Robeson

(ejtsd: robszon), 1. tengerszoros Hall és Grant Land között az Északi-jegestengerben; É-i folytatása a Kennedy-szoros. - 2. R., county Észak-Carolina É.-amerikai államban, 2470 km2 ter., 25 000 lak., Lumberton székh.

Robespierre

(ejtsd: robszpjer) Miksa Mária Izidor, a francia forradalom egyik legnevezetesebb alakja, szül. Arrasban 1758 máj. 6-án, kivégeztetett Párisban 1794 jul. 28. Korán árvaságra jutva, Conzié arrasi püspök segélyezése folytán került a párisi Louis le Grand kollégiumba, hol jogot tanult. Azután szülővárosában ügyvédi irodát nyitott és a mellett az irodalom iránt is érdeklődést tanúsított és elnöke lett az arrasui akadémiának. 1789. Arrasban a nemzeti gyülekezetbe választották, ahol kezdetben nagyon alárendelt szerepet játszott, sőt rideg, doktrinér elveivel gyakran nevetség tárgyául szolgált, amivel azonban keveset törődött. Rettenthetetlensége és szivóssága, valamint közhirre jutott megvesztegethetetlensége által lassankint befolyásra és tekintélyre emelkedett; de másrészt gyanakvó és bizalmatlan jakobinus klubban tartott beszédei tesznek tanuságot. 1790. elnöke lett a jakobinus klubnak. Az alkotmányozó gyülés befejeztével (1791 szept. 30.) R. egyik legnépszerűbb alakja volt a forradalmi pártnak. Ekkor Duplay asztalos szerény házában lakást bérelt, kinek leányával Eleonorával szerelmi viszonyt kötött. Nemsokára a párisi törvényszéknél egy ideig mint közvádló működött, mely állásról azonban 1792 máj. lemondott. Rövid ideig szerkesztője volt a Défenseur de la Constitution c lapnak. R. volt a legelsők egyike, akit az új választások alkalmából a konventbe választottak. Ekkor már a radikális párt egyik vezére volt, mely el volt tökélve a forradalmat összes következményeivel együtt végrehajtani, s egyik fő okozója a király elitéltetése s kivégeztetésének. Befolyását ezután a girondiak megbuktatására (1793 jun. elején) használta fel, kezébe kerítette a forradalmi bizottság elnöki állását, melyben diktátori hatalmat gyakorolt az egész ország fölött. Az új alkotmányt hatályon kivül helyezte és mint a közjólét-bizottság lelke és szervezője, vérözönbe fojtott le minden ellenállást. Még javában folyt a vérengzés és üldözés, midőn R., az egyedüli hideg fő az általános rémület közepette, azt vette észre, hogy az őrjöngési mámor immár áthaladott delelő pontján és ez okból időszerünek találta a mozgalmat csendesebb mederbe terelni. Szakított tehát az eddigi iránnyal és a túlzóktól meg esetleges versenytársaitól szabadulni kivánván, saját párthivei ellen fordult, kik közül a legvérengzőbbeket és legtekintélyesebbeket egymás után a vérpadra küldötte. Még Danton és csoportja sem kerülhette ki ezt a sorsot (1794 ápr.). Azután helyreállította, ha nem is az eltörült isten, de legalább a «legfőbb lény» kultuszát, melynek tiszteletére maga rendezte szenteskedő modorában mint főpap az első istentiszteletet és maga mutatta be az áldozatot. De midőn ekkor is tovább folytatta vérengzéseit és a forradalmi törvényszéknek juniusban eszközölt ujjászervezése után 1285 embert hurcoltatott a vérpadra, maguk a konvent tagjai, köztük Tallien, Fouché, Collot d'Herbois, Billaud-Varennes, Fréron és mások, életüket féltvén, de jólét-bizottságban R. ellen titkon összeesküdtek. R., hogy ellenfeleire halálos csapást mérjen, 1794 jul. 26. (thermidor 8.) a konventhoz intézett fényes beszédében lerántotta a leplet erről az összeesküvésről, mely állítólag a konvent megbuktatására tört. Azonban a beszéd hatás nélkül maradt. A konvent egyik tagja R.-nek elfogatása iránt tett javaslatot, amelyet a többség Couthon és Saint-Just tiltakozása dacára el is fogadott. R.-t nyomban elfogták s a Luxembourg-palotába szállították, de a külvárosok csőcseléke kiszabadította bálványát s a városházára vezette, ahol R. az időközben szintén kiszabadult párthiveivel találkozott. R. tétlensége s habozása azonban hiveinek akcióját bénította, a konvent ellenben szokatlan erélyt tanusított s Barras tábornoknak parancsot adott a támadásra. Midőn ez a városházát ostromolta, R., állítólag saját kezével, pisztollyal próbált életének véget vetni; hihetőbb azonban, hogy egy nemzetőr röpítette a golyót a zsarnok fejébe, mely azonban csak R. állát zúzta össze. Ezután R.-t a Conciergeriebe vitték, ahonnan jul. 28. délután 6 óra tájban 20 társával egyetemben a vérpadra szállították. Lefejeztetését a nép örömrivalgással s tapssal fogadta. Bukása a rémuralom végét jelentette. R. munkái 1832-42. jelentek meg Párisban Oeuvres choisies de M. R., Laponneraye és Carrel szerkesztése mellett; más kiadás vermoreltől való (u. o. 1865).

Robineau

francia vigjátékiró, l. Beaunoir.

