Szirmay

(szirmai, szirmabessenyői, cserneki és tárkeöi) grófi család, a muhipusztai végzetes ütközetig viszi fel nemzetségtábláját. Ez ütközetben bizonyos Raak nevü vitéz 38 rokonával harcolt a király oldala mellett, kinek védelmében ugy ő maga, mint rokonainak nagy része elvérzett, miért is utódai a tatárok elvonulása után a tornavármegyei Szántó helységet kapták királyi adományul. E Raak vitézzel hozza összefüggésbe a hagyomány a családi címerben látható vörös rákot, mely (Zsigmond király engedélyezése folytán) feje fölött ollóival zöld borostánykoszorut tartva ábrázoltatik. Raak három fiától Ottobor, Janus és Cheburkától terjedt el aztán a sz.-nemzetség Borsod, Sáros, Zemplén, Ugocsa és más vármegyékbe. Janus volt az, ki 1260 körül a Sajó partján Szirma várát építteté, mások szeirnt megújíttatá. A Sz. név eredetét a hagyomány egyébként nem ezen vártól, hanem a családnak állítólagos ősi fészkétől Szirmiától (a mai Szerémség) származtatja, honnan bizonytalan időben költöztek volna át annak tagjai a Sajó mellékére. Raak említett fiai közül Ottobor szántói birtokát IV. László királlyal az ugocsavármegyei Hetény községgel cserélte meg, melynek birtokában III. András király által 1295. az ő és Cheburka gyermekei megerősíttettek. Ottobornak egyik unokája Miklós ugocsai főispán 1300 táján Ugocsa vármegyében Szirma helységet alapítá s ezen időtől fogva a család két fő ágra: a borsodi és ugocsaiar vált szét. Az ugocsai ágból nevezetesebbek: Dénes, ugocsai alispán, vitéz halált halt a mohácsi mezőn (1526); Lajos, Ecsed várának hős védője (1560); Antal, történetiró, szül. Eperjesen 1747 jun. 20., megh. Szinyéren 1812 szept. 19-én; 1773. zemplénvármegyei aljegyző, 1777. ugyanott főejgyző; 1785. kir. táblai ülnök, 1787. kir. udvari tanácsos és a tiszáninneni tábla elnöke; 1790. és 1796-ban Zemplén vármegye országgyülési képviselője. Számos latin nyelvü történeti és helyirati munkáin kívűl magyar nyelven megjelentek tőle: Magyarázattya azon szóknak, melyek a magyarországi polgári s törvényes dolgokban előfordulnak, némely rövidebb formákkal (Kassa 1806); A tokaji, vagyis hegyaljai szőllőknek ültetéséről, jó míveléséről, a szüretelésről, a borok csinálásáról (Pest 1810); II. József az Elizion mezején (Eleutherius Pannonicus álnév alatt, Pest 1790); II. Leopold magyar király, Fleuterinek egy magyar prófétálása szerint (fordítás Keresztury József német munkája után, 1790); A Szirmay nemzetségnek történetei. A borsodi ágnak kiválóbb tagjai: Balázs, ki Jadra ostrománál (1352) Nagy Lajos király szemei előtt esett el; Simon, Nápolyi András tárnokmestere; ennek testvére Pál, Nagy Lajosnnak olaszországi hadjárataiban hű kisérője; Miklós, egri kanonok s később (1425 körül) egri püspök; Péter, Zsigmond király udvari kápolnájának őre, ki mint ilyen részt vett a konstanzi zsinaton (1414); Pál, ki Eger védelménél szerzett magának hervadhatatlan babért; s mások számosan. Péternek, ki 1646-től zempléni alispán és több ízben országgyülési követ volt, gyermekei közül István és Miklós kiváló szerepet játszottak a Thököly- és Rákóczi-féle szabadságharcokban. Az előbbi két ízben került egészen ártatlanul német rabságba s öt esztendőn át fogva tartatott; még első fogsága alatt katolizált, s előbb országbiróvá, majd nádori itélőmesterré neveztetett, 1693-ban pedig a bárói rangot nyerte el, míg végül I. József 1707. a grófi méltóságot adományozta neki. Meghalt 1711. Miután fiutóda nem maradt, testvérei pedig a protestán vallást elhagyni nem voltak hajlandók: Sára testvérének unokáját, Dessewwffy Tamást fiául és örököséül fogadta, aki aztán a Sz. nevet felvéve, a Sz.-család jelenlegi grófi ágának törzsatyjává lőn. István gróf terjedelmes jószágait igen érdekes végrendeletben, a többi között oly feltétellel hagyta örököseire, hogy azok katolikusok legyenek. s Tamás v. Jób nevet viseljenek, miután ős is mint Tamás kételkedett a német emberségében s inkább még mint Jób szenvedett rabságaiban. Míg István mint kiváló államférfi érdemelt ki magának általános tiszteletet, öccse Tamás mint hires hadvezér szerzett örök díszt az ősi címernek. Saját költségén egy ezred gyalogságot (a mostani József főherceg nevét viselő 37. számut) állított fel a szeretett királynő Mária Terézia védelmére s mint annak tulajdonosa és ezredese számos ütközetben vitézül harcolt, mignem 1743. Ambeig alatt a harcmezőn hősi halálát lelte. II. Istvánt (1794-1857) erősen konzervativ érzülete s az uralkodóház iránti feltétlen hódolata 1848. ellentétbe helyezték a nemzet közérzületével, s a szabadságharc kitörésében hazája vesztét látván, bár a legtisztább szándék által vezettetve, annak elnyomóival fogott kezet. Mint lojális alattvalót, hódolatának nyilvánítása közben érte a halál is, midőn Ferenc József 1857 szept. 3. Miskolcra bevonulni készült, István gróf díszmagyar ruhában, lóháton indult fogadtatására, azonban szélhüdés véget vetett életének.

