Népmesék

A folklore (l. o.) epikai elemeinek összehasonlító irodalomtörténeti szempontból legfontosabb, de néplélektani tekintetben is érdekes része, mely a szóbeli hagyományok többi fajtáit majdnem mindenütt fölülmulja tömegben, s csak a népdalok még általánosabb népköltési műfajának áll kor- és népközi elterjedtségre nézve mögötte. A N. kategoriájába soroljuk a nem allegorizáló és nem didaktikus célzatu állatmesét is, melynek az Aesopus-féle apolog az egyik legnevezetesebb műirodalmi származéka. Másfelől az állatmeséknek egy-egy jelesb állat kalandjaiból összefűződő láncolata egész kis állateposszá kerekedik ki már a népköltésben is. Ezen irányban a műköltés tovább haladva, valóságos zárt szerkezetü s hosszabb terjedelmű és ritmikus formáju elbeszélő műveket alkot a meglevő népies elemekből. Az összefűzés egy sajátszerü módja, mely kivált Keleten honos már ősrégi idők óta, az u. n. keretes elbeszélések formája. Jóllehet ennek csirája is népies, előttünk lévő teljes kialakulásai mégis oly korból valók, amidőn már régtől fogva műirodalmi sablonná válhatott a mesefűzés a tetszetős és kényelmes módja. A keretes elbeszélések műirodalomtörténeti fontosságát illetőleg itt elég csak annyit megjegyeznünk, hogy az újabbkori belletrisztika egyik legnevezetesb műfajának, a novellának, e keleti származásu mesefüzérek az ősei.

A N. igen tág körü fogalma alá tehát, mint már az eddigiekből is kitetszik, vajmi sokféle eleme tartozik a folklorenak. A közös jegy, amely mégis valamennyit egy kategoriába sorolhatónak ismerteti fel s egyúttal más fajoktól legjellemzőbben megkülönbözteti, a képzelem legszabadabb csapongása ugy az elbeszélt események valószinüségét, mint a bennük szereplő személyek és dolgok természetét illetőleg. Ami pedig a mesét a vele egyébként elég közeli rokonságban álló mondától (l. Népmondák) legfelötlőbben megkülönbözteti, az a bennük foglaltak szubjektiv hitelességének más-más mértéke. Nem mintha a monda nem tartalmazna sokszor épp oly csodás, vagyis természetfölötti, a természet tapasztalati úton megismert rendjén kivül álló dolgokat, mint a legszilajabb fantáziával szőtt mese. Csakhogy míg a monda, legalább a maga tulajdonképpeni közönségével szemben (éppen ugy, mint a mondákból fejlődő naív eposz), mindig a hitelesség tekintélyével lép fel: addig a mesét, mint ilyent, még tulajdonképeni közönségnek az a része sem tartja egészében hihetőnek, amely annak egyes részleteivel és különösen az ezekben nyilvánuló világnézettel szemben még nem jutott el a kételkedés magasb értelmi fokozatára. Vagyis más szóval, a mese már a maga naivságában is azzal a játszi könnyedséggel lép fel, amely a legtöbbször nyiltan is bevallja, hogy nincs egyéb célja, mint hallgatóival a szabadon szárnyaló képzelem határtalan és szertelen világát bejárva, őket mulattatni. Hogy a mesét (a mondával ellentétben) maga a nép sem tartja «Igaz történet»-nek, azt többnyire már a N. hagyományos bekezdései s ugyancsak sablonos záradékai is kifejezik, melyeknek kivált a magyar N. elején és végén vannak fölötte kacskaringós változatai. Igen jellemző e tekintetben a magyar mesekezdések stereotip hol volt, hol nem volt szólásmódja, amely majdnem szó szerint egyezik az oláh, albán és oszmán-török mesék bekezdésével. A mesebeli dolgoknak a való élet tér- és időbeli kategoriáitól, valamint egyéb feltételeitől is teljesen emancipált, fantasztikus természetét eléggé világosan jelzi ugyancsak a legtöbb nép meséinek bekezdésében az olyanféle helyhatározás, aminő a magyar N.-ben «az óperencián tul, az üveghegyeken is tul» stb. Mindebből azonban még korántsem következik az, hogy a N.-ben foglaltak minden részlete csupán a játszi képzelem el nem hivésre szánt, tehát egészen olyan alkotása lenne, aminőnek ma már jobbára a nép is tartja. A N.-ben szereplő alakok, mint p. az óriások, törpék, szörnyeteg és egyéb csodalények, táltosok, tündérek stb., varázserejü tárgyak s a bűvölés egyéb nemei, valamint a mesebeli kalandok révén kitetsző társadalmi állapotok és helyzetek egyrészt valamikor általánosabb elterjedésü néphit és világnézet alapján állanak, másrészt valameddig csakugyan megvolt társadalmi életkörülmények elhalványult vagy módosult emlékei. Arról nem is szólván, hogy a népmesei motivumok egy további és nem csekély része örök emberi reális helyzeteken fordul meg, minők a gonosz mostohaanya gyülölete az első asszony gyermekei iránt, az irigy testvérek áskálódása a náluknál különb ifjabb testvér ellen, az anyósnak menyével való viszálkodása, a kitett vagy hazulról elüldözött gyermekek visszatérést stb. Ezek és hasonlók számos változattá kombinálható csoportjai alkotják a legtöbb mese kalandról kalandra bogozódó szövevényét, mely a legtöbb esetben néhány elemi motivumra bontható fel. E boncolgatás az összehasonlító mesevizsgálat egyik legelemibb feladata, melynek megoldása közben arra a fontos tanulsára jutunk, hogy az elemi motivumok feltünő egyezést mutatnak a világ majdnem minden népének meséiben. Sok a hasonlóság a néphitbeli elemek tekintetében is, aminek az ily részletek megalkotásánál közreműködő ősemberi világfelfogás és következtetési mód földkörüli egyöntetüségében van a természetes oka. Vannak azonban a N.-nek olya hasonló elemeik is, melyek már csak az eddiginél valamivel szűkebb körre szorítkozó egybevetésnél tünnek ki s határozottan faji és nyelvközösség kapcsolatára vallanak, tehát a legtágabb koru antropologiai elemzés keretét filologiai határok közé szűkítik. Csakhogy e határokat minduntalan átszökdösi a mesék majdnem korlátlan és igen régi idők óta kimutatható vándorlásából folyó azon kétségtelen tény, hogy semmiféle faji és nyelvi rokonságban sem álló népek meséi is feltünő hasonlóságokat mutathatnak még egyes apróbb részletekben is pusztán azért, mert a kért, egymástól merőben idegen nép történelmi érintkezése egyéb kulturai elemek kicserélése mellett a mesékét is lehetővé tette.

