Regulinae

l. Cinegefélék.

Regulus

Marcus Atilius, római hadvezér az Atiliusok hires nemzetségéből. Kr. e. 256. a karthagóiak ellen küldötték azon paranccsal, hogy a küzdelem szinhelyét ellenséges területre tegye által. 330 hajóból álló hajórajjal Eknomosz mellett, Szicilia D-i partján, megverte a karthagóiakat, azután kikötött a karthagói parton és jelentékeny prédát ejtett, mellyel konzultársát Manliust hazaküldötte. R. folytatta a háborut és annyira megfélemlítette a karthagóiakat, hogy békéért könyörögtek, csak mikor R. elfogadhatatlanul kemény feltételeket szabott rájuk, akkor láttak hozzá az újabb ellentálláshoz, a fővezérletet Xanthipposra bizták, aki 255. véres csatában szétverte a római sereget, sőt magát R.-t is elfogta. Öt éven át raboskodott ezután Karthagóban, miglen a púnok annak az elhatározó győzelemnek hatása alatt, melyet a rómaiak Panormosznál rajtuk arattak, követséget küldöttek Rómába, melyben a hagyomány szerint R. is részt vett, még pedig azon feltétellel, hogy ha a rómaiakat kedvező békére nem hangolhatja, visszatér a karthagói rabságba. Ugyancsak a hagyomány szerint R. tényleg vissza is tért Karthagóba, miután honfitársait óva óvta volt, hogy a púnoknak kedvező békefeltételeket szabjanak. Ezért a karthagóiak rettentő kínzásokkal állottak boszut rajta. Az újabb kutatás azonban, Polybius hallgatására támaszkodva, kétségbe vonja ezt a hagyományt. V. ö. Jäger O., M. Atilius R. (Köln 1878).

Regulus

Cuv. (állat), l. Királyka.

Regulus

(lat.) királyka vagy érckirály, az a darabka szinfém, mely az ércpróbálás után az ércolvasztó tégelyben marad.

