Szemere

(szemerei), ősrégi család, melyet a történetirók a honfoglaló hét magyar vezér egyikétől, Hubától (l. o.) származtatnak. Egy Zemere IV. Béla király korában a tatárok elleni harcban szenvedett nehéz sebeket, s talán ennek emlékéül nyerte a család mellékelt címerét, mely a vért kék udvarában zöld mezőn piros nadrágos férfi-jobblábat mutat, nyíllal átlőve, a paizs feletti sisak koronája felett pedig arany-kék és ezüst-vörös foszladékok közt kifeszített kézív lebeg. A Sz.-k ott harcoltak Csák Máté oldalán. I. Lajos király idejében is feltünt egy vitéz Sz., ki a lázongó moldvai vajda ellen, mint macsói bán, harcolt. Ugyane korban élt a család kétségtelen törzse Domokos, kinek fia János, az Aba-családból származott gagyi Bakos leányt vett nőül. Ennek unokája I. Lőrinc, György fiával együtt, sőgorai gagyi Bakos Pál és Antal által megöletett. I. Lőrinc másik fia János, 1460. esztergomi várnagy volt; ennek tiz fia közül egyik, Kelemen, Mátyás király alatt szerepelt, s Beatrix királynétól saját főkomornáját, a morvaországi nemes családból eredt Stolcz Magdolnát nyerte nőül s ezúttal királyi adományt is kapott; 1488. jajcai bán és visegrádi várnagy s a korona őre volt; másik fia György, váradi prépost; harmadik fia Mihály 1519-ben abaúji alispán. A családtagok többnyire nagy számu és pedig fiugyermekekkel lévén megáldva, a családot egész korunkig igen elterjesztették; több ágra oszlottak. A reformáció korában egyetlen egy Sz. sem maradt a római egyház hive, s azután folytonosan a vallás- s egyszersmind politikai szabadság felkelő bajnokainak mostoha sorsához kötötte saját sorsát. A jajcai bán Kelemen ágán nevezetesebb családtagok: Pál, Albert fia Kinizsi leánytól, Rákóczi György udvarnoka, majd abaúji alispán, szepesi kamarai tanácsos és királyi táblai biró; részint már előbb, részint magasabb hivatalt viselve, Abaúj, Borsod és Sáros vármegyék részéről országgyülési követ, kinek jeles eszét s tollát bizonyítják az általa irt pozsonyi országgyülési naplók, nevezetesen: az 1622-iki, 1625-iki soproni, 1630-iki pozsonyi, 1634-35-iki ismét soproni, 1637-38-iki, 1646-47-iki és 1649-iki pozsonyi országgyülések naplói. (V. ö. Kovachich, Scriptores minores I.) Rákóczi György részéről, mint ennek biztosa, Eprejesen s az általa leirt, említett országgyüléseken fontos küldöttségekben működött. Hires szépségü neje Putnoky Klára azon gyanú alá esett, hogy férjét turóci tótok által megölette, a perben azonban Wesselényi Ferenc nádor ártatlannak nyilvánította. E nőtől született egyetlen fia László, zempléni alispán (1667-72); I. Rákóczi Ferencnek Zrinyi Ilonával tartott menyegzőjén a vármegye követe. Wesselényi nádor összeesküvésében részvéttel volt vádolva, de az uralkodóház iránti hűségéről felmutatott bizonyítvány alapján megszabadult. Egyik fia, szinte László (II.), II. Rákóczi Ferenc alatt dandárvezér volt 1706.; a másik fai Pál, zempléni ellenzéki követ az 1681-iki országgyülésen, kinek neje Ketzer (l. o.) leány volt, s aki 1686. a bősz Caraffa által elfogatott s Eperjesen fogva tartatott, de 1687-ben Caraffa vad kegyetlenkedésének némi korlátozása után szabadságát visszanyerte, s a Ketzer-család fejének, ki az «eperjesi mészárszéken» végeztetett ki, szomoru sorsát elkerülte. A család ez ágának következő tagjai közül többen viseltek magasabb katonai rangot s vármegyei főtisztségeket. Nevezetesen V. László, Ung vármegye követe 1802. és István Zemplén vármegyének hosszabb ideig alispánja és királyi tanácsos, ki 1829. halt meg. V. Lászlónak és Istvánnak nővére volt Krisztina, Fáy Lászlóné, Fáy András nagy hazánkfiának s irónknak édes nyja. V. Lászlónak fiai voltak: György, főbiró kit Zemplénben s a szomszéd vármegyékben metsző, éles ötletei és élcei tettek nevezetessé, s e téren versenyzett vele ifjabb fivére Miklós, a szellemes költő (l. o.); leánya volt Krisztina, akit a család másik nagy nevü tagja Pál vett nőül, s aki Képlaky Vilma (l. o.) néven az irodalmat szinte költeményekkel gazdagította. István alispán fiai közül többen szerepeltek az 1848-49-iki szabadságharcban, u. m. József, zempléni főszolgabiró és vésztörvényszéki ülnök, s e miatt fogoly, ki 1862. hunyt el; Pál, 1848. Perlasz ostrománál esett el; László szinte mint honvédőrnagy áldozta életét a szabadságért 1849.; János is fogságot szenvedett. A Rákóczi zászlói alatt szolgált dandárvezér II. Lászlónak egyik fia, Ádám lett törzse a borsodi ágnak, melyből Bertalan származott, s a pestvármegyei ágnak, mely Pécelen volt birtokos. Ez ágból eredt Ferenc, magyar királyi helytartósági ágens, kinek fia Pál, a nagy esztetikus, szonett-költő, Kazinczy Ferenc társa a nyelv újjáteremtésében (l. o.).

