Soutane

(franc., ejtsd: szután), a katolikus papok hosszu, keskeny ujjakkal ellátott köntöse. A mindennapi életben a papok gyakran hozzá hasonló, de rövidebb kabátot viselnek (soutanelle).

Souterrain

l. Emelet.

Southampton

(ejtsd: szöthemptn), Hants angol grófság székhelye és fontos kikötőváros Anglia D-i partján, a S.-Harbour mellett, a Test és Itchen folyók torkolata által alkotott félszigeten, vasutak mellett, (1891) 65,325 lak., nagy kocsigyárakkal, hajó-, gép-, cukor- és sörgyártással, középkori erődítményeinek maradványaival, aminő a Bar Gate a High-Streetben, szt. Mihályról elnevezett régi templommal, a Domus Dei nevet viselő III. Henrik idejéből való kórházzal és egyéb régies épületekkel, szép városházzal, Harley Institution nevü természettudományi iskolával, botanikuskerttel, szép parkkal, amelyet Watt és Palmerston szobrai díszítenek, a Town-rakodóparton egy Albert-emlékkel, az angol földrajzi intézettel (Ordnance Survey and Map Office), szinházakkal és több jótékonysági intézettel. S. jelentősége azonban főképen tengeri kereskedelmében és tengeri személyforgalmában rejlik. Kikötője, amelyben a tenger áradása és apadása napjában négyszer érezhető, a legnagyobb hajóknak is biztonságot nyujt; újabban az Empressdockkal (300,000 font sterling) nagyobbították. A bevitel fő cikkei: gabona, hús, sajt, gyümölcsök, kávé, cukor, állatok és bőrök, gyapju és fa; a kivitelé: pamutiparcikkek, főképen ruhák, továbbá bőráruk, kalapok, vasáruk, rövidáruk és könyvek. A parti hajókat nem véve számba, 1893-ban 2,13 millió t. tartalmu hajó fordult meg benne. S. állomása a legtöbb angol postahajónak, továbbá a német és hollandi tengeren túl járó hajóknak. Közelében vannak Netley apátság romjai és a tengerész-kórház. S.-t 495 körül az angolszászok alapították; már a XII. sz.-ban ismeretes volt a borkereskedéséről. A XVI. sz.-ig a Franciaország ellen küldött hajóknak volt a kiinduló pontja. Az 1665-iki pestis azonban jelentőségének véget vetett és csak a XIX. sz.-ban 1840 után virágzott fel újra.

South Bend

(ejtsd: szauth bend), St. Joseph county székhelye Indiana é.-amerikai államban, 211 km.-nyire Indianopolistól, a St. Joseph és vasút mellett, (1891) 21,819 lak., virágzó kocsi- és vagongyártással, papiros- és őrlő malmokkal, különböző jelentékenyebb iskolával.

Southborough

(ejtsd: szauthboro), város kent angol grófságban, 3 km.-nyire Tunbridge Wellstől, amelynek külvárosa, (1891) 5416 lak., számos nyaralóval.

Southcote

(ejtsd: szauhkot) Janka, rajongó angol nő, szül. Devonshireban 1750., megh. 1814 dec. 27. Földmívelő szülők gyermeke volt; a wesleyanusokhoz csatlakozott, de ezek elűzték maguktól, mert elmondotta, hogy gyakran viziói vannak. Mikor a János Jelenések könyvében (XII.1) említett isteni bárány hitveséül jelentette ki magát és a Messiásra való előkészületek céljából a szombati ünnepeket ismét meghonosította: több község keletkezett körülte (új-izraeliták, szombatosok). 1813., mikor már túl volt a hatvan esztendőn, azt jelentette ki, hogy az uj Messiás teherbe ejtette. V. ö. Fairburn, The life of S. (London 1814).

Southdown-juh

a leghiresebb rövidgyapjas angol húsjuh. Eredeti hazája a sussexi grófság, ahol Ellmann János állította elő a mult század utolsó negyedében, de e század második negyedében még inkább megjavította Webb János norfolki gazda. A S. középnagy, de kisebb mint bármely angol hosszugyapjas juh, mert kihízlalva ritkán lesz 100 kg. nehéz. Testalkata kifogástalan húsformákkal bir, húsa valamennyi angol juhé között a legjobb, mert nem oly kövér mint a többié, gyapja is a legértékesebb az angol juhok között. Nálunk nagyon fölkapták a tenyésztését, de kényes természete s a gümőkór iránti nagy hajlama miatt mindinkább felhagynak vele. L. Angol juhok.

South Downs

l. Downs.

Southend

(ejtsd: szöthend), város Essex angol grófságban, a Temze-torkolat bal partján, vasút mellett, (1891) 12,333 lak., látogatott tengeri fürdőkkel és parti hajóforgalommal.

Southey

(ejtsd: szauthi) Róbert, angol költő és történetiró, szül. Bristolban 1774 aug. 12., megh. 1843 márc. 21. Tanulmányait a westminsteri iskolában kezdette, de innen négy év mulva egy cikk miatt, melyben az angol iskolákban szokásban levő testi fenyíték ellen kikelt, távozni kényszerülvén, Oxfordba ment, hol teologiát tanult. Fiatalkori excentrikus nézetei Wat Tyler címü tragédiájában vannak kifejezve, melyet azonban később maga is elvetett. Tanulmányai elvégeztével, mivel mint unitárius papi állást nem kaphatott, egyideig Bristolban történelmi előadásokat tartott, majd 1795. nagybátyjával Lisszabonba utazott, honnan 6 hónap mulva visszatérve, Londonban jogi tanulmányokkal foglalkozott és bámulatos irodalmi tevékenységet fejtett ki. 1800. rövid ideig ismét Portugáliában tartózkodott, majd Gretában (Cumberland) telepedett le. 1807. állami nyugdíjt kapott s 1813. poeta laureatus lett. Első költeménye, mely feltünést keltett, Joan of Arc, gazdag fantáziáról s egyszersmind fiatalkori túlzásokról tanuskodó hősköltemény. 1801. jelent meg másik hőskölteménye: Thalaba the destroyer, melyet egymásután követtek: Metrical tales (1804); Madoc (1805); The curse of Kehama (1810) és Roderick, the last of the Goths (1814). Kisebb költeményei közül kiválnak balladái. Mint udvari költő Wellington herceg és a szövetséges európai uralkodók győzelmeit énekelte meg. Történelmi művei közül a kiválóbbak: Life of Nelson (1813. és újabban, magyar kiadását az akadémia tervezi); Lives of the British admirals (4 köt.); Life of Wesley (1820); History of Brazil (1810-19, 3 köt.); History of the Peninsular war (1823-28, 2 köt.). V. ö. Life and correspondence of R. S. (kiadta fia Cuthbert S. Károly, 1862, 6 köt.). Életrajzát megirták még: Browne (London 1859), Dowden (u. o. 1880) és Dennis (Boston 1887).


Kezdőlap

˙