Skelleftea

(ejtsd: sellefteo), kis város Westerbotten svéd tartományban, 12 km.-nyire a S. folyó torkolatától, a Botteni-öbölnél, 1187 lak., fürészmalmokkal; vas-, hal- és faáruexporttal.

Skelmersdale

(ejtsd: szkelmerzsdel), város Lancaster angol grófságban, Wigan és Ormskirk között, (1891) 6627 lak., szénbányákkal és téglagyárakkal.

Skelton and Brotton

(ejtsd: szeltn end brottn), város York angol grófságban, a North-Ridingban, (1891 11,842 lak., angy vasércbányával; a XII. sz.-ból való kastéllyal.

Skepszis

(gör.), a. m. kételkedés; skeptikus, aki kételkedik, a filozofiában a skepticizmus hive (l. o.).

Skepticizmus

(gör.), a kételkedésre való hajlandóság, mely a gondlkodás fejlettebb korszakaiban szokott fellépni, midőn a kialakult nézetek sokfélesége azon eshetőségek elé állítja az elmét, hogy vagy az egyik nézethez szegődjék a többiek elvetésével, vagy a különböző elveken nyugvó nézetek egybekapcsolását kisértse meg (eklekticizmus), vagy gyanuval teljék el minden megállapított (dogmatikus) nézet iránt, ez a S. Ez az utóbbi álláspont ismét kétféle. Ha ez a gyanu azzal az erős meggyőződéssel társul, hogy az igazság elérhető, csak előbb a fölkapott hibás nézeteket kell az útból eltávolítani, akkor ez a S. inkább propedeutikus, ilyen p. Descartes S.-a, mely a gyanus nézeteket biztosakkal akarja helyettesíteni. De van olyan S. is, mely az emberi elmétől egyáltalán megtagadja azt a képességet, hogy az igazságot elérje, vagy pedig, mely tagadja, hogy igazság van. Ez a nézet az elmének minden biztos tudásról való lemondását jelenti és voltakép a tudományos munka terén kivül áll, tehát közös alap hiján meg sem is cáfolható. Skeptikus iskolák voltak az ókorban (l. Pyrrhon), skeptikusak az újabbkori misztikusok, kik csak isteni közvetlen megvilágításban látnak igazságot, nem az emberi gyarló elme erőlködéseiben.

Skerljevo

l. Frambözia.

Skernewizy

l. Skierniewice.

Skerries

(ejtsd: szkerrisz), halászváros és tengeri fürdő dublin (ettől 29 km.-nyire) ir grófságban, vasút mellett, (1891) 2218 lak., jelentékeny halászattal; környékén nagy kőbányákkal. A 7 km.-nyire fekvő Rockabill szigetén világító torony áll.

Ski

(norvég, ejtsd: sí), l. Hótalp.

Skibbereen

(ejtsd: szkibberín), kikötőváros Cork irországi grófságban, az Ilen torkolata közelében, vasút mellett, (1891) 3296 lak., vászonszövéssel, halászattal; élénk gabonakereskedéssel. Nagyobb hajók csak az 5 km.-nyi távolságban fekvő Old-Courtig mehetnek föl.


Kezdőlap

˙