Reguly

Antal, hires nyelvtudós, etnográfus és utazó, az észak Kőrösi Csomája, született Zircen (Veszprém) 1818., megh. Pesten 1858 aug. 21-én. Atyja gondos vezetése alatt korán megkedvelte a hazai történetet s Kőrösi Csoma Sándor neve és vállalata rendkivüli hatással volt rá. Iskoláit Győrött és a pesti egyetemen végezte s kedvelt tanulmánya a történelem s a történelmi források kutatása volt. 1839 nyarán elvégezvén a törvénytudományi tanfolyamot, elindult világot látni. Célja ekkor csak az volt, hogy Németországot járja meg, későbbi nagy vállalatának eszméje csak a külföldön fogamzott meg benne. Vándorlása Hamburgba vezette s itt az Északi-tenger közelében ellenállhatatlan vágy kezdte vonzani a regényes sötét mitoszok hazája, Skandinávia felé. Kielben hajóra ült s Kopenhágába, onnan pedig Stockholmba érkezett, hol a királyi könyvtár látogatása s Arvidson könyvtáros ismeretsége elhatározó lett jövendőjére. A finn-magyar rokonság kérdésének, megfejtését tűzte ki feladatául s 1839 nov. 8. Abóban finn földre lépett. Mindenek előtt sajátjává tevén a svéd nyelvet, fiatalsága egész hevével fordult a finn néptörzsek régiségei, története, nyelve s irodalma körüli tanulmányokhoz. 1840 márc. Schilt orvos társaságában Finnország belsejébe ment s hosszasabban időzött Lommasaho helységben egy parasztkunyhóban, hol finn hangnál egyebet nem hallott s a néppel együtt élve tanulta meg a finn nyelvet és gyüjtötte tudományos kincseit. Midőn a helsingforsi tudóstársaság megválasztotta tagjául, e kitüntetést már finn nyelven irt levélben köszönte meg. Máj. végén tovább ment É. felé Kareliába s onnan átlépve a lapp földre, kezdte tanulni a lapp nyelvet s gazdag etnográfiai tanulmányokat tett. Házi gazdája, a lapp flóra nagy nevü irója, Laestodius prédikátor bevezette a lapp hitregevilágba s megengedte, hogy kézirataiból kivonatokat készítsen. Az aug. hónapot Kemiben, a tudós Castrénnél töltötte. Világnézete napról napra öntudatosabb, célja határozottabb lett. Kimerítő úti tervet készített, ezt azonban a segédeszközök csekélysége miatt végre nem hajthatta. 1841 elején visszatért Helsingforsba, hol máj. 24-ig időzött s mindenkit bámulatra ragadott azon könnyüség által, mellyel a svéd és finn nyelvet beszélte. Ezután az észt nyelvvel kezdett foglalkozni s Szent-Pétervárra ment, hogy a keleti finn-ugor néptörzsek látogatására illően felkészülhessen. A pétervári tudományos nevezetességek: Baer, Frähn, Sjögren, Köppen, Krug, Schmidt, Stiglitz báró stb. kitünő szivességgel látták az érdekes magyar utazót. Balugyánszky magyar születésü ottani államtanácsos szives házában pedig atyai fogadásra talált. Itt komolyan, sőt egészségét veszélyeztető erőfeszítéssel állt az új tanulmányoknak. Először is az orosz nyelv tanulásához fogott, azután a keleti finn-ugor: zürjén, mordvin, cseremisz s azonkivül a török faju csuvas nyelvet buvárlotta. Ázsiai tanulmányainak történeti, föld- és néprajzi részeit tetemesen gazdagította, folyton szem előtt tartva végcélját, a finn-ugor népek teljes megismerését, mely nélkül nem hitte, hogy a finn-magyar rokonság kérdéséhez alaposan szólni lehessen. Jelentést irt a m. tud. akadémiához, mely 1842 máj. érkezett Pestre s az akadémia méltánylattal fogadván a fiatal tudós utazónak az első tudományos hitletételét, utazása összes költségeinek elvállalását ajánlotta az igazgatóságnak, de ezt a pénztár állapota nem engedte meg. R.-t azonban szertelen erőlködéssel űzött tanulmányai megtörték, aggasztó betegségbe esett Peterhofban. Felgyógyulván, minthogy hazájából elegendő segélyre számot nem tarthatott, Pétervárott pedig nagyon pártját fogták Baer és Balugyánszky, s Demidov Anatol hercegnek, sőt az udvarnak is bemutatták: orosz segéllyel készült meglátogatni a Kelet finn-ugorságát, ami nagyon fájt nemzeti büszkeségének. Azonban a magyar akadémia 1842-iki nagygyülésén hathatósabb pártfogásra talált s 1000 pengő forintot rendeltek úti költségeinek a pótlására. A következő évben az akadémia tagjává is választották. Ugyanezen év okt. 9. indult el Pétervárról ural-szibériai utazására, főképen Baer segítségével. Moszkván s Novgorodon át a Volgán lefelé sok nélkülözés közt okt. 27. érkezett Kazánba. Kazánt, hol a tudós Kovalevszki segítette, nov. 8. hagyta el. Útját a votják és baskir népfaj közt folytatta, mindenütt tanulván az illető nyelveket és szokásokat. Dec. 4. szerencsésen átkelt az Uralon és az oroszok urali telepének