főurak birtoka ellenben nem mutatott állandóságot és királyi adomány tárgya volt. A középbirtoknak jogilag ugyanazon jellege volt, mint a nagybirtoknak. A köznemesség örökösödés és leginkább a haza és trón védelmében szerzett érdemek alapján kapta a birtokot, melyet kihasználni igyekezett, de abba befektetést csak kivételképen tett. A kisbirtokosok vagy saját földet birtak, p. városok közelében, vagy idegen földet miveltek, s utóbbi esetben önálló telket vagy bérföldet birtak. A jobbágyok földje jogilag ugyan a földesúré volt, de beépítés és mivelés által arra állandó jogot szerzettek. A cselédséget akkoriban nem pénzzel, hanem földek átengedésével fizették s ezek is a kisbirtokosok közé számíthatók, mert földmivelésből éltek. Külön szempont alá esnek a telepítvényesek, kiknek jogi és földbirtok viszonyai igen eltérőleg alakultak. E részben különbség teendő a nagy telepítvények, ugymint a szepesi s az erdélyi szászok, az oroszok, a kunok s a szerbek bevándorlása, továbbá a soltészségek és kenézségek, végül a kisebb telepítvények között. A telepítések célja elpusztult helységek benépesítése, parlagon heverő földek mivelés alá vétele, erdők irtása, mocsarak kiszárítása, közbiztonság előmozdítása stb. volt. A telepítést már Szt. István kezdte meg s utódai folytatták, kivált II. Géza és IV. Béla, s az országnak alig van vidéke, melyben kivált a tatárjárás pusztításai után a XIV. és a XV. sz.-ban ne telepítettek volna, főleg Németországból, de Olasz- és Franciaországból is. Nagy szabásu telepítvények létesültek akkoriban a felföldön: Máramaros, Bereg, Sáros, Szepes, Ung, Ugocsa, Zemplén; de Liptó, Turóc, Gömör, Trencsén, Bars és Nyitra vármegyében is; az Alföld északi részében: Szabolcs, Szatmár, Szolnok, déli részében Csongrád és Bács vármegyében, továbbá egész Erdélyben. A telepítvényesek adókedvezményeket, földesúri és törvénykezési engedményeket, sokszor tetemes haszonélvezeteket és jogosultságokat kaptak. Néhol a telepítvények városokká fejlődtek. Az 1514-iki pórlázadás után a kedvezményeket a telepesek utódjaitól is megvonták.

A M. viszonyaira nagy befolyást gyakorol a lakóhelyek alakulása. A főpapok és főurak többnyire megerősített várakban, a középnemesség úri házakban (nemes udvarhely, curia nobilitaris), a parasztság helységekben vagy tanyákon laktak. Minden házhoz belső telek (udvar, szérüs kert, zöldséges és gyümölcsös kert) és külső telek (szántóföld, rét, szőllő stb.) s azokhoz azonkivül közös haszonvétel (legelő, erdő, viz, nádas stb.) tartozott. A ház s a hozzá tartozó telek sessio, sessio jobagionalis nevet viselt. A községek városok, mezővárosok, nemes községek (nemesített várjobbágyok) és jobbágyközségek voltak. Azonkivül léteztek bányatelepek is. A községeknek különféle helyzetök volt; a földesúr némely községnek külön kedvezményeket engedélyezett. A községi elüljárót (villicus) rendszerint a földesúr nevezte ki. A legnagyobb szabadságot oly község élvezte, mely ugy a lelkészt, valamint az elüljárót szabadon választhatta. Praedium v. puszta nevet oly helység viselt, melynek határa csakis földesúri majorsági földekből alakult, jobbágytelkek pedig nem voltak benne. A községek különös nemei a soltészségek s a kenézségek voltak. A soltészközségek (scultetiae) német telepítvényesekből alakultak, de a felföldön tót soltészségek is találhatók. Többnyire favágótelepek voltak, melyek lakosai a fáizás, legeltetés, vadászat és halászat tekintetében részesültek kedvezményekben. Gyakran jobbágyközségekké lettek. A soltészközségek elüljárója a soltész (Schultheiss) volt. A legrégibb soltészség nyomai az 1244. évre vezethető vissza, tehát közvetetlenül a tatárjárás (1240) utáni időre. Ugyancsak ekkor merülnek fel a kenézségek, melyek oláh (vlachi) telepesek birkapásztoraiból alakultak. A jászkunok községei szintén több kiváltságot élveztek. A községek, illetve a jobbágyok viszonyát fldesuraságaikhoz az urbariumok szabályozták, melyekre alapul főleg az 1351. évi törvény szolgált. Az 1514. évben, a parasztlázadás leveretése után, a parasztság törvény útján örökös jobbágyságra kárhoztattatván, az urbarium megszünt. A XIV. és a XV. sz.-beli gazdálkodásról hiteles feljegyzések léteznek. Ilyenek idegen utazók leirásaiban (Schiltberger János 1394., Behaim Mihály 1454., Szentheim László 1490., főleg azonban De la Broquiere Bertrand 1433.), azonkivül Bonfin Antal, Ranzau Péter, Herberstein Zsigmond báró, továbbá Oláh Miklós műveiben találhatók. E feljegyzésekből a következők érdemelnek megemlítést. Az ország talajának, kivált az Alföldnek termékenysége, csekély munka mellett is, nagy dicséretben részesül, de a termések nagy ingadozást mutatnak, nem ritkán nagy drágaság uralkodik s ilyenkor a nép tölgymakklisztból süt kenyeret. Azon nézettel szemben, mintha a tengeri csak Amerika felfedezése után került volna hazánkba, felhozható, hogy Broquiere 1433 körül a Szeged és Becskerek közötti tájékon oly kenyeret ir le, melyből evett, mely valószinüleg kukoricalisztből készült. Más adatok is amellett szólnak, hogy a tengeri kelet felől jött hozzánk. Ugyancsak Broquiere irja, ki Jó Fülöp burgundi herceg lovászmestere volt, hogy Szegeden nagyon sok szilaj ló található s azok szelidítéséhez és betanításához jól értenek. 3-4000 lovat ott könnyen lehet kapni és olcsók, egy szép lovat 10 magyar forinton vehetni. Pesten szerinte sok lókereskedő van, ki istállónkint ad el lovat, egy-egyre 10 darabot számítva, 200 forintért, holott kettő-három is megérne ily összeget. Pesten 2000 db. lovat könnyen lehet beszerezni. Ménesbeli lovakért többet fizettek; Lajos király korában egy darab ily ló 25 girán a. m. 100 magyar forinton kelt. Zsigmond király idejében egy ló becsü ára 50 kassai frt volt. A lovakat a nagy terjedelmü legelőkön a csikósok, az istállókban a lovászok gondozták. A lótenyésztés különös figyelem tárgya és a lókereskedés nagy fontosságu volt. A lólopások gyakorisága említtetik. Oláh Miklós azt irja, hogy a kunoknak nagy számu gulyáik vannak és Debrecenben egy Biró Gáspár nevü polgárnál gyakran tizezer darab eladó ökör volt található, ugyszintén a székelyek marhatenyésztését dicséri. Mint marhavásárok Székesfehérvár és Debrecen emeltetnek ki, és hogy a marhakupecek ezrével vásárolják össze a marhát, külföldre való hajtás céljából. A juhtenyésztés kivált a hegyekben, nevezetesen a hvasokban, Máramarosban s a Tátra vidéken nyert nagy fontosságot. A forró nyáron lepörkölt alföldi legelőkről gyakran hajtottak a felföldre juhnyájakat teleltetésre. A juhászoknak általában nem bért fizettek, mint a csikósok- és gulyásoknak, hanem a juhok után befolyó jövedelem egy részét és a juhok és bárányok bizonyos számát kapták bérök fejében. Hiresek voltak a késmárki juh- és sajtvásárok. A sertések nagyban való tartása és hízlalása a tölgy- s a bükkerdőkben szokásos s e részben hires volt a Bakony, Bereg, Bihar, Krassó-Szörény vmegye és Erdély. A zsír, szalonna s a sódar általános kereskedés tárgya volt. A leirások a magyarországi vadászatokat s a folyók gazdagságát sokféle halban dicsérik.

