Riccoboni

(ejtsd: rikko-) Lajos, melléknevén Lelio, az olasz szinház ujjá teremtője, szül. Modenában 1677., megh. Párisban 1753 dec. 5. Egy szintársulat igazgatója lett 1699. s Velencében, meg több lombard városban magasabb szinvonalra emelte a szinművészetet, melyet francia mintára alakított át, s a szinpadról száműzte Arlecchino durva és köznapi bohóc-alakját. Mivel törekvéseit a közönség nem méltányolta, 1716. Párisba ment, hol a Hôtel de Bourgogneban olasz szinházat állított fel és nagy sikereket aratott; 1729. parmába ment, hol 1731-ig működött, s aztán ismét visszatért Franciaországba. Több drámai tervezeten kivül irta: Dell'arte rappresentativa (London 1727); Histoire du Théatre italien (Páris 1728-1731, 2 köt.). - Fia R. Antal Ferenc, szül. Mantovában 1707., megh. Párisban 1772 máj. 5. Szüleit követte Párisba, hol az olasz szinpadon többször föllépett és vígjátékokat is irt; neje, Laboras de Mézieres Mária Janka (szül. Párisban 1714., megh. u. o. 1792.), kiváló szinésznő volt és angol modorban irt regényeket; műveit (Oeuvres, Páris 1781, 1818 s később is) többször kiadták.

Rice

(ejtsd: rájssz), két county az É.-amerikai Egyesült-Államokban és pedig Kansasban (1872 km2 ter., 10 000 lak., Lyons székhellyel) és Minnesotában (1352 km2 ter., 24 000 lak., Faribault székhellyel).

Ricercare

(olasz, ejtsd: ricserkáre), régebben olyan többszólamu, mesterségesen kombinált, ellenpontozatos zenetétel, mely a fuga, kánon és imitációk minden néven nevezett alakítását egyesítette magában. Másrészt a szabad orgona-fantazirozást is jelentette, mely a XVI-XVII. sz.-ban volt nagyon elterjedve, de amely manapság sem ment ki a divatból.

Rich.

latin növénynév után Richard Lajos Claude Mária nevének rövidítése. Szül. Versaillesban 1754., megh. Párisban mint tanár 1821. Fia Achilles, szül. Párisban 1794., megh. u. o. 1852. Mint atyjának utóda kivált Ausztrália, India meg Abisszinia növényeit ismertette.

Richardia

Kunth (növ.), l. Tölcsérvirág.

Richards.

latin állatnevek után Richardson János (1787-1865) angol zoologus nevének rövidítése.

Richardson

(ejtsd: ricserdszn), county Nebraska É.-amerikai államban, 1400 km2 területtel 15 500 lak., Falls-City székhellyel.

Richardson

1. Jakab, amerikai Afrika-utazó, szül. Bostonban (Lincoln grófság) 1809 nov. 3., megh. Ngurutuában 1851 márc. 4. Beutazta (1840 óta) Marokkót, Algeriát, 1845-46. a Szaharát és 1849. az angol kormány Közép-Afrika felkutatásával bizta meg, amiben Barth és Overweg is segédkeztek neki. Irásai: Narrative of a mission to Central-Africa (London 1853, 2 köt.); Travels in the Great Desert of Sahara (u. o. 1848, 2 köt.) és Travels in Marocco (u. o. 1859, 2 köt.).

2. R. János sir, angol sarkutazó, szül. Dumfriesben (Skócia) 1787 nov. 5., megh. Grasmeneben 1865 jun. 5. Orvostant tanult, 1819-22. és 1825-27. részt vett a Franklin-féle expediciókban mint seborvos, 1840. a tengerészeti kórház felügyelője lett, 1846. lovaggá avatták, 1848-1849. Raeval együtt egy Franklint kereső expediciót szervezett. Művei: Fauna boreali-americana (London 1829-37, 4 köt.); Boat voyage through Rupert's Land (u. o. 1851, 2 köt.); Polar region (1861). V. ö. M' Ilraith, Life of sir J. R. (London 1868).