végpontján, Vszevolodszkojban a vogulokhoz érve, ezen pusztuló faj nyelvét s viszonyait tanulmányozta, s vogul szótárt és énekeket irt össze. Éjjel-nappal halmozta rakásra az anyagot s márciusig megvetette alapját a vogulság nyelve s néprajzi ismeretének. Márc. 17. Tobolszkba érkezett s ott Castrénnal találkozott. Utazásának fénypontja azonban É-i felfedező útja volt. Pelimből 1844 jul. 24. indulván ki, oly nélkülözéseket kellett tűrnie, oly veszélyekkel küzdenie, melyeket csak oly ember viselhet el, kit valamely nagy eszme iránti lelkesedés vezérel. Oly vidékeket járt be az É-i vogulok s rénszarvasok ez ismeretlen hazájába, melyeket művelt utazó még soha meg nem látogatott. A vogulok hazájából az osztják nyelv s népélet vizsgáltára tért át. 1844 szept. érkezett Obdorszk vidékére. hosszas vándorlás után a vadász- és halásztörzsek közt Berezovba ért, hol egész buzgósággal feküdt osztják tanulmányainak s a leirta osztják énekek meghaladták a 80 ívet, midőn pétervári levelek folytán kénytelen volt Kazánba visszaindulni. Az osztjákok közöt 1845 márciusig lakott. Visszautaztában a vad fajok baráti kezet nyujtottak megkedvelt utazónknak s ívekkel és nyilakkal ajándékozták meg. Kazánból a cseremisz nyelv tanulmányozására a rajfai kolostorba költözött. Itt egészsége megromlott, de mégis folytatva útját, a mordvinok, a legdélibb finn-ugor törzs közé indult, de a csuvasok látogatásának ez alkalommal költséghiány miatt el kellett maradnia. Itthon azonban az utazónak barátja, Toldy Ferenc nem szünt meg az ügy érdekében mozogni s 1845. megalkotta a R.-társaságot, melynek teendője volt egy R.-album kiadásával annyi pénzt szerezni, hogy utazónk 2 évre ellátva legyen, a gyüjtött anyagokat feldolgozhassa és hazájába térhessen. Ekkép lehetővé vált, hogy 1845 nov. a csuvasok közé ment, az 1845-1846-iki telet pedig csuvas tanulmányai szerkesztésével töltötte Kazánban. Igy a finn-ugor s török nyelvcsalád sok ágával megismerkedvén, a nép ajkáról gyüjtött nyelvanyagait mindinkább tisztázta és szótári s nyelvtani följegyzéseit rendezte. Ily lelkiismeretes eljárás után három évi terhes utazását befejezte s 1846 aug. 25. visszaérkezett Szt.-Pétervárra. Érdemben s hirben gyarapodva nyilt karokkal fogadták pétervári barátai. Minthogy a beutazta helyek részletes ismerete sehol sem gerjeszthetett oly érdeket, mint Szt.-Pétervárott s e helyen legtöbb segédeszközre találhatott, utazása eredményeit s különösen a 180 földrajzi mérföldre terjedő Uralvidék földabroszát nagy fáradsággal ki is dolgozta. E munkája 1847 végén készült el s áll 16 nagy negyedrét lapnyi térképből s magyarázó szövegből. E roppant műről, mely egy egész utazó társaságnak is becsületére válnék, nyiltan bevallották a szentpétervári lapok, hogy R. e munkája által Oroszország föld- és néprajzában egész nagy terra incognita felfedezőjévé lett. Az orosz tudósok siettek is e felfedezéseit abroszaikba felvenni, R. pedig 1847 febr. 3. elhagyva Szt.-Pétervárt, Gräfenbergbe ment egészsége helyreállítására, onnan pedig szept. hazájába, majd Berlinbe ment, hogy ott most már megújult erővel számos munkái rendezéséhez fogjon, de feszültebb munkálkodása ismét előidézte bajait. 1848 jun. 13-án a magyar királyi közoktatási minisztérium a pesti egyetemi könyvtár első őrévé nevezte ki s e hivatalát egész haláláig viselte. Mióta hazájába ért, folytonosan betegeskedve, gyüjteményének csak igen kis részét volt képes feldolgozni. 1850. tartotta első akadémiai előadását. 1851. Hell Miksának a finn-magyar nyelvrokonságról hátrahagyott kéziratait ismertette, 1856. még két előadást tartott az É-i Ural földrajzáról. Utolsó éveiben Hunfalvy Pál segítségével vogul tanulmányai feldolgozásával foglalkozott. - 1863-ban Eötvös József báró tartott felette az akadémiában emlékbeszédet, kiemelve különösen a sanyagurságokat, melyeket szenvedett, továbbá, hogy nem volt kellőleg elkészülve utazásaira, de amit utazásai alatt véghez vitt, mindazok fényes tanubizonyságai egy oly férfiu áldozatkészségének, ki más körülmények közt több eredményt ért volna el. Megbecsülhetetlen nyelvészeti hagyatékából először Hunfalvy Pál adott ki egy vogul mondát magyarázatokkal s szótárral, majd egy nagyobb kötetet R. hagyatéka. I. köt. A vogul föld és nép címmel. Végre legújabban a hagyatéknak egyik legbecsesebb részét, a vogul gyüjteményt Munkácsi Bernát (l. o.) tette közzé. Csak még a hasonló tartalmu osztják gyüjtemény várja földolgozóját és kiadóját.