A család grófi ágának jelenleg életben levő tagjai a következők: Alfréd (szül. 1852 aug. 10.), Münchenben a legjelesebb mestereknél folytatott tanulmányainak sikerét számos szép festménye és szoborműve hirdeti; mint jeles régész birtokain eszközölt ásatásainak gazdag eredményét ő maga rendezte valóságos muzeummá. Szirmabessenyői kastélyában elvonultan él, azonban minden hazafias és jótékony eszme buzgó támogatója. György (szül. 1831 okt. 8.), csász. és kir. kamarás, Szerencsen lakik s élénk részt vesz a vármegyei mozgalmakban. Sándor (szül. 1865 ápr. 1.), cs. és kir. kamarás, főhadnagy a 4. huszárezredben, ez idő szerint Lobkowitz herceg szárnysegéde. Ottó (szül. 1867 márc. 5.), jelenleg a Krassó-Szörény vármegyében eszközölt telepítések miniszteri megbizottja. János (szül. 1869 okt. 30.), ez idő szerint nagybátyja Szirmay Alfréd gróf jószágkormányzója; a családi levéltár rendezésének nagy munkáját ritka ügybuzgalommal s szakértelemmel végzi.

Szirmay

Antal, festőművész, szül. Szabadkán 1860 jul. 11. Művészeti tanulmányait a budapesti mintarajziskolában kezdte, majd a müncheni és párisi akadémiákon folytatta és Benczur Gyula mesteriskolájában fejezte be. Többnyire idillikus jeleneteket festett, melyek közül kiválnak: a Kölcsönös meglepetés, Keresztelő után, Idill, Balatoni halászok és Libapásztor leány. Ő tervezte és építette föl az 1896-iki millenáris kiállítás Tengerfenék címü látványosságát is.

