Moha

v. haláp (növ.), l. Mohák.

Mohaállatok

(Bryozoa), a Molluszkoideák állatkörének egyik osztálya, melynek képviselőit Ehrenberg először a polipok közé sorolta, a buvárok más része a rotatariákkal egyesítette, mig végre újabban a karlábuak társaságában külön állatkör egyik tagjának tekintik. Külsőleg nagyon hasonlítanak a hidroid-polipokhoz, amennyiben az egyes állategyének különböző forma állattelepekké egyesülnek. A telepek nagyon hasonlítanak a mohákhoz s ezért kapta ezen állatosztály a M. elnevezést. A telepeket alkotó egyes állatkák igen kicsinyek, általában hengeresek és külső burkukkal, tokjukkal (zooecium) szorosan összenőttek. A tok majd szarunemü, majd kocsonyás, majd pergamentszerü vagy meszes; fölül nyitott, néha fedővel (operculum) zárható; de alul sem teljesen zárt, mert finom nyilásokon át közlekedésben áll az egész teleppel s illetőleg a telepet alkotó többi egyénekkel. A tok külső rétegét különben ectocyst-nek nevezik, mig az alatta következő szemcsés réteget endocyst-nek, amelyben izomrostocskák futnak végig és melynek fölülete csillangós, a szájnyilásnál befelé türemlik. A szájnyilás kitolható és szegélyén karélyt visel (lophophorus), amely majd körforma, majd patkóforma és tapogatók alapja. A tapogatók üregesek, a testüreggel közlekednek, fölületük csillangós, vérnedvvel tölthetők meg s a lélekzésen kivül a tápláléknak a szájnyiláshoz való sodrására szolgálnak. Mozgatásukra több izom szolgál. Idegrendszerük sárgás, tojásforma vagy karélyos dúc a száj és alfel között; de van garat alatti és környéki idegrendszerük is. Némelyek szerint még telepidegrendszer is van, amely az egyes egyénekkel közlekedik. Külső érező szerveik nincsenek. Szájnyilásuk a tapogatókoszoru között fekszik, majd nyitott (gymnolaemata), majd felett (phylactolaemata) és rövid garatba vezet. A bárzsing hosszu, csillangós, mig a gyomorbél vakbélszerü, nagy. A vékonybél mell felé kanyarodik s aztán az alfelnél végződik, amely majd a tapogatókoszoruban (endoprocta), majd azonkivül (ectoprocta) fekszik. A gyomorbél az ugynevezett köteggel (funiculus) függ össze. Lélekzésük egész fölületükkel s a tapogatók segélyével történik. Szaporodásuk s a tapogatók segélyével történik. Szaporodásuk ivaros és ivartalan úton történik és legtöbbnyire himnősök; petefészkük a szájnyilás, heréjük a funiculus közelében fekszik s a termékenyítés az anyaállat belsejében történik. Az ivartalan szaporodásnál az ugynevezett statoblasztok játszanak nagy szerepet, amelyek ősz végén sarjadzás útján a funiculusból fejlődnek, lencseformák és levegővel telt, gyűrüben rendeződött sejtektől környezettek. Ezek azonban csupán az édesvizi fajoknál vannak meg, s a fajnak a tél hidege ellen való biztosítására és nagyobb elterjedésére szolgálnak. Kitelelnek s csak tavasszal fejlődnek az anyához hasonlóvá, még pedig meglehetős bonyolódott úton. Több fajnál feltünően módosult egyéneket is találunk, igy a madár csőréhez hasonló ugynevezett avikulariákat, amelyek a zsákmány megragadására szolgálnak, továbbá önkényes mozgásu, ostorforma egyéneket, a vibrakulákat, amelyek a zsákmány szállítását eszközlik és zoëciákat, amelyek a petéket fogadják magukba. Legnagyobb részben tengeriek, de van néhány édesvizi fajuk is, különösen a déli tengerekben van sok és helyhez kötött életet élnek. Manapság mintegy 600 élő fajt ismerünk s már a szilurképződményekben megjelennek s a krétaképződményekben legszámosabbak és számuk 2000-re tehető. Három csoportra osztatnak: 1. Endorprocta Nitsche, alfelnyilásuk a tapogatókoszorun belül esik; 2. Ectoprocta Nitsche, alfelnyilásuk a tapogatókoszorun kivül fekszik; 3. Pterobranchia Cl., melyeknél a tapogatók a szájnyilás két oldalán emelkedő karon két sorban sorakoznak. Az édesvizi fajok az Ectoprocta csoportból valók. A hazai fajokat az Vangel J. tanulmányai után ismerjük részletesebben. V. ö. Pótfüzetek a Term.-tud. Közlönyhöz (1894).

Mohabogyó

v. tőzegbogyó (növ.), l. Fenyvesbogyó.