[ÁBRA] Szemere-család címere.

1. Sz. Attila, Bertalan miniszter egyetlen fia, országgyülési képviselő, szül. Párisban 1859 jun. 1-én, hol száműzött atyja akkor tartózkodott. Alsóbb iskoláit Párisban, azután midőn haza került, Budapesten és Késmárkon, egyetemi tanulmányait Budapesten s Párisban végezte. 18 éves kora óta a hirlapirói pályán forgott s felváltva volt munkatársa a Pesti Hirlapnak, Nemzetnek s az Ábrányi Kornél által szerkesztett Magyarországnak. 1881-84-ben teljes harmadfél évig tartó külföldi utazást tett, bejárva Európa nagy részén kivül északi Afrikát, Marokkót, Egyiptomot, s legnagyobb sikerrel és tanusággal Ázsia délkeleti részét, Indiát, az indiai tenger szigeteit és a khinai és japáni birodalmakat, mely utóbbiakból igen értékes műipari gyüjteményeket hozott haza, melyek egy részét az országos iparművészeti muzeum birtokába bocsátotta. Haz érkezvén, ismét a zsurnalisztikára s irodalomra adta magát. 1891. a Magyar Hilap egyik főmunkatársa s 1892. e lapnak társtulajdonosa lett. Politikai, nemzetgazdasági s pénzügyi és társadalmi cikkeken kivül a szépirodalom terén is sikerrel tett kisérleteket. 1894. e viszonyból kilépve, egy nagyobb kőszénvállalat vezérigazgatói állását foglalta el. Miskolc városa az 1896-iki parlamentbe egyik képviselőjévé választotta.

