Szacsal

kisközség Máramaros vármegye izavölgyi j.-ban, (1891) 2209 oláh és német lak.; kőolajbányája van.

Szacsur

(Szacsurov), kisközség Zemplén vármegye varannói j.-ban, (1891) 1155 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Szacsvay

1. Imre, 1848-49-iki országgyülési képviselő, szül. Sályiban (Bihar) 1818 nov. 1., kivégezték Pesten 1849 okt. 24. A gimnáziumot és jogakadémiát Nagyváradon végezte. 1839. mint Beöthy Ödön irnoka került fel a pozsonyi országgyülésre. Az országgyülés befejeztével letette az ügyvédi vizsgát s Nagyváradon nyitott irodát. 1848 máj. 10. Kossuth kinevezte a nagyváradi kincstári uradalom ügyészévé, jun. 24. a nagyváradi választókerületben országgyülési képviselővé választatott. A kormánynak Debrecenbe költözése után a háznak jegyzője lett s mint ilyen irta alá az 1849 ápr. 14-iki függetlenségi nyilatkozatot. Követte a kormnyt Szegedre s később Aradra is. A harc leverése után egy ideig bujdosott, azonban elfogatván, Pestre vitetett az Újépületbe. A vizsgálat folyamán bátran beismerte, hogy a függetlenségi okiratot ő fogalmazta s e miatt a hadi törvényszék kötél általi halálra itélte.

2. Sz. Imre, szinész, szül. 1854 okt. 10-én. 1871. az országos szinészeti akadémiába lépett, melynek végeztével 1874. vidékre került, a kolozsvári szinháznál legtöbb ideig működött, honnan 1884 márc. 16. a nemzeti szinházhoz szerződtették s melynek jelenleg is első rendü művésze.

3. Sz. Sándor (lécfalvi és esztelneki), az első nevezetesebb hirlapiró, szül. Vécsen (a Maros mellett) 1752., megh. Kolozsváron 1815 máj. 15-én. Székely nemes származásu. Előbb a kolozsvári, majd a debreceni ref. kollégiumban tanult, némely adat szerint a bécsi egyetemet is látogatta és rövid külföldi utat tett Német- és Franciaországba. 1779-től Pozsonyban, maradt, ahol Rát Mátyás mellett részt vett az akkor megindult első magyar hirlap (a M. Hirmondó) szerkesztésében; e lapnak később ő lett szerkesztője. Midőn a lap 1786 végén megszünt, Sz. Bécsben 1787. megindította a Magyar Kurir c. politikai lapot és társlapját, a Magyar Muzsát, melyeket 1793 februárig szerkesztett. Cikkeit és röpiratait sokáig névtelenül irta. Két hirhedt pamfletjét: Zakkariásnak, a pápa titkos iródeákjának Rómából költ levelei (1786) és Az Izé pugatoriumba való utazása (1787) egyidőben eltiltották. Mind a kettőt sértő gúny jellemzi és kiméletlen hang, mellyel a vallás kérdését és a papságot szóvá teszi; ő ellene irta Szaitz Leo egri szervita barát Igaz magyar c. könyvét. Szaitzcal egyáltalán erős polémiát folytatott. De Sz. a nemzetiség mellett is lelkesen küzdött. Hazafiak tüköre c. röpiratában (Pest és Kassa 1790) a nemzeti nyelv mellett szólal fel. Lapjában is rendkivül sokat tett a nemzeti önérzet fölélesztésére. Irt csípős, szatirikus verseket is, a Blumauer modorában. Eszes ember volt, de kritizáló hajlamával sok ellenséget szerzett. Szabadelvü irányáért 1793 elején Ferenc császár kormánya eltiltotta a Kurir szerkesztésétől s neki távoznia kellett Bécsből. Kolozsváron telepedett meg, ahol szintén a műveltségnek és nemzeti nyelvnek volt terjesztője. V. ö. Jakab Elek (Figyelő XI., XII.), Kemény József gróf (Új M. Muzeum, 1856, I.).

Szacsvayné

Boér Emma, a nemzeti szinház tagja, szül. Keszthelyen 1854 okt. 18., a kolozsvári nemzeti szinháznál lépett a szini pályára, 1868 okt. a nemzeti szinházhoz szerződött, hol 1870 márc. 31-ig működött, aztán ismét Kolozsvárra szerződött, végre 1884 máj. 1. újra a nemzeti szinház kötelékébe lépett, ahol jelenleg is mint az intézet kiváló tagja működik.

Szada

nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, (1891) 1154 magyar lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.

Száda

az akna vagy táró külső nyilása; hordón a felső lyuk neve.

Szádafúró

l. Kádárság.

Szádalás

pallóknak és gerendáknak egymással horonnyal és eresztékkel való összekötése, hogy azok szilárd mennyezetet vagy falat alkossanak. Az első esetet a pallókkal az 1. ábra mutatja; a 2. ábra u. n. szádfalat (szádalt falat) mutat, amilyeneket alapozásoknál, gátaknál, zsilipeknél stb. használnak. L. még Fakötések.