3. R. Sámuel, angol iró, szül. Derby grófságban 1689., megh. Londonban 1761 jul. 4. Egy asztalos fia volt, könyvnyomtatást tanult, üres idejét szellemi foglalkozással töltötte, s Londonban telepedett le mint könyvnyomtató. Több regényt irt, melyek közt az erkölcsös irányu Pamela (London 1740) nagy tetszésre talált; irta még: Clarissa Harlowe (u. o. 1748, 8 köt.); Sir Charles Grandison (u. o. 1753-54, 6 köt.). R. az u. n. angol családi regény megalapítója, melyet már Steele és Addison előkészítettek, s mint ilyennek igen nagy irodalomtörténeti fontossága van; összes művei több ízben jelentek meg (London 1783, 20 köt. és u. o. 1811, 19 köt. s később is). V. ö. Barbauld, Correspondence of Samuel R. (London 1804, 6 köt.).

Richelieu

(ejtsd: risliő), 1. (Chamby, Sorel vagy St.-John) 130 km. hosszu folyó Quebec kanadai tartományban; a szép George-tóban ered, de legtöbb viézt a Champlain-tóból kapja; vizesései hatalmas mozgató erőt képviselnek, hajózásra nagy részében alkalmas. Sorelnél a Szt.-Lőrinc-folyóba torkollik. - 2. R., város Indre-et-Loire francia départementban, 18 km.-nyire Chinontól, a Mable és vasút mellett, (1891) 2364 lak., akik jóbort, szarvasgombát termelnek és konzerveket készítenek. A szabályosan épített város házai még nagyobbára XIII. Lajos korabeliek. A várost, amely rongyos falu volt, Richelieu bibornok építtette; a bibornok palotáját, amelyet Lemercier tervei szerint építettek és amelyben egykoron értékes gyüjtemények voltak, a francia forradalomban lerombolták. V. ö. Marot, Le magnifique chateau de R.