2. Sz. Bertalan, volt 1848-iki belügyminiszter s Kossuth Lajos kormányzósága idejének miniszterelnöke, szül. Vattán (Borsod) 1812 aug. 27-én, meghalt Pesten 1869 jan. 18-án. A falusi iskolát végigtanulva, 1822-ben a sárospataki ref. kollégiumba, onnét két év mulva a miskolci evang. iskolába, 1826-ban a német nyelv megtanulása végett a késmárki liceumba s 1827. ismét a sárospataki főiskolába ment, hol 1832. végezte a jogtudományokat. Az országgyülés megnyilvtával Pozsonyba ment Palóczy L. képvsielő odalához, s ott (1832-34) mint az ifjuság egyik komoly és nemes irányu vezére, királyi táblai hites jegyző s távollevő mágnások képviselője, két véet töltött s ügyvédi oklevelet nyert. 1834 szept. ment vissza szülő vármegyéjébe, sok tapasztalással gazdagodva s ott aljegyzővé neveztetvén, e hivatalát 1836-ig folytatta. Ez év okt. hosszabb előkészület után ment külföldre s teljes egy éven át utazva, bejárta Német- és Franciaországot, Nagy-Britanniát s Irlandot, Németalföldet, Belgiumot és Svájcot. 1837 őszén érkezett vissza Bécsbe, hol útleirását szerkeszteni kezdé, mely azonban csak 1840-re készült el teljesen (Utazás külföldön, 1. köt. Németföld, Francaiország, Pest 1840; 2. köt. Nagy-Britannia s Irland, Németalföld, Belgium, Rajnavidék, Helvécia, Pest 1840, egy tervrajzzal). Vármegyéjébe visszatérve, az ottani vármegyei küldöttség számára irta Tervét egy építendő javító fogháznak a magán rendszer elvei szerint (Kassa 1838, egy ilyen fogház tervrajzával), utazásaiban szerzett tanulmányai gazdag eredményét; s ugyanez évben a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület küldöttségének használatára Tervét egy papi özvegy- s árvatárnak. A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről irt pályamunkájáért a magyar akadémiától jutalmat nyert (a jeles és úttörő munka megjelent Budán 1841). 1840 szept. 5. a magyar akadémia tagjai koszorujába fűzte s ez és a következő évben irta az Eötvös J. báró által kiadott Árvizkönyv köteteibe Kölcsey emlékezetét és Mária emlékezetét. Borsodban főbiróvá, majd az 1843-44-iki országgyülésre követté, azután alispánná s ismét követté választatván, megkezdé nagymérvü történeti szereplését. A reformok és alkotmányos szabadság küzdelmeiben szerzett első rendü érdemei folytán 1848 tavaszán belépett mint belügyminiszter az első magyar minisztériumba, s Pestre jövén széke elfoglalására, népszerüséggel környékezve, erős kezébe vette a belügyek kormányát. Midőn 1848 szept. 10. a Batthyány gróf minisztériuma visszalépett s a ttörvényes útból kizökkent teendőket Kossuth vezetése alatt a honvédelmi bizottság kezelte, Sz. mint ennek egyik legelszántabb tagja, fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki; midőn pedig decemberben az olmützi trónválság után a második minisztérium megalakult, abban az igazságügyi tárcát kellett volna átvennie; de nem lévén akkor szervezések s csendes munka ideje, ő oda ment, ahová a szükség s veszély hivta. Országos biztosképen működött a felső megyékben ritka eréllyel, s e miatt a debreceni országgyülésen csak ápr. 14-ike után jelenhetett meg. A detronizálás kimondása s a köztársaságnak általa történt kikiáltatása után, Kossuth kormányzósága alatt, miniszterelnök lett s ismét a belügyek kezelését vette kezébe, s egész a világosi fegyverletételig lázas munksságot fejtett ki a kormányzó oldalán. Ő ment a végveszély napjaiban Batthyány Kázmér gróf, akkori külügyminiszterrel az orosz fővezérhez kiegyezést próbálni, s midőn ez nem sikerült, s menekülésre és kibujdosásra jött a sor, ő ásta el a Pestről Debrecenbe, majd Szegedre, Aradra s Lugosra és Orsovára vitt szent koronát Orsova diékén (l. Koronázási jelvények). Aztán Viddinbe, s Konstantinápolyon, Athénen s Görögországon keresztül, ügyesen megszerzett álnevü útlevelekkel, Hajnik Pál társaságában, kivel Görögország klasszikus földjét bejárta, tengeri úton Franciaországba s Párisba ment, hol aztán sok akadály s egy egész évi várakozás után családjával egyesülve, több évig lakott, s az angol és francia kormányokhoz az osztrák törekvések ellen intézett felvilágosító emlékiratok által és zsurnalisztika útján sokat dolgozott a magyar ügy érdekében. Az emigrációban már elvált a Kossuth által követett iránytól, melyet kárhoztatott, s 1859. a Pesti Hirnökben melegen ajánlotta az ez évbeli (okt. 20.) császári kiadványok elfogadását a jövő fejlődés alapjául, 1862. pedig erősen kikelt a volt kormányzó által megpendített konfederáció terve ellen. Keserüségre különben is hajló, túlérzékeny, apprehenziv kedélyét még inkább elkeserítették a hontalanság fájdalma, szeretett nejének betegeskedése, elvesztett gyermekei utáni keserve, házi bajai, anyagi küzdelmei. Neje vagyonának megmentett részéből élt a család és hogy ahhoz munkájával járuljon ő is, többféle irodalmi vállalatot tervezett. Előkészületeket tett az «osztrák ház» történetének megirásához 1526-tól 1869-ig; irt a nemzetiségi kérdésről; megirta érdekes Keleti utazását Török- s Görögországban, sőt irt verseket is: meséket, epigrammokat, jellemrajzokat s egyéb költeményeket (Egy száműzött gondolatai), melyek egy része megjelent Összes munkái későbbi kiadásában. Költeményei eszmedúsak, de alak tekintetében hiányosak. Annál szebbek mély s benső érzéssel megirt Emlékezései atyjáról, Teréziáról (ki napa volt) s Irénke nevü elhalt leányáról. Mindez neki kedves foglalatossága volt, de a konyhára keveset hozott. Többféle kisérleteket tett, hogy vagyoni helyzetén javítson; sok időt töltött Angliában, hogy mint közvetítő magyarországi bortermesztők s angol vevők közt összeköttetéseket eszközöljön s hazája borkereskedését előmozdítsa, s magának is némi jövedelemszaporítást eszközöljön; e célra irodalmi úton is működött. Mindezzel keveset segíthetett anyagi bajain s túlbuzgalmávak, hogy ez irányban valamit lendíthessen, arra a ballépésre engedte magát ragadtatni, hogy a viszonyokat nem eléggé ismerve, szerencsétlen üzérkedésekbe bocsátkozott, s a Boldényi név alatt Párisban lakó Szabó Pál, volt magyar kereskedlmi társasági igazgató által rászedetve, neje vagyona nagy részét is elvesztette. Ez a hazavesztett s honvágy kínjait szenvedő ember fájdalmával egyesülve, annyira hatott kedélyére, hogy 1862. a londoni kiállításnál m. biztosi minőségben töltött 9 hónap után, melyet túlfeszített munkában élt át, kínos betegségbe és gyógyíthatatlan elmezavarba esett, s midőn neje és befolyásos barátai kegyelmet és hazatérési engedélyt eszközölvén ki számára, 1865 jan. 24. Pestre visszaérkezett, Batizfalvi gyógyintézetébe kellett elhelyezni s állapota folyvást rosszabbodván, a tébolydában végezte be egykor annyi fénnyel sugárzó, elsötétült életét. Nejétől, Jurkovich bécsi udvari ágens leányától, kit pozsonyi követ korában fűzött magához, három gyermeke maradt: Mária, ki 1848. Pesten született, s 1869. atyja Összes munkáit, ezek során Naplóit s Leveleit, valamint Utazását Keleten a világosi napok után (Pest 1870, 2 köt.) kiadta; Gizella, ki 1857. Párisban született s Kürthy Emil (l. o.) neje és Attila (l. feljebb). Emlékbeszédet a magyar akadémiában 1876-ban Horváth Boldizsár tartott felette. (V. ö. Akad. Évk. XIV. köt., 6. db. 1876) Az irót és szónokot hiven és szépen jellemzi még Csengery Antal az általa kiadott Státusférfiak és szónokok c. könyvében.