[ÁBRA] 1. ábra. Palló-szádalás.

[ÁBRA] 2. ábra. Szádalt fal.

Szadduceusok

(új-héb. cedúkim, cadokiták), zsidó felekezet, melyet a zsidó hagyomány a Kr. e. III. sz. első felében élő Cádokra vezet vissza, ki tanítója, szókhói Antigonus tételét, hogy a jót nem az érte várt jutalomért kell cselekedni, oda magyarázta, hogy mincsen túlvilági jutalom. Geiger (Sadducäer und Pharisäer, Boroszló 1863) a második jeruzsálemi templom felépítése és berendezésekor szereplő Cádok nevű papi családhoz fűzi Sz. keletkezését. A köztük és a farizeusok közt ugy társadalmi és politikai, mint vallásos tekintetben fönforgó ellentétek, melyek gyakran nyilt ellenségeskedéssé, sőt véres harcokká fajultak, nem csekély mértékben siettették a zsidó állam romlását. A Sz. a papok és a velök szövetkezett arisztokraták pártja volt, mely kezében tartotta az állami hatalmat, a világi és papi főbb hivatalokat és féltékenyen őrködött kiváltságai s az ezek támaszául szolgáló sajátos papi intézmények fölött. Azért egyrészt kacérkodtak a görög, szír és római hatalommal, másrészt pedig állást foglaltak a néppártot alkotó farizeusok ellen, kik a szentirás tanulmányozását és gyakorlatát mint a népnek, nem csak a papoknak, jogát és kötelességét állították oda, és az irott tannak értelmezése s magyarázata által oly irányban fejlesztették a zsidó vallást, hogy összhangba jött az élet követeléseivel. A Sz. számára csak a törvény betüje volt mértékadó, az élő szóbeli hagyományt elleezték és kárhoztatták. Tagadták a halhatatlanságot, a külvilági életet és a föltámadást; az ember feltétlen ura szabad akaratának, melyre isten nem gyakorol befolyást. Angyalokban és szellemekben nem hittek. A szentirás szó szerinti alkalmazása, valamint a vallásos gyakorlat számos részletére nézve egyetértettek a szamaritánusokkal. A zsidó állam hanyatlása meggyöngítette, bukása pedig megtörte őket; a talmud lezárásának ideje körül végkép eltünnek; irodalmában mint eretnekek szerepelnek. Tanaiknak, ugy látszik közvetetlen örökösei és folytatói a karaiták (l. o.).

Szádeczky

1. Gyula, geologus, szül. Pusztafalun (Abaúj-Torna) 1860 dec. 30. A gimnázium I-II. osztályát Sárospatakon, a többit Szepes-Iglón, egyetemi tanulmányait a budapesti tudományos egyetemen végezte. 1883. tanári oklevelet nyert, 1884-90. Szabó József mellett tanársegéd volt a budapesti tudományos egyetemen; 1887. doktorátust tett az ásvány-földtan, paleontologia és földrajzból. 1889-90. külföldi ösztöndíjjal szaktanulmányokat végzett a párisi College de France-on, beutazta az Alpokat, Dél-Franciaorzságot, Angolország déli részét, meglátogatott néhány német egyetemet. 1890-96. a budapesti evangelikus református főgimnáziumban a természetrajz tanára, 1891-96. budapesti tudományos egyetemen a kőzettan magántanára volt. 1896 tavaszán a magyar tanárokkal Egyiptomba utazott. 1896 szept. 24. a kolozsvári egyetemre az ásványtan és földtan nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Nagy számu, főként kőzettani, földtani és ásványtani munkája jelent meg a magyaron kívűl német és francia nyelven is a Földtani Közlönyben, Tschermak Mineralogische und petrographische Mittheilungen-jában, a magyar királyi természettudományi társulat és a magyar tudományos akadémia kiadványaiban. Egyik értekezése svéd nyelvre is lefordíttatott.