A szőllőmivelés az idők folyamában nagy elterjedést nyert még oly helyeken is, hol már régóta nem ültetnek szőllőt, p. Beckón, Lőcsén, Sárosban, Homonnán, Juszton stb. Jó bortermelő vármegyék voltak: Sopron, Pozsony, Vas, Zala, Veszprém, Győr, Esztergom, Fejér, Baranya, Hont, Nógrád, Nyitra, Gömör, Borsod, Ung, Bereg, Szabolcs, Bihar stb. A fehérvári vásárokon, Oláh Miklós szerint, a somogyi bornak volt jó kelete. A borkereskedés élénk volt, különösen Pesten. Magyarország nemes borai közül első helyre a szerémit tették és azt legkiválóbbnak tartották. Különös elismerésben a soproni s a pilisi részesült. A tokajit csak az 1494-ik évtől említik, világhirre pedig csak a XVI. sz.-ban emelkedett. A pozsony-szt.-györgyi bort is dicsérték. A szőllőmivelés okszerüségének emelésére a görög s az olasz befolyás volt jó hatással. A szerémi szőllőket görög, a tokajiakat olasz mód szerint mivelték. IV. Béla király a szerémi szőllőmivelést is olasz eljárás szerint akarta javítani, de ennek nem volt sikere. Az a nézet volt elterjedve, hogy eredetileg minden szőllő fehér bort adott s a vörös szin csak később, a szőllőmivelés gondossága következtében keletkezett. Ez a nézet kivált a budai s az egri borra nézve uralkodott, tény azonban az, hogy már az ókorban tettek különbséget fehér, vörös és fekete bor között. A kertészet szép haladást tett. Kertekben leginkább hüvelyes veteményeket, dinnyét, répaféléket, retket, hagymát, spárgát, articsókát, kétszer érő borsót, sáfrányt, orvosi növényeket stb. termesztettek. A len, a kender, a káposzta, melyek azelőtt csak kertekben miveltettek, a mezőn kaptak helyet. A komló ellenben továbbra is kerti növény maradt. A díszkertészet olasz ízlés szerint fejlődött. Az Anjou-házbeli királyok, különösen Zsigmond, továbbá Mátyás sokat tartottak szép díszkertekre. Hires, fényesen berendezett díszkertek voltak a budai s a visegrádi királyi várak kertjei. Az itt tenyésztett virágokból készült Erzsébet királynő világhirü illatszere, az Aqua Regina Hungariae v. L'eau de la reine de Hongrie. Mátyás király kertjeit szép épületekkel látta el, szobrokkal ékesített kútból a legjobb forrásviz, sőt ünnepélyek alkalmával felváltva fehér és vörös bor folyt. Ezt Oláh Miklós mint szemtanu irja le. A Mátyás király által alapított budai kertben, mely a mostani Krisztinaváros helyén volt, a fáknak labirintusa volt (mint ezt Bonfin leirja), drótfonatból terjedelmes madárkalitkákkal, sétálóhelyekkel, szökőkutakkal, halastavakkal stb. A mai zugliget helyén vadaskert volt. Hires volt még a diósgyőri s a tatai kert. A főurak s a főpapok palotáik és váraik környékén szintén tartottak fenn díszkerteket. A budai s a visegrádi díszkertek szomszédságában gyümölcsfakertek is voltak, valamint egyáltalában sok nagy- és középbirtokosnak volt terjedelmes gyümölcsöse. Nagy hirben állott a Csallóköz gyümölcstermesztése. Leginkább alma-, körte-, szilva-, cseresznye-, meggy-, barackfát stb. ültettek. Erdőformában dió- és gesztenye-ültetvényeket létesítettek. E korban már számos kitünő gyümölcsfajta volt ismeretes és több jeles hazai fajtát terjesztettek el külföldön. Rantzau Péter, Mátyás király korában, különösen dicséri Erdély gyümölcstenyésztését.

Habár a tatárjárás által okozott iszonyu pusztulás után bekövetkezett korszak nem is volt kedvező a M. fejlődésére és számos esemény állott útjába előhaladásának: a XIV. és XV. sz.-ban mégis oly jelenségek merültek fel, melyek a jobb jövő zálogát rejtették magukban. A XVI. sz. eleje azonban e reményeket teljesen tönkre tette s ezzel a magyar M.-ra oly gyászos korszak virradt, mely azt századokra terjedőleg nemcsak visszavetette, hanem időről időre végveszélybe döntötte. Kezdetét vette e sötét korszak az 1514-iki pórháboruval (parasztlázadás), melynek kegyetlen leveretése után a jobbágyság örökös szolgasága törvényben mondatott ki, mi azontul háromszáz évnél tovább maradt érvényben. A földmivelő nép e lekötöttsége és jogfosztása egymagában elégséges lett volna arra, hogy a M. teljesen megbéníttassék, de a szerencsétlen ország nyugalmát azonfelül még egyéb események is háborgatták, melyek annak társadalmát először politikai és vallási pártokra szakították s azután a külellenségnek szolgáltatták ki. A törökkel való élet-halálra szóló küzdelem oly szerencsétlen fordulatot vett s a mohácsi vész (1526 aug. 29.) után bekövetkezett belviszályok az ország három részre való szakadása mellett oly állapotokat teremtettek, melyek a némileg rendes gazdálkodást lehetetlenné tették. Ez volt az a szomoru kora hazánknak, mikor «még a szántó is kardosan járt az eke után». Az országnak csak csekély része maradt megkimélve a folytonos pusztításoktól, melyek szerencsére nem egyszerre, hanem csak időközönkint folytak. Legtöbbet szenvedett elejétől fogva az Alföld, kevesebb baj érte az ország legnyugatibb részét és a Felföldet, Erdély is csak koronkint volt csaták szinhelye. Azért tehát hazánk nyugati részét, a Dunántult, mely már a rómaiaktól nyert kulturát, a tatárjárás sem érte oly nagy mértékben, mint az ország többi tájait; e veszélyes korban is fejlődött némileg M.-i tekintetben, miben azonfelül a művelt Nyugattal való közvetetlen érintkezés szintén javára szolgált. A törökök hatalmába került vidékeken ellenben a M. fölötte nehéz válságba jutott. A török jogfelfogás szerint a meghódított föld szabad zsákmánnyá válván, a győztes minden előtalált vagyonnal, sőt a néppel is föltétlenül rnedelkezhet. Ennek következtében az a birtokjog, mely Verbőczy Hármas könyvében nyert kifejezést és mely a nemesség számára foglalta le a földet, annyival inkább változást szenvedett a törökök által meghódított vidékeken, mert a nemesség, kivált pedig a főurak állottak leginkább szembe a török hatalommal, mely által legyőzetvén, birtokaitól megfosztatott, azokat legnagyobbrészt el is hagyták és az ország azon részébe vonultak és telepedtek le, hol a török nem uralkodott. A parasztság ilyenformán földes uraik fenhatósága alul kikerült ugyan, de annak védelmétől is meg lett fosztva és a török pasák zsarolásainak és kegyetlenségeinek teljesen ki lett szolgáltatva. A nép tehát a török hódoltság alatt teljesen elszegényedett, erkölcseiben megromlott és némely vidéken, mint p. Békés vmegyében és az ország déli határain annyira megfogyatkozott, hogy nagy területek uratlanok lettek és miveletlenek maradtak. Erre nézve mint érdekes adat említhető itt fel, hogy a Marostól a Dunáig és Erdélytől a Tiszáig terjedő nagy darab földön, hazánk Kánaánján, melyből utóbb a temesi bánságot alakították, a lakosság mintegy 25 000 lélekre apadt.