Ezekből önként következik már most, hogy a N. vizsgálatánál s az ebből levont tanulságok rendszerezésénél nagyon óvatosan és sokfelé körültekintően kell a kutatónak eljárnia, hogy egyoldalu és elhamarkodott elméletek felállításától tartózkodjék. Ily elméletek közül kivált kettő jutott nagyobb nevezetességre és tett tulzásai mellett is kiváló szolgálatokat az összehasonlító mesevizsgálat eddigi menetében. A folklorisztika ez aga, mely a szóbeli hagyományok néplélektani buvárlatának amugy sem régi keletü, egész rendszerében is még vajmi fiatal, az összehasonlító mitologia szolgálatában serdült fel. Tévedései ehhez képest ugyanazokon a csapásokon járnak, amelyek a mitoszmagyarázatot egyfelől euhemerisztikus (antropologiai és történelmi), más oldalon pedig allegorikus irányba vezették. Emennek az iránynak a mesevizsgálat terén a Grimm testvérek voltak az úttörői, kiknek nyomában Kuhn, Müller Miksa, Cox és Gubernatis az indogermán népek meséit és mondáit egyenlő erejü tanuságtételeknek véve, csupa mitoszt magvat hámoztak ki a nyelvi (de nem okvetlen faji) rokonságban is álló árja népek egybevetett meséiből s az ezen alapon rekonstruált közös mitologiai elemekből megalkották az árja ősnép őshitének fantasztikus épületét. Nem vették ugyanis e mellett figyelembe először is azt, hogy ezen egybehasonlított mesék nem csekély része legfeljebb csak egyes elemeiben lehet ama problematikus régiség emléke, amelyben valamikor az árják egy közös haza egységes népét alkották: míg a nagyobb részük oly társadalmi és műveltségi állapotok kétségtelen nyomait viseli magán, amelyek az árja népek eloszlásának koránál számos évszázaddal ifjabbak. Nem vetettek továbbá számot azzal, hogy igen sok oly egyezés is van a szerintök faji és nyelvi közösség mellett tanuskodók sorában, amely ilyen kapcsolatban egyáltalában nem álló népek meséiben is fellelhető s részint közös-emberi, részint külső érintkezés eredménye. - A Grimm-féle iskola tanainak korrekturája a Benfey Tódor úttörő munkássága nyomában megindult összehasonlító irodalomtörténeti, vagy szigorubban filologiai irány vezetett, amelyet azonban szintén tulzásokra ragadott nagyon is merev kizárólagossága. Ez ellen legtöbb pozitiv eredménnyel egy harmadik iskola, az antropologiai lépett fel, melynek az a kétségtelen érdeme, hogy a N.-et is meg tudta szólaltatni a társadaloméleti ősállapotokat megvilágító tanuvallomások sorában. (V. ö. Taylor E. B., Lang A., Gaidoz.)

