Regensség

l. Regens.

Regent

vagy Pitt, egy nagy gyémánt neve, l. Gyémánt (VIII. köt. 394 old. és képmellékletét).

Regentenstuck

németalföldi festmények, melyek valamely céhnek vagy testületnek elüljáróságát, igazgatóit csoportos arcképekben ábrázolják. A R. történeti festmény, a németalföldi művészet legsajátosabb alkotása a XVII. sz.-ban dívott. Ilyen R. Rembrandt u. n. anatomiai leckéje is. A lövészegyesületek elüljárói csoportos arcképének a többiektől megkülönböztetőleg Schütterstuck volt a neve.

Regenwalde

az ugyanily nevü járás székhelye Stettin porosz kerületben, a Rega és vasút mellett, (1890) 3183 lak., gazdasági gépgyárral.

Regény

(franc. és ném. roman), az elbeszélő költészet egyik nagy fajtája, amelynek - rendszerint nagyobb terjedelmü és bonyolított - meséje az egyéni és a társadalmi élet rajzát adja, s a mindennapi életviszonyok és a valószerüség talaján mozog, noha azért érdekes, sőt rendkivüli lehet; ehhez képest előadási formája is rendszerint a való élet nyelve, a próza. Európai neve, a roman onnan ered, hogy igy nevezték azokat a világi tárgyu, hosszabb, mulattató prózai elbeszéléseket, melyek a középkor román nemzeteinél keletkeztek és nem a nép előtt már alig értett latin nyelven szóltak, mint a több elbeszélő művek közül a kronikák, az egyházi legendák, bibliai történetek stb., hanem a nép nyelvén, a lingua romanán. Kifejlett alakjában a R. nevezetes ellentétel alkot az epikai költészet másik nagy műfajával, az eposszal szemben. Mindenekelőtt a világnézet más a két műfajban. Az eposz naiv hittel egy szebb és dicsőbb kort fest, melyben az emberek kiválóbbak, érzésben, akaratban és tettekben hatalmasabbak voltak, esetleg az istenekkel együtt is működtek; ideális világot fest a költő, s idealizálása főleg a nagyság és az erő fokozásában nyilvánul, szintere a múlt. A R. világnézete inkább pozitiv, sőt elemző, nem teremt ábrándvilágot, hanem a való életet alakítja költőileg; midőn ezt teszi, ő is idealizálja anyagát, de nem okvetlenül a nagyság szempontjából (bár az első R.-ek ezt tették), hanem a jellemzetesség szempontjából; a jellemző, a sajátos, egyéni és tipikus vonásokat keresi és domborítja ki. A két műfaj leleménye is egészen különböző. Az eposz anyagát a nemzet képzelete alkotta; a nemzet mitosza, hősmondája van benne egy műbe öntve; a R. ellenben egyéni leleményü s akkor tetszik, ha új motivumokat, új mesét, még nem rajzolt lelki állapotokat ád. De nemcsak leleménye egyéni, hanem tárgya is. Az eposz tárgya nemzeti, a nemzetnek festi multját s ezért mintegy költői történetirás; a R. tárgya egyéni, s azért az életrajzhoz hasonlít, de természetesen költői életrajz. A R. személyei köztünk járó és velünk élő emberek, akiket szintről szintre látunk; érzésök, szenvedélyeik, gondoskodásuk, egész mivoltuk ismerős előttünk, s abban a világban élnek, amelyben mi. A R. személyei a maguk nevében cselekszenek; a festő hatalmat benne személyesen beavatkozó lények képviselik, hanem a természetnek és életnek törvényei, egy szóval a világ rendje. Egészben véve a R. historiailag az eposz után lépett föl s jóformán annak prózává feloldásakép keletkezett, annak a helyébe lépett. Tény, hogy korunknak fő mulattató elbeszélő műfaja R. Rendkivüli mennyiséget termelnek és fogyasztanak. Tárgy szerint meg szokta különböztetni történeti és társadalmi R.-t, az utóbbit a jelenkor társadalmára értve (nevezik kissé németesen kor-R.-nek is). Tulajdonkép azonban ez nem alkothat ellentétet, mert minden R. társadalmi; még a történeti R. is társadalmat rajzol az egyén körül (ha nem az egyén rajza a fő, hanem a társadalomé, származik a korrajz); a történeti R. csak egyes csoportja a R.-eknek, de nem fő osztálya. Különben az ily R.-ekben van bizonyos rokonság az eposszal, igy a mult iránti érdek stb., de a tárgyalás egyenesen R.-szerü. Beszélhetni aztán a társadalmi R. körben polgárik népies, nagyvilági, családi, tengerész- stb. R.-ről. A fő motivum a legtöbb R.-ben a szerelem vagy az ambició. Irány R.-nek az oly R.-t nevezzük, mely a művész cél mellett még valamely elméleti vagy gyakorlati célra törekszik, ilyenek pl. a didaktikus, továbbá azon célzatos R.-ek, melyek valamely politikai, társadalmi, gazdasági vagy népnevelési eszmét népszerüsítenek. Célzatos lehet a R. minden faja, még a történeti is (Eötvös, Magyarország 1514-ben), csak az a fő dolog, hogy a költői érdek ne enyésszen el a tendencia mellett. A komikus, szatirikus és humoros R.-ek nem csupán hangulatukra nézve különböznek az említett fajoktól, hanem jóformán külön fajt alkotnak. Jellem R.-nek, illetőleg helyzet-R.-nek a szerint mondhatjuk a R.-t, amint a R.-hős sorsának természetes oka az ő személyében, vagy a külvilágban rejlik. A jellem R. pszichologiai, ha a hős sorsa összes hajlamaiból és patologiai, ha egyes uralkodó szenvedélyeiből ered. Az előadásnak mindegyik formáját fölveheti a R. A legszokottabb forma az, mely a történetiráshoz közelít, t. i. az iró beszéli el a történetet, harmadik személyben; de a megjelenítés meg az élénkség kedvéért gyakran átadja a szót személyeinek (dialogusok); az ügyes R.-iró eleget beszélteti személyeit. Gyakori mód, hogy a hőssel beszélteti el a költő a történetet, tehát első személyben; igen szokott a naplóalak, vagy levélalak is, vagy mindez vegyítve.

