Szaniszló-ízlés

a klasszikuskodó művészetnek Lengyelországban Poniatowski Szaniszló Ágost lengyel király (1764-95) nevével való megjelölése.

Szaniszló-rend

előbb lengyel, azután orosz császári érdemrend, melyet II. Szaniszló Ágost lengyel király 1765 máj. 7. alapított. 1835 dec. 1. Sándor cár mint Lengyelország királya újjászervezte s négy osztályra osztotta. 1831 nov. 29. óta a rend három osztályu. A rend ünnepe ápr. 23. (máj. 5.). Jelvénye aranyszegélyü vörös-zománcos nyolcágu kereszt, csúcsain arany golyókkal, sarkaiban az arany cári sas. Középpaizsa kerek, rajta S. S. monogramm, körülötte aranyszegélyü fehér karikagyűrüben zöld babérkoszoru. Szalagja vörös, fehér-vörös-fehér szélcsíkkal. Az I. osztály csillaga ezüst, rajta kerek paizs, fehér gyűrüben a rendjelszó: Praemiando incitat.

Szank

nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kiskun alsó j.-ban, (1891) 1790 magyar lak.

Szankuru

(felső részében Lubilas), a Kasszai (l. o.) mellékfolyója Afrikában; a D. sz. 10° és a K. h. 24° alatt Muata Jamvo országában ered; a D. sz. 5° 20' alatt hajózhatóvá lesz, az 5° alatt pedig Ny-nak, illetőleg ÉNy-nak fordul, balról fölveszi a Lubit és későbben jobbról a Lubefut, pompás termékeny vidéket öntöz és a szigetek és homokpadok alkotta labirintusban torkollik. Fontossága abban áll, hogy a Kasszaival együtt a Stanley Pooltól kezdve Luszambóig több mint 1000 km. hosszu hajózható utat alkot és elefántcsontban meg kaucsukban gazdag vidékre vezet el. Forrásvidékét 1874. Cameron fedezte föl. 1886. Wolf dr. végig ment rajta a torkolatától a D. sz. 6o-ig.

Szannan-szigetek

l. Riu-kiu.

Szanszára

(szanszkrit) a. m. vándorlás, igy nevezik az indek a földi lét változó alakját. Az indek hite szerint ugyanis a lélek a halál után érdemeinek megfelelő alakban újjászületik. A védák korának harcias népe még mit sem tudott erről a lélekvándorlásról s csak később az ind bölcselkedő szellem ébredésének, az upanisádoknak idejében kapott az lábra. Halála után az ember jó vagy rossz tetteinek jutalma vagy üntetésére felsőbb vagy alsóbb rendü lénnyé változva jön újra a világra. A lélekvándorlás nem végtelen; rövidebb vagy hosszabb ideig tartó tisztító út után végre is Brahmával egyesül a megtisztult lélek, ez a Sz.-moksa, az indek üdvözülése. Az újjászületések láncolatától (szánszkritül Sz.-csakra) való félelmen alapszik a buddhizmus legfőbb dogmája, mely a Brahmávali egyesülés helyett a lélek megsemmisülését, a nirvánát (l. o.) tűzi ki célul.