3. Sz. Krisztina, l. Képlaky.

4. Sz. Miklós, költő, Sz. László és Vattay Krisztina fia, szül. Lasztócon (Zemplén) 1804 jun. 17., megh. u. o. 1881 aug. 20. Atyját már korán elvesztvén, anyjának igen sok baja volt a rendkivül élénk, nehezen fékezhető gyermekkel. Öt éves korában elvitték Sárospatakra, hol 1809-12. járta az alsóbb iskolákat; a következő két évet Eperjesen s Lőcsén töltötte, hogy a német nyelvet megtanulja s majd ismét a sárospataki főiskolában végezte 10 éven át a középiskolai, bölcsészeti s jogi, sőt akkori szokás szerint, a teologiai tanulmányokat is. 1825. Szerencsy István, akkor ungi főjegyző mellett volt joggyakorlaton, azután pedig nagybátyja Sz. István zempléni követ oldalán a pozsonyi országgyülésen. Most már ideje lett volna ősi birtoka kezelését átvenni, vagy hivatalba lépni, az ifjunak azonban egyikre sem volt kedve. Annál több szeretettel viseltetett a költészet és a művészet mindenféle ága iránt s e hajlamának engedve, ifjusága néhány évét (1832-35) művészek társaságában, Barabás Miklóssal együtt, Bécs műgyüjteményei közt, részint pedig Felső-Olaszországban utazással és műereklyék vizsgálatával töltötte. 1836. haza érkezve, nőül vette Máriássy Annát. A gazdasággal azután sem sokat törődött, a házvezetés s gazdálkodás gondjait egészen nejére bizta, ő maga pedig, előbbi szokása szerint, utazott, a vármegyegyüléseket látogatta, ellenzéki barátaival mulatott s az erdőket és bérceket járta, ott a vadakat űzte, mint a napirenden levő vármegyei mozgalmakban, valódi kuruc szenvedéllyel, a labancok utódait. Fiatal korában szép festői tehetségnek is adta jeleit, ügyesen másolt, szerencsés arcképiró volt. Domborművek faragásában is, csontból, fából s vésésben vadászkürtjeire kiváló képességet mutatott, és ily emlékei több helyütt találhatók rokonai s barátai házainál mint becses ereklyék. Majd ezzel is felhagyott; másra ösztönzé egy elfogjtott titkos erő, a lelkében már régóta vajudó elem, a költészet, mely végre útat tört magának s azóta fő szenvedélye s élvezete lett. Már 38 éves mult, midőn elhatározta magát, hogy a közönség elé lép. Azonban mindvégig távol maradt az irodalom központjától, nem hódolt soha a divatos, időnként felkapott irányoknak, került minden utánzást, eredeti maradt. A milyen ő maga volt saját érdekes egyéniségében, olyan költészete is; életrajza s versei egymást magyarázzák. Ő csak az eszmének, a merész képeknek, a szellemes tartalomnak örült. Azonban e sokszor hiányos rímü s cezuráju versekben mennyi nagyszerü, a legelső rendü költőkhöz méltó kép s gondolat van (p. a Puszta házban, Isten s ördögben, A szerencse istenasszonyához, a Be szeretnék vihar lenni; Kandallóhoz; Dalvilágom; Kedvteléseim c. stb. költeményeiben, A haza ifjaihoz irt lelkesítő soraiban). Mint műfordító is jeles abban a néhány mutatványban, melyet tőle birunk, nevezetesen Goethe Mignon dalának igen sikerült s az eredetit hiven adó átültetésében. A magyar tudományos akadémia s a Kisfaludy-társaság, elismerve a szép szellemü táblabiró eredeti és ajátszerü költői jelességét, megválaszták őt (1865) tagjaik sorába. Összes költeményei, melyek kiadására életében nem volt rábirható, előfizetők hiányában csak nagynehezen láthattak napvilágot családjának áldozatra kész kegyelete által. Veje Payzsos Andor és barátja Boruth Elemér gyüjtötték össze s adták ki szétszórt és kéziratban talált minden munkáját, díszes és ízléses kiállításban, a költő arcképével, Aigner (Abafi) Lajosnál, ki Figyelőjében Sz.-nek számos érdekes levelét közölte. Művei harmadik kötetében foglaltatnak még kritikai munkát is: Nyirt levele Arany Jánoshoz és Válasz Brassay Ismerettyüjére, kivel mérges polemiába keveredett. Haragos felgerjedésében a vele sokban rokonszellemü Petőfi ellen nem restelte a Zöld Marci c. kiméletlen gúnyverset világgá bocsátani, azonban mégis kibékült vele Kazinczy Gábor közbenjárására. E túlérzékenységével összefüggésben áll elkeseredettsége és ugy látszó megvetése a kritika ellen, mely 1850. kelt A kritikus c. versében lelt igen haragos kifejezést.