Az e vigasztalan helyzetből való kibontakozás a szatmári béke (1711) megkötése után bekövetkezett u. n. csendes évekkel vette kezdetét, és hogy a magyar nemzet e hosszu ideig tartó emésztő küzdelemnek erkölcsileg és anyagilag áldozatul nem esett, életrevalósága és szívósságának szolgál fényes tanujeléül. A jobb gazdálkodás a nagybirtokokon indult meg, melyek egyrészt a jobbágyokban a szükséges munkaerővel rendelkeztek, másrészt pedig azon helyzetben voltak, hogy a befektetésekre igényelt költséget előteremtsék; a közép- és még inkább a kisbirtokon azonban minden a régiben maradt. Eke alá nagyon kevés föld jutott, éppen csak annyi, amennyi a házi szükséglet termesztésére kellett; kereslet és forgalom hiánya miatt és mert ennek következtében az árak szerfölött alacsonyak voltak, melyeket a törvény szabott meg, nem is volt ok a termelés fokozására s inkább az állatartásra fordítottak figyelmet. Hogy ily viszonyok mellett az állattenyésztés is hanyatlott, azon nincs mit csodálni. Nemcsak a lovak száma fogyott meg kivált a XVII. sz.-ban s a ménesek lassankint feloszlottak, hanem a lovak minősége is rosszabb lett. A törökök útján az országba hozott keleti, nevezetesen az arab vér javítólag hatott a magyar fajtára, de a törökök ellen nyugatról német, olasz, francia és spanyol harcosok lovaival történt keresztezés sokat ártott a magyar lónak s azt sok helyen teljesen kivetkőztette jó tulajdonságaiból, azonkivül a rossz tartás következtében elkorcsosodott. Nagy dicséretben részesült egykoru irók részéről az erdélyi, kivált a székely ló. A szarvasmarhatenyésztés a XVII. sz. vége felé, amikor a marha kivitele a külföldre élénkült, némi lendületet kapott. A juhtenyésztés a havasokban, ugyszintén a sertéstenyésztés az erdős helyeken nem szenvedett változást. A jobbágyok helyzete nagy mértékben nyomasztó levén, a XVIII. sz. elejétől fogva a törvényhozás többször foglalkozott a jobbágyi visznyok szabályozásával, különösen 1715 és 1723. Nagy fontosságu lépés volt e részben nevezetesen Mária Terézia királynő törvénye 1765. az urbariumról, melyet 1785. a jobbágyok helyzetének további könnyítése követett. Nagy jelentőségü esemény számba megy Harrukkern János tette, ki mint hadseregszállító nagyon meggazdagodott és érdemei fejében a kincstártól csekély áron majdnem egész Békés vármegyét szerezte meg s az általa birt 60 négyszögmérföldnyi területen 1720 körül 89 községet alapított, mi mellett jobbágyait a lehető legnagyobb kedvezményekkel halmozta el. A telepítvényesek felföldi tótok, németek és Orosházán tolnavármegyei protestáns magyarok voltak, Harrukkern honfiusíttatván magát, magyar bárói rangra emeltetett és Békés vármegye főispánja lett. A volt temesi Bánság, mint fentebb említve volt, elnéptelenedvén, a bécsi kormány az 1722. évben indította meg a betelepítést és 1726-ig 2500 család telepedett le, leginkább a felső Rajna vidékéről való németek, kik új hazájukban számos helységet alapítottak. 1736, 1741 és 1745. újabb rajok érkeztek. A telepítők között olaszok, franciák (elzásziak), spanyolok, bolgárok és szerbek voltak. Oláhok Erdély felől jöttek. A telepítést 1717-től 1734-ig a Bánság kormányzója, Mercy Claudius gróf (l. o.) vezette nagy szakértelemmel. Később (1763-76) újabb tömegesebb telepítések Knoll, Cothmann, Neumann s egy külön gyarmatosító bizottság vezetése mellett és 1786-tól fogva, II. József császár alatt, újból nagyobb szabásu telepítés folyt, főleg németekkel. A délvidék szerbjei, kik szintén bevándorlás útján foglaltak helyet, főleg a rigómezei csata után (1390) a XV. és XVI. sz.-ban, de legtömegesebben 1690-ben, amikor 39 000 szerb család vándorolt be Szerbia, Makedonia és Boszniából, telepedtek le hazánkban. A szerbek betelepítésének legfőképen az ország déli határainak megvédelmezése (határőrvidék, katonai végvidék) a török ellen volt a célja, a fent említett telepítésekkel ellenben első sorban a mezőgazdaság és a kultura emelését tartották szem előtt, mely rendeltetésnek tényleg meg is feleltek.

Ama 40 év alatt, melyet Mária Terézia a trónon töltött (1740-80), hazánk M.-a üdvös forduló ponthoz jutott. Ő szabályozta az úrbéri viszonyokat, a jobbágyok megkapták a költözködési szabadságot, a jobbágyság tartozása a földesurak irányában pontosan szabályozva lett, az úrbéri pörökben a jobbágyok védelemben részesültek, s egyáltalában minden megtörtént, amit törvényes módon a jobbágyság javára az idők szellemében tenni lehetett. A M.-i termelés is kezdett egyoldaluságából kibontakozni; ez időben foglalt tért a tengeri termelése s ezzel az ugarföldek hasznosítása, mihez járult, hogy itt-ott a burgonyát, mely azonban csak a jelen század elejétől fogva éhinségek hatása mellett terjedt el általánosan, a dohányt, melyet a XVIII. sz. elejétől fogva már számottevő mértékben miveltek, a takarmánynövényeket stb. kezdtek felkarolni. Az állattenyésztés terén is nevezetes lépések történtek. 1777. a lótenyésztés javítása érdekében kimerítő szabályzat adatott ki a hatóságok számára, ezt megelőzve pedig 1773. Mária Terézia Spanyolországból 325 darab nemes merinojuhot hozatott, melyet megkülönböztetésül a hazai juhtól «selyemszőrü juhnak» neveztek el, s azokat mercopailban (Zágráb vármegye) helyeztette el s onnét terjedtek el Magyarországba. Utóbb különben az uralkodó család nyitravármegyei uradalmában, Holicson alapítottak merino-törzsjuhászatot. Mária-Terézia a selyemtermelést minden rendelkezésre álló módon, sokszor erőszakkal előmozdítani iparkodott; nagy szabásu intézkedések történtek e részben a Bánságban. Ugyszintén a méhészetre is különös figyelmet fordított. Mária Terézia egyáltalában annyit tett hazánkban a M. előhaladása érdekében, mint előtte egy uralkodó sem és nem rajta mult, hogy az eredmény még nagyobb legyen, de lépten-nyomon akadályokba ütközött. Igy p. 1766 szept. 13. az összes hazai törvényhatóságokhoz királyi leiratot intézett, melyben azokat gazdasági egyesületek alakítására hivta fel, azt tervezve, hogy minden vármegyében legyen gazdasági egyesület, de a felhivás nem vezetett sikerre. Bizonyára az ő rendelkezésére történt, hogy a Tallóson, illetve Szencen (1763) és Vácon (1768) fennállott katonai nevelőintézetekben a M. is taníttassék, és példaadása befolyásának tulajdonítható, hogy Tessedik Sámuel gazdasági iskolát létesített Szarvason, mely az első tulajdonképei gazdasági szakiskola hazánkban. Közvetve javára vált a M.-nak, hogy az általa 1777. elrendelt közoktatási szervezetben a népoktatásra is gondot fordított. Ugyancsak ő helyezte át Nagyszombatból az egyetemet Budára, kibővítette azt, mely alkalommal a M. számára is állítottak tanszéket; ugyszintén ő alapította 1770. Selmecbányán a bányászati akadémiát. II. József császár anyja példáját követve, további könnyítéseket adott a jobbágyoknak, egyébként pedig M.-i tekintetben nevét azzal tette emlékezetessé, hogy 1783. a Csanád vármegyében fekvő Mezőhegyesen katonai ménest létesített, mely az idők folyamában nemcsak a lótenyésztésre gyakorolt nagy befolyást, hanem az Alföld M.-a tekintetében útmutató vezérszerepre jutott. 1787. Budapesten állatorvosi iskolát állított. Ugyancsak ő rendelte el az első népszámlálást s az ország fölmérését, továbbá a törvénykezés és adózás átalakítására és egyszerüsítésére törekedett. Sajnos, hogy e lángeszü és jóakaró fejedelem, ki Ausztriában a M.-i haladás megindítója volt, az általa alkalmazott törvénytelen formák következtében Magyarországon kevés eredményt ért el.