Richelieu

1. Armand János du Plessis, R. herceg, francia államférfiu és bibornok, született (saját feljegyzései szerint) Párisban 1585 szept. 9-én, meghalt u. o. 1642 december 4. Atyja, du Plessis Ferenc céhfőnök volt, aki III. és IV. henrik király előtt kegyben állott; anyja pedig, De la Porte Zsuzsána, kis állást töltött be a királyi udvarban. Apja kivánságára, aki III. Henriktől a luçoni püspökséget vásárolta meg neki, a papi pályára lépett s a Sorbonne falai között végezte teologiai tanulmányait és 22 éves korában, 1607 áprilisban (5 évvel előbb, mintsem ezt a kánoni jog megengedte) pápai diszpenzáció alapján püspökké szenteltette magát; 1607 aug. letette a teologiai vizsgát és 1608 dec. elfoglalta püspöki székét. IV. Henrik figyelmét az 1608-iki húsvét ünnepén mondott prédikációjával vonta magára, mire a király egy ízben politikaikérdésekben tanácsért fordult hozzája. 1610. a papirend gyülésébe választották és ezzel vette kezdetét nyilvános szereplése is. Az özvegy királyné meghivta ama szűkebb tanácsba, mely Concini elnöksége alatt az állami ügyeket intézte. Concini bukásával azonban (1617, kit Luynes herceg, akirály kegyence váltott fel a hatalom birtokában, R. is elvesztette befolyását éselőbb Luçonba, majd Avignonba húzódott vissza.A királyné kegyét azonban megőrizte, és midőn a dölyfös főnemesség és a spanyolok az állam hatalmát mind jobban megingatták, R. arra a nehéz feladatra vállalkozott, hogy a királyi tekintély helyreállítása érdekében a királynét fiával kibékíti, ami nehezen bár, de mégis sikerült. E közben magával a királlyal is megismerkedett közelebbről, ki R. rendkivüli államférfiui és egyéni tehetségeit felismerte és őt környezetébe fogadván, bibornokká tette, sőt a La-Vieuville-féle minisztérium tagjává kinevezte. Midőn Vieuville 1624 dec. megbukott, R. lett hatalmának örököse. XIII. Lajos nem szerette ezt a lángésszel megáldott minisztert, kinek tehetségei a király szerény talentumát százszorta is felülmúlták; de mert Lajos meg volt arról győződve, hogy senki sem képes Franciaország és a monárkia érdekeit jobban megvédeni és érvényre emelni mintR., leküzdötte saját dicsvágyát, meghagyta R.-t a fő hatalom birtokában, sőt önmagát is alávetette a vaskezü miniszter intézkedéseinek. Midőn a politikai kiváltságaikat féltő hugenották 1625. fegyvert fogtak, La Rochelle várukat kemény ostrom alá vette. Sem Guiton hősies védelme, sem Buckingham angol miniszter felszabadítási kisérlete nem volt képes a fontos várat megmenteni, mely 1628nov. 1. kaput nyitott R. és a király előtt. Miután Languedocban is összetörte a hugenották erejét, a nimesi rendeletben (1629) megújította ugyan a protestánsok vallásszabadságát, de politikai kiváltságaiknak véget vetett. Közben a spanyolok ellen folytatta a háborut; elérte azt, hogy a milanói spanyol helytartóhoz szító fontos Veltlinből a spanyolokat elűzte és igy Franciaország tekintélyét ez oldalon is emelje. 1626 máj. 10. békét kötött ugyan Spanyolországgal, melyet azonban nem tekintett tartós kibékülésnek. Nyomban rá a katolikus és a hugenotta főnemesek összeesküvést szőttek a gyűlölt miniszter ellen; az ellenzék élén XIII. Lajos öccse, Gaston orléansi herceg, Condé marsal, Ornano marsal, Talleyrand Henrik, Chalais gróf (Lajos király egyik bizalmas embere), a kétVendôme (IV. Henrik természetes fiai) és más nagy urak állottak. De R. nem riadt vissza; a királyt a maga részére nyervén, Chalaist lefejeztette, másokat meg elzáratott. Időközben újabb spanyol háboru közelgett, melyet a mantovai örökösödési pör juttatott kitörésre.R. Nevers francia herceg részére követelte az örökséget és rávette XIII. Lajost, hogy személyesen keljen át az Alpokon, amire a király 1629. csakugyan vállalkozott is. Susa bevétele volt e hadjárat gyümölcse. 1630. pedig R. öltött páncélt és megszállotta Pignerolót és Chambéryt, mondhatni egész Szavóját, mire Mazarini pápai nuncius közvetítésével a cherascói békeszerződésben (1630) Mantovát Nevers hercegnek és a francia befolyásnak biztosította. Német földönmár javában dühöngött akkor a 30 éves háboru és II. Ferdinánd császár vezére, Wallenstein éppen leverte a német protestánsokat, mely sikert Ferdinánd a visszatérítési rendelet kiadására használta fel. Ugy látszott, mintha a német Habsburgok világhatalma immár biztosítva volna. Ekkor R. a regensburgi birodalmi gyülésen Miksa bajor fejedelmet és a katolikus liga tagjait bujtogatta fel Ferdinánd császár ellen, azután pedig Charnacé követe által Gusztáv Adolf svéd királyt birta arra, hogy a levert német protestánsoknak segélyt hozzon. Az eretnekkel való szövetkezés azonban annyira bosszantotta R. ellenfeleit, hogy újabb összeesküvést szőttek, melyben maga az özvegy királyné, Gaston herceg,Chevreuse hercegnő, a Marillac testvérek, a lotaiai herceg és pártja, első sorban pedig, bár titokban, a spanyol udvar vettek részt. Már biztosnak vették a gyülölt bibornok bukását, sőt Medici Mária királyné 1630 nov. 11. fia a király jelenlétében éreztette R.-vel megvetését. A király azonban közmeglepetésre most sem ejtette el miniszterét, sőt ellenkezőleg: az összeesküvők ellen fordult (journée des dupes), mire a királyné és öccse a spanyol Németalföldön kerestek menedékhelyet, az egyik Marillac a börtönbe, a másik pedig a tábornok, nemkülönben a spanyoloktól lázadásra birt Montmorency herceg, Languedoc kormányzója a vesztőhelyre kerültek. R. most is teljes diadalt aratott ellenfelein. - Nem kevesebb siker koronázta külső politikáját. Gusztáv Adolf halála után ő lett a német protestánsok protektora, akik vele, illetőleg Feuquieres francia követtel 1633. Heilbronnban védő és támadó szövetségre léptek. Még 1633. szállották meg a francia csapatok Lotaiát és több elzászi várat. A svédek nördlingen mezején szenvedett veresége után R. Oxenstierna svéd kancellárral iskötött védő és támadó szövetséget, melynek értelmében a svédek a Rajna bal partján számos várat engedtek át a franciáknak.