Mint politikus hajthatatlan, következetes, de túlzásai miatt hasznavehetetlen volt. A megyei gyüléseken folyvást buzgó részt vett, barátihoz csatlakozva az ellenzéki zászló alatt, melynek hive maradt minden körülmények közt, megvetve az «exigenciák tudományának» nevezett okos politikát. Bekövetkezvén 1848. a nemzet szabadságharca, lelke egész hevével a forradalom árjába vetette magát. Zemplén több lelkes fiával felcsapott önkéntes huszárnak s családját elhagyva, saját lován s költségén elment Erdélybe, hol a zempléni csapat feloszlása után Bemnél jelentkezett s a Vilmos-huszárok közé állva, néhány csatában részt is vett. De az önkéntes inszurgens úr rosszul türte a katonai fegyelmet s a csapat vezérével, Sztáray Nándor gróffal e miatt, hazatértük után, párbaja is volt. Későbben lakásán fegyvert kutató zsandárok elfogták s Kassán hetekig fogva tartották. A bekövetkezett szomoru időkben fájdalomba merülve s duzzogva ült fészkében s pesszimizmusba kerülve, elkeseredve a legsötétebb szemüvegen keresztül nézte az előbb oly mosolygó életet és társadalmat. Kimeríthetetlen humora megmaradt, de keserü lett; lasztóci ősi háza, előbb öröm s vigasság hajléka, most az üldözöttek aziluma lett. Ekkor útra kelt Chyzer Kornéllal (l. o.) Török-, Görög- s Olaszországba. Még másik, korához képest szinte nagy utat is tett; meglátogatta 1874 nyarán Baracconéban Kossuth Lajost s három hetet töltött ifjukori barátja társaságában. A Kisfaludy-társaságban Tóth Lőrinc tartott felette emlékbeszédeket. V. ö. Összes munkái kiadóinak e kiadáshoz csatolt életrajzán kivül még: Hazánk s a Külföld, 1866. évf., 18. sz., arcképpel; Vasárnapi Újság, 1869. évf., 20. sz. s 1879. évf., 11. sz., arcképpel; Abaúj-Kassai Közlöny, 1878. véf., 39. sz.; Sz. Miklósnál Lasztócon, Timkó Józseftől stb.; Perényi József, Életrajza (Sátoralja-Újhely 1897).

5. Sz. Miklós, császári és királyi kamarás, született Kis-Azaron (Zemplén) 1856-ban. Atyja Sz. István, anyja oroszlánosi Törös Mária volt. A gimnáziumot Miskolcon, Bécsben a Theresianumban, Sárospatakon végezte. Az egyetemet Genfben, Kolozsváron, Oxfordban és Budapesten hallgatta, itt doktorátust tett. Részt vett abban az ifjusági küldöttségben, mely Abdul Kerimnek kardot vitt. A szegedi árviz idején tagja volt az országos bizottságnak, s ezért királyi kitüntetést kapott. A diplomáciai vizsgát a keleti akadémián letéve, mint követségi titkár a párisi, szentpétervári és római nagykövetségeknél működött. Mikor a követségi titkárságról lemondott, közgazdasági ügyekben Keletre utazott. Mint sportember ő elevenítette fel a Wesselényi-vívókört, ő tette meg azt az indítványt, hogy a magyar gyepen ne csak belföldi ló futhasson, hogy idegen csikók behozatalával a fajt emeljük, s hogy a magyar lovak törzskönyvét ne Bécsben, hanem Budapesten magyarul vezessék. Mint iró Fair Play címü röpiratával, s mint szónok 1897. a Széchényi-lakomán a nemzeti kaszinóban mondott beszédével tette ismeretessé nevét. Birja a Medsidje, Szt.-Móric és Szt.-Lázár rendeket.