Mielőtt hazánk M.-ára nézve nagy jelentőségüvé vált XVIII. sz. leáldozott volna, még egy esemény következett be, melynek a jövőre való kihatás tekintetében kiválóan nagy fontosság tulajdonítható. 1797. évben gyult ki a Balaton partján, Keszthelyen az a fáklya, mely 51 éven keresztül bevilágította az okszerü gazdaság ösvényét; akkor alapította ugyanis Festetics György gr. (l. o.) páratlan áldozatkészséggel és nagylelküséggel a keszthelyi Georgikont (l. o.), mely nemcsak Magyarországon, hanem általában az első felsőbb szervezetü, megfelelő berendezésü gazdasági tanintézet volt. Ez az iskola tanítványaiban évenkint apostolokat bocsátott ki, kik az ország minden vidékére elszármazván, a helyes gazdálkodás elveit hirdették és megvalósították. A gazdasági haladás élén ez időben is a nagybirtok járt és több nagybirtokos uradalmainak csekély jövedelmezőségét fontolóra véve, az eddigi eredménytelen gazdálkodással szakítva, azokat rendbe szedni, jobb mivelésben részesíteni, épületekkel és állatokkal fölszerelni kezdte és minthogy ez a viszonyok mérlegelése és kellő intézkedések megtétele mellett okvetetlenül célhoz vezet, az e részben úttörő uradalmakat más nagy- és középbirtokok is mind nagyobb arányban követték. Azok az uradalmak, melyek akkoriban elismert jeles kezelésben részesültek, következők: Festetics György gr. nagyszámu, nevezetesen keszthelyi uradalma, Lilien br. ercsii, Albert Kázmér szásztescheni és kir. herceg magyaróvári, József nádor alcsuthi és kisjenői, Brunswick gr. martonvásári, a kir. család holicsi, Hunyady gr. ürményi, Károlyi gr. tótmegyeri és mágócsi (Csongrád), Széchenyi gr. cenki, Zichy gr. lánghi és adonyi, Koburg herceg vacsi, Horhy Mihály jakabszállási és csillagmajori uradalmai stb. Különösebben kiemelendő a szászországi származásu Lilien báró tábornok, ki mint úttörő egész Fejér vmegyére oly befolyást gyakorolt, hogy az az okszerü gazdálkodás tekintetében első helyre emelkedett. Utóbb hirt szereztek még: Esterházy hg. ozorai, dombovári és lévai, Batthyány gr. ozorai, dombovári és lévai, Batthyány gr. rohonci, siklósi és enyingi, Hunyady gr. kéthelyi, Széchenyi gróf marcali, Festetics gr. déghi, Albrecht főherceg bélyei, Csapó Dániel tengelici, Bezerédj István hidjai, Czindery László birtokai stb. Az eddigi gazdálkodáshoz képest az említett uradalmak a következő úton haladtak: a jobbágyok által való munkáltatással lehetőleg egészen felhagytak, hanem fogadott cselédekkel majorságos gazdaságot vittek, a területet felmérték és egyes gazdasági kerületeket alakítottak s azokon majorokat létesítve, azokat kellő épületekkel látták el; a majorokat ott lakó, képzett gazdatisztek kezelésére bizták, jó szerkezetü eszközökkel a talajt jól megmunkálni iparkodtak, mivégből megfelelő számu igás állatot szereztek be; a termelést lehetőleg változatossá tették, a gabonanemüek megszorításával kapásnövényeket, a repcét, különféle takarmánynövények termelését karolták fel, ahol lehetett, a kereskedelmi, fonalas, a gyök- és gumós stb. növényeknek juttattak tért; az ugart a trágyatermelés arányában megszorították, a rossz legelőket és sovány réteket feltörték s alkalmas helyen mesterségesen készítettek ilyeneket. A trágyázás megfelelő mértékben, nem pusztán az istállótrágyára szorítkozva történt, a szántóföldeken megjelenő álló vizeket lecsapolták, a gyomok irtására, faültetések létesítésére fordítottak gondot. Különösen nagy figyelemben részesült az állattenyésztés, annak minden egyes ágát a maga helyén alkalmazva s a viszonyoknak megfelelő tenyészirányt követve. Ez időben leginkább a nemes juhok tenyésztését tartották az okszerü gazdaság elsőrendü kellékének, mire a finom gyapjuért akkoriban fizetett nagy árak szolgáltattak indító okot. Sok helyen az angol lovat, a nyugati szarvasmarhát, a mangalica-sertést honosították meg stb. Akkoriban számos új gépet és eszközt találtak fel, nevezetesen Angolországból hoztak ilyeneket, azok kipróbálásában sokszor versenyeztek; akkoriban kezdték a vető-, a cséplő-, az aratógépeket, a sorközmivelő eszközöket használatba venni. Ahol gazdasági parüzletet alkalmazni lehetett, ez is megtörtént, pálinka- és sörházakat, malmokat, sőt cukorgyárakat állítottak fel, több-kevesebb szerencsével. A gazdaságok szakszerü vezetésének szükséges volta mindinkább tért hódított s az uradalmak élére szakképzett és tapasztalt férfiakat igyekeztek állítani, kik ismét oly módon választották meg kezelőtisztjeiket, hogy a kellő eredmény biztosítva legyen. Ily helyen a szolgálat oly módon lett rendezve, hogy mindenki a maga hatáskörét zavartalanul betölthesse, végül az üzleti rész, a kereskedelmi ügyek, a számadástétel szintén a kivánalomhoz képest nyert lebonyolítást. Sok uradalomban a jobbágyi viszony általános törvény útján való rendezését be sem várva, a jobbágyokkal egyezségre léptek s a robotot és dézsmát, s általában a jobbágyi viszonyt békésen egyezség útján szüntették meg. Egyáltalában az a reformokra való törekvés, mely hazánkban a XIX. sz. kivált második évtizedétől fogva utat tört magának, átragadt a konzervativ természetü M.-ra is s ebben nagy része volt Széchenyi István gr. folytonos és meggyőző odautalására, hogy a nemzet gazdaságilag való megerősödése feltétlenül szükséges, azért tehát nemcsak maga iparkodott példát adni jószágai mintaszerü kezelése által, hanem a szerény kezdettel megindult lovaregyletből lett Országos magyar gazdasági egyesületben (l. o.) a M. terén oly közeget segített életrehozni, mely alkalmas legyen a kitűzött magasabb célok megközelítésére, mit teljes mértékben el is ért, mert ez az egyesült lett ezentul a M. haladásának központja, szószólója és buzdítója.