A N. eredete- és elterjedéséről való nézetek e három irány eltérő tanítása értelmében a következő pontokba foglalhatók: 1. A mesében antropologiai magyarázat a mesék hasonlóságát a mesealkotó néplélek mindenütt egyenlő diszpozicióival és az ezeket részben feltételező hasonló életkörülményekkel okolja meg. 2. A N. a nyelvrokonság kötelékében álló népeknek a nyelvvel és mitosszal együtt nemzedékről nemzedékre szálló szellemi öröksége. Igy tanítja ez a Grimm-féle iskola. 3. A N. közös irodalmi forrásokból való származásuk miatt mutatnak annyi különféle népnél oly feltünő hasonlóságot: az a Benfey-féle összehasonlító irodalomtörténeti irány tanítása, melynek csak némi módosítása az, hogy az irodalmi forrást véve kiinduló pontnak, a tovább terjedés jórészt szájhagyomány útjtán történik, s innen a sok hasonlóság mellett mégis a nagy és részben lényeges eltérések. A 3. helyen említett nézet a közös irodalmi forrásokat Indiában vélte fellelhetni, amelynek kétségtelenül igen régi mesegyüjteményeiből csakugyan igen sokat vettek át kivált a középkorban (s egyetmást alighanem már az ókorban is) a nyugati népek, a nélkül azonban, hogy e jórészt igen késői átvételekkel a legtöbb nép meséinek leglényegesebb egyezései meg lennének magyarázhatók. Az idézett nézetek tévedései, amint látható, kizárólagosságukból folynak s mindhármuknak egyeztető alkalmazása mellett kerülhetők el a legjobban akként, ha abból a feltevésből indulnak ki: a) hogy a N. legősibb rétegét azok a közös elemek alkotják, melyek csakugyan az 1. (az antropologiai) tan értelmében a közös ősemberi diszpoziciók és őstársadalmi hasonló életfeltételek miatt egyeznek meg. b) Számos hasonlóságnak csakugyan a faji és nyelvi rokonság az egyetlen teljes magyarázata, ami kivált egymással közelebbről rokon s majdnem csak dialketusszerü változatu nyelveket beszélő népeknél kerül elő gyakran (p. a szlávoknál, a skandináv germánoknál, a nyugati román népeknél). c) A közös irodalmi források is lehetnek igen sok esetben egymással faji és nyelvi rokonságban éppen nem álló, csak történelmi és műveltségi kölcsönhatásba került népeknél meséig feltünő egyezésének okai, minthogy kétségtelen a meséknek ugy irodalmi úton, mint szájról szája szálló hagyomány útján való vándorlása. Különösen behatóbb és nyomról nyomra haladó pontos filologiai kutatások révén ki van mutatva több nevezetes indiai meseforrásnak persa, arab és héber (szirus), majd ezekből folyt latin csatornákon át a nyugateurópai mesekincsbe történt átszivárgása. A magyar N. gyüjtése nem sokkal a Grimm-féle német gyüjtemény megjelenése után indul meg századunk 20-as éveiben Mailáth gróf és Gaal György kisérleteivel, melyeket a Kisfaludy-társaság, majd a Nyelvőr nagyobb szabásu gyüjteményei követnek. Az eddigi gyüjtemények 1894. évf. 1. füzetében, A magyar népmese irodalma címen. L. még Mese.

