Slemil

l. Schlemihl.

Slezák

Vencel, műlovas, szül. Prágában 1803, megh. Debrecenben 1886 okt. 30. Vagyonos molnár fia volt, de már kora ifjuságában engedett szive vágyának s vándor cirkusztársasághoz csatlakozott. Egyike lett Európa legkitünőbb műlovasainak. Ő tette meg először az u. n. jockey-ugrást (puszta földről a vágtató ló hátára), melyet addig lehetetlennek tartottak s egyáltalán korának első voltigeurje volt. A negyvenes években magas is cirkuszigazgató lett és társulatával bejárta Magyarországot. A cirkuszi mutatványokba ő vitt először magyar elemet: 1845. a hagyományos ikaruszi játékot «magyar csikóspostává» alakította át és festői csikósöltözetben, kilenc lóval mutatta be, Európa-szerte nagy tetszést aratva. Vállalkozása nagynemü lett, Péterváron ő építette az első állandó cirkuszt, majd Keresztély augustenburgi herceg hivta meg lovászmesterének; de S. nemsokára ismét társulatot szervezett és újra bejárta vele egész Európát és Algériát. 1865-ben Debrecenben telepedett meg mint vagyonos ember és két év mulva polgárjogot nyert. Tősgyökeres magyarrá lett családostul. Nagyérdekü emlékiratai lappanganak.

Slezvig

l. Schleswig.

Sligo

1. grófság Connaught ir tartományban, az Atlanti-oceán, Mayo, Roscommon és Leitrim között, 1868 km2 területtel, (1891) 98,013 (1841-ben 180,897) lak. A tengerparttól a föld fokozatosan emelkedik a DNy-ról ÉK-re húzódó Ox-hegységig, amely a Knockalongyban (539 m.) éri el a legnagyobb magasságát. K-en van az alacsony Braulieve-lánc. A főbb folyók a Moy, az Easky, az alsó részükben egyesülő Owenboy, Owenmore és Unshin. A tavak 4590 ha.-nyi területet borítanak; a nagyobbak: a Lough-Gill, az Arrow és Garra, végül a Temle-House. Az alacsony, homokos partokba a Killalai-, a S.-i-öblök és a Milk-haven nyulnak be. Inishmurry, Coney és Black-Rock szigetek tartoznak a grófsághoz. Az összes területből 9592 ha. gabonaföld, 10,564 ha. takarmánynövényekkel van bevetve és 14,572 ha. rét. Az egyedüli iparág a durvaposztókészítés; a partokon virágzik a halászat. A grófság két követet küld a parlamentbe. - 2. S., az ugyanily nevü grófság és püspökség székhelye, ahol a Lough-Gill lefolyása a S.-öbölbe torkollik, vasút mellett, (1891) 10,274 lak., szappan-, gyertyagyártással, kötélveréssel, sör- és szeszgyártással, malmokkal, gabona-, vaj-, gyapjufonál - exporttal, halászattal, szép katolikus timplommal, több klastrommal. Közelében vannak S. apátság romjai.

Sligovica

(a szerb szlivovica szó elferdítése) a. m. szilvapálinka, szilvorium.

Slingelandt

Pieter, van, hollandi festő, szül. Lejdában 1640 okt. 20., megh. u. o. 1691 nov. 7. Don Gerardnak volt tanítványa. Többnyire a felsőbb társadalmi osztályok és a polgári elem életéből vett egyszerü, derült, gyakran humoros fölfogásu képei kitünő technikájáról, finom szinérzékéről tesznek tanuságot. A legismertebbek: Szappanbuborékokat fúvó gyermekek (1661, Firenze, Uffizi-képtár); A cipész; A hegedüs (schwerini képtár); A rossz hallásu öleb (drezdai képtár); Zenelecke; A gazdag úr (amsterdami muzeum) stb.

Slingeneyer

Ernő, belga festő, szül. Loochrisyben (Gent mellett) 1823 május 29-én, megh. Brüsszelben 1894 ápr. 28. Wappersnek volt tanítványa és már 1842. óriási sikert aratott a Vengeur nevü francia hadi hajó elmerülését ábrázoló patetikus képével (kölni muzeum). Ezt követték hasonló tárgyu egyéb festményei: Jakobsen hajóskapitány halála (1845); A lepantói csata (1848, brüsszeli muzeum); Nelson halála a trafalgari tengeri csatában (1850); Jó Fülöp brouwerhaveni csatában (1852); a brüsszeli akadémia épületében festett, a belga történelemből vett 12 nagy falképből álló sorozat stb., melyek a maguk idejében, a belga művészet föléledésekor és a belga szabadságharc hatása alatt roppant lelkesedést keltettek, de ma már inkább csak történeti szempontból érdekesek. utolsó műveinek egyike a Pompeji utolsó napját ábrázoló festmény (1891).

Slip

(ang., ejtsd: szlip), igy nevezik azon különbözetet, mely a hajó által a tényleg megfutott úthosszuság és a hajócsavarnak, annak forgása folytán elméletileg bekövetkező tovamozgási távolsága között létezik. A S.-et az okozza, hogy a viz a csavar nyomásának bizonyos mértékben kitér és igy a csavarnak munkaeredményét csökkenti.

Sljeme-hegység

l. Szlyeme.

Sloe

(ejtsd: szló), tengeröböl a Zeeland németalföldi tartományhoz tartozó Walcheren és Zuid-Beveland között; vasúti híd vezet át rajta.


Kezdőlap

˙