Szír nyelv és irodalom

A szír nyelv, amely eredetileg Nyugad-Mezopotámia Edessza tartományának dialektusa volt s mely a biblia szír nyelvre lefordítása által a keresztény szírek nyelvévé lett: az arámi nyelvtörzsnek egy ága és a semita nyelvekhez tartozik. A szír nyelv virágzási kora Kr. u. a IV-VII. sz.-ra esik; az arab hódítás után a vele rokon arab nyelv mindinkább kiszorította a forgalomból s ma már majdnem teljesen kihalt. Legkimerítőbb grammatikáját Hoffmann A. T. irta meg (Halle 1827, új átdolgozásából Merxtől csak két füzet jelent meg, 1870). Legjobb szír nyelvtan Nöldeke Kurzgefasste syrische Grammatik (Lipcse 1888, v. ö. Duval, Traité de grammaire syrienne, Páris 1881) c. műve; kezdőknek nagyon alkalmas: Nestle, Syrische Grammatik mit Litteratur, Chrestomathie und Glossar címü könyve (Berlin 1888, 2. kiad.). Szótárak: Castellus, Lexicon Heptaglotton-ja (kiadta Michaelis, Göttinga 1788), amely azonban nagyon hiányos; sokkal kimerítőbbek: Payne Smith Thesaurus syriacus-a (1-9 füzet, Oxford 1868-93) és Brockelmann Lexicon syriacum-ja (Berlin 1894 óta). tudósokra nézve Cardahi szír-arab szótára (Beirut 1887) is fontos. A legjobb, glosszáriumokkal ellátott olvasókönyvek Kirsch és Bernsteintől (2 köt., Lipcse 1832-1836) és Rödigertől (Halle 1838, 3. kiadás 1892) valók. A lexikográfiára nézve fontosak még Bar Ali és Bar Bálul szótárai, melyekből Genesius (Lipcse 1834) és Bernstein (Boroszló 1842) közöltek mutatványokat. A szírek irása legrégibb formájában, az estrangelóban (azaz az evangéliumi irásban) leginkább Ázsia különböző népei közt terjedt el.

A szír irodalomnak a kereszténység felvétele előtti korszakából semmiféle nyomai nem maradtak ránk. A Kr. u. első századokban a görög munkák nyomán gazdag irodalom keletkezett, amely főleg keresztény teologiai művekből állt. Voltak azonban történelmi, filozofiai, orvosi és természettudomnyi munkák is, amely tudományok tekintetében a szírek a VIII. és IV. sz.-ban az arabok tanítói voltak. Általában a szíreknek nagy hatásuk volt a Kelet kulturai fejlődésére. A középkorban mindenütt elterjedt legendák eredetileg szintén szír könyvekből kerültek ki. A kereszténység első három századából csak bibliafordítások vannak (pesito), melyek egyszersmind a nyelv mintáiul szolgálnak. A szír irodalom virágzási kora a IV. sz. közepén kezdődött. Kiválóbb alakok voltak: Ephrem, Marútasz maiperkáti püspök, Rabulas edesszai püspök, antiokiai Izsák, Józsua, továbbá Ebed Jesu metropolita Nizibiszből, Philoxenus nablogi püspök (Hierapolisz), Sarugi Jakab stb.

Az egyháztörténelemre nézve fontosak a következő munkák: Acta martyrum orientalium et occidentalium (szírül és latinul, 2 kötet, Róma 1748, kiadta Assemani); Acta martyrum et sanctorum (Bedjamtól, eddig 5 kötet, Páris 1890-1895); Abhandlungen für die Kunde des Morgenlandes (Lipcse 1880); Ancient Syriac documents (London 1864); Chronique de Josué le Stylite (szírül s franciául; Martintól, Lipcse 1876; szírül és angolul Wrighttől, Cambridge 1882); Efezusi János egyháztörténelme (Oxford 1853, Curetontól); Chronicon Edessenum (szírül és németül, Lipcse 1892, Hallinótól) stb. A keresztény litteratura történetére nézve fontosak Cureton Spicilegium syracum-a (szírül és angolul, London 1855); Didascalia apostolorum (Lipcse 1854); Reliquiae juris ecclesiastici (u. o. 1856), melyeket Lagarde adott ki; Titi Bostreni contra Manichaeos libri quatuor (Berlin 1859) stb. Azonkivül dogmatikai és bibliamagyarázó művekben is bővelkedik a szír irodalom. A költészet csak egyházi és liturgikus; a legrégibb himnuszköltő Bardesanes, továbbá Ephrem, Cyrillonasz, Baleus, Sarugi Jakab, Vanda György stb.