Népmiszteriumok

l. Miszteriumok.

Népmondák

A népköltés (szorosabb értelemben vett folklore, l. o.) epikai részének a népmesékkel rokon, de tőlük abban lényegesen különböző része, hogy a N. mindig helyhez, többnyire elég szabatosan körülirt időhöz és rendesen legalább a néptudatban ismert és nem költöttnek, hanem történelminek tartott személyhez fűződnek s a legtöbb esetben valaminek az okát, magyarázatát adják, amiért a naiv nép komolyabban is veszi őket, mint a pusztán mulattatásra szánt s valóságnak még a néptől sem igen vett (legfeljebb a gyermekeknél hitelre találó) meséket. A N., mint már az eddigiekből is kitetszik, a népléleknek inkább az értelmi és ismereti kincstárához tartoznak, míg ellenben a mesék jórészt csak a szabadabban csapongó képzelem játékai, a népdalok tisztán lirai része pedig az érzelmi forrásból buzog elő. Már a tágabb értelemben vett népdalok vegyes alkatu része, a népballadák és néprománcok közelebbről érintkeznek a N.-kal, amennyiben nem ritkán valódi N. költői feldolgozásai. Szoros kapcsolatban állnak továbbá a N. a babonákkal is, melyek közül igen soknak mondai a magyarázata, míg viszonyt számos mondának egy vagy több kapcsolatos babonás képzet az alapja. A N. legcélszerübben a következő osztályokba sorolhatók: Először is egyöntetü képzeletvilágban élő, tehát primitiv népet tartván szemünk előtt, csakis természetéleti és (bizonyos értelemben vett) történelmi mondákat különböztetünk meg. Amazok sorában kiváló helyet foglalnak el a kozmogoniai mondák, melyek legtágabb keretébe az összes u. n. miért? (Les Pouroquoi) vagy aitiologiai (okfejtő) mondák beiktathatók. A történelmi, vagyis a nép (illetőleg törzs), mint csoportegyén életének viszontagságaiban kimagasló egyének és események emlékét hagyomány útján fentartó mondák alkotják a kedvező körülmények közt kifejlődő hősköltészet (népeposz) magvait. Magasabb kulturfokon álló s egy pogány ősvallásról más hitre tért népeknél a mondák is kettős rétegbe sorakoznak, amelyek azonban egymást épp ugy, mint a folklorenak e két réteghez tartozó egyéb elemei is, sokszorosan átjárják és több rendbeli elegyedést idéznek elő. A másodlagos rétegből azonban, kivált a kereszténységre tért népeknél, mégis egész nagy osztály emelkedik ki a N.-nak, melyek szorosabban vallási tárgyuak lévén, e címen külön is csoportosíthatók; megjegyezvén azonban mégis mindig azt, hogy bennük lépten-nyomon találkozunk a régibb hitéleti és vallásos képzeti elemek többé-kevésbé módosult és asszimilált maradványaival. Természetes, hogy ugy a kozmogoniai, mint a történelmi mondák csoportjai e ketté osztáson belül és föntarthatók, amennyiben a pozitiv vallás alakjaihoz fűződő N. egy része szintén az aitiologiai, a másik meg a históriai mezt ölti magára. A nevezetes helyekhez fűződő mondák külön kategoriája csak gyakorlati és helyrajzi szempontokból igazolható, mert ez részük az aitiologiai, más részük pedig a szorosabban vett históriai mondák csoportját egészíti ki. L. még Monda.

Népmozgalom

l. Népesedés, Emigráció, Kivándorlás, Bevándorlás.