6. Sz. Pál, kitünő iró, költő, esztetikus, szül. Pécelen (Pest) 1785 febr. 19., megh. u. o. 1861 márc. 14-én. A leggondosabb házi nevelés után 1791-1804. tanult Budán, Halason, Nagykőrösön, Pápán, Sárospatakon s Pozsonyban. 1805. lett a jogi tanulmányok bevégzése után királyi táblai hites jegyző, 1807-ben a pozsonyi országgyülésen távollevő mágnások követe, 1808. okleveles ügyvéd. Ez oklevelének azonban kevés hasznát vette, mert első ifjusága, mondhatni gyermekkora óta az irodalomnak élt. Már tanuló korában (1802-1805) jelentek meg első költeményei a Magyar Kurirban s Bozóky Tavaszi virágok címü gyüjteményében: s e korai kisérletei közé tartoznak még az Alkalmi versdarabkák (Pozsony 1802); Dalok azoknak, akik szeretnek (évszám nélkül); Poétai zsengék (Pest 1806). 1809-ben Schedius esztetikai előadásait s Horvát István rendkivüli magyar filologiai leckéit hallgatta a pesti egyetemen, s ezentúl Horvát István, Kulcsár, Vitkovich, Fáy András kedves barátja s rokona és egyéb akkori jelesek s az ébredő korbeli irodalmi körök vezérférfiainak társaságában élve, s ezeknek és a Teleki grófi háznak ebédein s estélyein részt véve, e körök egyik tekintélyes és szellemes tagja volt. 1810. Kulcsár István lapjának fizetéses dolgozótársa, 1811. segédigazgató a Vida László által nagy áldozatokkal (1809-12) fentartott s kormányzott szinésztársaságnál, kihez a szinművészetről szóló gyönyörü episztoláját irta, ugyanez évben jelent meg három szonettje (Emlékezet, Boldog pár és Himfy), Kazinczy F. szinte három szonettjével együtt Horvát István által kiadva. Ő vala az első magyar költő, ki Kazinczy példája által bátorítva, a szonett alakot használta, és pedig a legnagyobb sikerrel, mert ezek szerezték meg neki költői hirét s dicsőségét. Következett még néhány szép szonettje (A remény, Echó, Bájviola), dala és episztolája, nem nagy számu, de irodalmi kincs. 1817. revizortárs volt a Tudományos Gyüjteményt kiadó egyesületnél, Jankovics Miklós elnöksége, Fehér György szerkesztősége alatt. 1818-29-ig Pest vármegye alügyésze, s 1820. jogigazgató volt a vele rokon Vattay-családnál. Ugyancsak 1818. fordította Körner Zrinyijét a pesti jótékony nőegylet felhivására (megjelent az Élet és Litteratura első kötetében, és a szinpadokon előadatva megtette hatását ugy Pesten, mint a vidéken). 1815. irta barátjával és szellemrokonával, Kölcseyvel együtt, a vaskalaposok ízetlen Mondolata ellenében, erős szatirai éllel az Antimondolatot, Kazinczy mesterük nyelvújító iskolája védelmében. Az Auróra 1822-iki folyamában egy levelekben irt beszélye A hivatal jelent meg. Irodalmi tekintélye már közelismeréssel meg lévén alapítva, 1828. tagja lett a m. tud. akadémiát rendező országos küldöttségnek József nádor elnöklete alatt. Az akadémia megnyitása után 1831. ennek rendes tagjává választatott a nyelvtudományi osztályban, 1840. pedig tagjává a Kisfaudy-társaságnak, s a Marczibányi-alapítvány biráló s jutalomosztó küldöttségének. 1833. Kölcseyvel társaságban szerkeszté a józan és alapos itészetet hathatósan előmozdító Muzáriont (Élet és Litteratura, I-IV. köt., s új folyam, egy füzet). 1833. ő maga 1840. pedig Eötvös József báróval és Szalay Lászlóval együtt adta ki barátjuknak, a dicsőült Kölcseynek minden munkáit. Kisfaludy Károlynak, az akkor kedves és keresett Auróra zsebkönyv szerkesztőjének halála után, 1833-35., a Bajza által Kisfaludyét átvéve s folytatva szerkesztett Aurórával szemben egy másik, Trattner-Károlyi által kiadott Aurórát állított, mely szeszélye őt a Kisfaludy-körben volt egykori barátaitól eltávolította, a hires Auróra-perre adott alkalmat, s makacs fejére sok kellemetlenséget hozott. Megirta, de soha ki nem adta a nagy Szemere-tárt, melyet már 1801. megkezdett, s azóta haláláig, évtizedeken át, sok kötetre nevelt, s mely a költészet és nyelvtan épületéhez igen becses anyagokat, idegen nyelvekből fordításokat s kivonatokat, a geniális iró egyéniségét jellemző gazdag jegyzeteket s mindenféle vegyest foglal magában. Sz. első neje Sz. Krisztina, álnevén Képlaky Vilma (l. o.), rokona volt. Péceli birtokát a budapesti református főiskolának hagyta. Összes munkáit, két részben, barátja Szvorényi József a Kisfaludy-társaság megbizásából adta ki 1890. a költő emlékünnepe alkalmából, arcképpel, gyönyörü díszkiadásban.

