Pézsmaállat

(Moschus moschiferus L.), a párosujju kérődzők Moschidae családjának egyetlen faja. Őznagyságu és testállásu csinos állat; mintegy 1,15 m. hossz, 40 cm. magas. Nyaka középhosszu, feje hosszukás; fülei és szemei középnagyok; szarvai nincsenek, de a him felső szemfogai 5-7 cm. hosszuak, agyarszerüek. Lábai karcsuak; patái kicsinyek s egymástól meglehetősen eltávolódhatnak. Mellékcsülkéi a földig érnek. Farka rövid, vastag, a himé csak csúcsán szőrös. Szine változó, majd igen sötét, alul szennyes fehér, majd vörhenyesbarna vagy sárgás-barna, alul fehér, néha foltos. Hátsó-Ázsia hegységeit lakja Amurtól a Hindukusig s a 60° szélességi foktól Indiáig és Khináig. Leggyakoribb a Himalajának tibeti ágazatában, a Baikal-tó vidékén és Mongolia hegyei között. Ügyes ugró, futó és mászó. Érzékei ige élesek, igen óvatos, de nem okos. Párosan él, nappal elrejtőzködik s csak szürkületkor jön elő és hajnalban. Novemberben és decemberben párzik, ilyenkor csapatokba verődnek s a himek dühös harcot folytatnak egymással, e mellett erős pézsmaillatot árasztanak. A nőstény májusban 1-2-t fiadzik. Növényi anyagokkal táplálkozik. A himnek ivarnyilása előtt 5-7 cm. hosszu, 3 cm. széles és ugyanilyen magas kerek zacskója van, ebbe nyilnak a pézsmamirigyek. A zacskó csak a teljesen kifejlett állatnál telik meg egészen és átlag 30-50 g.-ot tartalmaz. Pézsmájáért igen nagyon vadásszák, de vadászata nehéz. Szibériában évenként 50 000 darabot ejtenek el s e között 9000 himet; de a szibériai pézsma nem oly becses, mint a tibeti és khinai. Tibetben csak kormányengedéllyel vadászható. Bőrét is értékesítik. A régi görögök és rómaiak nem ismerték, de a khinaiak már pár ezer évvel ezelőtt használták pézsmáját. Európában az arabok és Marco Polo révén ismerték meg.

Pézsmabimbó

vagy pézsmajácintus (növ., Moscharia Salisb.), a liliomfélék génusza, majd a gyöngyike algénusz. Csöves korsóforma lepkének a metszete végre csillag módjára szétterjed, fogalaku, apró, a hátoldalán megvastagodott. Himje nem világosan kétsoros, magrejtője tojásdad. A M. ambrosiacum Moench (Muscari moschatum Willd., Hyacinthus Muscari L., Botryanthus Sauli Jaub.. et Spach.) vadon Kis-Ázsiában és Kaukázusban terem, de kertben csoportban v. cserépben is termesztik. Virága zöldes-sárgás, kellemes illatu. Hagymája hánytató orvosság volt. L. Botryanthus.

Pézsmaboglár

(növ., Adoxa L., kockagyöngy Diószegiéknél), a bodzafélék fajaszakadt füvecskéje az É-i földgömbön. Levele többször hármas, virágzata szártetőző zöldes gömb. Erdők jó televényén árnyékos helyen terem, kedves pézsmaillatu.

Pézsmacickány

(Myogale Cuv.), a rovarevő emlősök rendjének egyik neme 44 foggal, melyek közül az felső első metszőfog igen nagy, háromoldalu és függélyes állásu, az alsó kettő pálcikaforma, tompított és ferdén előre áll. Fülei kicsinyek, alig láthatók. Hosszu és igen mozgékony orrmánya egymással összenőtt két porcogós csőből áll. Ujjait úszóhártya köti össze. Farka oldalt összenyomott, csupasz vagy gyéren szőrös. Farka tövén pézsmamirigy nyilik. A viz alatt nyiló meneteket váj. Két faja ismeretes, a Desman (M. moschata Brandt) dél-oroszországi, a M. pyreneica Geoffr. pedig spanyolországi.

Pézsmacincér

(Aromai moschata L.), a rejtve öttagu fedelesszárnyuak rendjébe, a cincérek családjába tartozó bogárfaj. Szine fémfényü zöld, szárnyfedői kékes zöldbe játszók. 15-34 mm. hosszu. Megfogva erős pézsmaszerü szagot áraszt, innét a neve is. Hazája Európa, a kifejlődött bogár julius és augusztusban a fűzfákat pusztítja, álcái pedig több évig a fűzfákban a faszövetet rongálják.

Pézsmadisznó

l. Pekári.

Pézsmafű

(növ.), l. Mimulus.

Pézsmakacsa

l. Kacsafélék.

Pézsmamályva

(növ.), l. Abelmoschus.

Pézsma-ökör

(Ovibos Blainv.), a kérődző, párosujju emlősök alrendjének egyik neme az üregesszarvuak csoportjából. Egyetlen faja az O. moschatus Blaino, amely sajátságos módon egyesíti magában a tulok és a juh tulajdonságait. Hossza 2,37 m., magassága 1,1 m; farka 7 cm. hosszu. Teste zömök; nyaka rövid, vastag; feje esetlen, keskeny és magas. Füleit szőrözete elfödi; szemei kicsinyek és orra hegye szőrös. Szarvai tövükön erősen lapultak, egymás közelszomszédságában erednek; előbb alá., majd elő-, ki- és fölfelé hajlanak. Rövid lábai erőteljesek, csülkei nagyok, szélesek, kerekek; mellékcsülkei kicsinyek és magasan fekszenek. Szerfölött tömött, hosszu szőrü bundája sötétbarna, lábainak alsó részén szürkésfehér. Észak-Amerikát, Grönlandot s a kettő közötti szigeteket lakja, nagy csapatokban él s a völgyeket kedveli. Télen az erdőkbe vonul s nagy területeket bevándorol élelméért. Élénk mozgásu állat, ügyesen kúszik fel a meredek sziklákra és mesterien ugrik. Eleinte bizalmas az emberhez, de majd óvatossá válik és nehezen vadászható. Húsa kissé pézsmaillatu, de azért ehető. Bőrét és szőrét értékesítik.


Kezdőlap

˙