l. Vörheny.
(ejtsd: szkar-), olasz zenészcsalád, 1. Domokos, született Nápolyban 1683. vagy 1685., megh. u. o. vagy Madridban 1757. Atyja és Gasparini tanítványa. Operákat is szerzett, de 377 felfedezett zongoraszerzeménye s az a tény, hogy 1709. őt mutatták be Händelnek Rómában, mint az olasz zongoraművészet legkimagaslóbb alakját, ide helyezi súlypontját. 1715-19. a római Szt.-Péter-bazilika karnagya volt; ez állásától ezért vált meg, hogy Narciso c. dalművét betanítsa Londonban, honnan azután a portugál király magával vitte Lisszabonba gyermekeit tanítani. 1725-29. ismét Nápolyban élt, azután Madridban. Az u. n. egyházi hangrendeket (hangnemeket) S.-nál már modern dur és moll váltja fel; szonátái még egytételüek. - 2. Atyja Sándor, az u. n. nápolyi iskola alapítója, szül. Sziciliában Trapaniban 1659., megh. Nápolyban 1725 okt. 24. Rómában Carissimi volt mestere. A svéd trónról lemondott Krisztina királynőnek volt ő itt udvari karnagya, számára adta elő első dalművét is (L'onesta in amore). 1694-1703. és 1707 óta nápolyi udvari karnagy, a Sant' Onofrio konzervatorium igazgatója. Bámulatos termékenységü zeneszerző. 1715-ben 105 operája volt (Rosaura; Teodora, melyben 1693. ő először látta el zenekari kisérettel az addigi secco recitativót; Tigrare, Griselda stb.), állítólag 200 miséje, de azonkivül 7 oratoriuma, a párisi konzervatorium könyvtárában 8 köt. kantátéja stb.
Antal, olasz anatomus és sebész, szül. Mottában (Treviso) 1747 jun. 13., megh. Bonascoban 1832 okt. 31-én. 1772. Modenában az anatomia tanára, beutazta Franciaországot, Hollandiát és Angliát és Voltával Németországot; 1783. tanár Párisban, 1804. Napoleon első sebésze. Munkái: Anatomicae disquisitiones de auditu et olfactu (Pavia 1789, 2. kiad. 1823); Sull'ernie (Milanó 1800); Opusculi di chirurgia (u. o. 1825-1832); összes műveit kiadta Vannoni (3 kötet, Firenze 1836-39). V. ö. Tagliaferri, Vita di S. (Milano 1834).
török sziget, l. Karpathosz.
a Schelde 112 km. hosszu oldali mellékfolyója Franciaország É-i részében. Pas-de-Callais départementban Aubignytől Ny-ra ered, elfolyik Arras és Dounai mellett; az utóbbinál fölveszi a Sensée-csatornát, 67 km.-nyi hosszságban 18 zsilip segítségével hajózhatóvá lesz és St.-Armand alatt a belga határ közelében torkollik.
Mikszáth Kálmán (l. o.) tárcairói álneve.
(ejtsd: szkaroń) Pál, francia iró, szül. Párisban 1610., megh. u. o. 1660 okt. 14. Tanulmányai elvégeztével gondtalan, könnyelmü életet élt, de 28 éves korában megbénulván és elvesztvén vagyonát, mint iró volt kénytelen kenyerét keresni. Anna királynő, XIV. Lajos anyja, évdíjban részesítette. Ez időtől kezdve háza nyitva volt kora legtekintélyesebb férfiai és női előtt, különösen 1652 óta, amikor Madeleine d'Aubignét, a későbbi Maintenon asszonyt nőül vette. S. volt a francia irodalomban a burleksz első meghonosítója és főleg a vígjátékot, a komikus regényt és novellát művelte. Legérdekesebb művei: Virgile travesti (Páris 1647-53, kiadta Fournel u. o. 1858) és Roman comique (2 köt., u. o. 1651-1657, kiadta Fournel, 2 köt., u. o. 1857). Vígjátékait többnyire spanyol minták után irta: Jodelet (1645); Les trois Dorothées (1646); L'héritier ridicule (1649). Nagyon ízléstelen Mazarinade (1649); c. szatirikus röpirata. Novelláiban (összesen nyolc) külföldi irókat, igy p. Cervantest utánozta. S. összes műveit (Oeuvres completes) Bruzen de la Martiniere (10 köt., Páris 1737, új kiad. 7 köt. 1786) adta ki. V. ö. Morillot, S. et le genre burlesque (Páris 1888).
(ejtsd: szkartaccini) János András svájci irodalomtörténeti iró, szül. Bondóban (Graubünden) 1837 dec. 30-án. Baselben és Bernben filologiát és teologiát tanult, aztán pap volt Bern kantonban. 1871-ben a churi kanton-iskolában az olasz nyelv és irodalom tanára lett. 1875. Soglio papja, 1882. egyháztanácsos lett. 1884 óta Fahrwangen-Meisterschwandenban (Aargau) lelkészkedik. Főbb művei: Dante Alighieri, seine Zeit, sein Leben und seine Werke (Biel 1869, 2. kiad. M.-Frankfurt 1879); Dante's Divina Commedia (bő kommentárral, 4 köt., Lipcse 1874-90); Dante in Germania (2 köt., Milano 1880-83); Aghandlungen über Dante (M.-Frankfurt 1880); Dante, Vita e Opere (2 köt., Milano 1883, 2. kiad. 1894); Dante-Handbuch (Lipcse 1892); Enciclopedia Dantesca (Milano 1895 óta). Kiadta Tasso Gerusalemme liberata-ját (Lipcse 1871, 2. kiad. 1882); Petrarca Canzionere-jét (u. o. 1883); Enciclopedia Dantesca I. (Milano 1896).
l. Papagájhal.
Marcus Aemilius, előkelő, de elszegényedett családból származván, nagy szerepre küzdötte fel magát. Mint katona Numantia ostrománál és Szárdinia szigetén tüntette ki magát, a polgári életben egymásután lett edili, prétor, 115. konzul, majd princeps senatus és a Jugurthához küldött követség feje. nagy vagyonát, melynek alapját ügyes faüzérkedés alkotta, megtizszerezvén, politikai szereplésével és építkezésével tett magát emlékezetessé. Helyreállítván a Pons Mulviust, Pisa és Luna felé kiépíttette a Via Aemiliát, a szenátusban pedig mint az oligárkák vezére elkeseredett harcot folytatott a demokrata párt ellen, de a nélkül, hogy népszerüségét a plebsnél elveszítette volna. - Fia Marcus nyilvános szereplését a Mithridates elleni harmadik háboruban mint Pompejusnak quesztora kezdette meg. Kr. e. 68. kortársait bámulatba ejtette az általa rendezett nyilvános játékok pompájával. 56. prétor volt Szérdiniában, mely állásából kifolyólag zsarolás miatt vád alá került. Ez alkalommal Cicero fényes védőbeszéde folytán felmentették, de mikor később választási visszaélés címén került vád alá, Pompejus kivánságára elitélték. Ekkor száműzetésbe ment és azóta hirének nyoma vész.