A görög irók, egyházatyák, filozofusok és orvosok művei fordításainak jegyzékét Wenrich készítette le De auctorum graecorum versionibus et commentariis syriacis (Lipcse 1842) c. művében. A szír kéziratok leggazdagabb gyüjteményei Rómában (v. ö. Assemani, Bibliotheca orientalis Clementino-Vaticana, 3 köt., Róma 1719-28 és Bibliothecae Vaticanae codicum manuscriptorum catalogus, 2. és 3. köt., u. o. 1758-59), Párisban (Catalogue Zotenbergtől) és a londoni British Museumban (Catalogus Rosentól és Forshalltól, 1871-72) vannak. E kézirati művek közül sokat már Cureton, Lee, Wright, Lagarde, Land, Sachau, Ryssel, Budge stb. ki is adtak. Gazdag kéziratgyüjteménye van a berlini királyi könyvtárnak is.

A szír irodalom 1871-ig megjelent termékeiről rövid átnézetet adott Bickell: Conspectus rei Syrorum literariae (Münster 1871) c. művében s Nestle: Brevis linguae syriacae grammatica (Karlsruhe 1881, 2. kiad. németül, Berlin 1888) c. művéhez csatolt Literatura syriacájában, továbbá Ryssel Syrien c. cikkében (Herzog Realencyclopädie, 2. kiad., 15 köt., Lipcse 1885). A legteljesebb Wright cikke: Syriac literature, amely az Encyclopaedia Britannicában (22 köt., London 1887) és újabbanh (u. o. 1894) A short history of Syriac literature címen külön is megjelent.

Az új-szír népnyelvet az urmiai misszió (Amerikában, Perkinsszel élén) irodalmi nyelvvé tette s benszülöttek segítségével a bibliát és egyebet is kinyomatták. Ez új-szír nyelvnek grammatikáját is megirta Stoddard (New-York 1856), tudományosan Nöldeke tárgyalta (Lipcse 1868); Merx Neusyrisches Lesebuch (Giessen 1874) címen olvasókönyvet szerkesztett. Szöveggyüjteményeket Socin (Neuaramäische Dialekte, Tübinga 1882) és Duval (Les dialectes néoaraméens de Salamas, Páris 1883) adtak ki. A Mezopotámia egy hegyes vidékén, Tur Abdinban bezsélt dialektusból Priym és Socin közöltek mutatványokat (2 köt., Göttinga 1881); tudományos elemzését Nöldeke adta (Zeitschr. d. Deutschen Morgenl. Gesellsch. 1882).

Szirom

(növ., petalum, viráglevél, pártalevél), Diószegiék a syrma-ból (a. m. uszály) származtatják, a pártának v. a színes lepelnek egy külön tagja, tehát szirmok tökéletesen a. m. párta (l. o.).

Sziromtalanok

(növ., Apetalae), Endlicher természetes rendszerében a kétsziküeknek egyik alosztálya. Vagy éppen nincs szirma vagyis pártája, vagy külön kehelyre és sziromra nem válik, hanem csak leple van (l. Lepel és Leplesek) s pedig rendesen kehelynemü (szilfa), ritkán sziromnemü (farkashárs). A Sz.-at ma a különszirmuak (l. o.) közé számítják.

Szirondi

Birányi Ákos (l. o.) álneve.

Szironták

(növ.), a Ranunculus helytelen neve, l. Boglárka.

Szirtaranya

(növ., Alyssum Tourn., Aurinia Desv.), rendesen apró sárga és keresztes virágu fű, ritkán félcserje, mintegy 100 faja (hazánkban 13) az óvilág, kivált a mediterrán flórasziklás helyein terem. Levele épszélü, egszerü szürkeszőrü, táskája lapos, csillagszőrü, kerek v. tojásforma. Az A. argenteum Willd. (Lunaria argentea All.) félcserje Piemontban, hazánkban az A. murale W. et Kit. helyettesíti. Sziklán terem, levele lapátforma, ezüstfehérségü, virága apró, sárga, de számtalan, összetett fürtté csoportosodik. A fehérvirágu A. Benthami Hort., melyet illatos virágáért szinte kertbe ültetnek, tulajdonképen Koniga maritima R. Br. - A Hamuka (Berseroa DC.) az A. Tourn. algénusza 4 fajjal Európában. Az A.-tól fehér és mély hasítéku szirma különbözteti meg.

Szirti fogoly

l. Fogoly.

Szirti galamb

l. Galambfélék.


Kezdőlap

˙