Szeméremajkak

l. Nemi szervek.

Szeméremdomb

l. Fan.

Szemérem elleni bűntettek

A szeméremnek mint büntető védelemben részesített jogtárgynak fogalommeghatározása iránt eltérők a nézetek. Általános elismerésben csak a régi álláspontnak elejtése részesül, amely nem szigoruan jog, hanem erkölcsi, sőt vassái szempontok hatása alatt a büntetendőséget a nemi ösztönnek tilos kieglégítésében találta, ami minden házasságon kivüli közösülésnek megbüntetésére vezetett. E felfogás alatt az ide tartozó bűntetteket testi bűntetteknek (delicta carnis) nevezték. A modern felfogás az uralkodó nézet szerint a szemérmet sértő fajtalan cselekményt v. fajtalanságot (l. o.) érti. Bármiként álljon is a dolog, ha az u. n. Sz.-et, vagyis azokat a cselekményeket vizsgáljuk, melyek a modern törvényhozásokban mint a szemérem ellen elkövetett büntetendő merényletek szerepelnek, azt találjuk, hogy a szemérem kétféle szempontból részesül büntetőjogi védelemben, mely két szempontnak megfelelően a Sz.-et két nagy fő csoportra lehet osztani. Az egyik szempont a személyes szabadság, a másik szempont a szeméremhez fűződő társadalmi érdek szempontja. Az első szempontból a törvényhozó védelmébe veszi az egyénnek a nemi érintkezésre vonatkozó szabad rendelkezési jogát, s védelmébe veszi az egyént abban az irányban, hogy vele akarata ellenére nemileg senki ne érintkezzék. A másik szempont társadalmi érdekben az állampolgárok nemi életét bizonyos határok közé kivánja szorítani s bizonyos korlátokat akar felállítani a nemi ösztön oly eltévedései s kicsapongásai ellen, amelyek az egész társadalmi rendünk alapját tevő családi éeltet veszélyeztetni alkalmasak. Az első csoporthoz tartozó bűntetteknél az egyéni jog, a másik csoporthoz tartozóknál a társadalmi jog a bűntettnek jogtárgya, s elvileg nem téves azért az az állítás, mely szerint a két csoporthoz tartozó bűntettek jogtárgyuknál fogva különböznek egymástól, s igy jogtárgyuk szerint különböző két osztályt alkotnak; mig az a nézet, mely a mindkét csoportbeli bűntetteket a jogtárgy azonossága alapján egy osztályba sorozandóknak véli, csak abból indulhat ki, hogy a jogtárgyaknak fenn kiemelt kétfélesége csak látszólagos, mert lényegileg a látszólag különböző két jogtárgy - az egyéni jog és a társadalmi jog - nem más, mint ugyanannak az egy jogtárgynak, a szeméremnek két különböző szempontja, képletesen szólva: ugyanannak az egy éremnek két oldala.