A keszthelyi Georgikont 21 évvel később követve, a M.-i ismeretek még egy csarnoka nyilt meg, mely 30 éven keresztül vele párhuzamosan nevelte a haza törekvő fiatal gazdanemzedékét és azt tulélve, mai napig is teljesíti abbeli nemes feladatát. Albert Kázmér szász-tescheni és kir. herceg, ki 1765-től 1780-ig Magyarország helytartója és érdekeinek meleg pártfogója volt, ezen idő emlékéül, a magyar nemzet iránt érzett vonzalma és szeretete jeléül és egyúttal Moson vármegye javára nagy terjedelmü uradalma székhelyén, Magyar-Óvárt 1818. gazdasági tanintézetet alapított, melynek a Georgikonnal együtt nagy érdeme van a körül, hogy az okszerü gazdálkodás mindinkább tért foglalt és bátran állítható, hogy ezen két intézmény vezetése és közreműködése nélkül M.-unk haladása beláthatatlanul messze elmaradt volna. Abban a szép lendületben, melyet a gazdság ügye a nagybirtoknál vett, a középbirtok kevéssé, a kisbirtok egyáltalán nem osztozott, a haladás tehát csak egyoldaluan és nem kielégítő irányban tört előre. A kisebb terjedelmü földbirtoknál erre - a vázolt egyéb hátráltató viszonyokon kivül - akkori időkben egy fontos rúgó hiányzott, mely ha megvan, az akadályok elhárítására sarkal. A gazdasági termények ára ugyanis igen csekély volt, mi a minden képzeletet meghaladó gyarló közlekedési és ebből kifolyólag fejletlen kereskedelmi viszonyoknak volt a következménye, melyek ismét az ország általános politikai helyzetével, a világforgalomtól való elzártságával, a fennálló pénzügyi és vámrendszerrel, a minden vonalon elmaradt jogi és kulturális állapotokkal, az ipar és hitel hiányával stb. voltak szoros okozatos összefüggésben.

Azért a nemzet életérdekeinek szóvivői, első sorban Széchenyi István gróf, ki az akciót rendszeresen megindította, továbbá Kossuth Lajos, Dessewffy Aurél gróf, Wesselényi Miklós báró, Deák Ferenc, Eötvös József báró, Teleki László gróf, Batthyány Lajos gróf és Andrássy Gyula gróf stb., a negyvenes évekbne ugy a sajtó útján, valamint a törvényhozás termeiben fokozódólag mind élesebben hangoztatták a nemzet részint politikai, részint közgazdasági tekintetben való előhaladása útjának egyengetését s ennek akadályai eltávolítását. Követelték neveztesen: a közterhekben való osztakozást, a nem nemes honpolgárok jogokban való részesítését, az úrbéri viszonyoknak kármentesítés mellett való megszüntetését, az ősiség eltörlését a hitel- és birtokszerzés biztosításával, a törvény előtti egyenlőséget stb. Magyarországnak volt a gondviselés részéről fentartva azon a történelemben páratlan eset bemutatása, hogy főnemesek és nemesek, kiknek a törvény nagy kiváltságokat biztosított, e kiváltságokról önként lemondtak és síkra szállottak a jogegyenlőség, a jogtalanok fölemelése, a föld és hozzákötött népének felszabadítása mellett. Örök dicsőség illeti mind e férfiakat, mert ezzel nem csak politikailag tették szabaddá a népet, hanem a M. előtt is megnyitották a haladás sorompóit.

Az 1848. IX. t.-c. szerint az úrbériség, a robot, a dézsma és a pénzbeli fizetések, a XII. t.-c. szerint a papi tized kárpótlás mellett megszüntettek, a XV. t.-c. pedig az ősiséget törülte el. Ezen intézkedés által tehát ugy a nemesi, valamint a jobbágybirtok szabad lett és ez egészen új, ugrásszerü fordulat volt hazánk eddigi birtokviszonyaiban, melynek a M. alakulására döntő befolyást kellett gyakorolnia. Leginkább meglepte e fordulat a jobbágyokat, mert azoknak az érettök folyt hosszas és heves küzdelmekben semmi részök nem volt. Az a jobbágyság, melynek a jogokból kizárva csak kötelességei voltak s a földesurak önkényétől függött, nem az államhatalomnak, hanem egyesek szeszélyeinek annak idején oly mértékben volt alávetve, hogy sem köz-, sem magánszemélyi joga nem volt és melyet még perében is földesura képviselt, de még a panasztól is el volt tiltva, korábban korlátlan, utóbb szabályozott, de még mindig terhes szolgálmányokat teljesít, a nemesség helyett fizette a katonai adót és beszállásolást, a vármegyei közigazgatás és igazságszolgáltatás költségeit viselte, közmunkát végzett, a nemesség követeinek napi díjait s a koronázási ajándékot is megvették rajta; magánjog útján pedig földesurának robotmunkát végzett, a dészmát, füstpénzt, papot, kántort stb. fizette, s azonfelül röghez kötve, csak kivételesen engedték elköltözni, hogy sorsán javítson: egy csapással törvény szerint fel lett oldva terhes kötelességeitől, új, eddig rá nézve ismeretlen jogok birtokába lép, a kezeiben levő földbirtok (úrbéri, jobbágy- és úrbéri zsellértelkek) szabad rendelkezéssel teljes tulajdonába megy át. Az úrbéri telkekkel együtt a már törvényesen elkülönített vagy még elkülönítendő legelők, továbbá azon erdők és nádasok, melyek az úrbéri telkek után illetményképen jártak, szintén tulajdonává válik. Ha már a jobbágyságot készületlenül érte egész helyzetének ez a gyökeres átalakulása, mennyivel készületlenebbül találta a középbirtoku nemességet, mely egész gazdálkodását és exisztenciáját a robotmunkára s a közterhektől való szabadságra alapította. Azonfelül a nemsokára bekövetkezett 1848-49. szabadságharccal járó súlyos vér- és pénzbeli áldozatok legnagyobb részét s az utána következett politikai ellenállás számláját közvetlenül és közvetve leginkább a középbirtokos nemesség egyenlítette ki rendületlen hazafiság címén. Mikor pedig az abszolut kormányzat korszaka legkülönfélébb erkölcsi és pénzbeli követeléseivel beköszöntött s az új, idegenekből álló kormányzat az ellenállást kifejtő nemességet zaklatásaival és eddig előtte ismeretlen megterheltetésekkel sujtotta, a pénzügyi tekintetben már akkor gyengébb lábon álló középbirtokosság hol végképen elbukott, hol sínylődni kezdett s az elmerülés már csak idő kérdése lett. Mert egyfelől a robormunka megszüntével birtokot épületekkel és fundus instructusszal felszerelni, másfelől különféle adókat fizetni s egyéb terheket elviselni, ezt ritka középbirtokos állotta ki. A felszinen csak azok maradtak e mostoha helyzetben, kiknek pénzügyei eredettől fogva rendezettek voltak, v. olcsó hitel állott rendelkezésökre, jövedelmökhez képest éltek és költekeztek, mindenek fölött pedig azok, kik kellő szakképzettséget szerezve, az új helyzet komolyságának belátására jutottak és serényen, egész odaadással az okszerü gazdálkodás követelményeinek minden irányban elégséget tenni iparkodtak, fontolóra vevén, hogy a földbirtok még azon esetben is, ha örökségképen szállott valakire, a változott viszonyok mellett a kockázattal járó vállalat természetével bir, melyet üzleti ismeretek és fogások nélkül kezelni: veszélyt rejt magában. Ily felfogások mellett a szabaddá lett birtok sokkal jövedelmezőbb lett, mint azelőtt, mert a tőkeelhelyezés s az okszerüen alkalmazott munka sokkal tágabb tért nyert. A nagybirtok, a fent vázolt viszonyoknál fogva és mert azokkal már idejekorán számot vetett s neki készült az új viszonyoknak, általában véve kedvezőbb helyzetben szenvedte át a krizist, ami különösen annak tulajdonítandó, hogy a nagybirtokosság, ha maga nem is vett tényleg részt a vezetésben, oly gazdatiszti kar fölött rendelkezett, mely a hazai gazdasági tanintézeteken szerezvén szakképzettségét, a helyzet szinvonalán állott a föltornyosult nehézségekkel szemben. Különben pedig ez a gazdatiszti osztály, mely nagybirtokosainkat a nehéz válságon tulemelte, Magyarország tiszteletre méltó specialitása s az őt nevelt gazdasági tanintézetek büszkesége. A volt jobbágyságból lett kisbirtokos osztály nem könnyen találta bele magát új, fölötte kedvezőnek látszó helyzetébe. A szolgaság után rögtön bekövetkező szabadság oly kétélü kés, mellyel csak ügyes kéz tud hasznot tenni. A terhektől való felszabadulás nem is ment mindenütt simán végbe. Akik azelőtt a kényszer következtében dolgoztak és lekötöttségükben tűrhető sorsban voltak, a parancs alól felszabadulva, gazdaságukat elhanyagolták, a könnyü, dologtalan életnek adták magukat, adósságot kötöttek, uzsorás kezébe kerültek, vezetés és útbaigazítás nélkül v. azt visszautasítva, csak saját kárukon tanultak és soknak birtoka ennek következtében kótyavetyére került. Ilyformán v. pedig örökségi osztozkodás következtében számos azelőtt jómódu parasztnak, sőt egész helységeknek oka lett a szabadságot, mely éretlenül érte, vándorbottal a kezében megsíratni. Általában mégis a kisbirtok, kivált némely vidéken, örvendetes gyarapodást mutat, a nagy átalakulás csak később kezdett gyümölcsöt teremni s az akkori vetés igazán csak azután fog biztosan jó terméseket hozni, ha földmivelő népünk, melynek erre megvan a fogékonysága, igényeinek megfelelő szakoktatás útján szakképzettség dolgában magasabb szinvonalra fog emelkedni, mire a közoktatás jelen állapotánál fogva megérkezett a tovább el nem halasztható időpont.