Szanszkrit nyelv és irodalom

A szánszkrit vagy helyesebben ó-ind a legrégibb árja nyelvek egyike s legközelebbi rokona az iráni nyelvcsaládnak, mely a többi testvérnyelvnél később vált el a közös törzstől. Nem egészen megfelelő a szánszkrit elnevezés, ha a tágabb értelemben vett ó-ind irodalomról van szó, mert a szánszkrit vagy eredeti alakjában szanszkrita összetett, mívelt) kifejezés csak az ind középkor mesterkélt irodalmi nyelvére illik, mely ellentétbe jutott a természetes (prakrita) nyelvvel. Három korszakot lehet az ó-ind nyelv történetében megkülönböztetni, u. m. a véda-, eposz- és a klasszikus kort. Már igen korán kifejlődött az egészen önálló alapból kiinduló szánszkrit nyelvészet. A szent könyvek, a védák helyes olvasása, illetőleg recitálása és értelmezése adta az első ösztönt az indeknek anyanyelvük törvényeinek kutatására. Pánini (l. o.) volt az első ind nyelvész, ki időszámításunk előtt vagy három századdal hires nyelvtanában anyanyelvének egész rendszerét tudományosan tárgyalta; eredeti szövegét kiadta és németre fordította Böhtlingk (Szent-Pétervár 1887). Pánini munkájához, mely klasszikus könyvnélküli betanulásra számított rövidsége miatt nehezen érthető, tartoznak Patandsali nagy kommentárja a Mahábhásja (szánszkrit szövegét kiadta Kielhorn, Bombay 1878-85, 3 köt.), és Kasika (ered. kiadás: Balasasztri, Kasika commentary on Panini's grammatical aphorisms, Benáresz 1876-78). Ismertebb ind grammatikai művek Diksita Bhatta Sziddhánta Kaumudi, mely a Pánini-féle nyelvtant magyarázza (első kiadása Kalkutta 1811, újabb kiadása Táránátha Tarkavácsaszpatitól, u. o. 1870-71), rövidítését a Laghu Kaumudit angolra fordította Ballantyne, Laghu Kaumudi, an English version commentary and reference c. (3. kiad. Benáresz 1881); Vopadéva Mugdha bodha (átdolgozta és kiadta Böhtlingk, Szt.-Pétervár 1847). V. ö. Goldstücker, Panini, his place in the Sanscrit literature (London 1861); Burnell, The Aindra school of Sanscrit Grammarians (Mangalore 1875); Kielhorn, Katyayana and Patanjali, their relation to each other and to Panini; Liebich, Panini. Beitrag zur Kenntnis der ind. Literatur u. Grammatik (Lipcse 1891).

Igen gazdag az ind szótárirodalom. Az első e nemü mű Jászkanak Nirukta (magyarázat) címü, a ritkább véda-szókat magyarázó munkája, kiadta Roth (Göttinga 1852). Legtöbbre becsült szánszkrit nyelven irt szánszkrit szótárak Amara-Szinha lexikona, az Amara-Kosa (halhatatlan kincs), kiadta és lefordította először Colebrook (Serampore 1808), aztán Loiseleur des Longchamps (Páris 1839, 2 köt.); Hemacsandra, kiadták és németre fordították Böhtlingk és Rieu: Hemakhandra's Abhidhanakintamani, systemat. geordn. synonym. Lexikon (Szt.-Pétervár 1847). Újabb kritikai kiadását fogja adni az ind szótáraknak a bécsi egyetem által támogatott Quellenwerke der altindischen Lexikographie: I. Der Anekarthasamgraha des Hemachandra mit Auszügen aus dem Commentare des Mal endra, kiadta Zachariae (Bombay 1893); II. Das Unadignana sutra des Hemachandra, kiadta Kirste (u. o. 1895). A legterjedelmesebb szánszkrit szótárak Ráddhakanta enciklopedikus műve, a Sabdakalpadruma (a szók csodafája, Kalkutta 1819, 8 köt.) és Tarkavácsaszpati Táránátha Vachaspatya, a comprehens. Sanscrit dictionary (u. o. 1873-84, 22 rész). V. ö. Zachariae, Beiträge zur indischen Lexikographie (Berlin 1883).