Mohács

nagyközség Baranya vmegye mohácsi j.-ban, a Duna partján, (1891) 2388 házzal és 14 403 lak., közte 7991 magyar, 2173 német, 1330 horvát és 2775 szerb; hitfelekezet szerint 11 108 r. kat., 774 gör. kel., 1546 ev. ref. és 900 zsidó. M. a járási szolgabirói hivatal, járásbiróság és adóhivatal, kir. közjegyzőség, csendőrszakaszparancsnokság és pénzügyőrség székhelye, van ferencrendi szerzetháza, többféle egyesülete és társulata, takarékpénztára, 2 gőzmalma, téglagyára, gépgyára, ipartestülete és iparostanonciskolája. Itt jelenik meg a Mohács és Vidéke c. hetilap (XV. évf.). Van gőzhajó- és vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. M. forgalma is igen élénk, amennyiben nemcsak a pécsi kőszén nagy része itt kerül hajóra, de gabonakereskedelme is igen élénk. 1893 szept. 23. királyunk, Vilmos német császár, Albert szász király, Lajos bajor herceg több főherceg kiséretében tartottak itt nagy vadászatot.

Történelmünkben két csatát neveznek M. nevéről. Az elsőt, az u. n. mohácsi vészt (1526 aug. 9.) II. Lajos vívta I. Szulejmán török szultánnal, aki 1521. elfoglalta Belgrádot és Sabácot. 1524. fenyegette Lajost, hogy a folytonos békeszegés miatt elfoglalja majd Magyarországot és Németországot. A háboru hirére Lajos segítségért folyamodott az európai fejedelmekhez, de csak VIII. Henrik angol király küldött segélyt, továbbá a pápa 50 000 aranyat, azonban sem V. Károly, sem Ferdinánd nem tettek semmit. Az 1526 ápr. végére összehivott országgyülés máj. 1. megszavazta a hadi adót és elhatározta, hogy a nemesek necsak személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is állítsanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak nem volt nagy foganatja. A király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt menesztvén, jul. 20. indult el Budáról csekély sereggel, mely útközben 12 000-re nőtt. Aug. 16. nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai Györgyöt és Tomorit, aki nagyon vonakodott a vezérséget elfogadni. Az urak nagy többsége Mohácsot választotta a csata szinhelyéül. A magyar sereg, mely 24 800 emberből állott és 80 ágyuval volt felszerelve, aug. 29. egészen délutánig csatára készen állott. A törökök, akik a Mohácstól délre eső síkot egészen elfoglalták, csak másnap akartak támadni Ibrahim nagyvezér vezetése alatt; addig pedig Bali bég Nyárad felől megkerülte a magyarok balszárnyát, amit ezek csak délután vettek észre. Ibrahim seregének fölfejlődése a magyarokat ágyuik elsütésére birta, ugy hogy a csatát meg kellett kezdeni. A magyarok első csatavonala szétszórta az európai török sereget, mely még nem volt rendbe állítva. Mikor azonban a második csatavonal, melyben a király is helyet foglalt, összeütközött a török sereg zömével, megfordult a kocka; a balszárny hátrálni kényszerült Bali bég elől, aki oldalról lepte meg őket. a tulnyomólag lovasokból álló tömeg futás közben mind jobban a Duna felé szorult, amelynek ingoványaiban lelték véget a harcnak, melynek nagyságát csak a következő napon lehetett megitélni. 24 000 magyar veszett el, köztük Romort, 5 püspök, 16 zászlós úr és maga a király, aki menekültében belefut a Csele patakba.

A második csata (1687 aug. 12.) voltaképen Siklósnál, a Harsány lejtőin ment végbe Károly lotaiai herceg, Miksa bajor fejedelem, Lajos badeni herceg egyesült hadtestei és Szulejman török nagyvezér serege között. A császári vezérek az Eszék körül táborozó nagyvezért azzal akarták ütközetre birni, hogy futást szinlelve, átkeltek a Dráván és Mohács felé húzódtak. A nagyvezér, követve őket, az 1526-iki mohácsi szerencsétlen csata szinhelyének közelében, a Karasica patak melletti Baranyavárnál táborozott. Károly lotaiai herceg azonban Mohácsról Siklósra, a harsányi lejtőre vonult és csak itt bocsátkozott ütközetbe. Az 50 000-nyi magyar és a 60 000-nyi török sereg összecsapása az utóbbinak teljes vereségével végződött. 8000 török elesett, sokan menekülés közben a Karasicába és a Drávába fultak, körülbelül 7000-én a magyaroktól elfogattak. A győzők birtokába jutottak igen nagy zsákmánynak is. A diadal teljes kiaknázását (Belgrád visszaszerzését) csak a vezérek közti viszálykodás akadályozta meg.

Mohácsi edény

l. Grafitos edény.

Mohácsi sziget

l. Margita (4).