2. Sz. Lajos, történetiró, az előbbinek bátyja, született Pusztafalun 1859 ápr. 5. A gimnázium alsóbb osztályait a sárospataki kollégiumban, a felsőbbeket a szepesiglói gimnáziumban végezte. A budapesti egyetem bölcsészeti karán 1879. tanulmányait befejezvén, hogy magát a történeti tudományokban jobban kiképezze, állami ösztöndíjjal két évet töltött a bécsi egyetemen, mint az Institut für österr. Geschichtsforschung tagja. 1880-ban bejárta Oláhországot és Galiciát s az oláh és lengyel levéltárakat átkutatta. 1881 máj. a budapesti egyetemen tanárvizsgálatot tett. 1882 ápr. pedig a bölcsészetdoktori szigorlatot is kiállotta. A levéltári kutatásaival s irodalmi munkásságával már is feltünt fiatal tudóst a m. tört. társulat azonnal segédtitkárává, a heraldikai és genealogiai társulat pedig jegyzőjévé választotta. 1883 tavaszán Odescalchi Artur herceggel a bukovinai székelyek hazatelepítésére alakult országos bizottságtól kiküldetve egymásután kétszer járt Bukovinában s lelke volt a betelepítésnek, mely országos érdeklődést keltett. A betelepítés történetét megirta a lapok hasábjain. 1883 szept. 22. a budapesti egyetemen magántanár lett a magyar történelem XVI-XVII. sz.-beli részéből; 1882 ápr. 1., a kormány az egyetemi könyvtár tisztjévé s egyúttal 1889 szept. 27. az akkor felállított posta- és távirótanfolyamhoz a postatörténet rendes tanárává nevezte ki. 1888 máj. 4. az akadémia levelező tagjává választotta. Székét 1889 ápr. 8. AA céhek története Magyarországon c. értekezésével foglalta el. 1889. a történelmi társulat másodtitkárává választatván, a Századok segédszerkesztője volt Szilágyi Sándor mellett. 1889 nyarán utazást tett Felső-Olaszországban, Párisban, Londonban és Svájcban. 1891. a magyar országgyülés képviselőházának naplószerkesztője lett; 1891 aug. 12. kinevezték a kolozsvári Ferenc-József-tudomny egyetemen a magyar történelem nyilvános rendes tanárává és az országos tanárvizsgáló bizottság s a tanárképző intézet tagjává. Főbb munkái: Mihály havasalföldi vajda Erdélyben 1599-1601 (Budapest, 1882); Báthory Zsigmondné, Mária Krisztierna (u. o. 1893); A gróf Haller-család története (u. o. 1886); Békés Gáspár életrajza (u. o. 1887); Báthory István lengyel királlyá választása 1574-76 (u. o.1889); Izabella és János Zsigmond Lengyelországban 1552-1557 (u. o. 1888); Berzeviczy Albert utazásai 1818-20 (u. o. 1889); A céhek történetéből Magyarországon (u. o. 1889); Az első magyar postaszervezet és az erdélyi posták a fejedelmek korában (u. o. 1890); Kovacsóczy Farkas 1586-94 (u. o. 1891); A Habsburg-ház lengyel királyságra törekvése a XVI. sz.-ban (Kolozsvár 1892); Fogaras vára és uradalma történeti emlékei (u. o. 1892); Kirándulás a Negojra (u. o. 1892); Szerémi György élete és emlékirata (akadémiai értekezés, Budapest 1892); Szerémi emlékirata kiadásának hiányai (akadémiai értekezés, u. o. 1892); Régi magyar turisták és utazók (u. o. 1892); Kovacsóczy Farkas levelezése 1577-94 (u. o.1893); Erdély és Mihály vajda története 1595-1601 (Temesvár 1893); Salamon Ferenc emlékezete (Kolozsvár 1893); Szabó Károly emlékezete (Budapest 1894); Deák Farkas emlékezete (u. o. 1894); Székely oklevéltár (Kolozsvár 1895. a 4., 1896. az 5. köt., 1897. a 6. köt.); Gróf Bethlen Kata élete és végrendelete (Budapest 1895); Kirándulás az Andrássy-havasokban (Kolozsvár 1895); A kolozsvári Báthory-ház legendája (u. o. 1897). A székely történeti pályadíjalap intéző bizottsága Szabó Károly halálával 1892 nov. 13. őt bizta meg a székelyek történetének megirásával. 1893 jun. 14. az erdélyi muzeumegylet bölcsészet-, nyelv- és történettudomnyi szakosztálya titkárává választván, reá bizta az Erdélyi Muzeum szerkesztését. 1895 nyarán részt vett a Zichy-expedició kaukázusi és középázsiai utazásában, ő vezetvén az expedició naplóját s irván nagy érdekü jelentéseket az expedició kutatásairól a Budapesti Hirlap, Vasárnapi Újság, Erdélyi Muzeum hasábjain. Az erdélyi irodalmi társaság 1892. választmányi tagjává választotta, az erdélyi Kárpát-egyesületnek alelnöke, kolozsvármegyei osztályának 1893-96. elnöke volt, lemondásakor tiszteleti elnökévé választatott. A hunyadvármegyei tört. és régészeti társulatnak tiszteleti tagja, a kolozsvári ev. ref. teologiai fakultás felügyelő bizottságának alelnöke, az erdélyi ev. ref. egyházmegye képviselője és számos tudományos társulat és jótékonysági egyesület választmányi tagja. (Életrajza megjelent a Vasárnapi Újság 1895. évfolyamában s az Erdély 1895. évfolyamának 6-7. számában, arcképpel.) E lexikonba történeti cikkeket ir.


Kezdőlap

˙