A szánszkritra először az angol Jones Vilmos (l. o.) fordította az európai tudósvilág figyelmét. Utána Angliában Colebrooke, Wilson, Németországban Schlegel, Humboldt és az összehasonlító nyelvtudomány megalapítója Bopp Ferenc, Grammatica crit. lingu. Sanscr. (Berlin 1829-32); Boller, Ausführliche Sanskrit-Grammatik (Bécs 1847); Benfey, Vollständige Grammatik d. Sanskr. (Lipcse 1852); Desgranges, Grammaire sanscrite-français (Páris 1845-47); Flechia, Grammatica sanscrita (Torino 1856); Bolz, Vorschule des Sanskrit (Oppenheim 1868); Müller M., Sanscrit grammar in devanagari and roman letters (2. kiad., London 1870); Edgren, A compend. Sanscrit grammar, with a brief sketch of scenic prakrit (London 1885); Kellner, Elementargrammatik der Sanskritsprache (3. kiad. Lipcse 1885); Bühler, Leitfaden für den Elementarcursus des Sanskrit (Bécs 1883), igen jó gyakorlati nyelvtan, mely a modern élő nyelvek módjára tárgyalja India régi nyelvét; Bergaigne, Manuel de la langue sanscrite (Páris 1884); Stenzler, Elementarbuch der Sanskritsparche (6. kiad. Boroszló 1892); Whitney A., Sanscrit grammar (Lipcse 1879, 2. kiad. 1889), a tudomány színvonalán álló szánszkrit nyelvtanok közt a legjobbak egyike; Kielhorn, Grammar of the Sanscrit language (Bombay 1888, németül Berlin 1888). Szánszkrit olvasókönyveket v. kresztomáciákat irtak Lassen, Antologia sanscrita gloss. instructa. Denuo adorn. J. Gildemeister (2. kiad. Bonn 1868); Böhtlingk, Sanskrit-Chrestomathie (Szt.-Pétervár 1845, 2. kiad. u. o. 1877); Benfey, Chrestomathie aus Sanskritwerken (Lipcse 1853-54); Lanman, A Sanscrit reader with vocabulary and notes (Boston 1888, 2 kiad.). Szánszkrit szótárakat irtak Wilson, Dictionary in Sanscrit and English (2. kiad. Kalkutta 1832, 3. kiad. u. o. 1874); Goldstücker (London 1856-63); Benfey, A Sanscrit-English dictionary =u. o. 1866); Williams, Sanscrit-English dictionary, etymolog. and philol. arranged (Oxford 1872 és újabb lenyomata u. o. 1888); Böhtlingk és Roth, Sanskrit-Wörterbuch (Szt.-Pétervár 1855-75, 7 köt.), a legteljesebb és legjobb szánszkrit szótár, rövidítése és javított kiadása: Böhtlingk, Sanskrit-Wörterbuch in kürzerer Fassung (u. o. 1879-89, 7 köt.); Cappeller, Sanskrit-Wörterbuch (Strassburg 1887, angol bővített kiadása u. o. 1891); Apte, Sanscrit-English dictionary (Puna 1890); Macdonell, Sanscrit-Engl. dictionary being a practical handbook (London 1893).