A R. minden népnél feltalálható. Azonban csak a keresztény népeknél, a középkortól kezdve fejlődik ki teljesen. A latin nyelvü krónikák és egyházi történetek mellett keletkeztek a nép nyelvén a mulattató prózai elbeszélések, melyek mind a R.-nek, mind a novellának kezdetei voltak. E két műfaj attól fogva együtt is fejlődött. Egyengették a fejlődés útját a francia contes és fabliaux (l. o.), a verses R.-ek p. a németeknél is, igy Hartmann von Aue Szegény Henrikje, az allegorikus R. (Roman de la rose, XIII. sz.). A középkorban két tipussal tetőződik a fejlődés. Egy a lovag R., s különösen az Amadis-R., mely fantasztikus kalandokban, tündéries motivumokkal, sárkányokkal, griffmadarakkal, szerepelteti hőseit és a csodás elemmel akar érdeket kelteni (Montalvo spanyol iró Adamis); a másik a novella, mely Boccaciónál művészi formát nyer és kedves prózában jelentkezik; ezt Franciaországban Valois Margit és Angliában Chaucer folytatják. A lovag-R. szertelen fantasztikumát a lángeszü Cervantes Don Quichote-ja, az első komikus R. parodizálta ki s tette nevetségessé és lehetetlenné (1605). Franciaországban, hol különben már a XVI. sz.-ban megjelent Rabelaisnál a szatirikus R. is, az Amadisok után fejlődött a XVII: sz.-ban a heroikus (hős-udvarias) R. A lovag-R. a hűbérvilág műformája volt. Még a hősi R. előtt, a XVII. sz. közepén virágzott a pásztor-R. (Honoré d'Urfé Astraea-hja). A XVIII. sz. elején kezdi meg az angol Defoe Dániel Robinson Crusoe R.-vel az oktató célzatu utazási és természetleiró R.-ek sorát. Általán az angol R.-irodalom ez időtől nagy mértékben kiterjeszkedik, Swift (Gulliver utazásai a szatirikus, Fielding és Smollet a komikus, Richardson (Clarisse) a szentimentális, Goldshmidt (Wakefieldi lelkész) a humoros családi R.-t alapítja meg Angliában. Richardson Clarisse-ja inspirálta Goethét a Werther irásában, mely ismét a Wertheriádák egész sorát idézte elő (nálunk is). Sterne (Utazás, Tristram Shandy) kezdte az érzelmesen humoros R.-nek ama fajtáját, melyet később Dickens, Thackeray műveltek. Franciaország XVIII. sz.-beli irodalmában Russeau (érzelmes R.), Diderot, Crébillon, Voltaire (szatirikus R) fejlesztették tovább a R.-t. A németeknél a R. oktató irányt vett, célzatos, filozofiai, pedagogiai, politikai és szociális R.-eik támadtak (Jacobi, Tieck, Goethe: Wilhelm Meister, Gutzkov, Spielhagen, Freytag stb.). A skót Scott Valter megalapítja a történeti R.-t, amiben az olasz Manzoni (A jegyesek), a francia Hugo Victor (Notre Dame, 1793), s nálunk Jósika, Jókai, Eötvös, Kemény követik. Általán amint a romanticizmus Európaszerte felülkerekedett, a R.. mérhetetlen nagy virágzásnak indult. A társadalmi rend javításának témájáról Sand György, Sue Jenő, (Páris titkai), a két Dumas (Monte Cristo - Clémenceau-pör, továbbá Dickens és Thackeray, a német Spielhagen és a mi Eötvösünk (Karthausi) foglalkoztak. A meglévő társadalmi állapotoknak inkább festésével foglalkozik az erkölcsi tárgyu R.-ek legnagyobb része (Balzac, Mérimée, Feuillet, Cherbuliez, Daudet, Flaubert, Zola franciák; Bulwer, George Eliot, Charles Bronté, James, Trollope angolok; Hackländer, Müller O., Frenzel K. németek). Társadalmi problémákkal foglalkoznak az olasz veristák, a skandináv és az orosz irók (Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, stb.).