Robin Hood

(ejtsd: -hud), egész csomó angol népballada hőse, a monda szerint Huntingdon grófja, aki 1247 dec. 21. halt meg. Az újabb irók ugy tekintették, mint mitikus alakot, akiben az angolszászok a normann hódítók elleni gyülöletüket személyesítették meg. Ez a fölfogás jut érvényre Walter Scott Ivanhoe címü regényének R.-jában is. Legtöbben azt a feltevést fogadják el, hogy R. I. Rikárd angol király korában (1200 táján) élt, s a történeti művek közt elsőnek Fordun skót krónikája (1377 és 1382 közt) említi. Kedvenc tartózkodási helye a sherwoodi vadon (Nottinghamsire) volt, s a legrégibb balladák, melyek viselt dolgait megörökítik, III. Eduárd korából valók; az első ilyen ballada-gyüjteményt Wynkin de Worde adta ki: Lytel Geste of R. (London 1495.) s ez a könyv ma már igen ritka. Új és teljesebb gyüjteményt adtak: Ritson (London 1885, új kiad.) és Gutch (u. o. 1847, 2 köt.); operának is feldolgozták: Macfarren (1860) és Dietrich Albert (1879). R. emlékére egész a legújabb időkig évenkint ünnepélyes játékokat, célba lövést és majálisokat rendeztek Angolországban.

Robinia

L. (növ.), 1. Gömbákác, Koronafa és Akácfa.

Robinson

1. Edurárd, amerikai tudós, szül. Southingtonban (Connecticut) 1794 ápr. 10., megh. New-Yorkban 1863 jan. 27. Előbb a mennyiségtan és a görög nyelv tanára volt csak nejének 1818. bekövetkezett halála után fogott teologiai tanulmányokhoz s e célból előbb Andoverben, majd 1826 óta Párisban, halléban és Berlinben a keleti nyelveket tanulmányozta. 1830. visszatérve Amerikába, tanár lett előbb Andoverben, majd a new-yorki teologiai szemináriumban. 1838-52. beutazta Egyiptomot, a Sinai félszigetet és Palesztinát. E keleti utazásának korszakalkotó eredménye a Biblical researhes in Palestine (London és New-York 1867, 3. kiad., németül is), melyet a londoni földrajzi társaság megkoszoruzott. Folytatása e munkának a New researhes (New-York 1856). Hátrahagyott irataiból megjelent német nyelven Physische Geographie des Heiligen Landes (Lipcse 1865).

2. R. Teréz Albertino Lujza, irói neve Taloj (leánynevének kezdőbetüi), az előbbinek neje, szül. Halleban 1797 jan. 26., megh. Hamburgban 1870 ápr. 13-án. 1828. ment férjhez és férjét tudományos utazásai kisérte. Munkái: Volkslieder der Serben (2 köt., Halle 1825-26, 3 kiad. Lipcse 1853); Versuch einer gescichtl. Charakteristik der Volkslieder german. Nationen stb. (Lipcse 1840); Die Unechtheit der Lieder Ossians (u. o.); Geschichte der Colonisation von Neuengland (u. o. 1847); Historical view of the Slavei languages (New-York 1850); irt továbbá több lebeszélést. Halála után jelent meg: Gesammelte Novellen (2 köt., Lipcse 1874).

3. R., angol család, l. Gray és Ripon.

Robinson Crusoe

(ejtsd: -kruzó), az angol Defoe (l. o.) egyik kalandos regényének hőse, valószinüleg egy skót matróz, Selkirk Sándor, aki hajótörést szenvedvén, négy évig egyedül élt a dél-amerikai Juan Fernandez szigeten, hol 1709. egy angol hajó megtalálta. Történetét legelőször Woodes Robers beszélte el (A cruising voyage round the world, 1712) s ennek nyomán készült a Defoe kalandos regénye (London 1719), melyet csakhamar minden nyelvre lefordítottak és utánoztak. Miután Rousseau az Emil, vagy a nevelésről című könyvében rámutatott a R. történetének pedagógiai fontosságára, többen átdolgozták, módosították és utánozták azt, igy Campe is: Az ifjabbik R. (Budapest é. n.), s rövid időn száz meg száz új R.-történet keletkezett.

Robinsonia

DC. (növ.), sugaras-fészkes, négy fajjal Juan Fernandez szigetén. Ritka kerti virág.

Robitsek

Ferenc, egyh. iró, kat. áldozópap, szül. Pesten 1859 máj. 24. Középiskoláit Budapesten és Esztergomban, a teologiát Bécsben végezte. pappá szentelték 1882 okt. 8. Káplán volt Kemencén, Rév-Komáromban és Budán a kir. palotában. 1886. hittudor, 1889. a budapesti közp. papnevelőben tanulm. felügyelő és egyet, helyettes tanár, 1892-ben pápai t. káplán, 1893 febr. plébános Nagy Maroson, ahol most is működik. Számos sz. beszédén, értekezésén stb. kivül, melyek a Jó Pásztorban, Magyar Államban, Magyar Szemlében, Hittudományi Folyóiratban stb. jelentek meg, önálló művei: Lacordaire végrendelete (Budapest 1888); Szt. István első apostoli magyar király dicsőséges jobb kezének története (u. o. 1888); Szt.-László-társulat évkönyvei (u. o. 1890-92) stb. E lexikon kat. részének munkatársa. V. ö. Zelliger A., Egyh. irók csarnoka.

Roborantia

l. Erősítő gyógyszerek.


Kezdőlap

˙