Legrégibb emlékei az ind irodalomnak a védák. Történelmi feljegyzések hiányában nem lehet biztosan megállapítani a védák keletkezésének idejét, európai kutatók közül többen Kr. e. 1500-1000 évekbe teszik a véda-kort. Újabban Tilak ind tudós és Jacobi német szánszkritista a védaszövegben talált csillagászati adatok alapján sokkal nagyobb régiséget tulajdonítanak az indek szent himnuszainak. Jacobi szerint a védák Kr. e. 4500-2500-ból valók. (V. ö. Tilak, The Orion, or researches into the antiquity of the Vedas [Bombay] és Jacobi a Zeitschr. der Deutsch. Morgenl. Gesellsch., 49-50. köt.). Négy véda van: a Rigvéda (l. o.); a Szama-véda a. m. az énekek védája, mely a Rig-véda dalaiból vagy himnuszaiból vett versekből áll; a Jadsur-véda a. m. az imádságok tudománya vagy védája; végül az Atharva-véda vagy Brahma-véda, a varázsigék védája. Minden véda három alkatrészből áll; az első a tulajdonképi védaszöveg, az u. n. Szamhita; a második a védához irt prózai liturgikus magyarázat, a Bráhmánák (l. o.), és a rövidre szabott oktató mondások gyüjteménye, a Szutra (szó szerint: fonál, zsinór). A szutrák oly rövidek és homályosak, hogy magyarázat nélkül jobbára meg sem érhetők. Kétféle szutra van. u. m. a Srauta-szutra a. m. a Sruti, azaz a szent szöveg vezérfonala (sruti, mely a sru hallani gyökből származik, szó szerint a. m. hallás), mely kizárólag az áldozás ritusának szertartására ád szabályokat. Érdekesebb a másik, a Szmárta-szutra a. m. az emlékezés, a tradició tankönyve vagy vezérfonala, mert ez a mindennapi élet szokásait és erkölcsi szabályait foglalja magában. A Szmárta-szutra ismét két alosztályra oszlik, a Grihja-szutra a. m. házi szabályokra, melyek a családi életben a házassági, születési s egyéb alkalmakra vonatkozó ceremóniákat irják elő és a Dharma-szutra a. m. törvénykönyvre, mely a jogot tárgyalja s a később oly szépen fölvirágzott törvénykönyv-irodalom alapja. A véda-irodalomhoz számíttatnak az indek első bölcsészeti okoskodásait tartalmazó iratok, az Upanisádok. Az Upanisádok többnyire egészen prózában irt filozofiai értekezések, tartalmuk igen különböző. Megállapodott bölcsészeti rendszert hiába keresne valaki bennök. Félig költői, félig bölcselkedő modorban látományokat, képzelet szülte furcsaságokat, oktató épületes párbeszédeket, vitatkozásokat tartalmaznak s helyenként magas lendületü költői szépségü nyelven irvák. A világszellem, az Atman felismerése egyik fő tárgya az Upanisádoknak. Az Upanisádok, melyek közül a legrégibbek a Kr. e. VII. vagy VI. sz.-ból valók, teszik az ortodox ind bölcsészet alapját. Európában még a mult században a francia nyelvész Anquetil-Duperron persa fordításból 52 Upanisádot latinra fordított, Oupnekh'at (az Upanisád szó elrontása) címen (Páris 1802-1804, 2 köt.). Ez a másod kézből eredő fordítás magától érthetőleg rendkivül hibás ugyan, de azért annyira-mennyire meg tudta őrizni az eredeti szépségeit. Schopenhauer, a nagy pesszimista bölcsész annyira beleélte magát az Upanisádok filozofiájába, hogy mindennapi bibliája volt neki a latin Oupnekh'at. Egyes Upanisádokat angolra fordított Nam Mohan Roy (Kalkutta 1818) és Roer (u. o. 1848). A tizenkét legfontosabb Upanisádot angolra fordította Müller Miksa (Oxford 1879-1884, Sacred books of the east I-XV.). Nevezetesebb véda-kiadások a Müller Miksától kiadott Rigvéda (1. kiad. London 1849-74, 6 köt., 2. kiad. u. o. 1890-92, 4 köt.). Szama-védát kiadtak Wilson (u. o. 1843) és Benfey (Lipcse 1848), a Jadsur-védát kiadta Weber (Berlin 1849-59, 3 köt.), az Atharva-védát kiadták Roth és Whitney (u. o. 1856). Németre fordították a Rig-védát Grassmann (Lipcse 1876-78, 2 köt.), Ludwig (Prága 1876-1883, 6 köt.). Angolra Wilson (London 1850-88, 6 köt.). Az Atharva-védából 100 dalt németre fordított Grill (2. kiad. Stuttgart 1889); angolra Griffith, The hymns of the Atharva-Veda with a popular commentary (Benáresz 1895). A gazdag Bráhmána-irodalomból említést érdemelnek az Aitareja-Bráhmána, szánshkritül és angolul kiadta Haug (Bombay 1863, 2 köt.); a Satapatha-Bráhmána, kiadta Weber (Berlin 1849-55), angolra fordította Eggeling (Sacred books of the east, Oxford 1882-94, 3 köt.) és a Radsendralala által kiadott Taittirija-Bráhmána és Aitareja Aranjaka (Kalkutta 1859-70, 1864-72). A szutrák közül kiválóbbak a Stenzlertől kiadott Die Grihya-Sutra oder Ind. Hausregeln (Lipcse 1865-78, 4 köt.), szánszkritül és németül; a Gobhilja-grihja-szutra, kiadta Knauer (Dorpat 1884); a Latjajana Srautaszutra, kiadta Anandacsandra (Kalkutta 1870-1872); a Katjajana Srauta-szutra, kiadta Weber The Crautasutra with extracts from the commentaries of Karka and Yajnikadeva c. (Berlin 1859); az Apasztambadharma-szutra, kiadta és angolra fordította Bühler (Bombay 1868-78); az Apasztambija grihja-szutra, kiadta Winternitz (Bécs 1887). V. ö. Colebrooke, Essay on the Vedas (új kiadás London 1873); Roth, Zur Litteratur des Veda (Stuttgart 1846); Kaegi, Der Rigveda, die älteste Litteratur der Inder (2. kiad. Lipcse 1881); Muir, Original Sanscrit texts on the origin and history of the people of India (London 1868-73, 5 köt.).

Szantál

(tulajdonképeni néven hor, a. m. férfiak), bengáli népfaj, amely Bengáliában a K. h. 86° 30' és 87° 8' és a Ganga s Baitarni folyó közötti területen, Szantál-Parganán lakik. Még a mult században is rablásaik miatt rémei voltak szomszédaiknak. 1855-ben fellázadtak és csak kemény harc árán győzték le őket. Most mint rendőrök és katonák szolgálnak.

Szantálfa

(növ.), l. Santalum és Pterocarpus; szenegali Sz., l. Drepanocarpus.

Szantálfafélék

l. Santalaceae.


Kezdőlap

˙