A magyar R.-irodalom csak a XIX sz.-ban vett önállóbb fejlődést. A XVI., XVII., részben a XVIII. sz. szépirodalmi termékei csak átdolgozások voltak a külföldi R.-ek vagy a politikus udvari R.-ek után, még olyankor is, mikor külföldön már rég napirendre tért fölöttük az ízlés. A mult század vége felé mind bővül az átdolgozások és fordítások köre s már az újabb irányok is utat találnak irodalmunkban, igy a Robinsonádok stb. Dugonics R.-ei csak névleg magyar tárgyuak, voltakép szintén átdolgozások. Kármán Fannija az első eredetibb Magyar R.-, mely a szentimentális R.-ek nemzetközi stiljét követi, de lélektani festéseiben sok eredetiség van. A szépirodalmi prózai termelés nálunk a romanticizmus idején Kisfaludy Károly óta lesz állandóvá; a R.-t Jósika Miklós kezdi művelni 1836-tól, aki történeti R.-nyel lépett föl s mindvégig abban maradt legjelesebb. Rendkivül termékeny iró lévén, nagyon sokat tett állandó magyar olvasóközönség nevelésére. Eötvös József csak néhány R.-t irt, egyik modern társadalmi problémáról szól (A karthausi), a másik történelmi, de politikai célzattal (Magyarország 1514-ben), a harmadik (A falu jegyzője) szatirikus R. szintén politikai irányu az egykoru magyar életből. Eötvösnél sok a bölcsészeti tartalom és a gondolat, sok az érzés is, több mint a költői alkotó erő. Ez rendkivüli mértékben megvolt filozofus mély elméjével párosultan Keményben, aki történelmi R.-ket adott, de az örök emberit mutatta bennük és a társadalom kérdéseit is felöleli. Eötvöst a világirodalomban is ismerik. Kemény mind etikai, mind költői tartalomra eső R.-irónk. Jókai elsősége, aki a világirodalom szintén ismer, ragyogó fantáziájában és páratlan előadásában áll; nála képződött ki a R. magyar stilje, az elbeszélés magyaros módja, gazdag és változatos hangulattal, kedves humorral és a nyelvnek ritka gazdagságával. Újabb R.-iróink közt nevezetesebbek: Tolnai Lajos maró szatirájával és realizmusával, Mikszáth Kálmán, ki Jókainak magyaros stiljét fejlesztette tovább, Herczeg Ferenc, ki új hangot vitt az elbszélésbe és a mai előkelőbb magyar osztályok életét festi. Jeles elbeszélők még, régibbek és újabbak: Kisfaludy K. (vig elbeszélés), Fáy András (tanító R.), Kovács Pál (magyar patriárkális élet kedélyes rajza), Gaál József (magyar népélet), Kuthy Lajos (romantikus R., Sue mintájára), Frankenburg Adolf (humorista), Beöthy László (humorista), Vas Gereben (régi nemesi világ, népélet), Pálffy Albert (európaibb modorban), Gyulai Pál (pszichologiai elemzésben jeles), Vadnai Károly (magyar úri rend), P. Szathmáry Károly (történeti R.), Kvassay Ede (felsőbb osztályok), Berczik Árpád, Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Vértesi Arnold, Ábrányi Kornél, Bársony István, Petelei István, Szalóczi Bertalan, Baksay Sándor (népélet, kisvárosi élet), Tóth Béla, Beniczkyné Bajza Lenke, Gyarmathy Zsigáné, Bródy Sándor, Ágai Adolf, Gozsdu Elek, Vajkay Károly, Palotás Fausztin, Abonyi Lajos, Balázs Sándor, Ambrus Zoltán, Sebők Zsigmond stb. - A r., világnézetét illetőleg, a század közepén inkább romantikus volt és ideális irányu; ez megmaradt nálunk egészen Jókaiig. De a realizmus nemsokára uralkodó irány lett. Majd a naturalizmus követelte magának a vezérszerepet (Zola), ami az ellenkező egyoldaluság, mert a rút irányában eszményít. V. ö. Wolff O.L.B., Geschichted d. Romans (2. kiad. Jena 1850); Keiter, Versuch einer Theorie des Romans (Paderborn 1876); Spielhagen, Beiträge zur Theorie und Technik des Romans (Lipcse 1883); Beöthy Zsolt, A szépprózai elbeszélés a magyar irodalomban (2. köt., Budapest 1886-87); Haraszti Gyula, A naturalista R.-ről, stb.

