Szitányi

Bernát, emberbarát, szül. Pesten 1816., megh. Bécsben 1889 jan. 6. Iskoláit Egerben járta s 1837. letette az ügyvédi vizsgálatot. 1838. Hont vármegyében jegyző, 1839. szolgabiró, 1842. főszolgabiró lett. 1845. az oppozició Hont vármegyében megbukván, Sz. visszavonult s csak 1847. lépett fel mint alispánjelölt, de a közbejött események miatt csak 1849. lett azzá. A világosi katasztrófa után Törökországba, majd Párisba költözött. Hazajövetelekor visszanyerte elkobzott javait és ismét élénk részt vett a közéletben. 1861. a vágbesztercei kerület megválasztotta képviselőjévé s mint ilyen haláláig tagja volt a háznak. Az 1867-iki koronázás alkalmával a király aranysarkantyus vitézzé avatta. Számos alapítványt tett, s a közcélu, emberbaráti vagy kulturális adakozásokban nagy összeggel vett részt.

Szitaszövet

a szitáló gépeknek gyapju-, nyers selyem- és drótszövet-bevonata. A gyapju- s nyers selyem-Sz.-ek gaze-szövetek, a drótszövetek ellenben vászonkötésüek. A gyapjuszöveteket már csak a régi és kis malmoknak «pitle-zacskó» nevezetü szitáin használják, az újabb malmok szitálógépein ellenben nyers selyemgaze-szöveteket és drótszöveteket alkalmaznak. A drótszövetek vas- vagy acél- és sárgaréz-drótokból vannak szőve. A vas- v. acéldrót-szöveteket a gabonának tisztítására, a sárgarézdrót-szöveteket pedig a durvább magtöredékeknek (töret, darás töret) az őrleménykeverékből és a darának a derce- és lisztkeverékből való elkülönítésére használják. A selyemgaze-Sz., amelyet a molnárok molnár-gaeznak neveznek, kétféle: a dara-gaze, erősebb fonalakból, a derceliszt-gaze finomabb fonalakból van szőve. Az előbbeni a daraféléknek osztályozására, az utóbbi a dercének a lisztből való elkülönítésére, osztályozására és a lisztnek szitálására szolgál. A Sz.-ek a szitálás különböző céljai szerint sűrübbek és ritkábbak. A szövetek sűrüségére számozásukból lehet következtetni. A drót- és a daragaze-szöveteknek legszokásosabb számozása szerint a szövet száma egyszersmind azt jelenti, hogy hány nyilás esik éppen egy bécsi hüvelyhosszra. A dara-gaze-Sz. számai 18, 20, 22 s igy tovább 60-ig. A derceliszt-gaze-szövetek 0, 1, 2-16-ig terjedő folyószámokkal jelölik, amely sorban 0 a legritkább, 16 a legsűrübb szövetnek felel meg. Azon őrleménytermék, amely a 16-14. számu gaze-szöveten szitálódik keresztül, lágy liszt nevet kap; amely a 13. és 12. számun esik keresztül, érdes lisztnek neveztetik; azt mely csak a 11-4. számu szöveteken esik keresztül, dercének hivják a molnárok, és végre amely ezeken sem esik keresztül, hanem csupán a dara-gaze-szöveteken, az az u. n. dara.

Szitnya

(Szittnya), a Selmecbányai hegység (l. o.) legmagasabb csúcsa Selmecbányától délre, 1011 m. magas. Tetjén Koháry Miklós herceg a mult század végén pavillont építtetett, de ez 1852. villámcsapás folytán elpusztult. 1883. Coburg Fülöp herceg újabb pavillont építtetett, mely jelenleg a magyar turista-egyesület Sz.-osztályának rendelkezésére bocsáttatván, a szomszédos erdővédi lakkal együtt turisták elszállásolására szolgál. V. ö. Tirts Rezső, A Sz. (Turisták Lapja, II. évf., 1890).

Szitofobia

(gör.), sok elmebetegségben föllépő az a kóros tünet, hogy minden ételt és italt visszautasítanak és minden táplálkozástól irtóznak.

Szittang

(Szitang, Szitaung), mintegy 600 km. hosszu folyó Brit-Birmában. Tungu város fölött 209 km.-nyire ered, D-nek folyik és a Mataban-öböl fölött torkollik. Vizén úszó sűrü növényzet és a tengeráradás hirtelen folyása miatt nem hajózható.