Rehabeam

(héberül: a nép terjesztője), Juda királya, Salamon fia és utóda, Kr. e. a X. sz.-ban. A Juda törzsével már Salamon alatt elégületlen törzsek fölkeltek ellene és helyette I. Jerobeámot választották meg királynak, ugy hogy ő csak a Juda törzse fölötti uralmat tartotta meg. Jerobeámmal folytonos harcban élt. Az ő korába esik Sisak (Sesonchis) Fáraónak rabló hadjárata, aki zsákmányul ejtette a királyi vár és a templom kincseit.

Rehabilitatio

(lat.) a. m. visszahelyezés az előbbi állapotba; különösen bűntetteseknek büntetésül, vagy a bűntett következményekép elvesztett jogaiba visszahelyezése. L. Kegyelem.

Rehatsek

Eduárd, orientálista, szül. Illokon (Szlavonia) 1819 jul. 3., megh. Bombayben 1891. vagy 1892. Iskoláit Pécsett végezte, hol magyarul, franciául, latinul és németül megtanult. Mérnöki oklevelet nyerve, 1843. Amerikába, onnét Bombaybe ment, hol haláláig maradt. Főbb munkái: Catalogue raisonné of the Arabic, Hindostani, Persian and Turkisch MSS. in the Mulla-Firuz library (Bombay 1873). Persából lefordította a Mahbúb ul-kulub beszélygyüjtemény számos elbeszélését: Fortune and misfortune (u. o. 1870) s Amusing stories (u. o. 1871). Kisebb dolgozatai az Indian Antiquary, a Calcutta Review és a Journal of the Indian Association-ben jelentek meg. Németül csak egy nevezetesebb dolgozata: Oriental. Rüstungsstücke látott napvilágot a Deutsche Morgenl. Gesellschaft folyóiratában (1882). Az Archeological Survey of Western india számára arab és persa feliratokat fordított le (Persian and Arabic series of inscriptions from Ahmudabad and other places of Guzarat). Halála után jelent meg az Oriental translations fund kiadványai közt Mirkhond, the Rauzat-us-Safa; or garden of purity, translated from the original Persian by E. R. (London 1892-94, 5 köt.). Dsuveini Nigarisztán-jának angol fordítása kéziratban maradt.

Rehau

az ugyanily nevü járás székhelye, a bajorországi felső frank kerületben, 5 km.-nyire az osztrák határtól, a Fichtel-hegység É-i lábánál, vasút mellett, (1890) 3552 lak., porcellángyártással, mekanikai szövőszékekkel, mesterséges halászattal; marha- és fakereskedéssel.

Rehburg

város Hannovera porosz kerületben, a Steinhudermeer és Weser közt, (1890) 1235 lak., mellette 4 km.-nyire van R. fürdő. V. ö. Kraatzer, Bad R. (1885).


Kezdőlap

˙