Regesta

(lat.), időrend szerint egybeállított okmányjegyzékek az okmány tartalmának és megőrzési helyének a feljegyzésével.

Regestrum Varadiense

(lat.) nevet viselt a váradi káptalannak II. András korából (1205-35) származó jegyzőkönyvet, mely a Váradra Szt. László sírjához küldött felek 389 peres ügyének hivatalos ismertetését tartalmazza. A vádlottaknak esküt kellett tenniök vagy pedig kiállaniuk a tüzes vas hordozását, a forró vizbe való nyulást stb. Először Fráter György váradi püspök adta ki Exemplum seu ritus explorandae veritatis címmel (Kolozsvár 1550); másodszor Bél az Adparatusban (1740) Tomka-Szászky bő, de gyakran hibás jegyzeteivel; harmadszor Endlicher, Monum. Arpadiana (1849). Újabb kiadását előkészítette Bunyitay Vince és Kandra Kabos. Külön füzetben ismertette Vajda Gyula (Budapest 1880).

Régészet

l. Archeologia.

Reggeli őrség

(ol. diana), hajókon az az őrség, melynek szolgálata reggeli 4 órától 8-ig tart.

Reggel tágassága

a horizonnak azon íve, mely valamely égi testnek, különösen a Napnak felkelési helye és az ég keletpontja között fekszik


Kezdőlap

˙