Azért oly kiválóan fontos nemzeti érdek a földmivelő nép értelmiségének emelése s arra indítása, hogy jól gazdálkodjék, mert valamely ország M.-ának magas szinvonala nem ott keresendő, ha abban egyes bármily kitünően vezetett nagy gazdaságok találtatnak. A M. csak azon esetben teljesítheti fontos rendeltetését a népéletben, ha a földbirtokosság zöme, a kisgazdák gazdálkodása felel meg az irányában támasztható követelményeknek. Népünk általában véve rátermett a gazdálkodásra, sok jó tulajdonsága van, melyek gazdának szükségesek, de nagy hibái is vannak, milyenek p. a takarékosság s a számítás hiánya, csekély kitartása, dologtalansága stb. E hibákat és egyebeket a helyes irányu neveléssel és vezetéssel lehet legeredményesebben ellensúlyozni.

Az abszolut kormányzat korszaka, mely politikailag annyi keserüséget okozott a nemzetnek, egyébiránt M.-i tekintetben nem mult el eredmény és tanulság nélkül. Erre a korszakra esik az 1848-iki törvény végrehajtása, sajnos, a törvényes út mellőzésével, abszolut rendelkezésekkel, mi méltán ellenszenvet okozott, de oly tényeket teremtett, melyek messzemenő következményeket vontak maguk után és melyek utóbb a magyar közjog követelményei szerint törvényesítve lettek. Ekkor folyt az úrbéri viszonyok rendezése a volt földesurak s a volt jobbágyok között s egyáltalában minden a megszüntetett úrbériségből fenmarat jog- és birtokviszonyok szabályozása; nagy szabásban ment végbe a tagosítás, legelőelkülönítés, az erdei és nádlási haszonvételek, a maradvány- és irtványföldek elosztása, az arányosítás, a telepítvények, a kisebb királyi haszonvételek (italmérési, malomtartási, vám- és révjog s a vásárjog), a földtehermentesítés stb. ügyeinek rendezése és végrehajtása, továbbá a telekkönyv életbeléptetése. A közigazgatás, az adózás az eddigitől teljesen eltérő irányban szerveztetett, új utakat készítettek, a régieket javították, vasutak létesültek, a dohányegyedáruság lépett életbe stb. A nemzet a közélettől s a politikától visszavonulván, a magánügyek elintézésére fordított több időt s az irodalmat kezdte jobban felkarolni. E korszakban alapították rendre a vármegyei gazdasági egyesületeket, melyek egyéb közélet hiányát pótolták s ugyanakkor volt az országos magyar gazdasági egyesület a legélénkebb eszmecserék szinhelye az ország M.-ának emelése tárgyában, mire az emlékezetes forduló pontot jelző 1857-iki országos kiállítás tartatott meg. E kiállítás tanulságai által ösztönöztetve, még nagyobb buzgósággal láttak hozzá a nemzet vezérfiai a M. előbbre vitelére. Nevezetes esemény volt a magyar földhitelintézet alapítása, mely 1863 jul. 1. kezdte meg működéét. 1865. az országos magyar gazdasági egyesület által újból rendezett gazdasági kiállítás érdemel felemlítést, melyen ő felsége is megjelent. Ez a kiállítás volt az a híd, mely a két év mulva bekövetkezett nagy politikai fordulathoz vezetett, mely a király megkoronáztatásában és az alkotmány visszaállításában állott.

A gazdasági egyesületi élet élénkülése óta a közvélemény folytonosan sürgette a magyar tannyelvü gazdasági iskolák létesítését. Az országban volt ugyan egy felsőbb szervezetü gazdasági tanintézet Magyar-Óvárt, melyben számos magyar ifju tanult, de annak tanítási nyelve tisztán német volt s a bécsi kormány fenhatósága alatt állott. Az országos magyar gazdasági egyesület legsürgősebbnek találván egy vincellérképző iskola felállítását, melyhez elégséges költsége is volt, az 1860. év tavaszán ilyen meg is nyilt Budán a Gellérthegy tövében. Ezentul magyar nyelvü felsőbb szervezetü gazdasági tanintézet országos költségen leendő felállítását szorgalmazták. Az első ilynemü intézmény 1865 őszén nyilt meg Keszthelyen (l. o.), mely két év mulva az alkotmányos kormányzat alá kerülvén, ennek vezetése mellett a debreceni (1868), a kolozsmonostori (1869) s a kassai (1875) gazdasági tanintézetek, továbbá földmivesiskolák állíttattak fel, a magyaróvári gazdasági tanintézet pedig 1869. ment át kezelésébe. Az országos magyar gazdasági egyesületben megindult élénk tevékenység a gazdasági szakirodalomnak is lendületet adott. A XVIII. sz.-ban a hazánkban megjelent csekély számu gazdasági szakmunka, kevés kivételt nem számítva, latin vagy német nyelvü volt. E nyelveken irtak a keszthelyi Georgikon tanárai. Legjelentősebb e munkák között Mitterpacher Lajos Elementa rei rusticae (Buda 1777-94) címü 3 kötetes műve. E munkák azonban csak szűk körben terjedtek el. Nagyobb hatást keltett Nagyváthy János Szorgalmatos mezei gazda (Pest 1791) c. két kötetes műve. Ez egyúttal az első magyar nyelven megjelent rendszeresen irt munka a M.-ról egész terjedelmében. A jelen századnak mindjárt elején jelent meg Pethe Ferenc Pallérozott mezei gazdaság (Sopron 1805, 3 köt.) c. műve s azután Nagyváthy irodalmi hagyatékának három kötete, azonkivül az idők folyamában a gazdaság különféle ágát tárgyalva, láttak napvilágot szakmunkák, de igazi élénkség a magyar gazdasági szakirodalomban főleg azért nem keletkezhetett, mert a hazai gazdaközönség az irodalmi jelenségekkel szemben nagy közönyösséget tanusított, sőt az eléggé nagy számban kiadott gazdasági folyóiratokat sem karolta fel eléggé s azok többnyire csak tengődtek. Ily körülmények mellett nem csoda, ha arra hivatott szakférfiak is tartózkodtak a könyvirástól, mely nemcsak hogy a fáradságot nem jutalmazta, hanem tetemes veszteséget is helyezett kilátásba. Nagy számu példányban terjedt el az országos magyar gazdasági egyesület által kiadott Gazdasági kis tükör címü népies irányu munka, mely 5 kiadást ért, továbbá szokatlan nagy számu példányban jeleng meg a Korizmics L., Benkő D. és Morócz J. által kiadott, Stephens angol műve után a hazai körülményekhez alkalmazott Mezei gazdaság könyve (Pest 1855-68) címü 7 kötetes mű. Azontul kivált önálló, terjedelmesebb művek csak csekély számban jelentek meg. A hatvanas évektől fogva azonban örvendetes módon szaporodott fel szakműveink száma, azok tartalmasságának izmosodása mellett, - mely irodalmi tevékenységben kivált a gazdasági tanintézetek tanárai vesznek élénk részt - és a gazdaközönség intelligenciájának arányában szellemi táplálék iránti szükséglete is növekedvén, remélhető, hogy a gazdasági szakirodalom fejlődése megfelelő lépésben fog előre haladni. Kivánatos volna nevezetesen, ha a népies irányu, gondosan megirt művek terjednének gazdáink azon rétegében, melynek okulásra kiválóan nagy szüksége van. A szakfolyóiratok ugy tartalomra, valamint számra nézve, ez idő szerint az e részben támasztható követelménynek elégséget tesznek.