Miután R. már Bethlen Gáborral is folytatott alkudozásokat, 1635 óta D'Avaux lengyel követ és Meerboth Henrik német prot. pap által I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is iparkodott a Habsburg-ház ellenfeleinek táborába csalogatni, de bár Bisterfeld kétszer is járt Párisban, Du Bois d'Avaugour pedig Gyulafehérvárott: a szövetkezés pénzügyi, valamint a porta által okozott nehézségek folytán ez idő szerint még nem jött létre. 1635. Spanyolország nyiltan elegyedett a harcfelek soraiba és ekkor a pireneusi s a németalföldi határ, a Közép-Rajna melléke, Felső-Olaszország és Graubünden egyszerre hangzott vissza a csatazajtól. A francia szolgálatba szegődött Weimari Bernát váratlan halála következtében (melyben sokan R. kezét látták működni), Bernát hódításai (Elzász, Breisach) a franciák kezére jutottak, kik Bernátnak árván visszamaradt katonáit is zsoldjukba fogadták (1639). Valamivel utóbb a nagy Condé és turenne csillaga tünt fel a francia hadi történet egén. 1640. ugyan Casale és vele egész Szavója spanyol-császári kézre került, de R. értette annak a módját: ellenfeleinek erejét ravaszsággal és csellel megosztani. Pártfogásába vette a kataloniai és portugáli felkelőket, amint kéz alatt az angol-skót ellenzéket is szította nehogy az I. Károly király által tervezett abszolut angol királyság Franciaország köreit a kontinensen esetleg zavarhassa. Miután még a Cinq-Mars és De Thou-féle összeesküvést is véresen elnyomta; mialatt a franciák Türingiáig és Frankoniáig győztesen nyomultak és szövetségeseik, a svédek (Torstenson) Lipcse mellett nagy győzelmet vívtak ki a császáriak fölött: a már régebben gyöngélkedő, köszvényben sinylődő államférfiu meghalt. A király néhány héttel később a halálba is követte. Mazarin (l. o.), kit R. halálos ágyán utódnak szemelt ki, a mestere által kijelölt úton tovább haladt és a vesztfáliai békekötésben (1648) betetőzte Franciaország nagyhatalmi állását és befolyását Európában, melynek R. rakta le alapkövét.

R. az irodalom és a művészet körül is szerzett érdemeket. Nagylelkü pártfogója volt az iróknak (kivéve a politikai szabadság előharcosainak, akiket a Bastilleba záratott) és pazarul jutalmazta a művészeket és a szinészeket. Új és kényelmes hajlékot emelt a Sorbonnenak és megalapította a francia akadémiát, melynek a francia nyelv fejlesztését szabta fő feladatává. Megélte még azt az időt, hogy politikai sikerei hatása alatt a francia nyelv lett a diplomácia nyelve egész Európában. Vallási iratait nem számítva, R.-nek következő munkáiról kell megemlékeznünk: elsősorban az általa tollba mondott, több ízben lemásolt és egészben véve hiteles Emlékiratokról (Mémoires), melyek különösen az 1610-38., de különösen az 1632-35-iki évek történetét ölelik fel (kiadta Pétitot a Mémoires relatifs a l'histoire de France c. gyüjteményében, 7-8. köt. 1823, magyarra fordította Benedek Lajos, Kolozsvár 1877). Végrendeletét (Testament politique du cardinal de R., 2 köt., Amsterdam 1664) is hitelesnek tartják. A Histoire de la mere et du fils (2 köt., u. o. 1730) ellenben valószinüen nem az ő műve. Hiteles még a Journal du cardinal de R., qu'il a fait durantle grand orage de la cour (2 köt., u. o. 1664). Leveleit, rendeleteit, diplomáciai levelezését összegyüjtötte D'Avenel (8 köt., Páris 1853-77); követeinek jelentései pedig megvannak a Recueil des instructions données aux ambassadeurs et ministres de France címü hivatalos jellegü kútfősorozatban.