Az első csoporthoz a következő bűntettek tartoznak: 1. a nőrablás (l. o.), ami azonban vitás, mert mások szerint, s igy jelesül a magyar btkv szerint is, a nőrablás a személyes szabadság elleni bűntett. 2. Leányrablás (l. o.), amelyre az előbbi megjegyzés szintén alkalmazandó. 3. Az erőszakos nemi közösülés (l. o.). 4. A szemérem elleni erőszak bűntette, mely alatt törvényünk annak cselekményét érti, aki valamely nőszemélyen erőszakkal vagy fenyegetéssel vagy pedig a nőszemélynek öntudatlan vagy akarata nyilvánítására vagy védelmére tehetetlen állapotában házasságon kívűl fajtalanságot követ el. A cselekmény tehát az erőszakos nemi közösüléstől abban különbözik, hogy a tettes áldozatával nem közösül, hanem másnemü fajtalanságot követ el. 5. A megfertőztetés (l. o.). 6. A magyar btkv terminologiája szerint u. n. szemérem elleni bűntett, vagyis annak cselekménye, aki magát valamely nő férjének szinli és a nőnek tévedését arra használja fel, hogy azzal nemileg közösüljön. A bűnvádi eljárás csak a sértett nőnek vagy férjének indítványára indítható. A büntetés 3 évig terjedhető börtön. Az 5. és 6. alatti cselekmények büntetés alá vételének teljesen jogosult célja az, hogy a nőnek a nemi érintkezésre vonatkozó szabad rendelkezési joga nemcsak a nyers erőszak ellen, hanem a tapasztalatlanságnak lelkiismeretlen kiaknázása és a megtévesztés ellen is megvédessék.

A második csoportba tartoznak: 1. a házasságtörés (l. o.), amely bűncselekménynek a Sz. orsztályába sorozása azonban vitás; 2. a vérfertőzés (l. o.); 3. a természetelleni fajtalanság (l. o.); 4. a kerítés (l. o.); 5. fajtalanságot tartalmazó iratok, nyomtatványok, a képes ábrázolatok nyilvános helyen kiállítása, árulása v. terjesztése. A magyar törvény ezt szemérem elleni vétségnek nevezi. A büntetés három hónapig terjedhető fogház és 100 forintig terjedhető pénzbüntetés; a szerző, készítő, nyomtató azonban hat hónapig terjedhető fogházzal s 500 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Az egyszerünek látszó tényálladék egy nagy s nehéz problemát rejt magában, amelynek adott esetben helyes megoldáa kiváló elmét tételez fel. A törvény célja ugyanis ez: sujtani a pornográfiát, de a tudomány s a művészet jogosult céljainak s érdekeinek veszélyeztetése nélkül. 6. Közbotrányokozás a szemérmet sértő cselekmény nyilvános elkövetése által. Büntetés három hónapig terjedhető fogház és 100 forintig terjedhető pénzbüntetés.

Szeméremke

v. szégyenke (nov., Clitoria L.), a vitorlásviráguak füve v. cserjére, 27 faja mind a két földségnek meleg vidékein terem. Szára részint felfutó, levele olyan, mint a paszulyé, virága nagy, különböző szinü, hüvelye keskeny, lapított, sokmagu. A C. Ternatea L. keletindiai; virága kék vagy fehér, a fára magasan felkúszik és oly szorosan hozzája szorul, hogy a fa kérgén rovátkoltság marad. Fiatal levelét főzeléknek főzik, virágjával pedig a rizst és más ételt v. italt kékítik. Vékony bojtos gyökere, levele meg a magva meghánytat. Más fajaival együtt dísznak ültetik.

Szemerke

szemerkefa, szömörke, szemerkefenyő, luc, v. lucfa (növ.), a szláv szmrek szóból ered, de jól magyarosodott és Erdélyben Kalotaszeg vidékén a fésüs fenyő rendes neve. L. Fenyőfa. V. ö. Borbás, A hazai fenyvek magyar nevei (Természettudományi Közlöny, 221. füz.).

Szemérmes érzőke

(növ., Mimosa pudica), lásd Érzőke.

Szemes gnájsz

az olyan gnájsz, melyben nagyobb ortoklaszok állanak ki lencse- vagy gömbalakban. Köréjük hullámosan csportosulnak a csillámlemezek és olyforma kidomborodások támadnak, mintha a gnájsznak szemei volnának. Innen a név.

Szemes kő

nemes achát (ásv.), l. Karikás achát.

Szemes takarmány

abrakfélék, a gabona s a hüvelyes és olajos magvak. Ezek legtáplálóbb, le legnehezebben emészthető takarmányok közé tartozván, csak kis mennyiségben és többnyire csak célszerüen elkészítve (darálva, áztatva) etethetők. Nélkülözhetetlenek a növendék-, erőtermelő- s hizóállatok, valamint a tenyészhimek táplálásánál, ellenben más állatoknak ritkán adjuk, mert aránylag drágák. Legértékesebbek az olajos magvak, u. m. a len, napraforgó, kender, mert ezek nagyon sok fehérjenemü tápanyagot és zsírt tartalmaznak; azután következnek a hüvelyes magvak, mert fehérjefélékben igen gazdagok, végre utolsó helyen állnak a gabonamagvak, de utóbbiak könnyebben emészthetők az előbbieknél. Legtöbb Sz.-t (árpát, kukoricát) etetünk a sertéssel, a lónak főleg sok zabot adunk, ellenben a többi állatokkal csak kevés Sz.-t etetünk.


Kezdőlap

˙