Az alkotmányos korszak beálltával a M. terén a betöltendő hézagok oly mértékben halmozódtak fel, hogy az ügyének vezetésével megbizott földmivelés, ipar- és kereskedelmi m. kir. minisztérium nem volt képes a hozzá intézett követeléseket teljesíteni; azok a költségek is, melyeket a törvényhozás rendelkezésére bocsátott, fölötte szűken voltak kiszabva. Teljesen indokolt és következményeiben igazolt volt a minisztérium első sorban kifejtett törekvése, hogy a gazdasági szakoktatást rendezze és fejlessze, annak tudatában levén, hogy szakismeretek terjesztése nélkül a M. terén magasabb célok elérése meddő kisérlet számba megy. És ha e részben nem mindig a legbiztosabb, másutt már régen kipróbált, jónak bizonyult utat választották, mulasztások és tulbuzgóságból elkövetett hibák merültek fel; ha jelenleg is fölötte sok teendő van e téren és sok marad hosszu jövőre, mégis számot tevő az, amit a hazai M.-i szakoktatás felmutathat és a biztos fejlődés zálogát zárja magában, ha az erre szükséges eszközök meg nem tagadtatnak tőle. Azon intézmények közül, melyek az alkotmány helyreállítása óta a hazai M. érdekében a M.-i szakoktatás szolgálatában állókon kivül létrehozattak, a következők: Az 1879. keletkezett kulturmérnökség (l. o.), mely 14 évi fennállása óta több mint 600 ezer hold területet hódított meg a gazdasági kultura számára v. jobban jövedelmezővé tett; a gazdasági vegykisérleti állomások, melyek között a legrégibb a magyaróvári (1873); a gazdasági gépkisérleti állomások, melyek közül a magyaróvári már 1869. keletkezett, a gazdasági vetőmagvizsgáló állomások, melyek közül a legrégibb a magyaróvári (1878); a meteorologiai állomások, milyen a magyaróvári gazdasági akadémián már 1860 óta áll fenn, és melyek a budapesti központi m. kir. meteorologiai intézettel vannak összeköttetésben időjelzés végett; a magyaróvári gazdasági akadémiával kapcsolatos országos m. kir. növénytermelési kisérleti állomás 1891. keletkezett; a budapesti m. kir. rovartani állomás; a gazdasági akadémia s a gazdasági tanintézeteken fennálló gazdasági tanácsadó bizottságok, melyekhez minden gazda szaktanácsért fordulhat s azoktól díjtalanul felvilágosításokat nyerhet. Nem tisztán a M. számára életbe léptetve, de közvetve nagy hasznára vannak a m. kir. földtani intézet, mely 1891 óta agronom-geologiai és 1893 óta hidrogeologiai fölvételeket is eszközöl és az országos statisztikai hivatal, mely a terméseredményeket, a terményforgalmat, a fennálló gazdasági állapotról megbizható adatokat s egyéb fontos kimutatásokat közölve, nélkülözhetetlen támpontokat szolgáltat az ország M.-i viszonyai megitélésére. Az 1895 novemberben törvény alapján végrehajtott M.-i statisztikai fölvétel kiválóan becses adatokat fog e részben szolgáltatni. Az állattenyésztés terén nagyfontosságu intézkedések történtek, minők a lótenyésztés érdekében fentartott ménesbirtokok nagyban való fejlesztése, mi mellett a többi állattenyésztési ágaknak is jó szolgálatot tesznek; az 1885. keletkezett országos tejgazdasági felügyelőség, mely a szarvasmarhatenyésztés érdekében nagyon sokat tett és melynek közreműködésével az ország tenyészkerületekre osztatott be; a magyar szarvasmarhafajta fentartása és nemesítése érdekében bikanevelő telepek szerveztettek; a tejgazdaság előmozdítása végett Lajos bajor királyi herceg sárvári (Vas vmegye) uradalmának Puszta-Lánc nevü gazdaságában tejgazdasági szakiskola tartatik fenn állami költségen. Nagy és előnyös átalakuláson ment keresztül az állategészségi szolgálat s ennek következtében az állatorvosi szakoktatás is, mely a budapesti m. kir. állatorvosi akadémián adatik.