Szittyabárány

(növ.), a Dicksonia Baromez Link, Aspidium Baromez Willd. v. baranetz, Cibotium Baromez J. Sm. nevü páfrányfajnak aranyosbarna szösz-pikkelyü, vörös belsejü köpcös, ugy 30 cm. hosszu tőkedarabja, amelyen a fatermetü szárhatjások négyének tőrészét oly helyen és hosszuságban hagyták meg, hogy báránykához hasonlítson (Agnus scythicus, Agnus vegetabilis). Délkeleti Ázsiától kezdve Kis-Ázsiáig, sőt a Balkán mellékén erdőkben nő. Khina és Turkesztán lakói csodatévő külső és belső vérállító szerül régóta tisztelik. A középázsiai karavánkereskedők kezéből az oroszok kapták, akik a XIV. század óta saját nyelvükön baranyec (germán-latinsággal irva: baranietz és rosszul olvasva: barometz), azaz bárányka néven terjesztik. A Sz. más fajai az Atlanti-oceán szigetein, Közép-Amerikában és Polineziában hasonló pikkelszöszös tőkéből nőnek ki és szintén vérállító szerek. Sőt más Sz. 5 cm. hosszu szöszszálainak kócát, melyet a hollandiak a Szunda-szigetekről paku-kidang néven hoznak, újabban ártalmatlan és gyors külső vérállító szerül eredménnyel használják. Csakhogy a sterilizált vatta tetemesen olcsóbb. L. még Isten báránya.

Szittyabúza

(növ., Triticum sativum var., Scythicum Deiniger), a Lengyelben talált őskori búzafaj. V. ö. A keszthelyi gazd. isk. évk. 1891-92.

Szittya-íj

l. Lövőfegyver.

Szittya istenségek

(Scythica numina) imádására a szt. Gellért legendája szerint (Batthyány-féle kiadás 347. old.) a pogány vallásért Péter alatt fellázadt magyarok visszatértek. Krónikáink és legendáink, valamint Árpád-kori törvényeink szóhasználatához alkalmazkodva mondja, ugyane lázadásról szólván, Bonfini is, hogy a pogányságba visszasülyedt magyarok megint a Sz.-et (Scythicos deos) kezdték tisztelni. De ez csak annak a középkori krónikairók kritikátlan köztudatából átvett felfogásnak az alapján álló közhely, amely szerint a magyarok (a velük egy testvér hunnokkal és avarokkal együtt) az ókori szittyák népcsaládjának származékai. E felforágs különben egész az újabb idők történelmi és nyelvhasonlítási kritikájáig jóformán minden kétségen felül állónak látszott. Azonban a magyarok ősvallását illetőleg még e felfogás alapjára helyezkedve sem lehetett nagy általánosságoknál egyebet még feltevésképen sem megkockáztatni, minthogy a szittyák vallásáról is vajmi gyér és megbizhatatlan adataink vannak. A szittya-magyar rokonság, vagy legalább hatás kérdéséről eléggé tájékoztat Nagy Géza, Egy pár szó a szikithákról c. értekezése az Ethnographia V. (1894), 223. és 279. old.

Szittyák

v. szkithák, Scythia (l. o.) lakói. Herodotos szerint több kiváló törzsre szakadtak. Hangadó szerepet a királyi Sz. játszottak, ezeknek engedelmeskedtek a földmívelő, pásztor- és kóbor Sz., az alazónok és kallipidák. Mindnyájan vitéz és harcias, de durva emberek voltak; aki civilizátornak csapott fel, életével lakolt érte (l. Anacharsis). Nemzetiségöket illetőleg két vélemény merült fel: hol indogermánoknak tartják őket, hol mongoloknak. Vidékek szerint törzsfőnökök uralma alatt állottak, akik viszont egy közös királynak engedelmeskedtek. Vallásuk, melynek tisztelete az égi istenre, a háboru és a tűz istenségeire irányult, nem ismerte sem az oltárokat, sem a bálványokat, de eltűrte a véres emberáldozatokat (l. Szittya istenségek). A görögökkel, akik Scythia partvidékeit, kivált a Pontusz-vidéket meglehetősen sűrün megrakták gyarmataikkal, élénk és barátságos közlekedésben állottak s a tőlük csere-bere útján kapott műtárgyak útján bizonyos foku barbár kényelemre tettek szert. Mozgalmas történeti szereplésök igazában akkor kezdődik, mikor belső, törzsbeli forrongások hatása alatt Kr. e. 630. rávetik magukat a médekre és az Eufrát és Tigris mentén, továbbá Szírián keresztül egészen Egyiptom szivébe nyomulnak. Tiz évig tartott a Sz. uralma a régi Assziria romjai felett, de akkor aztán Kyaxares visszaűzte őket az ázsiai őshazába. A harcias Dareios a védő háboru után támadásra fogta a dolgot, 515. csaknem egy milliónyi sereggel támadta meg a Sz.-at, de meddő ide-odavonulások után sikertelenül tért vissza, a nélkül, hogy őket döntő csatára birhatta volna. Századok telnek el, mire a Sz.-at ismét ott látjuk a világtörténet szinpadán, ezúttal Mithridates (l. o.) pontusi királlyal szemben. Ő megküzdött velök a tauriszi félsziget uralmáért és kiszorította őket. A rómaiak lépvén Mithridates hatalmi körének örökébe, csak hamar szemben találták magukat a Sz.-kal. A mérkőzésben a Sz. húzták a rövidebbet, sőt egyszerre nevök is eltünik és helyettök mindenütt a szarmatákkal (l. o.) találkozunk.


Kezdőlap

˙