2. R. ArmandEmánuel du Plessis, R. hercege, francia államférfiu. R. marsal unokája és Fronsac herceg fia, szül. Párisban 1766 szept. 25., megh. 1822 máj 17. Kezdetben Chinon gróf neve alatt szerepelt; a forradalom kitörésekor Oroszországba távozott, 1790. pedig Szuvorov vezérlete alatt kitüntetéssel harcolt a török háboruban s alezredesi rangot nyert. 1792. mint a Bourbonok ügynöke Bécsben s Berlinben működött, 1793. részt vett Valenciennes ostromában s ezután újból Oroszországba ment. 1803. I. Sándorcár kinevezte Odessza kormányzójává, mely város felvirágoztatása körül nagy érdemeket szerzett. XVIII. Lajos trónralépése után 1814 okt. visszatérvén Franciaországba, elnyerte a pairi méltóságot, a király első kamarása lett s a száz nap alatt is hű maradt Lajoshoz. 1815 szept. 26. miniszter lett s részt vett a második párisi békealkudozásokban. 1818. mint francia követ jelen volt az aacheni kongresszuson, ahol a hadi költségek leszállítását, a fizetési határidőnek meghosszabbítását és az idegen csapatoknak Franciaországból való kivonulását kieszközölte; ő irta alá egyszersmind azt az okiratot is, melynek értelmében Franciaország nov. 15. a szent szövetségnek tagja lett. 1818 dec. kivált a kabinetből. Mint szegény ember hagyta el az államszolgálatot s azért a kamarák nemzeti ajándék gyanánt évenkint 50 000 frankot szavaztak meg számára, mely összeget azonban R. Bordeaux városnak engedte át alapítvány gyanánt. 1820. Berry herceg meggyilkoltatása után újból a minisztériumba hivatván, hasztalan iparkodott a királyság tekintélyét megerősíteni, amiért az ultraroyalistákkal ellenkezésbe jutott, akik aztán a balpárttal egyesülve, 1821 dec. újból megbuktatták. (V. ö. Der Herzog von R., Sybels Histor. Zeitschr. 62. köt.) Címét közvetlen utódok hiányában unokája Armand Ferenc Odet de Jumilhac (szül. 1804 dec. 19.) örökölte, aki 1879. mult ki, s akiről az másik unokájára Mária Odet Armand de Jumilhacra szállott, kinek halála után (1880 jun. 28.) ennek ilyen nevü fia (szül. 1875 dec. 21.) örökölte a R. hercegi címet.

3. R. Lajos Ferenc Armand du Plessis, R. herceg, francia marsal, Vignerod Armand fia és a nagy R.-nek dédunokája, szül. 1696 márc. 13., megh. 1788 aug. 6. Már 14 éves korában nőül vette Noailles kisasszonyt és korán jutott XIV. Lajos udvarába, ahol oly botrányos hódításokat tett a nők körében, hogy mostoha atyja 1711. letartóztatási rendeletet eszközölt ki ellene és a Bastilleba záratta. 14 hónapnyi fogság utánmint Villars marsal szárnysegéde részt vett az 1712-iki hadjáratban. 1716 márc. Gacé gróffal vívott párbaja miatt, melyben ellenfelét leszúrta, ismét egynéhány hónapra elzárták. Cellamare összeesküvésében való részvétele miatt pedig 1719 márc. 28.-án harmadszor került a Bastilleba, hol aug. végéig tespedett, azután pedig Conflansba száműzetett. Párisba visszahivatván, 1721. pair és 1722. Cognac kormányzója lett; 1725-29. bécsikövet volt, 1734. pedig az akadémia tagja lett. Majd részt vett a Németország ellen viselt háboruban s 1744. alezredes és Languedoc kormányzója lett. Mint a király főkamarása, ura szerelmi kalandjait előmozdította s hadjárataiban is állandó kisérője volt Lajosnak. 1745. ő döntötte el a Fontenoy mellett vívott csatát. 1756. elfoglalta az angoloktól a bevehetetlennek tartott San-Felipe erődöt Minorca szigetén; 1757. a Hannoverbe nyomult francia hadak főparancsnokává nevezték ki. XVI. Lajos alatt tekintélye csaknem teljesen eltünt, csak szellemességével s Maurepas-val folytatott jó viszonya folytán tudta még befolyását fentartani. 84éves korában (1780) de Rooth ir özvegyasszonnyal lépett házasságra. Ez harmadik neje volt. 1781 óta a becsülettörvényszék elnöke volt. Tetemeit a Sorbonneban helyezték nyugalomra. Második felesége Guise hercegnő (1734-40) egy fiut (Fronsac herceg) és egy leányt szült; ez utóbbi Egmont gróf felesége lett. Mémoire-jait saját feljegyzései nyomán Soulavie adta ki (Páris 1793, 9 köt.); németül Hess (Jena 1790-1800, 9 köt.); Nouveaux mémoires du maréchal duc de R., kiadta Lescure (1869, 4 köt.). Mindezen emlékiratok történeti becsüek ugyan, de részben más szerzők művei.V. ö. Faur, Vie privée du maréchal de R. (Páris 1792., 3 kötet).


Kezdőlap

˙