Népnevelők budapesti egyesülete

az általános pedagogiai műveltség terjesztésével foglalkozó egyesület. Különös célja: a fővárosi és országos népoktatásügy fontosabb kérdéseinek megvitatása, tagjai között a pedagogiai szakismeretek terjesztésére és gyakorlati keresztülvitelére vonatkozó helyes eljárás megállapítása, a közönség érdeklődésének felköltése az iskola iránt és a népnevelők erkölcsi, valamint anyagi ügyeinek előmozdítása. Négyféle tagjai vannak: rendes, tiszteletbeli, alapító és pártoló tagok. Rendes tag lehet minden tanításüggyel foglalkozó egyén; tiszteltbeli, akit az egyesület azzá választ; alapító, aki 50 frtos alapítványt tesz le, vagy ennek 6%-os kamatját évenkint fizeti; pártoló, aki legalább egy frt évi díjjal járul az egyesület vagyonához. Ügyeit egy elnök, két alelnök, egy szerkesztő, egy titkár, két jegyző, egy pénztáros, könyvtáros és gazda intézi. Azonkivül van még két szakosztályi elnöke és egy 20 tagból álló választmánya is, mely a tiszti karral együtt az egyesület adminisztrativ ügyeit vezeti. Gyülései háromfélék: két évenkint egy tisztújító közgyülést, havonkint választmányi ülést, s évenkint két rendes közgyülést tart, melyeknek idejéről a tagokat nyolc nappal előbb értesíti. Vagyona: az alapítványok, adományok és tagsági díjak, a könyvtár s egyéb ingóságok. Két szakosztályra oszlik: egy pedagogiaira és egy társadalmira, melyek mindenikének elnöke és jegyzője van. A rendes tagok évi tagdíja 4 frt, kiknek ezért az egyesület hivatalos lapja, a Népnevelők Lapja is jár, mely hetenkint jelenik meg. A n. az alkotmányos idők kezdetén, mindjárt 1868. keletkezett. Megteremtésében különösen Vajdafy Gusztávnak és Göndöcs Lajosnak vannak kiváló érdemei, kiknek felhivására 1868 szept. 13. Tartott meg az első értekezletet. Első rendes elnöke Havas Ignác dr. volt; közlönyévé a Népnevelők Lapját választotta, mely addig Márki József dr. tulajdona volt. (A lap még 1862. Indult meg Népnevelők Közlönye címen, de már 1863. mostani nevét viselte, amikor meg is szünt. Csak 1868. indította új életre ismét lapját Márki József dr.) Szerkesztője tovább is megmaradt egész 1872-ig. Jelenleg Koncsek Lajos szerkeszti. A N. 1839. ülte meg 25 éves jubileumát, mikor 300 rendes, 38 tiszteletbeli és 7 alapító tagja volt. Könyvtára 2320 kötetből áll. Vagyona 3000 frt. V. ö. Huszonöt esztendő a N. történetéből. Irta Lakits V. (Budapest 1895).

Népnyelv

az irodalmi nyelvvel ellentétben a nép használta nyelv. L. Nyelvjárások.

Nepoko

az Aruvimi (l. o.) jobboldali mellékfolyója közép-Afrika Ny-i részében. Valószinüleg az Albert-Nyanzától Ény-ra, a momfuk országában ered, a mabodáktól lakott őserdők között átfolyik és az É. Sz. 10°30' s a K. h. 27°30' alatt 330 m.-nyi szélességben torkollik.

Népoktatás

l. Népiskola.

Nepomuk

eredetileg Pomuk, cseh város a přestizi kerületi kapitányságban, vasútvonal mentén, (1890) 2215 lak. Van törvényszéke; N.-i szt. János szülőháza helyén épült szép temploma; a piaristák kollégiuma. Közelében fekszik a Zelená Hora (529 m.), erős kastéllyal, mely egykor a Sternbergek székhelye volt; a hely lábánál hevernek az 1153. épült cisztercia kolostor romjai, melyet Zizka 1420. földúlt.

Nepomuki szt. János

Csehország védőszentje, szül. Nepomukban (Csehorsz.) 1340-1350 között, kivégeztetett Prágában 1393 március 20. Pappá szenteltetvén, nemsokára prágai kanonok és érseki helyettes lett. IV. Vencel őt választotta gyóntatójává. Vencel gyanuba vevén nejét, azt követelte N.-tól, hogy gyónását neki elárulja. N. a király kivánságát hivatásszerüen megtagadta. Ehhez járult, hogy egy apátválasztást a király tudta nélkül mint érseki helyettes megerősített. Ezért a király elfogatta, megkínoztatta és a Moldvába dobatta. XIII. Benedek pápa 1729. a szentek sorába iktatta. Emléknapja május 16.


Kezdőlap

˙