Mohács-pécsi vasút

l. Magyarország (vasutak).

Mohafélék

(növ.), l. Moharendüek.

Mohair

(ang., ejtsd: móher), az angorakecske selyemfényü felszőre, l. Fonó-szövő-anyagok.

Mohák

(növ., haláp, moh, moha, Musci vagy musci frondosi) alatt a közéletben a lombos mohákat értjük. Jellemök, hogy a termést süveg fedi (l. Mohsapka), fedőcskével nyilik, a tokocskának középponti oszlopa van, de rugó szál nincs. A lombos moh a májmohával közel rokon, de a telepnövényekre már egyik sem emlékeztet s mind hengerded és leveles száru. A szár vékony, fonálnemü, felálló v. szétkúszó. A levél gyakran keskeny, hártyanemü v. pikkelyalaku, az eret kivéve rendesen egyrétü parenchim sejt alkotja. A táplálékot gyökhajjal szíja fel. A szár tetején vagy oldalvást gyakran másforma levelek vannak; ezek mint a mohabimbó fedő levelei a termékenyítő szerveket borítják. Ez a M. virága, de az ivarszervök külön lévén, egylakiak vagy kétlakiak. A M. nevezetes csoportja: I. Tőzeg-M. (l. o. és Tőzeg, Sphagninae); nagyobb és apróbb spórájok van. II. Igazi M. (Byinae); telepjök fonalalaku, a spórák csak egyfélék. Ezek: 1. Szétfestők (Schizocarpi), termésök megérve hosszában négy hasadékkal nyilik fel (Andreaeaceae). 2. Szétkorhadók (Cleistocarpi), a termés zárva marad (Phascaceae). 3. Kupakosak (Stegocarpi). Ezek ismét: a) Csúcsa-termők (Acrocarpi). Termésök a törzs v. ágak tetején támad. Ilyen a Funaria, Dicranum, Bryum, Polytrichum. b) Oldalvást termők (Pleurocarpi). Termésök a levelek tövéből ered. Ilyen a Hypnum, Fontinalis. c) Levélen termők (Entophyllocarpi). A tetőn vagy oldalvást álló termés az alján ketté hasadt levél lemezei közül nő (Fissidens). A M. többnyire gyepesen növő apró növénykék; gyakran, kivált az északon, nagy területet elborítanak, a nedves helyen egész rétet (mohatundra) alkotnak. Némelyik a napos kopasz földön, falon, fedésen, meztelen sziklán v. kövön nő, másik az erdőtalaj fölött mohaszőnyeget von, néhány az ingoványon terem, a vizet az egészen át felszíja, a tőzeg alkotásához is hozzájárul (tőzegmoha, Camptothecium lutescens stb.). Egészen a vizben kevés él, némelyik a fát, ócska faépületet stb. lepi el. Több mint 100 génuszának mintegy 2300 faja az egész föld kerekségén, de leginkább a mérsékelt és hideg vidéken terem, sőt a leghidegebb sarkvidéken is; a havasok csúcsán pedig a zuzmókkal vegyest zárja be a vegetációt.

A M. a természet gazdagságában nevezetesek. A más növényeknek még nem alkalmas kopár talajon, meztelen sziklán, futó homokon ők telepednek meg legelőször s a talajt a nagyobb növény részére előkészítik. Moha védi a földet a gyors kiszáradástól, mert a vizet magába szíja; nem engedi, hogy a termőföldet a zápor a hegylejtőről lemossa. A közte növő plántáknak, valamint az alája rejtőzködő télialvó bogárnak védő lepelként, nagyobb állatnak fekvőhelyül, a madár fészeképítőül szolgál. Az ember derekalj kitömésére, üveg- és porcellánáruk elpakolására, a kövek közt maradó hézagok kitöltésére, télen ablakok közé vánkosul használja, sőt vele a marhák alá is lehet ágyazni vagy a földet trágyázni. A M.-at fenyvesben alomnak, kefének, mesterséges virágnak és kertészeit célra szokás gyüjteni. Alomnak kiváltképen a Hypnum fajai valók, erre a célra a trágyának az értéke ugyanannyi súlyu rozsszalmával szemben mintegy 80%. Kefét a nedves erdőtalajon termő Polytrichum communeből kötnek, mesterséges virágnak pedig a Hypnum tamariscinumot, H. splendents meg a mohát gyüjtik. Ezeknek ritkán hagyják meg az eredeti szinét, hanem inkább indigokarmin és pikrinsav festékével szokták szinesíteni. A kertész a kényesebb virágcserepet vonja be mohával, kivált tőzegmohával, hogy a földje állandóan nedves maradjon, sőt tenyészt is benne virágot s az ananásztenyésztéshez is használja. Csak kevés M. kártevő, p. ha a kaszáló réten nagy darabot elborít, vagy ha a fát mint fakosz növi be.


Kezdőlap

˙