A M. előmozdítására hivatott társadalmi intézmények közül kiemelendő az országos magyar gazdasági egyesület (l. o.) szép fejlődése, mely a gazdaközönség hagyományos vezetését a M. ügyeiben megtartva, több irányban üdvös és eredményes mozgalmat indított a gazdasági haladás érdekében és rendeltetésének megfelelőleg a M.-nak, kivált közgazdasági jelentőségének iparkodik az államszervezetben érvényt szerezni. Elismerést érdemelnek törekvései a gazdasági érdekképviselet és a vidéki gazdasági egyesületek tömörítése érdekében és nagy szolgálatot tett az ügynek az 1895. III. gazdakongresszus szervezése által, mely számos eszme tisztázásához járult hozzá s a M. elodázhatatlan érdekei tolmácsolására nyitott tért. Kevésbbé örvendetes képet nyujt a vidéki gazdasági egyesületek működése, melyek többnyire hiányos eszközök, csekély érdeklődés és a még nem eléggé tért nyert szakértelem, részben helytelen szervezet miatt, kevés dicséretes kivétellel, általában véve csekély eredményre mutathatnak. Örvendetes lendületet vettek ellenben a gazdasági hitelszövetkezetek, melyek kivált Pest vmegyében meglepően rövid idő alatt nagy tért foglaltak és országszerte fontos szerepre vannak hivatva, valamint egyáltalában a földhitel több földhitelintézet keletkezése következtében nem tévesztette el jótékony hatását a hosszu lejáratu hitelre szoruló M.-ra. Hasonlóképen szép fejlődésnek indult a biztosítási ügy is, melynek nevezetesen a tűz- s a jégkárra terjedő ágazata a M.-ra nézve kiválóan fontos. Az ipar is mindinkább gyökeret vervén és terjeszkedvén, hatása helyenkint a M.-ra máris érezhetővé válik, egyrészt azáltal, hogy a gazdasági termékenyeket fogyasztja, másrészt, mert a M.-ot minőség és mennyiség tekintetében fokozottabb termelésre készteti; áll ez különösebben azon iparágakra nézve, melyek a M. által előállított nyersterményeket, mint a szesz-, sör-, keményítő-, olaj-, cukorgyárak stb. dolgozzák fel. Kivált a cukorgyárak száma növekedett meg utóbbi években feltünően; serkentő hatással van a M.-ra továbbá a kereskedelem, mely az alkotmányos korszak beállta óta hatalmas lendületet nyert. Ezt kivált a minden irányban kifejlesztett vasúti hálózatnak lehet köszönni, melynek segélyével oly vidékek vonattak bele a forgalomba, melyek azelőtt közlekedés hiányában tespedésre voltak kárhoztatva. Legfeltünőbb a vasutak hatása az Alföldre, mely azelőtt azok hiányában az év nagy részében jóformán hozzáférhetetlen volt. Tökéletesebb lett továbbá a kő- és a vizi-utak hálózata is és országunk érdekeit szem előtt tartó vállalatok Fiumén keresztül a világforgalommal való érintkezést is közvetítik. Állami vasutaink forgalmi politikája ugyan oda irányul, hogy a szállítási tarifák a hazai M.-i, valamint iparterményekre lehetőleg kedvezők legyenek, minthogy azonban a kölcsönösség fentartása miatt azok egyoldalu megállapítása veszélyes és politikai helyzetünknél fogva a vámügy sem intézhető el tisztán érdekeink szerint, ennélfogva minket, mint főleg nyerstermelő országot annyiban érint súlyosan a tengerentuli és nem kevésbbé az oroszországi verseny, amennyiben az általunk eddig elfoglalva tartott piacokon az árak tekintetében nem tudunk sikeresen versenyre kelni és búzánk, e legjelentősebb és legkiválóbb exportcikkünk, már sok helyen tért vesztett. Fokozza a bajt még azon körülmény is, hogy a tőzsdék eddig sohasem tapasztalt mértékben ölelték fel üzletkörükbe a gazdasági terményekkel való űzérkedést, mely a termények árát oly mértékben befolyásolja, hogy abból általános és tartós, a termelő érdekeivel nagy ellentétben levő árhanyatlás s ennek következtében, mert egyéb mindenféle bajok csatlakoznak hozzá, M.-i válság áll elő. A kereskedelmi viszonyok szemmel tartása és helyes megitélése a M.-ra nézve mellőzhetetlen levén, ajánlatos, hogy azokról, valamint egyáltalában a nemzetgazdasági ismeretekről minél alaposabb tájékozást szerezzen, mert e viszonyok mélyen belevágnak érdekei körébe.

Ama tényezők közül, melyek a M. fejlődésének akadályait eltávolítják, útjait egyengetik, sőt egész irányára elhatározó befolyással vannak, kivált országos szempontból, nagy fontosságu végül a törvényhozás állásfoglalása a M.-i érdekekkel szemben. Alkotmányunk visszaállítása óta számos törvényszerü intézkedést tett törvényhozásunk a M.-ot illetőleg. Meghozta a cselédekről szóló, a vadászati, a vizjogi és a halászati, az állategészségügyi, telepítési, sőt legújabban a M.-ről s a mezőrendőrségről (1894. XII. t.-c.) szóló törvényeket, mely utóbbit csak kétszeri javítás után fogadta el. Mindannyi rendkivüli nagy fontosságu megállapodásokat tartalmaz, melyekhez kiegészítőleg nagyszámu rendelet és szabály csatlakozik, sőt törvénnyé emeltetett a gazdai közvélemény azon követelése is, hogy az 1848-iki törvényben megállapított földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium hatásköréből az iparra s a kereskedelemre vonatkozó ügyek kivonassanak és 1889. tényleg csupán földmivelésügyi m. kir. minisztérium lett, hogy a M. ügye annál nyomatékosabban előmozdítható legyen. De midőn törvényhozásunkban a fentemlített törvények megalkotására terjedő tevékenysége elismeréssel említtetik fel, M.-unk fejlődésének történetéről számot adva, lehetetlen azt a történeti tényt megemlíttetlenül hagyni, hogy a M. ügyeinek elintézésére hivatott minisztérium vezetőiben történt szerfölött gyakori változások (1867-től fogva jelen időig miniszterek voltak: Gorove István, Szlávy József, Zichy József gróf, Bartal György, Simonyi Lajos báró, Trefort Ágoston, Kemény Gábor báró, Széchenyi Pál gróf, Szapáry Gyula gróf, Bethlen András gróf, Festetics Andor gróf, Darányi Ignác) károsak voltak és államférfiui biztos kézzel rajzolt út kijelölése helyett ötletszerü eljárások követésére vezettek, miben a törvényhozásnak nagy része van; hogy továbbá a törvényhozás a M.-ot s a vele kapcsolatos érdekeket nem azzal a melegséggel karolta fel, mely belső meggyőződés és igaz szükségérzetből szokott fakadni, mi annyival csodálatosabb, mert a törvényhozók nagy részben földbirtokosok. Ennek következtében a M. előmozdítása érdekében életbe léptetett intézmények s a törvények végrehajtói a törvényhozás részéről sem a megfelelő erkölcsi, sem a nélkülözhetetlen mértékü anyagi támogatásban nem részesültek. Már pedig az is elvitathatatlan történeti tény, hogy hazánk erkölcsi és anyagi ereje, boldogulása és üdve sokáig, még nagyon sokáig, főképen a M.-ának állapotától fog függni.

Mezőgazdasági biztosítás

l. Biztosítás.

Mezőgazdasági gépek és eszközök

közé soroztatnak: 1. talaj- és növénymivelőgépek és eszközök; 2. az aratáshoz és a betakarításhoz szükséges gépek és eszközök; 3. a csépléshez és magfejtéshez szükséges gépek és eszközök; 4. a takarmányeleségaprításhoz szükséges gépek és eszközök és végre 5. a mezőgazdaságban alkalmazott motorok. Az első csoportot alkotják a termőréteget és az altalajt mivelő gépek és eszközök, a vetőgépek, a trágyaszóró-gépek és eszközök, a kapáló- és gyomláló-gépek és eszközök, a féreg- é rovarirtógépek és eszközök. A második csoporthoz tartoznak a kaszálók, a gabonafélék, valamint a gumófélék aratására, szárítására, eltartására és betakarítására szolgáló gépek és eszközök. A harmadik csoportot alkotják a cséplő- és magfejtőgépek és a negyediket a répát és szecskát végó-, továbbá a morzsoló- és daráló-gépek és eszközök. Gazdasági motorok a járgány, a szélmotor, a petroleummotor és a hőléggép, a lokomobil és a gazdasági lokomotiv.

Mezőgazdasági hitel

alatt majd tágabban a mezőgazdaság érdekében igénybe vett bármily hitelt értenek, beleértve tehát a földhitelt (l. o.) is, majd csak a mezőgazdaság által igénybe vett üzleti, üzemi hitelt, mely a személyes, mobiliáris hitel alakjában elégíttetik ki. A hitelnek ezen neme igen nehezen szervezhető, főleg azért, mert a mezőgazdasági termelés hosszu lejáratu hitelt követel, mig az üzleti hitel rendszerint rövid lejáratu. Oly államokban, hol a mezőgazdasági termelés egészen üzleti, kereskedelmi alapra van fektetve, ami az intenziv mivelés és a nagyobb kereskedelmi műveltség terjedésével összefügg, a M. ugyanazon módon elégíttetik ki, mint a kereskedelmi hitel. Egyik legsikerültebb módja a mezőgazdasági üzleti, üzemi hitel kielégítésének a mezőgazdasági hitelszövetkezet. L. Mezőgazdasági szövetkezetek.

Mezőgazdasági iskolák

l. Mezőgazdasági szakoktatás.


Kezdőlap

˙